Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Kép forrása: internet

 

Ha kerget az ördög

Ha csábít az angyal

Ha rám tör az éjjel

Ha üldöz a hajnal

– vigyázz rám!

 

Ha álom az öröm

Ha félem a bántást

Ha úszom az árral

Ha kérem az áldást

 – vigyázz rám!

 

 

Kép forrása: itbusiness.hu

Keveset szólok,

de van hozzá arcom.

Hát győzködnek is vadul:

Ma fordítva kell élni Norbikám!

   Csaholva, és kissé pofátlanul…

 


Fotó: Preiner Tibor

 

Sír a gyermek,

angyalok járnak-kelnek

közöttünk. Szorítja mellkasom

a csend,

dereng a múlt, már

nem lesz olyan nekem Majdan, mint amilyen

hajdan a vodkamámoros

őszi éjjelen. Nem ragyog a tér,

csak a villanógránát.

Pattan a repesz, szenvtelenül

nézik azok,

a diktátor éhes farkasai.

 

 


Gólyák pirkadatkor a Hortobágyon Nagyhegyes térségében 2016. május 1-jén.
Fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

 

A gólya

 

*

felkelő napban

cédrus ágán a gólya

reggelt kelepel

*

csőrét behúzva

szárnya alá rejti a

halovány holdat

 


Kovács Zoltán rézkarc 30/7

 

a lelki fájdalom anatómiája

 

előbb csak a talajt veszíted el

gyökereid a semmibe kapaszkodnak

gyomrod helyén hurokba akadt vad

lassan rád kérgesedik az idő

szívedből vértelen száraz ágak

törzsed lebénul

agysejtjeidre pókháló feszül

idegen a világ kint is bent is

a fájdalom boncasztalán

fekszel szétforgácsolva

nélküle

 


(Kép forrása: kaposvarmost.hu)

 

Tavaszi légy

várom a tavaszt,

jönnek a legyek,

itt az ideje,

hogy én is legyek,

talán egy picit szemtelen

 

aki nem érez hiányt,

mindene meglegyen,

amit csak kíván,

korlátain belül

 

ha lehet

 

a legyeken csak a szürkeség,

foltok, és tátonganak, mint

az ismétlés mintái,

talán céltalanul,

hiszen pár hét,

és számukra kimúlik a világ

 

az emberek ugyanilyenek,

kergetik a nem létező csillagokat,

sokuk kelti a látszatot,

színtelen világot építenek

 

a tavasz átfesti ezeket

 

 

(2022. 01.17.)

 

 

Az emlékezés nem más, mint a gondolkodás ál-
szerves része,  működése szünetet  nem ismer:
hajózik, hajózik a fájdalom végtelenbe hátráló
horizontján..”               Dobai Péter

 

 

 

Sokáig nézegetném, fotóznám magamba 
lélekvilága   élményekben   dús     vásári
forgatagát,  a  nyüzsgést,    hömpölygést,
délszaki    szűk    sikátorok        füllesztő
nyárvégi    hangulatát,    az     utcakövek
kockáira  égett  félmúlt  maradványait, a
színeket,  s  más,  egyébként is  szokásos
kísérőjét  a  kirakódás forgatagának.  De

 


(Fotó: Standovár Ágota)

 

Sziromzáporban

Két gyöngyfehér paripa

Vágtat kedvtelve.

 

Bábjukba dermedt

Bársonyszárnyú pillékre

Vár a kikelet.

 

 

 

Egyszer mindenki hiányozni fog

valakinek, willie fog az oroszlánszájban,

élhetsz hanoj vagy nem oly orosz lány szájgon,

ez oroszlánrajz nem lájon kingi, de

80 nap alatt valami eszcájgon falat, szerény vízi

tájon, elbájol bájron vagy Romi nem schneider,

nem is fanni, hanem ki azt mondta, Omm, nem is hogy Ni,

nem is lesz Omm-less, hisz majd máglyán sült, rádzsai ex, a megmentett,

nem, nem SS, lakhelye se essex, nem ríhatta özvegyi tüzén: Ram, Ram,

de Teng Sziao ping, pulya egy szél, teng, szinte túlteng, mesél, mesél és

pong asztaliteniszt kongó Gigantopytecus Rex:

ha számunk betelt

ott termünk a Világegyetemmel együtt,

 

 


Virág Lajos (Győri Fotóklub Egyesület): Égre néző

Kerestelek fűben, fában,
porban, borban, elmúlásban.
Kerestelek adatbázis
nyilvános és rejtett helyén,
de nyomodra nem akadtam,
pedig én se vagyok kretén.

Kerestelek szóban, hangban,
versben, szép és komor dalban,
de nyomodra nem akadtam.

 


Móricz Csaba: Portrék-életek 1

 

valaha valakiért

 

még üldögéltünk volna melletted

meghagyva a napot érintetlen

míg letanyáznak kicsit a zajok

mint öreg nénék rozzant kispadon

hallgatnak bele a pergő ködbe

hiába vágynak földi örömökre

ráncos kezükkel kapaszkodva mába

magukba némulva várnak halálra

kicsit hessegetik kicsit még húzzák

rögös takaróját arrébb-arrébb tolják

de lélekharanggal ha indulnak útra

varjak feketéllnek fejkendőkbe bújva

 

 


Bálványos Huba: Elszántak városa

 

Micsoda időket élünk!

Rémálomból ébredsz 

éjjeli szürkületbe

szobád bútorai között.

Lassan megbizonyosodsz léted

változatlan magányáról,

Karácsony éj, Jézuska és a

csilingelő angyalok

nélkül. Kicsoszogsz.

Konyhád ablakán át

a villanyoszlop fénye vág

ezüstös rést a szemközti

kerítés drótjára.

 

 


Kondor Béla: A végítélet harsonája, 1960, monotípia, 29,5 x 42 cm, magángyűjtemény © KOGART Archívum

Ne adj többet csak máról holnapra eleget

Ne engedj tovább csak mától holnapig más kezébe botorkált jelet

Ne engedd megzuhanni a lábadtól botló felhőt legelő eget

Ne engedd a megnyugvást megkötözni mint tüdőhöz láncolt szelet

Ne legyek gyermekedként kevesebb mint aki téged s annál akit te szeretsz

Ne legyek több mint ami rejtett ajándék önmagadnak és kedvesednek

 


Bálványos Huba: Elesetten

 

S kong a harang,

amint kigyerekként

rohanunk a füvesre –

ritka alkalmak öröme.

 

S kong a harang,

amint a Vörösmartyn

cammogunk haza,

tág és szűk ér lüktet

fejemben, mindahányan

a patakot nézzük.

 

 


(Forrás: pte.hu)

Szíve dallamot ver,
ritmust üt az idővel,
délceg apám ágyon hever,
létét a füstös köd fedi.

Maroknyi levegőt szorít,
pattan a csont, mikor kiengedi,
tar fején gördülő izzadságcsepp
a fájdalom jelei.

 

Charleroi felett az ég,

a kiégett fű hajladozása,

nyirkos, komor éjszakákat váltó fülledt sóhajú reggelek,

Nizza vakító kék ege,

a rászórt yachtok, akár a porcukor a hupikéken

és szúrós kaktuszok egyvelege mögöttük óceánjárókkal, –

szeretem, akár a szemed, rég el akartam mondani, –

szóval Charleroi-ban a sárga fű, ahogyan egész a

szárazságig bőszen nőtt és isten talpát csikálja,

(a talpadat is figyeltem, milyen puha, te puhatalpú férfi)

van valami, amiért át kell érni az Ardennekek-en,

 borzongatóak ezek a barlangok,

bennük a rajzok vérrel, sárral, kovafölddel,

sáfránnyal és borssal keverve, –

 


Félhelyes Erzsébet: Csobbanás a csendben

 

Mert a könnyeknek is ára van!

Te alkottad e kufár világot,

Ahol a tisztesség árva tan.

 

Láthatatlanul sír a világ.

Furcsa zajt hallgat mind a hang-őrült.

S többnyire az is vak, aki lát.

 

Nem használt szerszám a gondolat.

Nem röpíti pályáján tágas szárny.

Előre nem visz, nézd, hogy tolat.

 


Cseri József: Hallgatag padok

Ború

 

A szél-farkasok kezembe harapnak.
Sárga levélen gázol a láb.
Tüdőmbe szívom, s megtartom magamnak
ezt a különös őszi éjszakát.
Lepergő levél fekszik hajamra,
az illegő Nyár-fruska vacogva szalad!
Ősz-asszony dalol ma, szava barna,
és hódol a táj,
és reszketnek a tavak.
Sóhajtva párát nyögnek a földek,
s köhög gyulladást az ember.
Mennyi forró szerelmet ölt meg
deres késével a November…
Akárha nagybeteg, a mező úgy harákol,
talpam alatt száradt fű ropog:
Lidérces köd száll a tüsszögő tájból,
belévesznek a múltak,
és belé az otthonok.
Nagy csend van a korom ég alatt,
– egy borz a sárban apró nyomot hagyott –
... Mindenki megijedt, mindenki elszaladt.
Csak én maradtam itt.
És a csillagok.

 

 

Függő szabadság

(Szerelemfüggő)

 

Szerelem függő

Csoport tagja lettem,

A kezelés hosszú,

Idő nem telik,

Lehet-e tűrnöm

Minden sajgó percben,

Hogy veletek együtt

Titkom felfedik.

 

 

Akarok gyógyszert,

Gondolattól védőt.

Fogjad le a kezem!

Oktass rendre itt!

Zavarom túlteng,

Beszélek a fényről,

Szikrát hány a fejem,

Ezt nem érthetik.

 

 


Papp Ákos: Becsapódás előtt

 

A lepke éppen Dzsuang-Dszit álmodott,

de röpte végül ólom folyamba hullt,

szisszent az álom táncoló derűje,

s ellobbant a kettős öntudatlanul.

 

Folyamat, mondod, megállíthatatlan;

így veszünk mi is, bár makacsul hiszem,

hogy töpörödött képzelgéseinkből

egyirányú sodrás nő a dúlt vízen.

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal