Videó

A Ma7 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Debreczeny György Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport

a Holt Költők megvillantják a Holdat
hol a Föld oly finom porlása zajlik
itt már volt valami
sírkeresztek szörny-megszokások
de mindig van réteg mely virulna
mint a mintarózsa
be kellett volna söpörnöm
a szirmokat vagy a pénzt
hol a kártyát mint a Tabánt kiosztják
hiszen poétáim még magammal viszem
mint akire szelindek vizel
*

 

 


Orbók Ildikó: Kiséta

A szárazság egy szavak nélküli táj.

A szavak az égből hullnak.

Meg kell mosni bennük a dolgokat.

Különben semmi élet nem volna.

 

A szavak itatják meg a földet.

Teszik elevenné a világot.

Befolynak minden résbe, üregbe.

 

Majd beírják őket egy füzetbe.

 

 


Ocsovai Ferenc 

Békétlen préri

 

Hányszor fogsz még elszökni

önnön szívedtől te csapzott,

viharvert musztáng?

Hányszor fog még

lelkiismereteden végigvonulni

a harapós, zabolátlan erdőtűzláng?

Hányszor fogsz még

patáddal rúgni éppen azokba,

akik a legkedvesebbek neked?

Meddig kell még, hogy nekik is

fájjon, hogy a létet karámodban

napról napra mennyire szenveded...?

 

 

dimitrisvetsikas1969 képe a pixabayen

 

VALAMIKOR

 

Valamikor a tengerhez akartam hasonlítani,

ringatni, megrakott hajókat,

szörfözők örömére  emelni

hegyekre emlékeztető

óriás hullámokat, 

miközben játszottam

a partot nyaldosó  kékkel,

lagymatag állóvíz  maradtam

 


Max
 képe a Pixabay -en.

null kilométeres Yamaháján a bukósisakos

sztrádarendőr mosolyogva csak azt kéri,

amikor patyolat kesztyűjével leint minket,

nyissam meg az első ajtót, mosolyogva,

hogy lefotózhassa a két vidám személyt,

a félsüket költőt és a félvak festőművészt,

ezt úgysem hiszi el neki senki az őrsön:

hogyan is gurul kétszáz év az M7-esen.

 

 


B. Tóth Klári: Keresztút 11.

 

Máté 26, 23

 

Miről ismerszik fel az áruló?

Hogy egyszerre márt a tálba a Mesterrel.

A gonosz kiszemelt áldozata

szinkron-cselekedik a megtestesült Jóval.

Azt hittük, hogy az idejéből és helyéből,

ott és akkor kizökkentett, megtévelyített

Júdás épp ellenkezőleg cselekszik Jézussal,

de nem, azonosan. Ez az antikrisztusi

mechanizmus:

az ellen-tökéletes, az ál-isteni.

Így hát a rossz színből lekopírozza a jót.

Antikrisztus

Tanított.

  Fölvette töviskoronáját.

Oda tartotta a másik arcát is.

Tűrte, hogy megostorozzák.

 


David Osta
 képe a Pixabay -en.

 

Katedrális

 

kövekbe zárt csend

hullámzik, lüktet a fény

 

rejtőző Isten

 

 


LivsStil képe a Pixabay -en.

 

Dominica Palmarum

Fölment az ünnepre. Befedték útját

felsőruhákkal, vágtak a fákról gallyakat.

Így mondta tollba

Máté, Márk és Lukács,

egyedül János említ pálmaágakat.

 

 
Majláth Dániel Fotó: Flóra
Kép forrása a szerző facebook profilja

Ez most nem lesz semmi más,

csak a nyers hangulat és történés,

mint feltört, szétválasztott tojás.

Semmiképp sem több önmagánál,

de kevesebb, mint amit belelátsz.

Próbáld ki,

éld át,

és te tudod majd a helyet, napszakot,

a szereplőket (ha vannak),

mélységet, magasságot,

a tér anyagát és körülményeit,

de legfőképpen az egésznek az értelmét.

Figyelj.

 

 

 
Fotó: Hegedűs János

Csak vonalak vannak.
Tiszta égen száradó,
nyári esték. Csak pár-
huzam, és számos ok
arra, hogy miért.

 

A kérdést nem tudom
már, arra nézek, amerre
biztosan nem lesz válasz.
Amit látok, az nincs már.
Ki ért.

 

 
kalhh képe a Pixabay -en.

 

Nem mozdulhatsz

Váradban ülsz és olvasol.
Ismered már a tüzet és a földet,
tudod, mi a levegő és a víz,
érezted magadban az évszakokat.
Leteszed a pergament
s elnézed mutatóujjad hegyén
a kibuggyanó vércseppet.
Ujaddal mozdulatlanul felfelé mutatsz,
nehogy bepiszkítsd az írást.
Kinn hamisan játszanak a fák.
Nem csukhatod be az ablakot.

 

 

 
Bátai Sándor: Princípium (1)

 

 

Tiszának nincs emléke.

 

A folyó élete áradás után

Parti vadszedrek szárán

Fehér virágba bomlik:

1697 karátos

Beteljesült ígéret.

Szűz Mária rózsakertjében

Innocencia bokornak

Álmodja magát.

 


Pexels
 képe a Pixabay -en.

 

A Lélek egykoron csodát teremtett;

figyel reád amíg az ész pihen,

vigyázza szent igéje szülte rended,

ahol nem él hiába semmi sem.

 

 

Ha vetsz, lesz itt kenyér elütni éhed,

s amerre még a tiszta víz csobog,

oázisenyhet ad, ha szomjad éget,

s a fák világi templomoszlopok.

 

 

 

 

 


Fotó: Móricz Csaba

akkor azt mondta a szomszéd néni,
illet mindehó talász,
semmire se joú, csak arra, hogy a
házat takargya.
kék nagyszemű, hamar elrohad.
szedjél tőlem is gyermekem.
ebből nincs jó bor mondta.
noha, vagy noa a neve, kituggya.
nekem még postára köll mennem,

 

 Fotó: Standovár Ágota

Győztes

 

Tavaszt szuszog ma szerteszét,

körém a zsenge rét,

születnek lenge verssorok,

a bánat elcsoszog.

 

Olyan szelíden ringva bont

meséket fű, falomb,

ezernyi álom, árnyalat

szívemre rátapad.

 

A fény, akár a kisdedek,

kacagva hempereg,

karolja lágyan csönd, erő,

legyűr, s a győztes ő!

 

 


Debreczeny György Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport

a Holt Költők megvillantják a Holdat
hol a Föld oly finom porlása zajlik
itt már volt valami
sírkeresztek szörny-megszokások
de mindig van réteg mely virulna
mint a mintarózsa
be kellett volna söpörnöm
a szirmokat vagy a pénzt
hol a kártyát mint a Tabánt kiosztják
hiszen poétáim még magammal viszem
mint akire szelindek vizel
*

 

 


Djamel RAMDANI
 képe a Pixabay -en.

 

A CINGÁR ÉS A KALAPOS

 

 

Hajnalban lement a vers pontosabban

nem volt rest kimért léptekkel leballagott

az alig térnyi térre inkább csak terecskére

a villamossíneken át az áradó Duna partján

megnézni ugyan ágál e még ott talapzatán az a

ködbepipiskedő mutogatós cingár költőszobor

ügyet sem vetve a megszeppent kiscsoportosok

nemzeti hurkapálcikáira messze tekintve

 


Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

 

Ó IFJÚSÁG

 

Ó ifjúság, ez a vad mén

amely orrával ide-oda

lökdösi a napot…

 

Ó ifjúság, ez a birodalom

ahol csak annak van joga

az élethez, ami tökéletes.

 

 

 

 


un-perfekt
 képe a Pixabay -en.

 

Légvár

 

Mintha nem is
létezne tett és akarat
és ebben a felszínességben
soha nem is létezett volna;

mintha visszhangom
csupán a vákuumos térben,
a semmi sötét atomjaihoz szólna

és a nagy mű, amit bőszen építgettem,
nem lenne, csupan egy felfuvalkodott,
légüresen kongó és részeges látomás –

egy titkos, láthatatlan tintával
az üres lapok szélére felrótt,
gyertyaként égő élet.
Meddő önfeláldozás.

 

 


PublicDomainPictures
 képe a Pixabay -en.

 

Idegen testek között sodródtam kitaszítottan,

az eleven, ezer/hang/nyüzsgésű ember árban,

mint haldokló esetlen rovar,

a megszámlálhatatlanul sok láb kavargású

hangyabolyban,

kit öreg tudós

világító pettyel jelölt,

figyelni szokásait.

 

Homlokomon ott virított a jel,

az élve temetettek kiáltása,

eszelős, görcsös, csontig reszelt ujjú,

szabadulni földet kaparó markolása,

a kimeredt fogú, habos nyálat freccsentő,

habzsolni, őrölni vágyó

élni akarása,

a kétkedés lidércfénye lobogott homlokomon,

mikor rám pillantva hozzám értetek,

mint fürge tajtékú folyóban,

a siető zsombék szigetek.

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal