VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Tőzsér Árpád A Hold és a hód című verséről
Tőzsér Árpád A Hold és a hód
Úszik az esti Rimában a telihold s egy hód. A Hold merülő szőrös bakancsnak nézi a hódot, melynek kilóg a nyelve, a hód viszont nyeletlen palacsintasütőnek látja a Holdat. Nem tudják egymásról, hogy rokonok: Rimaországban mind a kettő hód.
Ha önálló címe lenne ennek az írásnak, azt kanyarintanám fölé: Határvidéken. A gyerekverseket is többféle szempont alapján lehet csoportokra tagolni. Az egyik lehetséges felosztás szerint két fő típusuk, két alapvető küldetésük van: 1.) játékosan fejleszteni az ifjú nemzedék anyanyelvi képességeit, úgymint ritmusérzékét és szókincsét, 2.) történetbe ágyazott konkrét ismereteket átadni, erkölcsi-pedagógiai tanítást plántálni. Az első fajtába tartozó művek, vagyis a játékosan képességfejlesztő gyerekversek jellemzően mondókák: kötött formában készülnek, időmértékesen és rímekbe szedve, hiszen hangsúlyuk a ritmusra és a zeneiségre helyeződik. Közismert példák erre Weöres Sándor Bóbita kötetének darabjai, Tamkó Sirató Károly és mások csuklógyakorlatai. A második fajtába tartozó tanító gyerekversekben kevésbé fontos a kötött forma vagy a rímkényszer, lényegük a narratív tartalom, és általában szabad versbeszédben szólítják meg közönségüket – lásd például a svéd gyerekverseket. Persze, kivételek mindenhol akadnak, így a gyerekirodalomban az is megesik, hogy egy költő rímekbe szedve, kötött formában, bravúrosan mesél el egybefüggő történeteket, ahogy azt Varró Dániel teszi Túl a Maszat-hegyen című kötetében. Tőzsér Árpád, az 1935-ben a felvidéki Gömörpéterfalván született Kossuth-díjas, a Nemzet művésze titulussal kitüntetett költő itt olvasható verse a második fajtába tartozik. Rímtelenül, kötött szótagszám nélkül, rövid sorokra tördelt versbeszédben adja elő közlendőjét, ám nyelvi játékosságával és miniatűr terjedelmével, a mondókákra jellemző tömörségével már-már átkalandozik a képességfejlesztő fajta birodalmába – a két típus határvidékén táncol. Ha földrajzilag vizsgáljuk a vers tartalmát, szintén a határvidéken találjuk magunkat. A nyitó sorban arról értesülünk, hogy főhőseink, a telihold és a hód az esti Rimában úsznak – az utolsó előtti sor pedig tudatja, hogy történik mindez valahol Rimaországban. Egy tisztességes versolvasó, aki vízügyileg járatlan, veszi a fáradságot, és utánanéz, vajon tó-e vagy folyó a Rima, és pontosan hol áll, netán merre folyik. Nem boszorkányság kideríteni, hogy a Sajó jobb oldali felvidéki mellékfolyójáról van szó; neve latin eredetű, a római birodalomból származik, jelentése hasadék, repedés. A szlovákiai Vepor-hegység lábánál ered, kilencven kilométer hosszú, és a jelenlegi határ mellett, már magyar területen, Sajópüspöki községnél torkollik a Sajóba. Vagyis a Rima a határvidékhez tartozik. Jókai Mór is járt a partján, és útleírásaiban megemlékezett róla: „Csak ott, hol a hegyekről lejövő folyam kettészeli a völgyet, tűnik elő a zöldes pázsit; a buja fűben hevernek a félelmetlen dámvadak; a vad méhe köpüt ásott a vízre hajló fa odvában, s dongva röpkedi körül a havasi virágokat, mik a víz fölött inganak. E folyam a Rima vize.” A magyar népi hitvilág pedig úgy tartja: a múlt szelleme a Rima forrásának ezeréves fájából meséli a régvolt idők eseményeit. Tőzsér Árpád viszont a jelen időről beszél, a mi korunk tárgyaival, méghozzá bakanccsal és palacsintasütővel példálózva. Mondandója egy nyelvi jelenségre, hangalaki tréfára fut ki: a népiesen ejtett hold szó azonos a hóddal. Ez pedig már a költészet és a nyelvészet, valamint a néprajz hármas határvidéke. Az etnográfiai vizsgálatok kimutattak egy sajátos kulturális határt az északi nagyrégióban a Sajó és a Rima folyók mentén – e külön kulturális terület létezését a szakemberek az úgynevezett csoportelemzés módszerével is alátámasztották. Vagyis főhőseink, a telihold és a hód a magyar nyelv egyik belső határvidékén úszkálnak a Rimában, s csengenek egybe. Az pedig csak ráadás az egybeesésekhez, hogy e vers szerzője, Tőzsér Árpád sok évtizede a Duna-parti Pozsonyban él, a határvonalon – és idén októberben lesz kilencvenéves, vagyis az emberi lét határvidékén jár. Isten éltesse még sokáig! A vers a Magyar Napló folyóirat 2022/6. számában jelent meg első közlésben, majd helyet kapott Az év versei 2023 antológiában is.
Zsille Gábor
Megjelent: 2025-01-13 06:00:00
![]() |