Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Kultúrharcom

 

 

Nehéz ezeket a gondolatokat leírnom. A politikáról A Hetedikkel kapcsolatban nem szoktam beszélni. Azonban bármilyen távolságtartóan kezelem is az alábbi témát, lehetetlen a politikát nem érintenem. A politika ugyanis beletolakszik mindenbe, nem hagyva magánszférát.
A gyermekéveim az 1970-es, a kamasz éveim az 1980-a évekre estek. Ez a puha kádári diktatúra korszaka volt. Egy hanyatló diktatúráé, amely egészen addig leválthatatlannak tűnt, amíg a Szovjetunió át nem esett a gerontokrácia tragikomikus évein, s Gorbacsov be nem ismerte, hogy a rendszer fenttarthatatlan.
   A magyar rendszerváltás - azaz, amit annak neveznek -, nem volt más, mint a szovjet érdekszféra szűkülése. A szovjet megszálló hadsereg kivonult hazánkból.
Aki azt gondolja, hogy ezért megharcoltunk és győztünk, az súlyosan téved. Az ölünkbe hullott a lehetőség, amivel ismét rosszul éltünk.

 

A nyelv, az én és a közösség

Jézus mondata: Akarom, tisztulj meg!

 Máté 8.3.

 

            Egy-szerű (1 formátumú, Egy Alakú) megállapítással kell kezdenem. A szavak jelentését leginkább szövegkörnyezetük határozza (szabja) meg. Ha van nekik olyan. Az önmagában álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, sík, lefestett „fadarabra” vagy egy lehajtható, kis ovális asztalkára a vonat büfé kocsijában? Kép jelenik meg a tudatának a vetítővásznán vagy valami más, nyelvi-történeti háttér? Miért mondják annyira nyomatékosan tehát, hogy gondolkodásunk első sorban nyelvi jellegű? És nem képi. Nem hangtani? Nem íz-, és illat-központú? Hanem mindenképp valamelyest a filozófiát, a szavak használatát érinti?

 

 

 

La Dolce Vita

 

"Az édes élet" 1960-ban készült Frederico Fellini film címe, amely még 1960-ban a cannes-i filmfesztiválon megnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát. Az élvezeteket hajszoló, léha életről szól a film.

A film tartalma a legjobban a Wikipédia megfogalmazásában érthető:

"Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. S noha a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát."

 

Jellem, gondolkodásmód

Szemlélet és stílus

            Heidegger int, nehogy azt higgyük, hogy a szó rögtön szállítja a dolog áttetsző lényegét. És Roland Barthes szövi tovább, elmagyarázta, hogy az én-kép és az Én-mondás szférája más, még ha összeforrt is. Maga a személy is a jelölőlánc részese, a beszélő megművelte föld, a nyelv, az a matéria vagy dolog, amiből a mondó származik. Bár az általunk értett diskurzus szimbolikus, az individuum is szemantikai konstellációként rögzül, akár egy számegyenesen kijelölt „pozíció”. Az írás csak egyetlen pillanatig lép ki az imaginárius szegmensből, amikor a megmondó én összhangja a mondatok alapján cselekvő énnel teljes. Ez a másodperc egy kegyelmi állapot. A Logosz találkozása az elmével, a szellem érintése a bőrön. A meghalást feltartóztató borzongás. Ami fölötte áll a testnek. Jövőhorizont, mondaná Hegel. A szellem fenomenológiája alapján. Vagy a „zűrzavar rendbontója” (Karl Kraus szavaival) bekukkant a kulisszák mögé és leírja, amit lát. Ejnye. S a számítógép kiírja, keressünk másik energiaforrást, mert lassan lejár az elem szavatossági ideje, az akku feladta. Nincs benne tovább spiritusz, se Petró.

 

A művészetről


A Szint kérdésére: "A művészet olyan objektív tevékenység, amely hat az emberi érzékszervekre, és agyi élvezetet okoz. Lásd gasztronómiai élvezet, szexuális élvezet, zenei élvezet, színházi élmény, múzeumi katarzis, balett, tapintási élvezet, lásd futuristák tapintó asztala, népi tánc, távfutás, endorfinok szabadulnak fel, elektromos stimulálás, drogok fogyasztása, fészbukolás, TV sorozatok, Kocsis Zoltán leül a zongora mellé, és nem csinál semmit, mert ez van a kottában (John Cage: 4 perc 33 másodperc), stb."

 

Tükör által, homályosan

Ingmar Bergman emlékére

Amit az újkor embere mond, azt mind fenntartással közli. (Mihail Bahtyin tudta ezt.) Túl finom irónia. A néven nevezés mágikus ereje azonban megmaradt. Pars pro toto – (rész az egész helyett), sok enni kívánó személy helyett sok száj várja Isten beszédét. Az ámuldozás lélegző tájként beszippantja a gondolkodás. Az éj gyökerei között futnak a sínek. Szeráfok és faunok bámulnak a mozgólépcsőn. Hörcsögök. A pillanat folyóban széttépett nyakék. Egyetlen élet: gyöngy az ég. Egy kerub csönget, kozmikus robot. Tarsolyában hormonok. Hallgatom a mikrokozmoszt. Mintha valaki összeroppantaná a táskarádiót.

 

Az idea reakciója

Lélekjelenlét

            A túlcsorduló emlékezet arra fókuszál, ami rajta túl terül el, azaz, ami a hatókörén kívül van. Azokat az elbeszéléseket élesíti újra, melyek alszanak. Egy képzeletbeli történelmet talál fel, egy még meg nem született és meg nem tapasztalt (de vágyott) világot, amit az emlékező elme álmodik magának. És tulajdonképpen megtörtént eseménysorként vetíti le belső szemhéja falán. Érdekes talány.

            Csak Isten tud a bőrbe kötött lélek láthatatlan könyvlapjaiba belelapozni. Ő viszont tudja, hogy az álmokra nem vonatkozik az elévülés. Elevenek maradnak még egy másvilági kontextus kulisszái között is. Ezzel az érvelésmód szabadságfoka is megnő. Az ideák hatékonyak. Bele tudnak szólni a hétköznapok alakulástörténetébe. Sok esetben nagyobb mértékben hatnak, mint a megélt tények.

 

Keresztülfolyik-e a nyelv

az Én kertjén?

Csató Péternek

1

 

                                    Öröme van az embernek szája feleletében; és az idejében mondott beszéd, óh, mely igen jó!

Példabeszédek 15. 23

 

            Nemcsak a kontextus miatt van, hogy egy szó vagy egy mondat rögtön megértettként fut be elménk pályaudvarára. Ott van az olvasás mögött a befogadó személy múltja, tapasztalata, olvasottsága. Mint egy táj, ami háttere a leírt szövegnek. Olvasás nélkül kontextus sincs. Nyelvi tradíciók, emlékezet nélkül nincs nyelv. S valóban, a szöveg a szemet gyönyörködtető természetre utal viselkedésével, megvan benne sok minden dolog, hely és hangulat, üzenet és növény, amik közül az olvasó választ, erudíciójának megfelelően.

            Az önmagukban álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, síkot képzel el, vagy csak egy lefestett „fadarabot” vagy épp egy lehajtható, kis ovális asztalkára utal, a vonat büfé kocsijában?

 

„A zűrzavar rendbontója”

Szubjektumkonstrukció[1]

            A "zűrzavar rendbontója" – Széll Zsuzsa utószavának a címe, Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (TD műfordításában jelent meg, 1977. Európa) című könyvéhez. Parti Nagy Lajos munkásságát aposztrofálnám most e nemes-míves szókapcsolattal. Hiszen PNL azt a tengődő populációt, mocsarat próbálgatta lecsapolni, amit a Kádár-kor nyelve jelentett. S az volt benne a rokonszenves, hogy nem a legátfogóbb gondolkodás köntösében mutatkozott és nem hitegetett azzal a népet, hogy létezik egy általa gerjesztett, örökkévaló pillantás, ami által ez a jelenségvilág lelepleződne. Csak épp az apokrif (rejtett) nyelvszemléletet felcserélte az apokaliptikussal (a leleplező és feltáró attitűddel), így nagyon hamar az akkori establishment ellenséggé vált. (Jómagam is hibás vagyok ebben, annak idején ügynökként dolgoztam ellene. )

 

Propeller 

Utóíz: a mondat

 

 

          Minden mondattal egy új világ kezdődik. Majd a gondolat csukódik, závárzat kattan. Szinte beleég a szembe a kép a virradatban: egy vékony nő hajol le, hogy bekösse a tornacipőjét.  Új nézőpont folyvást; jottányit se enged a bámész tekintet. Haja leér a járdára, bele a porba. A szoknyája felcsúszik. De így sincs befejezés. Jön a Zenit. A blende bekapja a pillanatot. Akit szeretsz, kapd be! Folytonos merengés, izzás. Majd egy sárga csekk. Film kezdődik így.

            Ahogy Salamon írja a Prédikátor könyvében (9. 13.): „Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.”

             Jóleső bölcselet. Szenvedély és elfojtás határán egyensúlyoz a szándék és a tett. Szemlencse-szelence. Fák csontvázai között a halastó. Középen: Koitusz Sziget. Az eszményi hely. Mint Rilke kunyhója. A hölgy a szájához emeli a fagylalttal telt kanalat. Citrom és csoki. A hajnal folyik le a torkán. És este is lesz rögtön. Orkán.

        

 

 

A versírás poétikája

Szómagokat hintett egy szótárfüzet vonalsoraiba, majd gyakran ügyelte felül ezeket a versültetvényeket: kihúzgálta a nem oda illő szógyomokat, örült, amikor kicsírázott benne egy-egy gondolat, és azt papírra vethette. Az ihletett percek sokkal sűrűbbek, mint a normális percek: akár másfélszer kevesebbnek tűnnek, mint hatvan másodperc. Összezsugorodik az idő és a tér: a semmi és a lét között egyensúlyoz a költői szubjektum, mire kiverejtékezi a legmegfelelőbb verssorokat, amit persze, lehet, hogy egy óra múlva kihúz. A versírás alkati kérdés. Vannak versontók és versszüzek. A versszüzek félnek a saját gondolatuk felvállalásától is, hogy azokba majd a kritika asztalán hogyan hatolnak bele.

 

A dicsőség genealógiája

A Biblia dicsősége

 

            Akkor térjünk vissza Isten dicsőségéhez. Ígéretemhez híven folytatom az eszmefuttatást. Az ószövetséget a törvény korszakának aposztrofálják, mert érvénybe lépett (A tízparancsolat és a többi parancs 613 rendelkezés összesen.) 365 végrehajtandó parancsolat és 248 tiltó.

            Aki vétett a törvény ellen, büntetést kapott. Ha halálos bűnt követett el, halállal lakolt. Ez volt a teokratikus (Isten központú) állam alapja. Aki vétkezet, az áldozathozatallal kiengesztelhette ugyan Istent a papok előtt. De az állatok vére nem volt alkalmas arra, amit Jézus tökéletes, hibátlan vére elért. Hogy egyszer s mindenkorra (örökre) semmissé tegye a bűnt.

 

A dicsőség genealógiája

A glória nem virtuális

            Ha valaki a dicsőségről akar írni, az tulajdonképpen a megfoghatatlant akarja megragadni. A szavak is csak körülírják, megmutatni, félreérthetetlenül definiálni nem képesek.

            Ahogy az éjszaka burkát átszakítja egy fényforrás vagy a sötétség hirtelen megvilágosul. Vagy a Nap kezd felkelni a horizonton és eljön az a pillanat, amikor a sugarak összeszövődnek egyetlen felfényléssé. Ragyogássá. Valami ilyesmi és mégsem ez.

            Mi a dicsőség tulajdonképpen? A bibliai szó héber jelentése, ott tartózkodás, jelenlét. Megtartó erő. Súly. A Biblia szerint Isten megjelenése fényként, tűzként, esetleg füstszerű, fehér köd formájában. (Aráfel).

            Az Újszövetségben görögül a doxa szó jelöli a dicsőséget, ami nemcsak ragyogást jelent, hanem véleményt és hírnevet is. Másik jelentése a feltűnés. Egy olyan jelenség, ami hirtelen előbukkan a semmiből és megnyugtat. Egy másik dimenzióba léptet.

            Hétköznapi használatban a siker, az elismerés szinonimája. A glória, ami a festményeken a szentek feje fölött van, jelzi, hogy az illető felkent, kiválasztott és körbeveszi valamiféle sugárzás, erő. Ami jelzi a tekintélyét, hatalmát és morális megkérdőjelezhetetlenségét, rajtakaphatatlanságát.

 

 

Arany János, A bajusz meg én kiskoromban

 

Kezdetben voltak a mesék, meg Arany János A bajuszával. Volt egy falu, nem tudom hol… Számomra így kezdődött az irodalom:

„Volt egy falu nem tudom, hol,
Abba’ lakott
mondjam-é, ki?
Se bajusza,
Se szakálla,
Egy szőrszála
Sem volt néki;
Annálfogva helységében
Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya;
E volt az ő titulája.

Anyukám olvasta fel nekem ezt az elbeszélő költeményt. Édesanyámmal és nagyszüleimmel falun éltem, mint Szűcs György, és kóstolgattam a szavakat, amelyeket róla kanyarított Arany János. Ízlelgettem a szépirodalmat. Nem egyszer, sokszor olvasta fel anyukám. Szinte már könyv nélkül is ment. Ültünk ketten a szobában, és ő olvasott, fennhangon, szépen hangsúlyozva, öröm volt hallgatni. Jól ki tudta emelni Arany János humorérzékét. Nagyokat nevettünk Kopasz-szájú Szűcs György bátyán, akinek csak az az egy hiányzott a boldogságához, hogy nem nőtt bajusza. Ezért nem lehetett belőle tekintélyes ember, sehol nem vették komolyan, mert bajusz nélkül a magyar ember nem is ember. Nagy igazság volt ez, komoly tudás egy magamfajta, még iskolás kort sem ért kislánynak a látszatokra épülő világról. Arany, akinek szintén kackiás bajusza volt, önfeledten ironizál a bajuszhiány társadalmi és lelki következményein. Még egy állandó jelzőt (Kopasz-szájú) is fabrikált Szűcs Györgynek, amint egy eposzi hőshöz illik, persze ezekkel a fogalmakkal, az epitheton ornans szerepével akkor még nem lehettem tisztában. Az epikai hagyomány követésének megvolt a belső indoka is, Arany János szerint, tudniillik Szűcs György falujában könnyen ragasztottak nevet az emberre, nyilván gúnyból:

 

Az ünnep genealógiája

Időt áldozni, teret szentelni

 

            Az összegyülekezés, az ünnep, mindig a megalapításra való emlékezés. Valaminek a kezdetét akarjuk feleleveníteni, szinte újraírni s kitágítani. Összehívni az érintetteket, hogy egy napra mindenki hagyjon fel a hétköznapi tennivalóival, álljon meg, üljön le. Nyugodjon meg és gondolja át az eddig megtett utat. Mérlegelje az eredményeket, örüljön a teljesítménynek, adjon hálát a sikerekért. Hogy tart még a jólét, a kegyelem és az élet. Közben nézzen bele a harcostársak szemébe, hallgassa meg történeteit a többieknek. Vonja le a tanulságokat és jelöljön ki új célokat. Az ünnepi összejövetel[1] segít visszamenni a rajtvonalhoz képzeletben, ugyanakkor megláttatja a jövőt.

 

 

Halványkék szintagma-lánc

A tények és a hit

 

            Mit gondoljak arról, ami történik? Ki tudná megmondani, vajon valóság-e egyáltalán, amit beszélnek?   S van-e alapja annak, amit mondanak? Amit felépítettek verbálisan és jól megkentek a fantázia textúrájával, az most illatot áraszt a hírek között. Mintha a képzelet felületén csúszkálna az elme, lágyan kenik a feltételezéseket, hogy folyjon. S esetleg, aki rám gondol, amikor épp elmélkedem a dologról, érzi, hogy kibújok a tudatából és lefekszem a szabadság abszolút ágyába aludni. A helyemre heveredem le. És kizárok a fejemből minden más teret. Csinálok egy kuckót az égből lehulló szöveghelyekből, ami szigetelni tudja a partikuláris hangokat. Isten Országa nem beszédben áll, hanem erőben. Mind az élet és mind a halál a nyelv hatalmában van. A hit pont a nem látható dolgok valósága és a reménylett megvalósulások világa.

 

A gondolkodóba ejtett én

Az Ingeborg Bachmann – beszédhez[1]

 

Deja vu! Mintha álmomban mondta volna Hartay Csaba, Te, odaülök a géphez, és mint a sír, hallgatnak a szavak. Mintha az eredendő bűn „jutalma” lenne ez a korlátozott „anyag”! Lehetőség, ami voltaképp az „írás”. Tegyél bele sót, cukrot, belefolyatjuk a sírást!  Beleadunk apait, anyait! Hagyd két napig állni. Azután daráld le. Csak az a pillanat a fontos, amikor a téma megtalál. Azután írni kell. S ehhez semmi köze a nyilatkozatoknak. A felkérések és a díjak nem írói entitások.

 

 Formálj a pépből ezt-azt. Tedd a mélyhűtőbe. Majd áztasd be. Majd irány a sütő! És mégis félkész. Vacak alap. Nem tudunk könnyen beszélni. Egész nap kérleljük a szavakat. Mondjatok már valamit. Fogdossuk őket. Bevesszük a szánkba a legszebbeket. „Akit szeretsz, kapd be!” Mégsem ízlik nekik a mi módszerünk. Nem szóra bírhatóak. Ha meghamisítjuk a személyiségünk azáltal, hogy belemegyünk egy ránk erőltetett beszédbe, a törékeny, cizellált egyensúly megbomlik. S ez szembeköpés. nem olyan, mint a Jézusé, ami látóvá tette a vakot. Hanem fordított köpés.

 

 

Szélben rohanó fű

Tandori Dezsőnek

 

 

Nincs bekezdés. Se zárójel. Se folyt. köv. Se metafora, se pillangóhatás. Csak nézem a fát. Ülök a nejlon teraszon egy tea mellett. Emlék legeltet. Egyéb cselekedetek helyett. A létezés és a tudás szövetségkötése beérte a telet. Ez azt jelenti, hogy a dialektika megbukott. A világló rejlés kibújt az allegóriából. (Erről a hírek beszámolt.) Egyedüliként jött be a világba a rejtegetett titok, mint aki nem lehet semmihez hasonló. S ahogy elvesztette általános egyetemességét, úgy szövődött bele az abszolútba. És akkor az szavatossági ideje is lejárt. S ezzel a természet és a gondolkodás megtalálta a közös nevezőt. Azt a dimenziót, ahol a kimondott szó behatolhat az írottba. Ez volt az a pillanat, amikor a mindenkori Kívüli és Túli elnyelte a Bensőt. S ugyanezzel a gesztussal egyben újjászülte a maga közegét, amiben növekedett. S így szóhoz juttatja az összes kezdetet. Ennyit tett a Tett. Nem nevetett.

 

 

​​

Botz Domonkos és írásművészete

 



Igen sok könyv, igen sok szerző: napjaink egyik kulturális „termése” ez a tény, azokkal a cáfolhatatlan és statisztikailag igazolt adatokkal együtt, hogy kevésbé olvasunk, kevésbé „fogynak” a kötetek. Sok könyv, sok szerző, egyszerre könnyű és nehéz megjelenni, a végeredmény a művek sokasága: jó esetben széles sugárban a boltokban is, vékony sugárban kis példányszámokban. Köztük persze gyengék és rosszak, mondjuk úgy, kevésbé jók, vegyesen. Jók is, tehát az irodalom maga, s most ne méricskéljünk; Osvát Ernő, a Nyugat legendás szerkesztője mondta, hogy vannak a nagy írók és van az irodalom. Irodalmon belül gondolkodom a szép számban megjelent könyveket kóstolgatva és valamelyest ismerve, s ez már dicséret, nyilván nem nekem, hanem az alkotásoknak. Ebben a kétségkívül gazdag termésben – Botz Domonkos művei is természetesen idetartoznak – sok hasonlóság és eltérés van, persze a szépírói minőség összeköti őket. Mi az, ami számomra egyértelműen kiemeli Botzot és műveit a viszonylagos nagy és minőségi mennyiségből?

 

 

 

High-tech szimulakrum

Effektív nirvána

 

 

A narratíva és a történetszövés. Bomlik a sorozat-szövet. Ahogy olvasod a ruhákat a szekrényben, a reflektálás felövez. Eseményláncolat tekeredik a derekadra. Mintha a ceremónia szívedbe akadna. Nem kell névelő. Puskázik a laptop. Skype-üsző.  Jössz haza egy vonaton. Mintha kabátgomb lenne minden atom. Játszol s elalszol. Túlmentél Cegléden. Szolnokra haragszol. Tanulság most sincs. Csak nagy por. Majd csak azért is utazol még. Prédikálsz a büfében. Az Ige égkék. A forró lélek lehűl. De marad a pupilla párás. Megtalált debanalizálás. Itt a léptékváltás!  Leírtál hetvenhét szót. A nirvána most végszó.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal