Videó

A Napút videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Gimnáziumi éveim alatt jutott fontos szerephez mindennapjaimban a radír. Ahogy életrajzi töredékeimben már gyakran utaltam arra, hogy nem szerettem, nem is értettem a matematikát. Az XY meg az egyenletek számomra a japán képírást idézték, az én iskolámban ezt a muníciót valahogy nem tudtam megjegyezni. Lemaradásomat soha nem sikerült behoznom, ezért sokat szenvedtem és unatkoztam, öntudatlanul mással foglalkoztam a matematika órákon. Drága Vera néni éles szeme már a gimnáziumi év első hetében kibökte, hogy fésülöm hosszú hajam, és nézegetem magam a pad alatt a szágyi búcsúból származó Beatles képekkel ellátott tükrömben. Vera néni nem tétlenkedett, azonnal beírta az ellenőrzőmbe: „Óra alatt fésülködik, ezért figyelmeztetem.” Mivel kollégista voltam, így szülő helyett a kollégium igazgató nőjével kellett aláíratnom a figyelmeztetőt. Jutka néni megdöbbent miután bemutatkoztam, aztán azt mondta, hogy az első héten nem szoktak beírást kapni a lányok, próbáljak figyelni a tanórán. Könnyű ezt mondani – gondoltam, igazán megpróbáltam magam tartani, amikor az első hétvégén a reggelinél megmaradt kiflimet eszegettem stikában az első padban. Vera néni a terem végéből is meglátta a lakmározást, persze most sem úsztam meg, az ellenőrzőmbe most csak ennyit írt: „Óra alatt eszik, ezért megintem.”

 


Zápor György (Fotó: Németh Kriszta)

 

Járdátlan oldal



puha szenet hoztak télire.
és a fuvaros, míg a segéd
szívlapáttal szórta a port,
pokrócba bugyolálva
zsebrádiót hallgatott.
kicsit süppedt a hideg,
kicsit szitált a péntek,
kicsit szerelmelt a csütörtök,
és a stráfkocsi előtt
egy szomorúszínű, számozott ló,
a szünetjelre eltáncolta magát.

 


Csernátony Lukács László: So What?

 

Kín haikuk

 

 

Pegazus-álom;

Látomásos Don Parnass,

Mon Juan Jüan,

 

Ló(v)ágyas alom;

Takarós kar-hatalom;

Ha betakarom,

 

 


Magén István: Emlékezet

“Néha úgy érzed, meghalsz 
a következő pillanatban…”

(Márai)

 

 

(Fóliával befedi az utcát, ledöngöli a földet és a hegyeket.)

A kikötőben fehér a víz, Somfait minden rendezőelv nélkül lelőtték. Éjszaka van, nélkülözhetetlen az útmutató. A nők egyé válnak bizonyos férfiakkal, a folyó túloldalán kiöblösödik a hang. Engedett a szorításnak. Megsimogatta az oroszlán fejét. Három terrorista kúszik a tábor felé, feltűnik szándékaik különlegessége: szervezettség folytán előtérbe kerülni. Aztán fut, hirtelen felé fordul szemmértékkel. Tornacipőben szöknek, férfiszót jegyzetelnek. Nem mondott le, és nem is ébredt fel. Tárgyilagosan megállok, menekülök. Megállok, végigböngészem. Egy kislány emeli a lábát. Harsányan nevetett, kezével a térdét csapkodta. Ahogy fiatalodik, a vér a fejébe száll. Belejavít a mozdulatba, például, ha betűket közöl. Mint a csapdába csalt golyó. Tetszik a döntés és a szerep. Fontos valakinek, egészségesen és alázatosan füstölögnek a felhők. (Részletfizetést kérnek.) Csúcsteljesítmény esetén torz színeket keverek össze, ez a feladat: színkompozíció. Csupasz a föld a pillanat terhe alatt. Gyors ecsetvonásokkal horgászom az égbolton. Reggeltől estig ugyanazt játszom, a megrendüléstől a megvetésig. Bepánikolva kiáltoznak a leomlott falak. (Beszélgetek, főleg más országokról, meg arról, hogy a hódgátak közé szorul a folyó.)

 


Nemes Zoltán 'mettor': Térben, időben (?)

Az első két tojással minden rendben volt, a harmadikból viszont a sárgája helyett egy aprócska univerzum pottyant ki. Először nem értettem, hogy mi úszkál bolyongva a tojásfehérjében a tálamban; de ahogy megnéztem egy nagyítóval, rögtön látszódott minden: Csillagködök, galaxisok, fekete lyukakból álló klaszterek, stb.

Hirtelen nem is tudtam, hogy mihez kezdjek. Mégsem szokásom egy egész világegyetemet megenni reggelire. Különben is, mi van, ha intelligens létforma alakult ki benne? Én sem szívesen ébrednék arra, hogy egy hatalmas méretű serpenyőben sülök némi aprított hagymával és kolbásszal együtt.

 


B. Tóth Klári: Tükröződő Naszály

Vigyázzban állok

 

Vigyázzban állok,

mint itt a parton

a szálegyenes jegenyék,

lecövekelve, moccanatlan.

Körben a szántóföld

széles mosolya terül

a vas hasgatta barázdákra.

Nem fájnak neki, de örökre

bevésődtek, mint tetovált

bőrön a rovátkák.

Valamikor én is eggyé leszek

ezzel a könnyű derűvel,

és lentről kapaszkodom

a szerteszét kószáló gyökerekbe.

Tudója leszek a titoknak,

amit elárulni tiltva vagyon.

 

 

(Helga és az előbbiek.)

RUDI. Nini, ki van itt! (Melegen megöleli.) Isten hozott Váradon! Aurica, légy szíves, üdvözöld a kedves vendéget! (Felkapja Helga bőröndjeit, de szinte el is ejti őket, olyan súlyosak.)

AURICA (a cukrásznő elé biceg). Küss die Hand, gnädige Frau1(Térdbók.)

HELGA. Ejnye, már megint! Hányszor mondjam már, hogy nem vagyok gnädige Frau. Sem én, sem más. Már réges-rég lejárt a gnädige Frauk ideje, na és persze pukedlizni se pukedlizz, mert megharagszom. Szervusz! (Kezet fog a leánnyal, aztán szuszogva kacsázik az asztalhoz. Leül, pontosabban rogy egy rozzant karosszékbe.) Hogy itt milyen hideg van! Bocs, elfelejtettem, hol vagyok.

(Rudi és Aurica vele szemben foglalnak helyet az asztalnál.)

 


Cseri József: Megpihenve

 

Portugál csempék

A délibábok kergetése veszélyes. Velem is előfordul,
néha mosogatás közben. Szép, ahogy apró szivárványok
jelennek meg a mosogatóvízen felgyűlt buborékokon.
Pillanatnyi tündöklés, aztán beleolvadnak a semmibe.
Mosom a valóságot, a tányérra száradt rántottát,
a keserédes birsalmalekvárt, sziruppá sűrűsödött cukros,
fekete zaccot.
A víz kihűl, felszínén átlátszó citromrostok.
A mosogató alja ezzel-azzal van tele.
Állóvízben morzsák mozaikja.
Felkavarni nem merem.
Valami ilyesmin állok én is.
Mozaik csempe utánzatú szőnyegen.
Kék és fehér műanyagból öntött, kissé homályos
képeken –
mintha víz alatt lennének.
Régi portugál csempékre emlékeztetnek.
Égszínkék és türkiz indák ölelkeznek szárnyas amorettekkel,
narancsfák és kálák gyökereznek pikkelyes sárkányfejekben,
sötétkék vizeken fehér vitorlás,
talán jó szelet fúj rájuk az Isten.
Talán jó szelet fúj.

 


B. Tóth Klári: Út a hegy felé

 

Facsarom az orsót, a medve ráereszkedik a papra, csorogni kezd a must, folyik a kármentőbe.

Ez nem hóvíz szőlőből való – mondja az ács, akinek az arccsontja, mint szélcsiszolta gerenda.

A gyerek már a nagyapjától megtanulja, hogy a hegy szent, ott mindenki egyenlő, hogy az őszi, megpirosodott szőlőlevelekből készülhet orvosság, jó a lábszárfájdalmakra.

 


B. Tóth Klári: Bálványimádók

 

csoportfoglalkozáson a kérdésre hogy

ki hány gyereket képzel el

néz ki magából

huszonöt fiú négyfelé oszlott

testszavazás

 


B. Tóth Klári: Somkeréki harangszó

 

 Az öreg, sánta harangozó, Borissza Pista bácsi nem cáfolt rá a nevére, egész életében hősiesen vedelte az alkoholt,de dicséretére legyen mondva, legrészegebb állapotában is föl tudott mászni a korhadt, rozoga falépcsőn a toronyba. Nagy erejű ember volt, az állandó haranghúzás megedzette.

      A falu lelkésze szintén híres volt nagy erejéről, hiszen ott segített, ahol tudott: összevágta a magányos öregasszonyok fáját, segített kihordani a bútorokat meszeléskor, eltalicskázta terményeiket, cipelte zsákjaikat, hiszen mit ér a prédikáció Isten szeretetéről, ha nem érzik a maguk bőrén. 

 


Orbók Ildikó: Szeget szeggel

 

Ki írt ide, ki írt ki engem?
Ki irt ki engem? Nem tudom,
ahogy ma semmit, talán a
holnapom biztosabb lesz.
Biztos lesz holnapom. Szép.
Holnap majd szép lesz,
holnap majd szép leszek,
és te is, mint mindig.
Mondanám : Ámen,
ha hinném, ha hinnéd,
hogy lehet tavasz.

 


Orbók Ildikó: Félbemarad(t)

 

 

ami még hátra van

 

ejha ez már az ötödik x –

súlyosbodó neurotiksz

 

még néhány x és figyeljetek

tisztára szeniális leszek

 

az öregség-szag bio-illat

jár mindenkinek akit illet

 

akit szétromboltak az évek

így jutalmaz hogy a jó élet-

 

be nem láttam én ezt előre

sebaj ha bottal is – ELŐRE

 

 


Orbók Ildikó: Pozitívan

 

elvagyok így csendes emlékezésekkel a semmire 

amikből soha nem nőtt ki semmi 

ülök a magam kispadján a magam kis háza előtt 

és csendesen figyelem hogy rohan körülöttem a világ 

az egyre táguló semmi felé 

kedvem lenne vele rohanni de köt a házam meg a kispad 

 

 

 

Kázmér az anyja halála óta nem tért magához. Kázmér író volt. De a haláleset óta nem írt semmit. Gabriella aggódott érte. Kázmér csak a szobában gubbasztott. Étvágya sem volt. Gabriella attól tartott, ura beteg lesz… Mária csendes, jó asszony volt, nem csoda hogy Kázmér most gyászolt. Orvosnő volt. Milyen sok beteget meggyógyított! De magát persze nem tudta. Kázmér ezért is csodálkozott a haláleseten. Hogy nem vigyázott magára? – gondolta. Az élet számára most nem ment tovább. Emlékszik arra, hogy kisfiú korában milyen sokat játszottak. Milyen sokat tolta neki a kisautókat. Ha erre gondolt Kázmér, el is sírta magát. Kázmér nem tudni miért, de az apját nem gyászolta annak idején úgy…

 

Vallomás

 

Elkapott az öregség

magányomban csöndesség

lépésemben bambaság

lázadásban gyávaság.

Látásom még épségben

gyönyörködöm szépségben

elmémet még használom

verset írok, sajnálom.

Lettem volna bankáros

vagy egy limuzingyáros

nem lettem csak oktató

ide-oda dobható

napszámosa népemnek

ez való az énemnek...

 

 


Homolya Gábor: 24 óra

Monsieur Xavier DuPont, közvetlenül azután, hogy vámpír létére megmagyarázhatatlan szeszélyből fél éve vegetáriánus étkezésre adta fejét Kongó ádáz vadaktól hemzsegő őserdejében, teljesen elvesztette repülési képességét, ráadásul fogazatát is elhullatta. Hasát fájlalva fetrengett a földön, ami lássuk be, nem illeszkedett épp arisztokrata vérvonalába. Bánta már, hogy bohém mód néhány hónappal ezelőtt háta mögött hagyta az unalmasnak vélt Európát.

Kíváncsisága akkortájt hágott tetőfokra, midőn a Le Monde hírt adott a Kongóban dúló belga barbarizmusról. A vérködös messzeségbe révedő Kongó egyszeriben Kánaánnak tűnt szemében. 

 


Homolya Gábor: A hattyú halála

 

Első nap

 

− Ha karantén, hát legyen az. Mi nem megyünk sehová, de ide se tegye be senki se a lábát! – ízlelgette az új helyzetet Lajos.

Vacsora után voltak, Mari kisírt szemmel mosogatott. Keze meg-megállt a zsíros, meleg lében. Könnyei végigcsorogtak az arcán, le se tudta törölni.

− Na, ne sírj már! Nem hal bele mindenki a COVID-ba. Anyád meg korához képest igazán jól bírja magát. Még csak lélegeztetőre sem kellett tenni.

A lélegeztető gép hallatán Mari hangosan elsírta magát.

 


Homolya Gábor: Padlás a kezünk

 

Ólomsárga Az meg milyen

A kurvásan magakellető kérdőjelek kokettáló hiánya,

itt, az első sorban, nem bizonytalanságot jelent,

elmaradásuk lehetőséget kínál a hazatalálásra,

a haza találására.

Mint ferde járda mellé sepert, sárgán a sárban rothadó

levélmassza, olyan, valami árnyékféle is essen rá,

csak úgy, korfestőként, a békés hangulat kedvéért.

 


Homolya Gábor: Rejtelmek...

 

Egyszer, szinte véletlenül, betévedtem egy boltba. Már nem tudom, miért mentem be, talán melegem volt ebben a hőségben és azt hittem, ott van valami klíma. Ehelyett egy klimaxos hölgy fogadott. Igaz, kedvesen kérdezte meg a pult mögül:

 Mit kíván, uram?

Most mit válaszoljak neki? Hogy „mars, fordulj a falnak és húzd le a bugyidat!”, vagy mit kívánok én tulajdonképpen? Zavaromban megkérdeztem:

 Kenyér van?

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal