Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

A hang illata

Noé és az oltár

    A szépség és a kellemes illatok egy tőről fakadnak. Sőt a szabadság is egy illat. Az esztétikai érzék is. A zenemű minden hangja, akkordja felidéz egy-egy illatot, ízt. Képeket, emlékeket hoz be a tudatba. Mintha virágok nyílnának egy káprázatos mezőn, amikor Chopin vagy Vivaldi harmóniái megszólalnak. De ugyanígy a szavaknak is van színük és szaguk. Mintha testek lennének a kifejezések. Van kiterjedésük, anyaguk. Textúrájuk. A mondatok, versek hangulatokat teremtenek. Képesek a szavak vágni, szúrni, mintha fegyverek lennének. De ugyanakkor meg tudunk fürödni bennük, le tudunk mosakodni általuk lelkileg-szellemileg, ha kiáradásuk egy tiszta szájból származik.

    A Bibliában is van példa erre. A tisztelet és az Isten méltánylása, dicsérete mindig jó illatot áraszt. S ez a beszéd, a hangszerelt hódolat-imádat, magával ragadja és vonzza az atmoszféra pozitív erőit.

 

Menóra és elme

Képtalálat a következőre: a menóra jpg képek

 

    A hetes szám a teljesség száma a Biblia szerint. A tökéletesség, a mennyei dolgok mennyisége. Ami egyfajta minőség is. Isteni ihletés és transzcendens inspiráció van benne. Egyértelműen a jó dolgok és a szeretet jelképe, szemben például a három hatossal, 666, ami a gonosz védjegye. A másik ilyen szent szám a hármas. A kettes számrendszerben a hetes: három darab egyes: 111. Minden azonos lelkület megtalálja a hasonló identitást még egy másik dimenzióban is.

 

 

Kertész Imre utca a Szellem szökőkútjánál

2016-03-31

 

    Az egyik utcában felhőkarcolók álldogálnak, a másikban már a tenger. És kék hegyek, sárga búzatáblák. Sok sétálgató, boldog ember. A Sorstalanság lakóparkban a megszabadult árvák. S a bal pitvarból ered a trónszék alól egy folyó. Innen a néző az égbolton is átlát. Mint az áttetsző kristály. Megnyugtató látvány. Majd a Logosz negyed jön, a vízesések között. Ahol aranyból van: a híd, s ott ragyog az emlék-üvegpalota. Most Kertész Imre sétál be oda. Ahová Thomas Mann, Freud és Boris Vian szokott. S kezet fognak a boldogok.

    Bár a valóság a látható létből kiléphet. A lét másik dimenziójában úgyis regény lesz. A kitaláltba nem fordul vissza a Hold. Marad tény és tett örökre, aki volt. Csak Isten tudja a lélek titkát, ha lehajol. Hogyan tovább? Lezárult egy korszak! Jöhet a Kor. A léten túli etika. Kicsurran, ha forr.

    S egyre ízesebb lesz a Kaddis. Itt az ünnepi bor. Kicsit megáll a világ.

 

A fikció beépül

Kulcsra járó értelmezés

    Ha a fikció realizálja a képzeletbelit, beépül a valóság regiszterei közé, akkor rejtélyessé válik maga a valóság is. Wolfgang Iser bizonyára olvasta ezzel kapcsolatban Nietzsche mondandóját. Mely szerint a megismerés alapösztöne lenne a gondolkodás szülőatyja. És rögtön hozzáfűzi, hogy ez a vágy persze félreismerésként mutatkozik be elsőre. Heidegger pedig imígyen fogalmaz. „Az igazság létezése szabadságként lepleződik le.” És hát a valódi megtapasztalás soha nem élmény és nem is csak érzés. Hanem valamiféle hangoltság és létezés–leleplezés.  Intuíció és empátia.

 

Kobajasi - Beethoven - Schiller Örömódájáról

 

Lángolj fel a lelkünkben szép

Égi szikra szent öröm,

Térj be hozzánk drága vendég,

Tündökölj ránk fényözön.

//:Egyesítsed szellemeddel,

Mit zord erkölcs szétszakít,

Testvér lészen minden ember,

Merre lengnek szárnyaid.//

 

Bele sem tudom képzelni magam, hogy milyen jó dolgom van. Az egyik pillanatban Dalí paranoia-kritikájáról olvasok és írok, a másik pillanatban begyűjtök szövegrészeket Schiller Örömódájából Beethoven 9. szimfóniájának utólagos feldolgozásához.

 

 A hömpölygő elmúlás – immár testközelben?

Gondolatok Géher István egy verséről



,,... a víz leggonoszabb ..."

micsoda beszéd? fél év - s már kiárad, 
hömpölgyet lombkoronát, tetemet, 
mossa a partot, s ami rajta száradt, 
beszívja magába, levet ereszt 
a gát alá, lazítja, átszivárog 
a réseken, kő kövön nem marad, 
ha csábítják sustorgó vallomások, 
ilyen vízen hajózni nem szabad. 

eveznél? jó dolog, de csónakázás 
asztaltól ágyig? örvénylik szobád. 
elúszik minden, mert ez nem beázás, 
ez árvíz, ennek nincsen ne-tovább... 

        folyjon tehát? az életeden átereszted? 
        ám pusztítson /ha kell/: övé kurafi tested. 



Géher István „Új Folyam” című, 1998-as verseskötetének nyitóverse – a költőre, s főként kései életművére természetesen oly jellemző módon – klasszikus shakespeare-i szonettformában íródott. A szöveg három egységből áll össze, egy nyolc, egy négy, majd egy kétsoros tömbből, az úgynevezett kódából. Ezen egységek pedig nem csupán strófikai és metrikai alkotóelemei a versnek, de egyúttal remekül szerkesztett gondolati egységeket is alkotnak. 

 

 

Lét és világ

Észjárás, norma

    Zsúfolt vagyok, de éjszaka sokat tisztultam. Tele voltam odaadással, tenni akarással. De az álom elvett ebből. Adott helyette struktúrát. Kicsit leengedte a fáradt gőzt az elme kapillárisaiból. Friss szótöveket ültetett a félregombolt földbe. Úgy éreztem reggel, hogy az ember az, amit beszél és gondol. Nemcsak az, amit átél és tesz. Persze a gondolkodás is egy tett. Folyamatos. Mint a lélegzés és az emésztés. S a kérdés, milyen ennek a permanens ész-járásnak, ketyegésnek az állaga. Konzisztenciája. belenyúlik-e az identitás-szigetbe vagy csak azért szökik a megszokotton kívülre, hogy pihentesse a fáradt tradíciókat?

    Az egyik hetilapban láttam ilyen mondatot a könyvtárban. „A szabadság üres sivataga.” És a net ellentmondásait taglalta. Nem olvastam tovább. Éreztem, hogy rólam is szól. És nem akartam szembesülni már kora reggel bizonyos hibákkal. Mert valóban a képernyő is tud ölni, akár a betű.

 

A VERS ÉL,

A SZERZŐ NEM KEVÉSBÉ



Annyian próbálták már meghatározni a vers ismérveit, funkcióját, lényegét, hogy tulajdonképpen talán felesleges bármit is leírni e témában, újat mondani pedig végképp nehéz vállalkozás. Sok minden függ persze attól, hogy az ember irodalomtudósként, alkotóként, vagy csupán (átlag)olvasóként közelít a vershez, mint olyanhoz, és próbálja meg valamiképpen megragadni, meghatározni azt. Ahány ember, annyi (vers)olvasási / írási módszer, és annyiféle versdefiníció. És persze ahány vers, annyiszor végtelen, de legalábbis szinte megszámlálhatatlanul sokféle, egymással összeegyeztethető és egymásnak ellentmondó, különböző szintű olvasat, interpretációs lehetőség.

 

 

A szolipszizmus kísértete

 

„S már azt hiszem: nincsen rajtam kívül semmi.

de hogyha van is, Isten tudja, hogy' van?

Vak dióként dióba zártan lenni

[...]

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm.

[...]

Én maradok: magam számára börtön,

mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.”

 

Babits Mihály: A lírikus epilógja

 

A filozófiában tiszta szolipszista nézőpontról (csak magam vagyok) nem beszélhetünk. Inkább egy filozófiai neurózis rémképéről. Lakatlan területről, bizonytalan viszonyítási pontról, ami a gondolat hajósai számára, mint Szkülla, Szkarübdisz sejlik fel, s így olyasmi, amitől mindig megfelelő távolságban kell maradni.

Magát a fogalmat a 19. században J. S. Mill hozta a köztudatba a solus (csak) és az ipse (magam) latin szavak összevonásával. Olyan filozófiai attitűdről van szó, amely tiszta formában senkinél nem jelenik meg. Az elme igazságait vizsgáló újkori ismeretelméletekben, az ókorban különböző szkeptikus iskoláknál találunk rá, mint egy gondolkodási út zsákutcájára vagy egy módszer tilalomfájára.

Továbbiakban a szolipszista kifejezést tágabban, metaforikusan használom, gondolkodói stílust, mentális beállítódást is értve rajta.

Rövid, skiccszerű filozófiatörténeti példákat keresek az ókorból, újkorból e gondolkodási formák megvilágítására.

 

***

 

 

A Mennyei Atya és Jézus: valóság

Prédikátumok

 

Mi csak az emberi nyelvben tudjuk Istent elgondolni.1 Pedig Ő a nyelven kívül van. Ő az abszolút Vagyok. Minden elképzelésünk antropomorf. S nyilvánvaló, hogy Ő ennél több. Mert nem a Lét által létezik, hanem a létezéstől (el)különböző létezési szférában (van jelen). De helyesen tesszük, ha megkíséreljük a mi esendő és esetleges szókészletünkkel mégiscsak megközelíteni s a megfelelő tisztelettel, alázattal magunkhoz édesgetni.  Egyébként az Ige kijelenti a Bibliában Őt, tiltva bármilyen összehasonlítást. Mert a hasonlat és a példázat az már eszköz arra, hogy hatalmat (uralmat) vegyünk valami fölött, amit magával az összehasonlítással „összefogdosunk” és beszennyezünk, (hozzáérünk az elménkkel) magyarán: tisztátalanná tesszük. Isten nem tűri, hogy hatalmat vegyenek fölötte, vagy bármi módon ezt megkísérelje bárki. (Úgysem sikerülne.) Az Ézsaiás könyvében ír erről a Beszéd. „Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? Szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremtette ezeket? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen.” (És. 40. 25.)

 

 

Szellem, tapasztalat: nyelv

 

Georg Wilhelm Friedrich Hegel olvasása

Van egy tér a fejemben, amit szabadon hagytam a gondolkodás számára. Parlagon maradt ugyan egy darabig, de a Beszéd mégiscsak vetni kezdett valami magot az emlékezet földjébe. Majd az éjszaka a porszívójával városokat nyelt le. Egész komoly területeket foglalt el a szisztematizálás. Majd tojást törtem fel. Átöntöttem a sárgáját egyik héjból a másikba. Amíg a világosság el nem vált a sötétségtől.

Lett éjjel. Első nap. Van olyan pillanat, amikor nem lehet törődni az alvók érdekeivel. Fel kell kelni, leírni valamit. A kis villanyt muszáj felkapcsolni. Ilyenkor éjjeliőr vagyok. Ellenőrzöm a konvektorokat. Pislákol a remény, kattognak a termosztátok. Egyúttal pisilek. Nappal legyek író vagy álmomban? Hentesként vágom kockára a marhahúst. Majd fodrász vagyok. Hajnalban fazonra vágom a szakállam. Utána tanítom a mosogatószivacsokat újjászületni. Bemerítem őket. (Baptidzó.)

 

Éden és rítus

A sötétség sóssága

 

    Nemcsak az idő, az időtlenség is gyorsan telik. Múlik. Ha jobban meggondoljuk, ennek az oka is a Beszéd, ami/Aki a kezdettelen nihilből választotta le a maga számára az időt, a fényt és a látványt.

    Mintha egy kis szigetet csinált volna magának az örökkévalóság óceánjában. Jól érezte magát rögtön, mihelyst megalkotta a világosságot és az időt. Mindezt azért cselekedte meg a Hang (Leánykori nevén Beszéd), hogy láthatóvá váljon a világ, ami addig rejtve volt, a lehetséges dolgok raktárában. Ez a raktár a Hang tulajdona volt. Mindenféle ajándék, öröm és áldás volt ott elhelyezve, ami csak létezett. (Előzékenység, tapintat, gyöngédség, stb.)

 

Kedvenc filmekről

 

1.

Kedvenc filmem a Sörgyári Capriccio, Bohumil Hrabal regényéből Jiři Menezel és a szerző írta a forgatókönyvet, és Menzel rendezte. Három főszereplős film, Mariska, akit Hrabal az édesanyjáról mintázott meg, másik Francin a férje, harmadik Pepin,  a félnótás sógor.

Mi az, ami a filmben megkapott? Falun élek, rengeteg a "Mariska", akik nem rettennek meg egy disznóöléstől, sőt egy korsó sör is lecsúszik néhanap, azonkívül sok a biciklis fiatalasszony is, akik észrevétlenül irányítják a férjüket. a sok málé teddide-teddoda " Francinokat", akik olyanok, mint a filmben a férj, savó folyik az ereikben. Az én kis falucskámban túl sok Pepin él, akik figyelnek mindenre, pletykálkodnak, kiszínezik a dolgokat, és akik elég lusták a melóhoz. A mosómedvés jelenet mindennapos nálunk, vagy Marzsenka, akinek az ura felakasztotta a szögre a kalapját, máris teherbe esett. A falucskámban minden férfi szerelmes valamelyik Mariskába, és bizony ebből krucifix világok születnek!

 

Vallomás a Vallomásokról

Jegyzet Rákóczi Confessióinak fordításához



Minden fordító szívesen ámítaná magát azzal, hogy egyszer s mindenkorra meg lehet tanulni latinul: hogy létezik egy olyan latin nyelv, amelynek birtoklása kulcsot ad az összes latinul írt mű fordításához. Pedig nemcsak koronként és tájegységenként változott a nyelv és a stílus, hanem szerzőnként is, alkalmazkodva a mondandó természetéhez és főként a szerző egyéniségéhez. Ez okozza a legtöbb nehézséget, hiszen minden szerző minden sora árulkodik kultúrájának összetettségéről, műveltségének forrásairól, és ez a latin nyelv esetében együtt jár az egész latin nyelv irodalmának és történetének észrevétlenül a műbe épülésével. Egy újkori latin műhöz az embernek különösen nagy óvatossággal kell nyúlnia: érzékeny füllel ki kell hallania az ókori irodalom visszhangjait, a kereszténységgel együtt született középlatin nyelv és kultúra üzenetét, észre kell vennie a filozófiai és teológiai irodalom beszüremkedését, a látomásirodalmak ihlette víziókat, és sorolhatnánk tovább.

 

Ajtó a szövegbe

Praxis, nyelvhús

 

A szóhoz jutás és a szót értés egybeforrt. Amíg beszélgettem valakivel, eltűnt a tűnődés.  Vagy mondás van vagy reflektálás. Ülsz a pázsiton, két cseresznyefa között és ráfújsz a pitypang frizurájára. A magok elszállnak, a csupasz szár sértődötten nézi az eget. Nem annak mutatja magát az anyag, amilyen igazából lehet. Vajon mit néz a repülő mag, zuhanás közben? Ő a konklúzió dekonstrukciója. Már elavult művelet, de a csecsemőknek minden vicc új.

 

A vers mint alma

Széljegyzetek a posztmodern irodalomelméletek margójára



Verselemzéseket írni úgy, hogy azok versértelmezések legyenek egy olyan korszakban, amikor a versek értelmezhetőségét az irodalomtörténészek és a kritikusok jó része kétségbe vonja, kemény vállalás, amelyet az irodalomelméleti közmegegyezés egy része tudatlanságnak, tájékozatlanságnak vagy egyenesen őskonzervatív konokságnak minősít, de úgy vélem, hogy az irodalomelméleteti szabályokat nem a józan gyakorlati élet alakítja, hanem olyan gondolkodási divatok, filozófiai irányzatok, amelyek minden időben változtak és folytonosan változnak. Átgondolhatónak látszanak ezért a kötelezően elfogadandónak ítélt irodalomelméleti irányzatok, s ha igazolható egy ellentmondó állítás, egy másféle álláspont, meg kell engedni, hogy – nem kizárólagosító elméletként – elfogadhatóvá váljon. 

 

Weöres Sándor személyessége és a próteuszi lény



A mai, magát posztmodernnek mondó teória egyik kedvelt fogalma a költő személytelensége, ami a jeles  tudósok szerint annyit jelent, hogy a szerzőnek nincsen köze az általa  létrehozott műhöz, mert a mű önmagát hozza létre a nyelvből – más megfogalmazás szerint minden művet a nyelv hoz létre -, a létrejött műalkotásnak jelentése nincsen, hiszen nincsen szerzője, aki jelentést adott volna neki, a jelentést minden olvasó magának hozza létre az olvasási folyamat – a varázsszóként használt recepció – során. A művek csak a nyelvvel és egymással vannak kapcsolatban – újabb varázsszó: intertextuálisak egymással - , s ha nem képviselik a személyiséget, nem személyesek, akkor még erősebb elvárás feléjük, hogy ne merjenek megszólalni egy közösség ( nép, haza stb.) érdekében sem. Ennek a személytelen költőnek első magyar képviselőjét találják meg a Nagy Elmélet hirdetői Weöres Sándorban, aki valóban szeretett szerepekbe, maszkokba bújni, de csak azért, hogy személyiségének valamely aspektusát még jellegzetesebben artikulálhassa.

 

VÁNDORUTAK

(3 filmesszé)

 

 

 

 

Csodák a galaktikus tanyán

 

 

A dombvölgyekből némán kelt ki a reggel; a helyet még a hold lefordult sarlója pátyolgatta. Kémények füstjét a köd hasas közepe nyeldekelte. A füstszínű felhőrojtok mögött elmázolódott a nap, fényes esőhúrok verték a port, hirtelen megdőltek, mintha megcsuszamlott volna az ég. Bordás dombokat lapályok támasztották, amelyeken észak-keleti irányban ernyedt tavacska kanyarított, északi nyúlványa sötétebben vonalazta az ég alját. A rozoga viskók közül kettő már a földre heveredett.

Lábszárvédős, bakancsos, ősz bajuszú figura nyolctagú csapatot vezetett az Alacsony-Tátra gerincén. Zanótszakállú szakadék mellett gyalogoltak; mögöttük maradt a Štefánik menedékház, még alább dudahasú kecskék legeltek. Krupova-nyeregnél ráfordultak a Gyömbérre kanyargó ösvényre. Szél mormogott, megszaggatta Deres felhőzászlait. A kettős kereszttől kőhajításnyira, a keleti lejtő bazaltkövei között messziről világlott a sátor narancsszín foltja. Előtte, térdére támasztott karokkal, sovány nő guggolt.

 

 

Kant és a kopernikuszi fordulat

 

    Mit tesz az idő? Egyáltalán hogyan érhető tetten a dolgok alakulás-történetében a „telés” és a „múlás”? Elfelejti-e egyik nap a másikat vagy a napoknak is van memóriája? Metaforák csupán? Tulajdonképp csak beszélünk ezekről? S a szavak nem képesek hálójukba fogni a titkot? Vagy mégis sikerül nekik elérni a dilemma belső tereit?

 

Éhség a beszéd hallgatása után

 

Még valaki azt hiszi, hogy maga csinálja, ami történik vele. Vigyázzon, aki magának tulajdonít mindent, amit elér. A talentum akkor teljesedik ki, ha a természetfölöttit szolgálja valamiképp.

A titkok Isten tulajdonban vannak. Annyit mutat meg belőlük, amennyit akar. Kinyilatkoztatás révén, kijelentés által. Vagy személyesen magyarázza el? Olykor ez is megesik. Miért akarjuk tudni annyira, mi van a jelenségek mögött? Mi az oka a történéseknek? Mivel lesz jobb, ha mi is olyan bel(el)átó képességgel fogunk rendelkezni, mint Ő? Bírni fogjuk? Nem akarjuk.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal