Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Billegő világ  
(Bak Rita: Csillaganya, Parnasszus Könyvek, Budapest, 2018)

.

Bak Rita Csillaganya (2018) című verseskötete a Parnasszus Könyvek sorozatában jelent meg. A negyvenöt költeményt hat különálló ciklusba rendezi a költő; hosszabb-rövidebb fejezetek adják ki azt a kötetegészt, amelyben meg-megcsillan a szerző költői tudása a fájdalomról, a félelemről, a panellétről, a természetről: az életről, a halálról. Néha az egész vers fogalmi síkon lebeg, épp ezért – akár „a Mont Blanc csúcsán a jég” – szépnek látjuk, de számunkra elérhetetlen (Kontraindikált, Délután). A kötetcím is egy olyan jelentéssűrítő szóösszetétel, melyben az égi mezőkre elutazó, csillagarcú anya képe determinálja a kötetet. A címadó vers az azonos című ciklusban szerepel, és népdalszerű voltával teljesen kiválik a kötetből: „Csillaganya, csillaganya / Tejútrendszer nagyasszonya. / Gyere velem holdat fogni, / üstökössel hógolyózni.”

 

 

„Van olyan ég, melyben otthon vagyunk."

(Balla Zsófia: Más ünnepek)

 

       Ha a kötetet jellemző játékosság és transzcendencia felől közelítünk Balla Zsófia verseihez, azt mondhatnánk, már a családi névadás is költészetre predesztinálta: nevének megfordításákor -- Zsófia Balla – egy daktilusból és egy spondeusból álló hexametervég csendül a fülünkbe. Nyomatékot adhat játékunknak a zsidó származáshoz kapcsolható kabbalisztikus névmágia és Balla Zsófia zenei végzettsége is. Más ünnepek című kötetét 7 év hallgatás után jelentette meg, s különös észrevételnek tűnhet, hogy az utóbbi 3 verseskötete rendre 7 éves szünetek után látott napvilágot: A nyár barlangja 2009-ben a 2002-es A harmadik történet után, ez utóbbi pedig az 1995-ös Ahogyan élsz előtt. Ez a „számmisztika” a 2016-os dantei belső utazásként felfogható Más ünnepek kötet 9 ciklusból álló felépítésén is megmutatkozik, s talán az sem véletlen, hogy a címadó ciklus a kötet aranymetszetében, a 6. részben található.

 

Kis könyv a szorongásról

(Bak Rita: Csillaganya, Parnasszus Könyvek, Budapest, 2018)

 

Bak Rita verseinek alapja egy-egy asszociációs lánc, amelyben a képzelet, az érzések összetettsége egyfajta narratív logikává szerveződik a maga nehezen megragadható módján. Ennek nyelvileg a legelemibb, a szabad asszociációt és a pszichoanalízis módszerét idéző formája a nyitó versben alkalmazott megoldás: a Kontraindikáltban szavak és szintagmák sorakoznak egymás után, minimális figurativitás mellett, leginkább szürrealista metaforákat alkalmazva, időnként állva csak össze versmondattá. A versek zömében, akár szabadversről, akár rímes darabokról van szó, teljes mondatok rejtik az asszociációs logikát, amelyben a halál, a csend, a magány, a szorongás képei egyesülnek. A személyes élmények verssé formálásához szükség van egyfajta távolságtartásra, művészi távlatra, amit megnehezít az érzelmi bevonódás, a traumatikus élmények elevensége. Ilyen esetben a vers a szerző szempontjából terapeutikus haszonnal jár, az olvasó azonban az érzelmi felfokozottságot kívülről, közhelyként fogja szemlélni, a művészi hatás, a megérintődés elmarad. „A fájdalom / örökké visszatérő / tőrdöféssel / belémhatol.” (Sebek) Ebben a transzformációs folyamatban kétségkívül nagy segítség az a reflexív viszony, amit a szerző pszichológiai képzettsége nyújt, és aminek jelzései időnként a versekben is megjelennek (Az én koromban). Ennek ellenére a prózai konstatálás és a kimondás nyíltsága nem hagy teret sem a lélek homályos és logusan nem magyarázható mélységeinek, sem pedig az olvasó fantáziájának: „Valahogy soha nem volt barátom / az álommanó, / mindig csak az árnyak leselkedtek / a hálószobában / a szekrényekben, / a folyósón, és nem / tudtam, hogyan bújhatnék el előlük. / Ők bújtak el előlem / és bármikor rám támadhatnak még ma is.” (Egerek kaparásznak) Az élményszerűséget, az átélhetőséget és a költői megformáltságot egyaránt erősítené, ha a sorokba tördelt ténymegállapítások hagynának üres helyeket, felvetnének kérdéseket, költői eszközökkel, erősebb poétikai tudatossággal közelítenének a kifejezendő tartalomhoz, nem csupán a visszaemlékezés és a jelen önboncolgatásának szomorúságát közvetítve.

 

 

Bene Adrián: „A kívánt rész tetszés szerint aláhúzandó.”

Halmosi Sándor: Lao-Ce szenvedélye

AB-ART, 2018, 95 oldal

 

Halmosi Sándor lírájában a személyes kapcsolatok és az ezekből formálódó közösségi, nemzeti viszonyok ugyanabban a keserűséget játékosságba és iróniába burkoló hangnemben jelennek meg. Ezt fejezi ki a mottó: „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk.” Érdemes ezt fejben tartanunk a Genderattack című vers olvasása közben is, amely tekinthető a kötet kulcsdarabjának, az én olvasatomban legalábbis azzá vált, mind formai megoldásai, mind a benne megjelenő problémák révén. Visszakanyarodva a kötet elejétől épülő értelmezési keretre, a mottó fényében a nyitó darab és a címadó vers a bűnök, a mulasztások és a felelősség, az ítélkezés referenciális mezőjében horgonyozza le a versek atmoszféráját. „És ki fog száradni egyszer ez a szép, zöld völgy. / (…) És akkor mindenkit / szólítani fognak név szerint.” (Azt az egyet) A bűnös néven szólításának motívumával találkozunk a halványan Ady istenes verseit idéző Lao-Ce szenvedélyében is: „Nevemen szólítasz, hosszasan sorolod bűneimet”. A bűntudattal együtt a megtisztulás lehetősége, a kegyelem vágya is megfogalmazódik, aminek a lehetősége a személyes, családi kapcsolatok és a hit bensőséges horizontján artikulálódik.

 

 

CZILCZER OLGA: SZAVAKBAN EGY ERDŐ

 

„Jelen vagyunk, ha ezt jelenlétnek hiszed.”

(Euripidész)

 

          A Csongrád megyei Szegvár két híres íróval is büszkélkedhet: az 1976-os születésű Grecsó Krisztiánnal és a nála 36 évvel korábban született Czilczer Olgával. Grecsó napjaink kortárs irodalmának egyik legnépszerűbb szerzője, Czilczer Olga nevét viszont valószínűleg csak szűkebb irodalmi berkeken belül ismerik.  Azért meglepő ez, mert a Jelenkor, a Holmi, a Liget és a Műhely több számában is régóta publikáló költőnő szívesen ad interjút és rendszeresen találkozik olvasóközönségével irodalmi esteken és könyvbemutatókon. Czilczer Olga sokműfajú alkotó: a verseken kívül írt már lélektani és gyerekregényt (Mehetünk, kedves, Világjáró, Bobó könyve), valamint drámát és hangjátékot is. Olyan neves pályatársak biztatták, illetve írtak róla elismerő kritikát, mint Rába György, Határ Győző, Örkény István, Lator László, Kalász Márton, Parancs János, G. Komoróczy Emőke. Legfőbb példaképe Nemes Nagy Ágnes és Csorba Győző, mesterének azonban Rába Györgyöt tartja, az ő emlékének két verset is szentel legújabb kötetének Költők soraikban című ciklusában (Cento, Narkisszosz).

 

 

 

Odabent valami forr, idekint szanaszét fröccsen

 

 

 

„De mi a könyv tanulsága?” – kérdezi az Olvasó. Miért kell állandóan tanulságokra törekedni? Az szubjektív ügy. A tanulságéhség olyan, mint minden verssor végén a rímeket hiányolni. Az élet ugyanis ritkán rímel. Néha úgy tűnik, hogy a rossz hasznosabb, mint a jó, életünk negatív eseményeinek mindig nagyobb realitást tulajdonítunk, mint a szép és kellemes dolgoknak. Talán úgy érezzük, ajánlatosabb a rosszra berendezkedni, mert akkor nagy meglepetés nem érhet minket.

 A Noran Libro kiadó Európa női szemmel sorozatának egyik kiemelkedő darabja Maria A. Ioannou ciprusi írónő Katlan című novelláskötete. A borítóra választott Hieronymus Bosch-festmény méltón előkészíti a tartalmat, kiadós írásokra készülhetünk. A szövegek textúrája erőteljes, asszociatív színei az élet árnyoldalát láttatják. Minden írás egyfajta mikrokozmoszt mutat be, a fiatal női szerzők áldásos, friss érzékenységével, néhol impresszionista, néhol bensőséges látásmóddal. A provinciális perspektívát részletgazdag áldozathozatallal haladja meg, alaposan kihasználva a rövidpróza műfaji kereteit.

 

 

A válogatás összese

Báger Gusztáv: Napharang

Válogatott és új versek, Széphalom, 234 oldal, 2900 Ft.

2018.

 

            A ma már beérkezettnek minősülő Báger Gusztáv rangja és jelentősége kétségbevonhatatlan. Kortársaira, befogadóira azzal gyakorolt költészettörténetileg is regisztrálható hatást, hogy beszédaktusával felülemelkedett az uralkodó olvasási normákon. Még akkor is, ha a két kőtáblává hasadt, magyar kánon éles „fogai” között kellett tartózkodnia jó darabig, de ez tünetértékű egy nyelvi virtuóz számára, hisz a szöveg-köztiségből jutott a kánon-közbe. Így mára már közel került az elfogadottak listáján az élmezőnyhöz, ez vitathatatlan.

            A kérdés csak az, sikerült-e válogatott verseit jól megcsinálnia? Valóban ezek lennének a legjobb opusok? Érdemes ezért az életműre egy összefoglaló pillantást vetni. S kitérni a legújabb versek üdítő másságára, meglepően friss erudíciójú distanciájuk elevenségére.

            A Napharang tömény, sűrű szójáték. Kompakt késztermék. Kifejezi a hagyomány és a ráépülő eltérni, másnak lenni érzet finom veretességét, rezonanciáját.

 

 

Csillag Tamás: Megtalált ország
(Magyar Napló Kiadó, 2018)

 

 

 

Országra, hazára találni kivételes kegyelem egy ember életében akkor, ha ezt a hazát a nyelv által, a versben leli, teremti meg.  Csillag Tamást nem találjuk az irodalmi élet sűrűjében, nevével nem gyakran találkozunk a folyóiratok és irodalmi portálok forgószínpadán. Ez az idén harmincéves, Gyulán született fiatalember a „körön” kívül állók újszerűségét, friss levegőjét hozza magával, a meglepetés lendületével. Mentes a kortárs költőket olykor gúzsba kötő kényszerektől, mondandóját nem méricskéli a szakmaiság vagy éppen a kultúrpolitika patikamérlegén, nem korlátozzák ilyen-olyan kötelezettségek. Verseiben felszabadultan, őszintén tárja elénk legbensőbb gondolatait, érzéseit – rímekben és szabad versekben egyaránt.

 

 

AZ ÖNGYILKOSSÁG MÉLTATÁSA

 

Az öngyilkosság az emberi természetnek olyan

eseménye, hogy akármennyit beszéltek,

tárgyaltak is már róla, mégis mindenkit

 állásfoglalásra késztet, s minden korban

újra meg újra napirendre kell tűzni.”

(J. W. Goethe)

 

I.

 

Írásom nem az öngyilkosság apoteózisa. Írók, filozófusok pályájának tanulmányozása során feltűnt, gyakran kényszer hatására cselekedtek, kik önként vetettek véget életüknek. Ez lehet a hatalom megtorlásától, a nyomortól, a betegségtől való félelem; esetleg melankólia, vagy valamilyen szenvedély parancsa.

Az összegyűjtött listában (Akutagavától Stefan Zweigig) alig találtam olyan nevet, aki életének tudatosan, megfontoltan fordított volna hátat, mikor menetjegyet váltott a nemlétbe.

Ugyanakkor olyat, aki méltatta az önkéntes halált, jó fél tucatnyit.

Mielőtt szemügyre vennénk az utóbbiakat, nézzünk szét még az öngyilkosságot elkövető személyek között. Mi vezeti őket erre a tettre?

 

Behúzott nyakú fák

Péter Erika: A főnixmadár dala

AB-ART, 2018. 96 oldal, 1900 forint

 

A nyelv úgy zárja magába az irodalmi művet, ahogy az ég és a föld találkozása biztosít meghitt otthont az embernek, írta Roland Barthes. S ez az érzés lesz úrrá a befogadó lelkén, amikor olvassa Péter Erika legújabb verseskötetét.

„Hallgatózom:a vízzúgás felnyög, metronómként ismétlődik hangja, aztán: lassul a lélegzete s már azt hiszed, csönddé válik.” (Prognózis)

Aki ír, az tapasztalataiból szűri ki a mások számára hasznos, megosztani érdemes impressziókat. Péter Erika szívesen teszi ezt, és expresszív módon. Élmény olvasni, amit gondol.

Aki ír az érzékeli egy kornak a történelemtől örökölt, de az adott társadalmi, kulturális érték kontextusában megnyilvánuló (ideológiai, politikai, esztétikai, világnézeti) nyelvezetét. Ezen nyelvezetek terében fogalmazza meg személyes történetének legfontosabb kérdéseit. Az írás ebben a tekintetben a szabadság – igaz, pillanatnyi – terepe.”

A szöveg végtelen szövet, amely mindig más szövegek szavaiból, öntudatlanul kölcsönvett idézeteiből és motívumaiból szerveződik, s amelyben több különböző értelem és jelentés-sáv keresztezi egymást.

 

Paládi Zsolt: Önmegvalósítás művészi fokon

 

(Magyar Napló Kiadó, 2018)

„Lankás, szelíd dombok, széles tengeröblök, ragyogóan csillogó tavak, az északi táj egyedülálló szépsége.” Klasszikus nyugat-európai jólét, fejlett demokratikus intézményrendszer és szociális védőháló, elenyésző munkanélküliség, a tanulás, önképzés páratlan lehetőségei – ki kívánna ideálisabb életkörülményeket? Dániában, ahol Paládi Zsolt 2012-ben négy hónapot töltött ösztöndíjasként, mindez valóság, amely lehetővé teszi egy világviszonylatban is egyedülálló népfőiskolai rendszer működtetését.

 

Abszolút értékrend

Szepes Erika: „Ez hát a vihar”

Esszék és elemzések

(Olvassuk együtt!  VIII.)

 

            Boldog ember az, akinek nincsenek tabui. Szepes Erika például, ilyen. A tabuk előírói azonban nem nyugszanak bele a szabadság ilyen mértékű kiterjesztésébe. Horkheimer és Adorno könyvében ez már beigazolódni látszott. (A felvilágosodás dialektikájában) Szepes Erika épp ezért túlnyújtózik a szoros pórázra fogott műelemzés Prokrusztész-ágyán.

            Nem stigmatizál egyetlen gondolkodásmódot sem. A skrupulus-mentes elemzés viszont csak a hasonszőrűek körében kap elismerést. Ennek ellenére szerzőnk évtizedek óta következetesen ragaszkodik poszt-reneszánsz ars poeticájához.

 

 

Kultúrharcom

 

 

Nehéz ezeket a gondolatokat leírnom. A politikáról A Hetedikkel kapcsolatban nem szoktam beszélni. Azonban bármilyen távolságtartóan kezelem is az alábbi témát, lehetetlen a politikát nem érintenem. A politika ugyanis beletolakszik mindenbe, nem hagyva magánszférát.
A gyermekéveim az 1970-es, a kamasz éveim az 1980-a évekre estek. Ez a puha kádári diktatúra korszaka volt. Egy hanyatló diktatúráé, amely egészen addig leválthatatlannak tűnt, amíg a Szovjetunió át nem esett a gerontokrácia tragikomikus évein, s Gorbacsov be nem ismerte, hogy a rendszer fenttarthatatlan.
   A magyar rendszerváltás - azaz, amit annak neveznek -, nem volt más, mint a szovjet érdekszféra szűkülése. A szovjet megszálló hadsereg kivonult hazánkból.
Aki azt gondolja, hogy ezért megharcoltunk és győztünk, az súlyosan téved. Az ölünkbe hullott a lehetőség, amivel ismét rosszul éltünk.

 

Báger Gusztáv 80

2018. szeptember 12.

            Hihetetlen! Ilyen fiatalok a nyolcvan évesek manapság? Mert Báger Gusztáv, József Attila-díjas lírikus, fizikailag és szellemileg is friss. Kreatív és inspirált. A neves közgazdász és költő nyugodtan letagadhatna harminc évet. Ritka értékes fajtája az intellektuális egyedeknek. Jó volna sokáig őrizni, óvni.

             Együtt kávézunk és ebédelünk olykor. Huszonöt éve a Tevan Kiadó igazgatójaként több kötetét adtam ki. Büszke vagyok rá! Olyan morális példája ő a kortárs értelmiségieknek, akik tényleg hajlandóak lemondani a saját érdekeikről azért, hogy a közjót szolgálják. „Léten túli etika.” Ahogy Levinas mondaná. Szinte csodaszámba megy.  És Isten kegyelme miatt él, virul. Jó kondíciónak örvend. Megrendítő pontosság és műgond élteti. Páratlan, ahogy meg-megújul.

 

A nyelv, az én és a közösség

Jézus mondata: Akarom, tisztulj meg!

 Máté 8.3.

 

            Egy-szerű (1 formátumú, Egy Alakú) megállapítással kell kezdenem. A szavak jelentését leginkább szövegkörnyezetük határozza (szabja) meg. Ha van nekik olyan. Az önmagában álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, sík, lefestett „fadarabra” vagy egy lehajtható, kis ovális asztalkára a vonat büfé kocsijában? Kép jelenik meg a tudatának a vetítővásznán vagy valami más, nyelvi-történeti háttér? Miért mondják annyira nyomatékosan tehát, hogy gondolkodásunk első sorban nyelvi jellegű? És nem képi. Nem hangtani? Nem íz-, és illat-központú? Hanem mindenképp valamelyest a filozófiát, a szavak használatát érinti?

 

 

Zsille Gábor: Örökség, mulandóság

 

 

A költő élete történetcserepek sokasága, melyek egyszer csak valamiféle teljességgé állnak össze, ha megfelelő fénytörésű prizmán át szemléljük őket. Zsille Gábor kötete műfajilag öt egységből áll: húsz tárca, tizenkét esszé, hét recenzió tekinthető e műegész cserepeinek, továbbá tizenkét beszélgetés pályatársaival, melyekből öt lengyel vonatkozású; végül pedig három beszélgetés – vele, a költővel, műfordítóval és életművésszel.

 

 

Színpoémák

Jakatics-Szabó Veronika kiállításáról

 

Jakatics-Szabó Veronika képeivel legutóbb a Mélycsarnokban találkoztam; akkor az irodalmat és a vizuális művészetet összekötő szálak, a könyv és kép, könyvtest és képkorpusz között lehetséges kapcsolatok voltak körüljárva.

Itt és most pedig a lehető legfontosabb életesemény: egy gyermek megérkezése. Amikor minden csak hozzá képest van. Az átértékelődött idő, például. Hogy mettől meddig van lehetőség a munkára. Meddig alszik, mikor eszik. Vagy az anyagválasztás ‒ a gouache kínálkozott, mert a babának túl penetráns lett volna az olajfesték szaga.

A gouache másfajta technikát kíván, gondolom laikusként, de ezt csak az olajhoz viszonyított, némileg közvetlenebb, fémesebb hatású, markáns, dekoratívabb színhatásokon tudtam lemérni ‒ a gouache-t valamikor „plakáttempera”-néven árulták, és ebben van valami, ezek a képek nem csalogatnak hosszasabb, szemlélődőbb, óvatosabb befogadásra, hanem azonnal hatnak, mint a fehér rum ‒ egyszerűen nyakon ragadják az embert.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal