VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Publicisztikák A szitakötő, mint szimbólum: „Szoros kapcsolata a víz és levegő elemmel az érzelmi és értelmi motívumokra irányítja a figyelmet. Arra tanít, hogy az érzelmi és racionális dolgokat együtt kell kifejezésre juttatni. … A változás jelképe, az átalakulásé. Levegő és víz gyermeke, fluid természetszellem. Növekedés, átalakulás, mozgás képzetei kapcsolódnak hozzá…” Mo újabb képsorozata természeti formákat, növényi részeket mutat meg számunkra sajátos megvilágításban. A fekete-fehér képek már messziről vonzanak letisztultságukkal, esztétikus megjelenésükkel. Ezekben a képekben azonban különös kettősség ragadható meg:
A spontánnak ható, kiemelt növény darabok azonban többnyire elkülönülten, egynemű környezetben jelennek meg kalligrafikus erejű gesztusokként, grafikai jelekként. Kompozícióként, ahol nincs történetmesélés csak belső átélés.
Nem volt ilyen lepusztult a mozi és a ház, amint a képen látszik. Sőt nagyon modern épület volt ez csak a bauxitbeton körüli hisztéria pusztította el majdnem az egész utcát a házzal és a mozival., Az Otthon Mozi volt második otthonom 13-14 éves koromban. Mezei György osztálytársam nagyon szép betűket tudott rajzolni. Ezért a mozi vezető-gépésze megbízta, hogy az utcai plakátra rajzolja fel a műsor címét. Ezért cserébe ingyen mozijegyet kapott és gyakran vitt magával, mint legjobb barátját. Így ha valamilyen oknál fogva akadályozva volt a rajzolásban, rám hárult ez a feladat. Bár én nem rajzoltam olyan szépen a betűket, de színesebb ábrákkal díszítettem a műsor plakátokat. Sokszor fotók alapján festettem jeleneteket a játszott filmekből. Nagyon érdekelt a vetítés, hiszen volt otthon egy laterna magical nevű vetítőgépem. Látva az érdeklődésemet Kerekes bácsi, a mozigépész elhatározta, hogy megtanít mindkettőnket vetíteni. Ő maga ugyanis szívesebben töltötte idejét a Koszorú utca sarkán lévő kocsmában. Hódi Hajnalka: Interjú Schreck Mo fotóművésszel – „Te mindig tudni fogod, mikor nyomd meg a gombot.”
A Mecseki Fotóklub 2024-es évada Schreck Mo: Free Dance című kiállításával indul. Ebből az alkalomból Hódi Hajnalka beszélgetett a művésszel.
Gelencsér Ferenc fotóművész lánya vagy. Milyen hatással volt rád édesapád személyisége, művészete? Az ő személyén keresztül kerültél először közel a fotózáshoz? Igen. Genetikailag kódolva volt, hogy valami módon majd én is a fotográfiával fogok foglalkozni. Édesapám mindig hagyott szabadon gondolkodni, ugyanakkor nagyon finoman terelt. Soha nem mondta, hogy mit fényképezzek. Közös sétáinkon együtt néztük a tájat, figyeltük a fényeket, s mondta, hogyan állítsam be a fényképezőgépet. Gyerekkoromban, sőt később, ifjú- és felnőttkoromban is sokat jártam szülővárosomba, Székesfehérvárra, a Szent István Király Múzeum műtermébe, figyeltem, ahogy dolgozik, és minden kiállításán ott voltam.
Egyszer egy édesapáddal történt beszélgetésrészletet osztottál meg a közösségi oldaladon, aki azt mondta: „Te mindig tudni fogod, mikor nyomd meg a gombot.” - te tényleg mindig tudod? Az elején mindent le akartam fényképezni. Azt gondoltam, így szerzek nagyobb tapasztalatot. Apukám ekkor azt mondta, hogy nem kell mindent lefényképezni: hagyjam elmenni a fotók nagy részét, s olyan képeket hagyjak benn, amiket aztán úgy tudok átadni, hogy másoknak is jelentsen valamit.
A SZOBRÁSZ HÁLÓJA
„Akinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt. 13:9, 43)
A szobrász hálója összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók sugallatait és tanításait. Alkotása valójában egy energetikai jelenség, mely küldetésének megfelelően egy teljesebb valóság megismeréséhez vezet el bennünket. Párbeszéd matéria és ember között, ember és az őt körbeölelő univerzum között. Természetesen ezen párbeszéd nem csupán metafizikai síkon történik. Csanádhoz hasonló kőporosként úgy gondolom az alkotás folyamatában törvényszerűen lezajló vívódások, kalapács eldobások, oda-oda mondogatások, egy emberi hozzáállásnak a természetes megnyilvánulásai. A SZOBRÁSZNAK FÜLE VAN A HALLÁSRA, EZÉRT HALLJA. Fülünk van a hallásra, ezért halljuk azt is, amint harsányan nevetnek az égiek. Még ha tudjuk is, hogy mindezen mosolyognak odafenn, kikerülhetetlenül lejátsszuk földi szerepinket. Beszélgetünk, és mivel csak mi vagyunk részesei, éppen ezért, ezen vitáink talán a legszemélyesebbek. De ne feledjük, a befogadó hálója hasonlóképpen összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók árnyalt információinak adaptációját és tanításait. Ugyancsak személyes tevékenység az alkotások befogadása is. A meditációs gondolatcsemegék mással való megosztása pedig már sok esetben beavatás számba megy. Az intimitás netovábbja, mikor valaki veszi a bátorságot és a forrást adó kutat megosztja vélünk.
A kötet hőse maga a megidézett irodalmi arcképcsarnok a (huszadik) századelő pluszmínusz néhány évtizedéből. A Novák Valentin által jelenbe átemeltek azonban nem árnyakként, hanem hús-vér megtestesülésükben folytatnák legendás életüket szellemileg, ízlésben, mívességben leolcsósodott mindennapjainkban. A megidézést tanulmányozó a recenzióíró, akárcsak a csövecskezúdító (pálinkát nyakaló) Cholnoky László, az ihletet várta, de az ihlet késett. Igaz nem is ígérte látogatását. (Olvadás) Az ihlet Novák Valentinnál tartózkodik, aki a kötet komplex univerzumába önmagát is beleszövi, így egészen közelről követheti a kavargó eseményeket. Boldog-boldogtalan árnyként állandóan a cselekmény előterében vagy háttérben lebeg Ady, Krúdy papa bá, a Cholnoky testvérek egyharmada (László), Csáth Géza és Kosztolányi Desiré-Degeő, a mindenütt megnyilvánuló szerző társaságában. A kötetben ismételten felbukkan – felszínes nagyvonalúsággal sorolva – Mikszáth bácsi, Józsi Jenő (Tersánszky), Lovik Karcsi úr, Nagy Endi fiú, Török Gyú, Bodó (Brumi) Béla, Tömörkény Pityu, és még sokan mások.
Gomolyfelhő hajolt a nád fölé. Spirituális princípium. Égre rajzolt bárány. És kinyílik a nappal, mint egy frézia szirom s az ömlő víz leszakítja. Beleharap a móló lépcsőjébe a hullám. Zúgó kagylók, szóközök bújnak a szótövek közé. Ámulat-csipke szakad fel. A ráncok megnyugodnak. Egy vonat robog át az emlékezeten.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk!
Nagy öröm számomra, hogy itt a fiaimmal is gyakran látogatott Pinokkió Gyermekkönyvtár, oly kedves enteriőrjében köszönthetem újra Kováts Ferenc grafikusművész barátomat, bár most nem rézmetsző mesteri státuszban, hanem mint Őméltósága papírcetliségének kollázzsá szelídítőjét, aki egy elegáns sasszéval egyszerűen képes volt MŰFAJT változtatni. Mint hallani fogják ez mégsem volt olyan nagyon egyszerű lép-zár-lép csúsztatott tánclépés, mint azt a táncművészet területén mondanák. Barátunk váltott lábbal próbálta követni a tánc ütemét, csak hát nagyon nehéz minden apró lépés, ha a sors átveszi az irányítást. A lábnak valójában nem is kéne lépnie, hiszen a rézkarcok mestere jól érzi magát az asztalánál. Rézkarcai, grafikái önálló életet élnek már régen, és utánozhatatlan atmoszférája képeinek sokunk számára ismert és szeretett. Réztábláit reszeli, metszi, karcolja, savazza és képalkotásai közepette még a stART alkotócsoport tehetséges művészeit is összefogja, arról már nem is szólva, hogy az ORFŰI ŐSZI TÁRLAT Neki is köszönhetően immár hatodik alkalommal kitárta kapuit a szemlélődni vágyók előtt. Miért is kellene néki itt sasszézgatnia?
A Kreatív Európa az Európai Unió kulturális és kreatív szektorokat támogató keretprogramja. A Kultúra ág horizontális pályázati területei minden kulturális szektor számára nyitottak és nemzetközi, legtöbb esetben konzorciumban megvalósuló kulturális projekteket támogatnak.
A legnagyobb és legnépszerűbb pályázati terület az európai együttműködési projektek.
A tegnap.ma videója Kántor Zsolt Hétvégi házikónkban aludtam. Az udvaron lomok s romok. Például egy dobfelszerelés, egy bordatörött hegedű. Az eső a cintányéron kopog. A 35 éves fiam gyerekkori szánkója egy zongora fedelén. Mint a Celsus könyvtár Epheszoszban. Amikor Schliemann „megtalálja” Tróját, az addig csupán mitikus, mesebeli helyként aposztrofált virtualitás új valóságként ölt testet.
2021. szeptember 11-én itt állok, és egy számomra is kedves felkérésnek kell méltón megfelelnem. A megfelelés szót nem szeretem, mert mindig sejtet valamiféle pszichoszomatikus rendellenességet: valamit, valami fajta elfojtott rongáltságot, amit valamikor, mikor gyökereink erősödni kezdtek és mélyre hatolva sokat ígérően terebélyesedtek, ránk erőltetett a környezet megcsontosodott elvárásokkal teli kövülete. Ma valójában nem kell megfelelnem, és még a kell szó is a szeretnék kifejezéssé halványulgondolat ösvényeimen, mivel ünnepről van szó, mégpedig a mi ünnepünkről. Jubileumi kiállításon vagyunk ma mindannyian együtt, ahol méltó megemlékezésről, művészetről,pontosabban a művészek szerepéről szeretnék vallani. Azt gondolom, némi térben és időben való visszanyúlást nem árt tennem a nemes kezdeményezés megértése végett. Vannak eszmék, melyek szinte tapinthatóan a levegőben vannak. És azt gondolom, mi alkotók, bohém lelkek mindannyian fogékonyak vagyunk rájuk, de ahogy Ralph Waldo Emerson amerikai esszéista filozófus a 19. század közepén transzcendentalista előadásain kifejtette:„Mindannyian fogékonyak vagyunk rájuk, hiszen ezekből az eszmékből állunk; mindenki fogékony, de egyesek fogékonyabbak másoknál, és ők fejezik ki ezeket az eszméket először.”
New Kids on the Wall - Resident Art Fair 2023 kortárs képzőművészeti vásár a Resident Art galériában A kilencvenes évek első fiúzenekarának nevét kissé átalakítva, az új srácok ezúttal nem a környéken, hanem a falakon lesznek láthatók decemberben a Resident Art Galériában. Helyesebben persze inkább az új srácok új művei. A 2018-ban debütált Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásárt immár kilencedik alkalommal rendezik meg. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt. A rendszeresen kiállító művészek mellé majd 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most mutatkozik be a kortárs műkereskedelmi piacon, azaz épphogy csak elkezdte művészi pályafutását. A vásár lehetőséget teremt a fiatalok számára a bemutatkozásraés műveik értékesítésére is.
Az elbeszélés bejáratánál toporog. Keletkezést lát. A méz íze a szájában, akár a parfüm. Van benne émely és kókadt szomj. Kint enyhül a hurrikán, a völgy hónaljánál kulminál. Csurom hínár a folyópart, a szél egy kagyló alakú kavicsot a sziklából kiváj. Töprengő entitás. Kiszabadítja a Holdat, a túlfolyás foglyát a láz. Beleugrik a gyík az ömlő örvénybe. Viszlát! Egy sejt hatol a fénybe. Mint emlékek a történetbe. Zúzmara hull az évekre. A memória sejtszáma pitypangként szaporodik.
Sirokai Mátyás kihúzza a lábunk alól a talajt, és ahogy lepillantunk, magunkat látjuk. Versei a személyességtől indulva igyekeznek rálelni a közös pontra, ahol hús és mészkő, gondolat és üvöltés, évmilliók és pillanatok találkoznak. Felbontják a megszokott ellentéteket, és hirtelen kinyílik a világ, és feltehetővé válnak korábban nem is sejtett kérdések. 
|
