VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatok
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
" A kései versek olyanok, akár egy Csomolungma-expedíció végső szakasza: nem csúcstámadás, nem csúcshódítás, nem erőgyűjtés a magaslati táborban, hanem lassú, megfáradt ereszkedés az alaptábor felé, az utolsó adag energiazselével a hátizsákban. A kései versek nem koronaékszerek, nem is ökölnyi, ragyogó fényű gyémántok, hanem egyszerű, kissé kopott üveggolyók, amelyekkel a Pál utcai fiúk tanítás után egy ház falánál célba dobtak – egészen addig, míg rájuk nem rontottak a Pásztor fiúk, einstandolni. Márpedig megmásíthatatlan törvény, hogy az erősebb hatalom végül elragadja a gyöngébb teremtmény üveggolyóját, sőt minden tulajdonát, beleértve az életét."
Hetesi Gergő: A rózsaszín ruha - plakátterv
Ahogyan nehezedik, úgy kopnak el a maszkok. Azt veszed észre, hogy már tényleg csak olyan emberekre varázsolsz elő tört perceket, akik fontosak neked, függetlenül attól, mióta ismered őket. Megváltoztál, mondják és te nem vitatkozol. Az élet, mint az írás. Leoldja a barokkos szóvirágokat. Tömör leszel, rövid és erős. Páran úgy fogalmaznak kegyetlen. Ezzel sem vitatkozol. A legnagyobb kincs, az idő.
"A Magvető Kiadó főszerkesztőjeként dolgozó költő, Turi Tímea (1984, Makó) itt olvasható verse a tízmillió költő jelenségére összpontosít. Minden „hivatásos” irodalmár számára fájdalmasan ismerős helyzetet rögzít, lírailag szépen kibontva, dimenzionálva a témát. Ugyan melyik költő, kritikus, irodalomtörténész nem élte át ezt a kínos szituációt, nem is egyszer? Egy kellemes vendégségben, oldott baráti társaságban a házigazda hirtelen előhúz egy paksamétát valamelyik fiókból, és ünnepélyesen bejelenti, hogy tudniillik ő verseket ír, és rögvest fel is olvas néhányat."
Megnyugtató, hogy az önvezető autók, robotporszívók, könyvet író, hamis képeket és híreket generáló AI korában, ahol akár a WC-vel is beszélgethetsz, ha éppen olyat választasz, a legnagyobb gond az oktatásunkban, hogy a fiamnál/lányomnál, aki egyedül közlekedik a hajléktalanoktól és rosszarcú figuráktól egyre terhesebb utcákon van mobiltelefonja, amin megírja a szünetekben, hogy megérkezett, hogyha napközben valami gondja-problémája-intéznivalóm van, ami sürgős vagy én írhatok neki, mi a helyzet, mert éppen valami közbejött nekem. Elveszik azt, ami a tulajdona, elpakolják, aztán óra után vagy oktatás után? visszakapja. Persze majd be kell azonosítani mindenkinek. Pin kód meg mintarajzolás, ezer gyereknek mi az. Vagy mindenki visz majd naponta 500ft-os buborékborítékot, felcímkézi, lezárja, hiszen minden nap karácsony. Szodoma es gomorra minden okostelefon. Tanulja meg a gyerek, állambácsi majd megmondja, mit kell tennie. Ne tanulja meg, hogy a szabályok megszegése jár következménnyel, hogy akkor veszik el, ha nem tartja be a házirendet. Azt tanulja meg, hogy elveszik előre, mert már a bűn elkövetése előtt is "bűnös" mindenki, mint Tom Cruise volt a Különvéleményben.
Méhes Károly, az 1965-ben Pécsett született, s ma is a városban élő Radnóti-díjas lírikus, író, újságíró itt olvasható nyolcsorosa a monoton esőből indul ki. Ez is a költészet egyik örök motívuma – ki tudja, hány ezer esztendővel ezelőtti, atavisztikus emlékből táplálkozik? Már a jégkorszak előtti, barlanglakó őseink is órákon át hallgatták a fák, bokrok levelén, az agyagos talajon, az itt-ott heverő sziklákon doboló esőt. Hány emberi nemzedéken át öröklődött ez a hang, egészen a mi tudatunkig? Ilyenkor kezdődik a seregély időszak. Kiülök a teraszra. Remeg a levegő a zajtól, a madarak hangja rebegteti, egyre hangosabb. A magas jegenyén ülnek, feketék az ágak, fémesen ragyognak, meghajlanak a súly alatt. Páran még a levegőben köröznek. Helyet keresnek, ahová bepasszírozhatják magukat.
Felmerül a kérdés: hol égett a szerző tudatába ez a sok nyári kép, mi volt az ihlető helyszín? Nyilván nem tudom bizonyítani Pilinszky által aláírt vallomással, mindazonáltal valószínűnek és életszerűnek tartom, hogy a Balatonkenesén, a Fürdő utcában található kertes házról van szó. Ez a vízparttól alig százötven méterre lévő telek a család tulajdona volt; János 1931 és 1944 között, azaz tíz- és huszonhárom éves kora között nyaranta ott vakációzott, élt. Az épület homlokzatán ma emléktábla őrzi Pilinszkyék egykori jelenlétét. Felszáll a lány, utána a fiú. Fejük fölé nyúlik a dugig pakolt, bumfordi túrahátizsák. A fiúnak búzaszínű haja van, ragyogó kék szeme. A lány haja vastag dús fonat, a derekáig ér. Szeme bögrényi forró, édes csokoládé. A fiú leülteti a lányt. Nem kapaszkodik. Feszülten figyeli a villamos mozgását egy pillanatig, aztán felvéve a ritmust a jegykezelőhöz ring, pittyent, mosolyog. Visszalép.
"Egy szó mint száz, Fecske Csaba verse megszólítja a férfiakat, akik nem találják a kulcsot a szeretett nőhöz – és megszólítja a nőket, akikhez nem találjuk a kulcsot mi, férfiak. Megszólít azáltal is, hogy nem decens módon, púderezve, hanem őszintén állítja elénk a saját házasságát: nem egy szirupos költői idill, hanem a valóság pillanatképe. A lezáró két sor („mintha csak betévedt volna az ember / néhány percre a saját életébe”) pedig új horizontot nyit, és még azokat az elszánt agglegényeket is garantáltan megérinti, akik soha nem bocsátkoztak a férfi–nő kapcsolatok ingoványos talajára."
Hosszú asztal mögött savanyú uborkák. Morog a pasi, mert két lépésnyire állok meg az előttem becsekkoló nőtől, igaz, hogy a nagylánnyal beszélgetek, aki elkísért, arról értekezünk halkan miért és milyen nagyon fontos eredmény az, hogy mindenki szavazhat. Lépjen hátrébb, dörmög a pasi, szája körül szürke a bőr, tekintetén kicsorbulna a kés is. Mi jövünk. Nyújtom neki az igazolványokat, bambul rám, a képre, újra, újra megismétli, nem bírom, kicsit epésen kérdezem, mi a gond, nem hallott még hajvágásról, csak a frizurám lett más, nem a képem.
" Tessék, nincs vége a magyar költészetnek, nincs még veszve a világ, gondoltam. A két legfrissebb benyomás: ez a lány ösztönösen érzi a ritmust, a magyar nyelv muzsikáját, illetve a balladisztikus vershangja Nagy Lászlóéra emlékeztet, miközben szilárdan megáll a saját lábán, egyéni. Húsz évvel idősebben, azaz tapasztaltabban, a harmadik szakaszt Tamara talán másképpen oldaná meg, esetleg negyedik szakaszt is toldana hozzá – de ez most, 2024-ben, huszonhárom éves szerzői fejjel így jó, így ígéretes."
A közvélemény – évszázados nóta ez – azt várja el a költőktől, hogy az úgynevezett nagy eszméket hirdessék, azokat szolgálják: a szeretetet, a hazát, a békét, a természet szépségét, az emberi boldogságot és hasonlókat. Ehhez képest előáll egy harmincéves budapesti költő, és deklaráltan apróságokról versel, ráadásul azzal a felszólítással indít, hogy ne féljünk a semmitől – a szöveg második felében pedig megerősíti, hogy készüljünk a semmire.
Ez egy tipikus hangulatvers, tíz rövid sorral és mindössze hét, rendkívül tömör versmondattal, Kosztolányira nem jellemzően rímtelenül; szentencia csak a zárlatban, s ott is korlátozott mértékben. Szakmailag simán levezethető, hogy eltörpül a Hajnali részegség oldalakon keresztül hömpölygő tömény ontológiai bölcselete és formai magasztossága, páros bravúrrímjei, sőt bokorrímjei (húrnak – azúrnak – úrnak és hasonlók) mellett. Ám a versolvasás, a szöveg befogadása, az érzelmi viszony kialakulása más csatornákon, öntörvényűen működik.
Berta Boglárka: Mocskos idők, plakát
A legnehezebb feladat elfogadni, hogy bár én tervezek, minden megváltozik egy perc alatt. Hiába akarok ott lenni, tanulni, jelen lenni, bandázni, el kell engednem. Nem megy. Közbejönnek dolgok. Közbejön a kisbetűs élet. Az, amiről nem beszélünk, amikor valaki megkérdezi, hogy vagy, mert az egész belesűríthető egyetlen szóba: szokásos... és ezt, hogy "szóba" úgy írtam le elsőre, szoba.
Franciaországban az itáliai ihletésű barokk, valamint a klasszicista művészetet a szertelen, könnyed rokokó stílus váltja fel. A felvilágosodás századát a „kis műfajok” (petits genres) gyors elterjedése jellemzi. Bár a francia királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia hivatalosan továbbra is az „emelkedett ízlés” (grand goût) képviselője maradt, tagjainak csupán kis része tartotta magát a gyakorlatban is a szigorúan meghatározott elvekhez. Az állami megrendeléseket nélkülöző művészek, valamint azok, akiknek vevőköre nem az udvarból került ki, a hivatalos elismeréssel mit sem törődve a „kis műfajok” művelőinek álltak. Ezáltal nyilvános megbecsülésre ugyan nem számíthattak, a művészeti piacon azonban annál nagyobb sikereket érhettek el.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
