Vers

Pietà (Szent Péter-bazilika)

Pieta

új barbár korunk ellen

védeni kell, fénylő apollói márvány

csak várakozol egy égi bájjal

sugárzó, gyöngéd szűzi ölben

Kép forrása: Pixabay

A TŰZBŐL

Mario Cesariny-nek

A tűzből születtek a kövek és a felhők,

az eső újjáteremtheti az erdőket és a tengereket,

ahol a halak ezüst pikkelyeik szabadságában tozódtak.

Szavak kovácsolódtak vulkánok tüzén

az elszenesedett köveken

a költészet lehetne láva, víz és érc,

mely a világegyetem sötétsége felett uralkodik.

A tűz után jött a hajunkra rakódott hamu,

a szavak, melyek próbálták újrateremteni a jelentéseket ott,

ahol nem volt más, csak csend.

A tűz után, amely a márványt és a fát nyaldosta,

a szőlő elszenesedett körvonalai rajzolódtak ki,

és a szitakötők félelem nélkül indíthatták légi útjukra

tiszta, átlátszó szárnyaikat.

A tűz után a lángok elárulták, hogy miért jöttek,

elégették a szőlősöket, a tölgyfahordókban őrzőtt borokat,

azóta is a költészet tűze emészti a könyvek és a lelkek lapjait,

a szavak ismét a végességről és az örökkévalóságról szólnak,

ez lett a várt szabadság.

Albert Zsolt Fotó: Székelyhidi Zsolt

A címzett nem található

Nyílik az ajtó, huzat csalogatja

a porcicákat a kanapé alól.

A félelem valahogy így kerül elő.

Gyertyafényben mesélünk,

hidegtál, mi Atyánk, aki vagy,

aki laksz, mi meg hol?

Vagy akasszunk fel, csak simán

minden földre hullt csillagot,

ha látunk egy szabad fát egyedül?

Kép forrása: medicina.cz

A legkellemesebb pillanatom vagy

Nézem a fiaimat. Most
éppen azt a kettőt. Rend
van. Valahogyan letud-
tam magam.

Nézlek téged. És csak
jó a sorrend. A kettő
helyett egy van. Valami-
kor a csend.

Elnézek a fák fölött, egy
kifejezetten kellemes
márciusban. Féltavasz.
Egyről a kettőre.

Csak magunkat látom.
A számok kettőtől hatig.
Olyan páros minden.
Tetőtől talpig. Maradj.

 
Fülöp Gábor

Amint kilépsz az utcára,
mintha bábszínházban lennél – szereplő:
először az egyik lábaddal lépsz,
aztán a másikkal,
óvatosan,
semmi kockázatot nem vállalva.
Kikerülsz minden követ,
elkerülöd a járókelőket,
beveszed az irányt a buszmegálló felé.
Amióta szédülsz – már évek óta –
ÍGY lépkedsz,
ha lépkedsz egyáltalán,
ha rászánod magad, hogy
ne ülj kocsiba.

Márkus László: Derengés

ÜRES AZ UTCA

Reggelre hajnalodóban előveszem a napot a belső zsebemből,

rálehelek, megdörgölöm kibolyhosodott kabátujjammal,

fölsegítem vállam fölött a szemhatár peremére,

és dudorászva sétálni indulunk, együtt, lomhán, kimérten.

Útvonalunk tudható, követhető, végigsimítunk az ablaksoron,

fölmelegítjük a közönyösre dermedt, nyers panelfalakat,

ugrabugráló árnyékokat festünk az oviba igyekvők lába elé,

a lehajtott fejjel munkába igyekvők ívbehajlott háta mögé,

Kép forrása: unsplash.com

A szelíd olajfa ága
Berlioz és Schönberg

Vágyunk erre vagy arra,

Vannak a szívünkben titkos igények.

Közben Isten mindeneket megcselekedhet.

Feljebb, mint kérjük, vagy elgondoljuk.

Végére mehetetlen bőséggel,

Túlcsorduló áldással és leleményességgel.

Az ismereteket felülmúló szeretettel,

Amely békességet teremt,

Amely minden emberi értelmet felülír.

S a napok múlnak, mint egy elutazás,

Megtörténik az idő, mint egy narratíva.

 
Hódi Hajnalka: Anyám fiókja

Anyám fiókja

Egyszer még az életben bele kell nézni.
Volt ott minden. Felségterület.
Cévitaminos dobozban kis sárga bogyók, meg
Septofort, torokra. Kár folytatni, elég mélyre ment.
Tű, cérna, mérőszalag. Fiók, fiók, hová viszel engem?
Te, a nagy vasolló, apa, a tűbe fűzött cérna.
Barnás borítékban régi fotó, fényt kaphatott
a film, csak a kertkapu látszik. Határvonal.
Fent sugárzóra súrolod a tejesedényt,
apa lent Apostolt dúdol, pontosabb lenne
a szemmértékem, ha egyszer, a teraszról
láthattalak volna titeket együtt becsukni
a kaput, elköszönve a délutántól.

Mórotz Krisztina: Sóhajok

Virrasztó varázslat

Lángoló láthatár

üszkein fény alél,

domb mögül, völgy ölén,

álmosan kél a szél.

Nesztelen szürke árny

fák között jár vakon,

megpihen, s messze száll

bőregér szárnyakon.

Holdleány-kedvesem

vissza, mint szent tekint,

bűvöl és bájolog,

pőre szép melle kint.

Kép forrása: internet

1.

Étvágytalanság.

Nem kell az alma

és a kenyér sem.

Másra vágyom.

Pilinszky csillaghálóira,

Nemes Nagy tölgyfáira,

a bizonyosságra, hogy

engem is tartanak
még.

Kállai József: A vén cigány Forrás: art.network.hu

A negyvenheteknek

Egymás arcába köptétek

a tegnapjaitokat.

Ó, mily bűzös undor a bűnötök.

Talán lelketek mélyéből

duzzadt a szátokig,

s megfogant az átok,

amit cigány anyák

jósoltak rátok, mert

elloptátok lábaik alól a jövőt,

s nem tudnak már hova lépni,

majd ezután csak a nyakatokra!

Félhelyes Erzsébet: ...a mesék nyomában

Fogy a hó a hegyről, csobognak a zselykék,
erek botladoznak, néz a fénnyel telt ég.
Aranylángú lámpák, kankalinok égnek,
rigók celebrálják, vége van a télnek.

Figyeli a szarvas, burukkol a gerle:
jön egy ifjú lányka hamarosan erre,
haja rügyes ágból, lenge ruha rajta,
ő hozza a Napot, feje fölött tartva.

 
Kép forrása: Pixabay

Útvesztő

Csak kidőlt útjelzők hova-tovább,

jövendölésigék, túlélt buktatók.

Nem menekítenek előre az évek,

Nincs iránytű az idő piramisán.

Állsz - befejezetlen agyagszobor-

kételyeid rád nőtt őserdejében,

Aladin- lámpást Istentől remélsz.

Forrás: create.vista.com

Van egy karosszék, ami a nappali ablakára néz.

A kilátás egy nagyvárosi lakáshoz képest nem mindennapi.

Az ablak keretei folyton változó, de mégis változatlan képet mutatnak. Lemeztelenített faágak alkotnak szilánkos kupolát.

Csontvázak.

Éjjelente észrevétlen megpihen közöttük a Hold.

Csendben szemlélve másként fest a világ körforgása. Észrevehetőek az élet zsigereiben rejlő változások:

a fagyott levelek disszonáns muzsikája,

az eget tükröző pocsolyák jéggé válása,

a vadludak röptének változása egy olyan éghajlat felé, ahol nem törnek le a szárnyaik.

Orbók Ildikó: adagio

Hosszú az ősz a rövid tél előtt,

álmodozik lehunyt szemmel a délelőtt,

suhan sután a délután,

követi a sötét éj, bután,

vacog a mában a holnap. Levetkezik.

Lapul, lemondva a jövőről,

nem nyújtózik, hogy következik ez itt.

Körül, a lomha éjszakában, virágba vágyakozva,

fölrobbannak az ünneplő vadgesztenyefák,

mint mikor hálás szeretőd a reggelit ágyba hozza.

 
Kép forrása: Facebook

Ahogy simulnak a lepedő ráncai

a forró vasaló alatt,

és a szobát betölti a friss, tiszta illat,

úgy kellene vas alá rendezni,

igazgatni a napokat, a sorsomat,

Széll Zsófia Fotó: Tüski György

Mielőtt elengeded a galambot, simogasd
meg a szárnyait. Ne etesd, a teli has csak
zavarná röptét, hamarább fáradna ki. Ha
a galamb már röpült előtte egyedül is, nem
kell féltened. Bár mindig jöhet egy meleg
áramlat, egy felhő, esetleg egy ragadozó
madár. De ezek már tőled függetlenek.
Te csak arról tehetsz, hogy a galamb mi-
képp indul útnak.

Mórotz Krisztina: Várakozás

ELVESZETT FOTÓK

Elvesztettem egy fényképet, már nem tudom, mit ábrázolt.

Talán egy nőt, aki a kanapén ül,

láncfűrésszel a kezében,

de egyáltalán nem vagyok benne biztos.

Azóta csak a szagos dolgokat

tartom elveszithetetleneknek. Messziről kiszagolok

egy uton ballagó bivalyt egy szőke csecsemőt

műanyag tálban. Vagy megérzem a női bőr illatát

az elveszett fotókról.

Az orrom dugóhúzó amely

mindent kinyít és otthagyja a világban üresen és egyedül.

Eugénio de Andrade, Bottelho Forrás: Wikipédia

Eugénio de Andrade

100 éve

Fázis és fekhely

A portugál líra, akár a vörösbor.

Zamata az éjfél, a szövet bíbor szeletkéi,

Amiket a Hold varrt az éter felhőire.

Pessoa alteregója egí félszigeten áll,

Távcsővel szemléli a tengert.

A katamaránt, amin egy esszé kuporodik

A világkép tojáshéjába, mint megmentett magzat.

A poézis, mint mátrix és kaleidoszkóp.

A metaforaként partra vetődő interferenciák

Játszi könnyedségét fényképezi, ahogy felfénylenek.

Az ívek egymásba harapnak,

Metszenek a hullámok, ellaposítják

A huncut csúcsosodást.

Mintha női mellek bukkannának föl

A lilás felszín selymes leple alatt.

Berda József Kép forrása: litupdate.blog.hu

/in memoriam Berda József/

egy túrajelzés hoz ide

itt hirtelen

aládől a hegytető

kis tisztáson áll a ház

felhőbe, szélbe

feszül konokul

a rakott kő

a lélek csendje mindenütt