Videó

Csomópontok – Turi Attila építőművész
és alkotótársainak kiállítása




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

 

Mózes nyolcvan évesen kezdte a szolgálatát. Ábrahám száz évesen apa lett. Ádám százharminc évesen nemzette Séth nevű fiát. majd Séth 912 évig élt. Járed százhatvankét évesen lett apa, a fia az az Énókh volt, akit az Isten magához vett élve. Noé ötszáz évesen nemzette Sémet. Egyébként százhúsz év a mai ember életideje a Biblia szerint. Ezt figyelembe véve egy hetven éves férfi érett fiatalembernek nevezhető.

 

És mindvégig úton vagyunk a megértés felé. Az ember magával viszi önmagát, nem tudja elhagyni az ént a beszéd. Nem mi csináljuk a nyelvet. Ő alkotott bennünket, az Ő legelőjének nyája vagyunk. S amit legszívesebben magunknak kívánnánk s tennénk, azt tesszük másokkal. Olyan mértékkel mérnek nekünk, mint amilyennel mi mérünk.

 

 

 

Újabban meglehetősen nehezen veszem rá magamat bárminemű írásmű formába öntésére, amely jelenségnek kézzel fogható, jobban mondva néven nevezhető okait is a maguk nevén tudnám szólítani. Minderre azonban jelenlegi elmélődésem során nem kívánok kitérni, elvégre, mint ahogyan a jól ismert passzus is oly találóan meginvitálja: "Ideje van...", méghozzá mindennek a maga jól meghatározható és tetten érhető ideje. Mostanság inkább a csendes magamba mélyedéssel telnek napjaim... Önmagamba, mint ahogyan az a magam egyszerű módján képes lehetek meghatározni. A Belső Titkok Világa, amelybe életem során oly sokszor nyílhatott már alkalmam betekintést tenni, mostanság oly ambivalens módon viseltetik irányomban: hol elfogadó, hol a borzalmakig fokozván az elutasítást mutatkozik elképesztő mértékben kirekesztőnek. Ennek is oka van... a Gnózis Útján járók bizonyára pontosan ismerik mindazt, amiről jelenleg szót szeretnék ejteni.

 

 

A modern regényt az ismeretelméleti túlsúly, a posztmodern románcot viszont az ontológiai túlsúly jellemzi. (valóságillúzió, felfüggesztése). De a két pillangó egymásba szerethet.

Mennyire vágyunk arra, hogy ne vonja el semmi a figyelmünket a számunkra oly fontos gondolkodástól. S amikor már semmi nem vonja el figyelmünket attól, amiről egész életünkben azt hittük, ez lényeges, (a szél is eláll), akkor mi magunk vesszük el a koncentrációt attól a valamitől, amit eddig a legnélkülözhetetlenebb (vágyott) tevékenységnek tartottunk. Kikerüljük azt, amit szeretünk. Megunjuk.

 

 

„Nemzet metafizika nélkül, olyan, mint templom oltár nélkül.” Georg Wilhelm Friedrich Hegel kitűnő megállapítása azon kijelentések közé tartozik, amelyekkel a keresztények is egyetértenek. A megismerés minden formájában az abszolútum szerez önmagáról ismeretet.”Ez is stimmel, hiszen Isten szelleme, azaz maga a Mennyei Atya találta ki a látható világot ilyen formában, amilyenben jelenleg megismerhető. Ő szerez ismeretet minden egyes történéssel és szabadalommal, mert Ő Benne lakozik a teljesség. S amikor az ember nyilvánosságra hoz valami egészen újnak tűnő, fantasztikus állítást, Isten csak annyit mond: „Na, végre! Észrevették.”És kipipálja az átadandó információk között.

Tőle származik a Szellem, Aki önálló személy, de nem független az Örökkévalótól. De külön entitás, Aki teljesen az Atya fejével és a Fiú, Jézus Krisztus szellemiségével gondolkodik, cselekszik. Ezért minden tudományos felfedezés először Isten elméjében fogan meg. S a Szellem helyezi bele az emberbe a tanítást, az invenciót, a szándékot.

 

Egyetlen perc nyugalom, akár a szappanbuborék. Nem akarja a szív, hogy megérkezzen a pillanat. De jön! S meggondolja magát. Itt marad. A fodrásznál ül, szánt a borotva az arcán. Hallgatja a borbély szentenciáit. Nincs titok. Mondja. Mindenki hallja, amit mond az ember. Minden sarkon egy-egy műszer. Fáj egy kicsit a nevetés. Az öröm rögtön szomorúságba fordul, amikor elárulja a száj a bensőt. Kimondja mindenki, amit rejteni szeretne. A nyelv örökké önmagát teremti. S elárul.

 

A jó örökséget hagy unokáinak. A bűnösnek marhái eltétetnek az igaz számára.

Péld. 13. 22.

 

( Az igaz ember nem egy műtárgy.) Jaj! Hogy ki az igaz ember? Nietzsche azt válaszolná, hogy senki. Rousseau pedig azt, hogy aki a virágot szereti. Kierkegaard viszont azt, hogy, át kell menni egy átjárón, egy kapun. Be kell lépni az örökkévalóságba Jézus személyén keresztül. Az élő Igén át. A testté lett Logosz az út. Ah. Az igazság. Ilyen egyszerű. Amit a filozófusok évszázadok óta kívánnak megtapintani, az Agorán kezet fogott velük. Krisztus, mint Abszolútum, rátette forradásokkal teli tenyerét Szókratészra, Arisztotelészre. De ők hitetlenek maradtak. S a világi szemlélet megvakította a hitetlenek elméit. Pál apostol kijelentést kapott az igazságról, s el is mondta Athén piacterén. Az igazzá levés annyi jelent, hogy elismerjük, a halálnál nagyobb Krisztus. Legyőzte a halált a Messiás. Feltámadt a halálból a Szó. Kijött a sírból Isten Fia. Mert nem a saját bűnei miatt halt meg, hanem mások vétkei miatt vált azzá. Az igazság önfeláldozása milliókat mentett meg. Ilyen egyszerű? Kérdezi ügyvéd barátom. Igen. De Jure- De facto. Ezek tények. Az emberiség viszont képtelen elviselni a legeslegnagyobb ajándékot. Mert valami bonyolultat szeretne, hogy elbújjon mögé. Igaz emberré válhat mindenki a vér által. S aki befesti magát ezzel a vérrel, máris vonatkozik rá a megváltás. Ez a líra igazából. Szép és nemes. Mégsem mítosz. Valóság.

 

 

William Blake és David Almond ifjúsági regényei

 

Van valami magától értetődően igaz a mondásban, ami szerint csak azt tudjuk igazán jól, amit képesek vagyunk megértetni, akár egy gyerekkel is. Ez feltételezi, hogy a fogalmak, a csak a szakértők által értett műszavak akadályait is képesek vagyunk megkerülni – a körülírás, a játék, a történetmondás, a sejtetés, a fantázia segítségével. Ezen az alapon az ifjúsági regény lényegében érintkezik a „nagy művészettel”: nem csak a kritikusok számára működőképes. Értékét éppen az adja, hogy a fogalmilag nehezen vagy csak közhelyesen kifejezhető örök emberi kérdéseket, élményeket képes érzéki formában, illetve nyelvi alkotásként hozzáférhetővé tenni. Lehetnek ezek akár szédítő természetfeletti magasságok, ugrásra csábító filozófiai mélységek, akár William Blake, akár egy ifjúsági regény.

 

 

Ez a mondat azt jelenti, amit jelent. Jézus, mint Isten fia elszenvedte a legyilkolást, a kivégzést helyettünk. A szellemvilág ezt tudomásul vette. Tudja minden angyal, hogy nem a saját rosszasága miatt halt meg Isten fia. Hanem a teremtmény fajult el. Az emberiség bűnei miatt tette az Atya bűnné azt a Lényt, Aki bűnt nem ismert addig.

Akárcsak Noé idejében. De az Örökkévaló kegyelme most még nagyobb és kitágítottabb körű volt, mint a bárka idején. Tudta, hogy újra elromlik a „motor”, mivel az alkotó akarata ellenére az alkotás megette a pirulát, ami a gonosz ismeretet, a sötét tudást tartalmazta. Nem kellett volna. Így nem tudott saját erőből átváltozni, megjavulni. Beteggé lett a működése. Attól kezdve, hogy evett, ösztönössé vált a viselkedésében a hazugság. A gyűlölet. Erről tanúskodik a történelem.

Ezért A Mennyei Atya kitalált egy helyettesítő áldozatot. De ahhoz kellett a Fia, amit a legjobban szeretett ezen a világon. Mégis odaadta, mivel minket is sajnált, sőt! Annál több! Szeretett és azt akarta, hogy a bevett gonoszság-pirula hatását semlegesítse majd a fia kiontott véréből készült új pirula. És lőn!

 

A fog megette az összes gyógyszert, ami otthon fellelhető volt, Cataflant, Algopyrint, Algoflexet, Brufent, Aphrarax Dolot, Demalgont és Aspirint. És a fájó zápfog itta meg az összes pálinkát, a vörösbort és a tokaji furmintot. Azután ezeket a szereket kombinálta, hogy enyhítse a fájdalmat. A vörösbor és a Cataflan páros volt a leghatékonyabb. Attól két órát aludt. Egy hétig bírta, hogy elviselje a kínokat. Majd egy csütörtök reggel elment és kihúzatta a fogát.

Egy kétmilliméteres luk volt a zápfog oldalán. Jó mély. Ki-bejárt a huzat rajta a harmincnyolc fokos melegben. S az idegek kórusfesztivált rendeztek abban a kis lyukban. Ordítottak, üvöltöttek az észlelések. a nyilallások. Tort ült a gyulladás és a kín. Arra gondolt, hogy megkeresi a harapófogót a spájzban és maga intézi el, a saját kezével húzza ki azt a makacs csontot. De attól tartott, beletörhet a fog. Persze, a lüktetés megszűnt a kémiai szerek hatására, de a tompa fájdalom tovább munkálkodott.

 

        Ady Endre kései líráját – a fordulatnak tekinthető 1912-13-as évektől kezdve – megváltozott szimbólumkezelés és az igemetaforák beszűrődése jellemzi. E két tendencia pedig már távolodást jelent a szimbolizmustól és az avantgárdot előlegezi.

A fordulatot főleg két vers megjelenéséhez szokás kötni. Sokan a fordulat kezdetét a (Hatvany Lajosnak ajánlott) Hunn, új legenda megjelenéséhez kötik. De az itt kezdődő folyamat csak Az eltévedt lovas megírásával vált teljessé. Talán ez utóbbi vers tükrözi a stilisztikai és szemléletbeli fordulat teljességét.

 

Étel-ital helyett a Szó
táplálta szellemét.
Elfeledte, hogy nincstelen,
hogy csak por és szemét.

Áttáncolt nyomorán: a Könyv
nem hagy szárnyatlanul.
Micsoda szabadság, ha a
Szellem felszabadul!

Emily Dickinson:1586
(Halmai Tamás fordítása)

 

Ízlésesen szervírozza a költő a témát. Benne van minden, ami minket, irodalmárokat érdekelhet. Tömöríti a történelmet, a természettel egybegyúrva, a logoszt és a sóvárgást. A test és a lélek ellentételezése. A gyarlóság és a jóra való hajlam. A romlandó áhítat, és a frenetikus fenség.

 

 

Textusopus tava

 

Még mindig Tandori Dezsőnek

 

 

 

Az emlékezet múlhatatlan jelenként tart életben, ebben a pillanatban is. Akárhova lép az ember ma ebben a honban, fél lábbal egy másik világkorszakban áll. A könyvespolc mellé áll a megmondó én. Belegondolja magát egy cselekedetbe épp. Belegombolja az álomba a bélést. Belegondolja a szóba a létezést. Ahogy kimászik a papírlap alól reggel, a takaró összehajtja magát, a párna megnyitja a képernyőt és közvetíti a hajnali tüntetést. Petíciót fogalmaz a pék. Le a kenyérjeggyel! Piacgazdaságot ígér az ég. A Nap meg bojkottálja a felhők intertextuális igézetét. A közvélemény sztrájkol. Becsukta szemét a nép, bevarrta a száját a közvélekedés. 

 

 

 

Levelek és kövek

Könyv és cipő

A nyelv nem a világon kívüli valami. Része annak, amiben élünk, mozgunk és vagyunk. A nyelv a beszéd által öltözködik fel. A szó cselekvéssé válik, amikor hanggá lesz az ige. Elhagyja a szájat s a fejet a gondolat. Kirepül a fészkéből a fecskefióka. Vissza ugyanúgy már nem megy. Visszatérésekor már rajta lesz a tapasztalat, az út hímpora, virágpora. S ahogy a Biblia mondja, ahogy leszáll a hó, és belehull az eső a földbe, úgy a beszéd, az ige is megcselekszi, amiért küldetett. Nem tér vissza az égbe. Esetleg páraként száll fel immár.

 

A prezentifikáció és a szamovár

Lengyel Balázs és az Újhold emlékére

Az alábbiakban elmagyarázom, hogyan találkozik a szamovár és a prezentifikáció a boncasztalon? Miről van szó?

Husserl szerint a prezentifikáció fenomenológiája egyetlen jelenségen keresztül mutatja be összes jelentős művét. Husserl már a korai feljegyzéseiben is ragaszkodik ahhoz, hogy többféle megjelenítés létezik. Nemcsak azt jeleníthetjük meg – állítja –, ami egyszer már jelen volt.

Vagyis elképzelhető egy olyan megjelenítés is, ami nem újra-megjelenítés, nem re-prezentáció, nem visszaemlékezés. Valami olyannak a megjelenése, ami tulajdonképpen sohasem volt jelen. Ezt a nem a jelenen alapuló megjelenítést nevezi Husserl Vergegenwärtigungnak. Ricoeur pedig ezt fogja prezentifikációként fordítani Husserl Eszmék című művének francia kiadásában 1950-ben.

 

 

 

Borzongva olvasom újra az alábbi írást (megjelent a Kapu folyóirat egyik „kőkorszaki” számában), mert tragikus melléfogásaim egyikének dokumentuma. Miért voltam vak és süket? Kortárs irodalmunk szerepeit akkor már kiosztotta a két „fősodrás”, s minden más törekvéstől megvonta az oxigént. A nép-nemzeti szekértábor makacsul hurcolta magyarságunk összetett, számos kórképet kimerítő idegbaját, közben dörgölőzött ide meg oda, a posztmodern mocsoklavina pedig maga alá temette az alkotói méltóságot, autonómiát. Hogy mi okuk volt rá? Kevesebben osztoztak így a támogatások, (ösztön)díjak s egyebek állami kolduspénzén. Elvtelen cinizmusukat amúgy tetszetős ideológiákba burkolták, kétségtelenül ügyesen váltak árucikké… Talán itt az idő, hogy újból felmutassam ezt a különös kordokumentumot. Elképzelhető, más irányt is vehetett volna a magyar irodalom a nyolcvanas évek végén. De az írástudók újabb árulásából adódóan végül olyanná lett, hogy ma szégyellhetjük írói mivoltunkat. Néhány kiegészítés, apróbb javítás után, íme…

 

Jáspis, zafír és smaragd

Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.

(Prédikátor 3. 11.)

 

Jézus Krisztus jelentette ki a filadelfiai gyülekezet pásztorának, hogy amiért megtartotta béketűrésre intő beszédét, Ő is megtartja őt a megpróbáltatás idején.1 A Biblia egésze sugall egyfajta üzenetet, amelynek lényege, hogy az engedelmesség, a hierarchia elfogadása, áldást hoz. Ha felfelé engedelmes az ember, lefelé könnyen érvényesíti uralmát, akaratát. S a békességre törekvés azonban néha ellentétbe kerül az igazsággal. De végül a nyugalom kétségbevonhatatlanul szükséges ahhoz, hogy az intuíciónak leszállópálya legyen.

Krasznahorkai László szerint a napnyugta rendkívüli színjáték, „Az átmenetnek és a folyamatosságnak pompázatos látszata, gigantikus előadás, gyönyörű freskó valamiről, ami nincs. Elillanás, az elmúlás, a kihunyás, a hamvadás különleges példázata és a színek ünnepélyes bemutatkozása. A vörös és a lila, a sárga és a barna, a kék és a fehér lélegzetelállító megdicsőítése. Ami ezernyi rezdülést kelt nézőjében.”2

 

Mozgólépcső-lábjegyzetek

 

 

 

A stukkókra kent vér. Ez volt a konferencia címe. Közben újraindították a videót, épp az üvegpalota projekt ment. Építész kinyitotta a laptop fedelét, benyomta gyöngéden a gombot. Bekapott egy konyak meggyet. Üdvözölte a memóriát, moderált és operált.

 

A receptorok meg szalutáltak. Ilyenkor, reggel még friss az elme. Jegyezte meg. A stílus, a terv egyszerre lett áttekinthetetlen. A televízióban épp a plexi mozgólépcső gördült le a buszmegálló mögül, patkányok rohangáltak fel-alá a prezentáció mélyén.

 

Nem történelemkönyveket írt

Umberto Ecoról

 

 

csupán a szavak számítanak, a többi üres locsogás

Ionesco

 

 

Umberto Eco a bolognai egyetem szemiotika professzora ismert regényíró, esszéista és újságíró is, a XX. századi olasz irodalom kiemelkedő alakja, hiszen társadalomkutatóként és filozófusként is meghatározó gondolkodója korunknak. Számtalan nyelvre fordították műveit, és a különféle nemzetek kultúrájában elmélkedésre készteti olvasóit. Igazi terepe a középkor, avatott elemzője, képes összekapcsolni a középkor és a legújabbkor emberének érzéseit, meglátásait. Beható történelemismeret jellemzi, korok lenyomatát adja.

 

Hasonlatok kertje


Amikor a szubsztancia felfénylik, (kel a Nap), a valóság létrehoz egy új entitást, és nem engedi, hogy a dolog a semmibe hulljon alá. Mi mindannyian a tulajdonságaink alatt állunk. Érzünk és tervezünk. Mindaddig láthatatlan számunkra az „önmagában alapozódó lét”. (Aquinói Tamás kifejezése.) Amíg fel nem fedezzük a saját feladatunkat az időben. Ezért visszaalszunk megint egy kicsit.

 

 

Kántor Zsolt:

Tanít az égbolt

 

Egy Szkrjabin-prelűd bombasztikus ihletettsége váltotta ki nála azt a fölfoghatatlanul eksztatikus érzést, amikor az abszolútum belépett a tudatába. Legalább is úgy érezte, tapasztalta? Hogy a végtelen kiömlik a nyelvére. A teljesség elhódítja a sorsát, természetét és a lelkét a múlandóságtól az időtlenség számára. Az örökkévalóság állt ott az ágya mellett meztelenül, de ő megrettent.

Nem volt képes még megérinteni s megérteni sem. De ez csak egy pillanatig tartott, mármint a zavarodottság, utána rögtön elengedte a kételyt, eldobta a kezéből a konkrét világot és élvezni kezdte az új realitást. Amikor az ember a befogadásnak egy magasabb szintjére kerül, más személyiséggé lesz.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal