Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Propeller 

Utóíz: a mondat

 

 

          Minden mondattal egy új világ kezdődik. Majd a gondolat csukódik, závárzat kattan. Szinte beleég a szembe a kép a virradatban: egy vékony nő hajol le, hogy bekösse a tornacipőjét.  Új nézőpont folyvást; jottányit se enged a bámész tekintet. Haja leér a járdára, bele a porba. A szoknyája felcsúszik. De így sincs befejezés. Jön a Zenit. A blende bekapja a pillanatot. Akit szeretsz, kapd be! Folytonos merengés, izzás. Majd egy sárga csekk. Film kezdődik így.

            Ahogy Salamon írja a Prédikátor könyvében (9. 13.): „Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.”

             Jóleső bölcselet. Szenvedély és elfojtás határán egyensúlyoz a szándék és a tett. Szemlencse-szelence. Fák csontvázai között a halastó. Középen: Koitusz Sziget. Az eszményi hely. Mint Rilke kunyhója. A hölgy a szájához emeli a fagylalttal telt kanalat. Citrom és csoki. A hajnal folyik le a torkán. És este is lesz rögtön. Orkán.

        

 

 

A versírás poétikája

Szómagokat hintett egy szótárfüzet vonalsoraiba, majd gyakran ügyelte felül ezeket a versültetvényeket: kihúzgálta a nem oda illő szógyomokat, örült, amikor kicsírázott benne egy-egy gondolat, és azt papírra vethette. Az ihletett percek sokkal sűrűbbek, mint a normális percek: akár másfélszer kevesebbnek tűnnek, mint hatvan másodperc. Összezsugorodik az idő és a tér: a semmi és a lét között egyensúlyoz a költői szubjektum, mire kiverejtékezi a legmegfelelőbb verssorokat, amit persze, lehet, hogy egy óra múlva kihúz. A versírás alkati kérdés. Vannak versontók és versszüzek. A versszüzek félnek a saját gondolatuk felvállalásától is, hogy azokba majd a kritika asztalán hogyan hatolnak bele.

 

 

Másvirág, irgalomb

„Na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen / ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen” – játszanak ma is a fülemmel azon vers kezdő- és visszatérő sorai, amely annak idején meghatározó volt számomra az erdősvirág-kép formálásában. Négy vagy öt éve került a látóterembe, már akkor azt gondoltam: ez igen! – s a véleményem azóta sem változott. A na most akkor szerencsére szerepel az itt terítékre kerülő, Hátrahagyott versek című gyűjteményes kötetben is. A szerző valahol a könyv vége felé tárja elénk azt a rendkívül széles és sokszínű társadalmi tablót, mely a megalázottak és megszomorítottak, a szerencsétlenül jártak és kisemmizettek mindennapi életét, a létért, az életben maradásért vívott küzdelmét állítja éles kontrasztba a „gazdagok”, a Magyarországon még a 21. században is feudális gyökerekkel rendelkező és azokra hivatkozó társadalmi csoportok fényűző életével, reflektorfénybe állítva a társadalmi megosztottságot, igazságtalanságot: „kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje / kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje / ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét / ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét”.  Áradó, ritmikusan lüktető, hosszú, rímes – sok helyütt bravúrrímes – sorokban fokozza a fokozhatatlant oldalakon át, bár a szöveg már a legelején, egy szempillantás alatt beszippant, enyém egész Budapest, alulnézetből, a húgyos-sáros aszfaltról. Közben el-elbaktat mellettem egy részvétlen polgártárs: „ki feküdjön hol itt hol ott mint a kilőtt állat / ki rándítson haladtában szemlesütve vállat”. Én vagyok a lecsúszott szenvedélybeteg is, aki küzd, amíg van ereje: „ki tegye le egyik percről másikra a piát / ki próbálja kivenni a lelencből a fiát”; „ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel”, vagy aki a gyerekének próbál nyomorúságos körülmények közé is gyermekkort varázsolni: „ki lomizzon kisbiciklit dínókat meg törpöket”, akinek, ha jön a – többnyire megkönnyebbülést hozó – halál, nem marad más, mint a vácrátóti köztemető árka.

 

A szív, az agy és a belek


Giulia Enders: Bélügyek, Park Kiadó, 2015.

 

(Jill Enders rajzaival)

            Paradigmaként se nevesd ki az emésztés teológiáját! Mert van benne spiritusz. Sőt, ha valami ilyen kolosszális természetességgel van megírva, akkor gyaníthatod, hogy itt a szerzői én több mint grammatikai pozíció. Frenetikus humora lenyűgöző. Grandiózus anatómiai tájékozottsága hiteles és gazdag.

 

             A mikroorganizmusokról úgy tud értekezni, mint a csillagképekről, ez által monumentálissá tágítja a téma jelentőségét. S a tagmondat-rengeteg, ami úgy hullámzik a könyvben, mint a Csendes Óceán, épp oly szisztematikus mátrix, mint maga (mega) a belek tájéka. A Biblia szerint ez a hasi rész az, ahol az ember szelleme tartózkodik. Ez is mutatja, hogy milyen fontossága van az anyagcsere kulisszáinak. Hiszen ott keletkeznek az energiák, amelyek a finom ételek elfogyasztása után felszabadulnak. Ez az a hely az emberi testben ahol elválik a lélek a szellemtől, írják mértékadó antropológusok. Tehát: fontos terület.

 

 

Bak Rita recenziója Dezső Katalin: Akiket hazavártak című kötetéről

Dezső Kata 1996-ban született Zalaegerszegen. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szabad bölcsészet szakos hallgatója lett. 2017 júniusában az irodalmi Jelen debüt- díjával tüntették ki. A könyv fülszövegében ez olvasható:„Nem tudni, honnan jött és merre tart: Dezső Kata értelmezhetetlen jelenség.”

A kötetet Tamásnak ajánlja a szerző a következő sorokkal: „… és belém fut minden gyermekkorod, belém összes hatalmad…” 

Hirtelen robbanás, belerobbanás ez a kötet, melyben keserűség lappang, de egyben a sors elfogadása is. Hirtelen berobbanás az irodalomba, hiszen Dezső Kata még csak elsőéves egyetemista, máris megjelent az első kötete és az Irodalmi Jelen debüt-díjával tüntették ki. Gondolhatnánk, hogy a kötetcím egy olyan nemzedék tagjaira utal, akiket hazavárnak, akik elvesznek talán, akikre oda kellene figyelni, erre is vonatkozhat az előző sor. Válságokkal és identitászavarokkal küzd ez a közösségi költészet. A lírai én bizonytalan identitáskeresésének felel meg a szerző költői képalkotása is. Az érzelmi azonosulást a metaforák, az elidegenítést a tárgyias képek képviselik.

 

A dicsőség genealógiája

A Biblia dicsősége

 

            Akkor térjünk vissza Isten dicsőségéhez. Ígéretemhez híven folytatom az eszmefuttatást. Az ószövetséget a törvény korszakának aposztrofálják, mert érvénybe lépett (A tízparancsolat és a többi parancs 613 rendelkezés összesen.) 365 végrehajtandó parancsolat és 248 tiltó.

            Aki vétett a törvény ellen, büntetést kapott. Ha halálos bűnt követett el, halállal lakolt. Ez volt a teokratikus (Isten központú) állam alapja. Aki vétkezet, az áldozathozatallal kiengesztelhette ugyan Istent a papok előtt. De az állatok vére nem volt alkalmas arra, amit Jézus tökéletes, hibátlan vére elért. Hogy egyszer s mindenkorra (örökre) semmissé tegye a bűnt.

 

A kisebbségi társadalmi léthelyzet költői humanizmusa

 

Kapcsolódó tanulmány Jónás Tamás Önkéntes vak című verseskötetéhez

 

        Egy régi esszé újrahangszerelése –

 

 

 

 

 

 

 

Jónás Tamás, a kortárs magyar középnemzedék illusztris költőjének Önkéntes vak című, 2008-as kötetét nemrég Aegon Művészeti Díjjal jutalmazták. Habár idáig is kétségtelenül több kritika született a kötetről, úgy gondolom, szerző és műve még most, évekkel a megjelenés után, továbbra is megérdemlik az értelmezői figyelmet.

A kötetet végiglapozva szembe tűnhet az első oldalak egyikén feltüntetett ajánlás furcsa, paradoxont megfogalmazó ajánlás: „Istennek, ha nincs.” Ez az ironikus és paradox dedikáció már rögtön elindít valamit, a könyv legelején, ami később, a verseket olvasva válik egyértelművé. A kötet másik szembetűnő sajátossága, hogy nincs ciklusokra tagolva, a versek egymásután, mintegy kronologikus (?) sorrendben következnek, mint a lírai beszélő / költő monológjai. A kötetet szinte végig egyes szám első személy uralja, hiszen Jónás Tamás alapvetően alanyi költő, de talán, mivel sosem tagadott, sőt, időnként büszkén vállalt roma származásának is hangot ad, a költő lírája valamilyen módon képviseleti költészetnek is nevezhető.

 

A dicsőség genealógiája

A glória nem virtuális

            Ha valaki a dicsőségről akar írni, az tulajdonképpen a megfoghatatlant akarja megragadni. A szavak is csak körülírják, megmutatni, félreérthetetlenül definiálni nem képesek.

            Ahogy az éjszaka burkát átszakítja egy fényforrás vagy a sötétség hirtelen megvilágosul. Vagy a Nap kezd felkelni a horizonton és eljön az a pillanat, amikor a sugarak összeszövődnek egyetlen felfényléssé. Ragyogássá. Valami ilyesmi és mégsem ez.

            Mi a dicsőség tulajdonképpen? A bibliai szó héber jelentése, ott tartózkodás, jelenlét. Megtartó erő. Súly. A Biblia szerint Isten megjelenése fényként, tűzként, esetleg füstszerű, fehér köd formájában. (Aráfel).

            Az Újszövetségben görögül a doxa szó jelöli a dicsőséget, ami nemcsak ragyogást jelent, hanem véleményt és hírnevet is. Másik jelentése a feltűnés. Egy olyan jelenség, ami hirtelen előbukkan a semmiből és megnyugtat. Egy másik dimenzióba léptet.

            Hétköznapi használatban a siker, az elismerés szinonimája. A glória, ami a festményeken a szentek feje fölött van, jelzi, hogy az illető felkent, kiválasztott és körbeveszi valamiféle sugárzás, erő. Ami jelzi a tekintélyét, hatalmát és morális megkérdőjelezhetetlenségét, rajtakaphatatlanságát.

 

 

A hagymaember 

Turczi István költészetének mélyrétegei

 

A magyar hagyma

„Du er ingen kejser; du en log.
Nu vil jeg skalle dig, kare min Peer!”

(„Dehogyis vagy császár, Peer; csak hagyma vagy.
S most, kedvesem, meghántalak itt.”)

 

Henrik Ibsen műve egy hatalmas, fantasztikus utazás története, egy filozofálgatásra hajlamos, önmagát kereső ember vándorlása. Peer, a munkát sosem látott, álomvilágban élő fantaszta, kevésnek érzi saját valódi világát. Álmai keresése közben önmagát keresi, de mindig visszaretten az evilági próbatételektől. Próféta lesz a beduinok között, császár az őrültek házában – s ezen élmények hatására rádöbben vándorlása értelmetlenségére, és hazatér. Otthon a megfáradt, megöregedett Peer előtt megjelenik a drámai költemény allegorikus figurája, a Gomböntő, hogy Peer rosszul sikerült életét beolvassza a „közös formába”. Peer kétségbeesetten bizonygatja, hogy egyedi, saját életet élt, nem illik bele az átlagba, de azt sem a trollkirály, sem az ördög nem hajlandó elismerni. Már-már úgy tűnik: a Gomböntő győzedelmesen belegyömöszöli Peert az olvasztókanálba, amikor régi szerelme, Solvejg bizonygatja, hogy az ő szerelme változatlan, mert szerelmének tárgya az maradt, aki volt. A Gomböntő haladékot ad. A felelőtlen életművész Peer nem teljesíti be sorsát, mert sem a halál, sem az élet felett nem ül diadalt. Sosem tud önmaga lenni: valahányszor megpróbálja, elébe áll Boyg (Hajdu Henrik fordításában a Nagy Púpos), és kerülőutakra tereli. Minden zsákutca egy-egy lehetőség az önkiteljesítéshez: minden zsákutcánál egy héj hull le Peer személyiségének hagymájából. A hagymahéjak lassan elfogynak, és Peer riadtan észleli, hogy legbelül semmi sincs, a héjak csak a semmit burkolták. Ibsen Peer Gyntje 19. századi norvég romantikus hős, a kudarc megtestesítője. Metaforáját, a hagymát egy 20–21. századi magyar költőre alkalmazni – nem blaszfémia? Könyvem egészében szeretném bizonyítani: a „magyar hagyma”, Turczi István mindannak az ellentéte, ami Peerről elmondható, és minthogy az ellenpólus a másik ellenpólussal világítható meg leginkább, úgy gondolom, az olvasó – és főként a költő – megbocsátja merészségemet.

 

 

Arany János, A bajusz meg én kiskoromban

 

Kezdetben voltak a mesék, meg Arany János A bajuszával. Volt egy falu, nem tudom hol… Számomra így kezdődött az irodalom:

„Volt egy falu nem tudom, hol,
Abba’ lakott
mondjam-é, ki?
Se bajusza,
Se szakálla,
Egy szőrszála
Sem volt néki;
Annálfogva helységében
Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya;
E volt az ő titulája.

Anyukám olvasta fel nekem ezt az elbeszélő költeményt. Édesanyámmal és nagyszüleimmel falun éltem, mint Szűcs György, és kóstolgattam a szavakat, amelyeket róla kanyarított Arany János. Ízlelgettem a szépirodalmat. Nem egyszer, sokszor olvasta fel anyukám. Szinte már könyv nélkül is ment. Ültünk ketten a szobában, és ő olvasott, fennhangon, szépen hangsúlyozva, öröm volt hallgatni. Jól ki tudta emelni Arany János humorérzékét. Nagyokat nevettünk Kopasz-szájú Szűcs György bátyán, akinek csak az az egy hiányzott a boldogságához, hogy nem nőtt bajusza. Ezért nem lehetett belőle tekintélyes ember, sehol nem vették komolyan, mert bajusz nélkül a magyar ember nem is ember. Nagy igazság volt ez, komoly tudás egy magamfajta, még iskolás kort sem ért kislánynak a látszatokra épülő világról. Arany, akinek szintén kackiás bajusza volt, önfeledten ironizál a bajuszhiány társadalmi és lelki következményein. Még egy állandó jelzőt (Kopasz-szájú) is fabrikált Szűcs Györgynek, amint egy eposzi hőshöz illik, persze ezekkel a fogalmakkal, az epitheton ornans szerepével akkor még nem lehettem tisztában. Az epikai hagyomány követésének megvolt a belső indoka is, Arany János szerint, tudniillik Szűcs György falujában könnyen ragasztottak nevet az emberre, nyilván gúnyból:

 

Az ötödik Tanda

 

Tanda: azonos jellegű táncok (tangó, vals vagy milonga), amelyeket ugyanazzal a partnerrel szoktak táncolni.

Tanda:  jel.

 

Mostani könyvélményeimről (ha hinnék az előre elrendelésben)azt kellene mondanom, előkészítői az eljövendőnek, annak az eljövendőnek amitől félek, amit nem szeretnék megélni. Félreértések elkerülése végett leszögezem: erős bennem az élni akarás korom, nyavalyáim ellenére. Világvégi víziók, apokalipszis. Isten, istenek képei és torzképei. Kérdések válasznélküli sora életünk céltalanságáról. De tényleg azok?

 

 

 

A szenvedés méltósága

Bíró József: Tükörmáglya című verseskötetéről

 

 

Rémítő mélységekből emeli tekintetét szédítő magasságokba Bíró József ebben az 55.születésnapját ünneplő kötetben, amely életkor számára jelentősebb, mint a kerek 50, mert kezdetén és végén ugyanaz a számjegy áll: szinte sugallja a szimmetria kezdet és vég azonosságát, amely – talán bajelhárító – jóslat, szerencsére nem teljesedett be: a költő túlélte saját számmisztikáját (amit még a május hónap, - az ötödik!-  5. napja is megerősít). A költő a mágia, a számmisztika bűvöletében, 55 verset gyűjtött ebbe a kötetbe, amelynek enigmatikus címe egy rendkívül összetett világot fémjelez. Kezdet és vég egymást feltételező kettőssége a kötet  két pillére, melyek – Bíró Józsefre jellemzően – fordítva  keretezik a verstörténést, amelyet a  halál vezet be: a mottóként élre állított nekrológ ’56 mártírjait idézi a 30. évforduló alkalmával, és ebben a nekrológban a kötetegészre vonatkozó legfőbb kulcsszavak már együtt vannak: átkelni – az életből a halálba; a megváltó ...halál a bűn nélküli áldozatokat, akikért  „sírjaik sírnak” váltja meg a kíntól. A támadó „S ti!” azokat a gyávákat szólítja meg, akik tenni nem mertek, csak gyertyát gyújtani, s akik a kín arcait nem ismerik (7, a verseket a továbbiakban is az oldalszámmal jelölöm).

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal