Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Türelemüveg

 

Részenként ragasztom össze a hajót, 

bár a kezem néha ideges, megremeg.

Tudom jól, hogy egy napon palackomat

elsodorja egy élénk hullám vagy fergeteg,

de a szilánkok közt talán olvasható marad 

majd kissé – ha darabjaiban is – az üzenet,

ha partra mossák és a roncsok mélyén

felfedezik az évekkel körmölt szöveget

és tanúskodni fognak a sorok, mi történt:

melyik vihar törte derékba végül a gályát,

amely meddőn igyekezett túlélni a tenger

falánk, kapzsi és siváran terpeszkedő árját...

 

 

Fotó: Hupján Attila

 

Mondjátok meg nekem,

ki hozta el számunkra a tüzet,

mely őseinkre hullott egykor,

s történetére fényes lobot vetett.

 

Évezredek lombsátrából a vad,

vadászként lépett elő,

nehéz kezében zuhanni indult,

felismert összefüggés: a zuhanó kő.

 

Apró magból művelt táj lett,

a kő: épületekké nemesült,

s magának lépve le a földet,

zsebébe gyömöszölné már az űrt.

 

 


Juhász Zsuzsanna

Két ujjal született, egy-egy mutatóujjal a két kézfején. Valamennyire örülhettek a születésének mégis. A szülés utáni fáradtság jólesik a nőnek, mindegy, milyen is az a pár kiló valami, amit átpréselt a combjai között.

Születése után öt is felemelték egy pillanatra – amennyire a köldökzsinór engedte – hogy az anyja is láthassa. A hónaljánál fogva emelek öt is, lóghatott kedvére, ejthette a fejét a csecsemői nyakráncokra, és ordíthatott és mutogathatott a két ujjával felfelé a plafonra, égre, istenre. És mutogathatott eztán otthon is a föléje hajló rokonfejekre, hadonászhatott ő is sírás közben, segíthetett megkeresni a bűnbakot, hogy lehessen végre meggyűlölni és megtagadni valakit miatta. Ha szerencsés csillagzat alatt született, csak találtak valami kéz- vagy lábhibást, aki messze is lakott a családtól, és nem kapa, balta vagy gránát tette nyomorékká.

 


Pexels
 képe a Pixabay -en.

 

Fénybe fagyott álomszigetemen, Izlandon,

a nők, nem csak a hitvesek, feleségek, de

az özvegyasszonyok és a forró ölű lányok is

gyakran finganak szeretkezés közben,

nem szégyen az itt, kérem, emberi gesztus,

a táplálkozás az oka, meg a meleg sör,

ki tudja, akár úgy is lehet, én legalábbis

szívesen elhiszek nekik mindent,

hiszen ablakunk alatt az óceán,

ha hidegen is, mert bizony az,

hullámzik habzik előttem reggelente,

s bíztat, ne legyek már annyira idegen,

 

 


Magén István: Holdutazás (Forrás: Holdkatlan Galéria)

 

Áhítatosan, középen, stílusirányzatok szerint. (Egyébként tud.)

(Kegyeskednek körüljárni.) Szokásos zúzódások díszítik az arcot.

Átfogó körvonalakkal ír. Ez egy olyan írásos anyag, amely tudja. A könyvet odaadják, és aztán szakadatlanul őrzi. Görgőkkel és ráccsal, ennek eredményeként felvetődik a kérdés, (hogy) a magánhangzók élőlények-e? Az ember agyában megmozdulnak a bogarak. Az apró szárnyak hajtják a vizet Belevágnak fáradtsággal. A földtől tanul, de közben odaragad a dühös, zsíros mennyezethez. Felviszi a hangját, olvas. A halember még ifjú, és sovány. Gépesített emberek, férfiak és nők meztelenkednek. Soványak, a tevékenységük izgatott. Sorvasztó vágyak, rózsák, kanyargó rózsaszirmok megfigyelhetők. (A rózsa ebben az esetben érdektelen.) Megpróbálnak kimenekülni a sarokból Impozánsak és rettenthetetlenek, legalábbis így ábrázolják őket. (Egy katonalány a tank elé kúszik az üvegszilánkok közé.) Már várják halott karját és combját. Józsika néni elkezdi mondani a magáét, ücsörög, jön át az úton. 

 


Schorsch képe a Pixabay -en.

 

Tébolyultan izzik a Nap

 

Tébolyultan izzik a Nap,

haldoklik már csodás kertem –

a forróság szinte harap,

reménytelen, hogy ma essen.

 

Haldoklik már csodás kertem –

a napsugár perzsel, éget,

reménytelen, hogy ma essen,

hiába szól érte ének.

 

A napsugár perzsel, éget,

nincs az égen felhőpaplan,

hiába szól érte ének,

lám a kék ég mozdulatlan.

 

Nincs az égen felhőpaplan,

szomjas kertem vízre vágyik,

lám a kék ég mozdulatlan,

élettelen már a pázsit.

 

Szomjas kertem vízre vágyik,

tarka ruháját ledobta,

élettelen már a pázsit –

sírva hull a mályva lonca.

 


B. Tóth Klári: Közeledés-távolodás

 

– Ádám, te a fáról megetted az almát!

Tiltottam, óvtalak, de mégis megtetted…

Elorozni vágytad a tudás hatalmát,

most előlem bujkálsz, bűnödet takarnád –

légy hát magad ura vállalva e tetted!

 

Meghőkölt az ember. Szabad volt azelőtt,

mint az erdőn a vad, boldog és gondtalan.

Most úgy konstatálja, feje lágya benőtt

– az adhat ezután az élethez erőt –,

de levében fő már, mert ezer gondja van.

 

 

 
D. T.
 képe a Pixabay -en.

 

– Egy, kettő, egy, kettő...! Mellet ki, térdeket föl!

A sasorrú, enyhén pocakos tanár gyönyörködve mustrálta egyik tanítványát. A lány tizenöt éves volt, bogárszemű, combjai izmosak, csípője enyhén ívelt. Beck ötven, ehhez képest elég jól bírta magát. Fiatalosan járt, mozgott, beszélt – hovatovább egyre görcsösebben, hátha becsaphatja a közelgő öregséget. Felesége elhunyt, talán egy új asszony... Á, hacsak nem fiatal, friss bőröcske, aki még őt is hangulatba hozhatná. Mint... mint ez a kölyöklány, noha évre még gyerek, plusz a tanítványa, akivel így legfeljebb csak szemezhet, azt is diszkréten, nehogy folt essék tanári becsületén. Ez így, ahogy van, marhaság, de hát mit tegyen, ilyen a világ: alkalmazkodásra kényszerít. Vajon mi járhat egy ilyen tini fejében? Érdekli-e a jegyeken, leckéken és fiúkon kívül is másvalami, mondjuk, az idősebb férfiak, mint például ő, végül is nem csak tanár, férfi is, a nemjóját!

 


Illusztráció: Batári Gábor

Vanda vamp a Szép Irén, már tudjuk,
Ő, ő és ő a hatalmas Vénusz,
Titkosan titkolt Butélia Gömbhalmaz,
Vigalmi vigaszos negyedi
Bárjában helyre kis bárszéken, Balmaz-
Újvárosban semmiképpen,
Csillagvárosban inkább,
Ímhol kerekedik:
Nem hitvány gyenge báb,
- Ne legyél férfi,
Az örök nő:
Nagyláb, csiniláb, az egylábú,
Ellenláb és hadiláb,
Jobb lába néki rég délibáb,
 
 


Csengődi Péter (Fotó: Molnár Attila / Forrás: Veranda Művészeti Csoport)

A buszmegállóban látom meg D-t. Unalmában fehér botjára támaszkodva billeg, egyik kezében a telefonját tartja, ami a zsinórján keresztül a bal fülébe játssza a zenét, a másik kezében egy félig elszívott cigaretta füstölög. A filmekben látott sztereotípiák jutnak eszembe, sosem mutatnak vakokat káros szenvedéllyel. Sokkal emberibb így látni valakit. Nem árulkodik sok minden a fogyatékosságáról, csak egy furcsa, semmibe meredő tekintet és egy heg a halántékán, aminek feltehetőleg köze volt az állapota kialakulásához.

Ott áll egyedül, és valami belső hang azt mondja, hogy jó kisfiúnak kellene lennem, és odamenni hozzá. Aztán eszembe jut egy régi rádióriport, amiben a vakok arról beszéltek, hogy a látó emberek nem tudják, hogyan kell velük bánni. Rángatják őket, akkor is leültetik, ha nincs is kedvük hozzá, és így tovább. Fogalmam sincs, hogy tudok-e neki segíteni egyáltalán, hiszen régebb óta jár ezen a vonalon, mint én. Az jár az eszemben, hogy ha csöndben maradok, akkor olyan, mintha nem is lennék ott.

 


Halmosi Sándor Fotó: Székelyhidi Zsolt

(70)

 

És ha nem mise?

Ha mégsem áldozás?

 


Debreczeny György Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport

1.
(szabadnapos és sötétkék)

 

a hatósági láthatósági vádhatósági lenolaj
belehall a beleszületésbe
a hallevesbe belehal a hal
a sötétkék fürdőatya
nélkülem teljesen meztelen
mondja a szabadnapos
sötétkék fürdőgatya

 

 


Márkus László: Derengés

 

álmomban utcakő voltam.

üvegbúra és ravasz,

furfangos védelem alatt

kiállítva a Louvre-ban.

 

valóságos (k)őrizetes,

totem-tetem,

ritka masztodon lelet.

 

számom is volt,

(hatvannyolcas vagy hetvenes?)

 

 

– persze alattam.

 

magam alatt,

 

mint rendesen.

 

 

 
Fotó / forrás: Standovár Ágota

Találkozásunk szerelem volt első látásra, pedig már mindketten benne jártunk a korban.

Az idegenek elől mindig elbujdokló macska felemelt farokkal, hangosan dorombolással jött elém, teljesen meglepve gazdáját. Amint leültem, ugrott az ölembe, vörös szőrével borítva fekete nadrágkosztűmömet.

Ettől kezdve amikor Pesten jártam, és maradt egy kis időm, beugrottam hozzájuk. Ilyenkor Boni már az előszobában hangos dorombolással írta körém a nyolcasokat.

Amikor kiderült, hogy barátnőm unokája a macskaszőrre alergiás, nem volt kérdés, kihez is kerüljön a 10 éves kandúr.

Lányom szerint sznob pesti macska költözött vidékre.

 


Félhelyes Erzsébet ...a mesék nyomában

Madarak

 

Madárgyöngyszemek

csillognak az ágakon.

Fekete csöndben.

 

Éjjel szólítja

Testébe feledkezik

Lelkéig érez.

 

Áruló fényű

hajnal ítéli nehéz

magányra őket.

 


Csontváry Kosztka Tivadar, 
Mandulavirágzás, 1901 körül, olaj, vászon, 43x51,5 cm, Miskolc, Miskolci Képtár

 

Mióta kivirágoztak a mandulafák, tavaszillata van a levegőnek. Mintha hirtelen, pár nap alatt eszmélt volna magára a természet. Bár még nem tértek vissza a költöző madarak, s a kémény tetején üresen áll a tavalyról ott maradt gólyafészek, amelyet alaposan megtépázott a téli vihar, mégis hangos a rét. Dongók és darazsak lepik el a mezőt, kisarjad a fű, s új hajtások fejlődnek a csenevész ágakon.

Angelo feltűrt ingujjal, öles léptekkel siet ki a határba. Minden reggel körbejárja azt a kis darabka földjét, amelyet nagyapjától örökölt. Erősen kötődött nagyapjához, aki az előző évben, épp mandulavirágzás előtt ment el. Végighúzza tenyerét a hozzá legközelebb eső mandulafa kétfelé ágazó törzsén, amelyet annyira meghajlított a szél, hogy képtelen kiegyenesedni. Gyermekkorában számtalanszor szaladt ki a határba a mandulafához; ott fogadta meg, hogy akárhogy alakul az élete, gondját viseli a földnek. Pipára gyújt, leheveredik a fa alá, s a pipa füstjével együtt a tavasz illatát is magába szívja.

 


Magén István: Rózsa

valahol még mert ugyanis úgy értem már mint ahogy hiszen de azért amikor a (süket vér száguldó és rettenet(es) valahol némán sorban mellesleg mint maga a poszthumusz tétlen hasadékok elcsúsznak kicsit kidudorodva csámpásan is egy vasrúd a városból kialvatlan éjszakai üldözés majd megtudod alkoholista rókák átesés suttogás akkurátusan a mozgás zömökebb a csőre színvas hirtelen lezuhan merre menekülhet félig volt kotort gyakorolt két kézzel az ő tiszteletükre meghatározzák Józsefet ezek a felismerhető emlékek a múltból a ház kertje betartható határokon belül meg sem történt és a retinánkra ragadt

 

 

 
Jürgen Grunau képe a Pixabay -en.

 

Ezekben a buszvégállomási gyorsbüfékben

(a kuszaszemű pultoslány a megmondhatója)

nem szoktak életre szóló lávsztorik születni,

de aki itt üldögél, mind reménykedik,

hogy majd ma, ma biztosan, végre,

pedig csak a remény hitegeti halványan,

mint megtűrt csalán a virágoskert szélén.

Aztán végül csak a nagy büdös semmi.

 

 
Csengődi Péter (Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport)

Ügyetlenkedem a két bőrönddel a szűk folyosón, előttem egy férfi a szokottnál is lassabban lépked. Szándékosan nem siet. Úgy jár, sugározzon róla, hogy megteheti. Oldalt ki szeretnék lépni, véletlenül pont elém billen, már majdnem szólnék, hogy engedjen át, de megfordul, szemöldökében pírszing van, nyakán tetoválás, szemei ok nélkül mérgesek. Meghátrálok, visszasorolok a képzeletbeli keréknyomba.

A kijárat előtt nem sokkal az érkezőkre várakozók állják az utam. Egy öltönyös férfi kezében egy iPad-et tart, a képernyőjén hatalmas betűkkel a cége neve, nem messze tőle egy szakadt – valószínűleg divatból szakadt – farmeros, fiatal srác szobrozik, az ő kezében egy vonalas spirálfüzetből kitépett lappal, amin a betűk olvashatatlan firkálmányok.

 


Kép forrása: Bookline

száradó évgyűrűk, lehulló tallérok, júdásfa

átszikráznak az éveken szavaid

"Csillagok kutyaláncon"

kinyílnak a megalkuvások dögszag ablakai

te illatos vagy

hamis ígéretekkel telnek tócsafényű szemek

te messze látsz

tömött gyomrú, elszánt hittérítők között

te éhes vagy

nyüszítve hátrálnak a gyávaság seregei

te bátor vagy

száradó évgyűrűk, lehulló tallérok, júdásfa

átszikráznak az éveken szavaid

"Csillagok kutyaláncon"



 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal