Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

AZ ÖNGYILKOSSÁG MÉLTATÁSA

 

Az öngyilkosság az emberi természetnek olyan

eseménye, hogy akármennyit beszéltek,

tárgyaltak is már róla, mégis mindenkit

 állásfoglalásra késztet, s minden korban

újra meg újra napirendre kell tűzni.”

(J. W. Goethe)

 

I.

 

Írásom nem az öngyilkosság apoteózisa. Írók, filozófusok pályájának tanulmányozása során feltűnt, gyakran kényszer hatására cselekedtek, kik önként vetettek véget életüknek. Ez lehet a hatalom megtorlásától, a nyomortól, a betegségtől való félelem; esetleg melankólia, vagy valamilyen szenvedély parancsa.

Az összegyűjtött listában (Akutagavától Stefan Zweigig) alig találtam olyan nevet, aki életének tudatosan, megfontoltan fordított volna hátat, mikor menetjegyet váltott a nemlétbe.

Ugyanakkor olyat, aki méltatta az önkéntes halált, jó fél tucatnyit.

Mielőtt szemügyre vennénk az utóbbiakat, nézzünk szét még az öngyilkosságot elkövető személyek között. Mi vezeti őket erre a tettre?

 

Behúzott nyakú fák

Péter Erika: A főnixmadár dala

AB-ART, 2018. 96 oldal, 1900 forint

 

A nyelv úgy zárja magába az irodalmi művet, ahogy az ég és a föld találkozása biztosít meghitt otthont az embernek, írta Roland Barthes. S ez az érzés lesz úrrá a befogadó lelkén, amikor olvassa Péter Erika legújabb verseskötetét.

„Hallgatózom:a vízzúgás felnyög, metronómként ismétlődik hangja, aztán: lassul a lélegzete s már azt hiszed, csönddé válik.” (Prognózis)

Aki ír, az tapasztalataiból szűri ki a mások számára hasznos, megosztani érdemes impressziókat. Péter Erika szívesen teszi ezt, és expresszív módon. Élmény olvasni, amit gondol.

Aki ír az érzékeli egy kornak a történelemtől örökölt, de az adott társadalmi, kulturális érték kontextusában megnyilvánuló (ideológiai, politikai, esztétikai, világnézeti) nyelvezetét. Ezen nyelvezetek terében fogalmazza meg személyes történetének legfontosabb kérdéseit. Az írás ebben a tekintetben a szabadság – igaz, pillanatnyi – terepe.”

A szöveg végtelen szövet, amely mindig más szövegek szavaiból, öntudatlanul kölcsönvett idézeteiből és motívumaiból szerveződik, s amelyben több különböző értelem és jelentés-sáv keresztezi egymást.

 

Paládi Zsolt: Önmegvalósítás művészi fokon

 

(Magyar Napló Kiadó, 2018)

„Lankás, szelíd dombok, széles tengeröblök, ragyogóan csillogó tavak, az északi táj egyedülálló szépsége.” Klasszikus nyugat-európai jólét, fejlett demokratikus intézményrendszer és szociális védőháló, elenyésző munkanélküliség, a tanulás, önképzés páratlan lehetőségei – ki kívánna ideálisabb életkörülményeket? Dániában, ahol Paládi Zsolt 2012-ben négy hónapot töltött ösztöndíjasként, mindez valóság, amely lehetővé teszi egy világviszonylatban is egyedülálló népfőiskolai rendszer működtetését.

 

Abszolút értékrend

Szepes Erika: „Ez hát a vihar”

Esszék és elemzések

(Olvassuk együtt!  VIII.)

 

            Boldog ember az, akinek nincsenek tabui. Szepes Erika például, ilyen. A tabuk előírói azonban nem nyugszanak bele a szabadság ilyen mértékű kiterjesztésébe. Horkheimer és Adorno könyvében ez már beigazolódni látszott. (A felvilágosodás dialektikájában) Szepes Erika épp ezért túlnyújtózik a szoros pórázra fogott műelemzés Prokrusztész-ágyán.

            Nem stigmatizál egyetlen gondolkodásmódot sem. A skrupulus-mentes elemzés viszont csak a hasonszőrűek körében kap elismerést. Ennek ellenére szerzőnk évtizedek óta következetesen ragaszkodik poszt-reneszánsz ars poeticájához.

 

 

Kultúrharcom

 

 

Nehéz ezeket a gondolatokat leírnom. A politikáról A Hetedikkel kapcsolatban nem szoktam beszélni. Azonban bármilyen távolságtartóan kezelem is az alábbi témát, lehetetlen a politikát nem érintenem. A politika ugyanis beletolakszik mindenbe, nem hagyva magánszférát.
A gyermekéveim az 1970-es, a kamasz éveim az 1980-a évekre estek. Ez a puha kádári diktatúra korszaka volt. Egy hanyatló diktatúráé, amely egészen addig leválthatatlannak tűnt, amíg a Szovjetunió át nem esett a gerontokrácia tragikomikus évein, s Gorbacsov be nem ismerte, hogy a rendszer fenttarthatatlan.
   A magyar rendszerváltás - azaz, amit annak neveznek -, nem volt más, mint a szovjet érdekszféra szűkülése. A szovjet megszálló hadsereg kivonult hazánkból.
Aki azt gondolja, hogy ezért megharcoltunk és győztünk, az súlyosan téved. Az ölünkbe hullott a lehetőség, amivel ismét rosszul éltünk.

 

Báger Gusztáv 80

2018. szeptember 12.

            Hihetetlen! Ilyen fiatalok a nyolcvan évesek manapság? Mert Báger Gusztáv, József Attila-díjas lírikus, fizikailag és szellemileg is friss. Kreatív és inspirált. A neves közgazdász és költő nyugodtan letagadhatna harminc évet. Ritka értékes fajtája az intellektuális egyedeknek. Jó volna sokáig őrizni, óvni.

             Együtt kávézunk és ebédelünk olykor. Huszonöt éve a Tevan Kiadó igazgatójaként több kötetét adtam ki. Büszke vagyok rá! Olyan morális példája ő a kortárs értelmiségieknek, akik tényleg hajlandóak lemondani a saját érdekeikről azért, hogy a közjót szolgálják. „Léten túli etika.” Ahogy Levinas mondaná. Szinte csodaszámba megy.  És Isten kegyelme miatt él, virul. Jó kondíciónak örvend. Megrendítő pontosság és műgond élteti. Páratlan, ahogy meg-megújul.

 

A nyelv, az én és a közösség

Jézus mondata: Akarom, tisztulj meg!

 Máté 8.3.

 

            Egy-szerű (1 formátumú, Egy Alakú) megállapítással kell kezdenem. A szavak jelentését leginkább szövegkörnyezetük határozza (szabja) meg. Ha van nekik olyan. Az önmagában álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, sík, lefestett „fadarabra” vagy egy lehajtható, kis ovális asztalkára a vonat büfé kocsijában? Kép jelenik meg a tudatának a vetítővásznán vagy valami más, nyelvi-történeti háttér? Miért mondják annyira nyomatékosan tehát, hogy gondolkodásunk első sorban nyelvi jellegű? És nem képi. Nem hangtani? Nem íz-, és illat-központú? Hanem mindenképp valamelyest a filozófiát, a szavak használatát érinti?

 

 

Zsille Gábor: Örökség, mulandóság

 

 

A költő élete történetcserepek sokasága, melyek egyszer csak valamiféle teljességgé állnak össze, ha megfelelő fénytörésű prizmán át szemléljük őket. Zsille Gábor kötete műfajilag öt egységből áll: húsz tárca, tizenkét esszé, hét recenzió tekinthető e műegész cserepeinek, továbbá tizenkét beszélgetés pályatársaival, melyekből öt lengyel vonatkozású; végül pedig három beszélgetés – vele, a költővel, műfordítóval és életművésszel.

 

 

Színpoémák

Jakatics-Szabó Veronika kiállításáról

 

Jakatics-Szabó Veronika képeivel legutóbb a Mélycsarnokban találkoztam; akkor az irodalmat és a vizuális művészetet összekötő szálak, a könyv és kép, könyvtest és képkorpusz között lehetséges kapcsolatok voltak körüljárva.

Itt és most pedig a lehető legfontosabb életesemény: egy gyermek megérkezése. Amikor minden csak hozzá képest van. Az átértékelődött idő, például. Hogy mettől meddig van lehetőség a munkára. Meddig alszik, mikor eszik. Vagy az anyagválasztás ‒ a gouache kínálkozott, mert a babának túl penetráns lett volna az olajfesték szaga.

A gouache másfajta technikát kíván, gondolom laikusként, de ezt csak az olajhoz viszonyított, némileg közvetlenebb, fémesebb hatású, markáns, dekoratívabb színhatásokon tudtam lemérni ‒ a gouache-t valamikor „plakáttempera”-néven árulták, és ebben van valami, ezek a képek nem csalogatnak hosszasabb, szemlélődőbb, óvatosabb befogadásra, hanem azonnal hatnak, mint a fehér rum ‒ egyszerűen nyakon ragadják az embert.

 

 

 

La Dolce Vita

 

"Az édes élet" 1960-ban készült Frederico Fellini film címe, amely még 1960-ban a cannes-i filmfesztiválon megnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát. Az élvezeteket hajszoló, léha életről szól a film.

A film tartalma a legjobban a Wikipédia megfogalmazásában érthető:

"Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. S noha a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát."

 

Jellem, gondolkodásmód

Szemlélet és stílus

            Heidegger int, nehogy azt higgyük, hogy a szó rögtön szállítja a dolog áttetsző lényegét. És Roland Barthes szövi tovább, elmagyarázta, hogy az én-kép és az Én-mondás szférája más, még ha összeforrt is. Maga a személy is a jelölőlánc részese, a beszélő megművelte föld, a nyelv, az a matéria vagy dolog, amiből a mondó származik. Bár az általunk értett diskurzus szimbolikus, az individuum is szemantikai konstellációként rögzül, akár egy számegyenesen kijelölt „pozíció”. Az írás csak egyetlen pillanatig lép ki az imaginárius szegmensből, amikor a megmondó én összhangja a mondatok alapján cselekvő énnel teljes. Ez a másodperc egy kegyelmi állapot. A Logosz találkozása az elmével, a szellem érintése a bőrön. A meghalást feltartóztató borzongás. Ami fölötte áll a testnek. Jövőhorizont, mondaná Hegel. A szellem fenomenológiája alapján. Vagy a „zűrzavar rendbontója” (Karl Kraus szavaival) bekukkant a kulisszák mögé és leírja, amit lát. Ejnye. S a számítógép kiírja, keressünk másik energiaforrást, mert lassan lejár az elem szavatossági ideje, az akku feladta. Nincs benne tovább spiritusz, se Petró.

 

Egyén és közösség az irodalomban; magán- és közélet a szövegben, elefántcsonttorony és/vagy piactér

 

Én az egyén vagyok, és itt van körülöttem a közösség. Én beszélek, ti most hallgattok. Én nem szeretek annyira nyilvánosan beszélni, sőt kimondottan utálok, de a kedvetekért megteszem, mert hallani akartok. Azt hiszitek, okosat fogok mondani, pedig haha.

Az Országos Levéltárban, ahol dolgozom, na ott aztán van közösség, mindig akkor a leginkább, amikor pedig én egyénileg írni szeretnék. Verssel nem is nagyon kísérletezem ott, nyolcan vagyunk egy szobában, de kritikával, recivel, könyvszerkesztéssel, lapszerkesztéssel simán. Néha nem hagynak dolgozni, mert hangosan beszélgetnek órákon át, olyankor szólok, sőt a múltkor veszekedtem is. De máskor meg közösségi életet élek, és én is inkább Kozsó áramlopási botrányáról és a közmédia virágzásáról, válságáról, ki hogyan látja, beszélgetek. A levéltári közösség, ez a nyolc teljesen máshonnan jött, különböző életkorú és pártpreferenciájú férfi és nő egyébként többnyire élő Laokoón-csoportja a toleranciának, mi több, az altruizmusnak. Többfelé és egymástól távolra szakadt irodalmi közösségek figyelmébe ajánlom környezettanulmány céljából a Magyar Nemzeti Levéltár 64-es szobáját.

 

 

A tangó legyőzi a halált

 

Világunk már többször megérett a pusztulásra, és mivel túl régóta mondogatjuk ezt, lehet benne némi ráció. Érdekes tendencia, hogy egyre több hazai szerzőt foglalkoztat a világvége gondolata. Számos önjelölt jövőbelátó megjósolta már a világvégét, ami eddig szerencsére mindvégig elmaradt, vagy ha be is következett, nem vettük észre. És most ez az ürülékgyártó, mohó vágyaktól hajtott emberiség megítéltetik. Ami eddig csak hatásvadász bulvárlapok leghátsó oldalán manifesztálódott, betáncol az életünkbe, legalábbis egy regény erejéig.

 

A művészetről


A Szint kérdésére: "A művészet olyan objektív tevékenység, amely hat az emberi érzékszervekre, és agyi élvezetet okoz. Lásd gasztronómiai élvezet, szexuális élvezet, zenei élvezet, színházi élmény, múzeumi katarzis, balett, tapintási élvezet, lásd futuristák tapintó asztala, népi tánc, távfutás, endorfinok szabadulnak fel, elektromos stimulálás, drogok fogyasztása, fészbukolás, TV sorozatok, Kocsis Zoltán leül a zongora mellé, és nem csinál semmit, mert ez van a kottában (John Cage: 4 perc 33 másodperc), stb."

 

 

„mintha nem volna teste”

Nádasdy Ádámról, -tól, -nak

Ahány költő, úgy tűnik, annyi életpályamodell. Van, aki már az óvodában verset farag, mást az iskolában ragad el a poézis szelleme (én például tizenkét évesen kezdtem vonalas füzetbe rigmusokat, később versnek nevezhető szövegeket eszkábálni); sőt nevezhető a versírás afféle pubertáskori elváltozásnak is, ami majdnem mindenkivel megtörténik, csak aztán a felnőttkorba lépve a legtöbben abbahagyják, vagyis kinövik – aki nem, az minősül költőnek. Ez az általános felfogás. De például Vasadi Péter már 46 éves volt, amikor az első kötete megjelent, és élete alkonyára elért mindent, amit egy költőnek el lehet ma érnie Magyarországon, és az talán nem kevés. Magyarország végső soron mindig meg tudta becsülni a költőit, ha megerőltette magát. Nádasdy Ádám elmondása szerint 29 éves korától versel – egész pontosan: a kamaszkor nála is termett költeményeket, de ő, valódi hangját nem találva még, s mert „furcsa”, szégyellt érzései és gyakorló katolikus hite közt vívódott, tíz évig szüneteltette ebbéli tevékenységét. Mondván, nagyon sokat kell várni, nagyon nagy dolgoknak kell megtörténniük, megoldódniuk ahhoz, hogy az ő nyelve is megoldódjon, hogy meg merjen szólalni.

 

Tükör által, homályosan

Ingmar Bergman emlékére

Amit az újkor embere mond, azt mind fenntartással közli. (Mihail Bahtyin tudta ezt.) Túl finom irónia. A néven nevezés mágikus ereje azonban megmaradt. Pars pro toto – (rész az egész helyett), sok enni kívánó személy helyett sok száj várja Isten beszédét. Az ámuldozás lélegző tájként beszippantja a gondolkodás. Az éj gyökerei között futnak a sínek. Szeráfok és faunok bámulnak a mozgólépcsőn. Hörcsögök. A pillanat folyóban széttépett nyakék. Egyetlen élet: gyöngy az ég. Egy kerub csönget, kozmikus robot. Tarsolyában hormonok. Hallgatom a mikrokozmoszt. Mintha valaki összeroppantaná a táskarádiót.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal