VideóA KMI Szerzőbár videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
I. Kereszt tövében, a dombon vetettem meg ágyam Göröngybe bújtattam arcom, lábamat magam alá húzva nyálaztam édesen az anyai porba Sokszor aludtam gyertyák fényében Gyakran féltem, és néha megbékéltem egy lélekzetnyi füstpernyében A viasz puha párnája ölelt Úgy véltem a hajnali dérben Oly egyszerű volt és s oly bonyolult minden.
IDŐ
a zenészek a rajongók előtt lépnek fel a színészek a közönség előtt csak a költők olvassák verseiket a költők előtt
o tempora, o mores
Nem fontos, mondja, s egyáltalán kit érdekelne bármiről is beszélek, hiszen a köz s érdek mást kíván, és a sebet, mit bennem ejtett a rejtett semmitmondás, a szeretet nevében lejtett táncok, melyekből kihunyt lángok ejtettek fejre, ha ellenkeztél netán. Zilahi Nono, Sipos Sándor: Vers-Kép kompozíciók (A fényszóró, Minotaurusz, A Kentaur, Reinkarnáltan)
Közvetlen összehasonlítást tett, lepillantott a világűrbe Fürgén mozgott a meleg, nedves időszakokban. Szétszedték (lásd a mikroszkóp alatt), sejtszerkezetek világítottak, álmaiban ezt a képet (…), meg a nyílhegyeket. Teleszkópszerűen egymásba tolta a kezét. A tenyere kicsúszott az ujjai közül, az ujjai beékelődtek a fogai közé. Részt vett valami adatbázisból való alapegyeztetésen. Gömb alakú üvegfúvó fejjel. A következő ciklus az igazolás. A forró üvegcsepp dagadt a tüzes lehelettől. Karikába tette a karját meg a lábát, jelzett, hogy a jelenet elkezdődött. Karikává hajlították a ló lábát az ügetéssel kapcsolatos koncepciók. A FILOZÓFIÁBAN KETTEN LAKNAK EGYMÁSSAL SZEMBEN.
Csak óvatosan azzal a mit sem sejtő, ártatlan járdaszéli kíváncsiskodással, amikor a merevléptű idegen katonák fényes orrú, fekete félcsizmáikban átvonulnak a városon mosolyogva, mert a helybéli felnőttek integetni előre engedik készségesen maguk elé a gyerekeket, mindet, akárkiét is, a tereptarka kísérőautóban meg készülnek kattogva a képek, a történelemkönyvekbe szántak, elsőbb azzal a szöveggel, hogy az ünneplő lakosság lelkesen köszönti, virággal fogadja a baráti felszabadítókat,
Sose felejtem el, velünk járt iskolába egy tanyasi fiú, 1960-at írtunk. Nagy szegénység volt mifelénk akkoriban. A tanyasi kisfiú mindennap jó nagydarab háziszalámit hozott uzsonnára. Szünetben csorgott a nyálunk, amikor előttünk beleharapott. Vérpiros, vastag kolbász volt. Pirosra maszatolódott tőle a kisfiú szája. Mi meg szédültünk az éhségtől a tízórai szünetben. Hárman voltunk cigánygyerekek az osztályban. Egyik szegényebb és éhesebb, mint a másik. Azon törtük a fejünket, hogy kéne a kisfiútól szerezni egy kis darab kolbászt. Tudtuk, hogy ha kérünk tőle, úgysem ad, mert nem barátkozott velünk senki, ő sem. Olyanok voltunk a suliban, mi hárman, mintha egy másik bolygóról jöttünk volna. Na, valamelyikünknek, nem emlékszem, kinek, eszébe jutott, hogy bele kell kötni a kisfiúba, úgy tenni, mintha meg akarnánk verni. Egyébként eszünkben se volt ilyesmit tenni, de a megfélemlítési módszer bejött! Az egyik cigánygyerek a kis tanyasi fiú mellett ment el, és szándékosan nekiütközött, mintha véletlenül történt volna. Aztán a kis tanyasi gyerek megszólalt:
Ki volnék én? Egy kubista költő? Akit olykor az ösztön, máskor egy-egy citátum Vezet el a gondolatképek világába? Denkbild. Vagy inspiráció nélkül, maga az Örökkévaló Nüánsznyi áttételei szülik a megoldásokat. S csak átfolyik a lelkemen a szöveg, Mint egy fénylő folyó, amiben ott a szó- Tá, a grammatika, a felcserélhetetlen Egyediség? Történő megíródás.
A puha fényfolt a levél fonákján a szitáló délutáni napban, a fűcsomók és a nedves göröngyök, és a nyári ludak V-alakban,
a tüzes sávokra szakadozott felhők naplementekor, a poszáta fészke fölött összeboruló nádas, a zsombéksás vízbe hajló szára,
Á.-nak
A páciens egy idő múlva odamegy az ajtón kikukkantó nővérkéhez és kvázi keresztrejtvényt fejtő, de igen figyelő őre, őrzője, barátnője nagy megrökönyödésére nagy patáliát csap, csinál, okoz vagy már mit tesz. Elég az hozzá, hogy a páciens ezzel hozzájutott a nővérkétől ahhoz a vigasztaló információhoz, hogy hiába jelentkezett be vizsgálatra éppen három hete, a többi itt várakozó (mintegy harminc) páciens is ugyanezt tette, és ugyanezt az időpontot kapta a doktor úrtól.
világok határán egy árnyékos udvaron csillagszemű paripák dobrokolnak bors ökröcske tartja szarván a holdat angyalszemű leányok táncolnak virágfátyluk úszik a levegőben meggyötört arcú férfi megjelölt kezei tartanak világszép sorsot
A padlón guggol, onnan pillant fel rám. Feltette a nagy kérdést, és várja a választ. Rezzenéstelen maradok; nem hagyhatom, hogy olvasson a gesztusaimból. – Na? – kérdi. Ívbe húzódik a bal szemöldöke, ahogy féloldalasan néz. Lassan lehajtom a fejem, épp csak annyira, hogy a szemüveg kerete felett nézek rá. Talán összehúzhatom a szemöldököm is, csak ne vegye haragnak. Igen, azt hiszem, egy félig-meddig összevont szemöldök még nem szolgál a szándékommal ellentétes célt. Határozott pillantást kölcsönöz, de nem jelent kinyilatkoztatást. Kivárásra játszom, hátha magától eláll a tervtől.
Környezetismeret-óra helyett
Reggel beírtuk az üzenőfüzetbe,
Nem érzek semmit, csak a zsibbadást, ami lassan kúszik végig a testemen, a lábujjamtól egész a homlokomig. Befészkeli magát a fejembe, ráül az agyvelőmre, onnan indítja csápjait skarlátvörös szívemhez. Évekkel ezelőtt kezdődtek ezek a zsibbadások. Majd negyedévente jöttek. Lassan kúsztak be a hétköznapokba, mint egy kortárs szonáta disszonáns hangjai az andante tételbe. Aztán, accelerando. Felgyorsultak. Úgy kéthetente ismétlődtek. Da capo al fine.
GYERTEK VISSZA
Mielőtt rám ég az idő., felismerhetetlenné változtatná arcom, gyertek vissza szerelmeim, gyertek vissza ti szentek mondjátok el merre menjek, hol találom a fényes égi várócsarnokot.
Megyek, mondta. Hová? – kérdeztem. EL, mondta. Ezt követően jelent meg az artéria a szív közepében. Az idő sejtjei összetorlódnak. A sejtek tárcsáznak, a készülékek jeleket adnak. Lenyeli a mobilt, megrágja, a letöltéseket kiköpi. Összehúzódik, a térfogata kisebb lesz, száraz és repedezett. Törött fogaival szétrágja, öklendezik, liheg. Csökken az atomok közti tér. Este hosszan nézi Istent. Isten bekapcsolja a számítógépeket. Alábecsüli az érzelmi színezetű homályos reggelt. Sárga fényt lobogtat az ablak. Letépi, megkóstolja, kiköpi, mint egy darab spenótot. Macskaszem szúr, karmok a levéltelen fán, átértékelik a civilizációt. Keréken lovagol, elkezdi a vizsgálatot, páratlanul sok a nagy betű. Bejelentkezés. Az óvatosság jámbor embercsontváz. A kalóriatartalom kora hajnalban, égő érzés, kattogás. Tapos, ágakat tör, a lerakódások körül összegyűlik a víz. Fajmeghatározó képesség, fájlmeghatározó, koponya meghatározó. Felhúzza a talpát. Felszeletel néhány gerincest, egeret, halat, patkányt, kellemes helyet csinál nekik. Színjáték, kutyajáték, csaholás. A lépcsőház középpontja felé. Internet, mozaik játék, az apró csontok kirakosgatása. Reklámnak tűnik ilyen zenére táncolni. Lehunyja a szemét, legyint, köszön, köp. Legyőzlek, ha beledöglesz. Megint. KÖZÖD? – kérdezi. Inkább maradok. Újra döngeti az ajtót. Anyaság és vétkes tankok. Évike összerakja a halottakat, nem beszélnek, a gyerekcsinálást is félbehagyják. (Ugyanolyan a fejkendője, mint a bugyija.)
Lelked zablátlan csikói
Ottó anyagi állapota megromlott az utóbbi időben. Az állásából elbocsájtották. Pedig jó munkatársnak számított a postán. Munkanélküli segélyt kapott. Enikő, a felesége titkárnőként dolgozott nyolc órában. Az ő keresete kellett a kettejük biztos megélhetéséhez. Ottó nem volt iszákos vagy kocsmába járó ember. Szerette a könyveket. A tévében manapság jó műsort már nem látott. Szerette Shakespeare-t. Meg Dosztojevszkijt. A zenéért is rajongott. Főleg a beat zenéért. Ottó a neten néha hangosan dübörögtette a zenét. A szomszédok panaszkodtak. Enikő nagyon szerette az urát. Mióta Ottó munkanélküli, alig jártak el kikapcsolódni, szórakozni… Bánata volt. Enikő tulajdonképpen nagyon sajnálta, habár ő otthon is le tudta magát kötni… Sokat járt könyvtárba. Enikő nem szeretett annyira olvasni. Ő nagy zenerajongó volt. Szeretett koncertre járni, de az utóbbi időben nem tehette. Enikő munka után csak netezett és tévézett, míg Ottó olvasta az aktuális, kikölcsönzött könyveket… Mikor egyik este ágyba bújtak, Ottó nagyon a gondolataiba mélyedt…
A legszebb szöveghelyekig elhat a hullámverés. Lord Algebra szőlőfürtöt eszik – Mire az utolsó klorofilgolyó is elfogy. Esőcseppek itatják a Holdat. És magukkal viszik az érzést. Így mulat a szellemi elit. A pirkadat abbahagyja a festést. Lelakkozza a vízpart rózsáit. Szkrjabin visszanéz a dombról.
A Duna-parton sétáltam vagy harmincöt éve, amikor szembe jöttél velem. Én veled szembe, te meg velem szembe, mintha direkt így hozta volna a sors. Tudtam, hogy most, rögtön cselekednem kell. Ezért elsétáltam melletted, biccentettünk egymásnak, ennyi. Azóta sem tudom, ki voltál. ki lettél. Vagy voltál-e egyáltalán, ha nem most találtalak ki.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
