Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Másvirág, irgalomb

„Na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen / ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen” – játszanak ma is a fülemmel azon vers kezdő- és visszatérő sorai, amely annak idején meghatározó volt számomra az erdősvirág-kép formálásában. Négy vagy öt éve került a látóterembe, már akkor azt gondoltam: ez igen! – s a véleményem azóta sem változott. A na most akkor szerencsére szerepel az itt terítékre kerülő, Hátrahagyott versek című gyűjteményes kötetben is. A szerző valahol a könyv vége felé tárja elénk azt a rendkívül széles és sokszínű társadalmi tablót, mely a megalázottak és megszomorítottak, a szerencsétlenül jártak és kisemmizettek mindennapi életét, a létért, az életben maradásért vívott küzdelmét állítja éles kontrasztba a „gazdagok”, a Magyarországon még a 21. században is feudális gyökerekkel rendelkező és azokra hivatkozó társadalmi csoportok fényűző életével, reflektorfénybe állítva a társadalmi megosztottságot, igazságtalanságot: „kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje / kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje / ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét / ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét”.  Áradó, ritmikusan lüktető, hosszú, rímes – sok helyütt bravúrrímes – sorokban fokozza a fokozhatatlant oldalakon át, bár a szöveg már a legelején, egy szempillantás alatt beszippant, enyém egész Budapest, alulnézetből, a húgyos-sáros aszfaltról. Közben el-elbaktat mellettem egy részvétlen polgártárs: „ki feküdjön hol itt hol ott mint a kilőtt állat / ki rándítson haladtában szemlesütve vállat”. Én vagyok a lecsúszott szenvedélybeteg is, aki küzd, amíg van ereje: „ki tegye le egyik percről másikra a piát / ki próbálja kivenni a lelencből a fiát”; „ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel”, vagy aki a gyerekének próbál nyomorúságos körülmények közé is gyermekkort varázsolni: „ki lomizzon kisbiciklit dínókat meg törpöket”, akinek, ha jön a – többnyire megkönnyebbülést hozó – halál, nem marad más, mint a vácrátóti köztemető árka.

 

A szív, az agy és a belek


Giulia Enders: Bélügyek, Park Kiadó, 2015.

 

(Jill Enders rajzaival)

            Paradigmaként se nevesd ki az emésztés teológiáját! Mert van benne spiritusz. Sőt, ha valami ilyen kolosszális természetességgel van megírva, akkor gyaníthatod, hogy itt a szerzői én több mint grammatikai pozíció. Frenetikus humora lenyűgöző. Grandiózus anatómiai tájékozottsága hiteles és gazdag.

 

             A mikroorganizmusokról úgy tud értekezni, mint a csillagképekről, ez által monumentálissá tágítja a téma jelentőségét. S a tagmondat-rengeteg, ami úgy hullámzik a könyvben, mint a Csendes Óceán, épp oly szisztematikus mátrix, mint maga (mega) a belek tájéka. A Biblia szerint ez a hasi rész az, ahol az ember szelleme tartózkodik. Ez is mutatja, hogy milyen fontossága van az anyagcsere kulisszáinak. Hiszen ott keletkeznek az energiák, amelyek a finom ételek elfogyasztása után felszabadulnak. Ez az a hely az emberi testben ahol elválik a lélek a szellemtől, írják mértékadó antropológusok. Tehát: fontos terület.

 

 

Bak Rita recenziója Dezső Katalin: Akiket hazavártak című kötetéről

Dezső Kata 1996-ban született Zalaegerszegen. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szabad bölcsészet szakos hallgatója lett. 2017 júniusában az irodalmi Jelen debüt- díjával tüntették ki. A könyv fülszövegében ez olvasható:„Nem tudni, honnan jött és merre tart: Dezső Kata értelmezhetetlen jelenség.”

A kötetet Tamásnak ajánlja a szerző a következő sorokkal: „… és belém fut minden gyermekkorod, belém összes hatalmad…” 

Hirtelen robbanás, belerobbanás ez a kötet, melyben keserűség lappang, de egyben a sors elfogadása is. Hirtelen berobbanás az irodalomba, hiszen Dezső Kata még csak elsőéves egyetemista, máris megjelent az első kötete és az Irodalmi Jelen debüt-díjával tüntették ki. Gondolhatnánk, hogy a kötetcím egy olyan nemzedék tagjaira utal, akiket hazavárnak, akik elvesznek talán, akikre oda kellene figyelni, erre is vonatkozhat az előző sor. Válságokkal és identitászavarokkal küzd ez a közösségi költészet. A lírai én bizonytalan identitáskeresésének felel meg a szerző költői képalkotása is. Az érzelmi azonosulást a metaforák, az elidegenítést a tárgyias képek képviselik.

 

A dicsőség genealógiája

A Biblia dicsősége

 

            Akkor térjünk vissza Isten dicsőségéhez. Ígéretemhez híven folytatom az eszmefuttatást. Az ószövetséget a törvény korszakának aposztrofálják, mert érvénybe lépett (A tízparancsolat és a többi parancs 613 rendelkezés összesen.) 365 végrehajtandó parancsolat és 248 tiltó.

            Aki vétett a törvény ellen, büntetést kapott. Ha halálos bűnt követett el, halállal lakolt. Ez volt a teokratikus (Isten központú) állam alapja. Aki vétkezet, az áldozathozatallal kiengesztelhette ugyan Istent a papok előtt. De az állatok vére nem volt alkalmas arra, amit Jézus tökéletes, hibátlan vére elért. Hogy egyszer s mindenkorra (örökre) semmissé tegye a bűnt.

 

A kisebbségi társadalmi léthelyzet költői humanizmusa

 

Kapcsolódó tanulmány Jónás Tamás Önkéntes vak című verseskötetéhez

 

        Egy régi esszé újrahangszerelése –

 

 

 

 

 

 

 

Jónás Tamás, a kortárs magyar középnemzedék illusztris költőjének Önkéntes vak című, 2008-as kötetét nemrég Aegon Művészeti Díjjal jutalmazták. Habár idáig is kétségtelenül több kritika született a kötetről, úgy gondolom, szerző és műve még most, évekkel a megjelenés után, továbbra is megérdemlik az értelmezői figyelmet.

A kötetet végiglapozva szembe tűnhet az első oldalak egyikén feltüntetett ajánlás furcsa, paradoxont megfogalmazó ajánlás: „Istennek, ha nincs.” Ez az ironikus és paradox dedikáció már rögtön elindít valamit, a könyv legelején, ami később, a verseket olvasva válik egyértelművé. A kötet másik szembetűnő sajátossága, hogy nincs ciklusokra tagolva, a versek egymásután, mintegy kronologikus (?) sorrendben következnek, mint a lírai beszélő / költő monológjai. A kötetet szinte végig egyes szám első személy uralja, hiszen Jónás Tamás alapvetően alanyi költő, de talán, mivel sosem tagadott, sőt, időnként büszkén vállalt roma származásának is hangot ad, a költő lírája valamilyen módon képviseleti költészetnek is nevezhető.

 

A dicsőség genealógiája

A glória nem virtuális

            Ha valaki a dicsőségről akar írni, az tulajdonképpen a megfoghatatlant akarja megragadni. A szavak is csak körülírják, megmutatni, félreérthetetlenül definiálni nem képesek.

            Ahogy az éjszaka burkát átszakítja egy fényforrás vagy a sötétség hirtelen megvilágosul. Vagy a Nap kezd felkelni a horizonton és eljön az a pillanat, amikor a sugarak összeszövődnek egyetlen felfényléssé. Ragyogássá. Valami ilyesmi és mégsem ez.

            Mi a dicsőség tulajdonképpen? A bibliai szó héber jelentése, ott tartózkodás, jelenlét. Megtartó erő. Súly. A Biblia szerint Isten megjelenése fényként, tűzként, esetleg füstszerű, fehér köd formájában. (Aráfel).

            Az Újszövetségben görögül a doxa szó jelöli a dicsőséget, ami nemcsak ragyogást jelent, hanem véleményt és hírnevet is. Másik jelentése a feltűnés. Egy olyan jelenség, ami hirtelen előbukkan a semmiből és megnyugtat. Egy másik dimenzióba léptet.

            Hétköznapi használatban a siker, az elismerés szinonimája. A glória, ami a festményeken a szentek feje fölött van, jelzi, hogy az illető felkent, kiválasztott és körbeveszi valamiféle sugárzás, erő. Ami jelzi a tekintélyét, hatalmát és morális megkérdőjelezhetetlenségét, rajtakaphatatlanságát.

 

 

A hagymaember 

Turczi István költészetének mélyrétegei

 

A magyar hagyma

„Du er ingen kejser; du en log.
Nu vil jeg skalle dig, kare min Peer!”

(„Dehogyis vagy császár, Peer; csak hagyma vagy.
S most, kedvesem, meghántalak itt.”)

 

Henrik Ibsen műve egy hatalmas, fantasztikus utazás története, egy filozofálgatásra hajlamos, önmagát kereső ember vándorlása. Peer, a munkát sosem látott, álomvilágban élő fantaszta, kevésnek érzi saját valódi világát. Álmai keresése közben önmagát keresi, de mindig visszaretten az evilági próbatételektől. Próféta lesz a beduinok között, császár az őrültek házában – s ezen élmények hatására rádöbben vándorlása értelmetlenségére, és hazatér. Otthon a megfáradt, megöregedett Peer előtt megjelenik a drámai költemény allegorikus figurája, a Gomböntő, hogy Peer rosszul sikerült életét beolvassza a „közös formába”. Peer kétségbeesetten bizonygatja, hogy egyedi, saját életet élt, nem illik bele az átlagba, de azt sem a trollkirály, sem az ördög nem hajlandó elismerni. Már-már úgy tűnik: a Gomböntő győzedelmesen belegyömöszöli Peert az olvasztókanálba, amikor régi szerelme, Solvejg bizonygatja, hogy az ő szerelme változatlan, mert szerelmének tárgya az maradt, aki volt. A Gomböntő haladékot ad. A felelőtlen életművész Peer nem teljesíti be sorsát, mert sem a halál, sem az élet felett nem ül diadalt. Sosem tud önmaga lenni: valahányszor megpróbálja, elébe áll Boyg (Hajdu Henrik fordításában a Nagy Púpos), és kerülőutakra tereli. Minden zsákutca egy-egy lehetőség az önkiteljesítéshez: minden zsákutcánál egy héj hull le Peer személyiségének hagymájából. A hagymahéjak lassan elfogynak, és Peer riadtan észleli, hogy legbelül semmi sincs, a héjak csak a semmit burkolták. Ibsen Peer Gyntje 19. századi norvég romantikus hős, a kudarc megtestesítője. Metaforáját, a hagymát egy 20–21. századi magyar költőre alkalmazni – nem blaszfémia? Könyvem egészében szeretném bizonyítani: a „magyar hagyma”, Turczi István mindannak az ellentéte, ami Peerről elmondható, és minthogy az ellenpólus a másik ellenpólussal világítható meg leginkább, úgy gondolom, az olvasó – és főként a költő – megbocsátja merészségemet.

 

 

Arany János, A bajusz meg én kiskoromban

 

Kezdetben voltak a mesék, meg Arany János A bajuszával. Volt egy falu, nem tudom hol… Számomra így kezdődött az irodalom:

„Volt egy falu nem tudom, hol,
Abba’ lakott
mondjam-é, ki?
Se bajusza,
Se szakálla,
Egy szőrszála
Sem volt néki;
Annálfogva helységében
Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya;
E volt az ő titulája.

Anyukám olvasta fel nekem ezt az elbeszélő költeményt. Édesanyámmal és nagyszüleimmel falun éltem, mint Szűcs György, és kóstolgattam a szavakat, amelyeket róla kanyarított Arany János. Ízlelgettem a szépirodalmat. Nem egyszer, sokszor olvasta fel anyukám. Szinte már könyv nélkül is ment. Ültünk ketten a szobában, és ő olvasott, fennhangon, szépen hangsúlyozva, öröm volt hallgatni. Jól ki tudta emelni Arany János humorérzékét. Nagyokat nevettünk Kopasz-szájú Szűcs György bátyán, akinek csak az az egy hiányzott a boldogságához, hogy nem nőtt bajusza. Ezért nem lehetett belőle tekintélyes ember, sehol nem vették komolyan, mert bajusz nélkül a magyar ember nem is ember. Nagy igazság volt ez, komoly tudás egy magamfajta, még iskolás kort sem ért kislánynak a látszatokra épülő világról. Arany, akinek szintén kackiás bajusza volt, önfeledten ironizál a bajuszhiány társadalmi és lelki következményein. Még egy állandó jelzőt (Kopasz-szájú) is fabrikált Szűcs Györgynek, amint egy eposzi hőshöz illik, persze ezekkel a fogalmakkal, az epitheton ornans szerepével akkor még nem lehettem tisztában. Az epikai hagyomány követésének megvolt a belső indoka is, Arany János szerint, tudniillik Szűcs György falujában könnyen ragasztottak nevet az emberre, nyilván gúnyból:

 

Az ötödik Tanda

 

Tanda: azonos jellegű táncok (tangó, vals vagy milonga), amelyeket ugyanazzal a partnerrel szoktak táncolni.

Tanda:  jel.

 

Mostani könyvélményeimről (ha hinnék az előre elrendelésben)azt kellene mondanom, előkészítői az eljövendőnek, annak az eljövendőnek amitől félek, amit nem szeretnék megélni. Félreértések elkerülése végett leszögezem: erős bennem az élni akarás korom, nyavalyáim ellenére. Világvégi víziók, apokalipszis. Isten, istenek képei és torzképei. Kérdések válasznélküli sora életünk céltalanságáról. De tényleg azok?

 

 

 

A szenvedés méltósága

Bíró József: Tükörmáglya című verseskötetéről

 

 

Rémítő mélységekből emeli tekintetét szédítő magasságokba Bíró József ebben az 55.születésnapját ünneplő kötetben, amely életkor számára jelentősebb, mint a kerek 50, mert kezdetén és végén ugyanaz a számjegy áll: szinte sugallja a szimmetria kezdet és vég azonosságát, amely – talán bajelhárító – jóslat, szerencsére nem teljesedett be: a költő túlélte saját számmisztikáját (amit még a május hónap, - az ötödik!-  5. napja is megerősít). A költő a mágia, a számmisztika bűvöletében, 55 verset gyűjtött ebbe a kötetbe, amelynek enigmatikus címe egy rendkívül összetett világot fémjelez. Kezdet és vég egymást feltételező kettőssége a kötet  két pillére, melyek – Bíró Józsefre jellemzően – fordítva  keretezik a verstörténést, amelyet a  halál vezet be: a mottóként élre állított nekrológ ’56 mártírjait idézi a 30. évforduló alkalmával, és ebben a nekrológban a kötetegészre vonatkozó legfőbb kulcsszavak már együtt vannak: átkelni – az életből a halálba; a megváltó ...halál a bűn nélküli áldozatokat, akikért  „sírjaik sírnak” váltja meg a kíntól. A támadó „S ti!” azokat a gyávákat szólítja meg, akik tenni nem mertek, csak gyertyát gyújtani, s akik a kín arcait nem ismerik (7, a verseket a továbbiakban is az oldalszámmal jelölöm).

 

Hova lett a Kertes Miki?


„szerelmet ír szandálod orra
bámullak suta kisgyerek
ez maradt szívrajz a porban
a volt a nincs a nem lehet”

 

Ez a versidézet egy Marihoz kapcsolódik, vele nem basztak ki úgy mint Zelmával. Ráadásul nem is ő a főszereplő csak útjelző tábla a kamaszélet rejtett kezdetén, amikor orvul bukkan elő és támad az érzelem amit nem értünk, aztán egész életünkön át elkísér, amiről azt hisszük, hogy ott volt, ott kellett volna. Volna.

Tudtam amikor olvastam (először csak részletként) a serdülő-lány történetet, ha erről beszélni fogok valaha, ez fontos lesz: „Hova lett a Kertes Miki?”

 

Az identitás változatai – Identitás, emlékezet, történelem című konferenciakötetről

Boldog-Bernád István, Szabó P. Katalin, Tanos Márton (szerk.), Identitás, emlékezet, történelem

 

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Irodalomtudományi Osztálya által 2014-ben szervezett „Identitás, emlékezet, történelem” című konferencián elhangzott előadások a különböző önazonosságok kérdéseit közelítették meg az emlékezet és a történelem viszonyában. Az ELTE BTK-n rendezett, háromnapos konferencián tartott prezentációk gazdag képet mutatva járták körül a konferencia hívószavaihoz szorosan kapcsolódó témákat, a különböző én-azonosságok, a történelem, a kollektív és az egyéni emlékezet kérdéseit. Ezeket a kérdéseket Boldog-Bernád István, Szabó P. Katalin és Tanos Márton szerkesztésében 2016-ban megjelent konferenciakötetben található írások a konferenciához hasonlóan különféle tudományterületek felől közelítik meg. A tanulmányok kronológiai sorrendben követik egymást, s ezáltal irodalomtörténeti ívet is felmutatnak.

 

Az ünnep genealógiája

Időt áldozni, teret szentelni

 

            Az összegyülekezés, az ünnep, mindig a megalapításra való emlékezés. Valaminek a kezdetét akarjuk feleleveníteni, szinte újraírni s kitágítani. Összehívni az érintetteket, hogy egy napra mindenki hagyjon fel a hétköznapi tennivalóival, álljon meg, üljön le. Nyugodjon meg és gondolja át az eddig megtett utat. Mérlegelje az eredményeket, örüljön a teljesítménynek, adjon hálát a sikerekért. Hogy tart még a jólét, a kegyelem és az élet. Közben nézzen bele a harcostársak szemébe, hallgassa meg történeteit a többieknek. Vonja le a tanulságokat és jelöljön ki új célokat. Az ünnepi összejövetel[1] segít visszamenni a rajtvonalhoz képzeletben, ugyanakkor megláttatja a jövőt.

 

 

Halványkék szintagma-lánc

A tények és a hit

 

            Mit gondoljak arról, ami történik? Ki tudná megmondani, vajon valóság-e egyáltalán, amit beszélnek?   S van-e alapja annak, amit mondanak? Amit felépítettek verbálisan és jól megkentek a fantázia textúrájával, az most illatot áraszt a hírek között. Mintha a képzelet felületén csúszkálna az elme, lágyan kenik a feltételezéseket, hogy folyjon. S esetleg, aki rám gondol, amikor épp elmélkedem a dologról, érzi, hogy kibújok a tudatából és lefekszem a szabadság abszolút ágyába aludni. A helyemre heveredem le. És kizárok a fejemből minden más teret. Csinálok egy kuckót az égből lehulló szöveghelyekből, ami szigetelni tudja a partikuláris hangokat. Isten Országa nem beszédben áll, hanem erőben. Mind az élet és mind a halál a nyelv hatalmában van. A hit pont a nem látható dolgok valósága és a reménylett megvalósulások világa.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal