Videó

A Kincskereső videója.




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Első felvonás

Első jelenet:

 

December 1-e, kora este, a Tuilériák palotájában, Joséphine lakosztályának kivilágított nappalijában: Joséphine, a hatalmas velencei tükörben, nagy tetszéssel nézegetve új hajkölteményét, halkan beszélget Fouchéval.

 

FOUCHÉ (Joséphine-hez) Felséges asszonyom, nézze…!

JOSÉPHINE (fürtjeit babrálva, a tükrön keresztül kacéran rámosolyogva, susogja) Hát nem látja, hogy nézem? Nézze meg az ember!... Amúgy hivatalosan csak holnaptól szólíthat „Felséges asszonyom”-nak…

FOUCHÉ (a fejét rázva, meghajtva magát, komolyan, ünnepélyesen) Felséges asszonyom, megbocsásson, de a Szenátus nemrégiben meghozott döntése alapján: ön már Franciaország Császárnéja...

JOSÉPHINE Maga a koronázás viszont csak holnap lesz...

FOUCHÉ Kérem, kérem, felséges asszonyom, vegye komolyan magát ezentúl, a legkomolyabban, mint ahogy felséges férjeura is, a csász…

JOSÉPHINE Mármint Bonaparte? Ezen kacagnom kell! (kacag) Ő mindig is komolyan vette magát… Ez nem tűnt fel önnek, kedves Fouché? Hihihi!

Fouché kétségbeesett arccal, mutatóujját a szájára teszi, pisszeg, aztán lopva körülnéz.

FOUCHÉ (szinte könyörögve, halkan, suttogva) Felséges Asszonyom, ezt a nevet többé ne ejtse ki…

JOSÉPHINE (csodálkozva) De hisz én mindig így hívtam.

FOUCHÉ Igen, csakhogy ő most már a minden franciák császára, sőt... Figyeljen, mindjárt ideküldöm Chambonas márkit…

 

(Félkarú, himlőhelyes férfi, Szellő Márton lép a szobába.)

SZELLŐ. Jó napot kívánok! Ungvári úrhoz van szerencsém?

RUDI. Igen. Miben lehetek a szolgálatára?

SZELLŐ. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Szellő Márton vagyok, az új szomszéd. Egy emelettel lejjebb, éppen itt maguk alatt. (Kezet fog Rudival.) Asszonyom.

AURICA. Aurica kisasszony(Kezet nyújt.)

(Az új szomszéd gálánsan csókol kezet a leánynak.)

SZELLŐ (Ervin felé). Szellő Márton.

ERVIN. Dr. Protész Ervin Debrecenből.

VÁGÁNYI. Honnan?

RUDI. Maga még nem ment el, Vágányi úr?

VÁGÁNYI. Engedelmével felhívnám a becses figyelmét, hogy még nem állapodtunk meg egymással.

RUDI. Még egy ilyen piócát! (Auricahoz.) Süss már ki valamit, hogy lelépjen.

 


Angyali üdvözlet”    „Krisztus az Olajfák hegyén”    „Mária Magdolna”
/Szűz Mária, Angyal/            /Jézus, Angyal/          /Magdalai Mária/

Angyali üdvözlet:
Fényesség robban a jégkékből szürkére váló mennyben
Mint tengerfenék mélyére hatoló naplemente-sugár
Úgy oszlatja fel az éjszakát a különös villámcsapás
Félelem és meglepődés-kehellyé válik egy eddig rejtőzködő szívcsakra
Susogó selyem-zajok zizzennek szanaszét egy eldugott kis szobában

 

Mária Magdolna:
Megéreztem a csodát
Hajnallá fakadt a gyűrött ruha lelkemben
Megrepedt az ég szilánkja fölöttem
Könnyező boldogság ülte meg szemem barna bogarát
Mellbimbóim izgalmas feszüléssel figyelmeztettek
Nyitott könyvemre hullt a koponyába kövült halál
Mintha átszakadt volna rajtam az idő

 

(Vágányi és az előbbiek.)

VÁGÁNYI. Jó napot kívánok!

RUDI. Ni csak, a Vágányi úr! Jó napot adjon isten! Micsoda kellemes meglepetés. Már régóta nem láttam.

VÁGÁNYI (fojtott gyűlölettel). Mondja, magának tényleg az a szándéka, hogy megőrjítse a szomszédjait?

RUDI. Aurica, légy szíves, kísérd ki a vendéget, és máskor kérdezd meg, mit óhajt, mielőtt beengedsz valakit a lakásba.

AURICA. Kérdeztem, de ő mindenáron veled akart beszélni.

RUDI. Igazán? Micsoda megtiszteltetés. Fájdalom most nem érek rá, úgyhogy jöjjön vissza más alkalommal.

VÁGÁNYI. Ez az utolsó szava?

RUDI. A legeslegutolsó.

 

 

Helyszín: erdő, háttérben hegy

Idő: délelőtt, madárcsicsergés, béke, nyugalom

Szereplők: Borostás, Simaképű

 

Borostás: Egy kivágott fa törzsén ül, csavargó kinézetű, idősebb férfi, szalonnát, kenyeret eszik, régi, rossz bőrtáskából szedi elő a bicskát, az ennivalót. Kedvtelve hallgatja a madárcsicsergést.

Simaképű: fiatalabb férfi, jól szabott öltöny, kezében elegáns aktatáska, meg-megállva jön, idegesen tekinget széjjel, meglátja Borostást. Tiszteletem, uram.

Borostás: Mi?

Simaképű: Köszöntem.

Borostás: Mit köszönt?

Simaképű: Hogy jó napot!

Borostás: Ja… az van. Eszik tovább.

 

 

(Ervin és az előbbiek.)

ERVIN (elsőnek nyit a szobába kezében két jókora bőrönddel). Meglepetés!

RUDI. Hát te mit keresel itt, Ervinke? (Auricahoz, aki a hallban újra púp és bicegés nélküli leánnyá változott.) Ejnye-bejnye, miért nem értesítettél, milyen kedves vendéget vársz ebédre? Jaj, de örülök neked, kispajtás! (Kitárt karokkal siet a fogorvoshoz, és erőteljesen megöleli a cingár vőlegényt.) Hogy ityeg a fityeg, doktor úr? Látom, szeretsz meglepetést okozni. (Pajkosan meghuzigálja a kecskeszakállát, és többször arcon paskolja.)

AURICA. Csüccs le, Ervinke! (Neheztelően.) Máskor pedig lepj meg mással, ne azzal, hogy csak úgy, ukmukfukk, betoppansz. Még szerencse, hogy itthon találtál, de az is előfordulhatott volna, hogy a Bihari Havasokban síelek, és akkor… Akkor visszafordulnál két ekkora táskával?

 

(Blaj és az előbbiek.)

BLAJ. Jó napot kívánok! De nehéz magukhoz ide feljutni! (Lihegve törli meg a homlokát.)

RUDI. Üdvözlöm, domnu1 Blaj! Fáradjon beljebb, és fújja el szaporán, mi a baj!

BLAJ. Honnan veszi, hogy baj lenne?

RUDI. Na hallja, felkaptatott volna ekkora hassal idáig?

BLAJ. Nono, maga csak hagyja békén a hasamat, és válaszoljon inkább néhány kérdésre.

RUDI. Nem lehetne máskor, domnu Blaj? Amint látja, nem vagyok egyedül.

BLAJ. Jó, nem bánom, de holnap, biztos lehet benne, hogy megint eljövök, ezért tisztelettel megkérem, legyen itthon okvetlenül ilyentájt! (Megnézi a karóráját.) La revedere! Viszontlátásra! (Elindul az ajtó felé.) Nem, a dracuba! (Visszafordul.) Ki van zárva, hogy én ide megint felmásszak, mert hol maga nincs itthon, hol ez az átkozott lift nem működik.

 

(Helga és az előbbiek.)

RUDI. Nini, ki van itt! (Melegen megöleli.) Isten hozott Váradon! Aurica, légy szíves, üdvözöld a kedves vendéget! (Felkapja Helga bőröndjeit, de szinte el is ejti őket, olyan súlyosak.)

AURICA (a cukrásznő elé biceg). Küss die Hand, gnädige Frau1(Térdbók.)

HELGA. Ejnye, már megint! Hányszor mondjam már, hogy nem vagyok gnädige Frau. Sem én, sem más. Már réges-rég lejárt a gnädige Frauk ideje, na és persze pukedlizni se pukedlizz, mert megharagszom. Szervusz! (Kezet fog a leánnyal, aztán szuszogva kacsázik az asztalhoz. Leül, pontosabban rogy egy rozzant karosszékbe.) Hogy itt milyen hideg van! Bocs, elfelejtettem, hol vagyok.

(Rudi és Aurica vele szemben foglalnak helyet az asztalnál.)

 

 

Történik 1988 telén, Nagyváradon.

Szegényesen berendezett garzon a 11. emeleten. Kopott bútorok: egy ruhásszekrény, kétszemélyes rekamié ágyneműtartóval, melyen egy tévé- és kazettás rádiókészülék látható. A szoba közepén asztal négy székkel. A sarokban hintaszék. A falon tükör és Nicolae Ceauşescu elnök arcképe. A földön összevissza különböző tárgyak hevernek: zoknik, könyvek, dobozok stb. Függönytelen ablak alatt feltűnően hosszú fűtőtest húzódik. Ennek ellenére szokatlanul hideg van a szobában. Vasárnap.

Első jelenet

(Rudi, Aurica. Alszanak. Hirtelen felberreg az ébresztőóra a… parkettán.)

RUDI (kidugja fejét a paplan alól. Fején báránybőrkucsma). Ébredj, Rica! Takarítani kellene.

AURICA. Miért, hány óra? (Ásítva tapogatódzik az ágy mellett sorakozó üvegek közt.) Egészségedre és az övére! (Az elnökre emeli a palackot.)

RUDI. Kilenc óra.

AURICA. Hukk! Akkor ráérek, a cukrászod úgyis csak dél körül érkezik. Jaj, a fejem, a fejem! Mindjárt szétpattan.

RUDI. Miért piálsz, ha ennyire nem bírod?

AURICA. És te? Miért piálsz, ha még kajánk sincs?

RUDI. Jó, hogy mondod. Csinálnál nekem reggelire egy szalonnás rántottát úgy öt tojásból?

 


Kelebi Kiss István: Depresszió

 

 

 

 

Szereplők:

 

Béla bácsi, 76 éves

Lujza néni, a felesége, 74 éves

Gréta, 20 éves falubeli nő

 

Történik: K.u (covid után) 2-ben, a vidéki Magyarországon, télen

 

1.

 

Kora reggel van, még sötét. Az egyszobás kis házban, egy imbolygó gyertya fénye mellett, kendősen, vastagon felöltözve, Lujza néni tesz-vesz; egy lábasba pillant; fagyos víz van benne; sóhajt; a lehelete, mint cigarettafüst dől ki az szájából; ingatja a fejét; felvesz a kályha mellőli asztalról egy Maggi-s dobozt, megrázogatja; bólint; egy kendővel latakart, száraz, kb. fél kiló kenyeret kopogtat meg; ismét bólint.

 

LUJZA NÉNI (magában nyammogva) Hol tekereg már az öreg? Mondtam neki, hogy hozzon fát a fészerből. És az már mikor volt? (fejcsóválva) De sok bajom van, Istenem!...

 

 

 

Szereplők

 

Twentyn Carantino rendező

Prímay Donna Vera színésznő

Komár Homér író

Csutoray Bonvy Iván színész

 

I. jelenet

 

Átlagos színpadon vagyunk. Egy fiatal, rendkívül csinos színésznő külleme mind arcra, mind alakra megszólalásig Beyoncé-ra, a világsztár dívára hajaz, épp belép a színházi rendező tágas irodájába és megáll, inkább úgy mondanám pózba vágja magát íróasztala előtt. Testhez álló, homokóra vonalait kihangsúlyozó, gömbölyded, nagy-nagy, inkább így, kellő nagyságú melleit kidomborító zöld, bársony ruhaanyagú blézerben begyeskedik. Kicsivel térd fölé érő, nagyon szűk szintén zöld, bársony szoknyában, illeg-billeg, biggyeszkedik, ami meg csipéjét, farát, combját domborító. Elámító. Jelentős, rettentőn csinos, de első ránézésre, másodikra is, engedjük most meg látszatra egyetlen lábán fehéres áttetszésű nejlonharisnya, majdnem térdig érő, szintén velúr anyagú, zöld, passzentos, magas sarkú csizma. Hóna alatt mankó, jobb szeme fekete kalóz kötés mögött, a támbot is sötét tónusú, hogy a gyógyászati segédeszközök színben pásszoljanak, bal szeme vészesen világító smaragd, türkizzöld, dióbarna haja feltűzve, megintcsak zöld színű, plüss szövetű sapka rajta, fizimiskája a stewardessek és a katonanők egyen fejfedője között lebeg. Orra, szája egyedi kidolgozású szintúgy zöld színű, bársony maszk alatt. Női zakója jobb ujja látszólag kartól üresen,végénél a mellkasa közepén lévő aranyozott gombra gombolva. A rendező nagy asztal előtt ül, magas negyvenes férfi, amolyan rendezői, entellektüel öltözetben, amikor a nő bemankózik hozzá, feláll.

 


Fotó: Gál Endre

 

 

 

Szereplők:

Polett, előadó, 30 éves nő,

Arnold, előadó és konferanszié, 39 éves férfi,

valamint: közönség – többnyire idősebb nők és férfiak

 

Történik: Egy budapesti előadóteremben, napjainkban

 

1.

 

ARNOLD (leintve a közönséget, mely csak zajong) Köszönöm, köszönöm, hogy eljöttetek és meghallgattatok! Remélem, épüléstekre szolgáltam! (óriási mosollyal) És most hadd hívjam fel a színpadra (a közönség közben folyamatosan: PO-LETT, PO-LETT! – kiáltással hangoskodik) Jó, jó, mindjárt… Szóval, csak azt szerettem volna még mondani, hogy a jövő héten a Kvantum-érintésről fogok előadást tartani… és remélem, minél többen el tudtok jönni. („PO-LETT, PO-LETT!”) És most következzék… Maga a híres… nagytudású és kozmikus érzékenységű… Polett!!...

 

Óriási ováció és vastaps közepette fellép a színpadra egy alacsony, átlagos testalkatú, szakadt-farmeros, felgyűrt ingujjú, kopasz, tetovált, bakancsos nő, rózsaszín-keretű, kerek szemüvegben.

 

 
Németh Hajnal Auróra: Alkimista 3. (Szabaduló szoba projekt)

 

I. jelenet

 

Szereplők: Férj, feleség /40 év körüliek/ Giulia, postás, doktor, Erzsi

Helyszín: Igényesen berendezett szoba, egyik sarka konyhasarok. Jobb oldalon bejárati ajtó, baloldalon fürdőszoba-ajtó

Idő: 2020 tavasza, délután

 

Feleség:       (Bejön, bevásárlószatyrokat cipel, liheg.) Na, hála a jóistennek, hogy ezzel is megvagyok. Élesztőn kívül mindent kaptam. Nagy csoda, még kézfertőtlenítő is volt. (Leveti a cipőjét, a kabátját, a szájmaszkot, a kesztyűt, kezdi kipakolni a konyhasarokban a vásárolt holmit.)

Férj:               (Kulccsal nyitná az ajtót, bejön kabátban, utazótáskával a kezében.) Van itthon valaki?

Feleség:          (Meglepődve) Hát te? Hogy kerülsz ide? Mi a fenét keresel itt?

Férj:              (Kabátját levéve otthonosan a fogasra akasztja) Ha nem csal az emlékezetem, itt lakom. Ide vagyok bejelentkezve, ez az állandó lakhelyem, és itt kell a két hét kötelező karantént letöltenem.

Feleség:          (A maszk után nyúl.) Tán megfertőződtél? Beteg vagy?

Férj                 Á, dehogy. Legalábbis remélem, hogy nem. De aki manapság Olaszországból jön…

Feleség:        (A kesztyűt is felveszi.) Mégis, hogy képzeled? Csak úgy egyszerűen beállítasz ide, azok után, hogy külföldre szöktél a válóper elől? Most meg két hétig itt leszel?

Férj:             Drágicám, ha tizennégy évig elviseltük egymást, mint férj és feleség, ezt a két hetet csak kibírjuk valahogy.

Feleség:           Ne szólíts drágicámnak! Már régóta nem vagyok a drágicád.

Férj:           Most sem vetted észre az iróniát? Hiába, (sóhajt) sosem volt érzéked a szavak mögötti többletjelentéshez.

 

 

Második rész

 

Délután

7.

A Kivetítő:

 

A Tábornok megáll a Tisza-part vaskorlátja mellett, szemléli a vizet, aztán körbetekint.

 

Játéktér:

Köpönyegébe dugja kezét könyékig, s a belső zsebből előhúzza a szemüvegtokot. Szétkattintja, orrára helyezi az aranykeretes pápaszemet. Újfent a zsebébe nyúl, kiveszi a telefont, aktiválja és a füléhez emeli.

 

Tné:

Halló!

T:

Halló, Verica!

Tné:

No, mi van? Beszéltél az unokámmal?

 

T:

Nem, Verica.

Tné:

Nem? De láttad? Találkoztál vele?

T:

Nem láttam, Verica.

Tné:

Nem enged hozzá az a büdös kurva? Tudtam, hogy egy aljas cafat! Én megmondtam, ugye, megmondtam!

T:

Megmondtad, Verica.

 

 

Személyek:

Öregember (Ö)

Mama, Öregember feleségének árnya (Ma)

Tábornok (T)

Tábornokné (Tné)

Milan, a fiuk (M)

 

Első rész:

 

Délelőtt

 

Szín:

Elől: Hinta, néhány lépéssel szemben egy sámliszerű szék.

Hátul kerítés, kiskapu rajta.

Háttér: kivetítő.

 

 

1.

 

Kivetítő: egy hatalmas fekete autó érkezése.

 

Tábornok:

Kerítésen kívül, hátul.

Hol van az unokám?

 

Idegesen tapogat a kiskapu kilincse után, végre rátalál, erőteljesen belöki, csattan a kiskapu háta a kerítésben. Hatalmas léptekkel méri az első udvart.

 

Hol van az unokám?

 

Megáll a színpad közepén.

 

Van itt valaki?

 

A Tábornok meglódul előre, de iramodását a hinta elállja. Megtorpan.

 

Az udvarban hatalmas eperfa áll. A fa mellé oszlopot állítottak, s ketten tartják az áthidalót, amelyről hinta lóg. A hintán Öregember ül, néz maga elé, jobb kezével a kötelet fogja, balja ölében pihen.

 

Hol van az unokám?

 

Öregember

Nem reagál. Válaszolhatna bármit, de nem mozdul, mintha nem hallana. A Tábornok idegesen toporogni kezd, a portára hívatlanul lépett. A díszruhába öltözött hadvezér félszemmel hátrapislant.

 

Az Öregember ül a hintán.

 

Tábornok:

Hol van az unokám?

 

Az öregember fölkapja fejét, mintha most ébredne, a belépőre néz.

 

Ö:

Jó napot!

T:

Jó napot! Hol van az unokám?

Ö:

Maga kicsoda?

T:

Hol van az unokám?

 


Csernátony Lukács László: Eat Your Heroes – AK 47

 

Játszódik: napjainkban, Budapesten.

 

1.

 

Bach Air-je szól, este van. Egy óriási ház nagy és fényűző lakásában negyven körüli, hatalmas, zordon, kopasz, sebhelyes, borostás férfi ténykedik a konyhában. Vérfoltos, fehér ingben, csokornyakkendőben, szmokingban és papucsban bontja fel a különböző macskaeledel-konzerveket. Alatta nyivákoló macskák (öten vannak: fostosak, rühesek, soványak). A férfi előkeres a konyhaszekrényből öt kis tálkát, belekanalazza az eledeleket, majd odaadja a macskáknak, a macskák mohón falják. (A Bach-zene elhallgat.)

 

A férfi fejét csóválva, komoran nézi őket – csak a macskák morgását, evését hallani –, majd fölemeli a fejét, és oldalra néz. (Közben felhangzik Wagnertől a Tűzvarázs). Az ebédlőasztalon gyertyatartó, elfújt, félig leégett gyertyákkal, egy félig tele viszkisüveg, viszkispohár és különböző fegyverek: egy 57-es Magnum, egy vérfoltos kommandós-kés, és szamurájkard, tokban. A férfi az asztalhoz ül, tölt egy pohár viszkit. Megfogja a poharat, aztán feláll és a hűtőszekrényhez lép. Kinyitja, és jeget veszi ki a jégkockatartóból. Visszamegy az asztalhoz. Belecsúsztatja a jeget a pohárba, és visszaül. Nézi a poharat. Hosszan. Majd egyetlen hajtással megissza. Rögtön elsimulnak zordon vonásai. Elmosolyodik. Majd ránéz a macskákra, és elkomorul. A macskák felnyivákolnak rá. (A Wagner-zene elhallgat.)

 

 

 


Nagy Attila: Dreams 1988- (álmok) – A visszatérő III. 

 

 

Hát elkezdődött, csakugyan el?

El, de esőben sétálva természetesen másként hangzik.

Micsoda mázsás akcentus, a zongora lenne az?

Úgy érted, az idegi alváz fölött?

Az analóg csellót is figyelembe véve.

Hagyj engem ezzel. Mondd hosszabban. Mondd lassabban.

Ez az a pont, amikor Amundsen mesélhetne az elfagyott cigarettákról.

Az elfagyott cigaretták haszontalanságáról.

Úgy érzed, hogy a centrum körül rohangál a forma?

 

 

Jé, elmúlt a fejfájásom!

Elmúlt? Mitől?

A Brazoxtól.

A Brazoxtól? De annak nem hasmenés a mellékhatása?

De, csakhogy arra meg Silvaxot szedek. Úgyhogy semmi gond.

Akkor jó. Nekem meg elmúlt a szédülésem.

Elmúlt? Mitől?

Mitől? Hát a Pilvaxtól!

De annak nem hallucináció a mellékhatása?

Persze, hogy az. De arra Vuczlaxot szedek. Úgyhogy…

 

 

Nem akarok dicsekedni, de én meg tudtam venni Love Baby fürdővizéből egy fél decit.

Hú, azta! Mutasd meg, légysziiii!

Bocs, de nagyon drága volt és…

Ne már! És mégis, mennyi?

Akciós volt… izé… ötvenezer… de eszmei értéke felbecsülhetetlen.

Felveszek személyi kölcsönt, nem érdekel! Nekem is kell!

Akkor siess, mert úgy hallottam, hogy már nem sok van belőle.

De hisz mindennap fürdik, nem?

 

Megbocsásson, ha megkérdem, de Ön kicsoda és hogy kerül ide?

Ez a Kapros Geyza gimnázium 5. éves érettségi találkozója, nem?

De… csakhogy, ez egy zártkörű rendezvény, úgyhogy…

Kata, hát nem ismersz meg?

Honnan tudja a nevemet? Ö… Ön kicsoda?

Hát nem ismersz meg?

Ne… m, sajn….

A Maláta Hedvig vagyok, a Viga, a Vigácska!

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal