Videó

Exkluzív tárlatvezetés Gordon Eszter fotográfussal Keleti Éva életműkiállításán




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Egy diktatórikus, brutális elnyomórendszerben felcseperedni akkor sem könnyű, ha a szülők minden eszközzel megpróbálják leplezni a terrort, hiszen egy gyerek mindig átlát a színjátékon, és ha az apafigura lekerül a színről, a darab könnyen tragikomédiába fordulhat.

Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment című regénye keserédes emlékekkel átszőtt, bizarr útikönyv is lehetne. Zord múlt, benne egy ezerszer elgyászolt apával, aki a hiányával van csak jelen lánya életében. Az alapok túl korán rakódnak le, hibásan rögzülnek, az elfojtás és megfosztottság azonban végig megmarad a pszichében. A gyerekkor túl korán ér véget, az illúziók túl hamar foszlanak szét, túl hamar fel kell nőni, a lánynak serdülni sincs ideje: „Miután apám elment tőlünk, anyám még abban az évben megőszült, öregebb lett a nagyanyámnál, aki szerint rossz géneket hozott, ezért lett olyan aszott, és soha többé nem mutatkoztunk ruhátlanul egymás előtt. A testemről épp csak annyit tudtam, amennyit a havi baj kapcsán tudni lehet, ezt is anyám követte, ő karikázta be a naptáromban, s mielőtt megjött volna, minden alkalommal a mosógépre készítette a betéteket meg az algopirint.”

 

Exkluzív tárlatvezetés Gordon Eszter fotográfussal Keleti Éva életműkiállításán

 

A narratológiai vizsgálatok középpontjában a 20. század második feléig a szövegek álltak. Ezt követően a digitális tér és az annak hatására kialakult információs társadalom más médiumoknak, majd az intermedialitás lehetőségeinek is teret engedett, hozzájárulva ezzel a klasszikus narratív elemek transzformációjához.1 Ugyanakkor az irodalmi textusoknál alkalmazott narratív stratégiák más médiumok adaptációs alapjául szolgáltak, azaz a szöveg az intermedialitás révén egy másik formában született újjá a posztklasszikus narratológia jegyében. Az eltérő mediális terek más médiumfüggetlen narratívák kialakulását is előidézték, amelyek akár egy textuális kontextusban is napvilágot láthattak volna, és némileg napvilágot is láttak. Jelen tanulmány célja egy ilyen komplex narratív struktúra vizsgálata.

Ez a narratívatípus egy filozófiai elmélet alapjaiból képződött meg a posztnarratív formájában, amely a butterfly effect elnevezést2 kapta. Ennek a káoszelmélet alapjaira építő teóriának a lényege, hogy a véletlenszerű folyamatok, azok pozitív visszacsatolásai folytán, egy dominóelv hatású aktussorozat következtében messzire nyúló és hosszú távú hatást válthatnak ki az őket befolyásoló rendszerből. A teória megteremtője Edward Lorenz, a New York-i Tudományegyetem professzora 1963-ban alkotta meg tézisét. Ekkor a pillangó helyett még sirály szerepelt a reprezentatív kiindulópéldában.

 

 

Törökországi utazásom célpontja ezúttal Alanya volt, ahol a véletlennek köszönhetően találkoztam egy ott élő honfitársammal, Dobsa Dianával, aki nemcsak a város, de az ottani kultúra jeles ismerője is. Az alábbiakban az ő válaszaiból kerülünk közelebb a török hétköznapokhoz, valamihez, ami eloszlathatja az országgal szembeni kételyeket, a rossz beidegződéseket, amit részben a nyugati sajtóhírek táplálnak.

 

Mikor, milyen körülmények között került ki Törökországba?

 

Kult’30 – Az értékes félóra: László Fülöp kiállítás

 

Kemény Zsigmond több mint száz éve kultúra-technikaként pozícionálja az olvasási tevékenységet, amely túlmutat az artisztikum körén. S a polgárosodás és a szellemi felemelkedés létfeltételeként aposztrofálja. A digitális kor közege még hangsúlyosabban megköveteli, hogy gazdagítsuk, árnyaljuk saját világunkat.
Hagyjuk, hogy megszólítson bennünket a könyv. Az írás. A leírt beszéd. A Logosz.

 

            „Az esztétikai megszólítottság manipulálhatatlan formája a hatásnak, túlfut az értékek horizontján.” Írta Kulcsár Szabó Ernő.1 Mennyire így van? Igen. A műélvező szubjektum nem mindig hallgat a tankönyvekre. Nem mindig fogad szót a filológiai útikalauzoknak.

.

 

Egy perc VERS – Hétvári Andrea: KICSINNYÉ LESZ

 

Az újabb szellemi folyamatok állandó felülvizsgálatra késztetik a szövegelemzők legjobbjait. Az interpretációs stratégiák megújítására, megváltoztatására maga a nyelv késztet. Új helyzet van. A világtörténelem eseményei immár igazolni látszanak konkrét bibliai próféciákat. Diktatúrák szorulnak vissza, a népek karaktere egyre inkább kidomborodik, a jellemvonások nyilvánvalóvá válnak, mint a kidagadt erek. Egyre többen ismerik fel, a transzcendencia valóságos. Beleavatkozik a Logosz a politikába? Igen. A hívők javára.

Pomogáts Béla írta Csoóri Sándor kapcsán: „Irodalmunk ma már csak némi megszorítással nevezhető a „nemzet lelkiismeretének”. Nem csupán az írótársadalom vétkes ebben, az országos politika is, amely meglehetősen ravasz eszközökkel igyekszik a közélet sűrűjétől távol tartani az irodalmi életet.”1

 

 

Nem ajánljuk ezt a könyvet az emberi tragédiákra közömböseknek, a keserű valóságtól elfordulóknak, sem azoknak, akiknek a híradókban elhangzó tények csupán ebéd alatti háttérzörejek.

A szerző, Shrek Tímea évekig tanárként dolgozott a Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott. A nap mint nap tapasztalt nehéz életek súlya és tragédiája arra késztette, hogy ne csak megértse, de meg is írja őket. Novellái nemcsak életszagúak és felkavaróak, hanem szociográfiai mélységűek is.

 

A rög gyermeke – Portréfilm Oravecz Imre költőről (portréfilm-előzetes)

 

 

A modern regényt az ismeretelméleti túlsúly, a posztmodern románcot viszont az ontológiai túlsúly jellemzi. (valóságillúzió, felfüggesztése). De a két pillangó egymásba szerethet.

Mennyire vágyunk arra, hogy ne vonja el semmi a figyelmünket a számunkra oly fontos gondolkodástól. S amikor már semmi nem vonja el figyelmünket attól, amiről egész életünkben azt hittük, ez lényeges, (a szél is eláll), akkor mi magunk vesszük el a koncentrációt attól a valamitől, amit eddig a legnélkülözhetetlenebb (vágyott) tevékenységnek tartottunk. Kikerüljük azt, amit szeretünk. Megunjuk.

 

 

„Nemzet metafizika nélkül, olyan, mint templom oltár nélkül.” Georg Wilhelm Friedrich Hegel kitűnő megállapítása azon kijelentések közé tartozik, amelyekkel a keresztények is egyetértenek. A megismerés minden formájában az abszolútum szerez önmagáról ismeretet.”Ez is stimmel, hiszen Isten szelleme, azaz maga a Mennyei Atya találta ki a látható világot ilyen formában, amilyenben jelenleg megismerhető. Ő szerez ismeretet minden egyes történéssel és szabadalommal, mert Ő Benne lakozik a teljesség. S amikor az ember nyilvánosságra hoz valami egészen újnak tűnő, fantasztikus állítást, Isten csak annyit mond: „Na, végre! Észrevették.”És kipipálja az átadandó információk között.

Tőle származik a Szellem, Aki önálló személy, de nem független az Örökkévalótól. De külön entitás, Aki teljesen az Atya fejével és a Fiú, Jézus Krisztus szellemiségével gondolkodik, cselekszik. Ezért minden tudományos felfedezés először Isten elméjében fogan meg. S a Szellem helyezi bele az emberbe a tanítást, az invenciót, a szándékot.

 

Mindenki a saját szenvedéstörténete felől ismerhető meg - Hegedűs Gyöngyi

 

Hazánknak is megvannak a maga hétköznapi hősei, antihősei és egyéb bicskanyitogató karakterei, úgymint A BMW-s, aki szereti az igényesebb mulatóst (bömböltetni is), miközben a járművével bőcsködik a gyanútlan járókelők előtt, és azt is pontosan tudja, hogy a piros lámpa nem mindig vonatkozik rá; A dicsérő néni, aki csak mondja a magáét, mindent véleményez, gyorsan korrigál, ha mellétrafál, majd hátba szúr; A fogyókúrázó, aki keserű, önvigasztaló poénkodással próbál zsírt égetni, nagyon hisz az akaraterőben, a déli pacaljához pedig már csak két szelet kenyeret fogyaszt. Aztán itt van még A hatalmas figura, kinek archetípusából minden kisvárosban megtalálható legalább egy, aki mindenhez ért, mindenről markáns véleménye van, bratyizós, igazi életművész, bármit be tud szerezni, és általában valami egyszavas, idétlen beceneve van. A „lehet” emberrel már nehezebb dűlőre jutni, mert az ő életében semmi sem biztos, de jól párosítható A nem érek rá emberrel, akinek egy darabig minden megfelel, majd hirtelen már nem.

 

Deodatus révén Turczi István egyetlen kötetével, úgy képes volt felülírni két évtizedes alkotói tevékenységének esszenciáit, úgy képes konzisztens módon és koherens nyelvi ornamentikával/ architektúrával beírnia magát a mindenkori kánon kontextusába, hogy a maga és a költészete számára annak a bizonyos radikális és pillanatnyi megújulásnak az esélyét teremtse meg, amit minden új-érzékeny és új-komoly poéta álma. „Felismerte magát a tájban és magában a tájat.” (Ha ez a történelem)

Műfajban és beszédmódban szabadon kalandozik. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy ezzel a megoldással mindvégig szem előtt tudja tartani a célt, a nyelvi organikusságot.

 

Magyar Írószövetség elnökválasztása

 

„Aznap este, amikor megfogalmazódott bennem legelőször az Ópia, csak abban voltam biztos, hogy ez az egész eggyel és önmagával szabad osztható legyen. Azzal az eggyel, akinek csak a hiánya maradt rám és önmagam teljes valójával” – idézi fel egy januári interjújában kötetének keletkezéstörténetét Kali Ágnes. Elsőkötetes költő, első kötete apakönyv, apahiánykönyv, egy öngyilkos férfi lányának önterápiás túlélőkötete. Van benne valami sodróan Szabad ötletek jegyzéké-s, szinte hallom a terapeuta hangját, „Ágnes, írja le pontosan, mit érez. Írja ki a gondolatait!”, ő pedig engedelmesen kiírja, és utána átmenetileg jobb kicsit. Amikor fojtogatóvá válik már a korlátozottság, a képtelenség, súlyossá a létezés, akkor pedig írjon újra! Kali Szabolcs huszonkilenc évesen vetett véget az életének, akkor lánya négyesztendős, és majd tizenkettő, amikor apja öngyilkosság-vázlata a kezébe kerül. Nem kimondottan gyerek kezébe való olvasmány, ha Ágnes a lányom lenne, nem hagynám a keze ügyében. Persze nem tudhatom, sőt bele sem merek gondolni, milyen, amikor a lányom apja kiszáll a létezésből huszonkilenc évvel a hátán. Mindenesetre Ágnes számára az apa múltbéli autoagressziója nem babazsúr, annyi szent, kötete a depresszív hangulatú önfeltárás, a halott felmenő utólagos megismerésével kibontakozó önmegismerés ösvényén lépked.

 

 

Egyetlen perc nyugalom, akár a szappanbuborék. Nem akarja a szív, hogy megérkezzen a pillanat. De jön! S meggondolja magát. Itt marad. A fodrásznál ül, szánt a borotva az arcán. Hallgatja a borbély szentenciáit. Nincs titok. Mondja. Mindenki hallja, amit mond az ember. Minden sarkon egy-egy műszer. Fáj egy kicsit a nevetés. Az öröm rögtön szomorúságba fordul, amikor elárulja a száj a bensőt. Kimondja mindenki, amit rejteni szeretne. A nyelv örökké önmagát teremti. S elárul.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal