Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A Közlekedési Múzeum körül gyakran sétálunk négy unokámmal. Sohasem felejtik el megcsodálni az ott örökálmát álmodó 424-es mozdonyt. Ragyogó szemükből sugárzik a kételkedés, mikor mesélni kezdem nekik, hogy én ezt, vagy egy ugyanilyet vezettem.

14 éves voltam, nem sokkal idősebb, mint most a két nagy, a tizenkét éves Krisztián, és a tizenegy éves Fanni. És eldőlt a sorsom! Nem úgy, ahogy én arról álmodoztam: tanár leszek. Latin-magyar szakos.

1956. október 23-án láttam két élő nemzeti klasszikusunkat. Részt vettem Szabó Lőrinc és Illyés Gyula miskolci irodalmi estjén. Az estet is felülmúló élmény volt, mikor hazafelé menet megtudtuk, Pesten kitört a forradalom.

Historia est magistra vitae -- tanultuk a latinórán. Megtanultam az ellenkezőjét is. Megtanított rá az élet. Amikor nem vettek fel az egyetemre. Hiszen nem voltam KISZ tag. Az osztály már 1957 tavaszán belépett, de én „ugró-deszkának” akartam használni csupán, ahogy ezt a felvételi kérelmemre írták. Mert negyedikes koromban, 1960-ban mégiscsak beadtam a jelentkezésemet. Ma is szégyellem sikertelen megalkuvásomat, miközben el-elgondolkodom, hogyan is lett volna, ha sikerül?

A kitűnő bizonyítvány azonban jó volt arra, hogy nyárvégén pótfelvételizhessem a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Sok úgynevezett klerikális-reakciós társammal együtt ide szerencsémre fel is vettek.

 


Kabdebó Tamás 2007-ben. Kaiser Ottó felvétele
Forrás: Wikipédia

Dobos Marianne: Kabdebó Tamással távoli rokonságban állunk, férjem szokta mondani: a hetedik ősünk közös lehetett. A talpasi Kabdebó család egyik tagjának az Üllői úton a Nagyvárad térnél emléktáblája van, Budapest főépítésze volt a régebbi századfordulón, neki köszönhetjük a főváros arculatát. Lakásában többször megfordult egy gyermek, aki később nyelvésznek készült a pesti egyetemen, de a forradalom leverése tovább sodorta Nyugatra. Dublin közelében, a Maynooth University könyvtárosaként ő építtette meg és rendezte be a II. János-Pál pápáról elnevezett újabb könyvtár-csodát. Hívták haza, az Akadémiai Könyvtár akkor elárvult igazgatói székébe. Jött is volna boldogan, de fiatal felesége, az ír nemzeti filharmonikus zenekar neves hegedűse nem hagyhatta el hivatását. A kisváros temetője mellett vezet az autóút, odamutat: „tudod, ez is szép temető, már megbarátkoztam vele”. Azóta férjem is, ő is, mindketten átestek egy-egy több-eres by-pass műtéten. Telefonon figyelték egymás vergődését. „Úgy látszik tartogat minket az Isten valamire” -- mondogatják. Tamás azóta a magyar irodalom szerves része lett: Duna-regénye a magyarság megmaradását kíséri a vészek sorában; az ö személyes útja pedig a Talpas--Baja--Dublin útvonalon vezet vissza hazájába.

K. T.: Hát igen, a New York Public Libraryben és Chicagóban műfordítóként tartanak számon, Washingtonban bibliográfusként, Írországban könyvtáros vagyok, Angliában (azoknak, akiknek a magyar forradalmak történetét oktattam) történész, kivéve a londoni University College pár tucat diákját, akik azt hitték, költővel van dolguk, mivel a Poetry of Hungary kötet létrehozása érdekében költői szemináriumot vezettem.

D. M.: Hogyan jutottál az egyetemre?

K. T.: Negyvenöt előtt a családnak voltak jobb módú tagjai, szintúgy eltartott szegényei; az átlagot mi képviseltük, akik munkával kerestük a kenyerünket.

D. M.: A forradalmi eseményekbe hogyan keveredtél?

 

 

 


Majoros Áron Zsolt: Látszat határ

 

Megejtően halk, mondja a primadonna, messze gyűrűző gyönyör. Válaszol a báró, aki a karjában tartja. Akár egy film is lehetne, pedig csak vers. Szöveg, amire a befogadó elme fölfigyel a rádiót hallgatva. A szó értelme a kimondás által tárul fel. S elgondolás lesz, az agyban nyomot hagyó emlék.

Kerekes Erzsébet írja: „A nyelv a legsajátabbját: az igazi mondást veszélyezteti azzal, hogy magát állandóan egy „maga nemzette látszatba” állítja.”1 A heideggeri tiszta, lényegi szó ma igen csak veszélyeztetve érezhetné magát, ha lennének emóciói. Miért is? A nyelv, mint a lét háza, képes beszűkülni, ha a hanyatló hajlam vezeti, a fecsegés és a leegyszerűsítés. De ebben nem a nyelv a hibás, hanem a felhasználók.

 

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója

 

A mesterséges intelligencia már hosszú ideje foglalkoztatja a sci-fi írókat, legalább annyira, mint a filmipart, a fő kérdés azonban változatlan: vajon egy robot érzelmei lehetnek-e igaziak, vagy csak megtévesztésre szolgálnak, és a bonyolult programozás részei? Az ember önmaga javította, korszerű változatának megalkotása örök vágyálom, ám a mainstream mozifilmekből és a témához kapcsolódó könyvekből már tudjuk, hogy a kísérletnek ritkán van jó vége. Talán sikerül tűrhetően lemásolni az emberi elmét, remélve, hogy ez a fejlődés útja, de az öntudatra ébredés metódusával kevesen számolnak. Ian McEwan Mi, gépek című, legújabb regényében borzongató izgalommal gyönyörködhetünk testünk és lelkünk másolatában – kezdetben a főhős is így tesz. A történetet, meglepő módon, nem a közeli jövőbe helyezte a szerző, hanem 1982-be, ahol már webkettes felhasználók uralják a világhálót, és senkit nem ráz meg különösebben, amikor piacra dobják az első android emberpárt – Ádámot és Évát –, így a fejlett robotok lakossági felhasználása elérhetővé válik. A férfiverziót az anyagi javait könnyelműen kezelő főszereplőnk, Charlie veszi meg az utolsó megtakarításait beáldozva.

 

Gáspár Ferenc új novelláskötetében ugyanúgy szerepelnek fantasztikus ősvilági történetek – Zanza, Az erdő mélye –, mint tréfás-ironikus abszurdok – Karma, Joker, Amerikai szektor, A filmnézés gyönyörűsége –, váltakozva teljesen realista módon feltálalt történelmi krimivel – Emberhalál –; vagy ugyanazt a témát hosszabban és rövidebben feldolgozó fantasyval – Elpusztítani sohasem, Rendszerhiba – és tárcába hajló történettel: Szerelem vírus idején, Marha mázli.

 

 


Kép forrása: internet

Maga a dolog jut szóhoz, amikor megfogalmazunk róla egy állítást. Ami önmagában szótlan, azt beszéltetni akarjuk. S behívjuk a saját gondolkodásunkba a szavainkkal. S a szöveg ajtó, kapu, kinyitjuk, amikor megszólalunk s leírunk. hogy beletartozzunk abba, amit megértünk. A nyelv tehát nem egy elzárt, külön entitás, amit előveszünk, s amire szükség esetén támaszkodhatunk. Hanem bennünk van gyermekkorunk óta, velünk együtt gazdagodik, gondolkodik, ítél és elszámoltat, önismeretünk génkészlete, amiben a közös és a magánmítoszok egybeforrnak. A nyelv táptalajából hajt ki a tradícióval átszőtt káposztalevél, ami az individuum-tudat. Így hát történetiség van a bensőnkben, amit szavak és mondatok organizmusa rejt. S mindenki felelős azért, mennyit tud meg önmagáról és a világról abból, ami benne rejlik. 

 


Zichy Mihály Az ember tragédiája II. szín A paradicsomban

4.

Angyalok:

Kiárusításon a Művész

meztelen Pénzért fest ír

Pártfüggetlenség álhit

álremény mint Család

 

Miben segít egy embernek, ha Művészként elismert?

 

IV.

 

Jön Ádám mint Picasso, mögötte Éva mint élettársa, Francoise Gilot, két gyermekükkel.

 

ÁDÁM

Barátaim! Nem vagyok fiatal már,

de látjátok: szorult belém erő,

és bírom szusszal a művészi munkát.

Ennek célja az és nem egyéb,

hogy az egyéni zsenialitás

impulzust adhasson a tömegeknek,

és ezzel segítse a haladást.

Igen: én haladó festő vagyok.

Nem félek hozzátenni: kommunista.

Asszony, mit állsz itt? Lódulj, rakj tüzet

a kályhában: délután dolgozom!

És vidd ki a strandra a kölyköket!

ÉVA

Gyertek velem: apátok nem szeret már.

 

 

 


Székelyhidi Zsolt: Kékkőkúti füstben

Abban talán valamennyi csillagász és kocsmafilozófus egyetért, hogy nem lehetünk egyedül a világegyetemben, de arról megoszlanak a vélemények, hogy a földönkívüliek felvették-e már velünk a kapcsolatot, vagy egyáltalán szándékukban áll-e. Az biztos, hogy inkább mi akarnánk tőlük tanulni, semmint fordítva. Jelenlegi zaklatott világunk földönkívüli beavatkozás nélkül is átértékelt néhány műfajt – vagy épp teremtett pár újat –, ilyen lehet Székelyhidi Zsolt legújabb kötete is, mely átmenet a széppróza és a szórakoztató irodalom között.

A két kisregényt rejtő kötet egy ütős H. P. Lovecraft- és egy Stephen King-idézettel indul, előkészítve a témát, és megelőlegezve, hogy masszív, cseppet sem veszélytelen kaland vár ránk. A címadó írás A kékkőkúti csillag, melyben már az első mondatokból érződik a gyakorlottság, az érett stílus, a vidéki élet ábrázolásmódja pedig Sigmond István (gondolván a Félrevert harangok című regényére) és Bálint Tibor kvalitásaival vetekedve festi meg hitelesen egy váratlan esemény kis közösségre gyakorolt lelki hatását, ami mindig hangsúlyos humorforrás. Amikor egy földönkívüli izé – ami a bulvárlapok hátsó oldalára szorul általában – egyenesen a hétköznapi dolgaival bíbelődő, vidéki ember küszöbére érkezik, ott kételkedésnek már nincs helye. Idegen érkezik a bükkaljai kis faluba, nem turista, nem földmérő, nem népszámláló, nem is új háziorvos, sokkal magasabb helyről, egyenesen az égből zuhan alá valami gigantikus és titokzatos.

 

 

A Nyíregyházi Televízió videója

 

„Íme itt a szívem, Uram, a szívem, amelyen megkönyörültél a feneketlen mélységben. Mondja el néked az én szívem most, hogy mit keresett ott, amikor a semmiért voltam gonosz, és vétkemnek csak egy oka volt: a vétek. Rút volt a vétkem és szerettem; örömömet leltem benne, hogy elpusztulok, örömömet leltem a vétkemben. Nem abban, amiért a vétket elkövettem, hanem magában a vétekben. Silány lélek, amely a Te biztonságodból vesztébe rohan…” – Szent Ágoston így ír a Vallomások második könyvében, miközben választ keres és talál arra, miért lopott társaival együtt tizenhat éves korában. Feleletéből a mai napra szánt evangéliumi sorok magyarázatát is kiolvashatjuk.

Jézus farizeusok gyűrűjében állt, akik szokásuk szerint – tisztelet a kivételnek –, most is kioktatták. Nekik válaszolt Izajás próféta jövendölésével. Krisztus szavai: „ott, akkor, itt és most. Mindörökké!”

Az ősök hagyományának kórképét mutatja fel ott, akkor és immár kétezer éve folyamatosan: itt és most, és meddig… Meddig még Uram? Meddig még! Mikor fogadja be a világ, a haza, a család tanulékony lélekkel a lelkeinket egyedül megmenteni képes tanítást? Az egyedüli igaz, életünket, világunkat, hazánkat, családjainkat megmenteni képes tanítást? Vajon mikor kezdjük tettekre váltani szavainkat? Előttünk az Út!

Se ki! Se be! állapotú hazánk egére sötét felhős éjszaka borult. Ilyen is marad, hiszem, nem hajnalodik mindaddig, míg nem tekintjük nemzeti ügyünknek, hogy visszatérjünk keresztény gyökereinkhez. Nem halljuk meg az immár ezer éve népünkhöz szóló hívást, Szent Márk evangélista egyszerű, de egyben minden gyógyírt magába foglaló mondatát: „Ismét magához szólította a népet” (Mk 7,14).

 


A Lengyel Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetés átadóján 

Sok évvel ezelőtt a Magyar Írószövetségben találkoztam vele először. Miközben bemutatkoztunk egymásnak, arra gondoltam, nem lehet könnyű Kabdebó Lóránt feleségének lenni. Máig így vagyok ezzel. Kivételes képességű férfi mellett feltűnni, társként életművet alkotni feltétlenül nehezített pálya, kivételes képesség kell hozzá, kevés példa van erre, mint például Mészöly Miklós mellett Polcz Alaine.

Kabdebó Lóránt felesége, Dobos Marianne megalkotta a maga különleges életművét, mindamellett, hogy legendásan ott állt férje mellett, és alázattal szolgálta a magyar irodalomtörténetet, az irodalmat, a tudományt, szolgálta a tudóst. Majdnem hat évtizedig, a nap huszonnégy órájában, minden erejével biztosította a hátországot a Kabdebó-életműhöz Szolgálat volt az élete, és nem szolgaság. Nagyasszony maradt, asszonyi szálfa. Munkássága hiányt pótló a magyar irodalomban.

 

 

 


Kabdebó Lóránt, Dobos Marianne
Kép forrása: eokk.hu

Munkatárs? Pontosabban: az első olvasó! Ez a szerep jutott az utóbbi évtizedben Dobos Marianne műhelyében a számomra. Amióta megszerette a számítógépen való munkálkodást. Korábban kézzel fogalmazott szövegek születtek a fehér papíron az ő számára is. Le kellett gépeltetni. Amelyet már alig mert utóbb átjavítgatni, hiszen akkor újra gépeltetni kellene. Én hamarább áttértem a számítógépes módszerre. Így maradt számomra az előkészítő szerep. Az üres lapot kellett előkészítenem. És a kész cikket utóbb nyomdakésszé alakítani, – „megformázni”. Vitatkozni az idézőjelek formátumán, a vesszők helyén, a bekezdések elhelyezésén. A gondolat és annak ritmusa oly igen különbözött mindig is a magamétól, hogy utóbb inkább magam hasonulhattam mondatszövéséhez, mintsem hogy rákényszeríthettem volna a magam gondolatmenetét.

 

 


Zichy Mihály Az ember tragédiája II. szín A paradicsomban

 

Márton László A keretjáték eleje

Darvasi László Titanic-bál

Závada Pál A nagyváradi-berlini szín

Márton László Délfrancia szín

Tasnádi István Csendes-óceáni szín

Márton László A keretjáték vége

 

Hat kamaradráma négy szerzőtől benned, egységes fájdalomtragédia.

Nem csak egy Mű/Könyv született általad, hanem a hit(em).

 

1.

Úr:

Az oxigén én vagyok Testetekben

Gyönyör Föld Jövő

 

Mi vár ránk, újvilág vagy kihalás?

 

I.

 

Paradicsomi táj, amilyen az Eufrátesz vidéke lehetett az ember felbukkanása előtt.

A háttérben egy űrhajó füstölgő roncsai.

Jön két szkafanderes emberi lény.

ÉVA

Mi történt? Hol vagyunk?

ÁDÁM

Nagy utazás volt,

de nem tudom, ki küldött és miért.

Nézd csak! Az, ott! Az volt az űrhajónk.

ÉVA

Lényeg, hogy mi ketten megmenekültünk.

 

 

A tegnap.ma videója

 


(Kép forrása: internet)

1

A fennköltség kultuszát ünnepli egyszemélyes lelkem, mégis egyre hidegebbek a nappalok. Hajszál-szerű üvegpálcikákkal dobol a hold a befagyott ég jég-cintányérján. Mintha el akarnák függönyözni az éneklő csillagokat, vizes lepedőket teregetnek a kerubok, kifeszített hegedűhúrokra. (Elmélet és szeretet.) Az estély abbamarad. S mi megtekintjük Jeruzsálem hegyeit. Igazság. Az empíria ragad. Más már az éj anyaga, mint álom idején. A felszisszenés, mint makett. Nem minden turista futurista. Konkrét (Koncert). Hiedelem és rítus. Kvarc. Egy éjjeli szótár benyomásait rögzítem. Uff. A Kék Szótövek zenekarának karnagya szólt. A frigyládában ott a mannás korsó, Áron főpap kivirágzott gallyacskája, és a két kőtábla a tízparancsolat szent betűivel. A szemhéjam alatt van a látvány, a fejem rejti el. A szívemben pedig a kegyelem szelleme énekel, valami nagyon jó illatot lehel ez a kellemes jelenlét. Bodza, frézia. Gyöngyvirág. Rózsa, liliom, lila orgona. Vadmeggy-bimbózás. Megyek az üvegtrón felé és leborulok a Messiás előtt.

 

 

Megszólítalak.

Verseid sora számomra

Négyes ikerkérdéseket szült,

Hogy a végén ne tudjam,

Mi történik

 

Kérdéssel vezetem fel kérdéseim

 

1.

Komponált költőd szavakkal, képekkel

A rajongás többéletnyi galériájában

 

Önhitvallás ez, mit higgyek

 

Szavaim fogyatkozóban, mint a hold.

, nincs időm másra.

Hiába álmodsz,

Mindig ugyanazt a fát öntözöd,

Ugyanarról a helyről,

Ugyanabból a vödörből.

A himnuszok is dicső hazugságok.

 

A költő végül saját magát száműzi,

Hogy előkelő idegenként bolyonghasson.

a kocsma,

Felszentelt hely,

Könnyeket iszunk a vízköves pohárból.

Van egy könyv,

Halálos mérgű kígyók őrzik.

Nem akarok már olvasni.

Nem árulom el senkinek,

Hogy mennyire

Unom már a könyveket.

Elillant belőlem az ártatlanság,

A képesség a jajongásra.

Micsoda arculcsapás,

 

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal