VideóA Deák Erika Galéria videója Keresés a honlapon: |
Górcső
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Ha kerget az ördög Ha csábít az angyal Ha rám tör az éjjel Ha üldöz a hajnal – vigyázz rám!
Ha álom az öröm Ha félem a bántást Ha úszom az árral Ha kérem az áldást – vigyázz rám!
Keveset szólok, de van hozzá arcom. Hát győzködnek is vadul: – Ma fordítva kell élni Norbikám! Csaholva, és kissé pofátlanul…
Sír a gyermek, angyalok járnak-kelnek közöttünk. Szorítja mellkasom a csend, dereng a múlt, már nem lesz olyan nekem Majdan, mint amilyen hajdan a vodkamámoros őszi éjjelen. Nem ragyog a tér, csak a villanógránát. Pattan a repesz, szenvtelenül nézik azok, a diktátor éhes farkasai.
A gólya
* felkelő napban cédrus ágán a gólya reggelt kelepel * csőrét behúzva szárnya alá rejti a halovány holdat
előbb csak a talajt veszíted el gyökereid a semmibe kapaszkodnak gyomrod helyén hurokba akadt vad lassan rád kérgesedik az idő szívedből vértelen száraz ágak törzsed lebénul agysejtjeidre pókháló feszül idegen a világ kint is bent is a fájdalom boncasztalán fekszel szétforgácsolva nélküle
Tavaszi légy várom a tavaszt, jönnek a legyek, itt az ideje, hogy én is legyek, talán egy picit szemtelen
aki nem érez hiányt, mindene meglegyen, amit csak kíván, korlátain belül
ha lehet
a legyeken csak a szürkeség, foltok, és tátonganak, mint az ismétlés mintái, talán céltalanul, hiszen pár hét, és számukra kimúlik a világ
az emberek ugyanilyenek, kergetik a nem létező csillagokat, sokuk kelti a látszatot, színtelen világot építenek
a tavasz átfesti ezeket
(2022. 01.17.)
„Az emlékezés nem más, mint a gondolkodás ál-
Sokáig nézegetném, fotóznám magamba
Sziromzáporban Két gyöngyfehér paripa Vágtat kedvtelve.
Bábjukba dermedt Bársonyszárnyú pillékre Vár a kikelet.
Egyszer mindenki hiányozni fog valakinek, willie fog az oroszlánszájban, élhetsz hanoj vagy nem oly orosz lány szájgon, ez oroszlánrajz nem lájon kingi, de 80 nap alatt valami eszcájgon falat, szerény vízi tájon, elbájol bájron vagy Romi nem schneider, nem is fanni, hanem ki azt mondta, Omm, nem is hogy Ni, nem is lesz Omm-less, hisz majd máglyán sült, rádzsai ex, a megmentett, nem, nem SS, lakhelye se essex, nem ríhatta özvegyi tüzén: Ram, Ram, de Teng Sziao ping, pulya egy szél, teng, szinte túlteng, mesél, mesél és pong asztaliteniszt kongó Gigantopytecus Rex: ha számunk betelt ott termünk a Világegyetemmel együtt,
Kerestelek fűben, fában, Kerestelek szóban, hangban,
valaha valakiért
még üldögéltünk volna melletted meghagyva a napot érintetlen míg letanyáznak kicsit a zajok mint öreg nénék rozzant kispadon hallgatnak bele a pergő ködbe hiába vágynak földi örömökre ráncos kezükkel kapaszkodva mába magukba némulva várnak halálra kicsit hessegetik kicsit még húzzák rögös takaróját arrébb-arrébb tolják de lélekharanggal ha indulnak útra varjak feketéllnek fejkendőkbe bújva
Micsoda időket élünk! Rémálomból ébredsz éjjeli szürkületbe szobád bútorai között. Lassan megbizonyosodsz léted változatlan magányáról, Karácsony éj, Jézuska és a csilingelő angyalok nélkül. Kicsoszogsz. Konyhád ablakán át a villanyoszlop fénye vág ezüstös rést a szemközti kerítés drótjára.
Ne adj többet csak máról holnapra eleget Ne engedj tovább csak mától holnapig más kezébe botorkált jelet Ne engedd megzuhanni a lábadtól botló felhőt legelő eget Ne engedd a megnyugvást megkötözni mint tüdőhöz láncolt szelet Ne legyek gyermekedként kevesebb mint aki téged s annál akit te szeretsz Ne legyek több mint ami rejtett ajándék önmagadnak és kedvesednek
S kong a harang, rohanunk a füvesre – ritka alkalmak öröme.
S kong a harang, amint a Vörösmartyn cammogunk haza, tág és szűk ér lüktet fejemben, mindahányan a patakot nézzük.
Szíve dallamot ver,
Charleroi felett az ég, a kiégett fű hajladozása, nyirkos, komor éjszakákat váltó fülledt sóhajú reggelek, Nizza vakító kék ege, a rászórt yachtok, akár a porcukor a hupikéken és szúrós kaktuszok egyvelege mögöttük óceánjárókkal, – szeretem, akár a szemed, rég el akartam mondani, – szóval Charleroi-ban a sárga fű, ahogyan egész a szárazságig bőszen nőtt és isten talpát csikálja, (a talpadat is figyeltem, milyen puha, te puhatalpú férfi) van valami, amiért át kell érni az Ardennekek-en, – borzongatóak ezek a barlangok, bennük a rajzok vérrel, sárral, kovafölddel, sáfránnyal és borssal keverve, –
Mert a könnyeknek is ára van! Te alkottad e kufár világot, Ahol a tisztesség árva tan.
Láthatatlanul sír a világ. Furcsa zajt hallgat mind a hang-őrült. S többnyire az is vak, aki lát.
Nem használt szerszám a gondolat. Nem röpíti pályáján tágas szárny. Előre nem visz, nézd, hogy tolat.
Ború
A szél-farkasok kezembe harapnak. Fábián Franciska versei (Függő szabadság, Pataknak sűrű hordaléka, Újszülött, Űzöttség tánczenénére) Függő szabadság (Szerelemfüggő)
Szerelem függő Csoport tagja lettem, A kezelés hosszú, Idő nem telik, Lehet-e tűrnöm Minden sajgó percben, Hogy veletek együtt Titkom felfedik.
Akarok gyógyszert, Gondolattól védőt. Fogjad le a kezem! Oktass rendre itt! Zavarom túlteng, Beszélek a fényről, Szikrát hány a fejem, Ezt nem érthetik.
A lepke éppen Dzsuang-Dszit álmodott, de röpte végül ólom folyamba hullt, szisszent az álom táncoló derűje, s ellobbant a kettős öntudatlanul.
Folyamat, mondod, megállíthatatlan; így veszünk mi is, bár makacsul hiszem, hogy töpörödött képzelgéseinkből egyirányú sodrás nő a dúlt vízen.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
