Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Fűkő Béla: VELEKEI JÓZSEF LAJOS (1950-2014) szobrászművész emlékkiállításának megnyitó beszéde

 

 

 

 

 

VELEKEI JÓZSEF LAJOS szobrászművész

emlékkiállításának megnyitó beszéde

 

Velekei József Lajos  Szentendrén 

 

ÍGY, VAGY ÚGY, VAGY AMÚGY, AZ OCSÚ ELVÁLIK A BÚZÁTÓL”

 

 

.A művészet olyasvalami, amit a lelke mélyén mindenki ért, tehát nem pusztán a művészek előjoga és kiváltsága, végső vonatkozásában arra hivatott, hogy visszaadja az embernek a szépségbe, az igazságba, a szabadságba, továbbá a valódi emberségbe vetett hitét, éppen ezért, ha egy műalkotás elkészül, az olyan, mint az utolsó ítélet, azaz minden a megfelelő helyére kerül.”

 

(Kovács Gábor tanár, író, költő)



Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk! Amolyan szobrászos attitűdből kifolyólag, ami a mai jeles alkalomból azt gondolom megbocsátható, azt is mondhatnám: kedves fanyűvő, kőtörő és vasgyúró Kortársaim és Barátaim!

Először is köszönöm Önöknek, Nektek, hogy eljöttek, eljöttetek az emlékkiállítást megtekinteni, és „így, vagy úgy, vagy amúgy” jelenlétükkel, jelenlétetekkel kapcsolódtok ahhoz a tiszteletadáshoz, ahol a kiállító művész barátok a tavaly elhunyt barátunk Velekei József Lajos grafikus és szobrászművész előtt tisztelegnek.

Nehéz helyzet elé állított a jó sorsom, amikor megkértek erre a megtisztelő megnyitó beszédre. Józsi bátyám szavajárásai még mindig itt csengenek a fülemben, és ha megengedik gyakran idézni is fogom őket, abban reménykedve, hogy az érzelmi energiával áthatott szó láncolatai tisztábbá teszik Véle és általa a megidézést. Ahogy Ő mondaná „üres tenyeremet lóbálom”, mert oly sok közös élménnyel ajándékozott meg minket az élet, hogy legszívesebben elfutnék Tarzisz felé, ahogyan Jónásunk is tette. De nem teszem: na nem azért, mert félek eltölteni „all inclusive” három napot a cet szájában, hanem azért, mert a spirituális vérség kötelez.

„RETINA – a képzőművészet ma, avagy a retinán innen és túl” című, művészeket bemutató, nagy nyilvánosság előtt zajló beszélgetős estéink alkalmával, mikor Ő volt a vendégünk, több ízben is megbizonyosodhattunk lehengerlő szónoki képességéről. Hihetetlen karizmatikussága magával ragadta a közönséget. Ha táncról beszélt, akkor szinte Vele együtt átéltük a tánc misztériumát. Ha énekelt, mindenki a könnyeivel küszködött, ha pedig enyhén felfelé hajló, velúrbőrből készült, kézműves igényességű, dupla talpvarrású „fél veszkójában” (kurtított westerncsizma) – amiben igencsak kifinomult ízlése volt – ritmust adott a fapadlón, és mindeközben erős gesztikulációk közepette a faragást imitálta az elképzelt fahasábon, akkor mindenki érezte, hogy a ritmus és a faragás, az valami álomszerű melódia. Olyan valami, ami egymást feltételezi. Tehát, ha valakinek van ritmusérzéke, akkor az faragni is tud, tehát van esélye megfaragni a saját lélekfáját; ha pedig valaki jól farag, annak rögtön összecsapódik a bokája, és a verbunkos csupán laza bemelegítés számára. Szellemiséget adott és teremtett. Vezéregyéniségek kiváltsága, hogy ahová gondolataikat fókuszálják, ott az eszme táptalajra lel. Nagy gondolat alkimista volt, álmai nem csupán szobrokban realizálódtak: ha kellett, akkor egy kiállítás szellemiségében, ha úgy adódott, akkor versben, grafikában, falfestményben. Nagy hatóerejének köszönhető, hogy Véle tudott áradni mindenki, „így, vagy úgy, vagy amúgy” az össztáncnak része volt.

Tudom, hogy lehetetlen vállalkozás lenne mindannyiunk élményeit összekötni és kibeszélni, talán majd egy emlékkönyv keretein belül megtehetjük. Most azonban egy kevesek által ismert archív felvétel részleteit szeretném megosztani Véletek. A moderátornak a kérdéseit, ha nem bánjátok, lerövidítem, mert a válaszokban minden benne van, ami Józsi bátyám tiszta jellemének megidézéséhez

szükségeltetik.

 

Aki a kérdéseket felteszi: Egy magonc lelkületű lelkes fű féle.

Aki a kérdésekre válaszol, az maga a Fa, amolyan keményfából faragott Velekei- féle. Íme, az egész estés beszélgetés röpke kivonatának első kérdésköre, melyből sugárzik az alkotó hihetetlen küldetéstudata és rendíthetetlen kultúrszomja, mely munkásságát mindvégig meghatározta.

 

Íme:

 

A MAGONC: A Római Akadémia befogadott. Elbeszéléseidből tudom, hogy a kint élő művészekkel önfeledten lehetetett beszélgetni anyagról, elképzelésekről, és nem utolsó sorban az akkori szellemi áramlatokról. Mire tanított meg Téged a külföldi lét?

 

A FA: Egy nagyon fontos dologra jöttem rá ott, Olaszországban, Rómában. Én egy francia műveltségű ember voltam. Hittem az avantgárdban, és ma is hiszek. Kint Olaszországban tanultam meg, hogy mi az, hogy ki vagyok én. Az olasz emberek nem arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire ismerem a francia vagy éppen az olasz művészetet, hanem mit képviselek én, mint magyar művész. Mit hozok az ő számukra. Mindez, abban a pillanatban, teljes mértékig kinyitotta a szemem, és akkor azt mondtam, hogy azt a kultúrát, amit én genetikailag hordozok, amit én ismerek, úgy is, hogy ha én felkelek, megszólal a muzsika, és a lábaim lépni kezdenek, úgy, ahogy a néptáncosoké vagy táncosoké. Akkor ki is vagyok én? Rájöttem, nagyon fontos, hogy még jobban megismerjem a kultúrám. Ez a kultúra az én vérem. És ha már beszélhetünk arról, mire is tanított meg engem a külföldi lét, akkor azt tudom erre röviden válaszolni: arra, hogy megismerjem saját hazámat, saját kultúrámat, és saját magamat. És ez nagyon fontos. Nagyon-nagyon fontos!

 

Mielőtt tovább mennénk, tudniuk, tudnotok kell, hogy önkényesnek tűnő válogatásom akarva akaratlanul, vagy ahogy visszatérően idézem Őt „így vagy úgy vagy amúgy”azt a képet szolgálja , amilyennek valójában én láttam. Lássuk, mit lát még a magonc lelkületem a fából. Milyen is a törzse?

 

A MAGONC: Az anyag iránti alázatról a fa avatott mestere miként vall? A fa misztériumába avass be minket, kérlek, egy kicsit!

 

A FA: Látszólag könnyűnek tűnik a kérdés, de valójában borzasztó nehéz; és főleg akkor, ha belegondolunk abba, hogy mikor felkelsz az ágyból, az fából van: azt fogod meg rögtön, az az első érintés. Mindez csupán egy tapintási élmény, teljesen mindegy, hogy az most csiszolva van, vagy lakkozva van, vagy bármilyen módon kezelve. Ez egy tapintási élmény, ez már egy érzékelés. Mondhatnám, hogy bölcsőtől a koporsóig ez végigkíséri az ember életét így, vagy úgy, vagy amúgy. Természetesen nem csak szobor alakban találkozunk vele, hiszen a házakat is fából építették. A fa hihetetlenül szakrális anyag. És ez valójában egy baromi érdekes dolog, mert amikor én hozzányúlok és megfogom, érzem ennek a fának az életét. Ahogy Ő élt. Hiszen emberi anyag. Pontosan olyan, mint én vagyok, vagy éppen Önök, vagy Ti, vagy éppen bárki. Félelmetes dolog azt tudni, hogy ez az anyag olyan, mint én vagyok. Olyan, mintha embert faragnék. Ugye, már ki is mondtam ezt a bizonyos hihetetlen mondatot. Embert faragni. Nem azt mondják, hogy embert nevelnek, hanem embert faragnak. Ne gondolja senki, hogy mindez véletlen, hiszen a fa az újjászületés jelképe. Itt kezdődik a dolog.

Egy biztos: az életünket végigkíséri így, vagy úgy, vagy amúgy. S a legendáinkat is: az, amit életfának hívunk, az valójában egy embernek a genetikája. Valahol olyan, mint egy ciklikus jel. Növényi jel. Tulajdonképpen már nem is azt mondom, hogy fa, hanem azt, hogy ez a fantasztikus jelformáció én vagyok. Én vagyok a fa.

 

Miközben jegyzeteltem az archív hanganyagot, olyan érzésem volt, mintha folyamatosan beszélgetnék Vele. Mikor Nagykörűben együtt dogoztunk, napközben mindig azon kaptam magam, hogy vésőütéseinek ritmusát akarva, akaratlanul felveszem. Egyszerre koppant fa a fához, és talán még a forgácsok is egy ütemre táncoltak. Kölcsönadta a nagyoló vésőjét, és a féltve őrzött nagy láncfűrészét is, pedig ha valaki ismerte, tudhatja, hogy pedánsan figyelt szerszámaira; és bár óriási szíve volt, nagyon határozottan tudta éreztetni, hogy ilyen és ilyen láncvezetővel nem egyszerű ám faragni. Félelmetes, iszonyatos, balesetveszélyes, s - egyébként pedig disznósajt, és nem adom. Azután odahozta, megmutatta milyen mágikus érintések szükségeltetnek szerszámához. Ismertük egymás gondolatát, és tudtam, Ő is baráti viszonyban van vésőivel, gépeivel. Olyan szerencsés lehettem, hogy a táborvezető szobájában aludhattam. Megkérdezte, nem zavar-e, ha éjszaka horkol? Nagyon sokat beszélgettünk múltról, jelenről, eszméről, családról, szobrokról, matériáról, és ki tudja még mi mindenről. Egy ütemre faragtunk, egymás mellett aludtunk, szerintem egy ütemre horkolhattunk is; és néha olyan érzésem volt, mintha egymás szent ligetébe szobrokat álmodnánk.

Mikor Pécsváradon készítette a világfát, több ízben meglátogattam. Amellett, hogy lenyűgözött a munkabírása, azon kaptam magam, hogy szellemi és lelki ereje erősen hat rám. Mi több: inspirál, de nem csupán szobrainak témájára, formai megoldására, eszmeiségének letisztultságára gondolok itt, hanem sokkal inkább a „Nagy Hatóerő” csodálatára. Belső ereje, energikussága, művészi elhivatottsága egyedülállóvá tette. Beavatásnak tartotta a faragást, és átszellemült munkáját látva mindig azt éreztem, hogy az egyedüli igazságot szeretné megszólaltatni a munkáiban. Minden ütésében ott volt a részvét, az ima, és az egységélmény mindenek feletti ereje. Ő és a fa valójában egy. Nyugodt, összpontosított ereje újra és újra rám ragadt. Valójában mindig is valamiféle spirituális vérségi rokonságot éreztem Véle. Talán éppen ezért, az egész estés művészinterjúban nem vettem észre az időt. Ő pedig csak mesélt, dalolt, áradt, ahogyan a patak teszi, mikor akadálytalanul gördicsél a tenger felé.

Mindenesetre magonc lelkületem nem csupán sajátos érzelmi kötődéseiről szeretne beszélni, hanem minél hitelesebben szeretné bemutatni a fát. Gyökerétől, még nem látott lombjáig.

Íme.

 

A MAGONC: A gödöllői világfád korunk szimbolikus jelentőségű műve. Mit szimbolizál égbe törő spirálod?

 

A FA: Az első világfa kettős spirál teste, szárnyaival és töviskoszorú szerű ágaival, végeredményben egy Niké angyalt formáz valahol. Ahol Ő a győzelemről mesél, ha kell figurális formában.

Az új világfa már egészen másképpen szól hozzánk. Arról szól, hogy én hiszek egy kultúrában, hiszek abban, hogy a mi kultúránk a világnak nagyon sokat tudna adni, és egy felrepülő madár szimbólumaként hirdeti a fennmaradás dicsőségét. Nem fogják elpusztítani.

 

A MAGONC: Az égig érő paszuly tenyérnyi mítosza egy metafizikai üzenet. Szerinted küldetését ma mennyire érthetik az emberek?

 

A FA: Nézd! Egy fentről lefelé ható erőről van szó, ami így, vagy úgy, vagy amúgy hatást vált ki. Meggyőződésem, hogy hamarosan felismerik a jelentőségét. Az ocsú előbb utóbb elválik a búzától.

Jankó felmászik a tetejébe a fának, és minden ágán egy világgal találkozik. Megismerni mindent, a Világfának ez a küldetése. Ahogy a művésznek is kutya kötelessége megismerni és továbbadni a megtapasztaltakat: ez egy papi elhivatottság. A művésznek a Világfa egy közlekedési eszköz, ahogy egy táltosnak is. Tulajdonképpen a bibliai Jákob lajtorjája a Világfa maga. Az angyal az égből azon jön le Jákobbal megküzdeni.

A művésznek a feladata ezen az égbetörő létrán felmenni az Istenekhez, az emberek problémáit megbeszélni, és utána visszajönni, és utat mutatni nekik. Olyan egyszerű mindez. Lejönni és boldoggá tenni az embereket. Megmutatni nekik, hogy mi az mi jó. Szeretni őket. Ez a legfontosabb küldetés.

 

Azt gondolom, most abba kell hagynom a múltnak felidézését, hiszen itt vannak a Barátok által készített alkotások, itt láthatók a tiszteletadás tárgyai, és itt van az én Fanyűvő Bátyám is.

Ezúton szeretnék gratulálni mindannyiunk nevében, hogy a Magyar Szabadság Napján posztumusz Polgármesteri Ezüstéremmel tüntették ki Velekei József Lajost, a Világfa megálmodóját és megalkotóját. Mit is mondhatnék: mintha valami valóban elmozdult volna. Itt, a fának az árnyékában, még az is megtörténhet, hogy előbb vagy utóbb” így, vagy úgy, vagy amúgy” az ocsú elválik a búzától. És ahogy én ismertem, szerintem egyszerűen csak ennyit mondana: „Végtelen szeretettel ölellek Benneteket. Köszönöm!”

 

 

Pécs, 2015. július 7.

 

 

Tovább a Galériába >>> 

 

 

  
  

Megjelent: 2024-03-05 20:00:00

 

Fűkő Béla (Miskolc, 1969) szobrászművész

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.