Állandó rovatok – Magánkánon

Farkas Wellmann Éva Fotó: Székelyhidi Zsolt

"... Farkas Wellmann Éva itt olvasható verse is a népköltészeti hatások látványos bizonyítéka: gyakorlatilag egy huszonegyedik századi népdal. Önálló alkotásnak tekintem, nem átiratnak vagy továbbírásnak, dacára annak, hogy címét és vezérmotívumát a szerző a Hajnali csillag ragyog… kezdetű népdalból vette: „Utca, utca, bánat utca, / Bánatkővel van kirakva.” A vers többi része viszont a népdaltól független, saját gondolatiságú szöveg. "

Tomaji Attila Fotó:Székelyhidi Zsolt

"Egyszerre anya- és kórházi vers, helyszíne egy kórterem, díszlete egy ágy, a függöny, az ablak melletti poros fény. Tartalma, amelyet szakmailag versanyagnak is nevezhetünk, kiemelkedően gazdag, sűrű, akár több költeményre elegendő lehetne. Ki-ki tetszése, napi hangoltsága szerint választhat belőle kedvenc gondolatot, részletet."

Az 1939-ben született, 2015-ben elhunyt katowicei lengyel költő, író, műfordító, Feliks Netz itt olvasható verse lírába ágyazott bennfentes reflexió. Ez nem egy hátizsákos turista felületes első benyomása, nem is egy amerikai cserediák világhálós posztja egy olyan országról, amelyről egy hónappal ezelőtt még azt sem tudta, melyik földrészen található, és milyen nyelven beszélnek ott. Netz pontosan, évtizedekre visszamenően tudta, miről nyilvánít véleményt. Egyetemi tanulmányait követően, huszonévesen önerőből megtanult magyarul, és elkezdte lengyelre átültetni irodalmunkat. Amikor ezt a versét írta, már túl volt több magyar prózakötet (Illés Endre, Déry Tibor, Moldova György) lefordításán, és már olvasta eredetiben Molnár Ferencet, Kosztolányit, Karinthy Ferencet. Ám még előtte állt a legnagyobb szellemi kaland: két évvel e verse után felfedezte magának Márai életművét, és összesen tizenegy könyvét átültette, majd meg is jelentette Lengyelországban. Netz személyében Márai első fordítóját is tisztelhetjük.

László Noémi Fotó: Székelyhidi Zsolt

A szöveget nem nevezném gyerekversnek, bár egyes soraiban kétségtelenül a műfaj határvidékén jár – nem meglepő módon, hiszen László Noémi alkatilag arrafelé (is) otthonosan mozog, s nem véletlenül főszerkesztője 2020 óta a nagy múltú kolozsvári Napsugár gyermekújságnak. A három strófa páros rímekkel építkezik, szabályosan váltakozó hat, valamint hét szótagos sorokban. Külön zamata, a játékosságot fokozó ráadás a strófák első sorának alliterálása: „korom, karom, karám”; „koron, körön, korán”; „perem, porom, parám”. 

Kürti László Fotó: Székelyhidi Zsolt

A Magánkánon kéthetente jelentkezik, mindig hétfőn, és ez a mostani fejezet naptárilag húsvéthétfőre esik. Egy ilyen közlés megfelelő versválasztást kíván. Ezért szókeresővel átnéztem Az év versei antológiasorozat legutóbbi kilenc, általam szerkesztett kötetét. Csodálkozva tapasztaltam, hogy az összesen 3500 oldalnyi versanyagban mindössze két helyen szerepel Húsvét ünnepe, a húsvét kifejezés. És ott sem direkt módon, azaz nem vallási közelítéssel, hanem áttételesen. Úgy látszik, az elmúlt évtizedekben a Feltámadás is úgy járt, mint például a gyónás: a kortárs magyar líra figyelmén és értelmezési tartományán kívülre került. (Gyónás után címmel magyar nyelven legutóbb talán Pilinszky írt verset, fél évszázaddal ezelőtt.)

 
Géczi János Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Okos, intellektuálisan kerek, sodró lendületű versbeszédet kapunk – aki ismeri az egyetemi tanár szerző életművét, annak ez nem újdonság. Mintha csak a dúsan tenyésző, mérnöki igényességgel kialakított saját kertjében lépegetne egy felhőszakadás után, Géczi ügyesen kikerüli a témában és a szókincsben lapuló ingoványos pontokat. A szöveg első felében található „szeretet” és „lélek” szóra gondolok, persze: az irodalmi hagyományokban agyonkoptatott, lírailag terhelt szavak ezek, amelyeket napjainkban már nehéz eredetien, profi költőhöz méltó könnyedséggel, sziruptól mentesen versbe írni. Géczi teljesítette ezt a kihívást."

Regős Mátyás Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Az iskolai irodalomoktatás, a hivatalos irodalomtudomány szobrokat gyárt: megannyi idealizált, teátrális testtartású alakot. „Hallani szörnyű lélegzetét.” Nemzedékek óta úgy ülünk tizennyolc éves korunkig a padban, hogy irodalom tankönyveink tele vannak magas talapzaton álló, kőbe faragott költőkkel és írókkal. Őket oda „kirakták, most legyél kemény.” Ha valamelyiknek letörik a kézfeje, vagy egy ostrom során fejlövést kap, a hiányzó részt precízen pótoljuk: „a kőmagyar felújítható”. A kánon pedig egy szoborcsoport, amelynek egy-egy tagját néha lemetszik, és hátracipelik a poros raktárba („a szoborjegyzékben nincs róla adat”), hogy valaki mást állítsanak a helyére."

Székelyhidi Zsolt (Fotó: Székelyhidi Zsolt)

„Meg kéne írnom, / hogy…” kezdi mondandóját, és ezt huszonöt szóval lejjebb megismétli. Húsz fegyelmezett sorba foglalt tömör vallomást kapunk egy majdani vallomásról – amely valójában már nem majdani, hanem jelenlegi, s nem vágyott, hanem valós, hiszen éppen most öltött testet: megvalósult. A címben jelzett visszalépés önmaga felé (is) történik, ezáltal legalább annyira előrelépés is: lehetőség saját magának, hogy valami újba kezdjen, és felhívás az olvasók felé, hogy „kezdjetek új életet”.

Iancu Laura Fotó: Székelyhidi Zsolt

„Ellentétes irányokból küldi / szemérmes felhőit az ég”, olvassuk a mű harmadik-negyedik sorában. Napjainkban az emberiség is ellentétes irányokat produkál a Föld felé: a túlnyomó többség azzal van elfoglalva, hogy felhabzsolja a bolygó utolsó fellelhető morzsáit, kiszipolyozza utolsó tartalékait – egy aggódó kisebbség pedig menteni igyekszik a menthetőt, a fenntarthatóságért küzd, mi több, a már visszafordíthatatlan folyamat visszafordításáért, olykor végletes megszállottsággal. Mindkét irányzat az anyagi lét felől közelít, az anyagi világra összpontosít, anyagi természetű megoldásokat keres.

 
Karácsonyi Zsolt

Az 1977-ben Aradon született, József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt itt olvasható verse sem didaktikusan, hanem közvetetten kapcsolódik a trianoni gondolatkörhöz. Ez a mű a Kolozsvárott élő költő (a Helikon kéthetilap főszerkesztője) 2020-ban kiadott hetedik kötetének címadó költeménye. Ha egyetlen szókapcsolattal kell összefoglalnom a tartalmát, úgy fogalmazok: kisebbségi létélmény. 

Halmosi Sándor Fotó: Székelyhidi Zsolt

"E miniatűrről a zen buddhista irodalom jutott eszembe, és erős a gyanúm, hogy egy koannal van dolgunk. Halmosi írásművészetétől és gondolatvilágától az ilyesmi aligha áll messze: aki elalvás előtt vietnámi verseket fordít magyarra – márpedig költőnk 2023 januárjában pontosan ezt tette, személyesen tőle tudom –, az biztosan tud egyet s mást a zen költészetről. (Ha bántóan tévednék, a szerző majd az orromra koppint.)"

"Ez a Hajléktalan eső című alkotás arról is tanúskodik, hogy a költők leghatékonyabb fegyvere a versírás. A Weöres-hagyaték gondozója, K. doktornő magánúton sajtóperrel fenyegette Szepesi Attilát, amire ő a líra nyilvánosságával reagált: versbe írta K. doktornőt. Ennél okosabbat egy poéta aligha tehet. „Nem fél, hogy megírom?”, kérdezte Faludy György az őt pofozó ávós vallatótiszttől; és amikor kiszabadult a fogságból, tényleg megírta. Szepesi itt ugyanehhez a fegyverhez nyúlt: megírta K. Alice doktornőt."

Adam Zagajewski Fotó: Jakub Włodek

"Jó, vagyis őszinte politikai verset írni nemcsak egzisztenciális szempontból merész vállalkozás (a hatalom ritkán kedveli az őszinte véleményt), hanem művészi szempontból is. Hiszen egy politikai vers éppen a líra lényeges tulajdonságával konfrontálódik: az időtlenséggel. A politika a folyamatosan változó napi körülményektől függ – a költészet szabad, és az öröklét bűvöletében él. A közéleti verset létrehozó költő feladata ezt a két, egymással ellentétes szempontot összehangolni. Szabályként kijelenthető: a jó politikai versek azért jók, mert akkor is érvényesek és időszerűek, ha a megírásukat kiváltó aktualitás már réges-rég kiment alóluk. A jó politikai vers múlhatatlanul beszél egy mulandó közéleti helyzetről."  

Gulisio Tímea Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Az őszinteség és az igazmondás akkor válik húsba vágó feladattá, valódi tétté, ha a költő alanyi verset ír. Az alanyi líra a költészetnek az az ága, amelyben a gondolatvilág középpontja, a mű alanya maga a szerző. Az alanyi vers tehát a költő belső világának megnyilatkozása – ellentéte a tárgyi líra, amely köszöni szépen, remekül megvan a költő privát érzései és vallomásai nélkül. Az alanyi vers személyességének egyik legfontosabb következménye, hogy ha a költő igazán komolyan veszi, ha tétre menően ír, akkor valóságos önboncolás kerekedik belőle. A lírai önboncolást az olvasó nem feltétlenül kedveli (esetleg elborzadva arrébb menekül), de mindenképpen megsüvegeli, mert értékeli a szerző bátor őszinteségét, nyilvánosan megvallott esendőségét. Szerencsés esetben pedig az olvasó mindezt megejtőnek találja, azonosul vele, végig a boncasztal mellett marad, és megszereti a költőt. (Lásd József Attila esetét.)"

Villányi László Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Megkockáztatom, hogy a kerékpárról legtöbbet verselő magyar szerző az 1953-ban Győrben született, és jelenleg is Győr közelében élő József Attila-díjas költő, Villányi László. A Műhely folyóirat főszerkesztőjeként (kereken három évtizeden át töltötte be ezt a tisztséget) is fontosnak tartotta a drótszamár irodalmi népszerűsítését: egy alkalommal gazdag különszámot szentelt a biciklizésnek."

"A szöveg gördülékenyen könnyed, bár komoly szociografikus szálakkal átszőtt párkapcsolati versként olvastatja magát, helyenként pajkos kikacsintással a kedves felé. Az a fajta alkotás, amelynek frissen letisztázott kéziratát a költő este ünnepélyesen a párja elé teszi, és bezsebel érte néhány hálás puszit. Éppen ezért meglepő lehet, hogy számomra ez a mű elsősorban ars poetica. Méghozzá az egyik legtalálóbb, legmaradandóbb költői hitvallás, amelyet valaha olvastam – húsz éve kísér utamon."

Jékely Zoltán

" A szöveg alatti dőlt betűs jegyzet szerint a költő 1973-ban írta Visegrádon. Ez végképp megerősített abban, amire pusztán a cím alapján is fogadni mertem volna: a tízsoros vers nagynénémnek, Hibbey Lellének állít emléket. E karakteres vezetéknév apai nagyanyám ágán került a családba – igaz, némileg halványítja a báját, hogy felvett, szlovákból „csinált”: eredetileg Hosztják volt. Az 1930-as években hatalmilag vezényelt magyarosítás során lett belőle Hibbey, arra alapozva, hogy dédapám Hibbén született, ebben a Liptószentmiklóshoz közeli, Árpád-kori alapítású falucskában, amelynek legfőbb nevezetessége, hogy templomában nyugszik Balassi Bálint."

"Időről időre tapasztalom: a köztudatban az a téves sztereotípia él, hogy a nők érzelmi témákról, romantikus hangon verselnek, az intellektuális költészet pedig a férfiak terepe. Ezzel szemben tény, hogy az imént említett női szerzők kimondottan filozofikus alkatúak, és a lírájuk fajsúlyosa intellektuális. Pontosan ez jellemzi az 1938-ban Budapesten született Kossuth-díjas költő és műfordító, Takács Zsuzsa munkásságát is: átgondolt, bölcseleti igényű, morálisan érzékeny, metafizikai irányultságú. Kulcsfogalmai: álom, látomás, mítosz, családtörténet, szatirikus humor."

"Az 1971-ben Budapesten született Babérkoszorú-díjas költő, író, műfordító, Lackfi János az elmúlt években pontosan ezt műveli. Meglehetősen magas fordulatszámon megalkotja, irodalmi lapokban és a Facebookon közkinccsé teszi a legköznapibb tárgyak és tevékenységek zsoltárait – a porszívózástól a bohóchalakon át a járókeretig sok mindent átlényegít, szakrális erőtérbe emel."

Szálinger Balázs

"Megjegyzem, Szálinger megvalósította azt, ami Mikes Kelemennek nem adatott meg. A fejedelem hű társa sohasem jutott haza a szülőföldjére, a tengerparti Rodostóban halt meg – ellenben Balázs Keszthelyen született, és az élet kalandos fordulatai után nemrégiben ismét a magyar tenger partján fekvő város lakója lett.

Verstanilag kiművelt, mesterségét biztos kézzel gyakorló szerzővel van dolgunk – ez a költemény formailag szonett, méghozzá shakespeare-i. (William mester továbbfejlesztette a jól ismert Petrarca-féle szerkezetet, gondoljunk például 75. sorszámú, „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér” kezdetű szonettjére.)"