Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A történelmet, ha száraz tényekre és adatokra támaszkodunk, könnyen meg lehet hamisítani, félre lehet magyarázni. Egyedül személyes történetek tehetik hitelessé.

Ilyen történeteket oszt meg velünk könyvében Pfeiffer Gábor saját családjának tagjairól és egy kicsit önmagáról is. Így válnak élővé a második nagy háború évei, átélhetjük a zsidótörvény és a kitelepítés, a hadifogság megrázkódtatásait, majd ízelítőt kapunk a korai szocializmus légköréből, miközben bejárjuk Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és az egykori NSZK városait. Az izgalmas családregény fontos helytörténeti dokumentum, de ennél sokkal több. Egyszerre tud hatni az értelemre és az érzelmekre. A mű hús-vér emberi sorsokon keresztül kelti életre a megidézett korszakokat.

 


Félhelyes Erzsébet: Lelkünk síkjai

"Vajon hol, mikor és pontosan miben hibáztam?" "Mit kellett volna másképpen tennem?" "Hogyan kerülhettem volna el? Miként lehetett volna nem beleesnem ebbe, vagy abba a csapdába és kelepcét jelentő helyzetbe?" "Hogyan reagálhattam, cselekedhettem volna másképpen, és vajon miként alakultak volna a történések abban az esetben?" "Elkerülhető lett volna a bukás, vagy a cselekvés folyamata már eleve magában hordozta a végkifejletet?"

Elemző, szemlélődő, filozofálgatásra hajlamos, és a több (sőt egyenesen az elérhető legtöbb) szempont szerint való, az összes elképzelhető nézőpontból történő vizsgálódást kedvelő egyéniségemből és beállítódásomból fakadóan életutam során hűséges ebfalka módjára követnek állandó jelleggel ezek a vívódások, kételyek és kérdések. Világéletemben szerettem volna és vágytam is megfelelni. Jónak, vagy legalábbis elégséges és elegendő mértékben jónak, elfogadhatónak, elismerésre (avagy akár néminemű tetszésre) méltónak bizonyulni, azonban az elmúlt esztendők eseményei és történései felett végzett elemző, értékelő, és a megfelelő konklúziók helyes levonására irányuló munkálkodásaim alkalmával keserű szájízzel kényszerültem rádöbbenni, felismerni és szembesülni... mégpedig mindazzal, amely korábbi meggyőződéseim, elképzeléseim és vélekedéseim dolgában hibásnak, vagy legalábbis erősen az elhibázottság gyanújával teljesnek bizonyult.

 

 

Márton László, a hónap alkotója műfordításából olvas fel
Az Irodalmi Jelen videója

 

A költészeti modernitásnak, amelynek előfutáraként Hölderlinre szokás utalni, lényegi mozzanata az önreflexió, gyakran visz színre olyan esztétikai-filozófiai problémákat, mint a hang és a csend, a saját és az idegen kölcsönhatása a szubjektumban, valamint a megértés, megérthetőség és a nyelvi kifejezhetőség, (ki)mondhatóság. A mű, a művészet kérdései a létre és a semmire való rákérdezéssel simulnak össze.Mallarmétól Rilkén át Celanig kapcsolódik ehhez a létezés esetlegessége vagy tragikuma, ezen keresztül a lét mint olyan megvilágítása. A létmegértésben levést az emberi létező (ittlét/jelenvalólét) kitüntető sajátosságának tekintő Heidegger számára a költészet mint poiészisz az igazság megalapítása: a létező létének megvilágítása, olyan esemény, amelyben megnyilatkozik minden dolgok lényege, a lét. Fenomenológiai-egzisztenciálfilozófiai olvastban Laura Garavaglia ehhez a szellemi tradícióhoz mérhető módon mutatja fel a természet, az anyag, a kozmosz emberfeletti létét és az emberi létezés személytelenül is bensőséges esetlegességtapasztalatát. Sajátossága, hogy ez a tapasztalat nem a viszonylagosságból fakadó perspektivizmusban, inautentikusság-érzésben és iróniában jelentkezik. Nyelvi és egzisztenciális válságtudat helyett az univerzum hérakleitoszi rendjére tekintő harmónia hatja át a verseket.

 

Az ember általában két élet közül választhat, az egyik a végtelen stagnálásról, a másik a végtelen bolyongásról és identitáskereső-csavargásról szól. Talán az utóbbi eredményesebb a fejlődés tekintetében, mert a stagnálásból nem sok tanulható.

Oberczián Géza második kötete, az Áramlás egy utazás rétegzett története. Egy fiatalember Közép-Amerikából Erdélybe, nagynénje temetésére igyekszik, miközben felismeri, hogy nem szakadhat ki az áramlásból, nem tagadhatja meg sorsát. A kisregény témáját brassói születésű édesapja történetei és az erdélyi rokonok, barátok között megélt események adják, mégsem valós eseteket dolgoz fel, azok csak a hátteret szolgáltatják. Egy nehezen kibogozható családtörténettel találkozunk, melyet országhatárok változása, politikai, üzleti játszmák és művészi állásfoglalások, egyéni törekvések és becsvágy kuszálnak össze. A szülők titkai a testvérek sorsát is összegubancolják, s néha úgy tűnik, ebből az áramlásból csak egy örvénnyel való megsemmisítő találkozás jelenthet kiutat.

 

Hozzád sóhajtunk – Bicskei Zoltán filmetűdje
A Magyar Művészeti Akadémia videója

 

Budapest, 1973. Egy kutatócsoport új tudatmódosító anyagot tesztel. A regény tudománytörténeti háttere a Szára István pszichiáter és munkatársai által az ötvenes-hatvanas években ténylegesen végzett kísérletsorozathoz kapcsolódik, néhány motívumot feldolgoz az akkoriban publikált orvosi szakirodalomból, de természetesen a valóságban semmiféle, a regényben említettekhez hasonló esemény nem történt.) A kutatócsoport tagjai részben az előző regényben (Űr-érzékeny lelkek) már megismert szereplők: Aron Suler, a sztálini idők Moszkvájában hírnevet szerzett, majd bebörtönzött orosz-szovjet pszichiáter, aki rejtélyes körülmények között bukkan fel Budapesten; Nyírő és Gutmann magyar orvosok, és még több más személy. A csoporton belül feszültségek alakulnak ki, a szereplők eltérő céljai és (olykor önmaguk előtt sem világos) titkos, belső motivációik miatt.


A regényben mellékszereplőként feltűnnek a hetvenes évekbeli budapesti underground művészet egyes szereplői, egzaltált kulcsfigurái, hangsúlyozva a történet azon dimenzióját, mely szerint e kísérletsorozat a benne résztvevők számára messianisztikus kitörést jelentett a kommunizmus sivár és szürke valóságából, és valamiféle "kozmikus utazás", "okkult megismerés", illetve a vallási üdvözülés bizarr lehetőségét is magába foglalja

 


B. Tóth Klári: Keresztút - Lent és fent 

Különös érzések ragadnak magukkal mindahány alkalommal, amikor valamelyest önmagamba tekintek, hogy a saját létezésemen, identitásomon, küldetésemen és szerepemen elmélkedjek. A kora gyermekkor élményei egyre és egyre, szinte különösképpen ijesztő és nyomasztó mértékben aktualizálódni látszanak bennem, mintha csak egyfajta felfelé ívelő, gigantikus spirál lenne az élet, amelynek szárnyain keringvén időről időre ugyanazokhoz az élményekhez és öntudati állapotokhoz kerülünk vissza, amelyeket mintha már korábban is érintettünk volna valamikor, valahol. Ezekben az élményekben elmerülvén olykor még az is kérdésessé válik számomra, hogy vajon a spirál futása egyáltalán emelkedett-e valamelyest az eltelt esztendők folyamán, avagy csupán ugyanott toporgok, ugyanazokkal a kérdésekkel kerülök szembe újra és újra, már ha éppenséggel nem kerülök egyre és egyre lejjebbre a lajtorján az idő múltával. Gyermekkorom átható élménye valamiféle megfoghatatlan egyedüllét, illetőleg önmagam tengelye körül való forgás, amellyel kapcsolatban még afelől sem lehetek teljességgel bizonyos, hogy vajon egyedi és egyedülálló jelentőséggel volt-e dolgom, vagy pediglen a világon minden egyes embernek esetében ugyanezek a történések zajlanak-e le, azaz mások is szembesülnek-e ugyanezekkel a gondolatokkal, érzésekkel és tapasztalatokkal. "Csak az Anyám tudta, hogy királyfi vagyok...", került rá annak idején a földi világrajövetelem híréről tudósító, kedves levélkére, szüleim tiszta szeretetből és örömmel teljes szívvel választották ezt az idézetet, én azonban életemnek teljes fonalán hordozom önmagamban ennek a mondatnak a súlyát és felelősségét.

 

Hekl Krisztina - Krúdynak igaza volt (Nyugat Plusz)

 

Olyan ez a kötet, mint egy paradigmaszintagma. (Az emléktudat újraírása. A megtámadhatatlan méltóság, a tartósság, sőt: az örökkévalóság megsejtetésére irányuló reflexiók sora. Az idő leggyorsabb változásaiból kiemelt, minden lágyságon és minden életen felülemelkedő szolidaritás, ami beleillesztetett a nyelvbe. Sok-sok érzés, akarat és képzet. Igazi Nádas-univerzum.

Benne van a rég óta barkácsolt, bricolage, válasza a világ milyenségére, mostani mivoltára, ugyanakkor a stílusa tagadja még az illúziót is, mely szerint leírható volna a probléma. Mi a dilemma lényege? Hogy nem mindig a múltnak van igaza. A jelen felül szeretné írni, de nem tudja.

 

Ugyan a kulturális élet visszaszorult, nem kell lemondani mindenről, ami a kiállításokat, az irodalmi vagy éppen zenei programokat illeti, hiszen a Bartók Béla Boulevard Elevenedés nevű online fesztiválja éppen ezt a közösségi élményt adja vissza. De nem csak a program idejére válik élővé az utca, hiszen annak több kulturális és vendéglátóhelye a rendkívüli helyzet ellenére is szolgáltat, most ők is mind házhoz viszik a finom kulturális és gasztronómiai csemegéket.

 

A címe alapján totál érdektelen könyvnek tűnik, pedig belekezdve egy zseniális tényfeltáró munkanapló és túlélőregény – már ha léteznek ilyen műfajok – bontakozik ki. A jó csemegepultos egyszerre szociológus, pszichológus, könyvelő és gasztrofetisiszta. Ő a húsáruk ura, nők és gyermekek példaképe. Hatalma és tekintélye van, sok embert ismer, de őt csak kevesen ismerik igazán.

Gerlóczy Márton egyik legnagyobb erőssége, hogy a bennünket körülvevő hétköznapi világ abszurditását humorosan, ugyanakkor rendkívül érzékletesen teremti újra szövegeiben. Időnként már-már szociológiai igényű fejtegetései ugyanolyan szórakoztatóak, mint a szarkasztikus jellemrajzok és a csattanós anekdoták. A csemegepultos naplója egy érdekes kísérlet története, amikor is a fiatal író beáll a sonkák és kolbászok közé (itt szögezzük is le: nem „húspult”, hanem csemegepult). „Fogalmam se volt, hogy itt fogok dolgozni. Csak kóstolgatni mentünk. Szeptemberben jutott eszembe, hogy megkérdezzem. Hirtelen elmondhatatlan vágyat éreztem arra, hogy feltehessem ezt a kérdést: nincs kisebb? Vagy ezt: tizenkét deka, maradhat?

 

 

Mintha fotonokat emelne ki a költő keze a vákuumból, szinte hallani a csendet, érezni a létezés nulla mértékű sűrűségét, a kontinuum erejét, a megszámlálható és a nem megszámlálható végtelent, mely az otthonunk, miközben a rakonca szabadon verdes. Gyászok és telített évszakok szikár beszédre szorítják a szerzőt, tűpontos figyelemre az olvasót, közös zarándoklatra. A táj változik, de a háttér mindig ugyanaz: az elkülönböződés, ami összeköt, a száj, mely a világból táplálkozik és szavakat farag.

 

A Nemzeti Szalon titkai (Kincskereső)

 

Új alapgondolat, vezérelv született. Lehet unikális regényt alkotni, amelyben az erudíció líraisága nem zavaró. A gondolati nyelv nem zárja ki az érzékiséget, a szemlélődő hajlam se diszkreditálja a mély létértelmezést.

Míg a honi, fiatal irodalom újabb értékopciókat beemelve, végrehajtott egy újabb „fordulatot” az utóbbi években, amelynek során a posztmodernség értelmezését felváltotta egy merőben más hozzáállás, magyarán: a konstrukcióként működő nyelvűt egy szintetizáló, eklektikusabb látásra cserélte, addig egyes életművek minden teoretikus megfontolás nélkül haladtak ebbe az irányba.

 

 

 

Ajánlatos elgondolkodni a halálról”

Epikurosz

 

 

I.

 

GYÖRGY: Üdvözöllek barátom, örülök, hogy látlak és beszélhetek egy izgalmas szellemi élményemről, amiben a napokban volt részem.

 

ANDRÁS: Én is köszöntelek, és hasonlóképp mesélnék találkozásunk óta ért szellemi benyomásaimról és egy érdekes könyvről is, de kíváncsian hallgatlak előbb.

 

GYÖRGY: Ismeretlen társaságba vitt el egy barátom. Ők rendszeresen találkoznak, eszmét cserélnek egy előre megbeszélt témáról. Igyekeznek felkészülni előtte, s páran közülük referálnak a vitaanyagról. Ez történt legutóbb is.

 

ANDRÁS: Mi volt a beszélgetés témája?

 

Beszélgetés Kovács Lolával (Prae)

 

Márkus László: Esti fények

Olyan eseményekre, tendenciákra, jelenségekre és történésekre éleződött ki a figyelmem, és az emberi életnek olyan borzalmas, a világtörténelem kezdeteitől jelenlevő és gyűrűző sajátosságaira nyílott rá a tekintetem, amelyekről úgy érzem, felelőtlenség, nemtörődömség és gyávaság volna tovább hallgatnom. „Vétkesek közt cinkos, aki néma”... tartja a jól ismert mondás, amelynek korunkban mintha többszörösen is megsokszorozódott ereje, és félelmetesen reális aktualitása kezdene lenni. A hallgatás, ignorancia, a tekintet elfordítása a szenvedő élőlények felől, a valóság tagadása, a negatívumok figyelmen kívül hagyása, és a „Gondolkodj pozitívan!” életfilozófiájába való megkapaszkodás kétségbeesett vágya dongják körül létünket, mintha csak valamiféle romló ételre gyülekező légyfelhőt alkotnának. 

 

 

Az aureum saeculum, avagy a történeti és teológiai veritas metszete

 

A történeti és keresztény veritas között fenálló különbség, mint fentebb szó esett róla, a két fogalomnak immanens tartalmi magjában valamint a költőkhöz való relációjában nyilvánul meg. A történeti veritas esetében a költők materiájául szolgáló res gestáről van szó, mely az euhémerizmus elméletén nyugvó mitológiai interpretációt fedi le. Generalizáltan a költők ezt transfigurálják a múltban és e révén kreálják meg a mitológiai történeteket. Így egyfajta befejezett aspektus jellemzi szemben a keresztény értelemben vett veritasszal. Ez utóbbi, mint maga az elnevezés is determinálja, a keresztény tanokat, mint kizárólagosan elfogadható vallási elemeket jelenti. A keresztény isteni tan az egyes pogány költők opuszaiban helyenként manifesztálódik egy új keresztényi testis funkciót ruházva a poétákra. Ez a veritas-típus átlépve a múlt idősíkját hatással van a lactantiusi jelenre, affirmálja azt. A két veritas a Divinae Institutionesben azonban olykor összeér egymással. Ez a kontaktus érvényesül az aureum saeculum esetében is.

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal