Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Nagy Zopán: Kilátás

 

 

Entereket és

rigmusokat ütök

félre.

Forma-

bontok.

A szöveg át-

alakul,

míg nyelvet-

öltve

szótagokat újra-

számlálok,

rendszert-

váltok.

 

 

 

 
Ocsovai Ferenc

 

Ilion kapujában

 

Akhilleusz voltam, a mürmidón hős,
akinek testén nem fogott semmi dárda;

vakmerőségemnek és leleményemnek
úgy hittem, széles e világon nincs párja,

mígnem jött egy nyegle Párisz, és egyetlen
gyöngeségemet bosszúja megtalálta rajtam.

Akhilleusz, a rettenthetetlen voltam, végül
mégis megsebeztek, mert te voltál a sarkam.

 

 


Szilágyi Ferenc Hubart

 

Papírra rótt, rövidre tört sorok

között szemem kutatva kóborog,

akár a szél az őszi kerteken –

hitem ma még csodákat rejt nekem!

 

De elmaradt a várva várt csoda,

nem is tudom, mi vinne még oda...

Ha összefogna stílus, értelem,

a kínt feloldaná e két elem.

 

 

 


Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

 

hajnal többet nem ragyog

kioltottuk a napot

tompa fénye úgyis ölne

csúszunk mászunk mindörökre

alávaló járatokba

bújunk leviathan gyomra

emészti törékeny testünk

szétköpködi kóró lelkünk

puffanva hullanak a lelkek

talán új téridőt nyernek

távol esve mozgolódnak

kvantum-összefonódottak

 


Vámos Hang György

 

"két könyök"

 azt hittem önvallomás lesz...

aztán ez a nyakas-pasasba állás,

a szárnyatlan vágyra szállás,

a melle kövérje vércse

 pp'.

(volna itt rím,

de, mégse..)

 

 
Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

 

van kiváltság

mely tényleg értékes

és keveseknek adatik

az adatok szerint

 

egy kiváltság

mely előtt mindegy

addig hogyan éltél

nincs hozzá feltétel

 

 

 

mindenkinek van

a hátán egy csomag

kisebb-

nagyobb cipelni-

való súlyosabb

vagy könnyedebb

teher van

akinek egy egész

bolygó forog

a vállán bár

a háta közepére

sem kívánná

mégis vinnie

kell – rogyásig

 

 


Kántor Zsolt

 

Mi a kezdete egy elbeszélhető történetnek?

A tojás, amiből kibújt a csibe?

S ki tette a fűbe az ovális tárgyat?

Kéz érintette-e valaha?

Volt rajta ujjlenyomat?

 

Vagy a kakas is közreműködött?

S egy pöttyös pillangó, aki rátelepedett,

Mi előtt megjelölte egy agyal

Vérbe mártott ecsettel.

 

 

 Csák Gyöngyi Forrás: Veranda Művészeti Csoport

 

A remény kottája

minden lábnyom.

 

 

Somorčík Szombath Rozália

 

egy vérrög csúszott le a combomon,
halkan, s én ugyanígy figyeltem. 
forróság jött, mi rég kihunyt, 
hamura terült a félelem, a vér.

mikor délután testem a vízből 
kiemelkedett egy fürdőhelyen, 
hol hópelyhek között úszik a pára és a férfi,
rajta digitális szemüvege.
gyors fókuszálás a combomra,

most meg a közelgő vég?
próbálok együtt 
lenni vele, barátkozni, az ízével,
aztán lassan kiengedni a töprengő felesleget,
de nem jön drámai folytatás.

meghittségem a halállal rövid ideig tartott.
egy ismeretlen fiatal nőtől kaptam a vért 
a közös centrifuga használata után.
ennyi volt, ennyi járt.

 

 
Kép forrása: Pixabay

Lehet, hangosabban kellett volna sírnom,

hogy meghallja az anyám,

hogy ne csak felém nézzen,

hanem rám?

És persze azóta is azt keresgélem,

azokat a szálakat,

a tekintet összekötő zsinórjait,

a szagocskákat.

Mint riadt kicsi állat lesem réseit a valóságnak,

remélve, hogy van ott,

vagy lehet ott valaki,

és remélve, hogy tud lenni erősen.

 

 


Öntenéd áradó lelked,

és metszenél mellkasodon

egy fénylő lyukat,

hogy sugarával,

a benned élő vágynak,

mosdasd, töröld, takard,

hogy a meleg fénynyalábból

takarót szőjjön rá az élet.

 

Csak így tudlak szeretni téged.

 

 

 

 

Harmat utcán Harmat mester 

asztalt barkácsolt ez egyszer:

műhelyében faforgácsok,

forgolódó szivárványok.

 

Dél tájékban cseng a kolomp:

„Ki zavar most, milyen bolond?”

Csoszorogva indul útnak.

Bosszúsága Harmat úrnak

 

diófája előtt ásít,

simítgatja friss munkáit.

Vendégünk egy furcsa szerzet:

Görbelábú Kerekasztal,

 

lábfejéről lógó headset

egybeolvad barna lappal,

göndör haja abroszrészlet –

rajta legyek heverésznek

 

 

 

Kép forrása: szeretlekmagyarorszag.hu 

 

itt vagyok már itt se vagyok

 

magamba zárkóztam már megint hogy megfigyeljem a köz

romlását gondolataimban

nem tudom Te hogy vagy ezzel

kire akarsz rábólintani a parancsot osztók tömegében

kit tudnál a sűrűsödő ködben 

az eltévedt nyáj eltévedt pásztoraként felmutatni

aki bár megtette a maga útját

mindezt egy fellobanó gyufa lángjába helyezve

idegenként

fel-fel villanó tudatában nyomukat vesztő farkasokkal

 

 

 

Kelebi Kiss István: A gyermekkor vége 

 

összeírom a csillagokat

elmém sötétszobájában.

ami kint univerzum volt,

lucskos pillanattá foszlik

szűk vetítőtermemben.

nem kerestem. találtam

néhány csodát az égen.

a futásban kifulladtam,

pihentemben kihullott

zsebemből fél világnyi

vagyonom. ki fogja fel-

szedni helyettem, ha

végleg kikopok a képből.

gerincem foszlik már,

arcom olvadozóban.

nézném még a csillagokat,

de már magamban nem lelem.

 

 

 

Chagall-részlet Forrás: Napút

 

Jég tiszta színek. Hegedű            

jajdul a hamucsendben.            

Tarkón lőnek, megérkezel.            

Kék angyal száll a célkeresztben.

 


Kép forrása: Pixabay

 

Mennyi

 

Ó, mennyi évig álltunk szemben…

Én a törött kardú,

s te, a Legyőzhetetlen.

 

A harcban mennyi nappal s éj fogyott,

és mennyi kis tűz megfagyott,

mire felismertem benned magam.

 


Fűkő Béla: Holdparipa

I.

Kereszt tövében, a dombon vetettem meg ágyam

Göröngybe bújtattam arcom, lábamat magam alá húzva

nyálaztam édesen az anyai porba

Sokszor aludtam gyertyák fényében

Gyakran féltem,

és néha megbékéltem egy lélekzetnyi füstpernyében

A viasz puha párnája ölelt

Úgy véltem a hajnali dérben

Oly egyszerű volt és s oly bonyolult minden.

 


Fotó: Piro M. Péter Forrás: Holdkatlan Galéria

Rögét de sok garázda had tiporta,

habár vigyázta szikla, várfalak –

Kárpát-hazánk, Te nagy, családi porta,

vigasztalan szívembe zártalak.

 

Turáni népem hosszú útra kelve

új honra lelt a vadcsapáson át,

Pannóniánk meg ékes Erdőelve

őrizni vágyta végre lábnyomát.

 

 

 

Nekünk az életünk lett a szél,

a kócos reggel is úton talál,

alattunk zúg mázsányi acél,

és minden kanyarban ott egy halál.

 

Tegnapok sírnak hátunk mögött,

szívünkben szabad farkasok hite,

és ránk vár a nap a domb fölött,

hát nem nézünk vissza már senkire.

 

Mi tudjuk, az út sosem fogy el;

valaki holnap is továbbhalad,

a Kékesen értünk áll a Kő,

és emlékünk őrzi egy kék szalag.

 

2009. Kékestető, Minden Elhunyt Motoros Emlékköve

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal