Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Magén István: UFO-k a város felett

a hosszú hajú felém nyújtózik. ezt te okoztad, mondja. villát és kést szurkál a szemed láttára, a győzelem ellenére, változó szóval igyekszünk játszani. hagyod, hogy ellökjenek, görnyedve a kijárat felett. ajánlatos felvenni a fegyvert, jön, folyik, ömlik, léggömbről szól a táj. az áldozatot temetni. egy-egy kérdés összekulcsolt kézzel, otthonosan. falra erősített kelmék lógnak így és vallásos iratok, nyersselymek, a természet tanítja. tekintélyesnek lenni a zűrzavarban. a törvényben annyi a betű, keselyűk várnak, azt érzed, hogy a lábad szilárd talajra lép. mindez szépen hangzik, meg kíméletlenül. szénatomnyi történelem.

Kata átöltözik a villamoson, azután csak napok vagy hetek, a szép test a semmiből bukkan elő. beszélgetni szeretne. ezek a ruhák kéntartalmúak, illatokat párologtatnak. leveti a kabátját, megtörténik, amin nem lehet változtatni. leveszi a sapkáját, ezt persze Józsika bácsi is észreveszi. a nyaka olyan, mintha semmi köze nem lenne hozzá; morog. a vállát elváltoztatja a ruha. a karja néhány kísérlettel centiméterre pontosan lemérhető. Kata alakja olyan sima, mint a homloka. ez már komoly, különböző tradíciók függősége. elköveti azt, ami ezer sebből vérzik. (Elveszik az ifjúságodat, alacsony fordulatszámú alkatrész vagy.) Kata gömbölyű csípője megtévesztés. csupa folyamat. az autót alkatrészként használják. az autó akkor indul meg, ha a katalizátort átcsoportosítod. a belsődben történő átrendeződéstől szenvedsz. 

 

Kép forrása: Galéria: Autóblog 

nyomult az ég peremén, alattomosan, lomhán, szinte észrevétlen araszolt, egyre nagyobb felületet birtokolt a kékből, a forró levegő mozdulatlan, égette a tüdőm, ahogy, lélegeztem,légkondi kellene, hányszor elhatároztam, mindig elmaradt, kínlódtam, pocsék helyzet volt, hátra lestem vezetés közben a mögöttem terjedő sötét foltra, izzadt tenyeremet felváltva töröltem a nadrágomba, éppen fekete volt rajtam, főtt a combom, mintha nem lett volna már elég bajom, igyekezni kellett a fülledt városon át, 

 

 

Orbók Ildikó: miénk itt a tér

Ha valamit nagyon akarunk, azt el is érjük, feltéve, ha mindent megteszünk érte, hallotta sokszor az anyjától. Éppen ezért nagyon vigyázott, hogy ne akarjon semmit, nehogy tennie kelljen érte valamit. A semmittevés viszont bűn – vélte – ezért aztán állandóantevékenykedett, nehogy a tétlenség vádja érje. Állandó tevékenysége sikeresen megakadályozta abban, hogy valamit is akarhasson, és bármit is tennie kéne ahhoz, hogy elérje. Mivel nem volt saját akarata, ami tevékenységét irányíthatta volna, mások mondták meg neki, mit tegyen. Mások akartak helyette, ő csak végrehajtotta, mert úgy gondolta, ennek árán válthatja meg belső szabadságát. Jól becsaptam az emberiséget – gondolta – nem is tudják, hogy miközben készségesen teljesítem a kívánságaikból rám háruló kötelezettségeket, legbelül tulajdonképpen kényelmesen heverészek, és nézem az eget. Az emberiséget nem érdekelte, hogy legbelül mit nézeget, fő, hogy tegye, amire kérik. A világ leglustább embere reggeltől estig lótott-futott, csakhogy békén hagyják. Az anyakönyvvezető hangjára riadt fel.Akarja-e ön a fentnevezett hölgyet feleségül venni? Akkor fátyolba burkolt menyasszonyára nézett. Az bólintott, és nyomatékul finoman bokán rúgta.

 


Kép forrása: internet

Sári évek óta Facebook-rajongó volt. Még nem költözött teljesen át a virtuális világba, de a reggeli kávét már az előző éjszaka történéseinek pletykáival édesítette, napközben többször rápillantott ismerősei profiljára, s éjszakába nyúlóan csevegett a barátnőkkel. Élvezte, hogy belelát mások életébe, héjaként csapott le az új fotókra, kéjes örömmel fedezte fel a rendetlenséget a háttérben, s a kétszer is felvett alkalmi ruhát. Jólértesültsége önbizalommal, s internettel nem rendelkező barátnőivel szemben némi felsőbbrendűséggel töltötte el. Talán ezért esett olyan rosszul neki, hogy a sarki kisboltban kellett megtudnia Mártiék válását.

Nem hiszem el, dühöngött. Józsi lelépett egy lányakorú nővel… Hogyhogy nem vettem észre a jeleket? Meg kell néznem a képeiket!

 


Kép forrása: internet

A férfi mosolyogva ébredt fel. Kimászott az ágyból, felvette puha köntösét, a gázrezsón meggyújtotta a cigarettáját, és miközben ízlelgette a füstöt és jókedvűn dalolt, feltett egy kanna teavizet forrni. Ludmillára gondolt. Ma végre kinyírja azt a büdös kurvát.

Péter Péter, az író a regénysorozat elején még úgy gondolta, hogy jó ötlet arról a lányról mintázni az egyik főszereplő, aki tetszik neki, hogy alkalmasint egy beszélgetés során felhozva ezzel imponáljon a hölgynek. Így született meg Dezsőfi Ludmilla, akibe a műsorozatban beleszeretett a – természetesen – önnön magáról mintázott hőse, Karácsony Szilveszter. Már a kirakatokat díszítette az első három könyv, amikor a nő sajnálatos módon boldog szerelemre talált, valaki más személyében. Péter Péter megpróbálta menteni a menthető, és egy spontán kávézásnak álcázott randevún bevallotta a hölgynek, hogy a könyv tulajdonképpen kettőjükről szól, mire a nő pofán vágta az írót, mert Szilveszter megleste Ludmilla mellét a bakonyi vadászházban. A szerencsétlen incidens óta Ludmilla, aki elejétől fogva a könyvsorozat szerves részét alkotta, egyre idegesítőbb lett a szerző szemében, míg végül megelégelte, és úgy döntött, hogy elteszi láb alól.

 

 

Forrás: MTVA Archivum

A nagymamám sosem írta le a receptet. Anyám is csak egyszer, az én kérésemre. Akartam, hogy nyoma maradjon. Akartam, hogy textusba foglalva az örökkévalóság részévé váljon, idővel bekerüljön Magyarország gasztronómiai kincsestárába, az őt méltán megillető helyre. A köretek királynője. Azt hiszem, egyedül én illetem ezzel a névvel. Fellengzős, de kit érdekel? Ha akarom, tulajdonnévként is gondolhatok rá, vagy akár csupa nagybetűvel. Úgysem tudja meg senki.

Filzl. Vagy inkább fildzl? Esetleg: fielzl, egy félig néma e-hanggal. Mivel sosem látta senki leírva, a szó hangalakja mindig finoman módosult az éppen aktuális kiejtő szája íze szerint. Tudtommal tősgyökeres pogányi étel. Egerágon, Pécsudvárdon vagy Szalántán nem készítették, legalábbis nem hallottunk róla, persze ezt további kutatásokkal, terepmunkával lenne szükséges megerősíteni. Egykori tanárom, Kuti Klára, a jeles táplálkozáskutató sem ismerte, ami számomra bőségesen elegendő bizonyítéka annak, hogy igazi kuriózumról van szó.

 


Kép forrása: fimharchiv.hu

 

– Bari Boldizsár tanár úrhoz van szerencsém?

A fiatal, kerek képű fizikatanár sötéten pislantott az előtte feszengő 50 év körüli férfira. Jellegzetes, arabid típusú férfi volt. Szikár alak, konvex orr, sötétbarna arc, szakáll.

– Igen, én vagyok.

– Én meg Khaled Ali Muhammad, Khaled Tihamér édesapja.

– Örvendek. Miben állhatok a szolgálatára?

– Tihiről szeretnék önnel beszélni.

– Sejtettem – mormogta a fiatalember. – Nos, foglaljon helyet, Khaled úr!

– Négyszemközt, ha lehetne.

– Semmi akadálya – állt fel udvariasan. – Kérem, jöjjön utánam! – vezette Khaledet a tanáriból a laborba. – Itt nyugodtan beszélhetünk.

 

 

 

 1

 

Fajanszét bankrablás közben találjuk egy bangkoki bank elegáns csarnokában. Műanyag üvegfalak mögött szorgos bangkoki bank-kisasszonyok, úrficskák-ficsúrok számtalanok, szorgoskodnak, szorgoskodnak, ügyfél ablakuk előtt kígyózva kígyózó sorok bennük hangyaszorgalommal várakozó (vágyakozó) banki ügyfelek, férfiak s nők nem csak bangkokiak, sziámiak és sziámi ikrek, mindegyik mintha viaszból vagy műanyagból, sehol egy fegyveres őr.

Fajanszé ál-pirráta hölgyként javában bőszít bankárt, önként okoz nagy kárt, mivel nagy s remény zöld jobb szeme már kalóznősen, kalózkötéssel takarva, jó alakú, idom- s izom dús, jobb karja már kalóznősen hiányozva, bár kampó rá nem tehető (nincs mire) mert bizony így kiált; ez itt egy bankrablás, tessenek a földre kushadni, ha teszik, amit mondok, senkinek nem esik bántódása.

 

 


Magén István: Negyedik dimenziós lények

 

A legszebb, amit átélhetünk a dolgok titokzatossága.”

(Einstein)

 

Ain még aznap megfogta Évike kezét, és repült vele a házak árnyékában a tornyok fölött, a hosszú utcákon át a lakások felé, hogy szembe szálljon egy egész csomó hadsereggel, mindegyik egy-egy kiváló összefestett növény, senki nem szólt rájuk, hogy baj van, hogy itt van az egész háború.

 

Az öreg elhallgatott, sóhajtozott, a porba írt. Áttanulmányozta a térképet, és fantasztikus katonákat látott, és mikor megvizsgálta őket, olyan egészséges lett, mint a makk. Józsika bácsi vigyorgó képpel lépegetett a lépcsőn lefelé a pincébe. Fölötte az emeleten Évike öltözködött. A homloka magasan és szélesen meredt, és a szíve kalapált.

 

 

 


Kép forrása: sziklakorhaz.eu

Reggel előbb ébredtünk, mint ahogyan szoktunk. Hallottam, hogy beszélgetnek a szobatársaim, és mindenki lövésekről beszél. A háború. A háború megközelítette a kórházunkat. Mindenki nyugtalan, bár nekünk azt mondták, hogy itt nincs háború, csak a drótkerítésen túl. De mi, ha bolondok vagyunk is, hülyék azért mégsem. Nem fog a háború csengetni a kapunál, hogy nyissák ki neki. Olyan erő az, amelyik nem kérdez. Senkit és semmit nem kérdez.

Volt, aki sírt, volt, aki a takaró alá bújt. Mások egyszerűen ültek és ringatták magukat előre-hátra. Egész nap. Féltek, rettegtek.

Mit mondjak, én nem féltem a háborútól. Engem jobban nyugtalanított az, hogy a többiek nyugtalanok voltak.

 

 


Orbók Ildikó: Halálos ölelés

Izgatott volt, akár egy kisgyerek karácsony előtt, ha várva-várja a Jézuskát. Újra gyermek volt, fiatal. Egész évben készült erre a napra. Osztálytalálkozó lesz. Találkozni fog a fiatalkorával, azokkal, akikkel megélte ezt.

Vonattal indult, mert a párja féltette őt, és lebeszélte a hosszú autózásról, pedig tudta, hogy képes lenne rá, mégis beleegyezett. Nagyon régen nem utazott már vonattal. Emlékeiben füstölt, majd dízel lett a mozdony, de sokáig zakatolt minden szerelvény. Nem volt még hegesztett sín.

Akkoriban ritmusosak voltak az utazások, hallható a sebesség is. Most villanymozdony, hegesztett sín. Némán siklik a szerelvény, csendes és hűvös a légkondicionált utastér.

 

 


Kép forrása: pszichoforyou.hu

Észre sem vették, hogy elkezdett havazni. Már negyedik éve december huszonkilencedikén gyűltek össze a Chagallban, elkerülve a szilveszteri harsogást. Éppen befértek nagyjából harmincan, este hat körül érkeztek, és hajnalig, néha kora reggelig maradtak. Együtt iszogattak tanárok, öregdiákok. Ebben az évben a szokottnál is csendesebben ücsörögtek. A szervező fiú, Emil, pár hete különösebb előzmények nélkül kilépett egy első emeleti ablakon. Kómában tartják. Gyakran visszatértek a fiúhoz, mintha csak egy diszkrét emlékezés forgatókönyve szerint haladna a beszélgetés. Az orvosok tanácstalanul néztek a szülőkre, mesélte az egyik jól értesült haver, nem ígérnek sokat. Emil nélkül az éjszaka ólomszürkén vánszorgott.

Hajnali kettő körül már csak hárman maradtak a Chagallban. Kata kinézett az utcára, meglepődött a testes hótakarón, vékony bélésű csizmájára sandított. Összehúzta magán a kabátot és elfogadta a felajánlást, egy kolléga hazaviszi. Az autó komótosan haladt, olyan hirtelen öltözött vattapuha kabátba a város, hogy a hókotrók még el sem indultak. Emilre gondolt egyfolytában, pedig nem is tanította. A fiú bejárt hozzá a fizikaszertárba, mint sokan mások a suliból. Kata szervezte az iskolanapokat. Emil kedvelte őt, úgy fogalmazott, bírja a tanárnő naivan szenvedélyes áradását. Miközben az Andrássy úton gurultak, egy pillanatra újra a szájában érezte a fémdobozos sólet ízét, amit a fiú vitt neki évekkel ezelőtt. Egy májusi hajnalon a Lipót egykori lakóinak alkotásaiból válogatott kiállítást installálták az iskola dísztermében, a reggeli nyitásra készültek feszített tempóban. Az utolsó festmény, amit felakasztottak, mindkettőjüket felkavarta. Negyven év körüli nő önarcképe volt. Fejének egyik fele normális, hétköznapi, fájdalommal, beletörődéssel a tekintetében. A másik rész szinte az intimzónájukba, az agyukba hatolt, vörös száj zöld járomcsonttal vonaglott megbomolva. Emil addig segített, amíg mindennel el nem készültek. Azaz haza sem mentek.

 


Kép forrás: felvidek.ma

 Ott kellett volna lennem. Ott melletted, fönn a vonatablakban, nem lentről integetni, a poros falusi állomásépület mellől. De a gyerekekkel mindig ez van: megy, ha viszik, ha azt mondják, maradnia kell, hát integet. Honnan tudhattam volna, hogy soha többet nem látlak? Miért őriz úgy az emlékezet, hogy az a panofixbundád van rajtad, amit annyira szerettem, hogy még mindig itt van a kezemben a műszőrme simulása, ezért szeretek a mai napig is minden szőrös állatot, legfőképpen a macskákat, ha simogatom őket, de még ha csak beszélek is róluk, érzem bal tenyeremben azt a szürkésfekete bundát, amiről azt sem tudom, hova tűnt el, mikor te is eltűntél, nyom nélkül, szó nélkül, magyarázat nélkül azon az augusztusi reggelen. Kidöcögött veled a vonat, apu jött néhány nap múlva – nekem hosszú időnek tűnt akkor –, sok év telt el, mire rájöttem, két-három nap lehetett mindössze. Arra is csak később jöttem rá, hogy egy hét kiesett az életemből, onnan kezdve, hogy a fekete vállalati Volga befordult nagyanyámék peremkerületi, még földes utcájába, a szomszéd gyerekek nagy örömére a sofőr még velük is tett egy kis kört, egészen addig, hogy Balatonföldvár felé megy velem a vonat, a nővéred és a férje visznek magukkal, még a születésnapomat is megünnepelték a nyaralás alatt az egyik verőfényes napon, máig emlékszem a fürdőköpenyre és a fodros bikinire, amit akkor kaptam. Sok évnek kellett eltelni, míg a dátumokat összerakosgattam, és rájöttem, nem lehettem a Balatonon a születésnapomon. Előtte való nap temettek.

 

 


Kép forrása: internet 

Ülök a padban. Történelem óra. Bár ebből a tantárgyból általában készülök, és Szente tanár úrral sem vagyok fasírtban, most bele se néztem a… Mi is a címe? Megvan: a Párizsi Kommün! Istenem, add, hogy ezt az órát is megússzam! Nézem a többieket, vajon ők készültek? A frufufrizurás, kézilabdás Bakos Margit biztosan nem. Jobban érdekli őt a sport, mint a tanulás. Akárcsak engem, és bizony gyakran nem is a lustaság, hanem a fizikai fáradtság miatt ejtőzünk. De hát hol ejtőzhet egy esti iskolás tanuló, ha nem a szerálban, azaz az estiben. Hiszen alig érünk haza a munkából, és bekapunk néhány falatot, már rohanunk is tanulni. Hogy is mondta Lenin elvtárs? Tanulni, tanulni, tanulni, és aki ezt nem érti, mehet csillét rakni a petrillai vagy lupényi bányába, ami persze még mindig jobb, mint a Duna-csatornát kotorni. Igaz, ide tanult ember is kerülhet, de ez már más tészta – sandítottam imádott főtitkárunk, Gheorghe Gheorghiu-Dej arcképére.

– Nézzük, mit tanultunk a múlt órán! – lapozott Szente tanár az osztálynaplóba. – Bakos Margit, Bonca Jolanda, Csenteri Krisztina, Majdik Károly – állt meg Majdik Károly nevénél.

Néma csend. Minden tekintet Karcsi felé irányult. Ő volt a IX. osztály legidősebb tanulója, kb. harminc–harmincöt éves, kissé kopasz, amúgy jámbor élelmiszeripari dolgozó.

– Ismétlem, Majdik elvtárs.

– Jelen.

– Készült mára, Majdik elvtárs?

– Készültem.

 


Kép forrása: imadomamacskam.hu

Egy nem túl szép, valójában oltári randa napon, amire már senki sem emlékezett, hogy őszi köd borította-e vagy megszomorította a téli latyak, eljött a Földre a jó világ. Csizmás Kandúr éppen az Írók Boltjában, vagy ahogy a macskaköznyelvben elterjedt, az Éléskamrában válogatott a túlérett, kicsit már barnás, de nagyon tápláló, az érettebb piros klasszikus, és a hamvasabb, még zöldes kortárs harapnivalók között, amikor odalépett mellé Lukrécia – Szerénke ehhez túl szerény volt –, és lazán, mint a tejcsárdákban, antikvárokban már régóta ismerős törzsvendég, megszólította:
Meghívsz egy könyvre? – kérdezte, s ehhez még ellenállhatatlan bajuszát sem kellett rezegtetnie.
Akár háromra is! – felelte macskasága teljes tudatában Csizmás Kandúr. Csak győzzük karommal és nyelvvel! És boldogan egymásra nyávogtak.

 


Magén István: A nagy emésztő

 

LÁTTAM AZ ANGYALT LEJÖNNI A MENNYBŐL” – mondja.

az élők gyártelepeket, fényszórókat építenek, eszméktől fellelkesítve. a pleisztocén katonák fintorognak ilyen körülmények között. a dolgok egyszerre történnek meg. már este van, Évike tízezer évvel azelőtt meghalt. látszik a gong, vad növények sora, gátak között, fáklyáról fáklyára. meghalt valaki, a harcosok megszólítanak. kúsznak

(Azért valójában egyébként hosszasan. Tartozik, de nem merték, nem tudták, előfordult mígnem példás szeretettel, ily módon, fizetett a vesződségért. Már ugyan ahogy, például annak, akinek jelentése, már nem akarta.)

kereszttámaszokat gyakorolva, kanyargó bőrük igazodik, zúgolódik, elmerül a zöld felhők mögött. hűtlenül figyelő gyönyörű nők. Évike ismerte azokat a szavakat, melyek országokat dúltak fel. elfordítják fegyveres kezüket. megfogyatkoznak és megijesztenek, pedig biztosan tudják, semmit sem láttak. az ország három részre szakad. érvényes álruhába öltözni és magyarázkodni. akcentussal beszélnek, szakadatlanul törik a szót. hosszú háborútól retteg. Évike csatázna, ha jobb fegyvere volna. fulladozik, csuklik, olvasztó kemencéket tervez. Józsika bácsi a közösséggel nem áll össze. analfabéta, alig szól, nem hajlandó meghajolni. nem hajlandó. (Ha tudod, üsd agyon, vakulj meg a szépségétől.)

 


Virág Lajos (Győri Fotóklub Egyesület): Megsebzetten

 

A férfi a hegy lábánál egyedül élt, ott is született. A háza fölötti kiugró sziklán erős hasadék volt, esőázott, szélhordta porral kitöltve. Egy nap kis magocskát repített oda a szél. A mag kicsírázott, majd fácska lett belőle, nőtt, növekedett, erősödött, élni akart.

A férfi nap mint nap figyelte, hogyan sarjad és teljesedik ki az élet.

 

Kapaszkodott a fa, kapaszkodott a férfi is. Úgy érezte dolga van, vigyáznia kell a csemetére. Napról napra élt, éltek.

 

 

 


Fotó: Kovács Miklós  Forrás: tarcankinalom.blog.hu

 

Felvonnak, kitűznek és lobogtatnak zászlókat, táblákat avatnak és koszorúznak. Beszédet mondanak egykori hősök – egy sem él már –, meg politikusok – egy sem élt akkor –, valamennyien saját pártjuk szája íze szerint. Lesz zene is természetesen, ilyen meg amolyan. Lesz persze kommunistázás, cigányozás és zsidózás is, mert anélkül már sokan nem tudnak emlékezni. Előveszik számtalan szemüvegük közül azt, amelynek kis címkéjén ott áll, hogy ezerkilencszázötvenhat. Egy napig ezen keresztül nézik a mát. A tegnapot és a holnapot nem, arra van másik szemüvegük.

A Liget szélén, az őszülő fák előterében, a rozsdás vashalom vacog a hajnali hidegben, összehúzódik, szégyelli magát.

 

 


Magén István: Boldog fények

Azt akarom mondani, hogy minden félelemtől eltekintve, ami egyébként csak a távolban, véletlenszerűen, hosszú sorokra osztottan lehetséges, ha belelőnek az emberbe, a dolog nem olyan, de fontos, a következtetés: elugrom a nyitott ajtó elől. (Berepülhet egy rakéta.) Minden népet elvisznek a háborúba. A racionalitás keveredik a veszedelemmel. Azon túl látom az ablakot, ahová több út is vezet, az emberek nyomakodnak, lökdösődnek körülöttem, szerintem görnyedünk, fekszünk is. Át kell úszni a Jenyiszejt, mert a hír alávaló. Verekedők a piacon, a parton, igen, néha a nap szürke, néha nem. Kiköltözött a négy lábú kommunizmusból egy elszigetelt helyre, a második emeleti, udvari lakásba, a klotyóba, a sötétbe. Nagyarcú, nem mond, sírva sír, bezárták mögötte az ajtót. Inkább szervez. A folyó emberi csontokat sodor. Megsebezték, komor a tekintete. Jó erőben van, a hátán cipeli, kövér harcos, a lármától dagad a feje.

 

Béke van, különösen éjszaka, mosolyog, dünnyög, irgalmatlan álmot sző. Groteszk egérkék szaladgálnak. A nőkre ragyogóan süt a nap, rendkívüliek, a kőműves lebontja a házat, várja a döntést. A templom egere vállalkozik. Kedd van, éppen üvöltenek, mindig azt az egy mondatot. A kövér harcos, Józsika bácsi jó ember, időnként tölt, a nap átforrósítja, megnyomja az indítógombot, ilyenek a harcosok nyáridőben. 

 

 

1. Natus

Valószínűleg a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód és egy különleges genetikai betegség eredménye, hogy Tarkódon, egy Szeged közeli faluban élő asszony életet adott egy közel egy centiméter nagyságú embernek. A kis szervek hamar, méghozzá egy hónap alatt teljes mértékben kifejlődtek, így a maradék nyolc hónapban az emberkének volt ideje megtanulni járni, beszélni, sportolni, és elolvasni az Egyetemes Anatómiai Enciklopédiát.

Az asszonyt több hónapos apró rosszullétek után elkapták az ötperces fájások, de ez az állapot sem tartott sokáig, egy utolsó, nagy nyomás hatására úgy repült ki belőle az emberke, mint nyálas papírgombóc a köpőcsőből. Ekkor tudta meg az asszony, hogy terhes volt.

A kisfiút – akiről szabad szemmel nem lehetett látni, hogy kisfiú, de ő maga azt állította – Mátyásnak nevezte el, Hüvelyk Matyi után, habár a hüvelyknyi méretet soha életében nem érte el. Ezután az asszony azon gondolkodott, mégis hogyan etesse meg a kisfiát, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a mellbimbója nem fért be a pici szájába, azonban a csöppség hamar megszólalt, hogy ő inkább narancsos sült kacsát szeretne enni, krumplipürével.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal