VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Vers
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Nem mozdulhatsz
Tiszának nincs emléke.
A folyó élete áradás után Parti vadszedrek szárán Fehér virágba bomlik: 1697 karátos Beteljesült ígéret. Szűz Mária rózsakertjében Innocencia bokornak Álmodja magát.
A Lélek egykoron csodát teremtett; figyel reád amíg az ész pihen, vigyázza szent igéje szülte rended, ahol nem él hiába semmi sem.
Ha vetsz, lesz itt kenyér elütni éhed, s amerre még a tiszta víz csobog, oázisenyhet ad, ha szomjad éget, s a fák világi templomoszlopok.
akkor azt mondta a szomszéd néni, Fotó: Standovár Ágota Győztes
Tavaszt szuszog ma szerteszét, körém a zsenge rét, születnek lenge verssorok, a bánat elcsoszog.
Olyan szelíden ringva bont meséket fű, falomb, ezernyi álom, árnyalat szívemre rátapad.
A fény, akár a kisdedek, kacagva hempereg, karolja lágyan csönd, erő, legyűr, s a győztes ő!
a Holt Költők megvillantják a Holdat
A CINGÁR ÉS A KALAPOS
Hajnalban lement a vers pontosabban nem volt rest kimért léptekkel leballagott az alig térnyi térre inkább csak terecskére a villamossíneken át az áradó Duna partján megnézni ugyan ágál e még ott talapzatán az a ködbepipiskedő mutogatós cingár költőszobor ügyet sem vetve a megszeppent kiscsoportosok nemzeti hurkapálcikáira messze tekintve
Ó IFJÚSÁG
Ó ifjúság, ez a vad mén amely orrával ide-oda lökdösi a napot…
Ó ifjúság, ez a birodalom ahol csak annak van joga az élethez, ami tökéletes.
Légvár
Mintha nem is mintha visszhangom és a nagy mű, amit bőszen építgettem, egy titkos, láthatatlan tintával
Idegen testek között sodródtam kitaszítottan, az eleven, ezer/hang/nyüzsgésű ember árban, mint haldokló esetlen rovar, a megszámlálhatatlanul sok láb kavargású hangyabolyban, kit öreg tudós világító pettyel jelölt, figyelni szokásait.
Homlokomon ott virított a jel, az élve temetettek kiáltása, eszelős, görcsös, csontig reszelt ujjú, szabadulni földet kaparó markolása, a kimeredt fogú, habos nyálat freccsentő, habzsolni, őrölni vágyó élni akarása, a kétkedés lidércfénye lobogott homlokomon, mikor rám pillantva hozzám értetek, mint fürge tajtékú folyóban, a siető zsombék szigetek.
Fotó: Félhelyes Erzsébet
Péternek a képzeletről
Ha maradsz, maradj önmagadnak. a megnyerhető mennyezet
Habtestén nagymérvű szervcserék Mentenek végben: Hajtóműve e jónői gépnek, Jó bőrnek, pöpec szerkezetnek, - Másodszorosan nem èpnek; Most teljes karja, lába ment kezdetnek - Bizony nem kerek kerék, Hengeres, formás húsoszlop.
Sorrend
Elköltjük békés vacsoránkat, majd szótlan éljük fel egymást.
Mintha soha erre sem jártál volna itt te, úgy letagadtak, megtagadtak szemlesütve, nem, a kakas még kétszer sem kiáltott, ahol, ahogy Steinmetz kapitány lépést váltott. De még aki, ha emlékezetből idézett végre, úgy néztek rá, mint anyaszomorító vigécre, pedig itt ötven-, százévenként legalább egyszer akad minden foltot kifehérítő vegyszer.
AHOGY NÖVEKEDNEK A TÁVOLSÁGOK
Eleve a képekről szerettem volna írni neked. Tudod, mondtam, ha ölelkezünk…, vagy mondjuk inkább úgy, ahogy igaz: valahogyan ölelve vagyok éppen, kicsit körülményesen, kicsit hamiskásan, mondjuk valami érzelmi nejlonzsákban, steril távolságban, szóval, így-úgy, de ha, a karjaidban hunyom le a szemem, akkor látom ezt a kaleidoszkópot,
NAP GURUL A FŰVEK KÖZÖTT
A nap csendes gördülése a füvek között, kör alakú pályákon és négy géppuska irányzékkal. Az, hogy kik vannak az irányzék mögött, nem ismert. Az út két oldalán állunk és várjuk a vágyott csodákat.
Lombtalan reumás fa jön egy bottá lett ággal és kiabál valamit túlságosan öblös hangján hogy nem lehet megérteni amit mond.
És hirtelen géppuska ropogást hallunk, és ő, a fa, elrohan, levelekben és madarakban gazdag koronájával.
minden reggel
minden reggel rá- csodálkozom a tükörre
borotválkozás után
egy férfival szeretnék beszélni,
A domb e tájat lágy karéjba zárja. Ledér esők eróziója ás mély árkokat. Ma pásztorok tanyája e holt vidék, alig tapodja más. A völgyön át lapály talál teret, mocsárvilág, ahol az Ér ered.
Elindulunk a sorskanyart követve. Remélem, ott az út talán simább, és hív a tölgyfalomb a zöld szövetbe, el is maradt a csalfa délibáb. Az árny poétahomlokon babér, de szikkadó a domb alatt az Ér.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|