VideóSchreck Mo videója Keresés a honlapon: |
Publicisztikák
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Bene Adrián kisbetűs élet cím alatt egybegyűjtött versei a valóságból táplálkoznak, jellegzetes hétköznapi helyzetek, alakok, sorsok felmutatása adja a kiindulópontot a költői elrugaszkodáshoz a játék, az irónia, a váratlan képzettársítások révén. Az alulnézeti perspektívát egyfajta résztvevő megfigyelőként rögzíti, lejegyzett szófordulatok, világképet tükröző gondolatok beépítésével, előszeretettel alkalmazva a kollázs eszközét, az olvasóra bízva az értékelést és az érzelmi viszonyulást.
(személyes) Rimóczi Lászlóról nem igazán lehet szakszerű irodalmi elemzést készíteni. Valahogy nem is érdemes. Pedig mondhatnánk: a számos kötettel nem rendelkező szerző egyfajta (neo)szürreális prózákat alkot, többek között az abszurd, a bulvár, a sci-fi és a legbecsesebb szépirodalmi, illetve szubkulturális regisztereket ötvözi olykor fura avantgárd írásmódokkal, intenzív és bizonyára önreflexív módon. E mondatcsokor azt próbálná kifejezni, hogy Rimóczi valahol jelentős író lehet(ne), aki elsősorban az online térben aktív, egyébként kevésbé került eddig a „valódi irodalom” ítélőszéke elé. Nem születtek róla recenziók, pedig számos novellát, sőt, regényciklusokat készített, mi több, főleg az Irodalmi Jelenben, rengeteg kritikát (melyekért még díjat is nyert a folyóirattól, tehát azt a műfajt sem csinálhatja rosszul). E sorok írója egy másik világban, amikor még nyomtatott lapokat is olvastak az emberek, találkozott először a nevével, talán a Prae-ben, ahol, eleinte lehet, nem is szándékozott végigböngészni az akkor még számára teljesen ismeretlen szerző jelentős terjedelmű elbeszélését, de néhány mondat után, egyre növekvő kíváncsisággal, kedvtelve tette azt. Az írás olyannak tűnt, mintha Karinthy és Krúdy meg talán Mikszáth összeszövetkezett volna egy pihent agyú posztmodern szerzővel, valamint a Monty Python teljes csapatával.
A közlés-kommunikáció nagy mérföldkövei között egyértelműen ott található a fotográfia, a fotografikus kép. A képi ábrázolás, a beszéd-írás, a nyomtatás után időben a fotó következik. Majd a sor szerves folytatása a mozgókép/film. Azután átmeneti médiumok alapjaként az elektronika megjelenése, így például a videó vezet át a számítógépes környezetbe. Talán az eddigi sor végén felbukkan a mesterséges intelligencia is. Az újabb médiumok megjelenése kapcsán, – az azonnali félelmeket idővel háttérbe szorítva –, egyértelműen megállapítható az, hogy egyik médium sem cserélte le teljes mértékben elődjét, főleg igaz ez a művészet területén.
Lelkesítő, hogy az elhallgatott múltbéli eseményeket boncolgató könyvek folyamatosan érkeznek, és ha nem csak a szomorú tényeket vonultatja fel művében a szerző, hanem hozzáadja a maga egyedi, delejes stílusát is, akkor előfordulhat az olvasóval, hogy metrózás közben annyira belefeledkezik, hogy továbbmegy pár megállóval a kelleténél – jelen sorok írója például így járt. „Naplementekor két teherautónyi embert hoztak. Legalább százat. A katonák négyzetet rajzoltak a homokba a bajonettjükkel, és beleparancsolták az embereket. Mintha olyasmiket kiáltoztak volna, hogy egyenesen áll, nem ül le, nem lép ki a sorból, de a szél a tenger felé vitte a hangjukat” – majd a katonák tízesével szólították a foglyokat, akiket egyszerűen hátba lőttek, a kivégzések helyszínét pedig a dagály mosta tisztára. Posta Ákos István videója
Egy szó, ami elsőre egy technikai vagy stiláris döntést sugall: kevesebb szín, visszafogottabb eszköztár, erős redukció. Szeretem ezt a világot, de itt szerintem nem erről a monósításról van szó. A „mono” ebben az esetben egyszerre jelent egyet, és jelent egy nevet is: Mo. Ez a kettősség végig jelen van a képekben: egyszerre szűkítés és nyitás egy személyes térbe, egyszerre formai fegyelem és egy olyan egyedi, „monaurális” nézőpont, amely nem cserélhető fel senki máséval. Ezek a képek nem a forma teremtéséről szólnak, nem egy előre elképzelt látvány következetes felépítéséről, hanem inkább egyfajta ráismerésről, amelyben a világban talált, sokszor mellékesnek tűnő növényi részletek egyszer csak átbillenek egy másik állapotba.
Minek örülsz így, a születésnapod előtt? Annak, hogy élek és továbbra és szeretnék élni, továbbra is itt lenni ebben az életközegben. Alkotni és gondolkodni szeretnék és felebarátaimmal együtt lenni. A József Attila és a többi díjamnak is nagyon örülök továbbra is, további publikációim lesznek, új verseskötetem jelenik meg. Legjobban a szakma becsületének örülnék. Ha az intézményekben is ez lenne a fő szempont. Igaz, az én költői pályám a publikációimmal már a diplomám előtt megkezdődött. Egész oldalon mutatott be az Élet és Irodalom és más helyek is. Aztán a diplomám és PhD doktori fokozatom is meglett. Ezért mondom, hogy a szépirodalom az alkotás értékéről szóljon, ne a társasági helyezkedésről. Én voltam segédmunkás, újságíró, tanár, könyvtáros, kézbesítő, telemarketinges, tehát van élettapasztalatom és emberismeretem is. Ezekre szavazok és nem az alattomos, belterjes fúrásra.
Számos költészeti megnyilatkozása van, sokfelé közlik. Pályája kezdetén kiktől kapott inspirációt, voltak-e mesterei? A Magyar Hang videója
Van valami egészen különös abban, amikor egy ember – szinte a mesék világát idézve – egyedül útnak indul. Nem hatalommal, nem biztos háttérrel, hanem hittel, bátorsággal és azzal a belső meggyőződéssel, hogy változtatni kell. Magyar Péter történetében sokan ezt az egyszerű, mégis erős képet látják: valakit, aki kilépett a megszokott keretek közül, és nekivágott a bizonytalannak.
Boldogh Dezső: Mesélnél a gyerekkorodról? Volt valaki művész a családotokban? Honnan ered ez az érzékeny kötődésed a történetekhez? Hargitai Ildikó: Igazi író nincs a családban, csak rengeteg könyv, meg gyerekkoromban rengeteg idő, a nyarak, melyek hatalmasan tágasak voltak akár a falusi, akár a városi nagyanyámnál. Akkoriban a gyerekeket nem vigyázták ennyire, minden felnőtt dolgozott, mi meg, mint a kóbor macskák, jártuk az utcákat, udvarokat, belehallgattunk a felnőttek beszélgetéseibe, Pulcsi néni a vegyesboltjában Fülöpszálláson néha mesélt is nekünk. Írókat én csak a könyvekből ismertem, illetve Veres Péternek dédapám volt a háziorvosa, dedikált kötetei itt vannak a polcomon, szerintem anyám kölcsönvette őket dédmamától, én meg anyámtól. Ötéves koromtól anyám csak feltett a buszra, hogy menjek valamelyik nagyszülőhöz, volt nálam egy könyv, meg váltás fehérnemű. Körülöttem minden felnőtt olvasott és mesélt nekünk, falusi nagyanyám például Herczeg Ferenc meséit esténként, a Himlő utcával halálra rémítve minket. Ha az ember történetekben gondolkodik mindíg van mibe kapaszkodnia. Minden történetnek van kezdete meg vége és bármi történik, a jóknak kell győzniük. Ha mégsem ők jönnek ki jól a dologból, lehet kezdeni egy új történetet, amit tapasztalataink alapján ügyesebben formálhatunk, hogy mégiscsak ők győzzenek.
Simon Adri: A mesterséges intelligencia megjelenése új kérdéseket hozott az alkotás világába. Hogyan hatott mindez a saját írási folyamatodra, a hétköznapi alkotói ritmusodra, a figyelmedre vagy akár az íráshoz való viszonyodra?
Bordás Máté: Azt vettem észre magamon így 10-11 év írás után, hogy főként a művészeti érdeklődésem kiterjesztéseként fogom fel a nyelvet, és próbálom igazítani az éppen számomra érdekes alkotói folyamatokhoz. Például az első kötetemben a festészet, a zene és az analóg hangtechnika elég erőteljesen megmutatkozik, és utána ebből bomlik ki a kötet. A mesterséges intelligencia most valami hasonló módon hatott rám, elkezdtem hang- és szöveggenerátorok programozására használni, és ezt a programkódot felhasználni lírai szövegek megalkotásához is. A készülő kéziratom egyik fele a technológia mindennapi jelenlétének terheléséről szól, és a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek is egyértelműen hozzátesznek ehhez a terheléshez.
A holland Valk Productions, és partnerei, a francia Autour De Minuit, a belga Vivi Film, továbbá a magyar Cinemon Entertainment koprodukciójában készült Danse Macabre /Haláltánc című animációs rövidfilm bekerült az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nemzetközi rövidfilmes versenyprogramjába. A rangos esemény a világ egyik legfontosabb animációs fesztiválja, ahol évente a legkiemelkedőbb alkotások mutatkoznak be. A filmet Hisko Hulsing holland rendező jegyzi, aki korábban többek között az Undone című animációs sorozat rendezőjeként, valamint a The Sandman egy epizódjának alkotójaként vált nemzetközileg ismertté. Munkáira jellemző a festői látványvilág és a valóság és álom határán mozgó, erősen atmoszférikus történetmesélés.
Kevés olyan hazai szerző mozog a placcon, aki szinte minden mondatával ennyire telibe talál, és ekkora lényeglátással bír. Nacsinák Gergely András: Kopó napok című kötete azon túl, hogy megindítóan személyes napló, 18 mini-esszét fog össze. Nem törekszik világmegváltásra, csak elindul valamerre: utazások, tükröződések, valóságmodellek és hídverések egy kis filozófiai kötéltánccal. Beszűkült elméket tágító, pangó szerveket üdítő, tévhiteket cáfoló, kattintástól begörcsölt ujjakat felszabadító, eltompult érzékeket tisztító írások ezek. Az a rossz ízű kijelentés pedig, miszerint, ha egy könyvet nem akarsz eladni, írd rá, hogy „esszék és elemzések”, ebben az esetben borul, ugyanis a könyvborítón nem szerepel ilyesmi, amit ott láthatunk, csupán egy minimalista elrendezésű cím, mely első blikkre mintha valami kalligráfia lenne. Méltatlan módon a kötet kis formátumú magánkiadás – szerény külső, 100% magvas tartalom –, pedig igen gyakorlott szerzővel van dolgunk. Az írások rövidek, mégis monolitként emelkednek ki az oldalakról, valamint egy közös motívum is összeköti őket, ugyanis mindegyikbe beköszönnek gondosan megfaragott költői képek és szépirodalmi elemek.
A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. március 12-én elhunyt Konczek József (1942–2026) költő, író, újságíró. A Magyar Napló / Balogh Robert videója
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
