Videó

A Napút videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Ennek a könyvnek is fő kérdése, hogy hozzáférhető-e szavak, a reflexió által az életnek az a fajta mibenléte, ami a lényege voltaképp. Az a szeletke a mindennapokból, ami nemcsak retorikai konstrukcióként virágzik, hanem: ami tényleges észlelés.

Leleményesség és ítélőképesség egyszerre mutatkozik meg ebben az írói erudícióban. Alázat és önbecsülés. A műveltség élvező megértése bizony erőt ad a szerzőnek, muníciót a túléléshez. Ahhoz, hogy naponként az élet hidegébe lépjen ki az ember az ágyból, reggel. Legyen ereje belebújni a ruhákba, rítusokba, szituációkba, szerepekbe és pillanatokba. És hagyja lenyugodni minden este a gondok holdját, S hagyni felkelni az örökkévaló álmok Napját.

 

A címadó sommázatot egy vén suszter fogalmazta meg, így aztán tudományosnak nem is tekinthető, voltaképpen csak beugrott ez a hrabali idézet, amikor megpillantottam Simon Adri Tizenöt halál című kötetét. A tekintélyes címet viselő versgyűjtemény borítójára John Bauer kissé komor hangulatú illusztrációja került, a huszadik század elején élő művész alkotása a kötet klasszicizáló verseinek hangulatát vezetheti fel, melyeknek visszatérő témája az elmúlás. Szerencsére nem személyes tapasztalatait vetette papírra a költő, nem a saját betegségét vagy halállal kapcsolatos élményét terhelte meg a metafora díszeivel, a megsemmisülés más módon jelenik meg a művekben. Persze, ettől még lehetne ez a vezérfonala a kötetnek, a halálra irányuló irodalmi alkotások mindig foglalkoztatni fogják a szerzőt és befogadót egyaránt, a végességhez való viszonyulásunk, veszteség-narratívák akkor is érdekesek, ha semmilyen újdonsággal sem szolgálnak, a pusztulásnak ilyen a természete: önmagában lenyűgöző. A nehézséget számomra az okozza, hogy az ebbéli állapotból fakadó kérdéseket alig érinti az alkotó (ötvenöt versből mindössze hét foglalkozik konkrétan a halállal: [talán még mindig…], Tizenöt halál, Fehérvörös, Szigligeti merénylet, János legyen, Vámpírcsillag, Bartók elutazik), ezért zavarba ejtő a könyv címe és külalakja.

 

Rónai-Balázs Zoltán novelláskötetének bemutatójára a Petőfi Irodalmi Múzeumba kellett elzarándokolnom, és bár az indulás előtti pillanatokban erre még kevés reményt láttam, végül bicóra kaptam, és újfajta helyzeti energiát nyerve közel kerülhettem A Vascsöves Atya legendáriumához. Ebben a karcsú, szép kivitelezésű IJK-kötetben a szerző ifjúkorának helyszínén, Orosházán járunk, és bepillanthatunk az itt született, és azóta többségükben itt is halt kevésbé szerencsések mindennapjaiba, társas interakcióiba és fogyasztási szokásaiba. Megtudtuk a Király Farkas moderátorral folytatott beszélgetésből, hogy az író annak idején testközelből figyelte a szereplőket, sőt maga is részt vett ebben az életben, melynek határait kannás bor, szerves oldószerek és egyéb olcsó drogok jelölik ki, valamint a töltött káposzta, amit egy másik vendéglátó-ipari egységből hoz a csapatnak egy vállalkozó kedvű cimbora – ha útközben el nem költi a pénzt alkoholra. S ha nem költi el, van, akibe akkor is kár az étel, mert az olcsó szesztől és a hiányos táplálkozástól gyomorfekélyes kolléga úgyis kihányja.

 

A gránit keménységének és a márvány meghitt, romantikus szépségének együttese egy irodalmi domborművet alkot nekünk. A hangvétel hol lágy, hol komor, olykor zord, olykor derűs. Dušan Šimko szlovák író Márvány és gránit című legújabb kötetében a „rejtőzködő Európa” újabb arcvonásai bontakoznak ki, néha beszédesen, néha pedig sokatmondóan hallgatagon.

A mai kor embere már el sem tudja képzelni, milyen veszélyes vállalkozás volt egy diktátori emlékmű kivitelezése. Azt egyszerűen nem volt szabad elrontani. Ha mégsem sikerül a mű, ha csálé, ha sok, vagy túl kevés valami a kompozíción, ha túl őszinte, vagy túl valósághű, és nem engedélyezett módon részletgazdag a kivitelezés, abból bohózat és dráma egyaránt kerekedhet. A kötetben számos aspektusból végigkövethetjük egy sztálini emlékmű építésének metódusait a kezdetektől a befejezésig, és még azon túl is.

 


Nemes Zoltán 'mettor': Hommage à de Chirico – avagy: Metafizikus merengés...
(„EGYENSÚLY – Kizökkent” c. darab alapján – 2017)

Szentkuthy, mint fordító, hasonló mentális és nyelvi frekvencián rezgett, mint Joyce. Írta Széky János, a Súlyszivárvány fordítója, a Litera.hu-nak adott interjúban. Pynchon kapcsán. Igen, ez nagyon fontos. Az olvasás, a műélvezet milyensége is ilyesféle dolgokon múlik s telik. A nyelvi frekvencia, ami egy örökös odafigyelés, hallgatózás, mikor történik a nyelvben, a cikkekben, olvasmányokban olyan, ami jó lesz valamire, amivel frissíthetjük a jó, öreg emlékezetünket. Ez a nyitottság, ez a szenvtelen lágyság, mint a sávos ragyogás, olyan, mint a vízfelszín. Amíg nem jön egy kolibri, hogy belekortyoljon, rezzenetlen, azután, ha felzavaródik, izeg-mozog és jelentésekkel, gondolat-futamokkal lesz teli. Egyébként, a barbárok abban a hitben éltek, hogy az idő a tengerben lakik. Majd egyik teoretikusuk kifejtette, mivel senki nem látta még kijönni a vízből, az idő nem látnivaló. Inkább hallgatjuk. Szela.

 

A Kincskereső csatorna videója

 

Ferenczi Borbála életinterjúja több szempontból is érdekes és tanulságos olvasmány, nem függetlenül attól a ténytől, hogy Kolosi Tamás életpályája sajátos, kétarcú karriertörténet. Az olvasók egy része bizonyára a Líra Zrt. tulajdonosaként, a könyves szakma meghatározó szereplőjeként, vagyis kapitalista nagytőkésként gondol rá. A tudás, a kultúra, az irodalom nyilvánvalóan árujelleggel is rendelkezik, ezen a speciális üzleti területen azonban az üzletemberrel szemben joggal fogalmazódik meg elvárásként, hogy fogékony legyen a haszon mellett más szempontokra, értékekre. A könyves szakma egy-egy befolyásos szereplőjének példája jól mutatja, mennyire nem szerencsés, amikor egy ilyen üzletember híján van a kultúrának, amelybe beleértünk a műveltség és az ízlés mellett egyfajta normarendszert, erkölcsi színvonalat, hitelességet, megbízhatóságot. Kolosi életútja és értékrendje éppen ezt képviseli, ezt, az általa polgárinak nevezett habitust, valami kissé anakronisztikus mintát, ami ma már inkább tűnik Márai Sándor találmányának, mint egy társadalmi réteg valóban létező ethoszának és életstílusának.

Kolosi esetében ezt a manapság atipikus üzleti filozófiát részben megmagyarázza, hogy esetében a vállalkozói karriert megelőzték a bölcsész egyetemi tanulmányok, a színház, a film és az irodalom iránti érdeklődés, majd egy véletlennek köszönhető pályamódosítás a társadalomtudomány irányába. Ennek eredményeként az 1970-es években újjáéledő magyar szociológia egyik meghatározó alakja lett, nemzetközileg is elismert tudós, a TÁRKI alapítója.

 

A jól fűtött irodában sokszor elfelejtjük, milyen a tél az utcán? Írja a könyvben az egyik karakter, és valóban. Az empátia fejlesztésének nagy iskolája a megtapasztalás. Sok-sok krízisprogram van, amelyekről nincs riport, interjú. Pedig életet adnak az ilyenekben munkálkodók. Óriási a szerepük, megatrend. Nagy léptékekben kell őket értékelni.

A valóság tényleg ír. Az események belevésődnek a levegő géppapírjába, belegravírozódik a létbe, amit átél a lélek, amit beleérez a szív, dekódol az emlékezet. A tölgyfák levelei is olvassák, az épp érni készülő, napsütötte őszibarackot. A kertek is leveleznek egymással. A városok is. Az utcák meg pláne. Párbeszéd folyik a terek és lakások között. A szellemvilág és a tárgyi mindenség között örök értekezés zajlik.

 

Isten a teremtményein keresztül beszélget a földdel és éggel. A történelemmel. S vannak írók, akik rezonálnak az idők jeleire. Krasznahorkai olyan gondolatokat oszt meg olvasóival, amelyek segítenek megérteni a jelenlegi világkorszak eseményeit. Rávilágít arra, hogy a belső szabadság kiépítése Isten nélkül hiteltelen.

Ahol a Szellem, ott a szabadság. Mondta Pál apostol. Krasznahorkai azonban nem Isten, csak egy író, de nem erről kell meggyőzni az olvasókat. Az apoteózis másutt keresendő. De a világos beszéd méltó a figyelemre.

A Krasznahorkai László életmű új darabja jelent meg nemrég. A Herscht 07769. Németországában játszódik, annak is a lepusztult, romkocsmás, keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek eredet-világa és a neonáci mozgalmak kaotikus fészke.

 

Amikor úgy érezzük, darabjaira hull addigi világunk, először megállunk, megdermedünk a kizökkent időben, „a haltestű / közöttiségben” (Figyelmeztetés). Egy meghatározó veszteség, egy sorsalakító esemény vagy egyszerűen csak az ember életútjának felén elért sötét erdő a bénultság után, számvetésre és újratervezésre késztet, akárcsak pandémia idején a bezártság. Korábbi életprogramunk, prioritásaink, evidenciáink megkérdőjeleződnek, mindenre iróniával tekintünk, magunkba nézve elkedvetlenítő ürességet találunk, a mulandóság és az esetlegesség érzete tölt el. Ahogyan a Halhatatlanság című versben megfogalmazódik: „elfogy az erő a nevetés / a keresés a kíváncsiság / a szerelem a vágyakozás / a bizonyítási vágy az akarás”. Elkezdünk kamaszos lényegkereséssel gondolkodni újra azon elmélkedni, mitől is van értelme az életnek, ki vagyok én az atomok összességén túl: sírás, ölelés, simogatás, tánc,álom, szeretet, indulat, keresés, emlék, vágy, alakulás (Miből vagyok). Az életközépi válságot beindító szakítás, a társas és érzelmi keretek megrendülésével a magány válik az elsődleges léttapasztalattá (Szakítás 1.). Az idő körben jár, zsibbadtságunk monotóniája kétségbeejtő: „eltelt a mai nap / a holnapi nap is eltelik / ez a hét is ez a hónap is / (…) miközben nyüszög szűköl / ordít ki belőlem az örökkévalóság” (Az idő). Tamás Dénes kötetének „rémegyszerűségét” a felvázolt tapasztalat megélése és az ebből kiinduló filozofikus letisztultság adja.

 

 


Bach Máté fotója (forrás: magyarnemzet.hu)

Ez itt éppen az, és épp nem az, aminek látszik... Napút a naputasoktól, a láthatár mögé hanyatló Nap visszfényében. Fejet hajtunk a Naputat járó Égderék-Atyának, akit mi már csak egyszerűen Szondigyuriként ismerünk, vagy mindigderűsnek. Aki létrehozott egy értékmentő, mégis párt-semleges irodalmi közösséget, táborokon és irodalomipari gépezeteken kívül, azt vallva, hogy egyedül együtt jobb!“

Idézzük Csáji László Koppány Lectori Salutemjé-t.

 

A Kincskereső csatorna videója

 

A pályakezdő írók sokszor legalább annyira kedvelik a lektűrt és a különböző stílusok közti csapongást, mint a kattintásvadász témákat, hogy identitáskereső lelkesedéssel próbálják megnyerni maguknak az olvasókat. Ez a megállapítás jelen esetben azonban szerencsére nem érvényes: a szerzők valóban alkotni szeretnének.

Érdemes a pályakezdők írásaiban elmélyedni, különösen akkor, ha azok egy szellemi műhely gyümölcsei. A Lakat vére hull izgalmas és sokat sejtető cím, a benne szereplő műveket a már tíz éve működő Magyar Írószövetség Íróiskolájának hallgatói írták. A kötetben a pályakezdő írók mellett gyakorlottabbak is szerepelnek. A szerzők foglalkozása meglehetősen széles spektrumú: van köztük ügyvéd, újságíró, politológus, tréner, közgazdász, szoftverfejlesztő, mérnök, tördelőszerkesztő, filozófus, fejvadász, mérnök, színháztörténész, mozgás- és táncterapeuta, bankár és egykor a közigazgatásban dolgozó nyugdíjas is. Ahogyan arra a fülszöveg is reflektál, a szerzők idejük egy részét civil foglalkozásuknak szentelik, így többet és mást látnak, éreznek és sejtenek meg a világból, mint az írás mesterségét hivatásosan űzők. A könyv elején már kiérződik erőteljes küldetéstudatuk, akarnak és tudnak írni, némelyik alkotó igen érett eszköztárral dolgozik, jelentőségteljes gondolatokat fogalmaznak meg saját intim világukat is elénk tárva. Változó, hogy egy írónak hány írása szerepel az összeállításban: van, akinek csak egy-kettő, másoknak akár hat-hét is.

 

 

Mágikus vonások címmel nyílt kiállítás 2021. július 9-én Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész képeiből a kőszegi Jurisics Vár Lovagtermében, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében. A tárlaton a tavaly elhunyt festőművész többek között Federico García Lorca és François Villon költeményeihez készített grafikai sorozatait láthatjuk, melyeken keresztül a festészet és az irodalom összhangja elevenedik meg.

 

Annyi hagyaték van, de lesz belőle közös örökség? A magyar állam azért vásárolta meg Szentandrássy István életművének legjelentősebb darabjait, hogy egységesen mutathassa be az hagyatékot” – fogalmazott Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke. Elmondta: Szentandrássy István nagyon mélyről indult, és nem is sikerült anyagilag kiemelkednie. Ugyanakkor mindig fontos volt számára a romák ügye, nem sajnálta sem az időt, sem az egészségét a cigányságért áldozni. Azt is kifejtette, hogy a költészet ihlette a kiállított alkotásokat, amely a naiv festészetben is megjelenő magas művészeti értékre figyelmeztet.

 

Bíró József PAX VOBIS … PAX VOBISCUM - Béke nektek béke veletek - című verse a kortárs magyar közéleti költészet lenyűgöző, páratlan gyöngyszeme. Habár a szöveg 1986ban, az 1956os forradalom és szabadságharc harmincadik évfordulójának alkalmára íródott, az elmúlt harmincöt év nem erodálta, erejéből, aktualitásából mit sem veszített.

 

Kicsit féltem tőle, hogy ez a kötet csak azok számára hasznos, értékelhető olvasmány, akik ismerik Bérczesi Róbertet, vagy szeretnék megismerni, mindenki másnak viszont érdektelen, ezzel szemben egy profin felépített „fejlődésregény”, önéletrajzi ámokfutás és egy sokat tapasztalt művész portréja bontakozik ki az oldalakon. Egy belevaló zenész izgalmas gondolatai, nagy utat bejárt filozófiája tárul fel.
Hiperkarma zenekar énekes-frontember-szövegírójának pályafutása nem mindennapi történet, a magának való fiatalember a poklot és a mesterséges mennyországokat egyaránt megjárta. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenéről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk Bérczesi alkotóműhelyébe. Ugyanakkor nem csupán a kábítószerekkel vív démoni csatát, de a szakmával és önmagával is. 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal