Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Értéktartó

amikor azok, azok az ujjak
még nem érnek ódáig
még éppen annyira vannak
távol, hogy az pont közel

a nyitott szemnek láthatatlan
vonások meglágyítják a papírt
a rostok közé szivárogva keresik
az utat, a tiszta hátoldalig érsz

 

tisztelt

hölgyeim és

uraim a statisztikák

szerint ugyan

még minden

megvan de

már nincs

meg semmi

sem vagyis –

mondjuk ki

kereken – nyertünk sőt

mi több

vesztettünk merülve

emelkedünk

az egyre magasabb

mélységekbe

 

megint arról a fényképről álmodtam amit a februári nyaramban fotóztam apró kis hullámok lepték el a földet picik jeges havak megfagyott habcsókok és emögé bújt el a nap ami csodálatos látvány volt óararany meg fahéj és végül cinóber le kellett ülnöm a hárs gyökerére és néztem ezt a csodát a dzsekim persze kiszakadt de nem érdekelt hosszú útjaimon nem volt társam nem keresett senki nem hiányoztam senkinek szomjaztam a magányt amitől sosem féltem de kellett a ki a kifelé az el eszembe jutott az a nyár amikor vettem toniotól egy öntöttvas kádat és azon a nyáron abban feküdtem és nem szóltam senkihez én voltam a nyár a nap a víz és a föld nincsenek történetek cukorrépát kapáltam tonio viccei úgy futottak a kapa nyeléről a tarack felé afelé a ringyó föld felé mint egy kis fénypászma a töltés oldalán

 

 

Tartózkodó félelem

 

A hatalmas szerelemnek

Pofon osztó keze bánt.

Ki ad írt majd sebeidre,

Belilult kis tulipánt!

 

Ükanyád sem, nagyanyád sem,

De anyád sem panaszolt.

Mit akarsz hát, csibefarhát,

Bevehetsz egy Panadolt.

 

 

Van távol tőlünk egy boldog hely, hol a nap kel,

ott, hol a végtelen ég tárja a nagy kapuját.

Nem fenyeget soha télen a fagy, soha nyáron a hőség,

Ám kikeletkor a Nap ott halad el szekerén.

Egy szép nagy fennsík a magasban messze kiterjed,

nem sarjad hegyhát, s völgy sem ereszkedik ott.

És ez a hely kétszer hat öllel messze feléri

fenségesnek vélt nagy hegyeink tetejét.

Itt van a Nap-berek és a liget fákkal tele sűrűn,

Lombos örökzöldek zöldje virítja be azt.

 

 

 (Pollágh Péternek és Vécsei Rita Andreának)




szóval, nem is olvastam. Nekem olvasták. Vagy csak nézegettem. Most már biztos, hogy rosszul meséltem, nem igaz, hogy hetekig nálam volt. Nyolc éves vagyok. A kaposvári könyvtárat valami olasz szabadságharcosról nevezték el – nem igaz, hogy valami, hát hogyne tudnám, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. A szomjas föld hamar beissza a pocsolyákat.
A gyerekkönyvtár külön helyiségben, és elég ijesztő, hogy itt mindenki olyan halk szavú.  A furcsa arcú, színesceruza-magasságú, köpenyes, vagy kardigános nénik. Bízni kell bennük, nem azért, mert sosem emelik fel a hangjukat, hanem, mert van szemüvegtokjuk.

 

 

Kolozsvár

 

ülünk csendesen beszélgetünk 
majd nagyokat hallgatunk 
nézzük a jövő-menő embereket 
megfeszült póráz végén 
a mindent megszagolgató ebet

 

könyökünk az asztalon 
lábunk lazán az asztalkeretnek támasztva 
hullámosra összehajtogatott újság 
finoman remegő kezed alatt

 

galambok csipkedik 
az asztalok alatti morzsákat 
fény törik a kés pengéjén 
a langyos sör elveszti fényét a pohárban 
a nap fényesre törli a köveket 
a szél mint szerető anya 
gyengéden megsimogatja arcunkat 

 

A sípszó után

 

Drága Márta! Tegnap elhatároztam, hogy nem írok többet. Azt hiszem, kiégtem. Próbálkozom valami rendszert vinni az életembe, hogy legyen valami értelme is a mindennapoknak, de amikor leülök a gép elé, még azt is elfelejtem, hogy pár perccel ezelőtt mi jutott az eszembe, miről akartam írni. Ostoba helyzet. Legutóbb pogácsát akartam készíteni. Ott álltam a keverőtál felett, és fogalmam sem volt, beletettem-e a tojást, és mennyit? Aztán sajtot akartam reszelni, mert szoktam a tésztába azt is tenni. Olyan selymessé teszi a pogácsát, és amikor sütés közben elolvad. Mit is akartam mondani? Igen. Tudtam, de azt hiszem már mindegy.

 

Voltam orvosnál. Azt mondta, ne ijedjek meg, de sok kivizsgálás vár rám. Meg kell tudniuk, hogy a daganat milyen állapotban van, és hogy mennyire rosszindulatú. Nem ijedtem meg. Engem nem lehet megijeszteni. Nyitottam egy dossziét. Beletettem a papírokat, az összes beutalót, és a leleteket. A doki nagyon rendes. Egy cetlire felírta, mikor, hova kell mennem. Lelkemre kötötte, hogy ne hagyjak ki egyetlen vizsgálatot sem, mert akkor megint hónapokat kell várni, és nem tudjuk időben meg, mi is okozza az emlékezet kiesést. Mondtam neki, hogy nekem nincs emlékezetkiesésem, mert pontosan emlékszem mindenre. Mosolygott. Úgy látszik, sikerült jókedvre derítenem.

 

relatív 1.

a zöld sem zöld már
a csönd távoli moraj
az ember sem az

 

 

A caesar vagy semmi

(részlet)

 

 

II.

 

 

 

 

Az egykori kedvenc rabszolga féltékeny pillantások közepette hagyta magára az anyacsászárnőt a két olcsó lotyóval. Mula és Lupa bekötött szemmel mórikálták magukat a frigidarium medencéjénél. A fal mozaikjai Aglaia nevetésével, Euphrosyne énekével és Thalia néma bájával olajozták be a pucérságukat: hadd fényeskedjék az olívának az aranyló színében.

A víz lustán locsogta körbe Agrippinát, miközben kikászálódott a medencéből. A haja ellopta a hullámokat. Kígyós karkötői csilingeltek. Sempers de profundis.

- Az én imbecillis fiam sosem lesz igazi Caesar és Akté sem lesz császárné. Ti pedig engem szolgáltok. Az életetek vagy a halálotok vagyok. Ti döntitek el, hogy melyik – szabadította meg őket a szemkötőiktől, aztán visszatért fürdőzni. – Képzeljétek el. Én vagyok a vénséges Caesar, Tiberius. Szeretem a fürge halacskákat.

 

 

völgyibeszéd


 

lúdtalpak kacsáznak minden úton
és boldog
ha kussolhat a mindentudó
nem háborgatja kíváncsi kérdés
nagykés
várd hát a csodát
ne magyarázz
építsd életed a várakozásra
s majd az a perc lesz a jutalmad
mikor a nárcisztikus patkány
az átrágott betonfalban
nézegeti magát
s a betonfal a patkányban
visszatükröződik

 

...

 

Májusi hőség

Sírjaink közt gyík cikkan

Zöld kontrasztanyag

 

 

A hidi csárda aprócska ablakain, a pipafüsthályog épp csak engedte látni a közeledőt, aki látható óvatosság nélkül poroszkált egyenesen. Valami csikósféle lesz, morogta Harmati, a cseréppoharakat törölgetve. Ezen az órán, ha teli ugyan nem is volt a csárda, szabad asztal nem volt. A lovas átvetette a lábát a ló fején és úgy ért le, hogy a kötetlen patrac ráncot sem vetett. Megkötötte a könyöklőhöz a fekete csikót. A pusztaiemberek szíve megolvad az ilyen ló látványára, ha nem is mutatják. A csikós betoppant a kutyaszagú ivóba és biccentett a csaplár felé. Az tudta valahogyan ebből, hogy étel is kell a bor mellé. Csapó Benő, a lovas, az egyik ablakos fertály asztalához ment és odamordulta, hogy tömörödjenek kentek odébb! Megjáratta rajtuk a szilajnál komorabb szemét, míg az oszolj meg nem szólalt az inakban. Letette magát a padra, azok kényelmével akiknek a kedvére a csárdákat kitalálták valamikor. Letette a csikóskalapot a kenyér mellé és hátrébbnyomta a fekete varkocsait. Kinyitotta a bicskáját és jót kanyarintva nyesett a sódarból. Harmati lekoppantotta a korsót is a pohárral. Készségesen álldogált még ott és körmönfontkodott, hogy is szólítsa a vendéget, ha tudhatná a becses és becsületes nevét?

 

 

több milliárd éve

a világűr mélyén

élünk ti meg én

mint fénybehatoló

mesebeli holló

szellemapánkban

több milliárd éve

pillantásaiban

mint expozíció

 

Elemi és egyetemes

A kezdet alapanyaga



Részecskeként egyetlen résen megy át.

Egyszerre hullám, áttetsző, zöld héj.

A tornádó távolról tölcsér.

Csupa csík, húr és hálózat. Harapás.

Örvénylő szél, felkavart por.

Hullámzás, ami távolról nézve: összeáll.

Becsomósodik az atmoszféra: tömeg.

Anyaggá lesz a gondolat. Valamit elkövet.

Majd hirtelen leáll.

A káosz rendbontója.

 

 

– Mint az köztudott, birtokomban a világegyetem összes varázsainak hatalma.

– Ez csak természetes. De József Attila is hasonlót mondott…

– Mit mondott, mit mondott, ugyan már!

– Azt mondta, hogy: A költő a föld adott varázsainak mérnöke.

– Nem tudom, eléggé figyeltél-e, mert én meg azt mondtam, hogy a világegyetem összes… De mit is tudhat erről egy költő! Figyeljen! Én, ha akarom, feltámasztom a halottakat is…

– Fel?

– De fel ám! Bárkit.

– Akkor támassza fel nekem Heroldot!

 

 

Áthallások

 

 

Motto: „az életünk, e mintaállam,

a jólét címét elnyeri,

kinek volnának ellenérvei,

ha nem úgy kell érvelni, mint korábban.”

/Vörös I. Drótszonettek./

 

 

Megnő szememben, hős, akár a hangya,

súlyánál többszörös terhet cipel,

nem vitatkozik, nem perel senkivel,

a szót szorosan magára szabja

 

és érhető a lesz, akár az egyszeregy;

nyomot váj magának minden szótag,

a csend akárha kártyavár omolhat,

nála a küzdelem nem babra megy;

 

 

 

Azt mondják, nem lehet találkozni vele, ha balettet tanul, tán nem történt volna meg, hogy lebontják a díszletet, felvonják a függönyt és láthatóvá válik a színház csupasz téglafala, nem tört volna meg, ha nem látja, ki korán kiválik, az nem él sokáig; úgy csinál, mint nagyműtét után; elhagyhatja magát végre-valahára, felszáll, mint a pára esős hajnalok után, az árvának nem hazudja, hogy lesz gondja apára, jól tudja, hogy szégyen szentnek látszani az ördög szerepében, lehet bükkfa, tölgy vagy ében, olvas a fák természetében, csak huszonegy gramm, ami marad, illúzió, hogy hatalma van, ha tévedni akar elrévedezik régmúlt szerelmein,

 

 

 

Fejét felszegve, büszkén hátravetve,

tört glóriával szállt le ránk az este.

Miféle vágyak titkos mágiája,

baljós hiteknek toprongyos cigánya

űzhette hozzánk, tán azért, hogy szánjam,

miként bukott el végtelen magányban.

 

Állok az ablaknál négy emelet magasban, miközben szerelem a lamellát.

Van egy percem, hogy elmélázzak.

Az utcán mindenféle emberek sietnek. Négerek jamaicai sapkában, sárgák szép ferde szemmel, törökök kendőben, slamposak, punkok taréjjal – mai szemmel viccesek –, fiatalok piercinggel, iphonnal, és talán magyarok is lesütött szemmel.

Mivel egy kis faluban nőttem fel, nekem furcsa ez a sokszínűség, de szeretem, elfogadom. Otthon mikor fogjuk elfogadni, hogy más emberek is élnek mellettünk, velünk?

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal