Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Feltámadás

 

A messiás itt járt, de már elment. Volt dolga elég. Az emberek tettek is rendesen azért, hogy a megváltás elengedhetetlen legyen. Szodoma, és Gomora, illendőséget, erkölcsöt feledő lakói nem törődtek az intelmekkel, Jónás szavait sem fogadták méltó alázattal, és a tenger hullámai közé vetették. Megértem én, hogy az Úr haragra gerjedt, és mérhetetlen felháborodásában elküldte közénk egyetlen fiát, Jézust. A projekt eleinte jól ment. Híveket szerzett magának, és maroknyi kis csapatával járta a vidéket, hirdette az erkölcsös életet, a keresztényi megbocsájtást, és nem mellesleg különféle csodákat is tett, hogy nyomatékot adjon szavainak.

 Ne azt nézzétek, mit mondok, a tetteimet ítéljétek meg!  mondta egy beszédében a zsinagóga előtt. Mert Jézus zsidó származású kisebbségi volt, miután az iszlám hívei éltek többségben azon a vidéken. Akkor még nem létezett iszlám radikalizmus, békésen megéltek egymás mellett a különböző vallások. 

 

Esőfelhők

szemeim esőfelhők
megerednek a rajzlapra
gyorsan beszívja könnyeim
mielőtt kitapinthatnád
a nedves részeket 
pedig tudom
szereted a nyirkos területeket

 

Társkereső slammel

 

 

Regizel, rád írnak, megjelölnek, nem pecséttel, nem skarlátbetűvel, jó ez, mert azt jelenti kellesz még ebben a durva életben valakinek, akinek szintén durva lehet, bár nem mutat önmagán túlra, feltöltöd magad, a fotókon cool vagy, rákattintasz, ha a szíve túl nagy, tetszel, százkilencven centiméter, kilóban nyolcvan, beszél hellénül, de már tíz éve nem vénül, most jött Amerikából, állítja magáról, de messziről jött ember azt mond amit akar, ha egyenesen nem mer, üzletember, de nem mondja ez mit takar ezen a szájton, csak jó ha trendilila rúzs van a szádon, és ha egy-egy menetre benevezne, ne akadj fent, ha az ujján a gyűrű karika, bár a profilján egyedülálló, muszáj hazudnia, és majd gyereket is, ha elmúlik hatvan; szép a szeme, nála a helyesírás divat, így meggondolod, játssz-e randikat, már nem csak azért, mert heteroszexuális, ő is 

 

Szűkmenet

 

A bevásárlóközpontban lehetett először észrevenni, hogy jön a nyár. Kilátszottak a kismamák tetoválásai, egy vihogó nő szoknyáját vadul enni kezdte a mozgólépcső, mire leért, már alig takarta valami a combját. Nincs itt semmi, ami árthatna neked, valaki ezt firkálta sietősen egy prospektusra filctollal, nem biztos, hogy jól láttam. A mozgólépcső aljától nem messze egy bácsi állt, színes bermudában, felette szürke zakó, alatta szandál, a szemüvegén közelről látszottak a pókhálófinom repedések, amiken keresztül a semmibe meredt, az ánégyes plakát, az alján a letéphető telefonszámokkal, hogy ki látta, holnaptól lesz a villanyoszlopokra ragasztva.

 

Fosztóképző

Szerethetetlen szürke tél feszít, 
lenyom, milyen mogorva, fénytelen, 
álmot se rejt, színes tüzet se szít, 
az értelem semmit sem ér velem, 

és csönd kopog, olvadt románc a tél, 
híg sárnyomokba lépett félszavak, 
volt hó, hideg… még visszakellenél, 
s én lassú, rongy ködökbe oldalak, 

és kergetem magamban szétesett 
körökbe törten egyre, legbelül, 
álmokba vágyva szépet, édeset, 
önmagam így, szerethetetlenül. 

 

Merre? 

 

Lót felesége amúgyis sótlan volt.”

 

Ha a ma egy évvel ezelőtt lett volna, 

Akkor is, mindig is ilyen döbbenten állnék

Hozzád, eléd, melléd. A helyragok is

Összezavarodnak, csak mint az idő:

Kiesnek és beesnek valami malomszerű

Csikicsukiba - még a döbbenet sem 

Pontos szó rá, nem a mélység hiányzik

Belőle, hanem a magasság. Előre látni 

 

A beteg, ki még költő is lehet...

A könyvkereskedő Zsolt már unta a munkáját. Alig akadt vevője. Az áruház mellett volt a boltja, a forgalom ott ugyan nagy volt, de valahogy az utóbbi időben kikerülték ezt a boltot. Pedig Zsoltnak nagy tárháza volt a könyvek területén. Kapható volt szépirodalom, életrajzi könyvek, regények és verseskötetek, vallási témájú könyvek, zeneelméletek és így tovább…

Hamarosan megjelent András, aki beteg ember volt s otthon töltötte a mindennapjait. Természetesen olvasással. De legújabban írással is. Egyik versét hozta magával.

– Jó napot, Bandi!

– Jó napot, kedves Zsolt!

A boltos kihúzta magát, s illedelmesen azt kérdezte:

– Mivel szolgálhatok?

 

mint ez is
(n-nek)


a porban ül, figyeli a szemcsés árkokat,
rajzol, elnagyol, feszülten figyel,
mintegy mellékesen mégis, 
tudja, hogy g
örcsösen jelet várni nem lehet, 
é
rvénytelen és nevetséges is

ma nem mozdulok ki a fejemből,
a játszótér nyújtotta menedékből, 
j
ó itt nekem, gondolja, vallja is,
próbálja érteni a hinták bűvöletét,
a szél dolgát az emberek hajában, pulcsiján,
s hogy egy tágabb körben autók dudálnak,
megcsörren, fogcsikorgat egy zsalugáter, kitár,
arrébb szanaszét dobott csikkekkel babrál
ugyanez a szél,

 

SZÖCSKE

 

 

em-cé-em-el-iksz-iksz-i-iksz

csuklómon az ér fölé írtam

fekete rostirónnal egy monogram után

 

a főtér a tisztás

egymásra dőlő templomtornyok ujjaim

fűbe térdelve szorítom a balkezem-börtönt

mocorog benne a szöcske

aztán leáll

mintha meghalt volna

látszólag beledermed a szabadság elvesztésébe

de tudom hogy ugrásra készen

várja a fényt

 

 

Lent a mélyben...



Lent a mélyben
sötét éjben
asszony vérben.


Teste remeg
testet temet
élő testet.


Fiú gyermek.
Hangja terjed
éhe gerjed.

 

Feljelentés – az őrült



Akadt egy idióta. Egy feljelentő. 
Ugyan már gyermekként tudta, mikor szinte még megbújt a homokozó szélén, és gyanakvó szemmel vizsgálgatta a világot, figyelte a rendszert, melyben nedves vagy száraz homokként értelmeződik minden lényeges. 
Már akkor tudta, valami nincs rendben, és ezért hiába fordulna társához, óvónőhöz, szülőkhöz. 
És később is, amikor kis szobáját zsinórokkal hálózta be, hogy oda ne lépjenek illetéktelenek, kis, riadt pókként lesett az egyik sarokból. 

 

 

Stafétabottal kezemben

 

Sebeinkről letépném

az idő sebtapaszát,

testem kályhájában

melengetném lelked.

 

Izgatottan várlak,

akár a kisgyermek

karácsony éjjelét.  

 

Most eléd állok vétkeimmel,

feldúlt szívvel, éveimmel

– stafétabottal kezemben.  

 

Lobbanjon fel újra

a múlt parazsa

s újból fűzzön össze

 

bennünket a fény.

 

Vendel bácsi

 

Minden kisfiú valami különlegesre vágyik, de csak kevesen kapják meg. S ha megkapják, többé már semmivel nem tudnak megelégedni. Idővel nyugtalanná és életunttá válnak egész életükre, mert mindaz, amit kapnak, semmi ahhoz képest, amit gyermekkorukban megtapasztaltak. Történetük kiúttalanná, parttalanná válik.

 

Az én történetem Vendel bácsival kezdődik. A nagybátyám, akinek huncut bajusza volt, sörhasa és hatalmas bicepsze. Gyakran bizonygatta nekem az erejét, amikor hozzá adtak be, hogy vigyázzon rám. Szkanderoztunk párszor, fokhagymás húst ettünk, sőt, még sört is itatott velem. S ha már mindketten kellőképpen fáradtak voltunk, befeküdtünk az ágyba. Az ő ágyába.

 

 

Nap vagy: hálótlan vadvíz

 

Nap vagy: hálótlan vadvíz,

elém rakogatod a halak pikkelyét és a hínár-ostorokat.

Ki töri le ereszek hegyes patkószögeit?

 

Hold vagy: zsizsegő venyigetűzben ringatsz,

hátadat fordítod nyilak szakállának.

Ki muzsikál vadon-vad lasponyabokornál?

 

A baleset

 

Nem akarta megbántani a lányt. Elfordult, hogy ne lássa, amint a lány sírni kezd.

– Most mi bajod van? Miért sírsz? Nem mondtam semmi rosszat, de tudod, hogy nem bírom, ha érzékenykedsz.

– Nem tehetek róla. Tudod jól, hogy nekem mennyire fontos a biztonság. Megbeszéltük, hogy védekezünk.

– Jó, hát nem sikerült. Tudod, nem olyan könnyű.

– Én nem azért szedem a gyógyszert, mert élvezem a mellékhatásait, de tudod jól, hogy ez sem teljesen biztonságos.

– Azért nem olyan vészes. Eddig még semmi baj nem volt.

– Eddig.

 

Egy mondat az olvasóhoz

 

ne keress a zúgó hétköznapok között,

hol az idő csalón életnek öltözött,

órák ketyegését ne kérd rajtam számon

a percek folyása nem az én talányom,

hát nem segíthetek; ne zörgess, ne kutass,

látszatra több vagyok, mint egyszerű utas,

mert nem izgat káosz, ciklikus, fals ima,

újra és újra mormolt diszharmónia,

 

Ösvényképződés

 

Állunk a koncerten, a nagy réten, a szabadtér szélétől a színpadig embertömeg fej-sokasága imbolyog. Izzadtan üvölt a bálvány, kétakkordos gitárszaggatás közepette énekel nekünk, és mi élvezzük, mert ezért jöttünk ide.

Igen, mi is ezért jöttünk, meg a többi pár ezer is, akik hozzánk hasonlóan a helyüket keresgélik világszerte  és persze itt is, a koncert-színpad előtti szabadtéren. Annyira, hogy a messzebbről egybefüggőnek tűnő tömegben emberközelből féregjáratok tűnhetnek fel a szemlélődő jellemnek. Az egyazon ritmusra hullámzó sokaságban apró utacskák, ösvények képződnek erre is, arra is, meg amarra is és itt is meg ott is, meg mindenhol is.

 

 magunkkal vinni



pedig akárhol
talán a szomszéd ház ablakában is
megjelenhetnél
köszönnénk egymásnak mint régi ismerősök
egy bólintás elég is lenne
minek feltúrni a múltat amin túl a jelen irányába
nem is képződtek emlékeink
egy bólintás és talán egy mosoly
hogy mégis érezzük közöttünk a tér
üres illúzió 
lehetetlen változata a máig tartó önhitetésnek
amiben a napkorong fekete alagút volt
univerzumaink között

 

 

Március

 

Fehér fátylat szőnek a füvek az ágak,

gyermekkorom aranyszál foszlányai

égtől a földig, mint ökörnyálak hintáznak,

foszlott lepedővitorlába fogni a nyarat,

én mint szakadt húrok dallamait

vágylak, emelj kezedhez, szádhoz,

míg rojtos szélein a világnak

földi agyagból vázába gyűlni

csonka virágok várnak.

 

Hazatérés

    Már délutánra járt az idő, amikor Sándor belépett a falu orvosi rendelőjének a várótermébe, ahol addigra már megrekedt a meleg levegő, és keveredett az emberi testek, az átizzadt ruhák kipárolgásaival.  

    A fal melletti, valamikor fehérre pingált, kiszolgált padon öregek ültek. Mintha csak valami halotti torra várnának, mind talpig feketében. Ráncokba ágyazott, fásult pillantásuk reménytelenséget tükrözött. Egyikük-másikuk ismerősnek tűnt. Feléjük biccentett, majd helyet foglalt a bejárati ajtó közelében. A mellette ülő öregúr napbarnított, köszvénytől göcsörtös kezei rákulcsolódtak a botra. Tekintetét kiemelve a fekete-fehér kockás kopott kőpadlóból, Sándorhoz fordult.  

    – Utánam következik, de ha csak receptre vár, nyugodtan menjen be előttem – mondta.

    – Ráérek, nem akarok tolakodni. Az apám halotti bizonyítványáért jöttem – mondta Sándor.

    – Csak nem az öreg Molnárnak a rokona? Mert ő volt az, aki mostanság ment el közülünk. Más halottunk nem volt. – Így mondta, többes számban.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal