Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

–  Halló, Boroznij Úr?

–  Mert?

–  Ön Boroznij Róbert, a közös képviselő?

–  És, ha igen?

–  Volna egy nagy problémám.

–  Úgymint?

–  Az édesanyámról van szó.

–  Vagyis?

–  Járóképtelen fekvőbeteg. Már nem tud még a kaputelefonig sem elmenni.

–  És?

 

A Föld tehát, nem gömbölyű, punktum!

És mégis mozog…

Már hogy is mozogna?

Galilei mondta.

Galilei?

Azt mondta: És mégis mozog a föld!

Egy tudománytalan, minden gondolatot nélkülöző, lapos elmélet az övé. Egyszerű bűvészet, semmi művészet. Hiába, egy kóklertől ennyi telik.

De, Mester, nem az Ön elmélete a híres lapos-elmélet? Miszerint…?

Az más! Hiszen, hogyan is mozoghat a föld, amikor lapos?

És a Nap?

Mi az, hogy a „Nap”? Nap nincs, és nem is volt.

 

Szín: Park, nem működő szökőkúttal. A szökőkút kerek, medence falán körben ülnek a szereplők.

Tizenöt és harminc év közöttiek, egy szereplő kivételével, aki negyvenöt éves. Ő Kúlpapa.

Játéktér a szökőkút és medencéje, illetve a körülötte levő tér.

A szökőkút kőfalán jól láthatók a sárgásbarna vonalak és csíkok, a valamikori vízcsorgás nyomai.

Kezdőkép: pirkadat, majd oldalról bekúszó reggeli fény. Hátérképnek ajánlott a park ősszel.

A szereplők karaktere, entitása , szemlélete mondanivalójukból illetve cselekedeteikből derülhet ki.

Ha a rendezői koncepció úgy kívánja, a szöveg bővíthető a játék szellemében.

A szereplők cselekedete abban merül ki, hogy mobiltelefonjaikkal vagy táblagépeikkel, foglalkoznak, szórakoznak, figyelmet sem vetve a „külvilágra.” Mai megfogalmazásban: elvannak kütyüjeikkel.

 

 

Szutymó a medence szélén ül, Dumás érkezik.

 

DUMÁS: Heló Szutymó!

SZUTYMÓ: Csá!

DUMÁS: Most jöttem!

SZUTYMÓ: Ja.

DUMÁS: Mikor jöttél?

SZUTYMÓ: El sem mentem!

DUMÁS: Jól aludtál?

SZUTYMÓ: Aha.

DUMÁS: Nem vittek be?

SZUTYMÓ: Nem jártak erre, amúgy meg a medencében nyújtóztam.

DUMÁS: Valami más?

SZUTYMÓ: Tökuncsi, a nyár is elhúzott.

DUMÁS: Mihez kezdesz?

SZUTYMÓ: Nem tom, na haggyá már!

 

Dumás leül Szutymó mellé és érintőképernyős mobiljával foglalkozik. Szutymó táblagépen dolgozik. Pár perc múlva Csömörke (lány) érkezik, okostelefonnal a kezében.

 

 

– Mint az köztudott, birtokomban a világegyetem összes varázsainak hatalma.

– Ez csak természetes. De József Attila is hasonlót mondott…

– Mit mondott, mit mondott, ugyan már!

– Azt mondta, hogy: A költő a föld adott varázsainak mérnöke.

– Nem tudom, eléggé figyeltél-e, mert én meg azt mondtam, hogy a világegyetem összes… De mit is tudhat erről egy költő! Figyeljen! Én, ha akarom, feltámasztom a halottakat is…

– Fel?

– De fel ám! Bárkit.

– Akkor támassza fel nekem Heroldot!

 

 

Csillagjegyek ütközései

 

 

 Szia, Gréta, na, milyen volt? Mesélj!

 Csodálatos volt…

 De milyen szomorú arccal mondod.

 Á, azt nem lehet elmondani…

 Azért csak beszélj, úgy áradoztál róla nemrégiben.

 Szép…

 És?

 Karcsú, magas, kisportolt testalkatú…

 

Kézirat

 

A helyszín egy iroda, a falon
szentképek és feszületek lógnak.
Nyomozó egy huszonéves,
szemüveges nő, szürke kosztümöt visel.
Steril, hibátlan, természetellenes szépség.

Az Elítélt vele szemben ül
az asztalnál, rabruhában, bilincsben,
egy fejére rögzített glóriával.
Az ajtónál a Svájci Gárda
egy tagja áll díszegyenruhában,
hátratett kézzel.


Nyomozó
Fél attól, hogy rájövünk azokra a titkaira,
melyekről nem szeretné,
ha kiderülnének?

 

Elítélt
Nem hiszek Istenben.

 

Nyomozó
(Ír, fel sem néz.)
Hová rejtette a lelkét?

 

 Telefon

 

 

  Jó napot kívánok!

–  Jó napot Önnek is. Miben segíthetek? És honnan tudja a mobilszámomat?

  Először is gratulálni szeretnék Önnek: Ön nyert! A gép az Ön számát dobta ki, a 800000-ből!

  Ez csodálatos, és mit nyertem, ha szabad tudnom?

  Egy 3000 forint értékű ajándékcsomagot, amit nálunk vehet fel. Csak a csomagolási díjat és a szállítási költséget kell állnia.

  De, ha személyesen kell érte mennem, miért kell szállítási költséget is fizetnem?

–  Ej, hát nem is örül az ajándéknak?

  De, roppantul. És mennyi az a „csomagolási díj és szállítási költség”?

  Csak most, csak Önnek – 5000 forint. No, sikerült boldogságot varázsolnunk Önnek, így az Ünnepekre?

  Még gondolkodom rajta.

 

   Munkára fel!

 

 

   Szép napot kívánok, Hölgyem!

   Önnek is. Az állásinterjúra jött?

   Bátorkodtam. Bálint Béla vagyok, és az informatikus állás betöltésére jöttem.

   Szabad tudnom hány éves?

   Huszonhat éves. Tegnap óta.

   Ó, gratulálok! Szóval azt tudja, hogy a mi cégünk terjeszkedik.

   Ez sajnos elkerülte a figyelmemet.

   Nem tesz semmit. Ez még nem kizáró ok, hahaha…

   Hahaha.

   Látja, a humorérzék nálunk: előnyt jelent. Na, és a rugalmasság.

 

 

 

                                                                               Állapotromlás

 

    Jó napot kívánok! A Kardiológiára szeretnék menni.

      Kérem a beutalót, a TAJ-kártyáját és a lakcímkártyáját.

    Tessék.

    Ö… Szeptember 12-ére van legközelebb időpont.

    Tessék?!

     Süket maga? Mondom: szep-tem-ber-tizenket-te-di-ké-re van időpont, 11 30-ra, dr. Vad Zsuzsanna Főorvoshoz.

     De hisz most március van!

 

 

Jelzőtűz

 

 

 

Két férfi sétál egy földúton.
Az egyik jól öltözött, kezében aktatáska,
a másik halotti inget visel,
mezítláb jár.
A környék lakatlan. A távolban hegyek
látszanak, az ég felhőtlen,
tűz a nap.

 

Első férfi

 

Mikor érünk már oda?

 

Második férfi

 

Fogalmam sincs. Lehet,
hogy ez már az. De az is lehet,
hogy észre sem vettük,
elmentünk mellette, és –

 

Első férfi

 

(Közbevág)

 

 

 

A kurva életbe! Azt se tudjuk,
hol vagyunk!

(Ökölbe szorítja a kezét,
gyorsít a léptein,
de hirtelen megáll)

És azok a hegyek ott?

 

A kis káplár nagy napja

                                                       

Második jelenet:

 

Ugyanott. Joséphine kétkedve csóválja a fejét. Hármat, halkan kopogtatnak – szinte csak kaparásznak az ajtón. Joséphine leteszi a fésűt, gyorsan megigazgatja a haját.

 

JOSÉPHINE Szabad!

Alázatosan hajladozva, belép az Első Udvarhölgy.

ELSŐ UDVARHÖLGY Felséges Asszonyom…

JOSÉPHINE Ejnye, Susanne! Hát már Te is? Nem tudom megszokni, hogy mindenki…

ELSŐ UDVARHÖLGY (szinte rogyadozva) Felséges Asszonyom, Champonas márki kíván bebocsáttatást.

JOSÉPHINE (enyhe bosszúsággal) Hát akkor miért nem ereszted be?

ELSŐ UDVARHÖLGY Én csak…

JOSÉPHINE Te csak szólítsd be, aztán várj odakint. No, Susanne…

ELSŐ UDVARHÖGY Első Udvarhölgy, ha szabad megjegyeznem, Felséges Asszonyom.

JOSÉPHINE Inkább vidd le Fortunét.

ELSŐ UDVARHÖLGY Igenis, Felséges Asszonyom!

Joséphine „fenséges mozdulattal” mutat az ajtóra.

Első Udvarhölgy, kialázatoskodik.

 

 


Csinszka

 

Monodráma néhány mellékszereplővel, és Robotos Imre:

Az igazi Csinszka című dokumentumriportjának felhasználásával

 

 

 

Szín: lányszoba, amely szükség szerint rövid idő alatt átalakítható egy lánykollégiumi szobára, vagy a csucsai vár egyik szobájára, amelynek ablaka vagy ajtaja a tornácra nyílik. A monodráma Csínszkája nem feltétlenül azonos Boncza Bertával, de most Csinszka 28 éves, pislákoló, időnként még fellobbanó tűz.

A portálnyílást ritka szövésű csipkefüggöny díszítheti. Szituációktól, hangulattól függően megvilágítással a függöny színe is változhat. A szoba egyik falán nagyobb tükör van. Kerek, vagy tojásdad alakú. Formája szimbolikus jelentést hordoz. Csinszka a tükrön keresztül szólhat a túlvilágra is, Szendrey Júlia lelkéhez. A tükörrel „szemben“ és a „tükörben“ Csinszka az egyetlen és az első kerek-e világon!

A mellékszereplők a függöny előtt játszanak. A lányszobába nem kellene belépniük (az apa kivételével), ellentétben Csinszkával, aki bármikor kiléphet, vagy kimászhat az „ablakon“, az erkélyre, melyen túl már ott az utca, a város, vagy a völgy és a hegyek, ott a bűnös szabadság.

Tehát a mellékszereplők és a nézők kukkolnak. Meglesik a 28 éves nő visszaemlékezésének néhány napját. A fenti instrukciók támaszként szolgálnak és bátorító, biztató jellegűek. A monodráma más szemszögből is megközelíthető.

 

 

 

Részlet  A kis káplár nagy napja c. vígjátékból

 

 

Történik: Párizsban, 1804. december 1-én és 2-án

 

 

Első felvonás

 

 

Első jelenet:

 

December 1-e, kora este, a Tuilériák palotájában, Joséphine lakosztályának kivilágított nappalijában: Joséphine, a hatalmas velencei tükörben, nagy tetszéssel nézegetve új hajkölteményét, halkan beszélget Fouchéval – Fortuné, a kiskutya közben ádázul morog és vicsorog Fouchéra.

 

FOUCHÉ (komoran, maga elé) Nem vagyok Fortuné kegyeltje… sose voltam… (bosszúsan legyint egyet) Mindegy, most nem ez a lényeg! (Joséphine-hez) Felséges Asszonyom, nézze…!

 

JOSÉPHINE (fürtjeit babrálva, a tükrön keresztül kacéran rámosolyogva, susogja) Hát nem látja, hogy nézem? Nézze meg az ember!... Amúgy hivatalosan csak holnaptól szólíthat „Felséges Asszonyom”-nak…

 


KILÓGATÁS

(Unálmos hun alma)

Stand-up

 

 

 

A dobogó hátulján (középen) szék, előtte kettős mikrofon. A fények terjedelmes kört világítanak. Jobbról érkezik az előadó

 

Ha volna lányom, szeretném… a vőmet. Feltéve, ha volna. Már ha volna lányom is. Higgyék el, nem bonyolult. Havonta egyszer, családi látogatás örve alatt összedugnám a fejemet a vőmmel és apámmal, és megvitatnánk szorult helyzetünket. Nyomorunk nyomós oka asszonyaink, akik miután gyenge pillanatunkban megkaparintottak, és immár házassági okmánnyal is hivatalosan az övék lettünk, nyakunkon ülnek, többé nem eresztenek. Vőm – már ha lenne, blablabla, nem kezdem újra – nem vethetné szememre, hogy nem szóltam, mert igenis figyelmeztettem a várható bonyodalmakra, minthogy mindenkit óva intenék, aki benősül a családba. S ha lebeszélni nem is tudnám, javasolnám, hogy nyissunk közös frontot. Nem tehetek róla, ha valaki akkora hülye, hogy elveszi a lányomat. Annyi más ember lányának adhatta volna nevét, aki miatt le kellene mondania apró örömeiről, erre pont az enyémnek kell bekötnie a fejét, hogy tetézze lelkiismeret-furdalásom. Nem felelek más botlásaiért, magaméit is ki nem állhatom. Okom lesz kételkedi vőm értelmi képességében, hiszen oltár elé vezette a lányomat. Persze én meg az anyját, de ma már biztosan nem tenném. Gúnyos vigyorral kihátrálnék az ajtón, amikor meglátnám ravasz pofáját azon a szilveszteri éjjen. Sőt, hogy egészen biztosra menjek, el se mennék abba a rohadt buliba, magamban rostokolnék, ahogy addig az év minden utolsó napján. Egyszer mozdultam ki, és élethosszig tartó gyötrődéssel fizettem.

 

 

B Ú G Ó C S I G A

Posztnihilista zenés filó-art dráma

                                                                                        

ELSŐ SZÍN: A búgócsiga felépítése. Zajos zene, szintetizátor effektekkel, és tánc. A táncosok építik a búgócsigát. Sötétbarna ruhában vannak. Villódzó fényeffektek. A kivetítőn: ujjlenyomatok sorozata áttűnésekkel, különféle színekben. A búgócsiga felépítése után hirtelen csend. Hosszúkabátos emberkék jelennek meg a színen, és sétálnak összevissza. Velük együtt vonul be a főszereplő, a filozófus, farmernadrágban, fehér ingben, nyakkendő nélkül. A színpad bal sarka felé lépeget, ahol egy íróasztal várja. Odaér, feloltja az asztali lámpát, majd az emberek felé és a közönség felé is fordulva mondja:
A filozófus:
Ott állt csendesen az ablaknál.
Halványuló kék szemét végtelen távolságba nyitva.
Alatta az élet, búgócsiga-zajának zakatoló unalom-zsivalya. -
Fenséges volt, nyugodt és törődött.
Egyszer csak megszólalt halk, öreg hangon: hát elment az élet…- tudod…-
És én elsírtam magam mögötte, mert tudtam, hogy
akkor is csak értünk aggódott.
Mi lesz, ha majd ő nem lesz, ha nem szerethet élő szívével
Minket, a családot és Istent – Mindent,
a Napot, a világot, a kék eget,
a réteket, melyekből virágcsokrokat kötött öreg kis keze.
És a szeme, az a felejthetetlen szeretet-szeme,
Szent Ferenc örök igézetét hordozó tekintete… -
És, lelkemben most is ott áll az ablaknál,
mosolyt küld a búgócsiga-létbe, és engem vár…
Ő volt Az Apám…
Senki-sorsával, de nekem ma is ő a világ…

(Meghatott csend, majd hirtelen váltás, a „mába”):

Jó napot emberek! Látom már nem vagytok ágyban, nem alusztok már, úgy tűnik ébren vagytok!
Aztán a visszamegy az íróasztalhoz, leroskad mögé, kéziratai közt matat, majd a közönség felé lépve, a lapokat lengetve mondja:
Elmesélek nektek most egy történetet. Egy olyan történetet, ami most is történik, folyton történik, és rettenetes…Először azt hittem, hogy csak álmodtam, de kiderült, hogy nem…Figyeljenek jól!
Visszasétál az íróasztalához, leroskad a székre, és olvasni kezd. Eközben ellepik a színpadot a hosszú barnakabátos emberkék, akik a búgócsiga körül nyüzsögnek. Kezeiket testükhöz szorítják, kalapjukat szemükre húzzák, tekintetük nem látszik. Fura köröket írnak le egymással szemben, néha összeütköznek, elesnek, felkelnek, és a filozófus monológja alatt is folytatódik az egész, mintha automaták lennének.

 

Pszichőfi, a dramatizálgatott vígéposzi variáns

- részlet -

 

PSZÍCHŐFI

Azt írom,ugye a papíron,

hogy a pap, írom

jobban mondvást ír a papom

(magamat megént kapom

holmi pongyolaságon

pszeudo-cizella ondoláltságon,

bűnös lazaságon).

Valójában a lazacságon

(valami vízen, hol sok a lazac

ottan lakik, ama bizonyos ír pap

vagyis annak egy földnyelvén

honol az a kelta, csuhás vén.

Nos, az éngem möggyóntatott

kezembe papirost nyomott,

hogy rójam arra vétkeimet,

vonjam magamtúl étkeimet

is, mert röstellnivalón hízok.

Már őrkrampuszomban sem bízok,

a hájsorvasztó, ír Whiskyben

ezért mondá: iszkiriben

hagyjak ott csapot, papot, radírt,

tapírt, fakírt, kefirt, meg írt

csak egyet becsüljek, a papírt,

mire jó, rossz (meg vers) róható

jaj de, jaj de megható.

 

NŐREMEK

 

(avagy volna kedve megismerkedni velem?)

  

(groteszk tragikomédia egy felvonásban)

 

 

 

 

 

SZEMÉLYEK

 

 

 

első Férfi

 

második Férfi

 

  

 

Mintha raktárhelyiségben lennénk. A színpad hátulján és oldalt több helyen magasra polcolt székek halmaza; néhol nagy méretű faládák hevernek, az egyik előtt szakadt matracú vaságy foglalja a helyet. Amúgy szabad a tér, zavartalan mozgást semmi sem akadályozza. Öltönyös férfi érkezik jobbról, vállán próbababát cipel, s mielőtt a játékszín közepére érne, megtorpan; arcán zavarodottság és alamuszi ravaszság elegye. Megpillantja az ágyat, gondolkodóba esik. Éppen a fekhely felé indul, amikor berobban egy másik alak; úgy tűnik, a teherrel rakott után rohan, aztán méterekkel előtte mégis lefékez

 

 

 

MÁSODIK FÉRFI (csípőre tett kézzel) Hé!

 

ELSŐ FÉRFI (riadtan fordul felé; megszeppenve) Mi van?

 

MÁSODIK FÉRFI (támadóan) Mi az, hogy mi van!

 

ELSŐ FÉRFI (erőre kapva, határozottabban) Mit akar? Nincs jobb dolga?

 

MÁSODIK FÉRFI Maga mit akar?

 

ELSŐ FÉRFI Már megbocsásson, mennyiben tartozik magára?

 

MÁSODIK FÉRFI Minden gazság rám tartozik.

 

ELSŐ FÉRFI Kicsoda maga? Rendőr?

 

MÁSODIK FÉRFI Tessék, lebukott! Tehát elismeri, hogy rosszban sántikál. Valami nagyon rosszban, he?

 

ELSŐ FÉRFI Nem ismerek el semmit! Ajánlom, hagyjon engem.

 

MÁSODIK FÉRFI (fölényesen; kíváncsian) Mert?

 

ELSŐ FÉRFI Mit mert?

 

MÁSODIK FÉRFI Mit tesz mert? Na, ki vele! Mit tesz valaki egy nővel a vállán?

 

ELSŐ FÉRFI Semmi köze hozzá! Lekopik végre?

 

MÁSODIK FÉRFI Azt nem éri meg.

 

Akit talál

 

A vonathang megbicsaklott a dörrenésben. Eső surrogott, függönyt vont a pálya hosszúkanyarja elé (kamera a csatakos úton kiszáguldott a főútra, a tér telítődött víznyelői fölött nyugodott el). Felmorajlott az ég, cseppek szitáltak.

Nézzétek az esőt. Gyerekkorom óta szokásom, hogy esőben felkerekedem, és bolyongok az utcákon. Előbújok, amikor mindenki a vackában marad. (Pocsolyákon árnyék simított, léptek vertek visszhangot.) Ezek az én lépteim. Igen, itt is vagyok. (Esőkabátos alak szemlélte a könyvesbolt kirakatát.) Arcom nem láthatjátok. Ilyenkor, ha találkozom valakivel, ügyet sem vet rám. Enyém minden utca. Ha kedvem támad, elkiáltok egy szót, talál, akit talál. Bámulom az esőt, némelyik gondolatom olyan ernyedt, hogy ki is vehetném a fejemből. (Kopogtattak.) Fenébe! (Ismétlődött a zaj.) Nem fogja abbahagyni. (A kamera meglódult, végigszaladt a sétálóutcán, bevágott a templom mellett, s a bronz diszkoszvető karján felcsúszdázott az égnek.) Nem fogja abbahagyni!

A postás a kerekablakos, zöldre festett bejárati ajtó előtt várakozott. Újra megzörgette az üveget.

Fló úr, nyugdíját hoztam. Ki tud jönni?

Belülről: – Magázott? Megázott?

Semmiség. Jó kabátom van.

A jó kabát fontosabb, mint a cipő. Cipőt is adnak?

Alá kell írnia. – Rövid csend. – Akarja, hogy bemenjek?

Nyitódott az ajtó, nyílásában megjelent egy barázdált, őszülő fej. – Aláírok. Úgyis be kell zárnom a kaput. Reggel még könnyebben jártam.

A postás letépte utalványról a szelvényt, és a pénzzel együtt átnyújtotta. – Sajnálom, hogy zavartam. Holnap megint megpróbáltam volna.

Jól van így. – Belefirkantott a postakönyvbe.

Van más is. Nyugdíjba megyek.

Szélesebbre tárult az ajtó. – Többet nem jön?

Még két hétig. Kint várakozik a kollégám. Ő vált engem. Van kedve megismerni, vagy jelentkezzem holnap?

Holnap? Mi lenne holnap?

Tavaly ő helyettesített. Emlékszik? Ha kilép egy pillanatra, megláthatja.

 

Asztapovo, Zakaz



(Vihar után a hegyek lettek az urak, árnyékpalástot öltöttek, fények gyúltak ormaikon, mellettük szelek fialtak, rugdalózó felhőket csipkésen szaggatták, legnagyobb meredély beléjük hörpölt. A sziklát mintha jéggel vakolták volna, apró csúcsok tengere alátámasztott az égnek.) A vonaton Alugyel Vilár utazott. Túlfelől Szics Guzmán ült leterített zsebkendőjén, lábáról hiányzott a cipő, sárga zoknijából előbújt nagylábujja. Mögötte fiatal turistapár ölelkezett, átellenben mocskos farmersortot, színehagyott pólót és szakadt teniszcipőt viselő borotválatlan fickó Telemann f-moll fagottszonátájának (TWW41:f1) Allegro tételét fejhangon imitálta, két zenész csellón és gitáron kísérte. Szics leszállt Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomáson, ülésen hagyta a mobilját. Alugyel felpattant, utánaszólt az ablakon:

– Itthagyta a mobilját.

Szics: – Nem kéri?

– Nem.

– Köszönöm. – Szics elvette és elindult.

Alugyel busszal érkezett a lesencetomaji intézethez (a kerítés mögött kék tajtékot virágzott a glicina). Az utcáról bólintott az ajtóban ácsorgó portásnak.

– Kérem, szólna, hogy Alugyel Vilár megérkezett?

A portás megkövült arccal rámeredt.

 

REMÉNY HÁZA



Krampampuli

A szoba sarkában rozzant fotel, fejtámasza elfeketedett, negyedrészét zsebkendő takarta. A foszló szőnyegcsík felpöndörödött, a szegély vonalában látszott csak a parketta lakkozása. Gardróbszekrény tetején megült az elsárgul tapéta, színes üvegvázák fogták a port. Tákolt polc lapjain félig-harmadáig könyvek sorakoztak. Ablak mellett csap csöpögött a linóleumra, tartóján borotva és szappan, kampón törülköző lógott, érintette a szegre erősített zsebtükröt. Gázkonvektor előtt hevenyészetten bevetett ágy, a bordó, plüss falvédő fölött spanyolgitár függött. Asztalon mikrósütő, kenyértartó, tányéron főtt brokkoli maradványa. A nyitott ablak fogantyújára és falba vert kampóra csomózott zsinegen zokni és alsógatya száradt. Hintaszékben középkorú férfi görbedt, plafonra meredve motyogott:

– „Voldemar, az egyetlen cél: embertársaid szeretete, a boldogságukért való munkálkodás. Ha szeretet kiapad a lelkedben, semmit sem tehetsz, minden munkád önámítás lesz, mert csak a szeretet teremthet maradandót és élőt, a büszkeség terméketlen, mert nem érdekli semmi önmagán kívül…” – Nekifeszülve a karfának, előre-hátra ingatta magát.

Felberregett a kaputelefon. A lakó beleerősített, némán mozgatta a száját.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal