Publicisztikák

Kabdebó Lóránt
(Kép forrása: muut.hu / kulter.hu)

Rettenetes, hogy már három éve!

Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, tudós, egyetemi tanár 2022. január 24-én meghaltál. Filológus voltál, leginkább nem középiskolás fokon tanító. A katedráig görnyedten mentél, hátadon hordoztad a súlyosat, „az élet nagy stimulánsának”, a művészetnek kifürkészhetetlen titkát, majd perdültél egyet a hallgatók felé, fiatallá varázsoltad magad. Alakod megnőtt, amikor megszólaltál. Játékosan az asztal szélére ültél, olykor fel-alá sétáltál, tanítottál és tanítottál, mivelhogy arra születettél.

Számos kitüntetést kaptál, mindamellett nem eleget. Többet, mást érdemeltél. Min múlott, kin múlott? Tudja, aki tudja. Itt jártál közöttünk, hozzánk beszéltél, kicsit sok voltál, nyomulásod a díjak felé kicsit kevés. A végén mintha elfáradtál volna. Halálod előtt néhány órával még elküldted utolsó köteted kéziratát a szerkesztőhöz, és mint aki jól végezte dolgát, entert nyomtál, kis idő múlva pedig valami történt.¹

 
Borító: Szabó Imola Julianna (Prae)

" 1957. szeptember 29-én telefonáltak, hogy keressem fel a Gömöri klinikán Szabó Lőrincet. Riasztó hírek terjedtek el a városban állapotáról. Már évek óta hallottunk hasonlókat, így méltán remélhettük, hogy a túlzott féltés találja ki azokat. Másnap meglátogattam. Igen elesett állapotban találtam.

„Nagyon örülök, hogy eljöttél – üdvözölt – fontos dolgokat akarok neked elmondani.”

1926. februárjában ismertem meg Szabó Lőrincet. Abban az időben az Egyetemi Szociálpolitikai Intézet munkatársa voltam, mely intézmény célul tűzte ki a munkásság helyzetének megismerését és megjavítását. Az egész mozgalom az angol settlement intézmény sugallatára és utánzására épült fel. Hilscher Rezső, a nemrég elhunyt szociálpolitikus vezette. Ő azok közül a kevesekből került ki, akik komolyan vették a szociálpolitikát és hittek abban, hogy a kapitalizmus embertelenségét hatékonyan ellensúlyozzák vele. Jutalma a teljes meg nem értés volt. Az akkori hivatalos körök „titkos kommunistát” gyanítottak benne. A baloldal pedig „tolsztojánusnak” csúfolta. Én a kulturális osztály tagjaként irodalmi matinék rendezését kezdeményeztem. "

A Győrplusz TV videója

Kép forrása: libri.hu

„Az nem baj, hogy Japánban nincsenek tigrisek?” (Távozóban) 

Egykori buddhista tanmesék folytatásának tűnik, könnyed stílusban skiccelt novellák, letisztult, filozofikus történetek, valóban inkább kézikönyv, bármikor előkapható, fekete iróniával, elmés párbeszédekkel alaposan teletűzdelt olvasmány. Igen, látszólag efféle mű is lehet ez a pont ötven „sikertelen tigrisszelídítésről” szóló példázatgyűjtemény, melynek főszereplője egy makacs szerzetes, néha modern, máskor több száz évvel korábbi, mindenesetre hamisítatlan japán környezetben. És egy apát, talán szerzetesünk józanabbik énjét szimbolizáló mesealak, és persze az olykor szörnyű, máskor meglepő vitakészséggel rendelkező vadállat.

Kép forrása: Dobos Marianne

D. M.: Az újabb világpusztulás, a második világháború után írja Kodolányi János első ókori témájú mitikus regényét, a Vízözön címűt. Benne egy baráti kör szembesül az akkori világcivilizáció pusztulásával, a mezopotámiai és a bibliai hagyományokat utánamondó vízözöntörténettel. Néhány jó barát, összegyűlve a Csillagtoronyban, átéli és kommentálja a történteket. A modellek között mintha Kodolányi kortársai, barátai és vitapartnerei öltenének babilóniai öltözéket. Mint az ifjúkori regényében, a Tavaszi fagy címűben a Centrál kávéház életét, úgy láthatjuk görbe tükörben Kodolányi háború alatti baráti-ismeretségi körét. Namzi, a zsoltárköltő sok leányával Németh László, Hétil, a szerelmi dalnok Szabó Lőrinc, Úr-Ba'u, a süket könyvtáros Várkonyi Nándor, Gubbubu, a nyugati kultúrával példázódó diplomatikus viselkedésű író Márai Sándor portréját villantja fel. Kegyetlen szatírája baráti körének, egyben szembesítés is: az értelmiség sorsa és szereplése az állandó rendszerváltozások idején (ennyiben testvére a regény Határ Győző Heliáne, Szentkuthy Cicero, Márai Rómában történt valami című regényeinek). A „kettősórák népének” elitjéhez tartoznak, mégis megmerülnek gyarló emberségükkel a tér-idő eseményekben. Görbe tükörből és ugyanakkor szeretettel is nézi alakjukat, körülményeiket. Hiszen a Csillagtorony társasága az igazi környezete a bárkaépítő hérosznak, Utnapistimnek is. Ha baj közeleg, összegyűlnek, együtt vitatják meg a tennivalókat. Együtt vannak, amikor először rendül meg a föld végzetes figyelmeztetésként: amikor már nem a politikai történettel, de az elemek haragjával kell szembenézni. Kodolányi leánya, Júlia írja le memoárjában a jelenetet, amely egyik példája lehetett a csillagtoronybeli tanácskozásnak: Kodolányi és barátai összegyűlnek, vitatják, mit tegyenek a közelgő ostrom idején.

Jelenet a Fekete pont c. filmdrámából (Kép forrása: port.hu)

A fekete pont megijeszt, nem érzem tőle jól magam. Gyermekkorunkban kaptam ilyet. A pirosat sokkal jobban szerettem. Ösztönzött, motivált, hiszen megdicsértek. Még akkor jutott eszembe, miért nem csak a piros van. Legfeljebb, ha valami nagyon rossz történik, inkább abból vonjanak le, nem fog úgy fájni. Hogy másik tanuló vezeti az én pontozásomat? A pontvezető részéről ez nagy felelősség, másrészt lehet, hogy nem ő lesz a kedvenc osztálytársam. A legjobb lenne elfelejteni ezt az egészet. Mostanában boltokban, egyéb helyeken kínálnak fel nekem kedvezményhez juttató pontokat. Miután életem nagy részét iskolában, pontok között töltöttem, mondom, köszönöm, dehogy, gyorsan odébb állok. Ennyit a címről.

A külföldről Magyarországra érkező kisdiák bizony nem könnyen illeszkedik be iskolarendszerünkbe. Illetve egyáltalán nem illeszkedik be. Miért is?

A Maszol csatorna videója

Kép forrása: libri.hu

A kötet közel 20 évet tekint át, és nagyjából 130 írásművet tartalmaz. A műfaji átjárásokkal (akár költészettel, filozófiával, pszichikus képzettársításokkal) élénkített, rétegesen felépülő, helyenként légiesen feloldott írások a kortárs képzőművészet megnyilatkozásának egy-egy formáját, sokszínű szegmensét közelítik meg, tárják fel, mondhatni, hogy rendhagyóbb módokon: sajátosan, experimentálisan...
Az írások több esetben kiállításmegnyitók szövegei, melyek gyakran felkérésre készültek. Másrészt: saját indíttatásból, a kiválasztott művész alkotásainak vagy projektjének tiszteletére, az alkotóval is együttműködve jöttek létre. Mindez a Művészeti Ösztöndíjas időszakban (2020-2023) vált igazán intenzív folyamattá.

Forrás: Dobos Marianne

D. M.: 1944. karácsonya hol kezdődik, és meddig tart szerinted?

Sz. M.: Az én életemben abban az évben az ünnep elmaradt. De ha már rákérdeztél, hamarabb kezdődött ez a karácsony, mint ahogy gondolnád. Azzal kezdődik, hogy a város az én születésnapom táján már kezdi érezni: pillanatok múlva elkövetkezik a megszállás még akkor nem tudni, véres lesz-e vagy vér nélküli. Én a tiszántúli református egyházkerület hódmezővásárhelyi leánygimnáziumának tanára voltam, aki számára, mint az Abigélben megírtam, április elsejével a bombázások miatt a tanév bevégződött, minden nem helybéli hazamehetett, én is visszautaztam Debrecenbe. Ott viszonylag megszokott életemet éltem, de egyre észrevehetőbben közeledett a front.

Augusztus 23-án, abban a pillanatban, amikor Románia jelentette, hogy kilép a háborúból, apám közölte, hogy a háborút elvesztettük, de elmagyarázta azt is, nem valószínű, hogy a városunkban harcok lennének, mert ha a mostani rend felbomlik, valami tartózkodási hely kell az újra alakuló kormánynak, viszonylag még ép belső berendezésű, szétrombolatlan város. Apám nagyon okos ember volt, pedig sose katonáskodott, éppen ezért csodálkoztam nagyon, hogy a magyar hadsereg egy tisztje mindezt nem tudja. Sose felejtem el: születésnapom reggelén anyám első házasságából való fia megérkezik azzal, hogy a menyasszonyát és engem is elvisz Nyíregyházára, mert ott van a törzs, ott majd kivárják az elkövetkező eseményeket. Én megjegyeztem: azt hittem, nekem jött gratulálni, csak a nagy sietségben elfelejtette. Ezek szerint értem jött, hogy gardedám legyek, mert viszi a menyasszonyát, akit el akar venni feleségül, mielőtt még leég az egész ország? Azt is közöltem, menjen egyedül, én nem megyek el, itt van a két öreg, akire vigyáznom kell, a menyasszonyát sem őrizhetem, hiszen még nekem is gardedám kellene. Jól összevesztünk, otthagyott, két év múlva találkozunk újra, amikor előkerült az amerikai hadifogságból. Helyettem viszont magával vitte a szerencsétlen Gizellát, anyám nagynénjét, majd első férjének a feleségét, aki állandó szereplője volt az életünknek, számomra egyszerre negatív és pozitív töltetű élmény. Talán senki a családban a szülőkön kívül nincs, akinek a személyére annyiszor visszatérek írásaimban, mint éppen őrá, Gizellában megvolt minden, ami jó, és minden, ami rossz lehet egy életben.

Bátai Sándor: Princípium 1.
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Heidegger szerint a megismerés és a létezés kiegyezése hozza el a világló rejlést. A rejtett igazságot, amelynek a felfedezése minden ember szép feladata. Meg kell tanulnunk azt a személyt szeretni, akit nem láttunk még soha. Ez Isten. A Mennyei Apánk. Ehhez nem kis bátorság kell. Gyermekként kell bíznunk Benne, Aki van, volt és lesz (mindig). Úgy támaszkodni rá, hogy eltávozunk a többi fogódzótól. Héberben a hit nemcsak a remélt dolgok megvalósulására való várakozást jelenti, hanem egyfajta rátámaszkodást a láthatatlanra. Azt, hogy teljes énünkkel, minden erőnkkel, erőtlenségünkkel, gondolatunkkal, félelmeinkkel arra a természetfölötti Valakire várunk, aki egyes egyedül képes rá, hogy bajainkból kimentsen. A megmentő, a megváltó Istenre. A Messiásra.

A PécsTV videója

D. M.: Teleki Ella grófnőre és férjére, John Dickinsonra Szabó Lőrinc 1945-ös Naplója, valamint védőbeszédei hívták fel a figyelmet. Az általa megörökített történet: 1944 elején Magyarországon jár a költő Weimarban megismert barátja, az akkortájt alakult, nemzetközire tervezett, náci orientációjú német írószervezet sokat utazó főtitkára, Carl Rothe. Magánemberként, a költő személyes vendéglátását élvezve. Védőbeszédében a költő sok mindent elmond róla. A rendszerváltás előtti időkig kapcsolatuk jellege megkérdőjelezhető: konfabulációs védekezésként is felfogható lenne a költő emlékezése. Hasonlóképpen utólagos magyarázat Rothe 1948. szeptember 22-i levele, amelyben egy közös ismerősnek írva kéri, hogy tájékoztassa a költőt élete menetéről: „Rólam és családomról tudnia kell [Szabó Lőrincnek] a következőket: a kapitulációig épen húztuk ki, jómagam, ami őt nem fogja meglepni, nagyon közel állottam a július 20-i összeesküvőkhöz, és csak csodával határos módon menekültem meg, míg legközelebbi barátaimnak rettenetes halál jutott osztályrészül. Így meg fogja érteni ma, miért és kiért utaztam akkor”. Ugyanebben a levélben utal a Dickinsonékkal való kapcsolatára is: „Mondja meg neki [Szabó Lőrincnek] azt is, hogy azokkal az angol barátainkkal, akiket akkoriban éjek évadján gyakran felkerestem, s akik az Orsó utcában laktak, újra szoros a kapcsolatom, s hogy fiam, aki most lett 13 éves, hozzájuk utazik télen több hónapra Stockholmba,”². Ha a háború után felújíthatta a régi ismeretséget angol barátaival, kapcsolatuknak tényleg konspirációs értéke kellett hogy legyen. Valószínűleg ezt, az általa is fedezett „angol kapcsolatot” nem tartotta célravezetőnek 1945-ben hangsúlyozni és feltárni Szabó Lőrinc. Ellenállásban volt tehát öntudatlanul összekötő, amellyel utóbb sem dicsekedhetett el. A történet mozaikjait is csak negyvenöt év múlva sikerült összeállítani, összefüggő történetté szervezni³: a vendég Carl Rothe 1944 elején esténként bizonyos angolokhoz jár az Orsó utcába. A titokzatos kapcsolatról csak egy véletlen folytán szerez tudomást a költő az ostrom után, 1945-ben. Segédrendőri felügyelettel közmunkán egy sparheidot kellene kilopni az angol gyáros, Guy Martin Orsó utcai külön épületben lévő garázsából, de – az egyik elbeszélés szerint: – a gazdasszony (Arady Erzsébet) – másik emlékezetben: – az idős Teleki grófné észreveszi őket, és rájuk förmed. A költő mentegetőzve Shakespeare-t idéz angolul – az emlékezők hagyományozásában a Lear királyból, valahogy eképpen: „ezek a rossz idők rossz színben tüntetik az érdemet” – kérve, hogy a megalázó körülmény ellenére más emberként fogadják. Megismerkednek, a vasárnapi zeneestélyre meghívást kap a költő. Ekkor találkozik Teleki grófnéval, Margittal, akinek leánya, Ella, John Dickinson felesége. Őket kereste 1943-ban Rothe, kérve Szabó Lőrinc közvetítését, őket nem találta akkor Szabó Lőrinc⁴, aki csak a Napló idején azonosítja a személyeket: „Zenei délután, elkéstem. Teleki grófnő az utcán. Megvannak dr. Rothe Dickinsonai!! 

Sarokkő is lehetne az Élektra, hiszen Ballai László hatvanadik születésnapját ünnepelte az idén. Egyébként pedig minden nívós könyv megjelenése ünnep. Abban biztosak lehetünk, hogy Ballai nem áll meg egyetlen pillanatra sem, hatalmas tempót diktál, munkabírása legendás. Ha jól számolom, ez a huszonegyedik kötete, amely már komoly életműnek számít. Szerzőnk akár hátra is dőlhetne, csakhogy ilyesmi eszébe sem jut, valami titokzatos erő hajtja. Témaválasztásában nem találunk semmi meglepőt, ezúttal is az irodalom, a humánum, a példaképek nagy korszakához nyúl, teszi ezt úgy, hogy valami áthallást felfedezhetünk, korunkig érnek a diadalmas évek szálai. Átsüt a szellemiség. Megerősíti ezt a fülszöveg is.

„Akkor minden polgár ismerte Homérosz műveit, és alig várta, hogy hősei és hősnői életre keljenek a színpadon, amikor a kar már bevonult. Tudták, hogy Agamemnónt a palotájába belépve legyilkolják, a hazatérő Odüsszeusz nem ismer házára, hazájára, álarcosként kell színlelnie, amíg el nem jön a pillanat. Tudták, hogy valamennyien álarcot viselünk, de nem mindenkinek adatik meg, hogy tettekkel is büszkélkedjen, midőn a halál orcájába néz. Ám a proszkéneionról röppenő szavakra sok ezernyi szív dobog fel, és a katarzis szárnyain istenek magasába repülnek.”

 
Lovász Irén és Mirtse Zsuzsa (Fotó/forrás: Klebelsberg Kastély)

Lovász Irén vizivárosi dalolóköréből mentünk fel páran a pesthidegkúti Klebelsberg Kastélyba október végén, mert a kastélyszalon új rendezvényének, a Művésztükörnek első vendége Lovász Irén volt. Már a villamoson éreztem, hogy valami örömteliben lesz részem, miközben könnyedén siklott a villamos a Hűvösvölgy erdei között. A Templom utca felől érkeztünk meg a patinás épület szépen gondozott belső kertjébe, ahol még az ősz utolsó rózsái nyílottak. Igazi rózsák voltak, még illatoztak is.

A színpadon ezúttal nem csak Lovász Irént láttam. A beszélgetőpartnere Mirtse Zsuzsa költő, író volt. Ő indította el a beszélgetést egy kedves metaforával. Népmesei keretbe helyezte a sokszorosan kitüntetett magyar művészt, úgy, azon a nevén szólította meg őt, ahogy az övéi tehették még akkor, amikor nem volt annyira kitüntetett, elismert és tisztelt. A nagy művészből pillanatok alatt Ircsike lett, aki örömmel ment bele ebbe a játékba és ontotta magából azokat a történeteket, amiket már sokszor elmondhatott és azokat is, amiket lehet, hogy csak akkor este tudott úgy elmondani.

A Danubia Televízió videója

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveiből elsőként az 1944 karácsonyáról megjelent interjú kötetét ajánljuk olvasásra, amelyben Szabó Magda, Polcz Alaine, Püski Sándorné, Kabdebó Lóránt, Határ Győző, Schéner Mihály, Mezei András csupán néhány név a harminc közül, amelyek mögül az ember szól egy-egy kitörölhetetlen élményéről. A kiindulópont 1944 karácsonya, a 80 évvel ezelőtti Budapest ostroma. Ég a világ, mindenki veszélyben van. Van, aki bújik, van, aki bújtat, de a bombák nem kímélnek senkit. A kötetben az interjúk kapcsán sorsok bontakoznak ki, pillanatok, amelyek meghatározták az élet és a lét alakulását. Dobos Marianne interjúival arra tett kísérletet, hogy beszélgetőtársai megnyilatkozásaival igazolja: legyen bár az ember keresztény, zsidó, mohamedán, hindu, a szeretet lelkiismereti kérdés.

D. M.: Szabó Lőrinc a klasszikus magyar költő és hozzátartozóinak történetét több elbeszélésből, feljegyzésből ismerhetjük. Maga a költő a Bizalmas adatok és megjegyzések című memoárjában az Erzsike című részben leírja szerelmének karácsonyát és ostrom alatti ténykedését. Ezt a történetet Tel Avivban Szentkuthy Miklós felelségének, Dollykának unokahúga mesélte el az ő szempontjából, rajongva emlegetve megmentőjét, a csodálatos Korzáti Erzsébetet. Korzáti Erzsébet fia továbbmesélte a történetet. Közben előkerült magának Korzáti Erzsébetnek levélfogalmazványa, amelyben Svájcba menekült barátnőjének számol be az ostrom eseményeiről. A karácsonyest története imigyen négy elbeszélésben maradt fenn; Szabó Lőrincé mellett Dános Veronika idézi fel, Vékesné Korzáti Erzsébet a háború utáni levélfogalmazványaiban tér ki rá és Vékes Endre meséli el interjújában.

Az M5 videója

Néhány éve kisebb megszakításokkal Törökországban élek, így a kötetben egy fejezetet szenteltem a kinti létélményeknek is. (B. D.)

Kép forrása: lira.hu

Filip Tamás bizonyára kettős életet él. Könnyű neki, mert egy Magritte festette házhoz hasonló épületben lakik, ami fölött soha nem megy le a nap, és a fák lombjain át jól látható, hogy odabent éjjeli lámpák égnek, ráadásul a tenger is ott hullámzik valahol a lakás közelében. Időnként vasútra száll, mint a régi magánzók, de később veszi csak észre, hogy fülke helyett a szerelvény lépcsőjén, aktatáskáját magához szorítva kapaszkodnia kell, miközben figyeli az egyre gyorsuló tájat. A veszélyes szitu ellenére kötelességtudóan láttamozza az efféle kalandjait, még akkor is, ha egy becsapódás előtti repülőn whiskyt kortyolgat egy forrongó város légterében, vagy éppen irodalmi estről tér haza. Minden élethelyzet fontos együttállások váratlan képlete lehet, lejegyezni való talány. A Kafka bukósisakja bárhol fellapozható könyv, nem tévedhetünk el benne. Apró megfigyelések, versanyagok, naplók, álmok, „irodalmi látványpékség,” sőt, ismeretterjesztő érdekességek, stílus- és műfajgyakorlatok elegye, mélyen láttató költői reflexiók jelen korszakunkról, sajátos Filip-optikán keresztül.