Videó

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Fotó: Hegedűs János

 

Józsi nagybátyja a nappaliban alszik. Részegségét most heveri ki. Zenész, aki tegnap este játszott, és többet ivott a kelleténél. Józsi kénytelen ezt a kellemetlen italszagot elviselni. Imre nővére, Mária arra kérte a fiát, hogy kísérje haza Imrét. A neje már biztosan aggódik érte. De Józsi nem akarta hazakísérni, hiszen Imre lábra sem tud állni. Először józanodjon ki, gondolta Józsi. Így hát várnak. Addig tévét néznek kettesben. Egyszer csak a tévés szoba előtt megáll Imre.

– Hol vagyok?

– A nővérednél. Mária vagyok. Nem emlékszel?

– Ja, persze.

– Tegnap este játszottál.

– Igen. Most már emlékszem. Hol a gitárom?

 

 
Orbók Ildikó: Ahogy az idő múlik

 

Nem úgy van az kedvesem
hogy csak úgy egyszerűen
                        lehullnak a falevelek
és akkor eszel vanília fagylaltot
                        amikor csak rákívánsz

Kis naiv.

Nem úgy van az kedvesem
hogy a kéményseprők csak úgy önzetlenül
                                                   hozzák a szerencsét
és összemaszatolt arcokat sohasem kell
                                          megcsókolnod
                                          tettetett szeretettel

 


Jean-Antoine Watteau, A mormotás fiú, 1716, Szentpétervár, Ermitázs

 

Beethoven dalára gondolok, arra a dallamra, amelyet, ha egyszer meghall az ember, soha nem felejt el: belekúszik a fülébe, a zsigereibe, s aki hallgatja, eggyé válik a zenével.

 

A dallam disszonáns hangjai már messziről megütötték a fülét. Mintha nem is zene szólt volna, hanem valami keserves nyöszörgés. Nyikorgó-tekergő hangtöredékek kúsztak feléje a domb mögül, a szél hol felerősítette, hol elhalkította őket. Kintorna! – ötlött eszébe a szó, amelyet nagyszüleitől annyiszor hallott, de még sohasem látta ezt a furcsa nevű eszközt. Óvatosan lemaradt egymással beszélgető testvéreitől – szerencsére senki sem vette észre távollétét – és átmerészkedett a domb túloldalára, hogy közelebbről szemügyre vehesse a hang forrását. A futástól kimelegedve megállt a domb aljában és körülnézett.

 


Szelényi Anna: Dreaming together Együtt álmodók

 

sétapálca a nap hasában és vérét a halak szomjazzák
– versek –
Részlet

 

csak térdig járunk

e anos novecientos*

mázolt hangok közt

a húron a szennyes

a pecsét kimosható

a becsületet pedig

a szappan vitte le

 

* e anos novecientos – és 1800-as évek

 

 


Bálványos Huba: Kisgyermek 

Sötétben botorkáló szerzet, ki vagy? Ja, magam. Néha tisztáznom kell alapvető kázusaim árnylényemmel. Nem ittam sok sört, igaz mindegyik mellé társult egy kis gyorsító, de az tegnap volt. Ma már ma van. Hazaérek, a kulcs akadozva fordul el a zárban, az elvarázsolt kastély fahéj illatával fogad, s zár méhébe. Villanyt gyújtok, belebámul elégedett képem a falitükörbe, mormolom a varázsigét:

 

Hol itt a fekete kefe?

Hol itt a fehér kenyér?

Hol a zöld föld?

Hol a kék ég?

Hol itt a darázs Balázs?

Hol itt az alibi Tibi?

Hol az anya banya?

Hol az apa kapa?

 

És sorba előpattannak ők a végtelen tükörből. Rita kisiet a konyhába, Balázs, Tibi kérdőn rám bámul − Apa, hoztál valért? („valami érdekes” az ő nyelvükön.) Nem hoztam valért, biztosan ettetek elég nyamit ma már. Rita jön vissza, körözöttes kenyeret nyom a kezembe, melynek fahéjas az illata. − Nem kaptak ma valért, elfelejtettem venni, nem káptalan a fejem, mindig nekem kell észbe tartanom a valért meg mindent...

 


 Félhelyes Erzsébet: Őrszemek

 

Leírom, Rodin, hogy is volt akkor régen, ez nem levél, annyira szentimentális nem vagyok, pár sor, ami akkor eszembe jutott. Régen volt, talán 1905 körül.

Visszautasítottam a lehetőséget, mert attól féltem, hogy zsenialitásod mellett elveszek. Dél volt, az árnyak hosszúak voltak, mint a fák. Semmi nem fejlődhet jól egy nagy fa árnyékában, jutott eszembe a román mondás. Mennyivel más volt Hobitában, csak faragtam. Tizennyolc éves voltam, amikor megtanultam írni és olvasni. Ma találkoztam veled. Remegett a kezem, a nadrágom szárába töröltem lopva izzadt tenyerem, ne lásd rajtam, hogy izgulok. Nem volt fogalmad róla, hogy Romániától Párizsig gyalog tettem meg az utat. Tudtam, ha magam mögött hagyom Romániát, nem jövök vissza. Hátra sem néztem. Ha tudnád, hogy ganajt is szórtam szét vasvillával egy paraszt földjén, és cipőpucoló is voltam, talán másképp néznél rám. Tehenet fejtem és kecskét, kaszáltam, egy cipész műhelyében szívtam egész nap a csiriz szagát.  Nem lenne egyértelmű, hogy csak fogom magam, és megyek Rodin műtermébe. Meg akarok nőni, mint a jegenyék, mik hosszú ágaikkal az ég hajából fésülik félre felhő gubancaikat. 

 


Bálványos Huba: Fenyegetések

 

A rúzs

szeretném újra látni az asszonyt,
vagy egy hírt felőle valahol,
valamelyik felületen, mondjuk itt.
egy fehér védőruhás valaki
mobillal felvételt készített róla.
az asszony testét kék takaró fedte.
telt comb, has, mellek, meztelen vállak,
tévé-technikai-maszat az arcon,
hátulról a fej, vörös hosszú haj,
az arcból két kiálló cső.
egy kék és egy átlátszó.
gépek.

 


Fotó: Hegedűs János

Egy esős vasárnapi délelőtt kék dzsekis, maszkos férfi csengetett be dr. Indig Igor kapuján.

Ki az? – sietett a videó-kaputelefonhoz az egyetemi oktató, aki éppen újságot olvasott, és ilyenkor nagyon nem szerette, ha zavarják.

Az édesapád.

Kicsoda? – állt meg benne egy pillanatra a lélegzet. –Volna szíves hangosabban beszélni?

Az édesapád – ismételte meg rekedten a szájmaszkos, kötött sapkás látogató.

Na, ne mondja! Levenné a maszkot, lássam kivel beszélek.

Tessék!

Indig Igor feszülten fürkészett a torzonborz, beesett arcú emberre.

Nem ismerem magát. Volt szerencsém!

Hahó, kész az ebéd! – libbent a szalonba Indig Igorné. – Ejnye, de sápadt vagy. Kivel be­széltél?

Az apámmal – adta a közömböst az őszülő halántékú, enyhén pocakos történelemtanár. – Legalábbis ezt állítja.

 

 


Fotó: Félhelyes Erzsébet

 

JÓNÁS (NEM AKAR ÖREGOTTHONBA MENNI)

(remake)

 

 

Meg se próbáljatok elverni a háztól

Odafeszülök az ajtófélfák közé

Ott krisztuskodom világ szégyenére

Ott istenkedem világ bánatára

Sarkam beleszántom robotos tegnapba

Hét ökör sem vonhat távol otthonomtól

 

Vigyetek mindent, mire áhítoztok

Le nem ronthatjátok véretek bölcsejét

Dáridózhattok bűzlő dögkutakban

Fenyegethettek, hitegethettek, hiába, ím

Ha eljő a letelő idő, a jövőtlen holnap, majd

Földre rogynak a falak és szétszélednek jószágaim.

 

 


Félhelyes Erzsébet: A lélek rezdülései

Élénk emlékem kiskoromból, hogy Apa vett egy vödörnyi epret a piacon, és azt mondta, ne nyúljunk hozzá. Én meg odamentem a vödörhöz, és elkezdtem eszegetni. Apám később észrevette, hiányzik a vödörből jó pár, és megkérdezett, én voltam-e. Gondolkodás nélkül letagadtam. Azt mondta, a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. A kutyánk sánta volt. Azt hitte, Apám neki szól, és odarohant hozzánk. Apám elkezdett röhögni. Az a nevetés volt, amivel csak egyszer, legfeljebb kétszer találkozik az ember életében.

Anyám nemrégiben megkért, vigyek ki a nappaliból két poharat. A mosogatóba akartam tenni, de egymáshoz értek, és darabokra törtek. Rád gondoltam. Ömlött a vér az ujjaimból. Nevettem. Az jutott eszembe, hogy el kéne tenni. Esetleg jó lesz később.

 


Fotó: Félhelyes Erzsébet

 

A kétfejű borjú

(Laura Gilpin)

 

Holnap, amikor a tehenészfiúk rátalálnak a szörnyszülöttre,

a testét újságpapírba csomagolják és a Múzeumba viszik.

 

De ma még él. Anyjával valahol az északi legelőkön csatangol.

Tökéletes a nyári este. A Hold a gyümölcsös felett jár, szél a fűszálakat selymezi.

 

És ahogy az égre néz, látja, hogy odafent kétszer annyi

csillag ragyog, mint szokott.

 


Magén István: Tóvidék

1. És volt világos ég, vannak tehát magyarázatok, melyek nyomán átalakultak a percek. Az is volt valaki, aki beszélt, annak ellenére, hogy nem szóltak hozzá. Bajt alkottak, és még néhány percet. Úgy kell tanulni, hogy megtanítson tanítani. A király hintázott egy kicsit, aztán szél csapkodta, majd savas eső esett, és ha már itt tartunk, hintázunk, énekelünk, mert ezek a helyek azoknak vannak fenntartva, akik átugranak, vagy kikerülnek. Visszafelé utaztak, és elérkeztek az állomásra, és voltak kifogások, és visszafurakodtak, és köptek a lépcsőkre. A csillagfényesek megalkották a férfit, és számos figyelmeztetést és a holdfényesek a nőt. A férfiak és a nők elágaztak, és nyugtalanok lettek. Felzúdultak, és a fejük olyan nagy volt, akárcsak egy strucctojás. Miközben az óraláncával játszott, elütötte a delet, arra ügyelt, hogy felülről érje az ütés. Megfordulunk, hogy tudjuk tartani (magunkat) egymást. Kövek potyognak, lehajtott fejjel félrevonulunk és hegedülünk.

 


Bálványos Huba: Szokatlan óda

 

 

süketszoba

 

ahol a sánta sünöket simogatják ott nem lehet nagy baj
még a hibás lélek is abból táplálkozik aminek örül
nem hagyhattad hogy kiderüljön abba belepusztultál
volna bár néha bármibe jó lett volna belepusztulni

az első randevú a költészettel jé! Ady is úgy érzi
hogy mindjárt meg fog dögölni és jé! nem csak te
érzed mind a tizenkét éveddel pedig ez a történet
múlt századi és már akkor is milyen tré volt

 

 


Papp Ákos: Útkeresés

 

A világmindenség centruma

Örök érték

 

Az ember a templomhegy földjéből gyúródott.

Az édenkert közepének apró kövecskéiből.

Az engesztelés porából.

Ahol a föld spirituális középpontja van.

Mórija.

Az a hely, ahol Istent meglátod,

Ahol az Atya meglátja a Fiút.

A szövőszék és a szőlőprés háza.

A gondoskodás és az ellátás biztonsága.

Ahol Izsák az oltárra tétetett.

S ahol a kos megjelent.

Ahol kijött az Ige az Örökkévaló szájából.

Ott kapja meg a választ,

Ami megtartja.

Ott nyílt meg a vers, akár egy kagyló.

S kifolyt belőle a nappal.

A vér.

 

 

 
Papp Ákos: Őszülés

Ott álltunk Mártával a Házsongrádi temetőben. Később odajött a Miska, csurom egy víz volt az inge, mert közben – hogy járták végig a márványtáblás szép oldalt, régi metszésű betűkkel a sokszor előnevű magyarjaink síroszlopait meg kőlapjait (no, mondom, mi csak úgy a háromnegyedig mentünk a dimbes-dombos nyughelyek közt) – rákezdett, s mondta Márta, keressünk fedett helyet.

– Semmi az. – mondta Miska a vizesen fénylő ingére intve.

– Hát, ha belülről melegít, ugye…. – mondta Márta.

 


Orbók Ildikó: Télidő

 

Élj a percnek!

 

Omar Khayyam perzsa költő

rubainak stílusában

 

 

 

 

Örülj e napnak: Ajándéknapod,

öledben a Kincs, pazarolhatod;

áld az Időd, ha eddig elhozott,

nem tudni, a Sors küld-e Holnapot.

 

*

 

Falatnyi Kenyér, kortynyi Bor vele,

Ennyi ma nálad az Ünnep lényege.

Álmodban hiszed, te vagy a Király:

Boldogabb nálad nem lesz senki se.

 

*

 

Ablakszem, mely a végtelenre néz,

S a végtelen, mely halvány ködbe vész.

A múltból előgomolygó tompa fényű fák,

A híd alatt a ház, a sűrű szőrű állatok,

A nyárutó, az ősz, a tél, ezüstruhák,

S árnyként bolyongó néma vándorok.

 

 

 


Caspar David Friedrich, A műterem jobb oldali ablaka, 1805-0806 körül, szépia, papír, 31,4 x 23,5 cm, Bécs, Belvedere

 

A festő megállt az ablak előtt, ecsetjét a párkányra helyezte. Általában szerette tisztán tartani műtermét, és viszolygott tőle, ha a festék lecsöppent a földre, most azonban mégsem foglalkozott vele, hogy az ablak elé helyezett borítékon, amelyen a neve és címe volt olvasható, haragoszöld festékcsík kígyózott végig és foglalta szeszélyes keretbe az An der Elbe 33 feliratot. A cím pillanatokon belül tökéletesen olvashatatlanná vált, és a zöldre színezett boríték a széleinél gyámoltalanul felpöndörödött.

 


Németh Hajnal Auróra: POMPEI 2.0

 

 

időminta:tenger¡

ma gyönyörűek a körmeim, ízlésesen hosszúak, szépen reszeltek. más

nő ilyenkor a piros lakkért indulna, esetleg egy vörösért talán

burgundiért.

én a körömcsipeszért.

pedig, pedig igazán szépek, persze az általános esztétika meg én,

mindig másra gondolunk, mint most: jelen karmok esetében is, pedig

pont akkorák, amitől a férfi bevadul, amikor a fantáziájában a karját,

combját vagy épp a hátát markolja¿, simítja. a férfi kinyilatkoztatja a

megadását:

ha úgy kívánnád, kedvesem, még a pilláim sem tudnának rebbenni,

előre végem.

 

 


Tóth Irén Morci: Tulipános (selyemfestmény)

Kémiát meg fizikát tanított abban a külvárosi iskolában, ahol a tanári pályafutásomat kezdtem. Saját szertárában, a titkos, mérget és vegyszereket tároló szekrénykéjében a veszélyes fiolák mellett a sör-cserkó kombináció is helyet kapott. Napközben a fekete címkés cserkóval tette elviselhetővé a kémiaórákat, a munka végeztével engedte rá a sört. Senki sem hányta a szemére, ivott ott mindenki, a takarítótól az igazgatóig; akkor még a diákok is ittak. Ma már csak a tanárok, és kizárólag munka után, a diákok napközben snüszt rágnak, este meg jöhet egy kis fű vagy valami szintetikus. Nagy a nyomás. Valahogy túl kell élni az iskolai hétköznapokat.

Tütü tanárnő nagy túlélő volt.

 


Cseri József: Csók

 

A teste, mint egy ógörög szobor,

a kurta szoknya rajta tán merész,

ám kedves arca lázadón komor,

ha néha lopva két szemembe néz.

 

Eseng a csend, de mintha kérdené:

"Miért remél a vágyam parlagon?

A csípőm íve, és a térdemé,

kecses bokám, miért is hagy vakon?

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal