|
Videó:
Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Partnereink:
|
Górcső
Magasan
Torkán akadt kitelt időnek, pörgésbe –zajba beleájult a nappal szemben mit se látott, s zuhant a középpont felé.
Agyag és zsíros műanyag tölti ki pórusainkat. a lépcsőzetes pusztulásban kaviccsá zsugorodunk. Bővebben... Hozzászólás
Nem történt semmi
Egyik darabod főpróbája volt, ültem a fűtetlen, kopár nézőtéren, figyeltem az amatőr színészeket, hogyan forgolódnak a recsegő színpadon, fekete kabátban dideregtem, éppen kivégzési ceremónia folyt a színen, farmernadrágos hullák dőltek vezényszóra halomra, nem bírtam tovább a látványt, indultam kifelé, amikor megpillantottalak a karzaton téged, szakállasan és kialvatlanul, láttál osonóban, úgy néztél rám, mint egy árulóra,
Mint Szindbád…
Idekucorodott hozzám a nyárvégi csönd. Hozzám simult lágyan, s most együtt hallgatunk. A szívverése – akár csak az enyém. (Szótlan és szelíd.) Rokonok vagyunk…
Rengések
Belső lemezeim összecsúsznak egész valóságom megremeg. Érzések java rekedt bent túsznak talán még akad ki érte megy.
Erekben lávaként gyűlik vérem belém ég, tombol a gondolat. Sikít, mint gyermek a játszótéren majd elalszik, felkel, fojtogat.
Az időnek szárnya nő
Az időnek szárnya nő, mint fogait a halál, szárnyait csattogtatja,
csonka szóvégek furakodnak furcsán egy újabb sorba,
József Attilához Velem vagy újra itt, nem kérdezem, miért is, könnyű a délután, fölém derül az ég is, friss nyírfaágakon árnyéka, csöndje lebben, tavaszi selymes ár, ahogy még soha szebben. Egy vén rigó fütyül, jó karmesterhez illik, a kórus válaszol, lelkem lelkedre nyílik. Zenél a rím szavakban, fecseg a dallamon, ma rólad szól, s ma nékem, nem űzöm el, hagyom. Eljöttél, víg a ház, fényre nyit ablakom, veretes bibliám, verseid olvasom. Mormolják, s hallgatom, az ismerős sorok a holnapot, a rendet, ahogy te gondolod.
Nagy Költő a fészen, ha nagyon...
Nagy Költő, ha nagyon alkot, egymaga vív bánatharcot:
Levél
tárgyalás nélkül zártak magamba tényleges életfogytiglan ez a folyosón jön-megy a képzelet zörgeti a kulcsokat ilyenkor azt hiszem szabadon akar ereszteni de végül az ablakokon át csupán a felhőket nézhetem
Tánc
Gyógyító érintésedben feloldódni a kedvességeddel. Kísérj oda, ahol megérthetem, mi történik velem. Isten szerelmes, mert mindent ért általad, nekem hagy téged, hogy
Szeptember
Izzik a szeptember, elégek, elégek. Libasorban mennek a szírek, a szírek.
Mit istennek hittek, az szakadt most rájuk. Semmijük se maradt, csak a némaságuk.
Kódolt üzenet
Hallom a suttogást – értem ha hozzám beszélsz. Hallom a morajlást a csobogást a sziszegést - a jajgatást a sírást a zokogást a csepegést a folyást a nevetéstől hangos csilingelés dalát -a muzsikát.. a ritmus dübögését a ringás suhogását a lépés lüktetését a futás egyenletes csapódását az eső a jég kopogását a villámok dörrenését a föld szuszogását - a szellő szavát.
Öröm
Hová lettél, öröm, kiköltöztél, semmit se szóltál, nem volt búcsú, könnyek, csak összébb szorultak a falak, és rám nehezedtek a csillagok; azóta folyton alszom, és nem tudom becsukni a szemem,
Cetli a hűtőn
Van az a kor, amikor az ember annak is örül, hogy ami a száján be, az másnap a fenekén ki, két mankó kell, hogy kiegyenesedjen a fotelból, percekig vesz levegőt, hogy kiáltani tudjon: „Anyus, éhes vagyok, hol van a vacsora?” De nincs válasz, és remegve kibotorkál, hátha valami történt, a múltkor is elszédült, csak úgy, magától, egy perce még jól volt. A hálóban nincs senki, a wc-re is bekopogott, a konyha is üres, a hűtőn észrevesz egy cetlit,
Mosoly
Tudjuk, hogy miattunk történik
Открытка Санкт-Петербурга (Szentpétervári képeslap)
lisztet hintett a városra éjjel valami bolond pék
szombat volt akkor is fehérbe mártotta magát a híd a síneket kis sárga gép takarította csillogva feszült felette a vezeték
tükör előtt
szégyenlem meztelenre borotvált arcom újra serkennek a ráncok kellemetlenül szúrnak
Megégett lepkék
az a rohadt petróleumlámpa lettél az Omega dalból ami az agyonhallgatott bakeliten szólt amíg anyu kórházban volt mikor hazajött elmeséltem, hogy az asztalon táncoltam azt hitte leitattál és megerőszakoltál pedig csak boldogok voltunk és felszabadultak
Abszencia
Sötét peronon az éter magányával
cirkuláció
kín a kínnal eleven a gyötrelem itt marad meghasad a pillanat az anyag félreáll a mozdulat messze jár elvetemül a gondolat a nyár szele éget a szél süvít és elrepül a medre a folyónak egyre kiárad lelkünk rezdülése is kifolyik rácsöpög a víz
Rezonancia, puha hang Nemcsak a proton ül a mag belsejében. Húrok és hangszálak. A rezgés, mint permanens zúgás. Bár fennen hangoztatja a hó, hogy anyagból van. Minden elmosódó folthatárban van egy új vágy. 
|
