|
Videó:
Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Partnereink:
|
Górcső
Féldimenzió
Amikor hó esett a Napon, dimenziók törtek, retinánkba égtek A tömött sorokban érkező miértek egy szökött gondolat után, sorról - dallamra, dallamról - képre. Bujkált előlük. Bővebben... Hozzászólás
Álom-versek – Ágotának –
Verseket álmodom sokszor. Aztán elszállnak, szinte röpködnek álmom körül. Van mellettem golyóstoll (plajbász), notesz, de már nem jegyzem le. Az álmaim jobban tetszenek.
Nyílik, lehull
Szilvakék, ködezüst ősz jön, A lélek csak elillan majd, Mint a harmat délelőttre, És földhöz ragad az ember.
Mély, aranysárga lobbanás, Ahogy az idő eltelik, Elvágyás lusta macskája Száraz fű közt szimatolgat.
Fáj Fájásaim óra kattogások másodpercenkénti lüktetés arcvonásaim villanások tükrein megannyi fénytörés perceim futófények szakadt végű furcsa zárlatok félretett korhadó rakat álcáz egy rejtett járatot
SZÁJSZEGLETEM
Fantom fájás szájszegletemben egy gyerekkoromból megmaradt sebhely emlékeztet régi vitézke- déseinkre amikor még tört ágbottal csatáztunk szúrtunk és vágtunk barátom – aki már nincsen elnyelte a nincshol – ajkam sarkába szúrt sebet savóval gyógyítottuk s most újra sajog ám jó hogy nem szemem
Menedék
Hozzád fohászkodom Istenem tekintsd el gyarló földi létem mely csak foszló álmokat terem légy te váram hithű menedékem
Köveket hordok szikár hegyre Sziszifuszi munka szeretem nem vágyom már elnéző kegyre egy pillantás is elég nekem
Tömött uszályok
egy reggel őszi erdőkben barangoltam, madárlények vezettek, a nevemet kérdezték és szóltak, hogy majd ne felejtsek el hazamenni.
Délben kapkodva pakoltam, indulnunk kellett valahová.
Egy pillanatra visszafordultam, letettem a zsákot és a konyhakőre térdelve imádkoztam. „Segítsetek, hogy segíthessek” – kértem.
PILLANTÁS
Gyerekkorom tárgyai. Anyám érintett, nagyanyám érintette - engem érintett meg, hiszen egész életemet közöttük éltem le. Alig költözött hozzám valami, inkább a veszteség költözött az életembe. Ami jött kirepült, aki jött kirepült. A gyerekek kirepültek, a házam - ami igazán a tulajdonom volt, amit a húsz körmömmel.. - eladtam, eladtuk A személyek elhalnak, elmennek, összevesznek velem. A tárgyak velem öregszenek, bár magamat felújítani nem tudom, csak megújítani.
Mélylélektan
mert az ábránd kalickába zárt paradicsommadár az éjek résein beszökő holdfény villanása, délszaki kertek, tiltott világok égövét járja az eszmélés fél-éber percein, ahol nincs határ,
Jane Austen
Még mindig azt hiszed, volt egy titkos románca És nem csak szállt vele a képzelet? Hogy a szarkasztikus gúny csak álca Hogy a szív megőriz és rejteget? Rejtegetnivalója mindenkinek van S míg agyunkat nem jegyzi komputer Sok ki nem mondott gondolat surran Ami talán senkihez nem jut el Illetve eljut. Csak nem akkor és ott
A magam igazával késsel szeletelni a kenyeret ágyat nyerni a vajnak valahogy így akartam beléd hatolni s ma úgy látlak mint egy szűz és szemérmes nőt akit megerőszakolnak majd hirtelen eszmélés nélkül az indulat megkapaszkodva a tudatban érvényesül akit a tisztaság hűsen betemet valahogy így képzeltem el a verset mint Mózes táblakövének törvényeit melyeknek lapjairól leolvasom az igazat
Menn(y)i kéne?
Itt szőrén-szálán tűnik el a szőr és a szál és nem ülnek, ha ülni kell, mindenki a helyén áll.
A köv-nek nincs etkezménye, de a nyom: talan, a köz kézen-közön része: bizony kissé bizonytalan.
Àradás Acélsínpáron páros kajak Gördül lefelé A folyóba Betongyűrűbe rekedt lélegzeted Kezeid, amik formába öntötték az utat
fröccs
minden évben egyszer - úgy lenne érdekes ha háromszáz- hatvannégyszer - megünneplem a zuhanásomat a sárga földig ez a nap is csak szédít hányinger- be zár ez a zavaros részeg a Duna nincs rajta ruha mégis összegyűrve lóg a haja ősz lett hirtelen egy rokkendrollert még vett szól a magnetofon helyett
Magasan
Torkán akadt kitelt időnek, pörgésbe –zajba beleájult a nappal szemben mit se látott, s zuhant a középpont felé.
Agyag és zsíros műanyag tölti ki pórusainkat. a lépcsőzetes pusztulásban kaviccsá zsugorodunk.
Nem történt semmi
Egyik darabod főpróbája volt, ültem a fűtetlen, kopár nézőtéren, figyeltem az amatőr színészeket, hogyan forgolódnak a recsegő színpadon, fekete kabátban dideregtem, éppen kivégzési ceremónia folyt a színen, farmernadrágos hullák dőltek vezényszóra halomra, nem bírtam tovább a látványt, indultam kifelé, amikor megpillantottalak a karzaton téged, szakállasan és kialvatlanul, láttál osonóban, úgy néztél rám, mint egy árulóra,
Mint Szindbád…
Idekucorodott hozzám a nyárvégi csönd. Hozzám simult lágyan, s most együtt hallgatunk. A szívverése – akár csak az enyém. (Szótlan és szelíd.) Rokonok vagyunk…
Rengések
Belső lemezeim összecsúsznak egész valóságom megremeg. Érzések java rekedt bent túsznak talán még akad ki érte megy.
Erekben lávaként gyűlik vérem belém ég, tombol a gondolat. Sikít, mint gyermek a játszótéren majd elalszik, felkel, fojtogat.
Az időnek szárnya nő
Az időnek szárnya nő, mint fogait a halál, szárnyait csattogtatja,
csonka szóvégek furakodnak furcsán egy újabb sorba,
József Attilához Velem vagy újra itt, nem kérdezem, miért is, könnyű a délután, fölém derül az ég is, friss nyírfaágakon árnyéka, csöndje lebben, tavaszi selymes ár, ahogy még soha szebben. Egy vén rigó fütyül, jó karmesterhez illik, a kórus válaszol, lelkem lelkedre nyílik. Zenél a rím szavakban, fecseg a dallamon, ma rólad szól, s ma nékem, nem űzöm el, hagyom. Eljöttél, víg a ház, fényre nyit ablakom, veretes bibliám, verseid olvasom. Mormolják, s hallgatom, az ismerős sorok a holnapot, a rendet, ahogy te gondolod. 
|
