Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Cs dec. 14, 2017 @16:00 - 12:00AM
III. Óbudai Képzőművészeti Tárlat - Szindbád-Óbuda c. kiállításmegnyitó
Cs dec. 14, 2017 @17:00 - 12:00AM
Kiss Márta: én te (n)ő - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Cs dec. 14, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @17:30 - 12:00AM
Péter-Szabó Katalin és Vágó Zoltán: MIKRODUETT - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @18:00 - 12:00AM
KAPU - Kiállítás
Cs dec. 14, 2017 @19:00 - 12:00AM
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: A SZOCIALISTA SZÜRREALIZMUS TITOKZATOS BÁJA vizuális szimfónia
Cs dec. 14, 2017 @20:00 - 12:00AM
A halál kilovagolt Perzsiából
H dec. 18, 2017 @18:00 -
Kezdőmondat Parti Nagy Lajossal
Sze dec. 20, 2017 @19:00 -
Lépésről-lépésre - A Budapest Kortárstánc Főiskola a Trafóban

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

 

Reálos szemmel

Csengődi Péter állandó rovata.

 

 A The Room-jelenség

 

Tommy Wiseau 2003-ban debütált egyszerre tehetségtelen íróként, tehetségtelen rendezőként és tehetségtelen főszereplőként. A film utóélete már izgalmasabb.

 

"Hallottál már a The Room (A szoba) című filmről?", kérdezte londoni ismerősöm egyik magyarországi látogatása során. "Minden évben lejátsszák egyszer a mozikban, általában teltházas."

A szüleim számára például elég érthetetlen volt, hogy miért akarna valaki megnézni egy olyan filmet, amit korábban már látott; azonban ismertem olyanokat is, akik rendszeresen összegyűltek a társaságukkal, hogy megnézzék a Ponyvaregényt, annyira beleszerettek abba a filmbe.

"Ez olyan, mint a Ponyvaregény?", kérdeztem vissza. "Annyira kultikus, hogy az emberek nem tudnak betelni vele?"

"Nem, szó sincs erről!", hangzott a válasz. "A világ egyik legrosszabb filmjének mondják. Az emberek azért nézik meg újra és újra a moziban, hogy együtt röhöghessenek rajta, milyen béna."

Rémes kommunikációs minták

 

Nem tudom, hogy igazából a magyar nyelv, vagy a magyar szokások hiányossága; de ha valaki véleményt vagy tanácsot fogalmaz meg, az általában parancsnak vagy kijelentésnek hangzik, egyáltalán nem azt fejezi ki, ami a közlő igazi szándéka. Régen észrevettem már, amikor arra panaszkodom, hogy fogalmam sincs, mi jót tudnék csinálni a hétvégén, akkor olyan válaszokat kapok, hogy "Menj el túrázni!" Egyébként ez általában remek ötlet, de nem felvetésként fogalmazzák meg, mint pl. "Túrázni lenne kedved?" hanem szinte parancsként: "Menj el túrázni!" Ilyenkor mindig kínosan szoktam érezni magam, mert ha azt mondom, hogy "nem, azt most nincs kedvem", az ilyenkor olyan érzést kelt bennem, mintha egy felszólításnak vagy kérésnek mondanék ellent; pedig nyilván nem erről van szó, de a mondat felszólító módja ezt váltja ki belőlem.

A flegma és a gyáva ütközete a Futó utcában

 

Nézd azt a majmot! Megáll a járda közepén, és ott cigarettázik! Mintha kimérte volna mérőszalaggal, hogy hol van a mértani közepe; nehogy valaki elférjen mellette bármelyik oldalon. Ennél már csak azt utálom jobban, amikor valaki kijön egy ajtón, és megáll pont előttem. Van, ahol hat méter széles a járda, és akkor is pont előttem áll meg. Mintha valami hülye erőfitogtatás lenne. Még mindig szívja. Majd mély levegőt fogok venni, hogy ne érezzem a füstöt, amíg áttornázom magam mellette; de a ruhám ilyen gyorsan is képes átvenni a szagokat. Úgy tűnik, a végére ért, eldobja. Na szép! Bele az égő csikket a csatornába! Ott van mellette két méterre tőle a hamutartó a kijelölt dohányzóhelyen.

Forgatás a Lónyay utcában

 

Szinte minden nap elmegyek a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium előtt, és egy alkalommal arra lettem figyelmes, hogy valami építkezésszerűség folyik. Találgattuk a munkatársakkal, hogy mi lehet, talán felújítás, esetleg díszlet valami forgatáshoz; errefelé az sem ritka. (Egyszer például egy kollégánk bejött az irodába, és viccből felkiáltott, hogy náci katonák vannak a Bakáts téri templom bejáratánál.)

Ahhoz képest, mennyien próbálnak konkrét definíciókat, szabályokat megfogalmazni az emberi gondolkodásmódra, (keserű) öröm figyelni, egyesek milyen könnyen mellényúlnak. Akkor is, amikor a szeretet kifejezéséről van szó. Kínáld meg például a fogyókúrázót a kedvenc csokijából, és egyből megtapasztalod!

Ha a karácsonyi ajándékozásról van szó, több mondás és klisé próbálja elejét venni a kudarcnak, mint az egyik, amit kiskoromban hallottam rengetegszer: „Azt adjunk másnak, amit mi is szívesen kapnánk.” Én most a leginkább egy szivarra vágyom, de (nyilván ezért is hozom fel példának) nem hiszem, hogy bármely ismerősöm örülne egy zöld papírba csomagolt, aranyszalaggal átkötött bűzrúdnak.

A Fantasy, mint műfaj világában gyakori motívum, hogy két ember/lélek/lény összeolvad eggyé, új hőst teremtve. Egy általában remek darmaturgiai eszköz, amivel új szereplőket hozhatunk be a megszokott történetbe, és a kiszámítható cselekmény váratlan fordulatot vehet. Én ilyenkor mégis mindig egy kis csalódást érzek, hiszen hiába él tovább a kedvenc karakterem új formájában, az eredeti, akit megszerettem, megszűnt, nincs többé.

Kedves Nyelv és Tudomány!

Engedjék meg, hadd válaszoljak egy cikkükre:

Először is köszönöm szépen, hogy foglalkoztak a témával, kritikát írtak hozzá, amely érdekes gondolatokat indított bennem. Valóban fenn áll a lehetősége, hogy a tudósításban félreértések, pontatlanságok vannak, sőt, mondhatni biztos vagyok benne, hiszen a cikk nem más, mint egy alapvetően reálos beállítottságú ember benyomásai, egy hosszú előadássorozat pár nyomtatott sorra való leképezése, ami – hogy informatikai fogalommal éljek – veszteséges tömörítés. Azt azonban hadd jegyezzem meg, hogy az előadásokat semmiképp nem éreztem kioktatónak, inkább érdekes felvetések kifejtésének. Tovább, mivel egy előadásnak célja a figyelem fenntartása, úgy gondolom, természetes, hogy voltak bennük költői képek, túlzások, kutatásokat mellőző vélemények.

Több ízben, többféle társaságban volt már részem a virtuális világnak a való világra tett hatásairól szóló beszélgetésben. Triviális példa, hogy kisebb cégek is nagy sikert érhettek el különböző honlapok, internetes szolgáltatások fejlesztésével, hiszen az ilyen jellegű “termeléshez” nincs szükség nagy munkagépekre, nyersanyagra, számos erős, nagy teherbírású dolgozóra; elég pusztán pár jól képzett fejlesztő, akik alkalom adtán még hajlandóak a garázsban is eldolgozgatni. De vannak olyan érdekesebb példák, mint a városi legenda, hogy keleti bérmunkások a különböző on-line játékokon küldetések és más izgalmas tevékenységek helyett az ottani pénzt vagy nyersanyagot gyűjtik, majd a virtuális javakat igazi pénzért eladják. Egy ismerősöm szerint olyan is előfordult már, hogy a játékban elkövetett rablásért (amire maga a játék lehetőséget ad) igazi gyilkosság volt a megtorlás, mivel a virtuális csíny a az ellenfelet valódi pénztől fosztotta meg.

A "nagy könyv" szerint az internetes társkereső legfontosabb három szabálya:
1. Tölts fel magadról egy jó profil-fotót!
2. Légy önmagad!
3. Írj magadról többet, mint egy sor.

---

1. Matematikai értelemben a fotó torzítása a valóságnak, hiszen háromdimenziós tárgyak leképezése egy kétdimenziós síkra, ami súlyos információvesztéssel jár. Ez első körben talán rossz megközelítés, de valami igazság mégis lehet benne, különben nem terjedt volna el az a mondás, hogy "ezen a képen nem te vagy", ami igazából azt jelenti, hogy "hiába, hogy rólad készült ez a kép, teljesen másmilyennek látszol, mint a való életben". A társkeresőkre pedig "csak gyönyörű emberek járnak", olyan értelemben, hogy mindenki a legelőnyösebb fotót rakja ki magáról. De a legelőnyösebb nem feltétlenül valósághű.

Az egyik kedvenc (kamu) idézetem a webről:

Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e. /Petőfi Sándor/

Ez a rövid, abszurd humor jól mutatja, mennyire kell komolyan vennünk az világhálón olvasható tartalmakat. Bárki foghat egy képet, egy szöveget, az sem gond, ha a kettőnek semmi köze egymáshoz, és máris terjesztheti. Lehet bármilyen profi munka, tűnhet bármilyen hitelesnek, jó, ha észben tartjuk, lehet, hogy egy hozzáértő szakember hamisította két sajtburger között a gyorsbüfében. Az internetes források pontosan annyira megbízhatóak, mint www-világ előtti szociális hálók: a falusi pletykalánc, és a munkahelyi trécselés a kávégép körül.

Egy szépirodalmi novellát olvasva a következő mondatra bukkantam:
"Négy eladó fogad. [...] Két lány, egy kövér asszony, egy szép szál néger."
- Hm-hm - fut át az agyamon -, ez így azért nem politikailag korrekt.
A könyv elejére lapozok, a kiadás éve 2008. Valamilyen szinten furcsának találom, hogy 2008-ban még nyomtatnak olyan könyvet, ahol az afroamerikai helyett a sokak által sértőnek titlulált, n-betűs szó áll. Az ügy fonákja, hogy amikor a mű született, ezzel még nem volt egyáltalán probléma, ugyanis 1978-ban íródott. Talán manapság még sokan azt mondanák, hogy ez nem is egy sértő szó, és egyáltalán nem kellene fennakadni ezen, de a trend láthatóan az, hogy kerülni kell ezt és az ehhez hasonló kifejezéseket. Lehetséges, hogy egy szépirodalmi mű az évek során érintetlenül is inkorrektté, sértővé válik?

Idén május 25. nem csak a Pünkösd és a hosszú hétvégén eltöltött kirándulások ünnepe, hanem egyben a Törölköző-nap is, amit Douglas Adams, a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzőjének halálának évfordulójának alkalmából tartanak meg (pontosabban két héttel utána). A "hagyomány" szerint ezen a napon a rajongók mindenhova magukkal viszik a törölközőjüket, mivel az különleges szerepet kapott a történetben.

- Hazudsz, te szemét, hazudsz! Össze-vissza beszélsz! - üvöltöztem a szobamérleggel - Te meg egy lusta disznó vagy! - vágtam a tükör képébe.

Miután magamra haragítottam a berendezéseim felét, elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy ezt a hétvégét a mozgásnak szentelem. A motiváció tehát megvolt, azonban ez nem mindig elég, mint kiderült később.

Rövid fikció egy fickóról, aki hétfő reggel a munkahely felé metrózik.

Ma van a nagy nap, ma találkozom először a nővel, akivel hónapok óta levelezem. Semmi különös, csak egy találkozó, ahol kicsit beszélgetünk, jobban megismerjük egymást, nem kell túlgondolni. Közben megérzem, hogy izzad a tenyerem. Tipikus: a tudat nyugodt, a test reagál.

Menj színházba a robot barátoddal!

Azt nézegettem, hogy vajon mit jelenít meg a Facebook, ha megosztom a bejegyzéseimet, és szöget ütött a fejemben: Amikor én még fiatal voltam (Haha!), ódzkottunk a weblapokat turkáló robotoktól. Ha gyanús volt a látogatási statisztika, tudtuk, hogy valami gép e-mailek, telefonszámok és sebezhetőségek után kutat. Aztán rájöttünk, hogy a Google és más kereső motorok is pásztázzák a cikkeinket, ahogy a Facebook is, amikor előnézetet készít a megosztott linkekhez, és így tovább. Fordult a kocka, már nem üldözzük el a robotokat a weboldalainkról, hanem odacsalogatjuk őket, és segítünk nekik elemezni a látottakat. Például, mikor új bejegyzést írok ehhez a bloghoz, megjelölöm azokat a sorokat, amikről a Facebook tudni fogja, hogy jó lesz összefoglalónak.

 

Mit gondolsz? - kérdezed.

Itt-ott furcsán keverednek a festékek színei - válaszolom - Talán a művész időközben rájött, hogy elrontotta az arányokat, és megpróbálta őket kijavítani. Szálkák állnak ki a keret léceinek illesztéseiből. Minden bizonnyal egy másik kép széleit díszitette korábban, csak felfeszítették, és áttették erre a műre. A jobb alsó sarokban a részletek elnagyoltak, nem annyira kidolgozott, mint középen. Valószínűleg elfáradt a festő, vagy szorította a határidő.

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.