Videó

Csomópontok – Turi Attila építőművész
és alkotótársainak kiállítása




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

nincsenek kijelölt utak bennem
szerencséjükre mert mit is kezdenék velük
így hát határokra sincs szükségem
a be- és kifelé tágított határaimon már az sem tudna változtatni
ha véletlenül kiderülne egy titkos átiratomból
hogy valahol mégis vannak
és sürgősen – netán miniszterelnöki utasításra –
úgy kellene változtatnom rajtuk
hogy tudomásul kellene vennem a létezésüket

 

mint törvénytisztelő így a hatályos normatívákat hűségesen betartó
állampolgára országomnak
hangsúlyozottan azon vagyok hogy még legyek

 

 

 

Ez a tavaszi fény

 

Ez a tavaszi fény
Nem látható az év
Más évszakaiban -
Ha jön a kikelet

A színt mi betakar
Magányos réteket
Egy tudós se keveri ki
De te érezheted

 

 

Fotó: Nagy Sándor

 

Ez itt a város.

Emlékeiből áll össze egésszé.

A múlt kockáiból kirakható az élete,

jelene is emlékek nyersanyaga,

ahogyan azzá válik jövője is.

  

Az idő kötélpályáján

visszasiklani

a kezdetekig.

A város nem szavakkal emlékezik,

hanem tárgyakkal:

kövek, szakócák, vár,

föld alatti épületek maradványai,

források, patakok, vizek,

pincék, kutak

a város emlékező szavai a tájra róva.

Elmosódott, homályos,

idő-törölte betűk.

 

 

 

Egymás lábnyomában

 

A gyufalángot tenyered ölébe

rejtetted. Hóba vágott ösvényen

ballagtunk egymás lábnyomában.

Lámpák fénypontjai kísértek

utunkon a falu dombjai között.

Dal foszlányai szűrődtek ki

egy házból. Ünnepeltek.

Ajtónk elé hófúvást söpört

a szél. Kipirult arcunk, akár

a tűzhely lángja. Otthonunk

álmaink csendes kikötője.

 

Máskin

Gyöngyinek



Drága Nasztaszja, az ég

ideát is zöld óceán, a

horizont létráján fel-

kapaszkodott Jákob.

Szíve van, és úgy moraj-

lik, hogy elnyomja az

összes szót. Tudja,

mostanában fekete

halakkal álmodom.

Szájukból hínár nő

fel, az égre. És az

összes felhőn Péter

üldögél, alatta szikla

az idő. Látom Magát,

kontújai élesek. De

a hangja elhagyott.



 

A favágásról nyilatkozik Leó



Fát vágni nem hülye dolog.
(Én most itt a hobbira gondolok.)
A tőkére teszel egy tuskót,
hogy ne ficánkoljon, persze.
Aztán két kézzel
jól megmarkolod a fejsze nyelét.
Illetve előbb tenyeredbe köpsz.
Felemeled a fejszét
a kamra-plafonig
és lesújtasz vele kegyetlenül.
A tuskó lehull kétfelé –
meg se nyikkan.

 

 

Ataraxia

 

A felhők – kacér
lányok lebbenő szoknyái –
alig takarnak
valamit az égből.

Dél van,

a hajóim már
kifutottak –

tudom, csak képzelem
a tengert,
és szemfényvesztés
csupán
tested melege.
Addig ismétlem

magamban
a neved,
míg jelentését
nem

veszti –

 

haja már ezüstöt fénylett amikor elszórta a

magot karácsonyt vetünk mondta nevetve

és a kert delejes indákat hozott óriás virágokat

azt hittem eladjuk őket mint Kati néni a piacon

ám nyár közepére elhervadtak és helyükbe

kis gubócskák nőttek gömbölyödtek nagyra

egyszer aztán mérgesen jött meg nagyapám

baj van mondta permetszert kevert és behozta

a kamrából a régi masinát

 

zavaros ügy hagyjuk a fenébe

fölment a függöny a sár a sár szétnyílt

mondom ahogy hallom 

mormolom a sárban

világos szemem ideális szögben

fordítom az ég felé

a kötél vágja a nyakam

imádkozom az utasításnak megfelelően



a sár a végállomás máris sokat mondtunk

az első spárgák pudvásak

de mindig vannak jó pillanatok

a sár alatt a végső ég kialszik

a hamu elsötétül

 

Bújnék akár a föld alá,

pocolni, hol nincs térerő,

fülembe cseng a blőd dal, ááá!!

Dobot hasít és mérge öl,

teszek rá, most ki mit akar,

lehet családom vagy melóm,

remeg kezem, falat kapar,

 

röpülni fog mobiltelóm.

 

 

A dekonstrukció félszigete

Helena Junttila finn festőművész képeire



Az idő nem látnivaló.

Intim beszédeket őriz.

Egyébként nincs félnivalója.

Sehol nem időzik.

Mindenkinek ad egy vacsorát.

Ha szóba állna velem, megkérdezném.

Van belőle másik?

Nem-létezőnk se képes lenni.1

 

 

Most aztán hajtsátok meg, fiúk, mint Rozi

a Singer varrógépet – mondta lelkesen Nándi bá,

s közben nagyon ügyelt, hogy nyersgumitalpú dorkójával

rá ne lépjen a főpálya füvét a salakos futócsíktól elválasztó,

gondosan vonalazott, mészporos alapvonalra,

s láttam rajta, most komolyan azt gondolja, szakadjunk meg,

mert kacsintott is hozzá, fejével is intett maga mögé:

Hesszelnek a nagyok! – tette hozzá büszkén-bíztatón.

 

 

 

 

meghúzódsz
a zsigereimben,
mint az élet aprónak tűnő
történései mögött
a mélyebb jelentés -
tartalom
a halálról beszélni
nem egyenlő
azzal, hogy van
suicid hajlamom,

 

 

 

 

Épkézláb százlábú.             Négykézláb.

˙qálzéʞʎƃéN

 

 

Üszkös fahasábként hasadó, felfúvódott has.

(Hasadás megvakult jégtükrön…) Aszott pofájú, lógó tökű kalóz

kései zsákmánya civilizációnk.

Élettelenné vált tákolmány a fedélzet,

szabadságunk uzsorásai ott lakmároznak,

nyáluk csordul,

élő húscafatként táncra perdül a röhögő Kaszás az ünnepi asztalon.

 

Menj csak, hagyd a kormányt, változz pléhcsőrű delfinné te is!”

 

A bátor

 

Kezdődik, közöltem halkan,

talán mosolyogtam is hozzá,

nem emlékszem,

csak arra a fél marék hajra,

amit görcsösen szorongattam a kezemben.

Féltem, nem tudtam mit szólsz,

hogy sírsz-e? Én nem sírtam,

még akkor se,

amikor azt mondtad:  levágom,

és a nullásgép szigorúan

végigszántott a koponyámon.

És utána azt is mondtad,

hogy nekem még ez is jól áll,

 

össz-
hangzat

bőrömön az évek akár zenemű is lehetne
reggelenként elnézegetem a kezemen a vonalak mintázatát
a váltakozó mélyülések kanyarulatok
szeszélyes hegyláncolatokként felgyűrődő erek
üzeneteire akár jósdát is nyithatnék

persze a magammal kapcsolatos jövendöléseim mindig disszonánsak
önmagukban csak akkor lenne kielégítő értelmük
ha követő magyarázat kísérné
úgyhogy ezt a megoldást hagyjuk is a fenébe

elég csak bámulnom őket és elképzelni a látványt
ahogy az érzéseim konszonáns hangzatként megjelennek
és önmagukban mutatják be önmaguk szétesésének
riadt tragédiáját

 


Kondor Béla: A végítélet harsonája, 1960, monotípia, 29,5 x 42 cm, magángyűjtemény © KOGART Archívum

 

Talán sosem vettelek számra hiába,

sosem szerettelek, ahogy megérdemelted volna bizonyos,

nincs mentségemre, imádkoztam, miséiden ministráltam,

törött és koszos ostyád voltam, vagyok imádott oltárodon,

amihez nem nyúltak apácák, papok, tőlem nem kellett szentséged

nekik, szűzen vágytalak, akartalak ugyanúgy, ahogy gyűlöltem magam,

és oly sok éven át vádolva semmittevésedért gyűlöltelek.



Talán sosem vettelek számba hiába,

de hívtalak, kértelek segíts, ments ki a végetnemérésből,

amikor oktalanság híján törpének, hajléktalannak, kutyának,

köcsögnek, pedofilnak, buzinak, cigánynak, migránsnak neveztek,

 

 

Millió illúzió



A színlelés megkerülhetetlen.

De maga a produkció kerek.

Van benne igazság. Eggyé forr a spiritusz

és a tett.

Ki kell találni! Művelni.

Mérgező műgond van a hazugságban.

Kiszaladnak a szavak a szájon.

Azután bánom. Habár megcsináltam.

Az olvasás infúzió.

Ömlik millió illúzió.

Nem mindig esztétikus a jó.

A morál hamar elillan.

Erek és belek között, belül alakul

a hittan.

 

Fogalmam sincs, hány, soraimba gondolt

satöbbi állít meg jól elhelyezett

aknaként, míg követsz a szöveg tőlem

is független csapásain, ha egyszer

nem írtam bele őket. Simán le is

vághatod a túl éles kanyarokat

és meredek kaptatókat, hogy saját

ösvényt keress kockázatmentesített

olvasatokhoz. Elháríthatsz minden

késztetést, sugallatot: ha nem hagyod,

 

 

VIII. Henrik

 

Nekem a nő csak arra kellett

Az angol trónra fiút nemzzek

Ne legyen polgárháború

Ha a szél már kriptámba fú

Fiút gyengéd Jane szült nekem

Ő maradt a jobbik felem

S mert ő meghalt idő előtt

Meghagytam közös szemfedőt

Borítson ránk ha nem leszek

A megtartó emlékezet

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal