Videó

A Napút videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Csontos Márta író, költő, műfordító, irodalomtörténész 2021-ben tölti be 70. életévét. A mini-interjúban a Holdkatlan szerkesztője, Bak Rita faggatta életútjáról, terveiről.

 

Elsősorban a lírában alkottál jelentőset. Miért ezt a műnemet választottad?

Nem könnyű megválaszolni, lényeg az, hogy apró gyermekkoromtól kezdve rengeteget olvastam, meséket, verses meséket, majd később ifjúsági regényeket. Szüleim minden kezdeményezésemben támogattak, látták, hogy az iskolai pályázatokon is szívesen indulok. Átlagon felüli érzékenységgel reagálok a körülöttem lévő jelenségekre és emberi megnyilvánulásokra, így valószínű, hogy ez a túlérzékenység indított el a líra útján.

 

Antal Anikó Zsuzsanna 1981-ben született Nyíregyházán. Magyar-francia szakon végzett a Nyíregyházi Főiskolán, a Miskolci Egyetem magyar szakán szerzett mester diplomát, majd a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktoriskolájában folytatta doktori tanulmányait. A régi magyar és francia irodalom kutatása mellett szépírói tevékenységet folytat. Tanulmányait, tárcáit, verseit és novelláit számos irodalmi folyóirat közölte. Első, kisprózákat tartalmazó kötete A holdarcú asszony címmel 2017-ben jelent meg Torontóban a Corvina Publications Inc. gondozásában. Az írás mellett szenvedélye még a festészet, fotóművészet és zene. Számos zenekarban hegedül és brácsázik. 2008 óta él Torontóban. 40. születésnapja alkalmából az online interjút a Holdkatlan szerkesztője, Bak Rita készítette.

BR: Honnan jött, hová tart?

ANZS: Közhely, de igaz, hogy az élet folytonos külső és belső utazás. Kis kitérőkkel Nyíregyházáról jöttem az “Óperenciás-tengeren” túlra, jelenleg Torontóban élek. Az, hogy hová tartok, még számomra is ismeretlen desztináció. Nem tudom, de bízom abban, hogy az égiek vándoraként a fény felé, a jó felé. Ahogy Pilinszky is írja az Egyenes labirintusban “-nem tudom,/ és mégis, hogyha valamit tudok/ hát ezt tudom, e forró folyosót,/ e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, / hogy röpülünk.”

 

Payer Imre József Attila-díjas költő április 27-én ünnepli hatvanadik születésnapját. Ebből az alkalmából Bak Rita költő, műfordító, a Holdkatlan szerkesztője készítette vele rövid interjút.

Elsősorban a lírában alkottál jelentőset. Miért ezt a műnemet választottad?

Inkább azt mondanám, a líra választott engem. Ez a világ- és megszólalásmód az, ami az én otthonos közegem. Ezt a magátólérthetődést rögtön éreztem. Elementárisan.

Ki volt az, aki annak idején hitt benned, aki biztatott?

Teljesen ismeretlenül, ajánlás nélkül kerestem fel a szerkesztőségeket. Köves István az Ifjúsági Magazinban rendszeresen közölte a verseimet. Ugyanígy ismertem meg Bella Istvánt, az Élet és Irodalom szerkesztőségében, ő egy egész újságoldalon Tóth Bálint költő ajánlásával mutatta be a költeményeimet az olvasóknak, később is rendszeresen közölte a verseimet, ugyanígy Sumonyi Papp Zoltán, Vörös T. Károly, Kiss Dénes, Erki Edit, Marafkó László, Eszéki Erzsébet – ők mind különféle heti- és napilapokban kedves biztatás kíséretében.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

Ha én most pár évtizeddel fiatalabb lennék! Egyszer valaki rákérdezett erre, és elmondtam, akkor gyorsan építenék egy csudalabort, legalább ötször akkorát, mint ami most van, és megpróbálnék még több pénzzel embereket szerezni. Ha ugyanis tudok alkalmazni tíz embert, nem baj, ha egy-kettő, vagy akár öt elmegy, még mindig van öt, majd rotálnak, majd csak csinálunk valamit, de akkor 5-10 év munka után lesz egy igazán jó termékünk. Nem figyel rá senki, nem cikkeznek róla, honnan nőttek ki a mRNS vakcinákat gyártó cégek? Egyik sem idősebb 20 évesnél. Hát például ott van a BioNtech cég Németországban. Ez nem egy farmaóriás, Karikó Katalin maga szokta elmondani, hogy néhány éve még honlapja sem volt. Hasonlóképpen innovatív cég, izgalmas mRNS-koncepcióval a szintén német CureVac, még hallunk róluk, vakcinajelöltjük vizsgálata folyamatban van. De mit csináltak a németek? A kilencvenes évek közepétől, második felétől elkezdték nyomni a pénzt mindenkibe, aki innovációt akart. Tehát ha valaki biotechnológiai innovációt akart, könnyű volt nyernie öt-tíz évre pénzt, és akkor beindított egy céget. A cégeknek a zöme tönkremegy, ezt mindenki tudja. Jó statisztikák vannak, hogy átlagosan hány évig él egy frissen induló cég, de ha én öt évig dolgozom azon, hogy kitaláljak valamit, megtanulom, hogyan kell működtetni a céget. Megérzem akár a pénznek a szagát, de akár csak ráérzek ennek a játéknak az ízére, akkor utána már a vállalkozó szellemem sokat fejlődött, tehát sokkal jobban tudok mozogni. A biotechnológiában sok mindent egy kis sufniban is ki lehet találni. Jobb, ha többen vannak viszonylag fiatal emberek, és a kis start-up-okból előbb-utóbb nagyobbak nőnek ki. Ezt kellene itt is csinálni. A gumikesztyű vagy a fertőtlenítőszerek gyártása az nem innováció.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Térjünk vissza a kutatásra. Bizonyos volt abban, amikor a dsRNS specifikus ellenanyag kutatását végigvitte és céget alapított rá, hogy erre egyszer még a világnak szüksége lesz?

– Abban természetesen biztos voltam, de az egyáltalán eszembe se jutott, hogy mRNS vakcinákhoz lesz szükség rá, azt nyilván nem tudtam. De hogy ez a víruskutatásban hasznos, azt kezdettől fogva tudtam. Az oka nagyon egyszerű. Olyan tanszéken dolgoztam, ahol RNS-szerkezetek biológiai szerepét vizsgálták. Számítások alapján iparkodtak azt a legvalószínűbb szerkezetet előre jelezni, amelyik az adott funkcióért felelős. A predikció nem bizonyíték, a szerkezet tényleges meglétét más úton kell bizonyítani. A dsRNS egy jellegzetes szerkezet, közvetlen kísérletes kimutatására antitestjeink kiválóan alkalmasak.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– A tudományos életpályája hogyan alakult?

– Megszereztem minden tudományos fokozatot, amit ott illik, habilitáltam, venia legendit szereztem, ami az önálló előadások meghirdetéséhez való jog. Ha valaki régen professzor akart lenni, akkor habilitálnia kellett a doktori után, és meg kellett szereznie a venia legendit, ami hozzá volt rendelve valamelyik egyetemhez, szakhoz, karhoz. Ezzel már pályázhatott professzori állásra és kinevezhették. Ezt mostanra megváltoztatták, mert nevetségesen rövid idő volt régen a habilitáció megszerzésére. Különböző német egyetemeken oktattam’75-től, és attól kezdve folyamatosan. 1995-ben jöttem haza, de visszajártam vagy két évig Düsseldorfba tanítani. Volt egy saját kurzusom ’97- vagy’98-ig, és voltam vendégprofesszor Ulmban is. Erasmusra folyamatosan kijártam.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Milyen emlékei vannak a sziráki évekről?

– Rengeteget olvastam. Anyám nagyon művelt asszony volt, több nyelven beszélt. Ha elmentünk kapálni, a hazafelé úton verseket mondott. Kapálásból jövet ismertem meg anyámtól többek között Adyt, Arany Jánost, Radnótit, József Attilát, Villont. Nagyon jó emlékezőtehetsége volt, és fáradtan is mondta azt a rengeteg verset. Tőle sokat tanultam, sokat vittem magammal, de főleg a kíváncsiságot, mert igazából máig szeretek tanulni. Egyszerűen jólesik. Mindenki nevet, mert a terveim között szerepel, hogy amint szusszanok, felfrissítem az orosz nyelvtudásomat. Szerettem az orosz nyelvet, jól beszéltem. Nagyon szeretnék rendesen megtanulni latinul, ez is a terveim között van.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

Prof. Dr. Lukács Noémi (születési nevén HovhannesiannNoémi Parancem) az ELTE Természettudományi Karán szakbiológusként diplomázott, majd a németországi Tübingeni Egyetemen doktorált, és ott kezdett el immunológiával és víruskutatással foglalkozni. Később a düsseldorfi egyetemen oktatott, majd habilitált, és elnyerte az önálló előadások meghirdetéséhez való jogot. 1974-től 1995-ig németországi egyetemeken és kutatóintézetekben végzett igen eredményes kutatói és oktatói munkát, majd 1995-től az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének kutatója volt. Ezt követően 2004-től nyugdíjazásáig a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Növényélettan és Növényi Biokémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Professor Emerita, az MTA doktora. A Nógrád megyei Szirákon él. A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint társtulajonosa a sziráki székhelyű English &Scientific Consulting Kft.-nek. A SCICONS márkanévvel jelölt cég Lukács Noémi szakmai irányításával a duplaszálú RNS (dsRNS) specifikus ellenanyag kizárólagos előállítására, fejlesztésére és forgalmazására szakosodott, amelyet „aranystandard”-ként emlegetnek, mert egyedüli, amit világszerte használnak és elfogadnak a dsRNS kimutatására, éppen ezért a COVID járvány elleni vakcinagyártáshoz nélkülözhetetlen.

 

Balogh István (Zenta, 1946) vajdasági magyar író, költő, tanár, a Vajdasági Írók Egyesületének és a Szépírók Társaságának tagja. Eddig tizenkilenc könyve jelent meg és hét nyelvre fordították műveit, néhány elbeszélése tankönyvekbe is bekerült. Neve megtalálható az Új magyar irodalmi lexikonban és a Vajdasági magyar irodalmi lexikonban. Örökhagyók című drámáját hamarosan folytatásban közöljük. A szerző szövegének születéséről mesélt a folyóiratunknak adott interjúban.

 

Tizenkilenc könyved jelent meg eddig. Hogyan alakult ki benned az írás utáni vágy? Mikor kezdtél el írni?

Korán fogtam kézbe a ceruzát, 1955-ben. Írtam bőszen az asztalfióknak. Nem verssel kezdtem, apró mesékkel. Apai nagyanyám valóságos mesefa volt. Gyűjtők jártak hozzá, de nekünk, unokáinak is regélt, ha ő altatott minket. Közel laktunk egymáshoz, így, ha szüleinknek esti programjuk volt, vagy ő jött hozzánk, vagy mi hozzájuk.

 


Koncz Erika (Fotó: Simon Gábor)

Koncz Erika műveivel rendhagyó módon ismerkedtem meg. A Petőfi Rádió Facebook oldalán feltett egy kérdést: Ha a jövőbe látnál, mire lennél kíváncsi? Záporoztak a humoros kommentek, azután jött egy, amire nem számítottam. Koncz Erika válasza így hangzott: A hatoslottó nyerőszámaira, mert ha megnyerném a főnyereményt, sokkal jobb életkörülményeket teremthetnék magamnak. Kerekesszékben élnék akkor is, csak sokkal, de sokkal jobb lenne az életem sziklaszilárd anyagi háttérrel. Cserébe elajándékoznám az összes meglévő példányt a mesekönyvemből, nevelőotthonban élő gyerekeknek.

Megkerestem Erika meséit az interneten, majd rendeltem tőle egy mesekönyvet. Azonnal megfogott a könyv világa, már a kezdőmondat is zseniális volt. Bár Erikával készítettek korábban interjút nagy lapok, elhatároztam, hogy bemutatom őt a Holdkatlan olvasóinak.

 

Mesélj egy kicsit magadról! Mióta írsz meséket? Mi volt az oka annak, hogy elkezdtél az írással foglalkozni?

Koncz Erika vagyok. 1979-ben születtem, Miskolcon. 1997-ben egy elrontott csípőműtét miatt kerekesszékbe kerültem.

2004-ben kezdtem el meséket írni, méghozzá azért, mert összebarátkoztam egy nagyon kedves barátom (Dr. Mester Csaba) kislányával, Bogival. Tüneményes, nagyon kedves, cserfes kislány volt. Akkora hatással volt rám, hogy elhatároztam, hogy írok róla egy mesét. Fogalmam se volt róla, hogy tudok-e egyáltalán mesét írni, csak azt éreztem, hogy kell. Boginak nagyon tetszett a mese, ezért újabb és újabb róla szóló mesét írtam. Összesen tizenhármat. Eleinte csak róla, aztán születtek testvérei, és róluk is, sőt, van mese a szüleikről is. 2004-ben még nem volt internet hozzáférésünk, ezért postán küldtem el a meséket.

 

 

 

 

 

 

Törökországi utazásom célpontja ezúttal Alanya volt, ahol a véletlennek köszönhetően találkoztam egy ott élő honfitársammal, Dobsa Dianával, aki nemcsak a város, de az ottani kultúra jeles ismerője is. Az alábbiakban az ő válaszaiból kerülünk közelebb a török hétköznapokhoz, valamihez, ami eloszlathatja az országgal szembeni kételyeket, a rossz beidegződéseket, amit részben a nyugati sajtóhírek táplálnak.

 

Mikor, milyen körülmények között került ki Törökországba?

 

A 90. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Bemetszés – Kimetszés című verseskötet, a Parnasszus Könyvek Kiadó gondozásában. Első kötetesként hogyan éltétek meg ezt az eseményt?

Erika, Gergő: Nagyon vártuk a könyv megjelenését, soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljutunk idáig. Könyvünk egy új korszak kezdetét jelölő mérföldkő, ettől a ponttól nem érhet az a vád, hogy amatőr „fiókköltők” vagyunk. Egész eddigi nyolc éves munkánkat és az előtte írással eltöltött éveinket ez a kötet igazolta.

 

Első pillantásra talán sokak számára érthetetlenek, vagy megmosolyogtatóak azok a rajzok, amelyek Bessam Faraj iraki karikaturista ceruzája alól kerülnek ki, mégis, hihetetlen népszerűséget és ismertséget szereztek a számára. Munkái egyaránt ismertek már az ázsiai és az európai közönség előtt. Mostani beszélgetésünk apropóját budapesti kiállítása adta.

1943-ban, Bagdadban születtél. Milyen volt akkoriban a város és maga Irak?

 

PÉCS Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosoké. Történelmi okok miatt, 1785-ben a központ Lengyelországba tevődött át. Már minden lakott kontinensen jelen vannak. A magyarországi tartományfőnök, Csóka János a pécsi rendházban él. Fiatalnak számít a szerzetesek között a maga 45 évével. Imával, vezekléssel és a hívek szolgálatával – misézéssel, gyóntatással, lelki vezetéssel – telnek napjai. Elöljáróként nyilván más, ügyintézős teendői is akadnak. Az ünnep közeledtével a pünkösd lényegéről, jelentéséről, jelentőségéről is kérdeztük.

 

 

Maradjanak velünk!”

 

Ez most nem szokványos interjú, inkább baráti terefere Both Andrással.

Hogy ki ő? Egy színész, akinek a karakteres hangját nap mint nap hallani a tévében. Közel harminc éve van a pályán, és rengeteg szerep fűződik a nevéhez. Na meg számtalan reklám. Már látom is a fintort az arcokon. Reklám? Ahhoz színész kell? Bizony, ahhoz jó színész kell, hogy a sok ilyen-olyan terméket meggyőzően nyújtsa át a potenciális áldozatnak. Hitelesnek kell lenni, és ő az. Hasonlítsuk össze a szappanoperák leckefelmondós „színészeivel”! Ég és föld!

Színhely: budai kiskocsma a délutáni órákban. Hajszálpontosan érkezik, mint mindig. Tíz éve nem találkoztunk. Azelőtt szinte mindennap.

 

„Író, költő, műfordító, katona, vadakat terelő juhász, jelenleg saját szakáll” – mondja magáról.

 

Ami közismert – távirati stílusban:
Harminc-egynéhány megjelent könyv – fele felnőtteknek, fele gyerekeknek –, közel negyven, franciából lefordított mű, több mint ezer apró cikk.
József Attila- és Prima Primissima-díjas.

 

Továbbá hat gyerek és növekvő számú unokák felmenője.

 

Függetlennek maradni mindenekfelett

 

Zsávolya Zoltán író, irodalomtörténész interjúja

Kántás Balázs kritikus-irodalomtörténésszel

 

 

Kántás Balázs 1987-ben született Budapesten. Az ELTE BTK-n szerzett 2009-ben anglisztika BA, majd 2011-ben irodalom- és kultúratudomány MA-diplomát, végül összehasonlító irodalomtudományból PhD-fokozatot 2015-ben. Irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, elsődleges kutatási- és érdeklődési területe Paul Celan költészete és magyarországi recepciója, emellett pedig a kortárs magyar irodalom egyik igen aktív fiatal kritikusa. Legutóbbi kötetei: „Vannak még dalok túl az emberen”. Írások Paul Celan költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról (Napkút Kiadó, 2015), Vers/fordulatok. (Eset)tanulmányok a versfordításról (Napkút Kiadó, 2015), Prospero sziluettje. Esszéisztikus tollvonások Géher István portréjához (Napkút Kiadó, 2015).

 

„Nem tudok kilépni önmagamból”

– Cserenkó Gábor interjúja Sylvester Anita költővel



Még az idei évre várható Sylvester Anita legújabb kötete. A Csillagok csöndje, a Lélekszárnyak és a Tündérrózsa – A lélek dalaiból után az Álomszikra szintén az Underground kiadó gondozásában jelenik meg.



Hogyan kezdtél el verset írni? Kik hatottak a költészetedre?


A tinédzserkori eszmélés kapcsán jutottam oda, hogy tollat ragadjak, ami akkoriban még tényleg toll volt, nem klaviatúra, és könyv volt, nem internet. Az olvasott és újra értelmezett gondolatok cikáztak bennem, és persze vegyültek az érzésekkel. Ebből születtek az első verseim. Kemény Géza veszprémi költővel át is beszélgettük őket hajdanán.

 

Cserenkó Gábor 1978-ban született Kalocsán. Könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. 2002 óta ír, első könyve 2012-ben Talán a dalok címmel jelent meg, legújabb, Nem veled nevetek c. kötetében a társkeresés és a párválasztás tematikáját járja körül, iróniával fűszerezett történeteivel egyfajta görbe tükröt tár az olvasó elé. A kötet kapcsán kérdeztük.

 

A Fekete földtől a Kurta életig

Könyvbemutató helyett kérdeztük Bene Zoltánt

 

 

Újszászi Ilona: Mióta foglalkozik szépirodalommal?

 

Bene Zoltán: Viszonylag régóta. Már a középiskolában is próbálkoztam. A Tömörkényben, ahová jártam, több-kevesebb sikerrel szerepeltem pályázatokon, ami annyit jelent, hogy az évről évre kiírt Tömörkény pályázaton mindig nyertem valami díjat – ez azonban nem engem dicsér, inkább arról árulkodik, hogy nem volt valami erős akkoriban a mezőny. Mindenesetre érettségi után sokáig nem írtam semmit, aztán egyszer csak elővettem egy régi ötletet, s ebből lett a Fekete föld, azaz az egyiptomi Amenemhát története a Krisztus előtti VI. századból, ahogyan azt ő maga előadja című regény. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a történet − könyv alakjában − meg is jelent 2001 könyvhetére. Ezt követően küldözgettem novellákat folyóiratoknak, s hamarosan azok is kezdtek megjelenni. Azóta közel 50 irodalmi lapban jelentem meg, többségükben nem egyszer, nem is kétszer, de rendszeresen. Igazából ez utóbbi, azaz a folyóiratok fontosabbak voltak számomra, mint a kötet, bár a Fekete föld-et szerettem írni és többé-kevésbé szeretem így is, ahogy megíródott; az irodalomban való legitimitást viszont sokkal inkább az jelenti, ha az igazi, értékes folyóiratok befogadják az embert.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal