Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Kántor Zsolt

Hogyan válik a törvény létté, a képlet képzetté? Képzeletté. A jel valósággá. A szó tetté. Miként igazgatja a cselekedeteket a nyelv? A sorsot a beszéd. Ezekről gondolkodott leginkább akkoriban.

 

Nem a tudatból az észbe, nem gondolatból gondolatba, hanem Igéből Igébe és Szellemből szellembe, sőt: életből életbe, a könyvből a testbe megy Isten Beszéde. Az Ige működését boncolgatta.

 

 


Kántor Zsolt

„Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, és Ő az Istenből lett, és mindenki, aki szereti azt, aki Őt nemzette. Szereti azt is, aki lett belőle. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogy ugyanakkor az Istent is szeretjük. És a parancsolatait megtesszük. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy a parancsolatait megtartjuk, és az Ő parancs(olat)ai nem nehezek, mivel minden, ami Istenből lett, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”

Ez az 1, János levél ötödik részének az eleje. Vida Sándor – fordítás. 1971-ben készült el. Ugyancsak ihletett, inspirált, ahogy a Szent Lélek (Szellem) kijelentette, Istentől lehelt átültetés magyar nyelvre. A héber ószövetség és az ógörög újszövetség így lett frissítve, egy újkori, modern magyar nyelvre.

Nagy vívmány volt ez akkoriban. A héber rúach (szellem) és az ógörög pneuma (szellem) itt már nem léleknek van fordítva, mint Károli Gáspár idejében. A szavak imígyen alakulásának antropológiai háttere volt. A 400 évvel ez előtti világszemlélet beszűkítette az emberi lény valóságát két területbe. Test és lélek.

 

 


Fűkő Béla a kiállítás megnyitóján (Kép forrása a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Facebook-oldala)

 Minden eszme, minden alkotás csakis mágikus módon tud megvalósulni. A realizálás, pontosabban a formát öltés pszichotechnikai útja: a metamorfózis.

A lélek munkálkodik, és az alap ideából gyakorlati módon, ahogy említettem pszichotechnikai furfanggal, képes sok-sok küzdelmen, vívódáson keresztül megvalósítani mindannyiunk pillangóját.

Meditatív önfelismerés szükségeltetik a csendteremtő művekhez. Sok esetben a legdiszharmonikusabb művek váltják ki az elcsendesülést, a CSODÁLATOS ÁTALAKULÁST bennünk. Több alkotó esetében olvashattam azt a megállapítást, hogy a metamorfózist a befogadóra kell bíznunk. PUNK TUM. Nincs apelláta. Tények közlése átgondolatlanul. Ezzel én csak részben értek egyet, ugyanis az alkotás folyamatában az alkotó maga is átmegy egy csodálatos átalakuláson, még akkor is, ha néha megsérül. Van, hogy én is szétütöm a kezem egy nehezebb alkotásnál, de gondoljunk arra a hihetetlen, sérülékeny küzdelemre, amikor lepkénk elhagyja a bábját. 

 


Kántor Zsolt

Szív bőségéből szól a száj,1 írja az Ige és már eme mondat is felöleli az idők abszolútumát. A végtelenséget, ami Isten számára véges. Mert Ő Neki átlátható, lebontható a nagy egyenlet. A szív, a lelkiismeret, mint a verbális szegmens motorja, kilöki magából, amit érez, közli a környezetével mindenkori közérzetét. Még ha hazudni kényszerül is, valamilyen szél visszasodorja az igazság birodalmába, ami a valóság. A nyelv.

A szív teljessége, így fordítja Károli a bőséget, tehát minden tartalom, ami éppen van az emberi lélekben-szellemben, a személyiség szellemisége, kirobban a beszélő száján. A nyelv, amivel megforgatjuk a falatot a szánkban, a trambulin, onnan ugrik a szó a mindenség-medencébe. Vagy egy másik tudat légterébe. S a mondó eljuttatja a mondottat a hallgató fülébe-lelkébe. De miként fogadja be a beszéd fogyasztója az áramot?

 

 

Fűkő Béla

 

ÍGY, VAGY ÚGY, VAGY AMÚGY, AZ OCSÚ ELVÁLIK A BÚZÁTÓL”

 

 

.A művészet olyasvalami, amit a lelke mélyén mindenki ért, tehát nem pusztán a művészek előjoga és kiváltsága, végső vonatkozásában arra hivatott, hogy visszaadja az embernek a szépségbe, az igazságba, a szabadságba, továbbá a valódi emberségbe vetett hitét, éppen ezért, ha egy műalkotás elkészül, az olyan, mint az utolsó ítélet, azaz minden a megfelelő helyére kerül.”

 

(Kovács Gábor tanár, író, költő)



Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk! Amolyan szobrászos attitűdből kifolyólag, ami a mai jeles alkalomból azt gondolom megbocsátható, azt is mondhatnám: kedves fanyűvő, kőtörő és vasgyúró Kortársaim és Barátaim!

Először is köszönöm Önöknek, Nektek, hogy eljöttek, eljöttetek az emlékkiállítást megtekinteni, és „így, vagy úgy, vagy amúgy” jelenlétükkel, jelenlétetekkel kapcsolódtok ahhoz a tiszteletadáshoz, ahol a kiállító művész barátok a tavaly elhunyt barátunk Velekei József Lajos grafikus és szobrászművész előtt tisztelegnek.

 


Kántor Zsolt

Az egymással Lét és a magány köztes tere a beszéd. A beszélgetés. Ha egyedüllétben tartózkodunk, akkor magunkkal folytatunk párbeszédet. Soha nincs olyan, hogy elhallgatna az elme. Kiüresítené magát a tudat. A nyelv csinál mindig valamit a fejben. Ha mást nem is tesz, kérdez. (Ez az intervallum volna a szabad idő? De jó!) Ugyanazt a nyelvet használjuk. Mégis, olykor elmennek egymás mellett a mondatok. Kikerülik egymást a szavak. Elrepül a másik felett a megszületett jelentés. Alvás közben a beszéd a háttérbe vonul, onnan figyeli a nyelv a képeket, miként szövi a szó az elbeszélést. 

 


'Karcolt gondolatok" kiállításmegnyitó 
 Fűkő Béla és Kováts Ferenc

Milyen is egy rézmetsző? Nézzük meg milyen is az Ő munkaasztala! Milyen az Ő szellemi műhelye? Nekem mindig furcsa, ha valaki zárt helységben dolgozik, pedig sok–sok éven keresztül én is a belsőterek vibráló magányában dolgoztam. Mégis valami oknál fogva feszengek az eszközök között, kicsit úgy érzem magam, mint aki belép a sebészeti klinika ajtaján és szembetalálja magát a gyönyörűen elkészített és megélezett szikékkel és csőrösebbnél csőrösebb ollókkal. Minden kifinomult, felettébb célszerű. Zavarba ejtő számomra minden, mi a szobrászi nagyvonalúságnak csak egy kicsit is ellentmond. Talán hiányzik valami, amibe kapaszkodhatnék, valami vésőszerű mankóféle, jártasságban segítő eszköz. Mikor a rézkarcoló műhelyére gondolok, óhatatlanul eszembe jut életutam egy kedves, ugyanakkor keserű szakasza. Nagyon szerettem volna megfelelni életem egyetlen valódi Mesterének. Úgy véltem akkoriban, hogy az Ő általa szeretett és tisztelt grafikai műfajt nekem is el kell sajátítanom, és a klasszikus nagy mesterekhez hasonlóan nekem is kell tudnom használni a vésőm mellett a hidegtűt. Mint mindig a sors tányéron nyújtotta a lehetőséget. Pécs egyik közkedvelt iskolájának rajz-vizuális és kézműves szekciójának székhelye a Martyn házban kapott helyet és engem, mint „…, száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szótlan”1 kővérűt, vélt grafikai jártasságom végett alkalmazni. Ráadásul volt egy kis házi gépük, 40 cm hengerhosszú, 10 cm átmérőjű vashengerekkel ellátott csillagprésük is. A grafikai jártasságom egyébként annyiból állt, hogy a grafikákat nagyon szerettem. Nem is voltam olyan messze az igazságtól, hiszen a „graphein” görög eredetű szó és rajzolni, jelölni, vésni jelentésekkel van felruházva. Mesterem mikor megtudta, hogy mibe is akadt a vésőm csak könnyedén annyit mondott „Megy az, neked Bélukám!” jóízűen nevetett és a dohányosok füst karcolta, korom borzolta mély hangján hozzátette „A Feri majd segít”.

 

 

 

A szitakötő, mint szimbólum:

Szoros kapcsolata a víz és levegő elemmel az érzelmi és értelmi motívumokra irányítja a figyelmet. Arra tanít, hogy az érzelmi és racionális dolgokat együtt kell kifejezésre juttatni. … A változás jelképe, az átalakulásé. Levegő és víz gyermeke, fluid természetszellem. Növekedés, átalakulás, mozgás képzetei kapcsolódnak hozzá…”

Mo újabb képsorozata természeti formákat, növényi részeket mutat meg számunkra sajátos megvilágításban. A fekete-fehér képek már messziről vonzanak letisztultságukkal, esztétikus megjelenésükkel. Ezekben a képekben azonban különös kettősség ragadható meg:

  1. Az organikus formákban a folyton változó természet mutatkozik meg. A növekedés, kiterjedés és az átalakulásban az összehúzódás erői. Az élet folyamatos körforgásban van, természete szerint a lélek az imagináció által képes ennek átélésére. A növényi részletek alakokká, mozdulatokká válnak. Az áthatás törvénye szerint a nézőben érintettség, megilletődöttség érzése keletkezik. A képek belülről fakadnak és a mitológiai Narkisszoszhoz hasonlóan igézhetnek meg bennünket is. (Magunkra ismerünk, átéljük a formákat)

A spontánnak ható, kiemelt növény darabok azonban többnyire elkülönülten, egynemű környezetben jelennek meg kalligrafikus erejű gesztusokként, grafikai jelekként. Kompozícióként, ahol nincs történetmesélés csak belső átélés.

 

 
Beretvás Csanád: Fáradt hajó

A SZOBRÁSZ HÁLÓJA

 

Akinek van füle a hallásra, hallja.”

(Mt. 13:9, 43)

 

A szobrász hálója összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók sugallatait és tanításait. Alkotása valójában egy energetikai jelenség, mely küldetésének megfelelően egy teljesebb valóság megismeréséhez vezet el bennünket. Párbeszéd matéria és ember között, ember és az őt körbeölelő univerzum között. Természetesen ezen párbeszéd nem csupán metafizikai síkon történik. Csanádhoz hasonló kőporosként úgy gondolom az alkotás folyamatában törvényszerűen lezajló vívódások, kalapács eldobások, oda-oda mondogatások, egy emberi hozzáállásnak a természetes megnyilvánulásai. A SZOBRÁSZNAK FÜLE VAN A HALLÁSRA, EZÉRT HALLJA. Fülünk van a hallásra, ezért halljuk azt is, amint harsányan nevetnek az égiek. Még ha tudjuk is, hogy mindezen mosolyognak odafenn, kikerülhetetlenül lejátsszuk földi szerepinket. Beszélgetünk, és mivel csak mi vagyunk részesei, éppen ezért, ezen vitáink talán a legszemélyesebbek. De ne feledjük, a befogadó hálója hasonlóképpen összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók árnyalt információinak adaptációját és tanításait. Ugyancsak személyes tevékenység az alkotások befogadása is. A meditációs gondolatcsemegék mással való megosztása pedig már sok esetben beavatás számba megy. Az intimitás netovábbja, mikor valaki veszi a bátorságot és a forrást adó kutat megosztja vélünk.

 


Kántor Zsolt

Gomolyfelhő hajolt a nád fölé. Spirituális princípium. Égre rajzolt bárány. És kinyílik a nappal, mint egy frézia szirom s az ömlő víz leszakítja. Beleharap a móló lépcsőjébe a hullám. Zúgó kagylók, szóközök bújnak a szótövek közé. Ámulat-csipke szakad fel. A ráncok megnyugodnak. Egy vonat robog át az emlékezeten. 

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk!

 

Nagy öröm számomra, hogy itt a fiaimmal is gyakran látogatott Pinokkió Gyermekkönyvtár, oly kedves enteriőrjében köszönthetem újra Kováts Ferenc grafikusművész barátomat, bár most nem rézmetsző mesteri státuszban, hanem mint Őméltósága papírcetliségének kollázzsá szelídítőjét, aki egy elegáns sasszéval egyszerűen képes volt MŰFAJT változtatni. Mint hallani fogják ez mégsem volt olyan nagyon egyszerű lép-zár-lép csúsztatott tánclépés, mint azt a táncművészet területén mondanák. Barátunk váltott lábbal próbálta követni a tánc ütemét, csak hát nagyon nehéz minden apró lépés, ha a sors átveszi az irányítást. A lábnak valójában nem is kéne lépnie, hiszen a rézkarcok mestere jól érzi magát az asztalánál. Rézkarcai, grafikái önálló életet élnek már régen, és utánozhatatlan atmoszférája képeinek sokunk számára ismert és szeretett. Réztábláit reszeli, metszi, karcolja, savazza és képalkotásai közepette még a stART alkotócsoport tehetséges művészeit is összefogja, arról már nem is szólva, hogy az ORFŰI ŐSZI TÁRLAT Neki is köszönhetően immár hatodik alkalommal kitárta kapuit a szemlélődni vágyók előtt. Miért is kellene néki itt sasszézgatnia?

 

 

 

Kántor Zsolt 

Hétvégi házikónkban aludtam. Az udvaron lomok s romok. Például egy dobfelszerelés, egy bordatörött hegedű. Az eső a cintányéron kopog. A 35 éves fiam gyerekkori szánkója egy zongora fedelén. Mint a Celsus könyvtár Epheszoszban. Amikor Schliemann „megtalálja” Tróját, az addig csupán mitikus, mesebeli helyként aposztrofált virtualitás új valóságként ölt testet. 

 

2021. szeptember 11-én itt állok, és egy számomra is kedves felkérésnek kell méltón megfelelnem. A megfelelés szót nem szeretem, mert mindig sejtet valamiféle pszichoszomatikus rendellenességet: valamit, valami fajta elfojtott rongáltságot, amit valamikor, mikor gyökereink erősödni kezdtek és mélyre hatolva sokat ígérően terebélyesedtek, ránk erőltetett a környezet megcsontosodott elvárásokkal teli kövülete. Ma valójában nem kell megfelelnem, és még a kell szó is a szeretnék kifejezéssé halványulgondolat ösvényeimen, mivel ünnepről van szó, mégpedig a mi ünnepünkről. Jubileumi kiállításon vagyunk ma mindannyian együtt, ahol méltó megemlékezésről, művészetről,pontosabban a művészek szerepéről szeretnék vallani. Azt gondolom, némi térben és időben való visszanyúlást nem árt tennem a nemes kezdeményezés megértése végett. Vannak eszmék, melyek szinte tapinthatóan a levegőben vannak. És azt gondolom, mi alkotók, bohém lelkek mindannyian fogékonyak vagyunk rájuk, de ahogy Ralph Waldo Emerson amerikai esszéista filozófus a 19. század közepén transzcendentalista előadásain kifejtette:„Mindannyian fogékonyak vagyunk rájuk, hiszen ezekből az eszmékből állunk; mindenki fogékony, de egyesek fogékonyabbak másoknál, és ők fejezik ki ezeket az eszméket először.”

 

 

 
Kép forrása: Galéria Savaria

Az elbeszélés bejáratánál toporog. Keletkezést lát. A méz íze a szájában, akár a parfüm. Van benne émely és kókadt szomj. Kint enyhül a hurrikán, a völgy hónaljánál kulminál. Csurom hínár a folyópart, a szél egy kagyló alakú kavicsot a sziklából kiváj. Töprengő entitás. Kiszabadítja a Holdat, a túlfolyás foglyát a láz. Beleugrik a gyík az ömlő örvénybe. Viszlát! Egy sejt hatol a fénybe. Mint emlékek a történetbe. Zúzmara hull az évekre. A memória sejtszáma pitypangként szaporodik.

 

 

Sylvia Plath - Wikipédia

Hagyjuk a higanyt. Mondtad, amikor megmérték a lázad, gyönyörködtél az indigón guruló, ezüst golyócskák keringésén az (k)elme körül.  Csöpögtek a rokkant atomok. Hormonok a láthatatlan világban, ahová átpillantottál. A szörnyű kútba, a misztérium szájába hullottak a szavaid. Te vagy az egyetlen szilárd tér, mondta a kritikusod, s erre támaszkodott, erre az extázisra, sok olvasó lélek, szív. Irigyellek. Az időtlenség érzését kölcsönözted nekünk a bolygóközi fuksziák világából, a legfelsőbb bibliotéka regiszterei közül.  Neked ez is megvolt. 

 

 


Kiss Fruzsina:
Soft but Rough / Puha de durva

Heidegger mondta volt: „A szavak [Worte] nem szók [Wörter] s nem hason-latosak – mint emezek – a vödrökhöz és hordókhoz, amelyekből meglevő tartalmat merítünk. A szavak kutak, amelyeknek utána ás a mondás, könnyen betemethető, ám némelykor hirtelen fel is éledő kutak, melyeket állandóan újra meg kell találnunk és újra kell kiásnunk. A szüntelen ismételt kútra járás nélkül üresek maradnak a vödrök és hordók vagy állott marad a tartalmuk.” (1997) 1

A gesztusok testté lettek. Hangnemmé. Hagyjuk tehát a higanyt. Mondta álmában Harlekin, amikor megmérték a lázát, gyönyörködött l az indigón guruló, ezüst golyócskák futásán. Potyogtak a káosz- atomok. Éles kontúrok a láthatatlan világban. Metszetek, lamellák. A szél sorba rakja az időket. Mint egy elutazás.

 

 

 
Dobos Marianne

Dobos Marianne közíró 81. éves. A lapunknak általa közlésre átadott írásával köszöntjük, és további, szép alkotóéveket kívánunk!

Dobos Marianne

A hit és a szeretet ereje a kanadai ’56-os magyar emigrációban

Közel hetven év távol a szülőhazától. Miért? Mert hatvanhét évvel ezelőtt az élet, pontosabban a tíz nap remény után a reménytelenség hozta azt, hogy el kell hagyni az országot. El kell hagyni a hazát. Búcsút venni, mert búcsút kell venni. Ha nincs másként, akkor búcsú nélkül is búcsút kell venni. Útnak eredni, mert útnak kell eredni. Elindulni, mert el kell indulni. Miért? Az életért! Az életben maradásért! Miért? Mert el kellett kerülni a statáriális bíróságot, a börtönt, vagy a Szovjetunióba deportálást. Ott kellett hagyni a hazát. Ott kellett hagyni a szülőt, olykor a nagyszülőkre kellett bízni, ott kellett hagyni a gyereket, ott kellett hagyni a rokonokat, barátokat, ismerősöket. Miért? Mert menekülni kellett a hazából! Szívükben a levert forradalom és szabadságharc életre szólóan meghatározó, felejthetetlen, még az unokák nemzedékének is átadandó élményével, emlékével, és egy maroknyi anyafölddel a vándortarisznyában eredtek útnak.

Honnan? Hová? Hogyan?

Megtudjuk, hogy élte ezt meg az a harmincnyolc ember, a harminchét-ezerből, aki a kanadai emigrációba kényszerült, és elmondja élettörténetét Dancs Rózsa Add tovább a lángot1 című könyvében.

Mintha harmincnyolc meg nem írt regényt olvasnánk a 268 oldalban. Mert mindegyik történet ebben a maga terjedelmében is izgalmas, olvashatjuk úgy, mint harmincnyolc szinopszist. A szinopszisba foglalt regények tagoltsága hasonló. Mindegyik történet arról szól, hogy hogyan élt szereplője 1956. október 23-ig. Majd mit csinált, mi történt vele a november 4-ig tartó varázslatos napok alatt. Mit azután, mikor kiderült számára, hogy menekülnie kell, és hogyan sikerült átjutnia a határon. Főként az osztrák határon, de a később indulóknak a jugoszlávon. Élet a menekült táborban. A befogadó ország kiválasztása, vagy kiválasztatás a befogadó ország által. Tengeri betegségben szenvedve, vagy nélküle, az óceánon át, szerencsésebbeknek repülőn út az ismeretlenbe. A megérkezés pénz nélkül, jobbára angol vagy francia nyelvtudás nélkül egy hatalmas kiterjedésű országba, Kanadába. A szovjet megszállók ellen fegyvert fogott, a nyugati világ által cserbenhagyott magyar forradalom menekültjeit szívesen várták ott még akkor is, amikor a nyugati világ már belefáradt a nagy exodusba.

 

 

 


Pécs, István akna Fotó: Hódi Hajnalka

Pécs külterületén, a várostól Észak-keletre -részben beerdősült meddőhányójával- a bányaipar régi emléke hever – egy elhagyott bánya. Egykor nyüzsgő ipari-közösségi központ volt ez a hely, amely most egy soha vissza nem térő korszak kísérteties emlékeztetőjeként szolgál.

Csethe András aranyokleveles bányamérnök, az egykori István-akna felelős műszaki vezetője, üzemvezetője, később a Mecseki Szénbányák volt vezérigazgatója visszaemlékezései alapján készítettem el ezt a részben történelmi, részben személyes visszatekintést.

 


Kép forrása: pexels.com

Igaz, már évek óta gond van a szakszerű irodalomkritika területén. Kevés az erre specializálódott alkalmas, érdemes befutott író és költő, illetve az ilyen irányú tevékenység eddigi munkáikban.

Az, hogy közülük valaki egy másik tollforgató gondolatai felett elidőzve véleményt alakíthasson ki, gondos és körültekintő elemzés szükséges, de elsősorban bizonyos szimpátia, s az, hogy magához közelállónak érezze a művet, annak egy része, vagy egésze megragadja a figyelmét, azonosulni tudjon a kiemelkedően jó, vagy esetleg nem oda illő, de említésre méltó megállapításaival, gondolatmenetével, metaforáival.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal