VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Szilasi Katalin: Manapság (jelenet)
Manapság /Jelenet/
Helyszín: Kórterem, kissé kopott bútorzat, három ágy, egy üres. Idő: Napjainkban Szereplők: Öregember, Középkorú férfi, Fiatal fiú, Nővér
Öreg: /Az egyik fal melletti ágyban fekszik, kissé kövér, felkel, pakolászik az éjjeli szekrényen, valamit lelök, csörög, nehézkesen az ablakhoz megy, kinéz./ Na, mán megin csak sétafikálnak odale a parkban. Mikor dógoznak ezek? Középkorú: / Félig ülve az ágyban, betegesen sovány, előtte papírok, olvas, jegyzetel./ Mi? Mit kérdezett? Öreg: Hogy mikor dógoznak? Középkorú: Kik? Öreg: Kik… kik… Hát ezek a fehér köpenyesek. Az orvosok, a nővérek. Mi meg csak nyögünk itt az ágyban egész nap, egész éccaka, a fájdalomtól meg sem moccanunk. Középkorú: Maga? Meg sem moccan? Öreg: Bocsánat, ha zavarom. De várjon csak, ki tudja, kit hoznak ide még ma, erre a harmadik ágyra, ni! Lehet, hogy olyant, aki horkol egész éjjel meg nappal is. Vagy valami bolondot, aki ordibál majd, meg lehet, hogy verekszik is. Úgy kell lefogni. Középkorú: Ez nem a pszichiátria, az olyanokat odaviszik. Öreg: No, no! Amikor én a második műtétemmel voltam… Középkorú: /Közbevág/ Jaj, bátyám, hagyja már abba! Ismerem mindegyik műtétje történetét. Látja, hogy dolgozom, betegen is muszáj ezt befejeznem. Öreg: /Gyanakodva/ Nem valami hivatalos ember maga? Onnét föntrül gyütt, hogy írja fel, ki miket mond, ki elégedetlenkedik az állapotokkal? A múltkor is, mikor mondtam, hogy azt hiszik a minisztériumiak, mi kutyák vagyunk, jó alánk a rongyos lepedő meg a szakadt párnaciha is. Meg hogy törött a rugó az ágyamban. Maga akkor nagyon írt, nagyon jegyzetelt, vagy mit csinált. Középkorú: Kérem, nekem egy pályázatot kell elbírálnom határidőre. Nem érdekel a maga rongyos lepedője meg a törött rugó az ágyában. Öreg: Hát ez az! Mondták a tévében is, hogy mindig az ilyen kormány közeliek nyerik el a pályázatokat. A törött rugó meg azért nem érdekli, mert magának nem mertek rossz ágyat adni. De feküdjön csak bele az én ágyamba! Na, ehen a…! Próbálja csak ki! Egy éccakát se bírna ki az a sovány dereka. Középkorú: Tudja, öregem, hogy ma különösképpen elviselhetetlen? Öreg: /Leül az ágyára./ Én is érzek ma valami furcsát, olyan izgatott vagyok vagy mi. Mintha a vesztemet érezném. Történni fog valami, figyelje csak meg! Nővér:/ Bejön, középkorú, megviselt arcú, egy fiatal fiút kísér./ Na, az ott a maga ágya. A holmiját a legfelső szekrénybe rakhatja. Remélem, ki tudja majd nyitni. Néha beszorul. Mire visszajövök vérnyomást mérni, öltözzön át pizsamára! / Kimegy, a másik két betegre rá se néz./ Öreg: /A fiúhoz/ Hogy híjják fiam? Fiú: /Szótlanul pakol, rá se néz az Öregre./ Öreg: Honnan gyütt ide? Középkorú: Hagyja már békén, látja, hogy nem válaszol. Öreg: Pedig olyan szépen, szelíden kérdeztem. Jó szándékkal. Középkorú: Biztos megvan a maga baja. El van keseredve, hogy kórházba került. Öreg: Látja, erről beszéltem én magának az imént. / Halkabban/ Az ilyen magukba roskadtakkal szokott lenni a baj. Fiú: /Ránéz az Öregre./ Fogja be! / Törölközővel, WC-papírral kimegy a mosdóba./ Középkorú: Kellett ez magának? Én mondtam, hogy ne háborgassa. Öreg: / Szótlanul lefekszik, a fal felé fordul/ Nővér: /Jön vérnyomásmérővel/ Hová tűnt a fiú? Középkorú: Kiment a mosdóba. Nővér: Majd figyeljenek rá! Ingerlékeny, néha lehet agresszív is. Később majd visszajövök./El./ Fiú: /Bejön, hanyatt veti magát az ágyán, előszedi a mobilját./ Öreg: /Felül, odafordul a fiúhoz./ Tudja, fiam, én azért nem haragszok magára. Fiú: /Kiveszi a füléből a fülhallgatót./ Mi van? Öreg: Nem haragszok az … előbbiért. Megértem, hogy ilyen elkeseredett. Fiú: Mit ért meg maga? Volt már maga a pokolban? Öreg: Még nem, de nem is nagyon hiszek benne, hogy létezik egyáltalán. Fiú: De létezik! /Egyre ingerültebb./ Mert én ott voltam. Ma engedtek ki. Ki? Idehoztak, mert baj van a vesémmel. Dialízissel fenyegetnek, pedig még húsz sem vagyok. Na, de azt nem várom meg! Középkorú: /Abbahagyja a jegyzetelést./ Mert mit akar csinálni? Fiú: Majd tudom én azt. Középkorú: Nincs közeli rokona? Apja, anyja, testvére? Fiú: Kit érdekelnek? Teszek én magasról rájuk, ahogy ők is rám. Öreg: Az én időmben azért nem volt szokás így beszélni a szülőkről. Apám ki is verte volna a fogamat ilyen szavakért. Egyszer, mikor mentünk… Fiú: /Ingerülten./ Hallgasson már, vén szaros! Ki kíváncsi magára? A maga korában úgy volt, manapság meg már másképp van. Öreg: /Megbántódva visszahanyatlik az ágyba, nem szólal meg többet./ Középkorú: /Halkan a fiúnak./ Az öregúr nagyon beteg. Szívműtétre vár. Ne bántsa! Fiú: Mit magyaráz itt nekem, hogy nem haragszik, hogy megbocsát, meg hogy az ő korában…/Kiabálva/ Hagyjon nekem békét, hagyjon békén maga is! Öreg: /Fájdalmasan nyög, majd ismét csönd./ Nővér: /Bejön./ Készüljenek a vérnyomásmérésre! Az új betegnél kezdjük. /Mér, jegyez./ Ez ám nagyon magas, tudja-e? Majd hozom a gyógyszert, vacsoránál vegye be! / Az Öreg ágyához lép./ Na, Kálmán bácsi, gyűrje csak fel a pizsama ujját! Alszik? Nem hallja? Mi van magával? /Megnézi a pulzusát./ Exitus. /Felhúzza a takarót az Öreg fejére, és kisiet a kórteremből. Középkorú: / Fiúhoz/ Maga közelebb van az Öreg ágyához. Mit mondott a nővér? Fiú: Hogy Kálmán bácsi megkrepált. Középkorú: Meghalt? Szegény öreg. De talán jobb is így neki, útban volt már mindenkinek. Kálmán? Nem is tudtam, hogy Kálmán volt a keresztneve.
Függöny
Megjelent: 2024-01-05 20:00:00
|
