VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Górcső
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Derűsen ébredek mozaikszerű álmaim közül egyet sem felejtettem el, tudván álmaimból,drámába, mesébe kívánkozó történetek nőnek, nődögélnek. Mint mindig, első utam most is az ablakhoz vezet ,a szürke és vörös árnyalatainak káprázatos színjátékát közvetíti az égbolt a kőbányai panelrengeteg felett
a kopaszoknak hajuk szála sem görbül védelmed alatt
„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem”.
(A gyakorlati ész kritikájából)
Ezt nem politikus írta, hanem Immanuel Kant.
Nem az, amit e mögött gyanítasz.
Eveztem ugyanis – rég volt – a Mosoni-Dunán. Győr előtt, ahol a Rábca beletorkollik, az ártéren homokot bányásztak és hatalmas gúlái uralták a tájat… Egy ilyen homokpiramis teraszán, a víz felől ütemes mozgást végző test szögezte magára figyelmem. Igen, egy jóvágású srácot láttam, és inkább csak sejteni véltem alatta egy másik testet szétnyílt sziromként… A látványtól színt váltottam s titkoltam: kígyósárga…
De nem erre gondoltam.
Képzeld el a Nagy Magyar Alföldet. A Pannon tenger homokja fölött kilencmillió-hétszázezer fej ágaskodik.
Akarom, merjetek szeretni! A gazos kerteket újra rendbe tenni.
Az éltetek senki el ne mondja. Akarom, ne legyetek más bolondja!
Ma lenni kell, inkább mint régen, mikor roncsok a földön, és roncsok az égben...
Úgy figyel a holnap, úgy figyel Rátok… Ne hessentsetek el minden álmot!
A jövőnk csak keletlen vekni. Akarom: merjetek szeretni!
Körper, tárgy. A lét váza.1 Hormonok, kódok, vér. Nem képes irányítani az elme. Másrészt lelki-szellemi organizmus. A benső. A láthatatlan emlékezet. A kifejezés olyasvalami, Ami mindig jelen van.
Lebukik a nap, bennem is alászáll magánnyal bélelt ritka csendben születő versem emberzsoltár.
Mobilunk, ha végleg lemerült, Kapcsolatunk máris kihűlt? Gondolunk valaha még EGYre? Ki feszül föl az internetre, Hogy lássuk egymást szemtől-szembe?
szürke, fénytelen, mikor átfont ölelő karod, lágyan betakartalak hajammal, s rád csókoltam ezer csillagot. Még „Vak volt a hajnal,” szürke, fénytelen, de bennünk lobogott a láng, majd a lassan csituló vágyunk, szerelmes csendet borított reánk. „Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok”*, s az utca kövén mint varázstükrök fénylettek a nyári zápor foltok.
* (Tóth Árpád: Körúti hajnal)
Csillagszőnyeg a királyi palástom nevetnek rajta a csókok; a gallér karton, a sálam-Jupiter aszteroidák - nekem udvaroltok! …Hímzett abrosz a meteor az Űr, tollfosztott paplan; - a sóhaj súlytalan, a zápor kifogyhatatlan, az Ősmasszából kiszöktek a porok kilencszer-kilencek a gondolatok.
Gördül, hömpölyög, és lassú, és sebes. Szivárog, serken, lövell a fény. Láza a napnak, holdnak. Az öregedés ilyen. Bevöröslik az éjbe. Olyan, mint az ősz. Nyárnak vénülése. Színes golyók ülnek a fára. Megöntözve lámpafénnyel nyeli a köd a hajnalt. Elsétál dünnyög míg a tél gerezdekre szaggatja az ágat.
Agyonvert csipke alatt Álmok. Möghúzod magad. Égön karaván halad. Nyihaha-világ kacag.
Tevenyomból lila kígyó. Fülig Jimmy: biza, így jó! Oroszlánok, telefánkok. Poroszkáltok elefántok.
Míg a lépcsőn felérek, megírok egy verset. Reggel majd az egész lusta világ leshet. Nemhogy minutumok, szekundum is alig Pergett át a mába, Az első órába.
Na jó, nyilván hazudok, csak leírni is több. Vagányság a négyzeten (de lehet inkább köb). S mindennek ha gyöke a valós történet. Vissza is kerültünk, Jót alámerültünk. Elárvult kisgyermek az éj, Egér csusszan az úton át, Egy lámpa ring, az árnya lent
1. Rád gondolok. Hiányod bolygók roppant súlya. Ölembe hull, földhöz szegez. Emelj fel magadhoz. A hegyek most égig érnek. Emelj föléjük, emelj a sötétség fölé. Oda, hol léted titkát sejtem, ahol szívesen játszik még az Isten, és a sűrű csillagködben csillagot gyújt ujjbegyén.
...ahogy futott a nyár felém, madár dalolt az ág hegyén. A rózsa szirma szétterült, kacér levéllel elrepült. A kerti tóra fény szitált, alélt a dél, esőt zihált. S a búza sárga lábnyomán - megült a csend a száz csodán...
Nézd, álmot visz a felhő és három telihold van, és hét kiscsiga felnő, és zsemlét vesz a boltban, és nyújtóznak az utcák, lámpák gyöngysora kúszik… úgy hitted, sose jutsz át; elszámolsz vele húszig s most kézen fog az árnyék, már nem féled a csöndet, lent hét kiscsiga vár még, egy portás belecsönget, szállsz csak, szállsz fel a nincsben, markodban csigaház van, és ajtót nyit az Isten fogkrémes pizsamában.
Főfoglalkozásom, igazából: szépirodalmi művek megalkotása. De a hobbim mindig is az írás volt és az is marad.
A trónus csábít, fénylik, hívogat Szívekben ébred vágy s akarat. Ki másra figyel, erősnek számít S a hatalomért elkövet bármit.
Szavak csapnak össze, kegyetlenek Hazudnak, bántanak, hitetlenek De a nép csak báb, hisz és még remél Egy szép ígéretnél szíve zenél.
Álmokat taposnak sárba, porba Csak hogy eljussanak hatalomba S ha ott vannak, nem számít a nép Akkor az úr a szegényre rálép.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
