Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Paulinyi Zsuzsa címnélküli verséről

 

 

 

 

Paulinyi Zsuzsa

 

***

 

vagyok vonat:

személy vagyok

gyors vagyok

teher vagyok

 

 

Ennek a szerzőnek beemelése annyira magánjellegű, hogy ennél magánabb nemigen lehet. Egy három éve futó rovatban, amelynek címe Magánkánon, talán megengedhető ennyi szubjektivitás, egyetlen határnyitás. Két héttel ezelőtt, Czilczer Olga versprózájáról eszmélkedve megállapítottam, hogy a vers fogalmára nem létezik pontos, minden igényt kimerítő szakmai meghatározás. A „Vers az, ami…” kezdetű mondatot százféleképpen kiegészíthetjük – Kányádi Sándor például azt kedvelte: „Vers az a szöveg, amit mondani kell.” Ennek mintájára ugyanúgy érvényes: Vers az a szöveg, ami egy életen át elkísér.

Az itt olvasható címtelen négysoros már harmincöt éve kísér életem útjain, és most közkinccsé teszem, hátha másnak is hű társául szegődik. Formailag rímtelen, szabad miniatűr – az irodalomtudomány ezt a szót nem jelzőként, hanem főnévként használja, és nagyon rövid tömörített elbeszélést, illetve költeményt jelent. Ám tekinthetjük ezt a négy sort afféle koannak is, hiszen például Tandori Dezső legendás korai kötetében, a Töredék Hamletnek lapjain is efféle szösszenetek szerepelnek sorszámozva, Koan cím alatt.

Ez a mű (ha nem fellengzős e kifejezés) nemcsak a vers mibenlétének kérdését veti fel, de azt az örök talányt is, hogy ki a költő, ki minősül annak. Hivatalos szakmai értelemben Paulinyi Zsuzsa nem volt költő: két évvel idősebb iskolatársam volt a budapesti Arany János Gimnáziumban, és oly sok kamaszhoz hasonlóan verseket írt. Érettségije után, 1988 októberében belefogott egy nagyobb lélegzetű, naplószerű versciklusba Kötöznivaló sonkaságok címmel, s annak egyik tétele ez a vonatos négy sor. Zsuzsa a költeményeit saját magának írta, és jószerével csak nekem mutatta meg – soha egyetlen sort nem publikált nyomtatásban, soha nem lépett színpadra. Harminchárom évesen otthonában öngyilkosságot követett el, a Farkasréti temetőben nyugszik. Szülei kérésére szerkesztettem a kézirataiból egy posztumusz könyvet, amely 2003-ban Egyetlen címmel megjelent az Orpheusz Kiadónál, a Kilencek költője, Oláh János előszavával. Sajnos nem maradt fenn fényképem Zsuzsáról, és a világhálón sem találni ilyet.

Ritkán érezzük, pedig évezredek óta szüntelenül igaz: az élet kiszolgálója, táptalaja a költészetnek, a hétköznapi valóság párban jár a lírával. Ez a négysoros szép példája ennek, hiszen keletkezésekor, 1988-ban tényleg ez a három alapvető vonattípus létezett: személy, gyors, teher. (Az expressz a gyors szinonimája, felsőfoka.) Ám később a MÁV újabb kategóriát hozott létre, a sebesvonatot, ezáltal kiegészítést csatolt a vershez: „személy vagyok / gyors vagyok / teher vagyok / sebes vagyok”. És Zsuzsa csakugyan sebes volt, csupa seb.

Persze, jogosan felvethető, hogy ebből a nyúlfarknyi skiccből képtelenség megállapítani a költői tehetséget. Ezért zárásként megmutatom Paulinyi egy másik versét, amely szintén 1988-as keltezésű, és ez is életre szólóan kísér, a címe Hideg nyúlaprólék-vers:

 

Megettem a csokinyulat szeretőm

is szépen lassan elszopogat

engem mi lenne ó kedvesem

ha nem hagynám

hogy elolvadjak

ajkadon meleg

kezedben

megmaradni

volna

jó

 

 

Zsille Gábor

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-04-22 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.