VideóMegnyílt Jankovics Marcell kiállítása Keresés a honlapon:Partnereink:
|
Szépirodalom
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Lehet-e őrizni tovább ezeket az egymásba átforrt kazlakat, a mellünkbe tűzött gyertyákat, madarat, tengert, kemence kopott kövét, kurugláját, seb csúnya sötétjét, lepokrócozott lovat, úszó fölleget, vaslándzsa-kerítést, hóban kiürült méhű szűz Madonnát, mezei borzas virágot, világ ékességét, árva bűnösök asszony anyját, nem várva soha megárasztott vizekre, egy villám fényére, fél-alvó udvarokra, ablakokra, macskanyelvű lepkékre, amikor vergődő szárnyakkal a cseréptál-nappalba szállnak,
kidobósecc-pecc kislány ugorj csak kimehetsz az udvarra holnapután fogás után bejöhetsz a házba cérnára fűzlek ha cinegére énekelsz ugorj cica kapd el végre az egérre férfitérre
huss
Ott állt a koporsó előtt, és sírt. Mindig meghatotta, ha ilyen kis koporsót látott. Nem értette, hogy egy csöppnyi életet, akinek csak néhány napja volt ezen a világon, miért büntet az Isten? Nem is a gyermeket sújtja a korai halál, hanem a szüleit, akik nem tehetnek semmiről.
A nő odalépett hozzá, és belekarolt. – Az ön gyermeke? – kérdezte a férfit őszinte kíváncsisággal. – Nem. Szerencsére nem. – Akkor miért van itt? – Gyakran járok ide. Nézem a temetéseket. – Fura ízlése van. Temetőbe jár.
Allúzió a szerelem, szívek tündérszép allúziója …
Akkor, útközben, épp a meztelen ebédre menet, ritmikus üvöltés állított meg a Giovanni szobájából, a felkapott és proccos 118. Nyugati sugárút és a dohos homályba futó Wesselényi utca sarkán, kattogó bakelitről, vagy tán nyávogó, szalagos magnóról? A régi nóta:
Hogy nemzedékem legjobbjai nem hisznek nemzedékem legjobbjainak, hisz nemzedékem legjobbjai nem bíznak nemzedékem legjobbjaiban látva, némán lapulnak nemzedékem legjobbjai, nem szólnak, nem írnak, nem üzennek, csak félnek fogvacogva, hogy hirtelen kiderül, nem is ők nemzedékem legjobbjai.
A hatvanas évek végén, amikor ez a történet kezdődött még nem volt munkanélküliség. Sőt! Aki nem dolgozott azt közveszélyes munkakerülőnek nyilvánították, s ha jól emlékszem még az igazolványába is rögzítették ezt a tényt.
Így Szilvinek sem volt kérdéses, hogy munkába áll a sikertelen egyetemi felvételi után. Hiába végzett a város legerősebb gimnáziuma fizika-kémia tagozatán, majdnem színjelessel, az orvosin a biológia szóbelije csak négyesre sikerült. – Na majd jövőre – gondolta, miközben már az új munkahelyén járt az esze.
Pandémia idején
Változtatni szükséges. A régi nem mehet tovább. Határtalan önzésében az ember mindenható Úrnak képzeli magát. Olyan felfuvalkodott lett, csak pusztít, Pénznek, Hatalomnak hódol, tönkre tesz. Haldoklik a Föld. Majd természeti, társadalmi kataklizma lengedez fejünk felett, s láthatatlan vírusok tanítanak félelmet, alázatot, hiszen a fenntarthatóság vizsgáján az emberiség réges rég elbukott. Nézz szembe bűneiddel, zárkózz be, mert elért a büntetés: ölts zsákruhát. S irgalomért kérleld, kérleld imában a Mindenség Urát.
borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadba
Szerencse, hogy most nem lát senki! Én biztos nem mondom el senkinek. Különben még joggal kérdezhetné bárki, hogy mit keresek éjnek idején négykézlábra ereszkedve a földön. Nos, a válasz egyszerű: a szemüvegemet. A probléma egészen ördögi – nem találom a szemüvegem, mert nincs rajtam a szemüvegem. Ilyenkor az ember hajlamos furcsa nosztalgikus hangulatokba kerülni. Bezzeg mennyivel egyszerűbb volt az élet, amikor még nem függtünk ennyire a civilizáció efféle vívmányaitól! A prehisztorikus korban például szemüvegre biztos nem lett volna gondom, másfelől viszont ott lenne helyette egy másik nem kevésbé akut probléma, amit úgy hívnak: kardfogú tigris. A helyzet jelentős mértékben leegyszerűsödne, viszont rövidlátóként esetleg igen hamar kiszelektálna az evolúció, amitől nem biztos, hogy jobban érezném magam. Bár lehet, hogy rosszabbul se, mert a lényeg éppen az lenne, hogy nem érezném magam sehogyan sem. Mindenesetre a frusztrációt a szemüveg keresése okán megspórolnám magamnak, viszont ott lenne helyette valami eszelős rettegés a fizikai elmúlástól.
Árnyék magja izzaszt,
Itten most három úgynevezett irodatündér következik, az első képen Athina Fyorda Zodakhayus tündököl a büró-hivatalt védő őrhölgyként, a másodikon Ghida Bergora Zolkhamyavarsh kápráztat minket úgy nevezett őrhölgyi minőségben, a harmadik rajzon egy kiváló irodai alkalmazott, - az előző két delnő egyik védence - lánglelkű, hangyaszorgalmú, kávéfőzésben, körömreszelésben is jeles titkárnő, Tzitza Matzakisz Zolkhamyadogda kisasszony. Ha már a fenti, hatodik ikon révén így behatoltunk Vogüssen báró második űrbéli krónikájába, el kell, mondjam, hogy e három hölgy azon irodatoronyházba termett egyszercsak valahogy dolgozó lányként, mellyé Yesabel barokkos hajó-úrhajója alakult át földre szálltakor (micsoda totális metamorfóz és transzfigura).
jelek
valahova a sarokba dobtam vannak rá szavaim poros lomokban kutatok hitehagyottan mint aki pont azt a hangot nem leli kezdőbetűt sem nem idézem nem kötöm kijelentő módba csak egy vessző- futás felkiáltásait hozz valakit akinek a megbocsátás a mestersége kéményébe korommal vési be mentségeim nem használ kérdő- jelet azonnal temet majd felszáll a hatos villamosra észak felé menet
Semmiféle írásos bizonyítékom nincs, nem is volt. Nincsenek írott, polemikus műveim, és eredeti dogmáim sem. A szentség képlet a szívükről azoknak, akiket hamis felfogás ejtett rabul. Előfordulnak utálatos épületekbe betelepült intoleráns nyilatkozatok és rendelkezések. Tudjátok meg, mondta, hogy aggályos pontossággal megállapították, hogy a kezeket hogyan kell tartani. És, hogy a lábakat bizonyos esetekben mégiscsak szükséges megesketni úgy, hogy az eskű érvényes, és kötelező legyen. Az eskü letevőjének meg kellett csókolni a fejet, és meg kellett tekintenie a fejet, hogy szabályszerűek-e a fülek, és törvényszerűek-e a szemek és az orr. És hogy önkéntesnek és kényszernélkülinek tartja-e a saját gondolatait egy másik társának gondolataival szemben.
Kalligráfia
éjjelente hallani ahogy nőnek a fák különös hangjai egy áttetsző membránon alvó misztériumnak földhöz ragadt táncolni vágyó hajadonok valami mély szikra táplálja őket míg porrá málló évtizedekben mosdatják földbe gyökerező lábuk
Megállt, hogy körülnézzen. Az őszi ködben nem látott semmit, talán, néhány méter lehetett a látótávolság. Elindult, de abban a pillanatban egy kéz szorítását érezte a vállán, valaki visszahúzta. A villamos centiméterekre robogott el előtte. – Meg akar halni, fiatalember? – kérdezte egy középkorú hölgy, aki megmentette a gázolástól. – Nem, dehogy. Nem is értem, az előbb még nem volt itt semmi, mintha csak a ködből jött volna elő. – Ne beszéljen szamárságokat. A lámpa piros, és a villamos éppen indult a megállóból, amikor elé lépett. – Istenem, úgy sajnálom! Nem is tudom, hogy köszönjem meg? – Sehogy. A gondviselés mentette meg. Én csak a közvetítő voltam – mondta szelíden a hölgy, és eltűnt a ködben.
mindenki alszik te nem alszol verseket olvasol a macska néha kinyitja félszemét és rád sandít
szokatlan hangokat ad időnként a komputered vagy a telefonod, jelentkezik valaki vagy sms érkezik
A Mezei és vele szomszédos utcákon naponta elsétált egy kopasz öregember. Mellette vörös szőrű, széles állkapcsú kutya lihegett. Ahogy jöttek, úgy el is tűntek valamelyik utcában. Szokványos látvány, nemde, szinte hozzátartozik a város képéhez, mint a villanyoszlop vagy polgármesteri hivatal. Budapest utcáin meg másutt is gyakran látni effélét, anélkül, hogy bárki felháborodott volna emiatt. Régebben, mert manapság... Nos, manapság egyre többen pipásak az ebekre, akiket gazdájukkal együtt a pokolba kívánnak. Élén a médiával, persze civilizáltabb stílusban:
Virítanak az újságok fejsorai, teszik fel napjaink egyik legégetőbb kérdését. A lakosok egy része a kormány, másik része a polgármester ellen agitál: A miniszterelnök mondjon le! Válasszunk új polgármestert, emberek! Egészséges, tiszta várost akarunk!
Nem megszokásból vágyódikValami után Egymásba mart tér és idő. Az épp lélegzetet venni készülő, veszekedő szülők. Majd a lépcsőházban kipukkant 1 villanykörte. Jorge Luis Borges, akit táplált az öntött tükör földje, a cserepeket összesöpörte. Egy aranyló vödörbe. Majd szárnyai nőttek. S elillant az egekbe szőve. A plébános a torony ablakából integetéssel üdvözölte. S felállt a karján a szőre.
Nem érzem jól magam. Csak fekszem az ágyban. Aludni próbálok, de nem megy. Valószínűleg lázas vagyok. Odajössz hozzám. Kérdezed, tudsz-e segíteni? Nem tudom, miért, de arra kérlek, mondj egy mesét. Nem lepődsz meg annyira ezen a mondaton, mint én. Előkeresed a mesekönyvet, ami még gyerekkorodból van. Elkezded mesélni a történetet a Napról és a Holdról, de rád szólok. Helyette arra kérlek, hogy mesélj magadról. Mesélj el magadról minden pillanatot, ami a születésed óta történt veled. Ne hagyj ki semmit. Mindenre kíváncsi vagyok.
Felkelek. Süt a nap. Te már ébren vagy. Nem keltél ki az ágyból, itt maradtál. Mellettem. Engem nézel. Mint az amerikai filmekben. Köszönök. Nem válaszolsz, csak rám mosolyogsz. Végignézek rajtad. Megnézem a hajadat. A szemedet. Kék a szemed, bár úgy emlékeztem, tegnap még barna volt. A szádat. Kicsit vérzik. Lehet azért, mert múltkor megkértél, hagyjam abba a sajátom tépkedését. Azóta a tiédet tépkedem. Fáj neked, de nem szólsz miatta. A mosolyodat. Boldog vagy. Úgy nézek rajtad végig, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy mellettem fekszel. Lehet megéreztem, hogy tényleg ez az utolsó alkalom.
Pedig nő is vagyok. Megszülettem, és itt vagyok azok között, akiktől én is várnám, hogy szeressenek. Biztos vagytok sokan, akik csak rám várnátok, de én nem tudom, hogy hol vagytok, s Ti meg nem is sejtitek, hogy én hol létezem. Lennék számotokra a szerető és a kételyt okozó, a szűz és a férfifaló, a férfiak által megvetett tudós nő. Lennék számotokra zaj és csend, vagy mennydörgés, gyűlölet, szerelem tárgya és prédája, és a poklok fenekére kergetnélek benneteket a nézésemmel, és az égig emelnélek benneteket csókjaimmal, öleléseimmel. Gyűlölnétek és szeretnétek engemet egyszerre, holott én csak teljes önmagamat nyújtanám át nektek, hogy egyszer majd valamikor igazat szóljatok rólam. Mert nőiségemben megismerhetetlen és kifürkészhetetlen vagyok,
örök csalfaság, hűség és efféle szertelenség,
Tudjátok-e, hogy a cigány közösségekben mindenkinek volt valamilyen beceneve? Hát persze hogy tudjátok, ti is cigányok vagytok, nem igaz? Akkor azt is tudjátok, hogy kinek milyen tulajdonsága volt, úgy adtak neki becenevet. Ha valaki gyáva volt, akkor Sosoj (nyúl) becenevet kapott, ha szép volt, akkor Luludyinak (virágnak) becézték, ha lusta volt, akkor Khandinónak, (büdösnek) mondták, nem azért mert nem mosakodott, hanem azért, mert olyan lusta volt, olyan trehány, hogy párját ritkította.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
