Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Magén István: Pillangó 2

Az iratcsomó még kárörömre is hajlamos.

Évike hosszú haját kényesen ráteríti. (A távoli jövőben, amikor még repülőgépeket meg tankokat látott.) Odalép az ablakhoz, és kinéz a tölcsér alakú lyukon. Előnyöket akart a maga számára kiszimatolni. A bénító fájdalom belenyúlt a testébe. Gurgulázva szétterpesztett fülekkel szül. Embereket szül, torkon ragadják, negyvenezer ember üvölt, a tekintetük azt jelenti, hogy nem akarnak se látni, se hallani. Szállingóznak a kék-sárga levegődarabok, piros-fekete sapkák, fekete-sárga szétrágott szalvéták, vörös-zöld golyóstollak. Ekképp teszem a dolgomat, olajozottan nyikorgok, békacombot eszek, eszközt használ a természet, megvadít a fény, a kullancs bemászik a nyakamba. Fülel, őt akarja megjegyezni, (női fenekeket firkál), felugrik, és a labdát a hálóba dobja. Kőtömbökből formáztak, mondja, beletörődőm abba, hogy vagy, és nem akarok rajta változtatni. Megvadul, videót készít hosszú körmével, kibogozza a cipőpertlijét, a halottak lefeküdtek, mindenkit betakar az üvegszilánk.

 

 

 
Kép forrása: euronews.com

 

Virágról, virágról!

 

zümmögnek esti hártyaszárnyak

zajos csavargók ágyra járnak

és lökdösődnek ha bárki lopna

gondolhatunk fölmentő okokra

ugyanúgy gyűlnek sokezer éve

pokolra jutnak sohase révbe

mindenki fázik te sem melegszel

 

komfortos cellákra épül a rendszer

 

 

 


Nagy Károly: Nyírfák és varjak a ködben (Forrás:karolynagy.wordpress.com)

A sógoromnak hiába mondtam, hogy készítse magát és Sárát a legrosszabbra, hiszen én jól értem a madarak röptét, tudtam, mit akarnak mondani. Nem mintha boszorkány lennék vagy vajmi vajákos, de elég fiatalon megtanultam olvasni a jeleket. A legtöbbet ősszel láttam a füstös, borongós ég alatt, amikor elköltöztek a gólyák és a gondoskodó villásfarkú fecskék. Elmenekültek a rothadás elől. Néha, rossz napjaimban árulóknak neveztem őket. Gyönyörű árulóknak. Mindenhová odapiszkítottak. Az eresz alá, háztetőkre, árok partjára, járdaszegélyre. Mennyit sikáltam a tornácot miattuk! Néha hólyagosra marta a kezem a hypós felmosóvíz, sértette a bőrömet a durva drótkefe, de egy idő után már fel se szisszentem, amikor pár csepp a piros véremből a vájlingba hullott.

A mi portánkon mindennek, beleértve a tornácot, a járdaszegélyeket, tisztának kellett lennie, hiszen nem járhattunk madárürülékben. Bevallom, engem nem zavartak a fecskék. Szerettem nézni célegyenes, öntudatos röpülésüket, amiben volt valami finom melegség is egyben, ahogy fészket építettek, ahogy fiókáikat fáradhatatlanul etették. Az uram azon is csak mérgelődött, hogy miért pont a mi ereszünk alatt költenek a fecskék, én meg csendben - ellentétben számtalan asszonnyal - csak azért imádkoztam, hogy a mi kéményünkre soha de soha ne fészkeljen a gólya.

 


depositphotos

A környékbeli nagyokos lundák

ismerhetik a menetrendet, mert

jó húsz perccel a jelzőkürtszó előtt

érkeznek a sziklaszirthez, tappancsaikon

eltoporognak körben a vasbakokon,

csőrsúlyos fejüket félrehajtják,

s mintha csak a hullámtörőre

fölcsapó habokra figyelnének, néznek

 


Cseri József: Padlón

A patkány már évek óta egy régi, elhagyott szenespincében húzta meg magát. Mióta a négyemeletes ház lakói gázfűtésre tértek át, néhány kíváncsiskodó egérfiat leszámítva, nem háborgatta senki. Szeretett itt lakni. Megvolt a levegő kellő páratartalma, a félhomály, a doh kellemesen otthonos illata. Még egy férfitenyérnyi ablak is nyílt közvetlenül az aszfaltozott járda fölé. A patkány unalmas, nyári délutánokon órákig pislogott ki az utcára. A bepókhálósodott, homályos üvegen keresztül nézegette a járókelők lábán a cipőt, a szandált, a papucsot, a himbálódzó táskákat, nejlonszatyrokat meg más efféléket. Iskola után gyerekek jöttek ki focizni a keskeny zsákutcába, erre nem járt autó, se busz, se villamos, csak néhány erre lakó biciklivel. Ideális volt focipályának. Az agyonstrapált bőrlabda néha nekiütődött a pinceablaknak. Ilyenkor a patkány kissé hátrébb húzódott, de aztán folytatta a szemlélődést, hisz egy futballmeccs soha nem lehet unalmas.

 


Cseri József: Megpihenve

 

Ősz lombja hull

„A világ megóvása az erdőkkel kezdődik.''

Henry David Thoreau

Beköszönt az ősz

térdre hullnak a fák is

barna avarba

*

száraz levelek

keringenek a szélben

nincs már kegyelem

*

búcsút intettek

a nyárnak a szél fújta

fák lombos ágak

*

didergő tél jön

alvásra készül a táj

hó leple alatt

*

hópelyhes télben

új álmaikat szőve

szunnyad a világ

 


Fotó: Standovár Ágota

 

vattával tömöd ki szobám falait –

itt fekszünk, és körénk gyűlnek a bútorok,

akár fedőlakkba merevedett, elnyúlt árnyékok.

az alkonyat bekúszik, lassan, mint egy bogár.

odakint csonttá fagyott faágak közt

támolyog a levegő, botorkál

e fémtiszta hidegben.

 

 

 
Forrás: pixabay

Jó kislány légy! Figyelj az órákon, drágám! Ma apád jön érted, nekem sok munkám lesz az Akadémián, mondta, több aggódós puszi után a kislányának reggel nyolc előtt pár perccel, az Irányi utcában levő iskola kapujában.

Kitti harmadikba járt. Nem válaszolt, nevetve intett anyjának, persze-persze! Hátáról lekapta az iskolatáskát, majd néhány társával együtt, egymást vidáman lökdösve, nyomták befelé a régi épület, nehezen nyíló, nyikorgó vaspántos kapuját.

Kata-mama megvárta, míg a kapu - lányával együtt - elnyelte a zsibongó sisere-hadat, majd sietett a villamos felé. A kettes számú a Duna part mentén vitte őt munkahelye, az Akadémia irányába. Mint minden reggel, most is, nem csökkenő ámulattal nézte a járműből csodálható panorámát, ami a világ tíz legszebb villamosvonalának egyikévé tette a főváros eme nevezetességét.

 


Kép: Guliso Tímea

Szemöldöklés

 

Ritkított emlékeim

Tiszta íven menetelnek.

Nem kegyelmezne.

 

 

 

 

(válogatott szemelvény a Szép Irén mondakörből, közelebbről a Gyógytúra az Ekronon című nagy megmutatkozásból)

Szóljunk hát, Vanda Geröyk Brünről, a túlvilági életében magassá, szőkévé szépségverseny-győztessé szó szerint titaniszi anyaméhből újraszületett Nofertitiről (a hamisbéke bizottmány ügynökeitől kapott legtitkosabb titkos neve: Szép Irén, így keresztelték, ugyanis mikor feltétlen Őmikroszentsége-az-Ölelnök-és-Magistere-lojális katonafőtiszt-növendéknek, úgymond főhadapródnőnek toborozták). Feltehetőleg már kifejlett szexbombaként jött a (más)világra sámsoni, herkulesi tehát naphéroszi /bocsánat napheroinai/ erővel, merthogy még a legvénebb Nesztór vagy Matuzsálem se látta kisdednek vagy süldőleánynak.

Vandába tehát, ebbe a katonanövendék vámpba, bombanőbe belehabarodik Oerdvigg Mirdroff okleveles agyvizsgáló, aki közben, sajnos, egy különös baleset folytán pezsgőspohárrá változik.

 

A debreceni Nagytemplom tornyában

delet harangoztak.

Eszembe jutott, hogy éhes vagyok

meg sovány is,

húszéves és negyvenhárom kiló.

A harangszó fölkapott,

mint nyárfa szöszmöszét a szél,

és vitt volna akármeddig,

de én leszálltam róla,

mert a vasútállomás restijében volt

legolcsóbb a spenót tükörtojással.

Tányérnyi zöldben egy nagy, sárga szem,

a fehérje patyolattiszta,

 

 


Sivatagi sípálya Kínában (Kép forrása: sielok.hu)

 

Hol van már a (…) hó?

 

 

(Nyitóünnepség. Február 5.-e.)

  • Üdvözöljük kedves nézőinket a 2034-es téli olimpiai játékokon, mely a XXVII. immár, és amelyet rendhagyó módon Dubajban rendeznek. És már jönnek is az országok versenyzői! Elsőként természetesen az olimpiának otthont adó Egyesült Arab Emírségek versenyzői érkeznek, és szintén rendhagyó módon, és a téli olimpiai játékokon most először – széles karimájú, fehér szalmakalapban, napszemüvegben, egyszál trikóban, rövidnadrágban, zokni nélkül, szandálban, illetve a hölgyek bikiniben, lábukon kecses kis fürdőpapucs, és kezükben színpompás legyező. Megjegyzem, különleges ellátásban részesülnek, mind a versenyzők, mind a stáb, mind az újságírók (melyeknek száma légió vala…), valamint a szervezők, és segítők. Hiszen, az olimpiai falu, mely valósággal a világ legnagyobb sátorvárosa, ha szabad így kifejezni magam, szóval a sátrak mindegyike a legújabb, csúcsminőségű légkondícionálóval van fölszerelve, illetve, mondanom se kell, hogy a sátrak között és a versenyek helyszínén ötlépésenként párakapu áll a felfrissülésre vágyó téli sportolók és vendégek, szurkolók részére. Á, ott látható, ahogy kezet fog minden egyes versenyzővel a dubaji téli olimpia kabalafigurája, egy hatalmas hóember, akit egyébiránt Ali Babának hívnak, napszemüvegben és boxeralsóban… Hát ez nagyon mókás ugyebár, tisztelt nézők… Meg kell jegyeznem, hogy az átlaghőmérséklet ebben a térségben februárban 23 fok, éjjel 14, és a sivatag akár 5 fokra is lehűlhet. A legcsapadékosabb a februári hónap, ekkor átlag 34 mm eső zúdul a térségre. De nézzük is tovább a grandiózus megnyitó ünnepséget! Csak mellékesen jegyzem meg, míg közben integetve és széles mosollyal lejtenek el az országok versenyzői, szóval, hogy a téli olimpia csarnokait és az összes létesítményt külföldi vendégmunkások, nagyrészt szegényebb országokból, Afrikából, és Ázsiából érkezett férfiak építették, és közülük csupán csak 5999-en hunytak el, főképp a sivatagi klíma miatt, amely nyáron úgyszólván minden képzeletet felülmúl. Na, de folytassuk inkább az ünnepi műsorral…

(február 6.-a, az óriás műlesiklás versenyszáma)

  • és már siklik is, mint akit íjból röpítettek ki a norvég Ita Hungren, egy csodaszép hölgy, az idei összetett világkupagyőztes, a világranglista vezetője, aki, nem mellesleg, boldog házasságban él… pontosabban… most látom… egy hónap után már el is vált… egy szó, mint száz, különleges pályán zajlik a verseny. Ugyanis a fővároshoz közeli sivatagi dombokon alakították ki az síelő- és snowbord-pályákat. Természetesen hó nélkül ennek semmi értelme nem volna – és láss csodát, hó van! Nem is akármilyen hó. Kemény, de csúszós műhó… Sok műhó semmiért… haha, csak mókáztam egyet. Na, szóval, a versenyző jó időben megy, a harmadik szektorban már kerek 1, 234 század az előnye! Nézzék, hogy suhan a havon, lobogó hajjal, bikiniben a szépséges hölgy… és beért! Ő az első, kérem szépen! A félmeztelen szurkolók – természetesen a hölgyek kebleiket sajnálatosan elfedve – sörrel a kezükben őrjöngenek… Micsoda verseny! Ita Hungren olimpiai bajnok! Gratulálunk neki! És most kapcsolunk a szánkópálya helyszínére! Bozót Vazult hallották!

(február 6.-a, a szánkó versenyszáma)

  • Üdvözöljük kedves nézőinket az olimpia másik helyszínéről, a sivatagi szánkópályáról! A négyes bob versenyszámának a végére kapcsolódtunk be. Az idő kedvező, 29 fok árnyékban, teljes szélcsend… Ó, a híres-nevezetes jamaikai szánkóválogatott készülődik a négyes bob versenyszámához! Az esélytelenek nyugtalanságával rugaszkodnak neki… egy… két… há… hopp! Már el is rajtoltak a félmeztelen, erősen izzadó, a hawaii-mintájú boxeralsóval az örökké vidám, napszemüveges fiúk… A srácok előtte még elmondták egy újságírónak, hogy nagyon pompás az idő… és hogy természetesen nyerni jöttek… Na, az időeredményt saccolva, erre ugyan nem sok esélyük van, de a részvétel mindenek felett… beértek… hát, részvétem, srácok, utolsó helyen végeztetek... A dobogó első fokán a német csapat, a másodikon a francia, a harmadikon pedig az olasz csapat. De a jamaikai fiúk a legboldogabbak. Mintha ők nyertek volna… nézzék!... Ezzel a nagyszerű képpel búcsúzik innen a helyszínről Főbokrossy Nagy Alpár! A viszontlátásra!

 

 

 
Magén István: Lakóház a kozmoszban

Ott állt, mint a hab, a lépcsőfokon, kétségbeesetten, meg görnyedten, megpróbálja, miként lehet, visszaemlékszik, ritkán hajlandó felágaskodni és hozzányúlni a véres, rongyos darabokhoz. (Támadnak, aprólékosan rendezve múltbéli dolgaikat, hasznosan gondolkodnak, az ablak kitörik, rávilágít, Évike mászik lefelé a lépcsőn, a lábát rakosgatva, ez egy falak nélküli szoba.) Az égen fiatal bárányfelhő, az izgalom is jelekbe foglalva, meg talán a szellemek érdeklődése.

A másik helyiség játékos könnyedséggel nyílik, a közepén egy állvány. Somfainak mély meggyőződése volt, hogy hibázott élete során. Hidegpadló, az asztal végén az asszony, a szemében csirkepörkölt, üti-vágja az igazságot. Tekintete üzeneteket küldözget, az arca csupa jóság és virág, kivirul, zeng, bélyeget ragaszt, lebeg, felúszik a víz felszínére, a város felszínére, a bombázás felszínére, fekvő helyzetben.

 

 

Rév

 

Erényből hitet kovácsolt

Testében szíve kopácsolt

    A lelke célt remélt

 

Megmenekült a haláltól

Tudást kapott tanártól

     Mosolyt a könnyekért

 

Kívánva kért a gondolat

Mesélt a csend a hold alatt

     Szerelme lett a vért

 

Ölébe hullt a láthatár

Ruhája bíbor fénytalár

     A vándor révbe ért

(Fénytölte)

 

 

 

 
(Kép forrása: HVG)

Sámuel a könyvkereskedő jó barátja volt. Ezt a boltost Fecónak nevezték. Mindig elolvasta Sámuel verseit. Amik nem voltak rosszak. Mikor Sámuel egyszer a boltban járt, szintén hozott magával egy verset. Persze egy könyvet is kivitt. Fecó elolvasta a verset. Jónak találta. Fecó azonban nem volt magányos ember. Ismert ő neves írókat, költőket is. Csak Sámuel meg éppenséggel magányos volt. Szerény. Hiszen miért nem írónak vagy költőnek mutatja meg a szerzeményét? Talán nem gondolta olyan komolyan. Nem nagyon élt benne a szereplés ördöge. A dolog ezt bizonyítja.

Másnap bement Gál Jenő költő úr. Fecónak egyből az ötlött eszébe, hogy megmutatja neki a srác versét.

Jenő Úr! – szólalt meg a boltos.

 

 

 


(Kép forrása: internet)

 

címzett ismeretlen

 

csend és csend és nem tudom mióta

nem simulnak betűk az ujjaim alá

szavaim kifogytak csak a hátterük maradt meg

a naprakész látomások gödreiben

nincs múlt nincs jövő és a jelen

visszatartott lélegzettel araszol át

a beomlott kőfalakon

hátha van még ott

valami

amire végre

ráköthetné összecsomózott zuhanásait

 

a napok cél és ok nélkül halmozódnak

valóság zárványokká

egy szitakötő-álom töredékeiben

 

 


Hargitai Beáta: Tabán anno

 

Egy ház árnyékába állok és követem a
falig a zsugorodást, mintha nagyobb
halmazban is levegőt vennék a szokásos
árapályhoz képest. Gyakorolom a fény bő
mellre szívását pont délig, mikor a sötét
eléri a határt, ipi-apacs, és amint
megérinti az ős, világos merőlegest
hopp, szanaszét foszlik játékos kezecskéje.

 


Dan Perjovschi rajza (Forrás: litera.hu)

 

RADARALJÁN, TESTKÖZELBEN

 

A Füstifecske utcába idén nem jöttek meg

a vidám, feketemellényes költöző madarak,

csak néhány koszlott-vedlett rigó a bokrok alján, meg

a Fővárosi Kertészet hirdetésére fittyet hányó cinegék

töltik be a légteret, nem ügyelve a radarokra sem,

mintha önfeledten csak azt próbálgatnák, amit én is,

lehet-e, érdemes-e örökké kifutópályán élni.

 

 

Kép forrása:

Egyszer, amikor a fiú még nagyon pici volt, és a három diófa már levéltelenül állt a nagyszülői ház előtt, hisz közeledett a tél, hosszan bámult kifelé az ablakon. Odabent a radiátorok sugározták a meleget, mert papa mindig jól begyújtott reggel, és figyelt, nehogy a tűz kialudjon, hisz kisgyerek van a háznál, még megfázik szegény. Az ablak alatt virágoskert feküdt, persze most csak a metszett rózsatövek álltak benne a nyár mementójaként, magukban hordozva a tavasz ígéretét. Mögöttük kerítés, aztán kis füves terület, kátyús aszfaltút, a diófák, a meddőhányó, ahová papa a salakot öntötte, a völgy, és végül a nagy domb a túloldalon. Tövében aprónak tűnő házikó. Kik laknak ott? Az a ház már külföld? A felnőttek nevettek. Dehogy is, az is a faluhoz tartozik, a régi téglaégető, de már jóideje nem működik.

 


Kép forrása: facebook

 

Az első katlana: a tengődés másnapossága, az alvajáró tetszhalál. Kielégítetlenül tátong az alaktalanul nyúló anyag vonzásában, vakon tapogatózik az egyszeregy csapdájában, a perc kaméleon-színeit ölti fel magára, arctalanul simul a példánnyá töpörítő határok közé. Falánk rovar-szem les rezzenéstelen.

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal