Vers

Meszlényi Attila: Koponyacsendélet festőállvánnyal

Koponyák

Koponyák forognak, köröznek kék és elfeketült egeken.

Egymást üldözik vakká lett lyuk-szemüregeikkel,

vér-fröccsenéseket lőve csupasz tarkóikra,

zúgva-röhögve gúnyolván életet

és mindenféle létezés-értelmet,

levadászva jelent és jövőt.

Nesze neked élet és reménység.

Nem emlékeznek semmire,

holt-hideggé lett csókideg-didergéssel

dermesztenek halálhörgéseket

mindenféle csendekben

miközben folyton-folyvást röhögnek.

Mihály Ádám: Három kulcsember elhagyta

induljon görögdinnyéken a reggeled!
(gördülékenyen)
*

ha van vakság akkor a járvány
gyorsabban szűnik meg
(vakcina)
*

munkaalapú gazdagság
(szegénység)
*

Korányi Mátyás mobilfotója

halál

a halál olyasmi
lehet
mint egy nagy görögdinnye
ide-oda gurul
s mielőtt megveszed
megropogtatod minden oldalról
hogy jó-e
aztán
mielőtt felboncolnád
s kivennéd méregfogait
a magokat
kigördül a hűtőszekrényből
és lehengerel
miközben gyanútlanul
görögdinnye-halált kóstolgatsz
álmodban

Korányi Mátyás mobilfotója

Milyen, mekkora egy vízcsepp,

egyetlen, gyöngyözőn hűs, fényszikráztató csöpp víz?

Érdemben, aki csak ihatna, nem szólhat itt,

csakis az, aki egy-két napot már szomjazott,

egy falatnyi ételről lábas alján, csak az,

aki éhezett könnyezve fuldokló falásig,

 
Korányi Mátyás mobilfotója

Messze

Elizának

Álmodni nem vétek:

látomásba veszve

megélni, hogy élek

és egészen messze

vándorolni rég nem

termő, zord földeken.

Messze

a mindig csúf jelen

sóval hintett lankáitól.

Messze

a megnémult bölcsek

hangos hazugságaitól.

Messze

mindentől, ami van –

mindenhez, ami lesz.

Vadvirág voltál, fekete.

Az illat az, ami vigasztal.

Ennyi az ember szerepe,

pár komoly ügy, s néhány víg asztal.

Vadrózsa voltál, szép, szelíd.

Tövisek között rózsapír.

Nem bántottak senkit a terveid.

Volt benne otthon, út, papír,

Magén István: Emlékezet

mi tiszteljük nevedet és túl gyakran szerzünk
tapasztalatot fordítsd vissza az ellenség zaját hogy
éljenek a madarak a szikes tavak közelében és ne
merüljön feledésbe a törvény sem víz alatt sem víz felett
ha feljön a fóliával befedett föld tehetetlenül állunk a
dörömbölésben és fentről lefelé elmosódnak a határok
árnyékot vetnek az erek a sima homlokon félelmemben
beszélek hozzád kiszolgáltatottság idején amikor a
kádból kiömlő víz ágyékod köré csavarodik és az arcod
részletei nem alkalmasak a bőr átlyukasztva mint a lelógó
ág és puha véred a tisztátalanságot utálja tekintetem
komor és láthatatlan szorongattatásomból kiszabadulva

Tamási József: Karok

Az ősz avarából egy süngyerek csöpp fejét kidugja,

Ha nem lenne bátor kislegény hát biztosan vacogna.

De így csak bámészan néz körül s bár tüskéi fáznak,

Nyelvöltve, hetykén vág neki a kietlen tájnak.

– Mit nekem dér ejnye na, tüskéim már vannak

Aludni oly hasztalan, még nincs vége a napnak.

Futkozni kéne mint mikor a Nap sütötte a hátam,

Bár tény ami tény, az árnyékomat már több napja nem láttam...

 
Tamási József: Arany ősz

Így határozott akkor, és ez tetszett,

erdei tisztáson alakított kertet,

fák árnyékán hagyott helyt a sírnak,

/túl zajos az, amit világnak hívnak/

s hogy magányos ne maradjon mégse,

ars poétikáját a fák kéregébe véste;

hitte, itt nyugodtan élhet, s szabadon.

Hargitai Beáta: Tabán-sirató

Nevetséges ez a havas-gyopáros tájkép,

még ha csak hasonlatként is

csusszanna be ide, par avion e versbe,

hisz mostanság nem csak itt, mifelénk,

de Nakonxipánban sem havazik épp,

legföljebb ha ónos eső hull,

gonoszat kaccantva ringó reményeinkre.

Nagy Attila: Géprajz

Azt ígérted nekem gurítod az aranyalmát
a legszebbnek és holnap Párizsban ébredek
majd dopamint termelő idegsejtek sétálnak
szívemen a város lüktet de a Szajna partján
éhség és szomjúság a romantika francia
parfüm a tünetegyüttes ahogy Juliette
Binoche a végzet asszonya és Jeremy Irons
a filmvásznon nem csak szenved bőséges
idő és méltó lassúság nélkül – muszáj kibírni
a szerelem miatt.

Nagy Attila: Ablakom

„Addig visszük, ameddig szeretné.”

[Volán]

Félig nyílt ajtón át lépek a buszra,

a mottót minden sofőr megtanulta.

Ha jegyet adna ő, az országnak hazudna,

kiváló munkatárs a cégnél.

 
Nagy Attila: Gang

a kapcsolat megszakadt

az e-mailek sorra visszajöttek

pedig istenhez címeztem mindegyiket

kérdéseimre már sosem kapok választ

a gépemen mindig ez az üzenet

hibás vagy nem létező e-mail cím

próbálja újra

holnap inkább tárcsázok

csak hatjegyű szám

egyszer eltalálom és akkor

a telefont ismét felveszed

hallom ahogy mondod

vigyázz magadra

majd kattanás búgó hang

de még az is szép lesz nekem

Kedves Jóska!

Szili Józsefnek

1.ső strófa

Sándor hoz-e meleget?

S ki zsákolni vele ment,

ad-e hozzá Benedek?

Nyújtanak-e eleget?

Mennyit hoznak emezek,

Bakay Péter tollrajza

ne szállj buszra ne szállj fel semmire se
csak sétálj
maszkod hagyd el és ha rákérdeznek
ne szólj csak mosolyogj
aztán hagyd el azt is
és ne hagyja hogy utánad vigyék
mondd neki hogy tegyen úgy mint a maszkod
lopja be magát valakinek a pillantásába
vitesse körbe magát a városon

 
Bakay Péter tollrajza

Ha biztatón szemembe nézel,

vagy ajkad esti hamva mézel,

tudom, tiéd vagyok.

Bilincsbe vert örökre vágyad,

a csend szerelme vet ma ágyat

– a szó sután gagyog.

Mihály Ádám: sortűzoltóság

vágj ki minden fát!
*

szolíd dalirtás
(szolidaritás)
*

lehet-e egyezkedni a vírussal éjszaka?
*

Ablakok (Levelek Milénához)

In memoriam Franz Kafka

Az elcsendesült Prága

is mindig tettre kész,

hisz nincsen nagyobb bűn,

mint a higgadt nemtevés.

Mégis milyen kicsinyes

s lusta minden hivatalnok!

Az ablakon azért ki-kiles,

de mire látnád, nincs sehol.

Mégis

A legnagyobb tragédia,

hogy tökéletesen hasonul

valamennyi ablak

valamennyi ablakhoz.

S valamennyi ablaknál

az ugyanolyan asztalok

ugyanolyan hivatalnokok

szolgálatában állnak –

Virág Lajos (Győri Fotóklub Egyesület): Égre néző

Talán egy fának…

Talán egy fának kérge vagy,
ölelő ágban kar-meleg.
Ki tudja már, ki ejtett karcot,
évgyűrűk körözik sebedet.
Ásni, csak ásni, le a gyökérig,
szanaszét futni a föld alatt.
Ki tudja mi, de ami élteti,
már itt is, ott is megszakadt.

 
Orbók Ildikó: Ahogy az idő múlik

Nem úgy van az kedvesem
hogy csak úgy egyszerűen
                        lehullnak a falevelek
és akkor eszel vanília fagylaltot
                        amikor csak rákívánsz

Kis naiv.

Nem úgy van az kedvesem
hogy a kéményseprők csak úgy önzetlenül
                                                   hozzák a szerencsét
és összemaszatolt arcokat sohasem kell
                                          megcsókolnod
                                          tettetett szeretettel