Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Levelek és kövek

Könyv és cipő

A nyelv nem a világon kívüli valami. Része annak, amiben élünk, mozgunk és vagyunk. A nyelv a beszéd által öltözködik fel. A szó cselekvéssé válik, amikor hanggá lesz az ige. Elhagyja a szájat s a fejet a gondolat. Kirepül a fészkéből a fecskefióka. Vissza ugyanúgy már nem megy. Visszatérésekor már rajta lesz a tapasztalat, az út hímpora, virágpora. S ahogy a Biblia mondja, ahogy leszáll a hó, és belehull az eső a földbe, úgy a beszéd, az ige is megcselekszi, amiért küldetett. Nem tér vissza az égbe. Esetleg páraként száll fel immár.

 

A prezentifikáció és a szamovár

Lengyel Balázs és az Újhold emlékére

Az alábbiakban elmagyarázom, hogyan találkozik a szamovár és a prezentifikáció a boncasztalon? Miről van szó?

Husserl szerint a prezentifikáció fenomenológiája egyetlen jelenségen keresztül mutatja be összes jelentős művét. Husserl már a korai feljegyzéseiben is ragaszkodik ahhoz, hogy többféle megjelenítés létezik. Nemcsak azt jeleníthetjük meg – állítja –, ami egyszer már jelen volt.

Vagyis elképzelhető egy olyan megjelenítés is, ami nem újra-megjelenítés, nem re-prezentáció, nem visszaemlékezés. Valami olyannak a megjelenése, ami tulajdonképpen sohasem volt jelen. Ezt a nem a jelenen alapuló megjelenítést nevezi Husserl Vergegenwärtigungnak. Ricoeur pedig ezt fogja prezentifikációként fordítani Husserl Eszmék című művének francia kiadásában 1950-ben.

 

 

 

Borzongva olvasom újra az alábbi írást (megjelent a Kapu folyóirat egyik „kőkorszaki” számában), mert tragikus melléfogásaim egyikének dokumentuma. Miért voltam vak és süket? Kortárs irodalmunk szerepeit akkor már kiosztotta a két „fősodrás”, s minden más törekvéstől megvonta az oxigént. A nép-nemzeti szekértábor makacsul hurcolta magyarságunk összetett, számos kórképet kimerítő idegbaját, közben dörgölőzött ide meg oda, a posztmodern mocsoklavina pedig maga alá temette az alkotói méltóságot, autonómiát. Hogy mi okuk volt rá? Kevesebben osztoztak így a támogatások, (ösztön)díjak s egyebek állami kolduspénzén. Elvtelen cinizmusukat amúgy tetszetős ideológiákba burkolták, kétségtelenül ügyesen váltak árucikké… Talán itt az idő, hogy újból felmutassam ezt a különös kordokumentumot. Elképzelhető, más irányt is vehetett volna a magyar irodalom a nyolcvanas évek végén. De az írástudók újabb árulásából adódóan végül olyanná lett, hogy ma szégyellhetjük írói mivoltunkat. Néhány kiegészítés, apróbb javítás után, íme…

 

Jáspis, zafír és smaragd

Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.

(Prédikátor 3. 11.)

 

Jézus Krisztus jelentette ki a filadelfiai gyülekezet pásztorának, hogy amiért megtartotta béketűrésre intő beszédét, Ő is megtartja őt a megpróbáltatás idején.1 A Biblia egésze sugall egyfajta üzenetet, amelynek lényege, hogy az engedelmesség, a hierarchia elfogadása, áldást hoz. Ha felfelé engedelmes az ember, lefelé könnyen érvényesíti uralmát, akaratát. S a békességre törekvés azonban néha ellentétbe kerül az igazsággal. De végül a nyugalom kétségbevonhatatlanul szükséges ahhoz, hogy az intuíciónak leszállópálya legyen.

Krasznahorkai László szerint a napnyugta rendkívüli színjáték, „Az átmenetnek és a folyamatosságnak pompázatos látszata, gigantikus előadás, gyönyörű freskó valamiről, ami nincs. Elillanás, az elmúlás, a kihunyás, a hamvadás különleges példázata és a színek ünnepélyes bemutatkozása. A vörös és a lila, a sárga és a barna, a kék és a fehér lélegzetelállító megdicsőítése. Ami ezernyi rezdülést kelt nézőjében.”2

 

Mozgólépcső-lábjegyzetek

 

 

 

A stukkókra kent vér. Ez volt a konferencia címe. Közben újraindították a videót, épp az üvegpalota projekt ment. Építész kinyitotta a laptop fedelét, benyomta gyöngéden a gombot. Bekapott egy konyak meggyet. Üdvözölte a memóriát, moderált és operált.

 

A receptorok meg szalutáltak. Ilyenkor, reggel még friss az elme. Jegyezte meg. A stílus, a terv egyszerre lett áttekinthetetlen. A televízióban épp a plexi mozgólépcső gördült le a buszmegálló mögül, patkányok rohangáltak fel-alá a prezentáció mélyén.

 

Nem történelemkönyveket írt

Umberto Ecoról

 

 

csupán a szavak számítanak, a többi üres locsogás

Ionesco

 

 

Umberto Eco a bolognai egyetem szemiotika professzora ismert regényíró, esszéista és újságíró is, a XX. századi olasz irodalom kiemelkedő alakja, hiszen társadalomkutatóként és filozófusként is meghatározó gondolkodója korunknak. Számtalan nyelvre fordították műveit, és a különféle nemzetek kultúrájában elmélkedésre készteti olvasóit. Igazi terepe a középkor, avatott elemzője, képes összekapcsolni a középkor és a legújabbkor emberének érzéseit, meglátásait. Beható történelemismeret jellemzi, korok lenyomatát adja.

 

Hasonlatok kertje


Amikor a szubsztancia felfénylik, (kel a Nap), a valóság létrehoz egy új entitást, és nem engedi, hogy a dolog a semmibe hulljon alá. Mi mindannyian a tulajdonságaink alatt állunk. Érzünk és tervezünk. Mindaddig láthatatlan számunkra az „önmagában alapozódó lét”. (Aquinói Tamás kifejezése.) Amíg fel nem fedezzük a saját feladatunkat az időben. Ezért visszaalszunk megint egy kicsit.

 

 

Kántor Zsolt:

Tanít az égbolt

 

Egy Szkrjabin-prelűd bombasztikus ihletettsége váltotta ki nála azt a fölfoghatatlanul eksztatikus érzést, amikor az abszolútum belépett a tudatába. Legalább is úgy érezte, tapasztalta? Hogy a végtelen kiömlik a nyelvére. A teljesség elhódítja a sorsát, természetét és a lelkét a múlandóságtól az időtlenség számára. Az örökkévalóság állt ott az ágya mellett meztelenül, de ő megrettent.

Nem volt képes még megérinteni s megérteni sem. De ez csak egy pillanatig tartott, mármint a zavarodottság, utána rögtön elengedte a kételyt, eldobta a kezéből a konkrét világot és élvezni kezdte az új realitást. Amikor az ember a befogadásnak egy magasabb szintjére kerül, más személyiséggé lesz.

 

 

 

Digitális világrend

Mozdulatok raktára

1

            Az időtlenség lassú múlásában is rezgést tapasztal a szellem. Nincs két örökkévalóság. A szív hangok nélkül kommunikál azokkal, akiknek nincs nyelvük. Szavakból sző, atmoszférát Mondatokat vesz ki a múltból, mint áttetsző ásványokat? Igen.

            Ehhez az autentikus jelbeszédhez szükséges a kéz. A fejnek is tudnia kell, a csikó és bástya hova lép? Végül: szavak nélkül is képes beszélni azokkal, akiknek nincs nyelvük. Akik szomjazzák a kezdetet, nyitva van a lelkük.

            Nem hangok építik fel a megértést, hanem madarak. Nem szavak oldozzák fel a bűneiből a folyót, hanem tiszta textúrák. (Halak. Medúzák.)

 

 

AZ ÖNGYILKOSSÁG MÉLTATÁSA

 

Az öngyilkosság az emberi természetnek olyan

eseménye, hogy akármennyit beszéltek,

tárgyaltak is már róla, mégis mindenkit

 állásfoglalásra késztet, s minden korban

újra meg újra napirendre kell tűzni.”

(J. W. Goethe)

 

I.

 

Írásom nem az öngyilkosság apoteózisa. Írók, filozófusok pályájának tanulmányozása során feltűnt, gyakran kényszer hatására cselekedtek, kik önként vetettek véget életüknek. Ez lehet a hatalom megtorlásától, a nyomortól, a betegségtől való félelem; esetleg melankólia, vagy valamilyen szenvedély parancsa.

Az összegyűjtött listában (Akutagavától Stefan Zweigig) alig találtam olyan nevet, aki életének tudatosan, megfontoltan fordított volna hátat, mikor menetjegyet váltott a nemlétbe.

Ugyanakkor olyat, aki méltatta az önkéntes halált, jó fél tucatnyit.

Mielőtt szemügyre vennénk az utóbbiakat, nézzünk szét még az öngyilkosságot elkövető személyek között. Mi vezeti őket erre a tettre?

 

 

Kultúrharcom

 

 

Nehéz ezeket a gondolatokat leírnom. A politikáról A Hetedikkel kapcsolatban nem szoktam beszélni. Azonban bármilyen távolságtartóan kezelem is az alábbi témát, lehetetlen a politikát nem érintenem. A politika ugyanis beletolakszik mindenbe, nem hagyva magánszférát.
A gyermekéveim az 1970-es, a kamasz éveim az 1980-a évekre estek. Ez a puha kádári diktatúra korszaka volt. Egy hanyatló diktatúráé, amely egészen addig leválthatatlannak tűnt, amíg a Szovjetunió át nem esett a gerontokrácia tragikomikus évein, s Gorbacsov be nem ismerte, hogy a rendszer fenttarthatatlan.
   A magyar rendszerváltás - azaz, amit annak neveznek -, nem volt más, mint a szovjet érdekszféra szűkülése. A szovjet megszálló hadsereg kivonult hazánkból.
Aki azt gondolja, hogy ezért megharcoltunk és győztünk, az súlyosan téved. Az ölünkbe hullott a lehetőség, amivel ismét rosszul éltünk.

 

A nyelv, az én és a közösség

Jézus mondata: Akarom, tisztulj meg!

 Máté 8.3.

 

            Egy-szerű (1 formátumú, Egy Alakú) megállapítással kell kezdenem. A szavak jelentését leginkább szövegkörnyezetük határozza (szabja) meg. Ha van nekik olyan. Az önmagában álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, sík, lefestett „fadarabra” vagy egy lehajtható, kis ovális asztalkára a vonat büfé kocsijában? Kép jelenik meg a tudatának a vetítővásznán vagy valami más, nyelvi-történeti háttér? Miért mondják annyira nyomatékosan tehát, hogy gondolkodásunk első sorban nyelvi jellegű? És nem képi. Nem hangtani? Nem íz-, és illat-központú? Hanem mindenképp valamelyest a filozófiát, a szavak használatát érinti?

 

 

 

La Dolce Vita

 

"Az édes élet" 1960-ban készült Frederico Fellini film címe, amely még 1960-ban a cannes-i filmfesztiválon megnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát. Az élvezeteket hajszoló, léha életről szól a film.

A film tartalma a legjobban a Wikipédia megfogalmazásában érthető:

"Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. S noha a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát."

 

Jellem, gondolkodásmód

Szemlélet és stílus

            Heidegger int, nehogy azt higgyük, hogy a szó rögtön szállítja a dolog áttetsző lényegét. És Roland Barthes szövi tovább, elmagyarázta, hogy az én-kép és az Én-mondás szférája más, még ha összeforrt is. Maga a személy is a jelölőlánc részese, a beszélő megművelte föld, a nyelv, az a matéria vagy dolog, amiből a mondó származik. Bár az általunk értett diskurzus szimbolikus, az individuum is szemantikai konstellációként rögzül, akár egy számegyenesen kijelölt „pozíció”. Az írás csak egyetlen pillanatig lép ki az imaginárius szegmensből, amikor a megmondó én összhangja a mondatok alapján cselekvő énnel teljes. Ez a másodperc egy kegyelmi állapot. A Logosz találkozása az elmével, a szellem érintése a bőrön. A meghalást feltartóztató borzongás. Ami fölötte áll a testnek. Jövőhorizont, mondaná Hegel. A szellem fenomenológiája alapján. Vagy a „zűrzavar rendbontója” (Karl Kraus szavaival) bekukkant a kulisszák mögé és leírja, amit lát. Ejnye. S a számítógép kiírja, keressünk másik energiaforrást, mert lassan lejár az elem szavatossági ideje, az akku feladta. Nincs benne tovább spiritusz, se Petró.

 

A művészetről


A Szint kérdésére: "A művészet olyan objektív tevékenység, amely hat az emberi érzékszervekre, és agyi élvezetet okoz. Lásd gasztronómiai élvezet, szexuális élvezet, zenei élvezet, színházi élmény, múzeumi katarzis, balett, tapintási élvezet, lásd futuristák tapintó asztala, népi tánc, távfutás, endorfinok szabadulnak fel, elektromos stimulálás, drogok fogyasztása, fészbukolás, TV sorozatok, Kocsis Zoltán leül a zongora mellé, és nem csinál semmit, mert ez van a kottában (John Cage: 4 perc 33 másodperc), stb."

 

Tükör által, homályosan

Ingmar Bergman emlékére

Amit az újkor embere mond, azt mind fenntartással közli. (Mihail Bahtyin tudta ezt.) Túl finom irónia. A néven nevezés mágikus ereje azonban megmaradt. Pars pro toto – (rész az egész helyett), sok enni kívánó személy helyett sok száj várja Isten beszédét. Az ámuldozás lélegző tájként beszippantja a gondolkodás. Az éj gyökerei között futnak a sínek. Szeráfok és faunok bámulnak a mozgólépcsőn. Hörcsögök. A pillanat folyóban széttépett nyakék. Egyetlen élet: gyöngy az ég. Egy kerub csönget, kozmikus robot. Tarsolyában hormonok. Hallgatom a mikrokozmoszt. Mintha valaki összeroppantaná a táskarádiót.

 

Az idea reakciója

Lélekjelenlét

            A túlcsorduló emlékezet arra fókuszál, ami rajta túl terül el, azaz, ami a hatókörén kívül van. Azokat az elbeszéléseket élesíti újra, melyek alszanak. Egy képzeletbeli történelmet talál fel, egy még meg nem született és meg nem tapasztalt (de vágyott) világot, amit az emlékező elme álmodik magának. És tulajdonképpen megtörtént eseménysorként vetíti le belső szemhéja falán. Érdekes talány.

            Csak Isten tud a bőrbe kötött lélek láthatatlan könyvlapjaiba belelapozni. Ő viszont tudja, hogy az álmokra nem vonatkozik az elévülés. Elevenek maradnak még egy másvilági kontextus kulisszái között is. Ezzel az érvelésmód szabadságfoka is megnő. Az ideák hatékonyak. Bele tudnak szólni a hétköznapok alakulástörténetébe. Sok esetben nagyobb mértékben hatnak, mint a megélt tények.

 

Keresztülfolyik-e a nyelv

az Én kertjén?

Csató Péternek

1

 

                                    Öröme van az embernek szája feleletében; és az idejében mondott beszéd, óh, mely igen jó!

Példabeszédek 15. 23

 

            Nemcsak a kontextus miatt van, hogy egy szó vagy egy mondat rögtön megértettként fut be elménk pályaudvarára. Ott van az olvasás mögött a befogadó személy múltja, tapasztalata, olvasottsága. Mint egy táj, ami háttere a leírt szövegnek. Olvasás nélkül kontextus sincs. Nyelvi tradíciók, emlékezet nélkül nincs nyelv. S valóban, a szöveg a szemet gyönyörködtető természetre utal viselkedésével, megvan benne sok minden dolog, hely és hangulat, üzenet és növény, amik közül az olvasó választ, erudíciójának megfelelően.

            Az önmagukban álló kifejezések pedig használójuk gondolkodásmódjából ágyazódnak „ki”. Mit gondol a beszélő arról, amit kifejez? Mire asszociál, amikor azt mondja, hogy asztal. Egy négy lábon álló, téglalap alakú, síkot képzel el, vagy csak egy lefestett „fadarabot” vagy épp egy lehajtható, kis ovális asztalkára utal, a vonat büfé kocsijában?

 

„A zűrzavar rendbontója”

Szubjektumkonstrukció[1]

            A "zűrzavar rendbontója" – Széll Zsuzsa utószavának a címe, Karl Kraus: Az emberiség végnapjai (TD műfordításában jelent meg, 1977. Európa) című könyvéhez. Parti Nagy Lajos munkásságát aposztrofálnám most e nemes-míves szókapcsolattal. Hiszen PNL azt a tengődő populációt, mocsarat próbálgatta lecsapolni, amit a Kádár-kor nyelve jelentett. S az volt benne a rokonszenves, hogy nem a legátfogóbb gondolkodás köntösében mutatkozott és nem hitegetett azzal a népet, hogy létezik egy általa gerjesztett, örökkévaló pillantás, ami által ez a jelenségvilág lelepleződne. Csak épp az apokrif (rejtett) nyelvszemléletet felcserélte az apokaliptikussal (a leleplező és feltáró attitűddel), így nagyon hamar az akkori establishment ellenséggé vált. (Jómagam is hibás vagyok ebben, annak idején ügynökként dolgoztam ellene. )

 

Propeller 

Utóíz: a mondat

 

 

          Minden mondattal egy új világ kezdődik. Majd a gondolat csukódik, závárzat kattan. Szinte beleég a szembe a kép a virradatban: egy vékony nő hajol le, hogy bekösse a tornacipőjét.  Új nézőpont folyvást; jottányit se enged a bámész tekintet. Haja leér a járdára, bele a porba. A szoknyája felcsúszik. De így sincs befejezés. Jön a Zenit. A blende bekapja a pillanatot. Akit szeretsz, kapd be! Folytonos merengés, izzás. Majd egy sárga csekk. Film kezdődik így.

            Ahogy Salamon írja a Prédikátor könyvében (9. 13.): „Nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.”

             Jóleső bölcselet. Szenvedély és elfojtás határán egyensúlyoz a szándék és a tett. Szemlencse-szelence. Fák csontvázai között a halastó. Középen: Koitusz Sziget. Az eszményi hely. Mint Rilke kunyhója. A hölgy a szájához emeli a fagylalttal telt kanalat. Citrom és csoki. A hajnal folyik le a torkán. És este is lesz rögtön. Orkán.

        

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal