Videó

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Kelebi Kiss István: Öböl – digitális rajz

Van-e adatszuverenitása a közösségi oldalakat használó egyénnek korunkban? Kérdezi egy komment. Jó kérdés. Bármely mellékes információ világraszóló eseménnyé válhat. Az internetes nyilvánosság szinte kötelező. Az ember létrehoz egy virtuális ént a közösségi fórumokon, ami csak részben ő. Inkább képmás. (Avatar.) Előtérbe került, sőt majdnem kizárólagossá vált a digitális mibenlét.

A bináris kód lehetővé tesz szinte minden lehetséges trükköt. A sokszorosítás módosítja identitásunkat. Faktum helyett dátumok, képek lesznek a meghatározói napjainknak. Tények helyett szimbólumok. Árnyékok, ikonok, emblémák. Jelek és kattintások. Egy gombnyomás és feltárul egy-egy államtitok. A hacker bejut még a Fehér házba is. Ha nem vigyáz a másik hacker, aki elszegődött rendőrnek a titkosszolgálathoz. Rablóból lesz a legjobb pandúr.

 

 

 

Égi vagy földi úrhoz fordul-e, nem mindig egy - értelmű – a perlekedő fohász, a profán ima, a vitázó szentségelés annál inkább.

Tarján Tamás

Soha nem tudni, a némulások, némulat-ok mire voltak jók! Erőgyűjtés, tájékozódás? Ki tudhatja? Az új versek kihívó aktualitással körülveszik a Némulat verseit. S arra biztatnak: ne add fel, meg ne némulj!

Nagy Gáspár

Nem verset írni: Írni” [...] a mesterség esz kö - zeiről sokat tudva küzd a feltétlennel: a mes terség hamleti meglét-vagy-sem kérdésével.

Tandori Dezső

 

 

Szótlanságban lapuló tragédiák, mozdulatlanságban megbúvó mozdulatok, elképesztő tájak és lelakott asszonyok, de felbukkan a bodori világ valamennyi jellegzetes motívuma és karaktere is, akárcsak a végig a háttérben feszülő vészjósló atmoszféra. Bodor Ádám Sehol című legújabb novelláskötetében hét elbeszélés olvasható. Ezek az abszurdba hajló balladák újabb variációk végnapokra. Gyakran előforduló elemek a fagy, a katonák, a halál és a túlélési stratégiák. A szerző tollhegye alatt a pusztuló tárgyak és helyszínek különös erővel, új jelentéssel telítődnek. Bár ezek a novellák egy egész regénnyé is kinőhetnék magukat – mert bennük van a potenciál –, külön-külön is önálló világot alkotnak.

 

 


B. Tóth Klári: Párbeszéd a kereszttel

„Nem használom a nyelvet.” Írja Esterházy A szív segédigéi regényében. Tényleg nem használta, csinálta. Újraírta. „A mű sohasem természetszerűleg adott valami, hanem igény és adomány.” Igen. Nem nő sehol magától a szöveg, mint a parlagfű vagy a pitypang. A gondolkodás erőfeszítést igényel. Ha csak úgy eszünkbe jut valami, az nem véletlen. Valaki elvégezteti az agyunkkal, amit a mi érdekünkben akar, hogy meglegyen. A verset nem lehet leszakítani, kitépni a földből. Várni kell rá és elképzelni. Majd leírni. S ez munka, akárhogy is.

 


Nagy Attila: Ablakom

 

Mindig megcsodáltam az univerzumot, mire képes. Nem hihetetlen számomra, hogy léteznek megmagyarázhatatlan, az ember által képtelenségnek tartott jelenségek. A tudás sem abszolút, mindig attól függ, hogy egy jelenség megértéséhez elegendő-e, vagy sem. Az ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága a kíváncsiság, amivel az ismeretlen, még nem tapasztalt jelenségeket megközelíti. Ha úgy gondolja, behelyezte a megfelelő skatulyába a dolgokat, valamiféle rendbe illesztette, akkor megnyugszik, és beépíti abba tudásba, amit idáig őseitől megszerzett, megtapasztalt. A világmindenség bonyolult, de vannak összefüggések, amelyek könnyen felismerhetők az érdeklődők számára, és vannak kérdések, amelyekre nem találunk megnyugtató választ. Az isten, a minden felett álló teremtő az ember frusztrációjának az eredménye. Egy olyan menekülő útvonal, amelyet maga alkotott, hogy támaszt találjon, hogy enyhítse félelmeit. A tudomány egyre több, és több felfedezést tesz, sokmindent értünk, vagy hisszük, hogy megértettünk.

 

 

A cím teljesen hétköznapi, a maga hétköznapiságában reményt keltő: Ezen a szép napon. Aztán ha jobban elmerülünk a versek különleges, unikális, hogy úgy mondjam Debreczeny-s fanyar világában nem, hogy szép napról van szó, épp az ellenkezőjéről; utolsó kenet feladásáról haldoklóknak és nem haldoklóknak, fulladásról és félelemről a félelem hiányától, békés háborús halottakról, népviseletnek nevezett fegyencruhába öltöztetett férfiak célba köpéséről a reményre. Alktotásképtelenségről már mindjárost fizikai értelemben is, rettenetes idegállapotról, ha van is írásművészet csak automatikus, se emennek, se a rettenetes idegállapotnak nincsen felfoghatósága, inkább létködök dies irae-je, a szép nap legfeljebb az irodalmi elzombulásnak szólhat, ami egy oly géniusznál, mint Thomas Bernhard át üt a szürkeségből, adjuk meg a szürkeállományból a szépbe. Máris itt vagyunk az alcímnél Thomas Bernhard breviárium, ami megintcsak különleges csak ez nem álhétköznapiságában, hanem szőröstül bőröstül különleges. Tehát az első könyv, az első immateriális kiló, amit recenzeálunk Debreczeny György, Ezen a szép napon Thomas Bernhard breviárium, Aj téka Kiadó, Szeged, 2019.

 

Itt segítségül hívjuk, mert a Bernhard témához érkeztünk Adamik Lajos fordító, szerkesztő, publicista, 2009 óta a Thomas Bernhard Magánalapítvány nemzetközi kuratóriumának tagja, - tehát nagyon illetékes – válogatott sorait, aki amúgy a kötet fülszövegét is írta:

 

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója

 

Ez a szöveg már akkor elvesztette ártatlanságát, amikor a gondolata megfogant. Mondta volna róla első, főiskolai magyartanárom. A könyvpiaci trendeket ismerve és az olvasói szokásokat felmérve, a téma iránti érdeklődés nem kecsegtetett jó előjelekkel. De a könyv útjai kifürkészhetetlenek. A nyomtatott termékek még a digitális korszakban is tudnak meglepetést okozni. A mű megszületett és magyarul is kapható. Örömére az esztétika iránt érdeklődő szakembereknek. Én, mint költő, számos inspirációt merítettem a kötetből. Előre szólok. Írók, festőművészek, hang-műveszek és zeneszerzők, olvassátok el!

 

 

Pár pillanatnyi gondolkodás után, jobb esetben azonnal rávágja a Köves István kötetét kézbe vevő és a borítót meglátó olvasó: Ez kétségtelenül Bosch, méghozzá A földi Paradicsom középső táblájából kiemelt részlet, s rajta egy furcsa jel, amit csakis így értelmezhetünk: „Ön itt áll.” Ez bizony ironikusan hat. Mint ahogy a címben is valami ilyesmit érzünk, bár a Na, nehogy már, kegyelmes uram teljes kibontása, értsd: „megfejtése” némileg várathat magára (csak a kötet alapos végigolvasásáig). Szelíden megrovó „kikérem magamnak” (s talán hetykén lenéző) felszólítás, ironikus felhanggal. Mindazonáltal jómagam, aki jól érzi magát a „kötetben”, úgy tartom, Köves iróniája egyáltalán nem felszíni, pláne nem felszínes (amilyen a 70-80-as években volt divatban.)

 

Megnyílt Jankovics Marcell kiállítása
A Kincskereső videója

 


Gulisio Tímea: Cím nélkül

 

 Van már poszt-digitális művészet, van hibrid művészetentitás. Amikor teret hagynak a véletlennek a festőművészek és így maguk is meglepődnek, mire képes az anyag, a csurgó, fröccsenő színek. Az ember majdnem festőgép lesz, de mégsem válik teljesen azzá, mert gondolkodást képvisel akaratlan mozzanataiban. Az okos vasaló mutatja az órát. Visszajelez az alátett anyag paramétereiről. Hangot ad ki, ha túl sokat dolgoztattuk. A könyv, a nyomtatott hallgat, csendben marad, nekünk kell megalkotnunk okosságát. Ez kreatívabb praxis.

 

A szót nem lehet magára hagyni, hogy dolgozzon egyedül. A szó nincs maga. Hagynánk a mondatot, hogy kössön meg éjszaka, majd olvadjon vissza nappal. Ő úgy marad a papíron, a gépben, ahogy hajnalban abbamaradt. Ahogy megcsináltuk előző állapotát. Azaz ő maga, a nyelv csinálja velünk. Még ha szándékosan gondolat nélkülivé akarnánk tenni a művet, akkor sem válhatna azzá. 

 

 

 
Cseri László: Vasúti sínek

Valamikor el kellett rajtolnia az időnek, arról a koordinátákkal meghatározhatatlan helyről, ahonnan kezdve a dolgok egyébként is elkezdenek lenni. Ezen már sok bölcsész gondolkodott. Arisztotelésztől Begson úrig. Egészen Tengelyi László, magyar filozófusig. 1Aki Dilthey és Paul Ricouer szövegei kapcsán elmélkedett erről. És lám! Hiába lerágott csont a téma, rendkívül izgalmas fölvetések (fénytörések) szegélyezik eme reflexiókat.

Ott van például a különnemű fogalmakkal folytatott játék. Dilthey olyan kategóriákat akar egységbe foglalni, mint elevenség és jelentés. Erő és értelem. Nem egymással szembeszegülő tényezőkről van szó, hanem más-más halmazokról. S ebben a kérdésben tud mégis közös nevező lenni a telő idő, ami beborítja s ellepi a történő lét mozzanatait.

 

 

A történelmet, ha száraz tényekre és adatokra támaszkodunk, könnyen meg lehet hamisítani, félre lehet magyarázni. Egyedül személyes történetek tehetik hitelessé.

Ilyen történeteket oszt meg velünk könyvében Pfeiffer Gábor saját családjának tagjairól és egy kicsit önmagáról is. Így válnak élővé a második nagy háború évei, átélhetjük a zsidótörvény és a kitelepítés, a hadifogság megrázkódtatásait, majd ízelítőt kapunk a korai szocializmus légköréből, miközben bejárjuk Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és az egykori NSZK városait. Az izgalmas családregény fontos helytörténeti dokumentum, de ennél sokkal több. Egyszerre tud hatni az értelemre és az érzelmekre. A mű hús-vér emberi sorsokon keresztül kelti életre a megidézett korszakokat.

 


Félhelyes Erzsébet: Lelkünk síkjai

"Vajon hol, mikor és pontosan miben hibáztam?" "Mit kellett volna másképpen tennem?" "Hogyan kerülhettem volna el? Miként lehetett volna nem beleesnem ebbe, vagy abba a csapdába és kelepcét jelentő helyzetbe?" "Hogyan reagálhattam, cselekedhettem volna másképpen, és vajon miként alakultak volna a történések abban az esetben?" "Elkerülhető lett volna a bukás, vagy a cselekvés folyamata már eleve magában hordozta a végkifejletet?"

Elemző, szemlélődő, filozofálgatásra hajlamos, és a több (sőt egyenesen az elérhető legtöbb) szempont szerint való, az összes elképzelhető nézőpontból történő vizsgálódást kedvelő egyéniségemből és beállítódásomból fakadóan életutam során hűséges ebfalka módjára követnek állandó jelleggel ezek a vívódások, kételyek és kérdések. Világéletemben szerettem volna és vágytam is megfelelni. Jónak, vagy legalábbis elégséges és elegendő mértékben jónak, elfogadhatónak, elismerésre (avagy akár néminemű tetszésre) méltónak bizonyulni, azonban az elmúlt esztendők eseményei és történései felett végzett elemző, értékelő, és a megfelelő konklúziók helyes levonására irányuló munkálkodásaim alkalmával keserű szájízzel kényszerültem rádöbbenni, felismerni és szembesülni... mégpedig mindazzal, amely korábbi meggyőződéseim, elképzeléseim és vélekedéseim dolgában hibásnak, vagy legalábbis erősen az elhibázottság gyanújával teljesnek bizonyult.

 

 

Márton László, a hónap alkotója műfordításából olvas fel
Az Irodalmi Jelen videója

 

A költészeti modernitásnak, amelynek előfutáraként Hölderlinre szokás utalni, lényegi mozzanata az önreflexió, gyakran visz színre olyan esztétikai-filozófiai problémákat, mint a hang és a csend, a saját és az idegen kölcsönhatása a szubjektumban, valamint a megértés, megérthetőség és a nyelvi kifejezhetőség, (ki)mondhatóság. A mű, a művészet kérdései a létre és a semmire való rákérdezéssel simulnak össze.Mallarmétól Rilkén át Celanig kapcsolódik ehhez a létezés esetlegessége vagy tragikuma, ezen keresztül a lét mint olyan megvilágítása. A létmegértésben levést az emberi létező (ittlét/jelenvalólét) kitüntető sajátosságának tekintő Heidegger számára a költészet mint poiészisz az igazság megalapítása: a létező létének megvilágítása, olyan esemény, amelyben megnyilatkozik minden dolgok lényege, a lét. Fenomenológiai-egzisztenciálfilozófiai olvastban Laura Garavaglia ehhez a szellemi tradícióhoz mérhető módon mutatja fel a természet, az anyag, a kozmosz emberfeletti létét és az emberi létezés személytelenül is bensőséges esetlegességtapasztalatát. Sajátossága, hogy ez a tapasztalat nem a viszonylagosságból fakadó perspektivizmusban, inautentikusság-érzésben és iróniában jelentkezik. Nyelvi és egzisztenciális válságtudat helyett az univerzum hérakleitoszi rendjére tekintő harmónia hatja át a verseket.

 

Az ember általában két élet közül választhat, az egyik a végtelen stagnálásról, a másik a végtelen bolyongásról és identitáskereső-csavargásról szól. Talán az utóbbi eredményesebb a fejlődés tekintetében, mert a stagnálásból nem sok tanulható.

Oberczián Géza második kötete, az Áramlás egy utazás rétegzett története. Egy fiatalember Közép-Amerikából Erdélybe, nagynénje temetésére igyekszik, miközben felismeri, hogy nem szakadhat ki az áramlásból, nem tagadhatja meg sorsát. A kisregény témáját brassói születésű édesapja történetei és az erdélyi rokonok, barátok között megélt események adják, mégsem valós eseteket dolgoz fel, azok csak a hátteret szolgáltatják. Egy nehezen kibogozható családtörténettel találkozunk, melyet országhatárok változása, politikai, üzleti játszmák és művészi állásfoglalások, egyéni törekvések és becsvágy kuszálnak össze. A szülők titkai a testvérek sorsát is összegubancolják, s néha úgy tűnik, ebből az áramlásból csak egy örvénnyel való megsemmisítő találkozás jelenthet kiutat.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal