VideóÚjdonságaink
Keresés a honlapon:Partnereink:
|
Szépirodalom
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Vizsga
Élete legfontosabb szigorlatára készült Elolvasta a lábjegyzetet is Most az egyszer nem vallhatok kudarcot Ezt mondogatta magában eltökélten Szerzett egy beépített chipet Nehogy valamit elfelejtsen Gondosan megfésülködött Megnézte a tükörben magát Még egy kis smink Éppen csak annyi Amennyi egy komoly vizsgához illik Nehogy már egy szigorlatjegyen Vérezzenek el az álmai
Nézeteltérés, avagy két emberből ellenség lesz
A pszichiátriai rendelő előtt egy MSZP-s és egy Fidesz-es pártot szerető ember ült. Jól elbeszélgettek, míg bent egy pácienssel volt elfoglalva a pszichiáter. Az MSZP-s következett majd. – Tegnap esett! – mondta a Fideszes – Igen, de ma szép idő van! – mondta a másik – Olyan sokat kell itt várni! – mondta a Fideszes – Mindegy túléljük! – Hát persze. – Sok mindent kibír ez az ország! – Már hogy bírna ki! MI LENNE, HA
Mi lenne, ha most az egyszer magamnak írnék verset,
nem divatból, pózból,
nem másnak, hogy örüljön, gyógyuljon,
nem is önterápiából, nem is az ósdimodern
elméletek kedvéért, nem a halott szerzőnek,
vagyis nekem,
hanem valakinek, akihez közöm van,
nem nosztalgiából, szerelemből, hiányból, szenvedélyből, vagy krónikásként a kamerának,
a sleppnek,
nem bárgyú médiumként, nem flancos vagányságból,
hanem, ahogy ember beszél az angyallal
a kedveséről és a bűneiről,
az emberiség nevében,
mit is mondanék versben magamnak,
Baró Zürich
Sétáltunk Franyóval Zürichben, az utcán, és nyaltuk a fagylaltot, és akkor megláttuk azt a körömcipős csajt, picsányi kutyáját vezette pórázon, nem is kutya volt az, hanem egér, a csaj miniben volt, és Franyó erre azt mondta, hogy jó kis dög. A kutya is, röhögtem, mire a csaj megfordult, és ékes magyar nyelven küldött el minket a jó anyánkba.
Zsóka nagymama nem szeret engem. Annál inkább a másik, az Orsi mama. Ritka név ez az Orsolya, lehet, hogy csak nekem van ilyen nevű nagyim. Mint ahogy a nagypapa, az Andor, abból se szaladgál sok Pesten. Náluk jó, de sajnos csak hétvégén lehetek ott, mert hétköznap suliba járok, és az Zsóka mama lakása mellett van. A hétvégéimet azért bearanyozza Orsi nagyi zsírban sütött pecsenyéje, meg az, hogy emberszámba vesznek. Nem zavarnak ki a cselédszobába, ha vendég jön. Andi papi meg pecázni is elvisz néha. Ülünk a parton, és nézzük a kis halakat, ahogy nyüzsögnek a sekélyben. Nagycsalád, együtt. Irigylem őket, pedig időnként kirántjuk a papájukat, vagy a mamájukat a vízből. Orsi mami azokat is zsírban süti, fokhagymás disznózsírban. Többnyire keszegek, de néha nagyobb hal szintén horogra akad, ponty, tükörponty, efféle. Egyszer még csukát is fogtunk. Az volt csak a finom! Szóval, amikor a kishalak úszkálnak, és éppen nincs kapás, akkor hallom, miről beszélgetnek. Ilyeneket mondanak: milyen jó, hogy sokan vagyunk tesók, mert így nem akkora baj, hogy elveszítettük az apánkat, a méteres harcsát. Elúszott egy karcsú csukával. Az anyukánkat, a nyurga pontyot akkor ütötte meg a guta. Na, képzeld el, Palika, hogy ilyen dolgok történnek! Nincs ebben semmi különös, felelem én. Az én szüleimmel ugyanez történt. Ne higgyétek azt, hogy csak a halak hűtlenek.
Írás a dűlőkre
Talán nyár, talán reggel van, a szobán átröpülő lábgyűrűs gólya vissza nem jön, nincs többé erőd, amikor a félelem megfüröszt.
a táj vagy s az út vagy, felejtesz háborút, méhrajt, forrás tenyeréből iszol, dőlhetsz pihenni bárhová. Ünnep
– Jó estét.
A Császár II. változat
Apám óvatos, megfélemlített, mintha a Templom titkait őrizné. Talán kétszer dőlt ki a piától, míg én naponta görbültem segg-részeggé.
Emberi botsáska, faág mímelő. Lepkék szárnyai: kényes porcelánszirmok. A nyelv fül, fejük felfúvódott has: álcák mögé bújt egy generáció.
Jailhouse rock
A farkas már megint itt jár, pedig csaknem egy éve… semmi. Ha a szappan és a bőr közé elektromos tér kerül, nem árt kicsit jobban odafigyelni.
A gyanú persze napok óta velem. (a környezet olvad?) (vagy éjszaka minden megnő?) Árnyéka, állatkerti szaga, sárga szemvillanás? Nem.
Álomtöredékek – XI.
II.23. Nézem a tv élőadását, a Blaha Lujza téren több száz ember áll sorba az ételosztó sátor előtt, persze vannak jól öltözöttek, elégedett arcúak is a tömegben, de tudvalévő, hogy a mi népünk igencsak rafinált, miért is enné a magáét, ha amúgy is kap, hiszen a kutya sem kérdezi, hogy rászorul-e az ingyenkonyhára. Felhívást közölnek a déli híradóban, hogy önkéntesek jelentkezését várják e nemes feladat végzésére. Miért ne? – gondolom, és gyorsan öltözködni kezdek, a huszonnyolcas villamossal a várakozást is beleszámítva, fél órán belül odaérek… ***
Jelen-lét Apró halálok végig a folyosón a mosdótól az irodáig. A falon túl fél Párizs döglődik Edith Piaffal az élen. Ezt az Editet nem ismerem. Ő se tudja, hogy micsoda remek üzletasszony lett belőlem Párizs óta. Pénteki napfény a linóleumon. Itt mindenkinek hörcsöge van. Ugyanaz a hörcsög. Mindenki eteti, senki se szereti. Textilkép a falon, középen lila. Ez is olyan franciás. Mint Napóleon. Az öregek nem halnak meg mostanában. Van egy, aki azt állítja magáról, hogy 250 éves is elmúlt. Szép kilátások. Kár, hogy nem vagyok japán. A jelenbe nincs halál. Csak akkor, amikor pont itt kéne lenni. Mindenki elutazik meghalni. Pedig a tudósok tegnap matematikailag is bebizonyították Isten létezését. Egy orosz fickó meg rájött valami számsorokra, hogy gyógyíthassa vele az emberiséget. Mostanába’ mindenki meg akarja váltani a világot. Mitől? Kitől? A HÁRTYASZÁRNYÚ
Valami nem mindennapi esemény történhetett Szikora Dömötör életében, mert egy téli napon beidézést kapott a bíróságra. Azelőtt soha, semmilyen peres ügye nem akadt, illetve egy kis dolga mégis volt: anyja halála után a hagyatéki tárgyalás, de akkor előre tudta, miről lesz szó. Most nem is sejtette. Azon a napon is, mint az utóbbi húsz évben, hetente egyszer, általában hétfőn, kipucolta a kazán alatti hamugödröt. Három-négy, tizenöt literes műanyag vödör égéstermék gyűlt össze minden héten. A harmadik vödör tartalmát ürítette a szemeteskukába, amikor a postás érdes hangja megtörte a februári délelőtt fagyos csendjét. – Szikora, posta! – kiáltotta a tömzsi testalkatú postás. Amikor Szikora Dömötör átvette a levelet, még annyit mondott: – Itt írja alá! – s mutatóujjával egy golyóstollal kipipált helyre bökött a postaszelvényen. A férfi hátra sem tekintett, úgy tolta be lábával a kiskaput. Forgatta, nézegette a kék borítékot, amelyről egy halványlila színű kerek pecsét apró betűs szövegét próbálta leolvasni. „Semmi kétség -, gondolta – a Városi Bíróságtól jött, ami eléggé furcsa, hiszen nekem semmilyen ügyem sincs.” – De hiszen – motyogta – itt a vezetéknév egészen más, és az utca neve sem azonos. Hiszen ez Siroka Dimitri, én viszont Szikora Dömötör vagyok. Na és az utca –, méltatlankodott a férfi –, hát az sem stimmel! Az én utcám egyszerűen Zöld utca, nem Zelengorska! Csak a házszám azonos, a huszonegyes. Ezt a butaságot el sem hiszem. Hirtelen sarkon fordult és kifutott az utcára. Hiába meresztette szemét abba az irányba, amelybe a postás haladni szokott, egy lelket sem lehetett látni. hogyha MINŐSÉGI ÁLDOZAT
A sakk úgynevezett elmesport. Két intellektus szikrázó összecsapása. A forradalmat törvényszerűen követő konszolidáció idején Budapesten, a November 7. tér és a Körönd között valahol félúton, de a vacogtatón hűvös mélyben, sakkozgatókedvű kihallgatótisztem, a derék, döntetlenre adta kihívásos páros mérkőzésünket. Előbb én vertem meg őt, aztán ő vert meg engem. Piszkosul. Akkoriban a szakkönyvek a gyalogot még parasztnak nevezték, s a Vezér csak mosolygott, milliom példányban, búzaérlelőn. Mária fiára emlékezik
CRITICAL MASS I
Vinni örömmel a keresztet.
Semmi sem történt. Mégis félrenéztetek.
Esti merengő
volt karácsonyom épp elég gyalázatos és meseszép
hófüggönyön át isten nézett hogy örülünk a születésnek
aztán az angyalok elsuhantak jött a tél a magadra zárt ablak
fenyőkereszt szíved belevásik vársz betlehemtől feltámadásig
Szabadság/ Adria
Azt is elmondta az új lakhelyünkről, hogy majd itt megtaláljuk azt a szabadságot, amit egész életünkben kerestünk. Bár nem értettem, ő milyen szabadságot keres, hiszen a nap nagy részében mindig távol volt az otthonunktól – akárhol is tartózkodtunk épp. A hét minden napján különböző színű ruhát vett fel. Hétfőn fehéret, kedden sárgát, szerdán pirosat, csütörtökön kéket, pénteken zöldet, szombaton barnát, vasárnap pedig feketét viselt. Mindig. Minden héten ilyen sorrendben – még szemüvegből is volt ennyi. A színváltó képességemet tőle örököltem, ahogy ő az anyukájától, az az övétől, és így tovább, egészen Éváig visszamenően. Anya azt mondta, hogy a több, mint nyolc millió fajból én vagyok az egyetlen olyannak a leszármazottja, aminek egy ősanyja van; így aztán minden egyed, aki olyan, mint én: édestestvér. Talán azért költöztünk szüntelen, hogy megtaláljuk a testvéreimet.
A bajnok
Elmúlt nyolc. A férfiak körülállták a kocsma kövezetén fekvő alakot, nézték, ahogy lassan feltápászkodik, és megkapaszkodik a pultban. Feje imbolygó mozgásán látszott, hogy nincs teljesen magánál, talán azt sem tudja, hol van. Ösztönösen állt fel, anélkül, hogy felfogta volna, mit tesz. Egyszerűen fázott, vagy csak az ütés erejétől, – amit pontosan az állcsúcsára kapott –, érezte úgy, hogy történnie kell valaminek, nem maradhat az idők végezetéig a jéghideg kövön. A kocsmáros épp zárni készült. A redőnyt eresztette le a bejárati ajtónál, amikor a két vendég összeszólalkozott.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
