Videó
Szénégető Richárd videója Keresés a honlapon:Partnereink:
|
Górcső
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Rémálmok gyötörték szegényt… Ez valami láz lehet… De jöttek a tevék, Kevés lehetett a vodka…
,,… ha megírnám hallgatásodat! hatalmasságodat írnám meg / zokogásod horpadt oldalú fazekak között írnám a / mérhetetlen ideig tartó fájdalmakat. álmodtam - …”
(Zalán Tibor: Mikor a csöndről már nem divat írni én megírom hallgatásodat …)
Csokrot azt ne hozzál. Vágott haldokló bimbókat soha. Egy cserepest, ha alig igényel gondozást elbír még az előszoba. Ne hozz csokit se, tudod, hogy nem szeretem. Ékszert meg alig hordok, jó vagyok így, dísztelen.
csontjaim ördöge
Már a pilátusi ítélet is rajta csapódott. Akkor. Kálváriát járt, megfeszíttetett. Az egyik szeg miatt ott lett szárnyszegett. Lator. Isten látta, lezuhant, megtaposták. Segítségért, életéért zuzogott, zizegett. Maradt szárnyát propellerként forgatta.
Később már csak kardként az utolsó szó jogán. Ítélet nélkül, hóhér a szokás.
Kicsinyke, sárgásbarna gyík volt. Harmatot ivott egy levélről azon a reggelen. Meg akartad fogni. Megrettent. A farka levált a testéről. Ott mozgott a kezedben. Az összes szövet. A törési zónában. Két farok. Két élet. Sírtam. Mert többé már sosem lesz olyan. És te értetted.
Néhány napja került a szerkesztőbizottság asztalára a két verset tartalmazó kézirat. A kísérőlevélben csak ennyi: Köszönöm, Ágota! A Holdkatlan szerkesztősége most így búcsúzik: Köszönjük, Feri, könnyű utat!
már nem akarok
már nem akarok juhász gyula verset szavalni szegeden már nem akarok költő lenni moholon már csak régi értékes pillanatokat akarok
a kert gyorsan befogadta mintha itt született volna bár tagadta élő voltát de illata elárulta és többet nem beszéltünk friss fűrésznyomokról sem a láncokról sem csavarokról amelyek összetartották egy fa volt a kertben és kész
Lázas, sárga tócsát vetít
és torkomba mar, összehúz.
A legszebb verset szeretném,
Tudtam ősz lesz, minden egyes nappal hozzád közelebb.
a szomszéd ház előtt pillantottam meg először rosszul összeforrt lábú kutyának véltem de aztán láttam sovány horpaszát amelyen a nyár sem vastagított bizonytalan léptekkel ment majd megállt visszafordult mintha éhségében elvesztette volna óvatos rókaeszét lassan vonszolta magát a rét felé majd eltűnt a folyó-parti nádasban most lelkiismeret furdalásom van mert azt hiszem mondani akart valamit valami
fontosat talán hogy ne gondoljak felőle rosszat
Ifjan, ölükben reptettek az évek,
Ültünk a koporsó mellett,
Némafilm pereg – vonatfülkéből nézem három dimenzióban. Vonatablakom előtt suhanó nyárfa múlandósága.
Violaszó Regénytöredék – szonettekben elbeszélve
Első
Emlékezik és tervet sző az ember, nevet és sír, reménykedik, ha fél. A semmiből útjára indul egyszer, aztán lehull – azt mondja: célhoz ér!
Világ urának érezné magát, vagy kristálykőbe rejtve szívesen egy fényszivárvány ívén bújna át, s hogy köztünk járt, ne tudja senki sem?
Hiú a vágy! Vagyunk, én s a világ, egymás között vagy egymás ellenére. Én sejtem őt, ő engem meg se lát, - talán ettől nő mindkettőnk esélye…
S ha Én vagyok, Te is vagy! – így remélem, mi más remény vagy cél vihetne élnem?
az artériában úgy akadt el mint zajló folyón a ringatás ahol a jégtáblákon vidáman csúszkáló sugarak elmerülve majd felbukkanva részvétlen incselkednek egymással és a világgal mintha kerámiakéssel szelték volna ketté darabjaira hullt a pillanat
Fotó: Korányi Mátyás
Ne mondj le rólam! Látod, visszatértem. Apró ajándék ez, és semmiképp se érdem, de ezt te jól tudod. Most majd írhatsz megint. Használhatod a kezem, a torkom a rendelés szerint, s én majd segítek, ahogy régen. Túljutni bajon, nevetni semmiségen.
Orbók Ildikó: Öröklét mikor a hangok dallamukba fagytak
Aknay Tibor: Gyászoló A becsértéket tudnivélik
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
![]() |