Videó

Magyar Írószövetség elnökválasztása


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Deodatus révén Turczi István egyetlen kötetével, úgy képes volt felülírni két évtizedes alkotói tevékenységének esszenciáit, úgy képes konzisztens módon és koherens nyelvi ornamentikával/ architektúrával beírnia magát a mindenkori kánon kontextusába, hogy a maga és a költészete számára annak a bizonyos radikális és pillanatnyi megújulásnak az esélyét teremtse meg, amit minden új-érzékeny és új-komoly poéta álma. „Felismerte magát a tájban és magában a tájat.” (Ha ez a történelem)

Műfajban és beszédmódban szabadon kalandozik. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy ezzel a megoldással mindvégig szem előtt tudja tartani a célt, a nyelvi organikusságot.

 

Magyar Írószövetség elnökválasztása

 

„Aznap este, amikor megfogalmazódott bennem legelőször az Ópia, csak abban voltam biztos, hogy ez az egész eggyel és önmagával szabad osztható legyen. Azzal az eggyel, akinek csak a hiánya maradt rám és önmagam teljes valójával” – idézi fel egy januári interjújában kötetének keletkezéstörténetét Kali Ágnes. Elsőkötetes költő, első kötete apakönyv, apahiánykönyv, egy öngyilkos férfi lányának önterápiás túlélőkötete. Van benne valami sodróan Szabad ötletek jegyzéké-s, szinte hallom a terapeuta hangját, „Ágnes, írja le pontosan, mit érez. Írja ki a gondolatait!”, ő pedig engedelmesen kiírja, és utána átmenetileg jobb kicsit. Amikor fojtogatóvá válik már a korlátozottság, a képtelenség, súlyossá a létezés, akkor pedig írjon újra! Kali Szabolcs huszonkilenc évesen vetett véget az életének, akkor lánya négyesztendős, és majd tizenkettő, amikor apja öngyilkosság-vázlata a kezébe kerül. Nem kimondottan gyerek kezébe való olvasmány, ha Ágnes a lányom lenne, nem hagynám a keze ügyében. Persze nem tudhatom, sőt bele sem merek gondolni, milyen, amikor a lányom apja kiszáll a létezésből huszonkilenc évvel a hátán. Mindenesetre Ágnes számára az apa múltbéli autoagressziója nem babazsúr, annyi szent, kötete a depresszív hangulatú önfeltárás, a halott felmenő utólagos megismerésével kibontakozó önmegismerés ösvényén lépked.

 

 

Egyetlen perc nyugalom, akár a szappanbuborék. Nem akarja a szív, hogy megérkezzen a pillanat. De jön! S meggondolja magát. Itt marad. A fodrásznál ül, szánt a borotva az arcán. Hallgatja a borbély szentenciáit. Nincs titok. Mondja. Mindenki hallja, amit mond az ember. Minden sarkon egy-egy műszer. Fáj egy kicsit a nevetés. Az öröm rögtön szomorúságba fordul, amikor elárulja a száj a bensőt. Kimondja mindenki, amit rejteni szeretne. A nyelv örökké önmagát teremti. S elárul.

 

Ha annak idején az őslevesben egyetlen sejt nem kezd el máshogy működni, mint a többiek, még mindig ott úszkálnánk, ezért meggyőződésem, hogy a rebellis szellem viszi előrébb a világot. Irodalmi vonatkozásban három „ha” jutott eszembe:

1. Ha az emberiség eddigi összes jelentéktelen könyvét sorba raknánk, kétszer körbeérné az a papírkígyó a földgolyót.

2. Ha a rendelkezésünkre álló összes hasznos irodalmi absztrakciónkat egymás tetejére raknánk, felérhetnénk rajtuk a Holdig.

3. Ha az összes kedvenc könyvemet egymásra pakolnám, ugyan nem érném el velük a Holdat, de Nagy Zopán legújabb kötete mégis egy kicsivel közelebb emelne hozzá.

Értékelem, amikor egyes rátermett, bátor és bevállalós szerzők jól irányzott irodalmi enzimekkel oldják a szövegáramlások és tucatkönyvek nyomasztó egyformaságát. Akik szeretik az absztrakt, posztmodern műveket, no meg a sorozatvetővel osztogatott emanációt, azoknak igazi ínyencség lesz a Felhő regény.

 

Varga Klára: A két torony meséje
Zene: ElektroKreutz

 

Minden írónak megvan a maga keresztje, így mindenképp hasznára válik, ha jóban van az angyalokkal, de ha magával a Megváltóval is beszélő viszonyt ápol, az az irodalmi epifánia netovábbja. Ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, de van, hogy egyenesen az égből ereszkedik alá.

2036 húsvétján járunk – legalábbis Szappanos Gábor A zöld Krisztus című kisregényében –, amikor is egy író érkezik a Szentföldre, hogy erőt és ihletet merítsen a hely atmoszférájából egy készülő regényhez, a Jézus második eljövetele című könyvhöz. Az elbeszélő gyakorlatilag Szappanos „Gábriel” Gábor, a szerző alteregója, aki az eljövetelkor épp Jeruzsálemben tartózkodik turistaként, és az Úr megjelenését a Gecsemáni-kertből nézi végig. Nem is telik sok időbe, hogy e mennyei helyen elszabaduljon a pokol, az író hamarosan egy tankokkal körülvett városban találja magát, és a rossz ómenek egyre csak fokozódnak, vér szivárog az utcakövekből, és lezajlik néhány föltámadás is; különös, szokatlan alakú felhők gyülekeznek az égen világszerte; amerikai ufóvadászok ufók helyett négy lovast látnak vágtázni az égen. S mindez még csak a jéghegy csúcsa...

 

A jó örökséget hagy unokáinak. A bűnösnek marhái eltétetnek az igaz számára.

Péld. 13. 22.

 

( Az igaz ember nem egy műtárgy.) Jaj! Hogy ki az igaz ember? Nietzsche azt válaszolná, hogy senki. Rousseau pedig azt, hogy aki a virágot szereti. Kierkegaard viszont azt, hogy, át kell menni egy átjárón, egy kapun. Be kell lépni az örökkévalóságba Jézus személyén keresztül. Az élő Igén át. A testté lett Logosz az út. Ah. Az igazság. Ilyen egyszerű. Amit a filozófusok évszázadok óta kívánnak megtapintani, az Agorán kezet fogott velük. Krisztus, mint Abszolútum, rátette forradásokkal teli tenyerét Szókratészra, Arisztotelészre. De ők hitetlenek maradtak. S a világi szemlélet megvakította a hitetlenek elméit. Pál apostol kijelentést kapott az igazságról, s el is mondta Athén piacterén. Az igazzá levés annyi jelent, hogy elismerjük, a halálnál nagyobb Krisztus. Legyőzte a halált a Messiás. Feltámadt a halálból a Szó. Kijött a sírból Isten Fia. Mert nem a saját bűnei miatt halt meg, hanem mások vétkei miatt vált azzá. Az igazság önfeláldozása milliókat mentett meg. Ilyen egyszerű? Kérdezi ügyvéd barátom. Igen. De Jure- De facto. Ezek tények. Az emberiség viszont képtelen elviselni a legeslegnagyobb ajándékot. Mert valami bonyolultat szeretne, hogy elbújjon mögé. Igaz emberré válhat mindenki a vér által. S aki befesti magát ezzel a vérrel, máris vonatkozik rá a megváltás. Ez a líra igazából. Szép és nemes. Mégsem mítosz. Valóság.

 

 

William Blake és David Almond ifjúsági regényei

 

Van valami magától értetődően igaz a mondásban, ami szerint csak azt tudjuk igazán jól, amit képesek vagyunk megértetni, akár egy gyerekkel is. Ez feltételezi, hogy a fogalmak, a csak a szakértők által értett műszavak akadályait is képesek vagyunk megkerülni – a körülírás, a játék, a történetmondás, a sejtetés, a fantázia segítségével. Ezen az alapon az ifjúsági regény lényegében érintkezik a „nagy művészettel”: nem csak a kritikusok számára működőképes. Értékét éppen az adja, hogy a fogalmilag nehezen vagy csak közhelyesen kifejezhető örök emberi kérdéseket, élményeket képes érzéki formában, illetve nyelvi alkotásként hozzáférhetővé tenni. Lehetnek ezek akár szédítő természetfeletti magasságok, ugrásra csábító filozófiai mélységek, akár William Blake, akár egy ifjúsági regény.

 

 

A 85. éves Kalász Márton köszöntése

 

Ez a mondat azt jelenti, amit jelent. Jézus, mint Isten fia elszenvedte a legyilkolást, a kivégzést helyettünk. A szellemvilág ezt tudomásul vette. Tudja minden angyal, hogy nem a saját rosszasága miatt halt meg Isten fia. Hanem a teremtmény fajult el. Az emberiség bűnei miatt tette az Atya bűnné azt a Lényt, Aki bűnt nem ismert addig.

Akárcsak Noé idejében. De az Örökkévaló kegyelme most még nagyobb és kitágítottabb körű volt, mint a bárka idején. Tudta, hogy újra elromlik a „motor”, mivel az alkotó akarata ellenére az alkotás megette a pirulát, ami a gonosz ismeretet, a sötét tudást tartalmazta. Nem kellett volna. Így nem tudott saját erőből átváltozni, megjavulni. Beteggé lett a működése. Attól kezdve, hogy evett, ösztönössé vált a viselkedésében a hazugság. A gyűlölet. Erről tanúskodik a történelem.

Ezért A Mennyei Atya kitalált egy helyettesítő áldozatot. De ahhoz kellett a Fia, amit a legjobban szeretett ezen a világon. Mégis odaadta, mivel minket is sajnált, sőt! Annál több! Szeretett és azt akarta, hogy a bevett gonoszság-pirula hatását semlegesítse majd a fia kiontott véréből készült új pirula. És lőn!

 

The Bewitched: Scene 1 (Harry Partch)

 

Hekl Krisztina kötete az elmúlt évtizedben a tárcanovella iránt megújult érdeklődés fényében tekinthető „trendinek” vagy épp a „magas” irodalomhoz képest triviális publicisztikai hangvételűnek. Bonyolítja a helyzetet a hangsúlyozottan autobiografikus kód, a homodiegetikus narráció és a folyamatos egzisztenciális reflexió. A Kerouac-mottó és a nyitó darab zárlata (és felemás módon ugyan, de a záró novella) megadja a kötet szemléleti kereteit: az úton levés filozófiája, a bizonytalan, a kiszámíthatatlan utáni vágy, a szabadság keresése tűnik a szövegek vezérmotívumának. Erre a nyugtalanságra, soha-meg-nem-elégedésre utal a cím is, jelezve a gyermeki idealizmust, amely a kötet első novelláinak álnaiv megidézett gyermekei perspektívájában alapvető szemléleti vonás. (Taknyontenyerellek, ha; Elbújok; Ottfelejtettek). Szerencsére a kötet egésze és néhány kiemelkedő írása túlmutat ezen a fogyasztható, jópofa, de jól ismert képleten.

 

Az idén is hosszúra nyúlt a nyár, akárcsak tavaly. Szeptember utolsó napjának délelőttjén, amikor e sorokat írom, pontosabban billentyűzöm befelé a számítógépbe (mert hisz „írás” ez is), 25 fokos hőmérsékleti csúcsértékre van kilátásunk, igaz, az idő s egünk mostanában kissé felhős.

Nincs már messze a következő hónap hatodika, amikor is a tizenhárom aradi vértanúra emlékezünk. No meg egy elbukott szabadságharcra. Azért használom itt a határozatlan névelőt, mert volt nekünk, később, egy másik évszázadban egy másik szabadságharcunk, elbukott az is, de szintén októberben ünnepeljük, kezdete, kirobbanása napját, bár elbukása már a rákövetkező hónapban esett. Ez utóbbi a szocializmus idején ellenforradalom volt a hivatalos megítélés szerint, később a népfelkelés címkéjét alkották számára, ma pedig immár forradalomként emlegetjük. Az egyiknek az elbukását, a másiknak a kezdetét ünnepeljük.

 

Szóval már csak egyet kell aludnunk, és eljön október, a szabadságharcok, népfelkelések, forradalmak hónapja. A kezdeteké s az elbukásoké. És itt az elbukás: halál.

 

 

 

 

 

A fog megette az összes gyógyszert, ami otthon fellelhető volt, Cataflant, Algopyrint, Algoflexet, Brufent, Aphrarax Dolot, Demalgont és Aspirint. És a fájó zápfog itta meg az összes pálinkát, a vörösbort és a tokaji furmintot. Azután ezeket a szereket kombinálta, hogy enyhítse a fájdalmat. A vörösbor és a Cataflan páros volt a leghatékonyabb. Attól két órát aludt. Egy hétig bírta, hogy elviselje a kínokat. Majd egy csütörtök reggel elment és kihúzatta a fogát.

Egy kétmilliméteres luk volt a zápfog oldalán. Jó mély. Ki-bejárt a huzat rajta a harmincnyolc fokos melegben. S az idegek kórusfesztivált rendeztek abban a kis lyukban. Ordítottak, üvöltöttek az észlelések. a nyilallások. Tort ült a gyulladás és a kín. Arra gondolt, hogy megkeresi a harapófogót a spájzban és maga intézi el, a saját kezével húzza ki azt a makacs csontot. De attól tartott, beletörhet a fog. Persze, a lüktetés megszűnt a kémiai szerek hatására, de a tompa fájdalom tovább munkálkodott.

 

A 2019. szept. 11-i Dokk est

 

Gyógyító erejű könyv Varga Klára Múzsakarbantartási alapismeretek című kötete. Az önismeret, az élet felé tett első lépések könyve, a bátorságé, amellyel egy ember megszabadul az évtizedek alatt lerakódott hordaléktól, „a letapadt bánatok, bélyegek, hegek, az elmúlt, de le nem tett maszkok” tömkelegétől.

Amikor kézhez kaptam, az első gondolatom az volt, milyen merész: egy író, aki kiteszi a borítóra a kézírását. Ez az átgondolt, vagy átgondolatlan egyenesség jellemzi leginkább a könyv főhősét, aki nem fél, sohasem félt a meztelenségtől. Talán azért, mert volt alkalma megtapasztalni, milyen érzés rákényszerített gúnyákban járni. A kendőzetlen őszinteség, amellyel aztán olvasás közben szembesülünk, mindent megmagyaráz. A kitárulkozásnak ezen a pontján már nincs mit veszíteni.

 

Nagy Zsuka felolvas – Irodalmi Jelen

 

Sumonyi Zoltán vagy Sumonyi Papp Zoltán , született: Papp Zoltán (Szatmárnémeti1942február 5. –) József Attila-díjas (1985) magyar író, költő, rádiós szerkesztő. Szépirodalmi munkásságában változtatta meg a nevét, mivel több Papp Zoltán nevű alkotó is létezett.

A könyv apropója egy harmincéves gyűjtemény, a Szép Versek ’87, mely váratlanul került az alkotó kezébe. Portrésorozat ez a kötet, egyfajta tiszteletreméltó vállalkozás, amellyel Sumonyi Zoltán halott pályatársainak állít emléket. A szerző egy harminc évvel ezelőtti antológiába lapoz bele és meg kell állapítania, hogy az ott szereplő hatvankilenc kortársa közül harmincheten már halottak.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal