Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Plasztikregény

„Nem jó ez a világ, egy olyan világ, amelyik azt presszionálja, hogy az öregedés gusztustalan, sőt visszataszító, tűzön-vízen át harcolnunk kell ellene.” Ki ne félne az idő betonacél fogsorától egy olyan társadalomban, ahol a szépség- és főleg fiatalságkultusz minden más emberi tulajdonságnál előbbre való, a belső értékeket egyre inkább felülírja? Melyik nőnek ne fordulna meg a fejében – legalábbis a fogyasztói társadalmakban –, hogy plasztikai műtétre szánja el magát, ha már elmúlt ötven, elérte a változás kora, és már nem hamvas virágszál – de már nem is az az érett gyümölcs, akinek még tíz éve látta, érezte magát? László Erika könyve dokumentumregényként is olvasható, mivel minden szava megtörtént (és azóta is történő) eseményt tár elénk – újra látnom kell, hogy hiába, a legnagyobb storyliner az élet maga. Ugyanis a Kis magyar szépségipar, noha nem mondható úgynevezett magas irodalomnak, eléggé letehetetlen.

 

 

A tisztítófolyadék habja

 

Pál Dániel Levente: Álmaink piros sportladája,

 Irodalmi Jelen Könyvek, 72 oldal, 2100 forint. 2017.

 

            Pál Dániel Levente a megismételhetetlen lét hozzáférhetőségét kutatja, azokat a pillanatokat veszi leltárba, ahol a gondolat és a lélek a nyelvben lel egységre.

            A nyitó darab, Ki viszi át a geekeket? ( a geek magyarra fordítva, tulajdonképpen:gyík, aki kolosszális, műszaki szakbarbár, stréber) jelzi, hogy a gnózis kinézte magának a szerelem helyét, a tudás lett a mániája a jelenkor individuumának, a testközeli gyakorlatok helyet. De mivel a nyelv kötésmintáiban 8kontaminációiban) ott rejlenek a korábbi korok és tradíciók, a mondás „újraírja” a függőségeket. S ez a tapasztalat kimeríthetetlen. A nyelv a szellem örökké megújuló munkája. Létrehozza magát, hiszen zajlik mögötte a világ.

 

 

Koedukált túlvilág

A világvégék sorozatos elmaradása egyeseket örömmel tölt el, másokat bosszúsággal, de senkit sem hagy hidegen a kérdés, vajon a végítélet után hova kerülnek a jók és hova a rosszak. Egyáltalán: kik a jók és kik a rosszak?

Szappanos Gábor legújabb kötetében erre is választ kapunk, a szerző a Szentek hétköznapi csodáival ismét új vizekre merészkedett. A kisregény alcíme: Élet a végítélet után, és valóban, arról az utolsó ítéletről szól a mű, amely az Újszövetségben és sokak reményeiben él. Vagy mégsem teljesen ugyanarról? Ez a végítélet bizony nem a dogmatikatankönyvek szigorú menetét követi: az olvasó egy meglehetősen eltérő változatát ismerheti meg Krisztus második eljövetelének: voltaképpen nem is magát az eljövetelt, hanem a végítélet első napjának krónikáját a mennyei Jeruzsálemben. És ebben – a nagyon emberi Jézus mellett ‒ kiemelt szerep jut három szentnek: Szent László királyunknak, Assisi Szent Ferencnek és Aquinói Szent Tamásnak, sőt két különleges állatnak is, egy mesebeli sárkánynak és egy hölgymenyétnek. A sárkány mindenféle bonyodalmat okoz a világtörténelmet lezáró esemény menetében, hiszen lehet, hogy „tévedésből” támadt fel. Ráadásul emberi nyelven beszél, és a barlangjában olvasta Platón összes műveit…

 

Keresztülfolyik-e a nyelv

az Én kertjén?

Csató Péternek

1

 

                                    Öröme van az embernek szája feleletében; és az idejében mondott beszéd, óh, mely igen jó!

Példabeszédek 15. 23

 

            Nemcsak a kontextus miatt van, hogy egy szó vagy egy mondat rögtön megértettként fut be elménk pályaudvarára. Ott van az olvasás mögött a befogadó személy múltja, tapasztalata, olvasottsága. Mint egy táj, ami háttere a leírt szövegnek. Olvasás nélkül kontextus sincs. Nyelvi tradíciók, emlékezet nélkül nincs nyelv. S valóban, a szöveg a szemet gyönyörködtető természetre utal viselkedésével, megvan benne sok minden dolog, hely és hangulat, üzenet és növény, amik közül az olvasó választ, erudíciójának megfelelően.

            Az önmagukban álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, síkot képzel el, vagy csak egy lefestett „fadarabot” vagy épp egy lehajtható, kis ovális asztalkára utal, a vonat büfé kocsijában?

 

 

Szent Kinga, zsubrovka, vendetta

Az egyszeri olvasó elbizonytalanodhat, ha kezébe veszi Zsille Gábor új könyvét, a Lengyel kultúrkincseket, hiszen a műfaji meghatározás szerint kultúrtörténeti és irodalmi esszékötetet fogott. Ennek hallatán pedig jó eséllyel felrémlenek előtte még diákkorából az ólmos, befülledt olvasótermi délutánok, amikor effélét kellett olvasnia elgémberedett végtagokkal, sajgó háttal a port nyelve a kollokvium vagy zéhá előtti napokon, hogy aztán a fáradsággal megszerzett tudásanyag két nappal a számonkérés után úgy szökjön ki a fejéből, mint Frank Morris az Alcatrazból. De jó hírem van: ennél a csinos, piros-fehér, olvasóbarát terjedelmű kötetnél szó sincs száraz tudományos szócséplésről. Rendkívül olvasmányos anekdotákban bomlanak ki a lengyel–magyar témájú esszék, melyek egyrészt történelmi vonatkozásban is érdekesek, másrészt meglehetősen jól vannak megírva; azért is mondom ezt magabiztosan, mert korábban többször hallottam őket a szerző előadásában, tehát a cselekmény az olvasás során nagy vonalakban már ismert volt előttem. És aztán újraolvasva mégis megtörtént a varázslat. Mert ha valamit jól mesélnek el, akkor többedszerre is szívesen hallgatja az ember, akár egy jó viccet. Ahogy ez meg is történt, Szentmártoni János barátunk többször újrameséltette szerzőnkkel a rettenetesen csúnya Jagelló Anna férjhez adásának krónikáját…

 

„A zűrzavar rendbontója”

Szubjektumkonstrukció[1]

            A "zűrzavar rendbontója" – Széll Zsuzsa utószavának a címe, Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (TD műfordításában jelent meg, 1977. Európa) című könyvéhez. Parti Nagy Lajos munkásságát aposztrofálnám most e nemes-míves szókapcsolattal. Hiszen PNL azt a tengődő populációt, mocsarat próbálgatta lecsapolni, amit a Kádár-kor nyelve jelentett. S az volt benne a rokonszenves, hogy nem a legátfogóbb gondolkodás köntösében mutatkozott és nem hitegetett azzal a népet, hogy létezik egy általa gerjesztett, örökkévaló pillantás, ami által ez a jelenségvilág lelepleződne. Csak épp az apokrif (rejtett) nyelvszemléletet felcserélte az apokaliptikussal (a leleplező és feltáró attitűddel), így nagyon hamar az akkori establishment ellenséggé vált. (Jómagam is hibás vagyok ebben, annak idején ügynökként dolgoztam ellene. )

 

Propeller 

Utóíz: a mondat

 

 

          Minden mondattal egy új világ kezdődik. Majd a gondolat csukódik, závárzat kattan. Szinte beleég a szembe a kép a virradatban: egy vékony nő hajol le, hogy bekösse a tornacipőjét.  Új nézőpont folyvást; jottányit se enged a bámész tekintet. Haja leér a járdára, bele a porba. A szoknyája felcsúszik. De így sincs befejezés. Jön a Zenit. A blende bekapja a pillanatot. Akit szeretsz, kapd be! Folytonos merengés, izzás. Majd egy sárga csekk. Film kezdődik így.

            Ahogy Salamon írja a Prédikátor könyvében (9. 13.): „Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.”

             Jóleső bölcselet. Szenvedély és elfojtás határán egyensúlyoz a szándék és a tett. Szemlencse-szelence. Fák csontvázai között a halastó. Középen: Koitusz Sziget. Az eszményi hely. Mint Rilke kunyhója. A hölgy a szájához emeli a fagylalttal telt kanalat. Citrom és csoki. A hajnal folyik le a torkán. És este is lesz rögtön. Orkán.

        

 

 

A versírás poétikája

Szómagokat hintett egy szótárfüzet vonalsoraiba, majd gyakran ügyelte felül ezeket a versültetvényeket: kihúzgálta a nem oda illő szógyomokat, örült, amikor kicsírázott benne egy-egy gondolat, és azt papírra vethette. Az ihletett percek sokkal sűrűbbek, mint a normális percek: akár másfélszer kevesebbnek tűnnek, mint hatvan másodperc. Összezsugorodik az idő és a tér: a semmi és a lét között egyensúlyoz a költői szubjektum, mire kiverejtékezi a legmegfelelőbb verssorokat, amit persze, lehet, hogy egy óra múlva kihúz. A versírás alkati kérdés. Vannak versontók és versszüzek. A versszüzek félnek a saját gondolatuk felvállalásától is, hogy azokba majd a kritika asztalán hogyan hatolnak bele.

 

 

Másvirág, irgalomb

„Na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen / ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen” – játszanak ma is a fülemmel azon vers kezdő- és visszatérő sorai, amely annak idején meghatározó volt számomra az erdősvirág-kép formálásában. Négy vagy öt éve került a látóterembe, már akkor azt gondoltam: ez igen! – s a véleményem azóta sem változott. A na most akkor szerencsére szerepel az itt terítékre kerülő, Hátrahagyott versek című gyűjteményes kötetben is. A szerző valahol a könyv vége felé tárja elénk azt a rendkívül széles és sokszínű társadalmi tablót, mely a megalázottak és megszomorítottak, a szerencsétlenül jártak és kisemmizettek mindennapi életét, a létért, az életben maradásért vívott küzdelmét állítja éles kontrasztba a „gazdagok”, a Magyarországon még a 21. században is feudális gyökerekkel rendelkező és azokra hivatkozó társadalmi csoportok fényűző életével, reflektorfénybe állítva a társadalmi megosztottságot, igazságtalanságot: „kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje / kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje / ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét / ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét”.  Áradó, ritmikusan lüktető, hosszú, rímes – sok helyütt bravúrrímes – sorokban fokozza a fokozhatatlant oldalakon át, bár a szöveg már a legelején, egy szempillantás alatt beszippant, enyém egész Budapest, alulnézetből, a húgyos-sáros aszfaltról. Közben el-elbaktat mellettem egy részvétlen polgártárs: „ki feküdjön hol itt hol ott mint a kilőtt állat / ki rándítson haladtában szemlesütve vállat”. Én vagyok a lecsúszott szenvedélybeteg is, aki küzd, amíg van ereje: „ki tegye le egyik percről másikra a piát / ki próbálja kivenni a lelencből a fiát”; „ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel”, vagy aki a gyerekének próbál nyomorúságos körülmények közé is gyermekkort varázsolni: „ki lomizzon kisbiciklit dínókat meg törpöket”, akinek, ha jön a – többnyire megkönnyebbülést hozó – halál, nem marad más, mint a vácrátóti köztemető árka.

 

A szív, az agy és a belek


Giulia Enders: Bélügyek, Park Kiadó, 2015.

 

(Jill Enders rajzaival)

            Paradigmaként se nevesd ki az emésztés teológiáját! Mert van benne spiritusz. Sőt, ha valami ilyen kolosszális természetességgel van megírva, akkor gyaníthatod, hogy itt a szerzői én több mint grammatikai pozíció. Frenetikus humora lenyűgöző. Grandiózus anatómiai tájékozottsága hiteles és gazdag.

 

             A mikroorganizmusokról úgy tud értekezni, mint a csillagképekről, ez által monumentálissá tágítja a téma jelentőségét. S a tagmondat-rengeteg, ami úgy hullámzik a könyvben, mint a Csendes Óceán, épp oly szisztematikus mátrix, mint maga (mega) a belek tájéka. A Biblia szerint ez a hasi rész az, ahol az ember szelleme tartózkodik. Ez is mutatja, hogy milyen fontossága van az anyagcsere kulisszáinak. Hiszen ott keletkeznek az energiák, amelyek a finom ételek elfogyasztása után felszabadulnak. Ez az a hely az emberi testben ahol elválik a lélek a szellemtől, írják mértékadó antropológusok. Tehát: fontos terület.

 

 

Bak Rita recenziója Dezső Katalin: Akiket hazavártak című kötetéről

Dezső Kata 1996-ban született Zalaegerszegen. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szabad bölcsészet szakos hallgatója lett. 2017 júniusában az irodalmi Jelen debüt- díjával tüntették ki. A könyv fülszövegében ez olvasható:„Nem tudni, honnan jött és merre tart: Dezső Kata értelmezhetetlen jelenség.”

A kötetet Tamásnak ajánlja a szerző a következő sorokkal: „… és belém fut minden gyermekkorod, belém összes hatalmad…” 

Hirtelen robbanás, belerobbanás ez a kötet, melyben keserűség lappang, de egyben a sors elfogadása is. Hirtelen berobbanás az irodalomba, hiszen Dezső Kata még csak elsőéves egyetemista, máris megjelent az első kötete és az Irodalmi Jelen debüt-díjával tüntették ki. Gondolhatnánk, hogy a kötetcím egy olyan nemzedék tagjaira utal, akiket hazavárnak, akik elvesznek talán, akikre oda kellene figyelni, erre is vonatkozhat az előző sor. Válságokkal és identitászavarokkal küzd ez a közösségi költészet. A lírai én bizonytalan identitáskeresésének felel meg a szerző költői képalkotása is. Az érzelmi azonosulást a metaforák, az elidegenítést a tárgyias képek képviselik.

 

A dicsőség genealógiája

A Biblia dicsősége

 

            Akkor térjünk vissza Isten dicsőségéhez. Ígéretemhez híven folytatom az eszmefuttatást. Az ószövetséget a törvény korszakának aposztrofálják, mert érvénybe lépett (A tízparancsolat és a többi parancs 613 rendelkezés összesen.) 365 végrehajtandó parancsolat és 248 tiltó.

            Aki vétett a törvény ellen, büntetést kapott. Ha halálos bűnt követett el, halállal lakolt. Ez volt a teokratikus (Isten központú) állam alapja. Aki vétkezet, az áldozathozatallal kiengesztelhette ugyan Istent a papok előtt. De az állatok vére nem volt alkalmas arra, amit Jézus tökéletes, hibátlan vére elért. Hogy egyszer s mindenkorra (örökre) semmissé tegye a bűnt.

 

A kisebbségi társadalmi léthelyzet költői humanizmusa

 

Kapcsolódó tanulmány Jónás Tamás Önkéntes vak című verseskötetéhez

 

        Egy régi esszé újrahangszerelése –

 

 

 

 

 

 

 

Jónás Tamás, a kortárs magyar középnemzedék illusztris költőjének Önkéntes vak című, 2008-as kötetét nemrég Aegon Művészeti Díjjal jutalmazták. Habár idáig is kétségtelenül több kritika született a kötetről, úgy gondolom, szerző és műve még most, évekkel a megjelenés után, továbbra is megérdemlik az értelmezői figyelmet.

A kötetet végiglapozva szembe tűnhet az első oldalak egyikén feltüntetett ajánlás furcsa, paradoxont megfogalmazó ajánlás: „Istennek, ha nincs.” Ez az ironikus és paradox dedikáció már rögtön elindít valamit, a könyv legelején, ami később, a verseket olvasva válik egyértelművé. A kötet másik szembetűnő sajátossága, hogy nincs ciklusokra tagolva, a versek egymásután, mintegy kronologikus (?) sorrendben következnek, mint a lírai beszélő / költő monológjai. A kötetet szinte végig egyes szám első személy uralja, hiszen Jónás Tamás alapvetően alanyi költő, de talán, mivel sosem tagadott, sőt, időnként büszkén vállalt roma származásának is hangot ad, a költő lírája valamilyen módon képviseleti költészetnek is nevezhető.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal