Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Vizsga

 

 

Élete legfontosabb szigorlatára készült

Elolvasta a lábjegyzetet is

Most az egyszer nem vallhatok kudarcot

Ezt mondogatta magában eltökélten

Szerzett egy beépített chipet

Nehogy valamit elfelejtsen

Gondosan megfésülködött

Megnézte a tükörben magát

Még egy kis smink

Éppen csak annyi

Amennyi egy komoly vizsgához illik

Nehogy már egy szigorlatjegyen

Vérezzenek el az álmai

 

 

Nézeteltérés, avagy két emberből ellenség lesz

 

A pszichiátriai rendelő előtt egy MSZP-s és egy Fidesz-es pártot szerető ember ült. Jól elbeszélgettek, míg bent egy pácienssel volt elfoglalva a pszichiáter. Az MSZP-s következett majd.

– Tegnap esett! – mondta a Fideszes

 Igen, de ma szép idő van! – mondta a másik

 Olyan sokat kell itt várni! – mondta a Fideszes

– Mindegy túléljük!

 Hát persze. 

 Sok mindent kibír ez az ország!

 Már hogy bírna ki!

 

MI LENNE, HA

 

  

Mi lenne, ha most az egyszer magamnak írnék verset,

 

nem divatból, pózból,

 

nem másnak, hogy örüljön, gyógyuljon,

 

nem is önterápiából, nem is az ósdimodern

 

elméletek kedvéért, nem a halott szerzőnek,

 

vagyis nekem,

 

hanem valakinek, akihez közöm van,

 

nem nosztalgiából, szerelemből, hiányból, szenvedélyből, vagy krónikásként a kamerának,

 

a sleppnek,

 

nem bárgyú médiumként, nem flancos vagányságból,

 

hanem, ahogy ember beszél az angyallal

 

a kedveséről és a bűneiről,

 

az emberiség nevében,

 

mit is mondanék versben magamnak,

 

 

Baró Zürich

 

Sétáltunk Franyóval Zürichben, az utcán, és nyaltuk a fagylaltot, és akkor megláttuk azt a körömcipős csajt, picsányi kutyáját vezette pórázon, nem is kutya volt az, hanem egér, a csaj miniben volt, és Franyó erre azt mondta, hogy jó kis dög.

A kutya is, röhögtem, mire a csaj megfordult, és ékes magyar nyelven küldött el minket a jó anyánkba.

 

Zsóka nagymama nem szeret engem. Annál inkább a másik, az Orsi mama. Ritka név ez az Orsolya, lehet, hogy csak nekem van ilyen nevű nagyim. Mint ahogy a nagypapa, az Andor, abból se szaladgál sok Pesten. Náluk jó, de sajnos csak hétvégén lehetek ott, mert hétköznap suliba járok, és az Zsóka mama lakása mellett van. A hétvégéimet azért bearanyozza Orsi nagyi zsírban sütött pecsenyéje, meg az, hogy emberszámba vesznek. Nem zavarnak ki a cselédszobába, ha vendég jön. Andi papi meg pecázni is elvisz néha. Ülünk a parton, és nézzük a kis halakat, ahogy nyüzsögnek a sekélyben. Nagycsalád, együtt. Irigylem őket, pedig időnként kirántjuk a papájukat, vagy a mamájukat a vízből. Orsi mami azokat is zsírban süti, fokhagymás disznózsírban. Többnyire keszegek, de néha nagyobb hal szintén horogra akad, ponty, tükörponty, efféle. Egyszer még csukát is fogtunk. Az volt csak a finom! Szóval, amikor a kishalak úszkálnak, és éppen nincs kapás, akkor hallom, miről beszélgetnek. Ilyeneket mondanak: milyen jó, hogy sokan vagyunk tesók, mert így nem akkora baj, hogy elveszítettük az apánkat, a méteres harcsát. Elúszott egy karcsú csukával. Az anyukánkat, a nyurga pontyot akkor ütötte meg a guta. Na, képzeld el, Palika, hogy ilyen dolgok történnek!

Nincs ebben semmi különös, felelem én. Az én szüleimmel ugyanez történt. Ne higgyétek azt, hogy csak a halak hűtlenek.

 

 

Írás a dűlőkre

 

Talán nyár, talán reggel van,

a szobán átröpülő lábgyűrűs gólya vissza nem jön,

nincs többé erőd, amikor a félelem megfüröszt.


Rovod dűlőkre az írást.

Még látod az elbukottakat,

a táj vagy s az út vagy, felejtesz háborút, méhrajt,

forrás tenyeréből iszol, dőlhetsz pihenni bárhová.

 

Ünnep

 

 

 

– Jó estét.
– Jó estét. Mivel szolgálhatok?
 – Nem is tudom. Talán egy hosszú kávét kérnék két tejszínnel, és két cent amarettóval, ha tartanak.
– Tartunk. De csinálhatok egy amarettó kapucsínót.
– Nem, köszönöm, jobb a hosszú kávé.
– Ahogy gondolja. Foglaljon helyet, elkészítem és kiviszem.

 

 

A Császár

II. változat

 

 Apám óvatos, megfélemlített,

              mintha a Templom titkait őrizné.

Talán kétszer dőlt ki a piától,

       míg én naponta görbültem segg-részeggé.

 

Emberi botsáska, faág mímelő.

Lepkék szárnyai: kényes porcelánszirmok.

                     A nyelv fül, fejük felfúvódott has:

              álcák mögé bújt egy generáció.

 

 

Jailhouse rock

 

A farkas már megint itt jár, pedig csaknem

egy éve… semmi. Ha a szappan

és a bőr közé elektromos tér kerül,

nem árt kicsit jobban odafigyelni.

 

A gyanú persze napok óta velem.

(a környezet olvad?) (vagy éjszaka minden megnő?)

Árnyéka, állatkerti szaga,

sárga szemvillanás?

Nem.

 

 

Álomtöredékek – XI.

 

II.23.

Nézem a tv élőadását, a Blaha Lujza téren több száz ember áll sorba az ételosztó sátor előtt, persze vannak jól öltözöttek, elégedett arcúak is a tömegben, de tudvalévő, hogy a mi népünk igencsak rafinált, miért is enné a magáét, ha amúgy is kap, hiszen a kutya sem kérdezi, hogy rászorul-e az ingyenkonyhára. Felhívást közölnek a déli híradóban, hogy önkéntesek jelentkezését várják e nemes feladat végzésére. Miért ne? – gondolom, és gyorsan öltözködni kezdek, a huszonnyolcas villamossal a várakozást is beleszámítva, fél órán belül odaérek…

***

 

 

Jelen-lét

Apró halálok végig a folyosón a mosdótól az irodáig. A falon túl fél Párizs döglődik Edith Piaffal az élen. Ezt az Editet nem ismerem. Ő se tudja, hogy micsoda remek üzletasszony lett belőlem Párizs óta.

Pénteki napfény a linóleumon. Itt mindenkinek hörcsöge van. Ugyanaz a hörcsög. Mindenki eteti, senki se szereti. Textilkép a falon, középen lila. Ez is olyan franciás. Mint Napóleon.

Az öregek nem halnak meg mostanában. Van egy, aki azt állítja magáról, hogy 250 éves is elmúlt. Szép kilátások. Kár, hogy nem vagyok japán.

A jelenbe nincs halál. Csak akkor, amikor pont itt kéne lenni. Mindenki elutazik meghalni. Pedig a tudósok tegnap matematikailag is bebizonyították Isten létezését. Egy orosz fickó meg rájött valami számsorokra, hogy gyógyíthassa vele az emberiséget.

Mostanába’  mindenki meg akarja váltani a világot. Mitől? Kitől?

 

A HÁRTYASZÁRNYÚ

 

Valami nem mindennapi esemény történhetett Szikora Dömötör életében, mert egy téli napon beidézést kapott a bíróságra. Azelőtt soha, semmilyen peres ügye nem akadt, illetve egy kis dolga mégis volt: anyja halála után a hagyatéki tárgyalás, de akkor előre tudta, miről lesz szó. Most nem is sejtette. Azon a napon is, mint az utóbbi húsz évben, hetente egyszer, általában hétfőn, kipucolta a kazán alatti hamugödröt. Három-négy, tizenöt literes műanyag vödör égéstermék gyűlt össze minden héten. A harmadik vödör tartalmát ürítette a szemeteskukába, amikor a postás érdes hangja megtörte a februári délelőtt fagyos csendjét. – Szikora, posta! – kiáltotta a tömzsi testalkatú postás. Amikor Szikora Dömötör átvette a levelet, még annyit mondott: Itt írja alá! – s mutatóujjával egy golyóstollal kipipált helyre bökött a postaszelvényen. A férfi hátra sem tekintett, úgy tolta be lábával a kiskaput. Forgatta, nézegette a kék borítékot, amelyről egy halványlila színű kerek pecsét apró betűs szövegét próbálta leolvasni. „Semmi kétség -, gondolta – a Városi Bíróságtól jött, ami eléggé furcsa, hiszen nekem semmilyen ügyem sincs.” – De hiszen – motyogta – itt a vezetéknév egészen más, és az utca neve sem azonos. Hiszen ez Siroka Dimitri, én viszont Szikora Dömötör vagyok. Na és az utca , méltatlankodott a férfi , hát az sem stimmel! Az én utcám egyszerűen Zöld utca, nem Zelengorska! Csak a házszám azonos, a huszonegyes. Ezt a butaságot el sem hiszem. Hirtelen sarkon fordult és kifutott az utcára. Hiába meresztette szemét abba az irányba, amelybe a postás haladni szokott, egy lelket sem lehetett látni.

 

hogyha


lényegében
még mindig
ugyanott
vagy
egy kicsit
előrébb
mint az undok
légy
a zsíros levesestál
szélén

 

MINŐSÉGI ÁLDOZAT

 

A sakk úgynevezett elmesport.

Két intellektus szikrázó összecsapása.

A forradalmat törvényszerűen követő konszolidáció idején

Budapesten, a November 7. tér és a Körönd között

valahol félúton, de a vacogtatón hűvös mélyben,

sakkozgatókedvű kihallgatótisztem, a derék,

döntetlenre adta kihívásos páros mérkőzésünket.

Előbb én vertem meg őt,

aztán ő vert meg engem. Piszkosul.

Akkoriban a szakkönyvek a gyalogot még  

parasztnak nevezték,

s a Vezér csak mosolygott, milliom példányban, búzaérlelőn.

 

Mária fiára emlékezik

ha fára mászott
megérintette az eget
máskor szitakötőket fogott
buborékot eregetett
sokszor játszott ipi-apacsot
Józseffel pecázni járt
tekintetétől elmozdultak a kavicsok
ne rosszalkodj
mondtam ilyenkor
és ringattam elalvásig

 

 

CRITICAL MASS I

 

Vinni örömmel a keresztet.

 


CRITICAL MASS II

 

Semmi sem történt.

Mégis félrenéztetek.

 

 

Esti merengő

 

volt karácsonyom épp elég

gyalázatos és meseszép

 

hófüggönyön át isten nézett

hogy örülünk a születésnek

 

aztán az angyalok elsuhantak

jött a tél a magadra zárt ablak

 

fenyőkereszt szíved belevásik

vársz betlehemtől feltámadásig

 

 

Szabadság/ Adria


A nevem Paolo, és kilenc éves vagyok. Az Adriai-tenger partján élek édesanyámmal, jelenleg egy Adria nevű emeletes házban. Viccesnek találtam, amikor egy hónappal korábban anya elmesélte, hova fogunk költözni, ugyanis a házat ugyanúgy hívják, mint őt: Adria.

Azt is elmondta az új lakhelyünkről, hogy majd itt megtaláljuk azt a szabadságot, amit egész életünkben kerestünk. Bár nem értettem, ő milyen szabadságot keres, hiszen a nap nagy részében mindig távol volt az otthonunktól – akárhol is tartózkodtunk épp.

A hét minden napján különböző színű ruhát vett fel. Hétfőn fehéret, kedden sárgát, szerdán pirosat, csütörtökön kéket, pénteken zöldet, szombaton barnát, vasárnap pedig feketét viselt. Mindig. Minden héten ilyen sorrendben – még szemüvegből is volt ennyi. A színváltó képességemet tőle örököltem, ahogy ő az anyukájától, az az övétől, és így tovább, egészen Éváig visszamenően. Anya azt mondta, hogy a több, mint nyolc millió fajból én vagyok az egyetlen olyannak a leszármazottja, aminek egy ősanyja van; így aztán minden egyed, aki olyan, mint én: édestestvér. Talán azért költöztünk szüntelen, hogy megtaláljuk a testvéreimet.

 

 

A bajnok

 

 

Elmúlt nyolc. A férfiak körülállták a kocsma kövezetén fekvő alakot, nézték, ahogy lassan feltápászkodik, és megkapaszkodik a pultban. Feje imbolygó mozgásán látszott, hogy nincs teljesen magánál, talán azt sem tudja, hol van. Ösztönösen állt fel, anélkül, hogy felfogta volna, mit tesz. Egyszerűen fázott, vagy csak az ütés erejétől, amit pontosan az állcsúcsára kapott , érezte úgy, hogy történnie kell valaminek, nem maradhat az idők végezetéig a jéghideg kövön. A kocsmáros épp zárni készült. A redőnyt eresztette le a bejárati ajtónál, amikor a két vendég összeszólalkozott.
Nem úgy van az, fater – mondta a fiatalabb ballonkabátos a másik idősebb, elhanyagolt külsejű férfinak. – Ha egyszer meghívott, fizesse ki a boromat!
Úgy van! – Helyeselt a sarokban a törpe, aki tényleg kis növésű volt, és szellemi kvalitásai sem voltak a méreténél nagyobbak. – Fizess, aztán hozzál nekem is egy fröccsöt! – mondta vékony, vinnyogó hangján, majd lassan lecsúszott a székről, és nyomban elaludt.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal