Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Dobos Marianne: A magyar történelem sűrűsödik azon a városrészen, amelyet még mi is úgy tanultunk az iskolában: Vár-Tabán-Krisztinaváros. Mint Márai Sándor is mondta: világnézetet jelent az idetartozás. Dr Susits Tamás ügyvéd itt nőtt fel, gyökerei ide kötötték. És a forradalmi napokban az itt lakók bizalma őt emelte vezetőjükké. Nem kereste, de elfogadta a rábízott feladatot. És választóitól el nem szakadva, itthon nézett szembe ezt követően a megtorlással. Akkor találkoztunk, amikor emléktáblát állítottak a vár valahai védelmezőinek, mártíroknak és túlélőknek egyaránt. Megérhette a börtönéveket túlélő, utóbb Németországban letelepedett száműzött, hogy a forradalmat ünneplő emlékülésen megtarthassa a maga „tanácstagi” és Nemzeti Bizottság-beli elnöki beszámolóját. Az utódok, közöttük hivatali utóda, a kerület mai polgármestere tisztelettel hallgatták az előd emlékezését. Ez a találkozás adott alkalmat, hogy személyes sorsáról kérdezzem a valahai történelmi szerepet vállaló személyiséget. Könyvem címével kérdeztem: hogyan élte meg a forradalmat követő karácsonyt?

Susits Tamás: 1956 Karácsonya. Ugyancsak karácsonyi idő van. Igaz, azóta közel fél évszázad lepergett a homokórán. Most, amikor a magyar forradalom évének karácsonyát idézem, szeretném érzékelhetővé, megfoghatóvá tenni annak a különös, minden mástól különböző légkörét, hangulatát.

Alig két hónap választott el a forradalom kitörésétől. Még szinte tapintható közelségben volt minden: az örömmámor, a szárnyakat kapott törekvés a jövő felé, a remény szép szédülete, hogy most minden meg fog változni. Aztán még itt volt a keserű felébredés, a mindent eltipró terrorhatalom ökölcsapása. Még itt érződött a november 23, az első hónapforduló, amikor délben öt percre kiürültek a pesti és budai utcák, s egy leigázott város milliónyi lakosa némán és csendben, visszahúzódva az utcákról, emlékezett. Mikor leálltak a villamosok, autóbuszok, az emberek erre az öt percre behúzódtak a kapuk alá. A pesti utcák, amelyeket egy hónappal ezelőtt betöltött a diadalmas forradalom üdvrivalgása; -- az utcák, ebben a déli órában, üresek voltak, némák és kihaltak. Egy város emlékezett megtiport, meggyalázott és elárult diadalára.

Vajon ki emlékszik még erre a néma tüntetésre?

 


Kabdebó Tamás 2007-ben. Kaiser Ottó felvétele
Forrás: Wikipédia

Dobos Marianne: Kabdebó Tamással távoli rokonságban állunk, férjem szokta mondani: a hetedik ősünk közös lehetett. A talpasi Kabdebó család egyik tagjának az Üllői úton a Nagyvárad térnél emléktáblája van, Budapest főépítésze volt a régebbi századfordulón, neki köszönhetjük a főváros arculatát. Lakásában többször megfordult egy gyermek, aki később nyelvésznek készült a pesti egyetemen, de a forradalom leverése tovább sodorta Nyugatra. Dublin közelében, a Maynooth University könyvtárosaként ő építtette meg és rendezte be a II. János-Pál pápáról elnevezett újabb könyvtár-csodát. Hívták haza, az Akadémiai Könyvtár akkor elárvult igazgatói székébe. Jött is volna boldogan, de fiatal felesége, az ír nemzeti filharmonikus zenekar neves hegedűse nem hagyhatta el hivatását. A kisváros temetője mellett vezet az autóút, odamutat: „tudod, ez is szép temető, már megbarátkoztam vele”. Azóta férjem is, ő is, mindketten átestek egy-egy több-eres by-pass műtéten. Telefonon figyelték egymás vergődését. „Úgy látszik tartogat minket az Isten valamire” -- mondogatják. Tamás azóta a magyar irodalom szerves része lett: Duna-regénye a magyarság megmaradását kíséri a vészek sorában; az ö személyes útja pedig a Talpas--Baja--Dublin útvonalon vezet vissza hazájába.

K. T.: Hát igen, a New York Public Libraryben és Chicagóban műfordítóként tartanak számon, Washingtonban bibliográfusként, Írországban könyvtáros vagyok, Angliában (azoknak, akiknek a magyar forradalmak történetét oktattam) történész, kivéve a londoni University College pár tucat diákját, akik azt hitték, költővel van dolguk, mivel a Poetry of Hungary kötet létrehozása érdekében költői szemináriumot vezettem.

D. M.: Hogyan jutottál az egyetemre?

K. T.: Negyvenöt előtt a családnak voltak jobb módú tagjai, szintúgy eltartott szegényei; az átlagot mi képviseltük, akik munkával kerestük a kenyerünket.

D. M.: A forradalmi eseményekbe hogyan keveredtél?

 

 

 


Zichy Mihály Az ember tragédiája II. szín A paradicsomban

4.

Angyalok:

Kiárusításon a Művész

meztelen Pénzért fest ír

Pártfüggetlenség álhit

álremény mint Család

 

Miben segít egy embernek, ha Művészként elismert?

 

IV.

 

Jön Ádám mint Picasso, mögötte Éva mint élettársa, Francoise Gilot, két gyermekükkel.

 

ÁDÁM

Barátaim! Nem vagyok fiatal már,

de látjátok: szorult belém erő,

és bírom szusszal a művészi munkát.

Ennek célja az és nem egyéb,

hogy az egyéni zsenialitás

impulzust adhasson a tömegeknek,

és ezzel segítse a haladást.

Igen: én haladó festő vagyok.

Nem félek hozzátenni: kommunista.

Asszony, mit állsz itt? Lódulj, rakj tüzet

a kályhában: délután dolgozom!

És vidd ki a strandra a kölyköket!

ÉVA

Gyertek velem: apátok nem szeret már.

 

 

 


Zichy Mihály Az ember tragédiája II. szín A paradicsomban

 

Márton László A keretjáték eleje

Darvasi László Titanic-bál

Závada Pál A nagyváradi-berlini szín

Márton László Délfrancia szín

Tasnádi István Csendes-óceáni szín

Márton László A keretjáték vége

 

Hat kamaradráma négy szerzőtől benned, egységes fájdalomtragédia.

Nem csak egy Mű/Könyv született általad, hanem a hit(em).

 

1.

Úr:

Az oxigén én vagyok Testetekben

Gyönyör Föld Jövő

 

Mi vár ránk, újvilág vagy kihalás?

 

I.

 

Paradicsomi táj, amilyen az Eufrátesz vidéke lehetett az ember felbukkanása előtt.

A háttérben egy űrhajó füstölgő roncsai.

Jön két szkafanderes emberi lény.

ÉVA

Mi történt? Hol vagyunk?

ÁDÁM

Nagy utazás volt,

de nem tudom, ki küldött és miért.

Nézd csak! Az, ott! Az volt az űrhajónk.

ÉVA

Lényeg, hogy mi ketten megmenekültünk.

 

 

Megszólítalak.

Verseid sora számomra

Négyes ikerkérdéseket szült,

Hogy a végén ne tudjam,

Mi történik

 

Kérdéssel vezetem fel kérdéseim

 

1.

Komponált költőd szavakkal, képekkel

A rajongás többéletnyi galériájában

 

Önhitvallás ez, mit higgyek

 

Szavaim fogyatkozóban, mint a hold.

, nincs időm másra.

Hiába álmodsz,

Mindig ugyanazt a fát öntözöd,

Ugyanarról a helyről,

Ugyanabból a vödörből.

A himnuszok is dicső hazugságok.

 

A költő végül saját magát száműzi,

Hogy előkelő idegenként bolyonghasson.

a kocsma,

Felszentelt hely,

Könnyeket iszunk a vízköves pohárból.

Van egy könyv,

Halálos mérgű kígyók őrzik.

Nem akarok már olvasni.

Nem árulom el senkinek,

Hogy mennyire

Unom már a könyveket.

Elillant belőlem az ártatlanság,

A képesség a jajongásra.

Micsoda arculcsapás,

 

 

Hegedűs András író első kötetének címe A moslék helyes keverési iránya a Parnasszus Kiadó gondozásában (Főszerkesztő: Turczi István) a Pandémia idején jelent meg. A fiatal íróval Várnagy Márta beszélgetett.

 

VM: Mit jelent neked az írás? Mióta írsz?

H.A: Rendszeresen és örömmel írok kiskamaszkorom óta, szép- és zsánerirodalomban (főleg sci-fi) egyaránt. Műveim már évek óta folyamatosan jelennek meg online és nyomtatásban is, valamint az elmúlt évtizedben több irodalmi díjat is elnyertem, többek között: New York Irodalmi Páholy – 2. Helyszíni Szépíró Verseny, második hely (2012.); Preyer Hugó amatőr sci-fi novellaíró pályázat, egy első (2013.), és két második (2016., 2017.) hely; Zsoldos Péter díj, legjobb novella (2017.); MÚOSZ – Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztály által kiírt „A fogyatékosság megélése a mindennapokban" pályázat, 3. hely (2018.). Első önálló novelláskötetem 2020-ban jelent meg a Parnasszus Kiadó gondozásában, címe: A moslék helyes keverési iránya. Jelenleg első regényemen, egy science-fiction-ön dolgozom, ami egy 2012-ben megjelent kisregényem folytatása lesz.

 

 

 

A tudatalatti figurái

Interjú Fodor Barbara képzőművésszel és költővel


 Fotó: Pintyi Zoltán

Amikor a többiek még az ábécét tanulták, ő már verseket írt. Amikor elsős egyetemista volt, már elkészítette a diplomamunkáját. Önállóság, kísérletezés, csillapíthatatlan kíváncsiság: ezek jellemzik interjúalanyunkat. Fodor Barbarát, az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténeti tanszékének végzős hallgatóját számtalan helyről ismerheti már a kortárs művészetre nyitott közönség. Az Alföld, a Tiszatáj online, az Új Bekezdés, a Kalligram, a Híd és a Holdkatlan is közölte már a munkáit. Évről évre sikeres pályázója az OTDK-nak. 2020-ban a Szegedi Akadémiai Bizottság Tudományos díj Művészetek kategóriájának II.; 2021-ben pedig I. díjasa. A fiatal művésszel az alkotási folyamat látható és nem látható oldaláról beszélgettünk.

 

 

Hepp Béla, aLéb november 28-án töltötte be 60. születésnapját. A hatvan év apropóján Bak Rita faggatta.

 

Miért fordultál az irodalom felé? Mi motivált az írásra?

Nagyon sok lehetőségem volt gyerekkoromban mesékkel, versekkel megismerkedni, azokat színpadon előadni, és már akkor is csodáltam hatásukat, a szavak, a ritmusok, a versek erejét. Ezt nagyban köszönhetem az édesanyámnak, aki ha tehette, könyveket vett nekünk, irodalomtanáraimnak, akik minden szöveg mögé embereket, sorsokat, történeteket tettek, az irodalmi színpadok, énekkarok világának, ahol már gyerekként is megélhettem mindezt. Szóval ezek voltak az alapok. Aztán jött a kamaszkor, amikor azt gondolom, mindenki, vagy legalábbis köröttem nagy számban megpróbálkoztunk versek írásával, persze több kevesebb sikerrel, és volt, akinél fiókban maradtak ezek a korai irományok, volt, akinek szerencséjére, mint ahogy nekem is, sikerült akár iskolai, akár úttörőtábori körülmények között ezekkel a versekkel szűkebb közönség elé is kilépni.

 

Csontos Márta író, költő, műfordító, irodalomtörténész 2021-ben tölti be 70. életévét. A mini-interjúban a Holdkatlan szerkesztője, Bak Rita faggatta életútjáról, terveiről.

 

Elsősorban a lírában alkottál jelentőset. Miért ezt a műnemet választottad?

Nem könnyű megválaszolni, lényeg az, hogy apró gyermekkoromtól kezdve rengeteget olvastam, meséket, verses meséket, majd később ifjúsági regényeket. Szüleim minden kezdeményezésemben támogattak, látták, hogy az iskolai pályázatokon is szívesen indulok. Átlagon felüli érzékenységgel reagálok a körülöttem lévő jelenségekre és emberi megnyilvánulásokra, így valószínű, hogy ez a túlérzékenység indított el a líra útján.

 

Antal Anikó Zsuzsanna 1981-ben született Nyíregyházán. Magyar-francia szakon végzett a Nyíregyházi Főiskolán, a Miskolci Egyetem magyar szakán szerzett mester diplomát, majd a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktoriskolájában folytatta doktori tanulmányait. A régi magyar és francia irodalom kutatása mellett szépírói tevékenységet folytat. Tanulmányait, tárcáit, verseit és novelláit számos irodalmi folyóirat közölte. Első, kisprózákat tartalmazó kötete A holdarcú asszony címmel 2017-ben jelent meg Torontóban a Corvina Publications Inc. gondozásában. Az írás mellett szenvedélye még a festészet, fotóművészet és zene. Számos zenekarban hegedül és brácsázik. 2008 óta él Torontóban. 40. születésnapja alkalmából az online interjút a Holdkatlan szerkesztője, Bak Rita készítette.

BR: Honnan jött, hová tart?

ANZS: Közhely, de igaz, hogy az élet folytonos külső és belső utazás. Kis kitérőkkel Nyíregyházáról jöttem az “Óperenciás-tengeren” túlra, jelenleg Torontóban élek. Az, hogy hová tartok, még számomra is ismeretlen desztináció. Nem tudom, de bízom abban, hogy az égiek vándoraként a fény felé, a jó felé. Ahogy Pilinszky is írja az Egyenes labirintusban “-nem tudom,/ és mégis, hogyha valamit tudok/ hát ezt tudom, e forró folyosót,/ e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, / hogy röpülünk.”

 

Payer Imre József Attila-díjas költő április 27-én ünnepli hatvanadik születésnapját. Ebből az alkalmából Bak Rita költő, műfordító, a Holdkatlan szerkesztője készítette vele rövid interjút.

Elsősorban a lírában alkottál jelentőset. Miért ezt a műnemet választottad?

Inkább azt mondanám, a líra választott engem. Ez a világ- és megszólalásmód az, ami az én otthonos közegem. Ezt a magátólérthetődést rögtön éreztem. Elementárisan.

Ki volt az, aki annak idején hitt benned, aki biztatott?

Teljesen ismeretlenül, ajánlás nélkül kerestem fel a szerkesztőségeket. Köves István az Ifjúsági Magazinban rendszeresen közölte a verseimet. Ugyanígy ismertem meg Bella Istvánt, az Élet és Irodalom szerkesztőségében, ő egy egész újságoldalon Tóth Bálint költő ajánlásával mutatta be a költeményeimet az olvasóknak, később is rendszeresen közölte a verseimet, ugyanígy Sumonyi Papp Zoltán, Vörös T. Károly, Kiss Dénes, Erki Edit, Marafkó László, Eszéki Erzsébet – ők mind különféle heti- és napilapokban kedves biztatás kíséretében.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

Ha én most pár évtizeddel fiatalabb lennék! Egyszer valaki rákérdezett erre, és elmondtam, akkor gyorsan építenék egy csudalabort, legalább ötször akkorát, mint ami most van, és megpróbálnék még több pénzzel embereket szerezni. Ha ugyanis tudok alkalmazni tíz embert, nem baj, ha egy-kettő, vagy akár öt elmegy, még mindig van öt, majd rotálnak, majd csak csinálunk valamit, de akkor 5-10 év munka után lesz egy igazán jó termékünk. Nem figyel rá senki, nem cikkeznek róla, honnan nőttek ki a mRNS vakcinákat gyártó cégek? Egyik sem idősebb 20 évesnél. Hát például ott van a BioNtech cég Németországban. Ez nem egy farmaóriás, Karikó Katalin maga szokta elmondani, hogy néhány éve még honlapja sem volt. Hasonlóképpen innovatív cég, izgalmas mRNS-koncepcióval a szintén német CureVac, még hallunk róluk, vakcinajelöltjük vizsgálata folyamatban van. De mit csináltak a németek? A kilencvenes évek közepétől, második felétől elkezdték nyomni a pénzt mindenkibe, aki innovációt akart. Tehát ha valaki biotechnológiai innovációt akart, könnyű volt nyernie öt-tíz évre pénzt, és akkor beindított egy céget. A cégeknek a zöme tönkremegy, ezt mindenki tudja. Jó statisztikák vannak, hogy átlagosan hány évig él egy frissen induló cég, de ha én öt évig dolgozom azon, hogy kitaláljak valamit, megtanulom, hogyan kell működtetni a céget. Megérzem akár a pénznek a szagát, de akár csak ráérzek ennek a játéknak az ízére, akkor utána már a vállalkozó szellemem sokat fejlődött, tehát sokkal jobban tudok mozogni. A biotechnológiában sok mindent egy kis sufniban is ki lehet találni. Jobb, ha többen vannak viszonylag fiatal emberek, és a kis start-up-okból előbb-utóbb nagyobbak nőnek ki. Ezt kellene itt is csinálni. A gumikesztyű vagy a fertőtlenítőszerek gyártása az nem innováció.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Térjünk vissza a kutatásra. Bizonyos volt abban, amikor a dsRNS specifikus ellenanyag kutatását végigvitte és céget alapított rá, hogy erre egyszer még a világnak szüksége lesz?

– Abban természetesen biztos voltam, de az egyáltalán eszembe se jutott, hogy mRNS vakcinákhoz lesz szükség rá, azt nyilván nem tudtam. De hogy ez a víruskutatásban hasznos, azt kezdettől fogva tudtam. Az oka nagyon egyszerű. Olyan tanszéken dolgoztam, ahol RNS-szerkezetek biológiai szerepét vizsgálták. Számítások alapján iparkodtak azt a legvalószínűbb szerkezetet előre jelezni, amelyik az adott funkcióért felelős. A predikció nem bizonyíték, a szerkezet tényleges meglétét más úton kell bizonyítani. A dsRNS egy jellegzetes szerkezet, közvetlen kísérletes kimutatására antitestjeink kiválóan alkalmasak.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– A tudományos életpályája hogyan alakult?

– Megszereztem minden tudományos fokozatot, amit ott illik, habilitáltam, venia legendit szereztem, ami az önálló előadások meghirdetéséhez való jog. Ha valaki régen professzor akart lenni, akkor habilitálnia kellett a doktori után, és meg kellett szereznie a venia legendit, ami hozzá volt rendelve valamelyik egyetemhez, szakhoz, karhoz. Ezzel már pályázhatott professzori állásra és kinevezhették. Ezt mostanra megváltoztatták, mert nevetségesen rövid idő volt régen a habilitáció megszerzésére. Különböző német egyetemeken oktattam’75-től, és attól kezdve folyamatosan. 1995-ben jöttem haza, de visszajártam vagy két évig Düsseldorfba tanítani. Volt egy saját kurzusom ’97- vagy’98-ig, és voltam vendégprofesszor Ulmban is. Erasmusra folyamatosan kijártam.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Milyen emlékei vannak a sziráki évekről?

– Rengeteget olvastam. Anyám nagyon művelt asszony volt, több nyelven beszélt. Ha elmentünk kapálni, a hazafelé úton verseket mondott. Kapálásból jövet ismertem meg anyámtól többek között Adyt, Arany Jánost, Radnótit, József Attilát, Villont. Nagyon jó emlékezőtehetsége volt, és fáradtan is mondta azt a rengeteg verset. Tőle sokat tanultam, sokat vittem magammal, de főleg a kíváncsiságot, mert igazából máig szeretek tanulni. Egyszerűen jólesik. Mindenki nevet, mert a terveim között szerepel, hogy amint szusszanok, felfrissítem az orosz nyelvtudásomat. Szerettem az orosz nyelvet, jól beszéltem. Nagyon szeretnék rendesen megtanulni latinul, ez is a terveim között van.

 


Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

Prof. Dr. Lukács Noémi (születési nevén HovhannesiannNoémi Parancem) az ELTE Természettudományi Karán szakbiológusként diplomázott, majd a németországi Tübingeni Egyetemen doktorált, és ott kezdett el immunológiával és víruskutatással foglalkozni. Később a düsseldorfi egyetemen oktatott, majd habilitált, és elnyerte az önálló előadások meghirdetéséhez való jogot. 1974-től 1995-ig németországi egyetemeken és kutatóintézetekben végzett igen eredményes kutatói és oktatói munkát, majd 1995-től az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének kutatója volt. Ezt követően 2004-től nyugdíjazásáig a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Növényélettan és Növényi Biokémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Professor Emerita, az MTA doktora. A Nógrád megyei Szirákon él. A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint társtulajonosa a sziráki székhelyű English &Scientific Consulting Kft.-nek. A SCICONS márkanévvel jelölt cég Lukács Noémi szakmai irányításával a duplaszálú RNS (dsRNS) specifikus ellenanyag kizárólagos előállítására, fejlesztésére és forgalmazására szakosodott, amelyet „aranystandard”-ként emlegetnek, mert egyedüli, amit világszerte használnak és elfogadnak a dsRNS kimutatására, éppen ezért a COVID járvány elleni vakcinagyártáshoz nélkülözhetetlen.

 

Balogh István (Zenta, 1946) vajdasági magyar író, költő, tanár, a Vajdasági Írók Egyesületének és a Szépírók Társaságának tagja. Eddig tizenkilenc könyve jelent meg és hét nyelvre fordították műveit, néhány elbeszélése tankönyvekbe is bekerült. Neve megtalálható az Új magyar irodalmi lexikonban és a Vajdasági magyar irodalmi lexikonban. Örökhagyók című drámáját hamarosan folytatásban közöljük. A szerző szövegének születéséről mesélt a folyóiratunknak adott interjúban.

 

Tizenkilenc könyved jelent meg eddig. Hogyan alakult ki benned az írás utáni vágy? Mikor kezdtél el írni?

Korán fogtam kézbe a ceruzát, 1955-ben. Írtam bőszen az asztalfióknak. Nem verssel kezdtem, apró mesékkel. Apai nagyanyám valóságos mesefa volt. Gyűjtők jártak hozzá, de nekünk, unokáinak is regélt, ha ő altatott minket. Közel laktunk egymáshoz, így, ha szüleinknek esti programjuk volt, vagy ő jött hozzánk, vagy mi hozzájuk.

 


Koncz Erika (Fotó: Simon Gábor)

Koncz Erika műveivel rendhagyó módon ismerkedtem meg. A Petőfi Rádió Facebook oldalán feltett egy kérdést: Ha a jövőbe látnál, mire lennél kíváncsi? Záporoztak a humoros kommentek, azután jött egy, amire nem számítottam. Koncz Erika válasza így hangzott: A hatoslottó nyerőszámaira, mert ha megnyerném a főnyereményt, sokkal jobb életkörülményeket teremthetnék magamnak. Kerekesszékben élnék akkor is, csak sokkal, de sokkal jobb lenne az életem sziklaszilárd anyagi háttérrel. Cserébe elajándékoznám az összes meglévő példányt a mesekönyvemből, nevelőotthonban élő gyerekeknek.

Megkerestem Erika meséit az interneten, majd rendeltem tőle egy mesekönyvet. Azonnal megfogott a könyv világa, már a kezdőmondat is zseniális volt. Bár Erikával készítettek korábban interjút nagy lapok, elhatároztam, hogy bemutatom őt a Holdkatlan olvasóinak.

 

Mesélj egy kicsit magadról! Mióta írsz meséket? Mi volt az oka annak, hogy elkezdtél az írással foglalkozni?

Koncz Erika vagyok. 1979-ben születtem, Miskolcon. 1997-ben egy elrontott csípőműtét miatt kerekesszékbe kerültem.

2004-ben kezdtem el meséket írni, méghozzá azért, mert összebarátkoztam egy nagyon kedves barátom (Dr. Mester Csaba) kislányával, Bogival. Tüneményes, nagyon kedves, cserfes kislány volt. Akkora hatással volt rám, hogy elhatároztam, hogy írok róla egy mesét. Fogalmam se volt róla, hogy tudok-e egyáltalán mesét írni, csak azt éreztem, hogy kell. Boginak nagyon tetszett a mese, ezért újabb és újabb róla szóló mesét írtam. Összesen tizenhármat. Eleinte csak róla, aztán születtek testvérei, és róluk is, sőt, van mese a szüleikről is. 2004-ben még nem volt internet hozzáférésünk, ezért postán küldtem el a meséket.

 

 

 

 

 

 

Törökországi utazásom célpontja ezúttal Alanya volt, ahol a véletlennek köszönhetően találkoztam egy ott élő honfitársammal, Dobsa Dianával, aki nemcsak a város, de az ottani kultúra jeles ismerője is. Az alábbiakban az ő válaszaiból kerülünk közelebb a török hétköznapokhoz, valamihez, ami eloszlathatja az országgal szembeni kételyeket, a rossz beidegződéseket, amit részben a nyugati sajtóhírek táplálnak.

 

Mikor, milyen körülmények között került ki Törökországba?

 

A 90. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Bemetszés – Kimetszés című verseskötet, a Parnasszus Könyvek Kiadó gondozásában. Első kötetesként hogyan éltétek meg ezt az eseményt?

Erika, Gergő: Nagyon vártuk a könyv megjelenését, soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljutunk idáig. Könyvünk egy új korszak kezdetét jelölő mérföldkő, ettől a ponttól nem érhet az a vád, hogy amatőr „fiókköltők” vagyunk. Egész eddigi nyolc éves munkánkat és az előtte írással eltöltött éveinket ez a kötet igazolta.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal