Keresés a honlapon:

Tóth Gabriella Toga: Interjú Jóna Dáviddal, a hajszálgyökerekről is

 

 

 

Interjú Jóna Dáviddal, a hajszálgyökerekről is

 

Jóna Dávid a kortárs irodalom jól ismert alkotója, sikeres, számos online és nyomtatott formában jelentek meg eddig művei, de az útnak még nincs vége…

Hívószó gyanánt hadd említsek néhány felületet: Art’húr – melynek megálmodója, főszerkesztője is Jóna Dávid, Palócföld, Fedél Nélkül, Kortárs, Ezredvég, Hitel, Előretolt Helyőrség, Új írás, Parnasszus, Agria, és a már ismert, Baranyi Ferenccel közös, Gyöngyhalászok című kötet, valamint az előkészület szakaszában, támogatásokra igényt tartó Kilenc Hollómadár című, szintén közös kötetük. Munkáik révén is összefonódtak a szálak például a NovArt felületén Zsigmond Istvánnal, sokszor együtt, egymást erősítve jelennek meg, hiszen Dávid verseit István illusztrálja.

 

***

– Közösségi oldaladon, kedves Dávid, jelenleg a MÁK és az ONYF szerepel munkahelyedként. Engem, személy szerint meglepett a Raiffeisen-es váltás is, miután olvastam humán területen végzett korábbi munkáidról. Körülbelül húsz éves korodtól 16 évig humán területen dolgoztál, tanultál, tanítottál. Hogyan élted meg a munkahelyváltás időszakát?

– 17 évig dolgoztam a zsámbéki Főiskolán, ott stúdióvezető voltam és a mediális tantárgyakat oktattam, majd egy volt tanítványom hívására a Raiffeisenben mentem auditornak, sok éve dolgozom a közigazgatásban, jelenleg egy szakmai elemző főosztályt vezetek. A kérdésed arra vonatkozik, hogyan éltem meg a váltást. A dolgok természetes változásaként fogtam fel, amihez alkalmazkodnom kellett.

 

– Milyen előképzettségeid voltak, képzettségeid vannak, melyek a pénzügyi szektorban, illetve a számok világában is sikert kovácsolnak? Hogyan fér össze a humán és a reál terület?

– A feladat központú koncentrációval és a bizalommal függ össze. Közművelődési, tanító, filmes, kommunikációs végzettségeim vannak, azaz valóban humán terület. Úgy látszik, hogy így is kellettem… a helyzet az, hogy egzisztenciális szempontból az irodalmi létezés volt fontos, ez megóvott, megtartott. Nálam ez az öngondoskodás.

– Rendkívül fontos mondatokat olvastam Tőled az egyik portálon: „Hiszem azt, hogy életünk minősége nagymértékben a kapcsolataink minőségétől függ! Sokan hangosan szidják a főnököt, a másikat, a bolti eladót, a pizzafutárt, a burkolót, a rendőrt, a kalauzt, az érzéketlen kormányt, Brüsszelt, Moszkvát, mikor kit. Ezeknek az embereknek az identitásukat az adja, hogy kit gyűlölnek. A mirelit demagógiát készen kapják, ami az önfelmentésük éhségét csillapítja.” Ezek szerint alapvetően optimista, elfogadó, és közvetlen személyiség vagy?

– Ilyennek látsz? Vegyük sorra. Nem vagyok optimista, esetleg a pesszimisták között lennék az, inkább realistának gondolom magam. Az „elfogadás” ügyében volt munkám magammal, hinnünk kell a kölcsönös tiszteleten nyugvó együttműködésben, azt hiszem, hogy nagyon nincs más út. A közvetlenségre pedig azt tudom válaszolni, hogy helyzettől függ, nem vagyok extrovertált, inkább megfigyelő, elemző, szemlélődő alkat. Az általad talált idézet mondanivalóit most is fontosnak látom, a közbeszédet uraló toxikus folyamatokkal szembesít.

 

– A médiapedagógiáról szóló könyvedben a média személyre való hatásáról, az érintkezések fontosságáról, az emberi tartásról szólsz. Mennyiben befolyásolja napjaidat a média, a megjelenéseiden túl távol tartod magad a média világától, vagy szelektálsz, mondjuk kiemelve az irodalom területét?

– Az oktatási praxisom napi készenléti állapotot feltételezett és ez ma sincs másképpen. Érdekelnek a médialenyomatok, olvasok, elemző műsorokat nézek, szórakoztatnak ezek szellemi frissességei. A propaganda ezzel szemben zavar, hiszen végletekig lebutított mondanivaló sulykolása ostobának tekinti az embereket és végsősoron azzá is teszi őket. Mielőtt valaki felismerné és az ellenkező oldallal azonosítja a jelenséget, számukra mondom, hogy ez oldalfüggetlen, nem más, mint egy manipulációs technika.

Szeretem a kortárs irodalmat. Azért azt, mert arra a világra reflektál, amiben élünk. Nagyszerű írások vannak, kiváló alkotók. Idén 30 éves az Art’húr, ami egy civil irodalmi, kulturális lap, anno papíralapú újság volt. Nem kevés írást olvastam el ezalatt a három évtized alatt.

 

– A televíziós munkáid során melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok, riport-, vagy interjú alanyok, témák?

– Érdekes kérdés, Te felkészültél… Volt egy klip, Száll a kakukk fészkére címmel, amellyel akkor megnyertem a Budapesti Videofilmszemlét, jártam vele a Mediawaven, vetítette az M1. A számomra legfontosabb interjúm talán Kovács Lajos színművésszel volt, aki akkor játszotta a Szász János rendezte Woyzeck főszerepét. A youtube-on van néhány filmem, akit esetleg érdekelhet, ott meg tudja nézni.

 

– Véletlenül, amikor irodalmaztam munkásságodat, a Fortepan oldalán találkoztam a neveddel. (https://fortepan.hu/en/photos/?donor=J%C3%B3na%20D%C3%A1vid) Mondanál valamit az adományozott képekről, eredetükről, az ábrázolt időszakról, a szereplőkről?

– Anyai nagyapám, Nagybánhegyesi Csepregi Lajos Zoltán hódmezővásárhelyi malomtulajdonos még üveglemezekre fényképezett, amit akkor Bécsbe küldött ki előhívatni. Imádom ezeket a képeket, digitalizáltam, eljuttattam őket kiállításokra, és mivel a Fortepan vállalását is nagyra értékeltem, így a gyűjtemény számára felajánlottam a sorozatot. Talán 2020-ban az év képei közé választották nagyapám egyik felvételét.

 

– Hány évesen írtad az első versedet és mi volt a témája? Megmutattad valakinek? Mikor érkeztek az első visszajelzések és kiknek az építő kritikája hatott leginkább Rád, illetve költészetedre?

– De jó, hogy kérdezed, mármint a tanárokat, a bíztatókat. De előbb a hajszálgyökerekről. 12 éves lehettem, amikor írtam egy verset a szobafenyőmről, édesanyámról, írtam egy indiánregénynek gondolt valamit. Ezek olyanok voltak, mint a gyerekrajzok, színesek, kedvesek és szörnyűek. Aztán Ady epigon lettem. Az első pozitív visszajelzést Buday Éva gimnáziumi magyar tanáromhoz kötöm, aki ma a Tanárnő kérem oldalt kezeli a facen. Fontos volt Faludy Györggyel való beszélgetésem, az ő felém fordulása, majd Baranyi Ferenc barátsága, befogadása, közös munkáink, fellépéseink.

 

– Vannak-e olyan kapcsolatok az életedben, a családon kívül, alkotók az élet bármely területén, akiket folyamatosan figyelemmel kísérsz, illetve számítasz a véleményükre?

– Fontosak a visszajelzések, segítenek viszonylatokban meghatározni önmagad. A több nézőpont pontosabb helymeghatározást tesz lehetővé. Fontosak számomra a baráti, emberi kapcsolatok, segítenek, megtartanak. Van bennem törekvés arra nézve, hogy figyeljek a számomra fontos emberekre, ami persze rendre okoz bennem némi gesztusdeficitet … irodalmilag vannak, akiknek az életművét követem, támogatom.

 

– Sok szerző azt vallja, hogy amikor egy vers megszületik, szinte kiárad az emberből, akkor az, hűen tükrözi az akkori lelkiállapotot, gondolatot, így bármiféle módosítása annak, már nem tükrözi a teljes igazságot. Ahogy olvastam a Naszvadi Judith által készített interjúban, Te hiszel az utómunkákban, a versek számodra megfelelő mértékű változtatásban, esetleg lecsupaszításában. Mennyire tartod magad termékeny írónak, költőnek? Visszaolvasva verseidet, látsz-e valamilyen stílusbeli változást?

– Változásokat természetesen érzékelek, s hogy ez fejlődés-e, azt majd az utókor eldönti. Amikor valaki a fürdőszobában, saját szórakoztatására énekel, az nagyon rendben van, de ha színpadra áll vele, akkor már felelőssége van. Az utómunka számomra része az alkotás folyamatának, azon célból, hogy színpadra lehessen vele állni, hogy minőségi élményt tudjak adni, átélhetőséget, szépséget, üzenetet, mikor mit. Könnyen írok, szeretek írni, ilyenkor elindul egy szétszedem-összerakom folyamat, látásmód váltás, kiegészülve örök barátommal a képzelettel. A kérdésedben volt egy olyan olvasat, ami a kiváltó lélekállapot és a leírtak azonosságára kérdez. Nekem ez nem feltétel, nem dokumentarista, nem szociográfus vagyok, hanem a mindenséget igyekszem versbe venni, igaz, még önmagamnál tovább nem jutottam. Nem akarom elviccelni, az élet adta képek nekem nyersanyagok, arra alkalmatlanok, hogy abból visszakódoljuk mondjuk az életem pillanatait, érzéseit, szereplőit.

 

– Keresgélve, megzenésített verseidre leltem. A Kuz-Mix Kártyavár című lemezének szövegét a felirat szerint Te írtad. Mikor történt mindez, hiszen az anyag feltöltése a youtube-ra 2012-ben volt. Mesélnél valamit erről az időszakról, a zenekarról?

– Kuzma István kollégám volt, és őt a zene, engem a szöveg érdekelt. Próbálgattuk, és egy közös CD-ig eljutottunk. Helyi értéke volt, de szerettem.

 

– Verseid számos oldalon, illetve nyomtatva a Fedél Nélkülben, például Zsigmond István rajzaival illusztrálva jelennek meg. Hogyan alakult ki ez a kapcsolat, egymásra hangolódás, mi a történetetek?

– István zseniális, a Dééévid, aranyapám kötetemet is az ő munkái díszítik. Volt néhány közös publikálásunk is. A Kilenc Hollómadár kötetünkben is az ő grafikái lesznek. A facebook rezervátumának köszönhető a kapcsolat.

 

– Mesélnél arról, hogy mikor, hogyan kerültél kapcsolatba Baranyi Ferenc költővel, és mi a Gyöngyhalászok közös kötet története?

– Gyerekkoromban édesanyám rendszeresen olvasott verseket, Baranyit is, így én ismertem őt, de ő nem engem, míg aztán Kaiser Laci barátunk születésnapján találkoztunk. A Gyöngyhalász című szonettjére szonettel válaszoltam, amit a Palócföld irodalmi lap a fő helyén hozott. Feri bácsimnak tetszett a rezonancia, így aztán utólag nekem ajánlotta a verset, a gyűjteményes kötetébe már így került be. Találkozgattunk, átbeszéltük a világ dolgait, idővel fiává fogadott, ami a legszebb irodalmi kitüntetésem. 44 versreflexió jelent meg az eredeti versek mellett a Gyöngyhalász kötetünkben, amit akkor a Kossuth kiadó adott ki. Öröm számomra, hogy a szakma és a közönség is jól fogadta. A folytatásban újabb 44 vers és versválasz kap helyet, de itt annyiban más a helyzet, hogy eddig én választottam ki a gazdag életműből azt, ami engem megszólított, érdekelt, ami válaszra sarkalt, itt Feri bácsi jelölte meg a verseket, amire választ remélt. Remélem, hogy olvasóinknak átjön ez a többévtizedes távolságból folytatott párbeszéd izgalma.

 

– És mikor vehetik kézbe az olvasók az új kötetet?

– A Baranyi Ferenccel közösen összeállított Kilenc Hollómadár a Könyvhétre (2023. június) meg fog jelenni, ez szívügyem, ha gátat túr fel ezer vakond, akkor is. Lehet, hogy tényleg optimista lennék? Vannak rövid, Fodor Ákost idéző, többségében humoros írásaim, ami kiadható lenne, ezt nem erőltetem, majd, ha nyílik egy ajtó, akkor belépünk rajta.

 

Jóna Dávid (Budapest, 1968. szeptember 9. –) magyar költő, lapszerkesztő, médiatanár.

Tanítói, közművelődési diplomájának megszerzése után, az ELTE Videokommunikáció szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának Mozgóképtanári kurzusán végzett. A Zsámbéki Főiskolán mozgóképkultúrát, médiaismeretet, fotókultúrát, majd digitális fényképezést és animációt, illetve webkommunikációt oktatott. Tizennégy évig vezette a főiskola filmklubját, és szerkesztette a Főiskolai újságot, illetve honlapot. Tagja volt a Filmklub szövetségnek. Tizenhét évig vezette a Zsámbéki stúdiót (1987-2004), és volt Zsámbék honlapjának főszerkesztője, valamint a Bicskei városi tv főszerkesztője (2008-2009), és adásrendezője.

Oktatásban betöltött szerepéről az Országos Mozgóképoktatási Egyesület alapításában való részvétel, majd a Pest megyei Regionális Médiaoktatási Központ egyik vezetőjeként a NAT Mozgóképkultúra, Médiaismeret tantárgy blokkjának közoktatási integrációját irányította, illetve országos tantervet lektorált, tanári segédkönyvet írt. Volt operatőr és vágó. Éveken keresztül eredményesen vett részt a független videofilm fesztiválokon, ahol számos díjat nyert.

Számomra hirtelen váltással, a zsámbéki főiskolai oktatás megszűnése után a Raiffeisen Bank Belső Ellenőrzési Főosztályának vezető munkatársa lett illetve auditor (2004-2011), és mellette szerkesztette a Raiffeisen Bank intranetes híradójának kulturális rovatát.

Szerkesztő, főszerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője a Színes Riport magazinnak (2006), a Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014, 2020-) önkormányzati lapoknak.

Versei megjelentek: Palócföld, Kortárs, Ezredvég, Hitel, Előretolt Helyőrség, Új írás, Parnasszus, Agria, Szózat, Tempevölgy, Lenolaj, Búvópatak, Székelyföld, ÚjNautilus, Fedél Nélkül, Holdkatlan, Litera-Túra, Irodalmi Epreskert, Confessio, Ezüst-híd, Börzsönyi Helikon, Nyugatplusz, Partium, Szőrös Kő, Háromszék, Magyar Múzsa, Kalamáris, Szikla magazin stb. lapokban. A Magyar Írószövetség tagja. A Faludy György Irodalmi Műhely tagja.

Irodalmi munkájában Langstadler Csaba (Szentjánosi) és Baranyi Ferenc alkotói barátsága, Faludy György támogató biztatása tekinthető jelentősnek. Biegelbauer Pál természetgyógyász a „legfontosabb tanítványának” nevezte. Az Író Kilencek csoportnak volt tagja és díjazottja, 2018-ban elsőként kapott Gondola-díjat.

2021-ben a Salvatore Quasimodo költőverseny különdíjasa.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-05-10 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.