Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

B. Tóth Klári: Somkeréki harangszó

 

Misszió

 

elhozni a rég

elfeledett örömöt

hirdetni újra hitet

 

 

 
Orbók Ildikó: Halálos ölelés

Lesznek még titkok, lesznek hajnalok

szirmokba zárva, harmatcseppeken,

vagy nem lesznek, és lassan megfagyok,

körém dermed a véges végtelen.

 

Lesznek még álmok, lesznek éjszakák

illattól terhes csillagfény alatt,

vagy nem lesznek, csak kínzó semmi rág

amíg belőlem csonknyi csend marad,

 


1507844
 képe a Pixabay -en.

 

retrográd

 

 

Annyiszor végignéztem már

a hajnal császármetszését.

Mint egy haldokló ikerpár,

a Nap és a Hold küzdenek

az életben maradásért.

 

Én fű vagyok. Épp kaszálnak.

Megfagynak rajtam a léptek.

Fölöttem madarak szállnak,

mint eltörött ujjak közül

kipörgő pillangókések.

 


Willgard Krause
 képe a Pixabay -en.

Nyár volt, és Teréza nővérrel már régebben is, vagy két nyárral azelőtt kimentünk néha a drótkerítésen túlra, kirándulni. Minden változásnak örültünk, még a rossznak is, csak változás legyen. Az volt a fontos, hogy kiszabaduljunk abból a szobából, amelyiknek évek óta a falait nézzük. Tizenhárom éve, hogy… sehol sem vagyunk. Nem létezünk. Tizenhárom év. Tizenhárom év. Majdnem ötezer nap. És ötezer éjszaka, ötezer ébredés és reménykedés. Az a gyerek, aki tizenhárom évvel ezelőtt született, már a hatodik osztályba jár. Tizenhárom éve folyik a háború Boszniában. Drága Istenem, maradt ott valaki életben tizenhárom év alatt? Maradt-e ott kő kövön?

Ennyi év után a kerítésen kívül lenni, élmény volt mindannyiunk számára, még Teréza nővérnek is. Köszönet neki, hogy kiharcolta nekünk ezt a kirándulást. Én kezdtem el elsőnek készülődni, és nagyon vártam a kiruccanást, mert tudtam, hogy majd gyógyfüveket szedhetek a mezőn. Szükségünk lesz rájuk, teának. Nem mondom, hogy itt nem kaptunk teát. Kaptunk, de látom én a különbséget. Az én füveimből igazi teát lehet főzni. Mert gyógyhatásúek. Balzsamok.

 

 


3938030
 képe a Pixabay -en.

 

ROSSZ ÁLOM

 

 

Rosszul, morcosan ébredtem…

 

Álmomban azt láttam,

hogy egy nagy meleg ágyban,

vastag takaró alatt,

meztelen, kucorogva,

fekszem, rád várva és

hallgatom hogy’ szöszölsz.

Elektromos fogkefe zizegés,

ilyen-olyan üvegcse koppanások a piperepolcon,

ahogy szoktad,

a smink, a hajazás,

pisilés zajok, aztán…

 

Aztán, aki bejön már nem is te vagy.

Egy a szőrök mögül alig kilátszó, szakállas ember,

torzonborz haj,

földig érő, nehéz szőrmekabát.

Az ágy szélére fekszik, háttal nekem,

hozzám se érve, aztán…

nemsokára fel is kel, kimegy…

én meg ott maradtam öleletlenül…

nélküled, öletlen, öleletlen.

 

 


Juhász Zsuzsanna

Én nem tudom, kinek mi az érték, és mit vesztett el az elmúlt évek folyamán, de hallom, ahogy egy kandúr nyivákol, jajong az éjszakában, elveszett babahangon hívogatja magához a nőstényeket, s én cinkosan, akarva- akaratlan elmosolyodom.

De hát mit tegyek – szabadkozom magamban –, szaporodáspárti vagyok, szerelempárti és gyerekpárti, s eszembe se jut már, hogy szégyelljem magam ezért a szabadkozásért, és elgondolkozzak azon, hogy mi történhetett „közben”, hisz’ én még szerelmes lehettem, és szülhettem gyereket mindenféle pártiság nélkül is. Tudatában vagyok-e annak, miért mentegetőzöm? Nem akarom megsérteni a homoszexuálisokat és a szingliket? Azokat, akiknek nem lehet gyereke és azokat, akik nem akarnak gyereket? Vagy előbb-utóbb nálunk is fogadhat örökbe homoszexuális pár utódot, és a szingli attól még szingli marad, ha mégis „bevállal” egy gyerekecskét? És nem fog egyik életfelfogású csoport se megértődni, hogy együtt emlegetem őket? És hogy van, hogy miközben megteremtettük a tabutlanságot, mint értéket, folyton falakba ütközünk, a mások sértődékenységének (tabujának?) falaiba? Hisz valaha tabu volt a házasság, a házasságban eltöltött idő. Aki ezelőtt 10-15 évvel kötött házasságot, nem nagyon törődött tulajdonjogokkal és előszerződésekkel, hogy mi, kinek a nevén van, ki mire jogosult, mert akkoriban a tartós együttéléseket nem a jog, vagy nem csak az írott szabály védte, hanem sokkal inkább az íratlan, a megegyezés. Egyszerűen, csak úgy: nem volt szép jogilag hófehéren és önfeledten kisemmizni a másikat. Aki viszont most számol fel tartós kapcsolatot, az csak a paragrafusokra támaszkodhat. A másik, a volt házas- vagy élettárs nem fél attól, hogy mit szólnak a barátai, rokonai, munkatársai, nem fél attól, hogy megvetik és kiközösítik azok, akikhez tartozik, akiket szeret. Mert nem érték nagyon tartozni bárhová, nem érték elköteleződni, sokkal inkább érték az olyan, többnyire azonos nemű csoport, ahol a határtalan önzés, a másik nem leértékelése, jogos (?) gyűlölete. 

 

 
Debreczeny György Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport

a Holt Költők megvillantják a Holdat
hol a Föld oly finom porlása zajlik
itt már volt valami
sírkeresztek szörny-megszokások
de mindig van réteg mely virulna
mint a mintarózsa
be kellett volna söpörnöm
a szirmokat vagy a pénzt
hol a kártyát mint a Tabánt kiosztják
hiszen poétáim még magammal viszem
mint akire szelindek vizel
*

 

 


andreas N
 képe a Pixabay -en.

Általában a realitások talaján állok, de ha meggörbül a világ gyémánttengelye*, akkor nagyon vad vágyaim tudnak lenni. Nem árulom el mindet, bizonyára nem értek rá reggelig. Legyen mondjuk három, ha már kívánság.

Gyerekkoromban azért akartam milliomos lenni, mert egy medvét szerettem volna. Busafejű, bumfordi mackót, mint az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, csak nem rajzoltat, hanem igazit. Persze nem sárga fogú, bűzös leheletű, csimbókos bundájú jószágot, hanem olyat, amelyik pihipuha szőrű és mézillatú a szája. Aki ölel, de nem marcangol. Ó, centire láttam magam előtt, hol lehetne a szőrében a forgó. Bizonyára azért nem lettem soha milliomos, mert az  a medve nem született még a földre, akit én elkívántam volna magamnak.

 


Magén István: Fészek

a hosszú hajú felém nyújtózik. ezt te okoztad, mondja. villát és kést szurkál, a szemed láttára, a győzelem ellenére. változó szóval igyekszünk játszani. (Hagyod, hogy ellökjenek, görnyedve a kijárat felett.) ajánlatos felvenni a fegyvert, jön, folyik ömlik, léggömbről szól a táj. (Az áldozatot temetni kell.) egy-egy kérdés összekulcsolt kézzel, otthonosan. falra erősített kelmék lógnak így. meg vallásos iratok, nyersselymek, a természet tanítja. tekintélyesnek lenni a zűrzavarban. a törvényben annyi a betű, keselyűk várnak, azt érzed, hogy a lábad szilárd talajra lép. mindez szépen hangzik, meg kíméletlenül. szénatomnyi történelem.

 


Orbók Ildikó: Kiséta

A szárazság egy szavak nélküli táj.

A szavak az égből hullnak.

Meg kell mosni bennük a dolgokat.

Különben semmi élet nem volna.

 

A szavak itatják meg a földet.

Teszik elevenné a világot.

Befolynak minden résbe, üregbe.

 

Majd beírják őket egy füzetbe.

 

 


Dinók Zoltán Kép forrása: maga a szerző

Délután két óra volt. Lajos megunta az olvasást. Feltett a gázra egy kis teát. Mostanában nehezen ment neki az írás… Tudat alatt talán belefáradt. Pedig nagyon szerette az irodalmat. A szerelme volt. Miután kész lett a tea, szürcsölgetni kezdte. Agglegény életet élt. De el volt a maga világával… Szomszédjai kótyagos embernek ismerték meg és annak is tartották. Lajos nem szerette egy szomszédját sem… Nem az ő embertípusuk voltak. Csak egy öregasszony volt az, akivel néha beszélgetett, méghozzá Gabi néni… Ő már nyolcvan éves volt. Vele szót tudott érteni Lajos. S igazság szerint Gabi nénit sem szerette a többi lakó… Gabi néni szerette az irodalmat s Lajos írásait is… Lajos néha átment hozzá. Gabi mindig teával kínálta mert tudta, hogy Lajos azt szereti… De a kávéról sem feledkezett meg. Lajos a kávéért nem volt annyira oda… Idegesítő fekete lének tartotta. Ő neki magát mindig inkább nyugtatni kellett. A tea erre szuper módszer volt. Sokat beszélgettek Shakespeare-ről. Azt Gabi néni nagyon szerette… Lajos azonban nem tudott drámát írni. De Gabi a novelláit nagyon szerette. Olyan olvasmányosak voltak… Sokszor folyóiratokat hozott át a másodikról a negyedikre. Lajos némelyiket örökbe is adta. Gabi néni esténként azokat olvasgatta az ágyában.

 


Ocsovai Ferenc 

Békétlen préri

 

Hányszor fogsz még elszökni

önnön szívedtől te csapzott,

viharvert musztáng?

Hányszor fog még

lelkiismereteden végigvonulni

a harapós, zabolátlan erdőtűzláng?

Hányszor fogsz még

patáddal rúgni éppen azokba,

akik a legkedvesebbek neked?

Meddig kell még, hogy nekik is

fájjon, hogy a létet karámodban

napról napra mennyire szenveded...?

 

 

dimitrisvetsikas1969 képe a pixabayen

 

VALAMIKOR

 

Valamikor a tengerhez akartam hasonlítani,

ringatni, megrakott hajókat,

szörfözők örömére  emelni

hegyekre emlékeztető

óriás hullámokat, 

miközben játszottam

a partot nyaldosó  kékkel,

lagymatag állóvíz  maradtam

 


Max
 képe a Pixabay -en.

null kilométeres Yamaháján a bukósisakos

sztrádarendőr mosolyogva csak azt kéri,

amikor patyolat kesztyűjével leint minket,

nyissam meg az első ajtót, mosolyogva,

hogy lefotózhassa a két vidám személyt,

a félsüket költőt és a félvak festőművészt,

ezt úgysem hiszi el neki senki az őrsön:

hogyan is gurul kétszáz év az M7-esen.

 

 


Ajay kumar Singh
 képe a Pixabay -en.

a sárkány lejjebb ereszkedett. eleséget keresett. a felhő mindenhová követte, hiszen napközben azon szokott aludni. még talált egy félig sült combot, bár nyerset szeretett volna enni. nem talált sehol eleveneket, ez volt az egyetlen maradvány,

a falon megpillantott egy árnyékot, de nem tudta lefejteni.

 

ifjúsága vidáman telt egy erdőszélen. éjszaka nyugodtan begyalogolhatott a fák közé, a szárnyait nappal kellett használni, mert folyton megzavarták. ritkán éhezett meg nappal, veszélyes volt olyankor vadászni.

 

puskás emberek akkor is jártak, a hátukon vitték ki a dögöt, amit elejtettek. ezek a puskás lények valahogy nem voltak veszélyesek, egyszerűen zöldre váltott és a pikkelyeit leveleknek nézték.

 

 


B. Tóth Klári: Keresztút 11.

 

Máté 26, 23

 

Miről ismerszik fel az áruló?

Hogy egyszerre márt a tálba a Mesterrel.

A gonosz kiszemelt áldozata

szinkron-cselekedik a megtestesült Jóval.

Azt hittük, hogy az idejéből és helyéből,

ott és akkor kizökkentett, megtévelyített

Júdás épp ellenkezőleg cselekszik Jézussal,

de nem, azonosan. Ez az antikrisztusi

mechanizmus:

az ellen-tökéletes, az ál-isteni.

Így hát a rossz színből lekopírozza a jót.

Antikrisztus

Tanított.

  Fölvette töviskoronáját.

Oda tartotta a másik arcát is.

Tűrte, hogy megostorozzák.

 


Orbók Ildikó: Ahogy az idő múlik

Sára a nyarakat és szinte minden iskolai szünetet a legtöbbször a Szamos mellett töltötte anyáméknál, mivel húgomnak mint orvosnak és sógoromnak mint ápolónak, dolgoznia kellett, olykor huszonnégy, de az is előfordult, hogy negyvennyolc órában. Hiába, az élet nem áll meg, még a legszentebb percekben sem, főleg a kórházban, ahol ennek a háromfős családnak elkezdődött a mondhatni tragikus élete, hiszen húgom és sógorom ott ismerkedtek meg.

A kórház nem csak egy akármilyen épület volt, hanem szakrális hely. Az élet egészét szimbolizálva a szülészettől kezdve a halottasházig, a létezés minden stációja képviselve volt egy miniatűr világegyetemben, hatalmas gesztenyefákkal körülvéve. A parkban a mohával lepett padokon sokszor elidőztek a betegeket látogató rokonok, a néma imákat mondó, gyógyulásra és csodára váró betegek. Én is számtalanszor ültem az árnyas gesztenyefák lombjai alatt látogatóként és betegként egyaránt. Így visszagondolva ezekre az időszakokra, nem is tudom melyik volt a szomorúbb, de bevallom, szerettem betegként lenni a kórházban, mert olyankor kiszakadhattam az otthoni környezetből, az egész napos robotból, az uram kiszolgálásából. 

 


David Osta
 képe a Pixabay -en.

 

Katedrális

 

kövekbe zárt csend

hullámzik, lüktet a fény

 

rejtőző Isten

 

 

 
Magén István: Az űrállomás ablaka

Szuszog, mint egy mosógép, duruzsol, mint egy alig használt kémény. (A tömegsírral szemben, ahol a fénysugarakat irányítják.) És újra. Beszélsz bolondságokat, egyszerűen, és szertartásosan, gyengéden és nevetségesen. Megállapodok a magam keretei között, a magunk szabályai szerint. Egyék, igyák a szavaimat, mondja a próféta. A néma piszmogva cigarettára gyújt, egy kis füvet kever, repül, mélybe zuhan, mint akit a folyóba dobtak. Egyszerű szerkezet az egész, rugóval, lapáttal, keverő kanalakkal. Darálni is lehet vele.

Alaktalan folt borul a világ hasonlatosságaira.

Keresem a cimboráimat, akik nagy üzletet kötöttek, egy óra múlva hívjon vissza, mondta a cimborám, mikor felhívtam telefonon. És akkor le akartak nyelni. Előráncigáltam a részeg, nagy ívű, kapucnis esőkabátomat. Vannak olyanok, a legtöbbjük rossz ruhájú tolvaj, akik egyetlen sérülés nélkül megúszták.

 


LivsStil képe a Pixabay -en.

 

Dominica Palmarum

Fölment az ünnepre. Befedték útját

felsőruhákkal, vágtak a fákról gallyakat.

Így mondta tollba

Máté, Márk és Lukács,

egyedül János említ pálmaágakat.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal