Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Reálos szemmel – Csengődi Péter: Szeress óvatosabban!

 

Ahhoz képest, mennyien próbálnak konkrét definíciókat, szabályokat megfogalmazni az emberi gondolkodásmódra, (keserű) öröm figyelni, egyesek milyen könnyen mellényúlnak. Akkor is, amikor a szeretet kifejezéséről van szó. Kínáld meg például a fogyókúrázót a kedvenc csokijából, és egyből megtapasztalod!

Ha a karácsonyi ajándékozásról van szó, több mondás és klisé próbálja elejét venni a kudarcnak, mint az egyik, amit kiskoromban hallottam rengetegszer: „Azt adjunk másnak, amit mi is szívesen kapnánk.” Én most a leginkább egy szivarra vágyom, de (nyilván ezért is hozom fel példának) nem hiszem, hogy bármely ismerősöm örülne egy zöld papírba csomagolt, aranyszalaggal átkötött bűzrúdnak.

A segítség pedig olyan, mint az ajándék: nem az a fontos, hogy mi hogyan szeretnénk, hogy segítsenek rajtunk, hanem hogy a másiknak mire van szüksége. Például, amikor a kislány főzni szeretne, és az anyuka „puszta segítségből” megpucolja a krumplit, felszeleteli a kemény húst, porciózza a fűszereket, és néha-néha, ha arra jár, meg is kavargatja egy kicsit. És végül veszekedés lesz belőle. A gyermek azért bántódik meg, mert nem hagyják érvényesülni, a szülő meg úgy érzi, mindent megtett a gyermek helyett, és mégsem kap érte hálát. Néha a legkedvesebb dolog, amit a másikkal tehetünk, hogy hagyjuk, hogy ő segítsen nekünk. Még ha a természetünk olyan is, hogy ezt nehezen álljuk meg.

Vannak, akik karácsony idején rájönnek, hogy mennyi kedvesség szorult beléjük, de egyszerűen nem volt idejük kiadni magukból, a dolgos év olyan hamar elröppent. Így aztán próbálnak két és fél nap alatt bepótolni mindent, ami sokszor nem sikerül, sokszor meg túlságosan is. Vannak olyanok is, akik csak legyintenek, hogy a karácsony hamis, mert nem csak ezen az egy napon kellene szeretni. És sokan közülük elfelejtenek szeretni akár egy napon is.

Vegyük inkább úgy, hogy ilyenkor szabadnapot kaptunk, időt arra, hogy megfontoltan szeressünk.

  
  

Megjelent: 2016-12-24 17:00:26

 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.