Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Parancs János, Deák László és Kecskeméti Kálmán Szigligeten
Kép forrása: Kecskeméti Kálmán

Szigligetre először Parancs János hívott 1982-ben és ő is vitt le oda trabantján. Velünk utazott még Györffy László színművész, író is. Előző nap vettem 5 liter somlói bort és hoztam magammal egy marmonkannában.

– Szigligetre bort! – szörnyülködött Parancs János. Azonban jó társaságba csöppentünk és az 5 liter bor gyorsan elfogyott. Kikre emlékszem? Tímár György író, műfordító, Abody Béla író, Galsai Pongrác író, akit még Pécsről ismertem és egy újságíró, akinek a nevére már nem emlékezem. De ez az újságíró még éjjel is bekopogott a szobámba, hogy megkérdezze: – Semmi nem maradt a marmonkannában?

Ott volt még Deák László barátunk is, a kitűnő költő. János néhány nap múlva megörvendeztetett egy a nevemre írott verssel, egy akrosztikonnal. Expedíció a címe. Később megjelent egy kötetében, majd az összegyűjtött művei között, sajnos már a halála után.

 

 

Fűkő Béla

 

ÍGY, VAGY ÚGY, VAGY AMÚGY, AZ OCSÚ ELVÁLIK A BÚZÁTÓL”

 

 

.A művészet olyasvalami, amit a lelke mélyén mindenki ért, tehát nem pusztán a művészek előjoga és kiváltsága, végső vonatkozásában arra hivatott, hogy visszaadja az embernek a szépségbe, az igazságba, a szabadságba, továbbá a valódi emberségbe vetett hitét, éppen ezért, ha egy műalkotás elkészül, az olyan, mint az utolsó ítélet, azaz minden a megfelelő helyére kerül.”

 

(Kovács Gábor tanár, író, költő)



Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk! Amolyan szobrászos attitűdből kifolyólag, ami a mai jeles alkalomból azt gondolom megbocsátható, azt is mondhatnám: kedves fanyűvő, kőtörő és vasgyúró Kortársaim és Barátaim!

Először is köszönöm Önöknek, Nektek, hogy eljöttek, eljöttetek az emlékkiállítást megtekinteni, és „így, vagy úgy, vagy amúgy” jelenlétükkel, jelenlétetekkel kapcsolódtok ahhoz a tiszteletadáshoz, ahol a kiállító művész barátok a tavaly elhunyt barátunk Velekei József Lajos grafikus és szobrászművész előtt tisztelegnek.

 


Aknay Tibor: Vadmacska

Amikor Gyöngyöst elhagyta az autóbusz és a távolban hegyek kékesszürke körvonala tűnt fel, önkéntelenül elmosolyodott. Ismét itt van hát! Szinte minden évben – néha többször is – feljárt a Mátrába és a hegyek üdvözlésekor mindig ugyanazt érezte. Elérve Mátrafüredet átlépett egy bűvös határt, a sík vidék és a hegyek választóvonalán és egyszerre egy másik, sejtelmes, fenséges világba nyert belépési lehetőséget.

Ez az átmenet fokozatos, Füreden még érezhető volt a közeli város lüktető forgalma, a parkoló tele volt autókkal és emberekkel. Aztán kezdett tisztulni a táj, a nyüzsgés lecsendesedett és a szintemelkedés a levegőt is megtisztította, kristályossá tette. Az erdő itt már sűrűbb volt, a fák nagyobbak, méltóságteljesebbek és a lombos fák között egyre nagyobb területet foglaltak el az örökzöldek. Szerette és a tájba illőnek találta az öreg, terméskőből épült nyaralókat is, melyek mintegy jelezték, hogy falaik itt már komolyabb időjárási viszontagságoknak vannak kitéve. Aztán következtek a szerpentinek melyek gyorsan nagyobb magasságokba emelték az utazót, a fordulóban csodás panorámával ajándékozva meg őket. Tavasszal a fák friss zöldjében, a kökénybokrok fehér foltjaiban, ősszel a nyári melegtől búcsúzó lombok színpompás kavalkádjában lehetett gyönyörködni.

 


Kántor Zsolt

Az egymással Lét és a magány köztes tere a beszéd. A beszélgetés. Ha egyedüllétben tartózkodunk, akkor magunkkal folytatunk párbeszédet. Soha nincs olyan, hogy elhallgatna az elme. Kiüresítené magát a tudat. A nyelv csinál mindig valamit a fejben. Ha mást nem is tesz, kérdez. (Ez az intervallum volna a szabad idő? De jó!) Ugyanazt a nyelvet használjuk. Mégis, olykor elmennek egymás mellett a mondatok. Kikerülik egymást a szavak. Elrepül a másik felett a megszületett jelentés. Alvás közben a beszéd a háttérbe vonul, onnan figyeli a nyelv a képeket, miként szövi a szó az elbeszélést. 

 

 
Rimóczi László és Novák Valentin Fotó: Pálóczi Antal

Bodóra várva. Sorra tűntek fel olyan arcok, akik közül sokat “a pandémia” előtt láttam utoljára. Novák Valentin, a novellás kötet szerzője meg is jegyezte viccelve, hogy ha másért nem is, ezért jó ez a könyvbemutató; majd ellenőrizte, hogy a kamera megfelelően látja őt és faggatóját, Rimóczi Lászlót.

Laci a bemutatkozást követve azzal indította útjára a beszélgetést, hogy felolvasott egy részletet az Irodalmi Jelenben megjelent recenziójából; majd megkérdezte, hogy miről kapta a könyv a címét. Valentin elmondta, hogy azt az egyik, benne szereplő novella adta, amelyben az ifjú Bodó Béla egy szauna szimulációjának repedésén beszökik, és más írókkal kerül interakcióba; de csak miután megdorgálta a kérdezőjét, mivel direkt kérte, hogy ezt a kérdést ne tegye fel. Mit lehet tenni?! Laci már csak ilyen lázadó!

Az is felmerült, hogy miért “ÁsÉs novellák” az alcím, de az est során felolvasott művek (Élesztés, Az utazás, Az időzés) erről is lerántották a leplet. (Sajnálattal tudatom az olvasókkal, hogy a kötetben nem szerepel “Ásás” című írás.)

 

 

A novelláskötet a Napkút Kiadó Próza sorozatában jelent meg a Kalota Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó gondozásában 2023-ban.

A könyv 17 novellát tartalmaz.

A kötet szerzője Ványai Fehér József író, költő, újságíró, a Magyar Írószövetség és a Magyar Nemzeti Írószövetség tagja. A r endszerváltás óta publikál folyóiratokban. Szerzőként ez a tizennegyedik könyve.

A könyv a Kádár-korszakba röpíti vissza az olvasót, ahol a főhősök sokszor szembekerülnek a hatalommal, tanúi lehetünk a vidéki elit játszmáinak, valamint annak, a fiatalok hogyan próbálnak feljebb kerülni a ranglétrán.

 

Schreck Mo: Free Dance - fotókiállítás, Pécs

A PécsTV videója

 


'Karcolt gondolatok" kiállításmegnyitó 
 Fűkő Béla és Kováts Ferenc

Milyen is egy rézmetsző? Nézzük meg milyen is az Ő munkaasztala! Milyen az Ő szellemi műhelye? Nekem mindig furcsa, ha valaki zárt helységben dolgozik, pedig sok–sok éven keresztül én is a belsőterek vibráló magányában dolgoztam. Mégis valami oknál fogva feszengek az eszközök között, kicsit úgy érzem magam, mint aki belép a sebészeti klinika ajtaján és szembetalálja magát a gyönyörűen elkészített és megélezett szikékkel és csőrösebbnél csőrösebb ollókkal. Minden kifinomult, felettébb célszerű. Zavarba ejtő számomra minden, mi a szobrászi nagyvonalúságnak csak egy kicsit is ellentmond. Talán hiányzik valami, amibe kapaszkodhatnék, valami vésőszerű mankóféle, jártasságban segítő eszköz. Mikor a rézkarcoló műhelyére gondolok, óhatatlanul eszembe jut életutam egy kedves, ugyanakkor keserű szakasza. Nagyon szerettem volna megfelelni életem egyetlen valódi Mesterének. Úgy véltem akkoriban, hogy az Ő általa szeretett és tisztelt grafikai műfajt nekem is el kell sajátítanom, és a klasszikus nagy mesterekhez hasonlóan nekem is kell tudnom használni a vésőm mellett a hidegtűt. Mint mindig a sors tányéron nyújtotta a lehetőséget. Pécs egyik közkedvelt iskolájának rajz-vizuális és kézműves szekciójának székhelye a Martyn házban kapott helyet és engem, mint „…, száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szótlan”1 kővérűt, vélt grafikai jártasságom végett alkalmazni. Ráadásul volt egy kis házi gépük, 40 cm hengerhosszú, 10 cm átmérőjű vashengerekkel ellátott csillagprésük is. A grafikai jártasságom egyébként annyiból állt, hogy a grafikákat nagyon szerettem. Nem is voltam olyan messze az igazságtól, hiszen a „graphein” görög eredetű szó és rajzolni, jelölni, vésni jelentésekkel van felruházva. Mesterem mikor megtudta, hogy mibe is akadt a vésőm csak könnyedén annyit mondott „Megy az, neked Bélukám!” jóízűen nevetett és a dohányosok füst karcolta, korom borzolta mély hangján hozzátette „A Feri majd segít”.

 

 

 

A szitakötő, mint szimbólum:

Szoros kapcsolata a víz és levegő elemmel az érzelmi és értelmi motívumokra irányítja a figyelmet. Arra tanít, hogy az érzelmi és racionális dolgokat együtt kell kifejezésre juttatni. … A változás jelképe, az átalakulásé. Levegő és víz gyermeke, fluid természetszellem. Növekedés, átalakulás, mozgás képzetei kapcsolódnak hozzá…”

Mo újabb képsorozata természeti formákat, növényi részeket mutat meg számunkra sajátos megvilágításban. A fekete-fehér képek már messziről vonzanak letisztultságukkal, esztétikus megjelenésükkel. Ezekben a képekben azonban különös kettősség ragadható meg:

  1. Az organikus formákban a folyton változó természet mutatkozik meg. A növekedés, kiterjedés és az átalakulásban az összehúzódás erői. Az élet folyamatos körforgásban van, természete szerint a lélek az imagináció által képes ennek átélésére. A növényi részletek alakokká, mozdulatokká válnak. Az áthatás törvénye szerint a nézőben érintettség, megilletődöttség érzése keletkezik. A képek belülről fakadnak és a mitológiai Narkisszoszhoz hasonlóan igézhetnek meg bennünket is. (Magunkra ismerünk, átéljük a formákat)

A spontánnak ható, kiemelt növény darabok azonban többnyire elkülönülten, egynemű környezetben jelennek meg kalligrafikus erejű gesztusokként, grafikai jelekként. Kompozícióként, ahol nincs történetmesélés csak belső átélés.

 

 
Otthon Mozi, Józsefváros, Beniczky utca
Kép forrása: Kecskeméti Kálmán

Nem volt ilyen lepusztult a mozi és a ház, amint a képen látszik. Sőt nagyon modern épület volt ez csak a bauxitbeton körüli hisztéria pusztította el majdnem az egész utcát a házzal és a mozival.,

Az Otthon Mozi volt második otthonom 13-14 éves koromban. Mezei György osztálytársam nagyon szép betűket tudott rajzolni. Ezért a mozi vezető-gépésze megbízta, hogy az utcai plakátra rajzolja fel a műsor címét. Ezért cserébe ingyen mozijegyet kapott és gyakran vitt magával, mint legjobb barátját. Így ha valamilyen oknál fogva akadályozva volt a rajzolásban, rám hárult ez a feladat. Bár én nem rajzoltam olyan szépen a betűket, de színesebb ábrákkal díszítettem a műsor plakátokat. Sokszor fotók alapján festettem jeleneteket a játszott filmekből. Nagyon érdekelt a vetítés, hiszen volt otthon egy laterna magical nevű vetítőgépem. Látva az érdeklődésemet Kerekes bácsi, a mozigépész elhatározta, hogy megtanít mindkettőnket vetíteni. Ő maga ugyanis szívesebben töltötte idejét a Koszorú utca sarkán lévő kocsmában.

 

 

A Mecseki Fotóklub 2024-es évada Schreck Mo: Free Dance című kiállításával indul. Ebből az alkalomból Hódi Hajnalka beszélgetett a művésszel.

 

Gelencsér Ferenc fotóművész lánya vagy. Milyen hatással volt rád édesapád személyisége, művészete? Az ő személyén keresztül kerültél először közel a fotózáshoz?

Igen. Genetikailag kódolva volt, hogy valami módon majd én is a fotográfiával fogok foglalkozni. Édesapám mindig hagyott szabadon gondolkodni, ugyanakkor nagyon finoman terelt. Soha nem mondta, hogy mit fényképezzek. Közös sétáinkon együtt néztük a tájat, figyeltük a fényeket, s mondta, hogyan állítsam be a fényképezőgépet. Gyerekkoromban, sőt később, ifjú- és felnőttkoromban is sokat jártam szülővárosomba, Székesfehérvárra, a Szent István Király Múzeum műtermébe, figyeltem, ahogy dolgozik, és minden kiállításán ott voltam.

 

Egyszer egy édesapáddal történt beszélgetésrészletet osztottál meg a közösségi oldaladon, aki azt mondta: „Te mindig tudni fogod, mikor nyomd meg a gombot.” - te tényleg mindig tudod?

Az elején mindent le akartam fényképezni. Azt gondoltam, így szerzek nagyobb tapasztalatot. Apukám ekkor azt mondta, hogy nem kell mindent lefényképezni: hagyjam elmenni a fotók nagy részét, s olyan képeket hagyjak benn, amiket aztán úgy tudok átadni, hogy másoknak is jelentsen valamit.

 

 

 
Beretvás Csanád: Fáradt hajó

A SZOBRÁSZ HÁLÓJA

 

Akinek van füle a hallásra, hallja.”

(Mt. 13:9, 43)

 

A szobrász hálója összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók sugallatait és tanításait. Alkotása valójában egy energetikai jelenség, mely küldetésének megfelelően egy teljesebb valóság megismeréséhez vezet el bennünket. Párbeszéd matéria és ember között, ember és az őt körbeölelő univerzum között. Természetesen ezen párbeszéd nem csupán metafizikai síkon történik. Csanádhoz hasonló kőporosként úgy gondolom az alkotás folyamatában törvényszerűen lezajló vívódások, kalapács eldobások, oda-oda mondogatások, egy emberi hozzáállásnak a természetes megnyilvánulásai. A SZOBRÁSZNAK FÜLE VAN A HALLÁSRA, EZÉRT HALLJA. Fülünk van a hallásra, ezért halljuk azt is, amint harsányan nevetnek az égiek. Még ha tudjuk is, hogy mindezen mosolyognak odafenn, kikerülhetetlenül lejátsszuk földi szerepinket. Beszélgetünk, és mivel csak mi vagyunk részesei, éppen ezért, ezen vitáink talán a legszemélyesebbek. De ne feledjük, a befogadó hálója hasonlóképpen összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók árnyalt információinak adaptációját és tanításait. Ugyancsak személyes tevékenység az alkotások befogadása is. A meditációs gondolatcsemegék mással való megosztása pedig már sok esetben beavatás számba megy. Az intimitás netovábbja, mikor valaki veszi a bátorságot és a forrást adó kutat megosztja vélünk.

 

 

 

A kötet hőse maga a megidézett irodalmi arcképcsarnok a (huszadik) századelő pluszmínusz néhány évtizedéből. A Novák Valentin által jelenbe átemeltek azonban nem árnyakként, hanem hús-vér megtestesülésükben folytatnák legendás életüket szellemileg, ízlésben, mívességben leolcsósodott mindennapjainkban.

A megidézést tanulmányozó a recenzióíró, akárcsak a csövecskezúdító (pálinkát nyakaló) Cholnoky László, az ihletet várta, de az ihlet késett. Igaz nem is ígérte látogatását. (Olvadás) Az ihlet Novák Valentinnál tartózkodik, aki a kötet komplex univerzumába önmagát is beleszövi, így egészen közelről követheti a kavargó eseményeket.

Boldog-boldogtalan árnyként állandóan a cselekmény előterében vagy háttérben lebeg Ady, Krúdy papa bá, a Cholnoky testvérek egyharmada (László), Csáth Géza és Kosztolányi Desiré-Degeő, a mindenütt megnyilvánuló szerző társaságában. A kötetben ismételten felbukkan – felszínes nagyvonalúsággal sorolva – Mikszáth bácsi, Józsi Jenő (Tersánszky), Lovik Karcsi úr, Nagy Endi fiú, Török Gyú, Bodó (Brumi) Béla, Tömörkény Pityu, és még sokan mások.

 


Kántor Zsolt

Gomolyfelhő hajolt a nád fölé. Spirituális princípium. Égre rajzolt bárány. És kinyílik a nappal, mint egy frézia szirom s az ömlő víz leszakítja. Beleharap a móló lépcsőjébe a hullám. Zúgó kagylók, szóközök bújnak a szótövek közé. Ámulat-csipke szakad fel. A ráncok megnyugodnak. Egy vonat robog át az emlékezeten. 

 

A WestEnd Színház Kossuth Teátrum videója

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal