VideóA Partizán videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Művészettörténészek kezdeményezésére, a Bohus–Lugossy Alapítvány támogatásával társadalmi összefogás indult, hogy Lugossy Mária Forradalom Lángja című emlékműve visszakerüljön eredeti helyére, a Parlament elé – adta hírül az Alapítvány. Az 1956-os forradalom 40. évfordulóján, Göncz Árpád kezdeményezésére és közadakozásból felállított alkotást 2013-ban bontották el a Kossuth térről, majd 2016-ban a budai Nagy Imre téren állították fel újra. A kezdeményezők azt szeretnék, hogy a forradalom 70. évfordulójához kapcsolódva döntés szülessen a mű visszahelyezéséről, és 2027. október 23-án ismét a Kossuth téren lobogjon a Forradalom Lángja.
A mindössze 23 éves Nelio Biedermann Lázár című családregénye pillanatok alatt nemzetközi bestseller lett és – ahogy a Könyves Magazin videójából kiderül – az Ünnepi Könyvhét egyik slágere volt. A siker a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is folytatódott, amelyen maga a szerző is részt vett. A Gyárfás Dorka által vezetett beszélgetésen többek között úgy fogalmazott: sajnálja, hogy nem beszéli a magyar nyelvet. Sokan Thomas Mannhoz hasonlítják a magyar származású svájci írót, akinek több generáción átívelő családregényét dunántúli arisztokrata felmenői ihlették. A regény 200 ezer példányban kelt el a megjelenést követő négy hónapban, 26 országban adták el a fordítási jogokat és a kötet filmkészítési jogai is elkeltek. Nem mellesleg olyan híres szerzők ajánlják a kötetet, mint Patti Smith és Daniel Kehlmann. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Fehér Balázs Benő rendezésében készül a Pesti Színház legújabb bemutatója. Arthur Miller saját fiatalkori tapasztalatai alapján írta a Két hétfő emléke történetét, amelyben a hétköznapok eseménytelenségét és kilátástalanságát átszínezi a humor és az emberszeretet. A premiert október 10-én tartják, a főbb szerepekben Rudolf Péter, Kern András, Nyomárkay Zsigmond és Wunderlich József lép színpadra. Mielőtt Arthur Miller egyetemre ment, egy autóalkatrész-raktárban dolgozott, hogy pénzt gyűjtsön a tanulmányaira. Az ott töltött idő, az egymás mellé sodródott munkások alakjai és történetei évekkel később a Két hétfő emléke alapjává váltak. Az 1955-ben bemutatott darab különösen közel állt Millerhez. Úgy fogalmazott, egyetlen művét sem írta nagyobb szeretettel. Ez az együttérzés határozza meg a szereplők ábrázolását is: Miller nem kívülről szemléli őket, hanem humorral és empátiával mutatja meg álmaikat, gyengeségeiket és azt a világot, amelyből csak keveseknek adatik meg a kitörés. Tovább a fidelio.hu cikkére >>> Lenyomatok – Kovácsné Doroghy Dóra konceptuális portrésorozata a láthatatlan nyomokról (photonet.hu)
Kovácsné Doroghy Dóra első önálló fotókiállítása tizenkét képen keresztül vizsgálja az identitáskeresés, az elveszettség, a belső küzdelmek és az átalakulás kérdéseit. A Lenyomatok című konceptuális portrésorozat 2026. október 12-én nyílik meg Kiskunfélegyházán. Egy portrésorozat a láthatatlan nyomokról A portréfotográfia hagyományosan az ember külső megjelenésének, személyiségének vagy egy adott élethelyzetének képi rögzítésére épül. A konceptuális portréfotózás ennél tágabb lehetőséget kínál: a fotográfus nem feltétlenül magát a személyt vagy a pillanatot akarja dokumentálni, hanem egy gondolatot, érzést vagy elvont fogalmat is képpé alakíthat. Kovácsné Doroghy Dóra Lenyomatok című sorozata ezt a megközelítést választja. Tovább a photonet.hu cikkére >>>
A Debrecen irodalmi és kulturális életéhez szorosan kapcsolódó Térey Könyvünnep 2026-ban hetedik alkalommal kínálta az érdeklődő irodalomszeretők számára több helyszínen megvalósuló programjait. Szeptember 14-18. között a szervezők kiemelt célja ismét a debreceni irodalmi hagyományok megismertetése, megszólaltatása volt. Ennek keretében ünnepi alkalmaknak, megemlékezéseknek és neves kortárs alkotók munkásságát középpontba állító kerekasztal-beszélgetéseknek lehettünk részesei. Szeptember 15-én, kedd délután az idén nyolcvan éves Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész köszöntésére került sor a Méliusz Juhász Péter Könyvtár előadótermében. A Debrecenhez kötődő kritikus, szerkesztő Kérdez az idő című kötetére való rájátszásként az ünnepi esemény a Felel az idő nevet kapta. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Személyes történet, közös tragédia, ismerős érzések Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje, a Mommy Blue, bár egy személyes történetből született, egy pillanatig sem érződik úgy, mintha a rendező traumái feldolgozására vagy lelki terheinek enyhítésére használta volna azt, egyfajta önterápiaként. Talán éppen emiatt válik igazán közelivé: a vakság tulajdonképpen csak a történet konkrét kiindulópontja, hiszen a mögötte meghúzódó érzések sokkal általánosabbak. A félelem, a kiszolgáltatottság, a szeretet, a tehetetlenség és az egymásért vállalt felelősség mind olyan érzések, amelyeket mindenki ismer. A Mommy Blue így nem pusztán arról szól, hogyan küzdhet meg valaki a látása elvesztésével, sokkal inkább az emberi kapcsolatok fontosságát helyezi középpontba, mindeközben azt a kérdést is felveti, hogy hol húzódik a határ a szeretetből vállalt gondoskodás és az önfeláldozás között. Egyedül maradni a sötétségben Krisztina (Für Anikó) látása cukorbetegsége miatt fokozatosan romlik, majd végleg elveszíti azt. Az új helyzetben egyre nagyobb szüksége van fiára, Mátéra (Vilmányi Benett), aki igyekszik segíteni anyját a megváltozott mindennapokban. Eközben a fiú élete is új szakaszba lép: megszületik a gyermeke, felesége, Eszter (Waskovics Andrea) pedig külföldi munkalehetőséget kap. Máté egyszerre próbál helytállni fiúként és apaként, miközben egyre nehezebb megtalálnia az egyensúlyt anyja támogatása és saját családjának élete között. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
Korai halál szakított félbe egy életművet, harmincöt évvel ezelőtt, Bagó Bertalan (1932-1991) festőművészét, akinek festményeit láthatjuk a Fények és tájak című tárlaton. Korai képei az alföldi (Nagybányáról eredeztethető, majd Hódmezővásárhelyen, Szolnokon, Szentesen alkotó) festők természetszerető hangulatát idézik. Ahogy a képek témái is: tanyasi házak, udvarok, a búzamező sárgája, a nyári melegben tikkadozó lombok. A csupa gyöngédséget árasztó meleg színek dominálnak. Az itt sorakozó alkotások között két képen látható alak, pedig portrét is tudott. A művész apját ábrázoló festmény erre a legszebb bizonyíték. Egy minket szemlélő férfit látunk, mögötte végtelenbe veszőn a táj. Ez az ember egy a természettel és mindazzal, amit alkotott. Tovább az art7. hu cikkére >>>
Tóth Krisztina 2026. október 1-jén a Francia Nagykövetségen vette át a L’ordre des Arts et des Lettres, vagyis a Művészetek és Irodalom Érdemrendjét. Az író-költő az Indexnek adott nagyinterjúban arról beszélt, hogy a kultúrát ismét politikamentessé kellene tenni. Úgy véli, az írói munka ma sokak számára megélhetési küzdelmet jelent, miközben Magyarországon lassan enyhül az elmúlt évek „hiszterizált légköre”. Tóth Krisztinát a francia állam a Művészetek és Irodalom Érdemrendjével tüntette ki. Az író-költő az Indexnek adott nagyinterjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a magyar állami díjak a NER alatt elvesztették a hitelüket; az őt ért sajtótámadásokat feldolgozta, de nem bocsátotta meg; úgy látja, Magyarországon csökkent a társadalmi ingerültség és a „hiszterizált légkör”; az írók nem „délben kelő semmittevők”, az írás munka, amiből ma sokaknak nehéz megélniük; és hogy a magyar irodalom európai jelenlétéhez újra komolyan kellene támogatni a külföldi fordításokat és a fordítóházakat. Tovább az index.hu cikkére >>>
…az irodalom nem marad csendben a lapokon, hanem kérdez, vitatkozik, emlékezik, reflektál – és legfőképpen párbeszédet kezdeményez. A 2026-os PécsLIT fesztivál programjai az irodalmat nem elszigetelt művészeti területként kezelték, hanem személyességgel, történelemmel, mitológiával, társadalmi problémákkal, politikával vagy éppen más kortárs kulturális jelenségekkel hozták kapcsolatba; az alkotói folyamatról, a művek hátteréről és az irodalom társadalmi szerepéről is szóltak a beszélgetések. Az irodalmi szöveg akkor is képes valós tapasztalatokat közvetíteni, mesélte első vendégként Dragomán György, ha maga a történet fikció. Az írói munka egyik fontos része éppen az, hogy a szerző miként alakítja át a tapasztalatot történetté. Tovább a masfelmetertavolsag.wordpress.com cikkére >>>
Ön- és nősorsrontó férfiakról szóló előadásból kettő is akadt az első két napon. Hat éve, közvetlenül a Covid előtt a Zentai Magyar Kamaraszínház három előadással mutatkozott be Budapesten, a Bethlen Téri Színház Vendégváró Fesztiválján. Azóta nem csak a világ, a zentai színház is sokat változott. Vezetését Dévai Zoltán és Mezei Kinga vette át, az akkor éppen vizsgaelőadásukkal bemutatkozó színészekből, akikről a vendégszereplésükről szóló cikkemben írtam, a társulat stabil tagjai lettek. És a színház elindított egy saját fesztivált, amelynek idén már a negyedik kiadását láthatjuk. Ezen az előző évad előadásait mutatják be a szakmának és a közönségnek. Első látásra (mert először járok Zentán) a város valami csehovi, melankolikus búcsúzás jelleget áraszt, és ennek csak kis részben a most éppen szokatlanul meleg, későnyári arcát mutató időjárás az oka a Fő téri park kiégett füvével, esőt régen látott virágágyásaival. Sokkal inkább a bezárt boltok, üres kirakatok, a romlásukban is egykori szépségüket mutató házak. A beszélgetésekben rendre visszatér az „innen mindenki elmegy” fordulat. De ha belép az ember a színház szépen felújított aulájába, rögtön megváltozik a hangulata, a szomszédos, pókhálók, elhagyott házak és szemét uralta Ősz utca helyett a pezsgő jelenbe lépünk. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Számára a festészetben az egyik legizgalmasabb, hogy az ember túl tud lépni a látványon. Éppen ezért is jár nyitott szemmel mindig az utcán, és észreveszi azt, amit mi végül csak a művein keresztül fedezünk fel. A 2026-os Fejér megyei Prima Díj jelöltje Jakatics-Szabó Veronika. Bár 18 éves kora óta Budapesten él, Székesfehérvár adta őt a művészvilágnak. Itt döntötte el, hogy festőművész lesz. Jakatics-Szabó Veronika pályája a Kondor-kör rajzszakkörben, Pinke Miklós tanár úr szárnyai alatt bontakozott ki. Tőle tanultam az alapokat, nagyon meghatározó volt számomra az a néhány év, amíg a Miklós szakkörébe járhattam – emlékszik vissza egykori oktatójára Veronika.
Lázár Balázs DLA Artisjus Előadóművészeti-díjas színművész, Bella István-díjas költő, egyetemi adjunktus. Színművészetről és költészetről, a mesterséges intelligencia térnyeréséről és az érvényes kommunikáció lehetőségeiről egyaránt beszélgettünk. – Kovács katáng Ferenc interjúja. Kovács katáng Ferenc: Nem is oly régen, másfél éve a következő választ adtad Gulisió Tímeának az Országút című lapban: „a költészet és a színház nagyjából együtt indult kamaszkoromban – amit nem tudtam eljátszani, azt megírtam, amit nem írtam meg, azt eljátszottam.” Első kérdésem kézenfekvő. Milyenek voltak a kis- és középiskolás éveid? Mit hoztál magaddal tanítóid, tanáraid tudásából, intelmeiből? Lázár Balázs: Ötéves koromig nagyrészt falusi környezetben növekedtem, amiről szép emlékképeket őrzök, az általános iskolát pedig Szolnok egyik külvárosának újonnan épült intézményében kezdtem ’81-ben, azaz bőven a szocializmus alatt. Nagyon szerettem oda járni, remek volt a tanári kar és a gyerekközösség, itt ismertem meg tízévesen Lengyel Boldizsárné Éva nénit is, aki a „rossz gyerekek tábora” után reneszánsz táborokat kezdett szervezni a városban. Tovább az olvasat.hu cikkére >>>
Nemes László első nagyjátékfilmje, a Saul fia 2015-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A rendező újabb történelmi drámája, az Árva idén, szeptember 4-én került a svéd mozikba. A film Nemes László édesapjának gyermekkori történetéből merít, és a második világháború utáni Magyarország traumáival szembesít. Az Árva a 2025-ös velencei filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, ahol az Arany Oroszlánért is versenybe szállt. Egyik este az Árvát (itt írtuk róla a prae.hu portálon – a szerk.) az uppsalai Fyrisbiografenben láttam egy csapat helyi magyarral. A vetítés után különös filmes párhuzam indított el bennem egy kérdést: miért tudunk mi, magyarok ennyire nehezen, és olyan gyakran csak komolyan beszélni a saját történelmi traumáinkról? Ahhoz a ma is aktuális kérdéshez szeretnék hozzászólni most, hogyan lehet művészileg feldolgozni egy olyan múltat, amely még mindig nincs lezárva.
A Római Magyar Akadémia illusztris helyszíne, a Palazzo Falconieri Galéria ad otthont 2026. szeptember 17. és október 8. között az Angyalok és Építészet – Makovecz Imre művészete című kiállításnak. A tárlat a Makovecz Imre Alapítvány szakmai közreműködésével valósult meg, a megnyitón beszédet mondott Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint Érszegi Márk Aurél, a Római Magyar Akadémia igazgatója. A kiállítást Salamin Ferenc Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője, kurátor mutatta be a közönségnek.
Kamaszkori kisregény, angol-amerikai hatások és traumanyelv – Persányi Norinával a kezdetekről, fiatalkori naplókról és olvasatokról, traumafeldolgozásról és arról beszélgettünk, hogyan faragta ki hosszú évek munkája és tapasztalata Fakígyó című kötetét. •Hogyan kerültél kapcsolatba az írással? Mindig a novella volt számodra a nagybetűs műfaj? Nem, egyáltalán nem a novella volt a műfajom, a regény és a hosszabb próza felől érkeztem. Ahogy sokan mások, kistinédzserként versekkel próbálkoztam először, de ezek inkább feszültséglevezető zsengék voltak. Tizenhat éves koromban, egy barátnőmmel kötött egyezség miatt belekezdtem egy regénybe. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
A színház sokunk szemében a varázslat és az időtálló művészet világa. A misztikum mögött azonban strukturált munkafolyamatok, folyamatos alkalmazkodás és a szakma iránti szenvedély rejlik. De hogyan lehet napról napra kézzelfogható elemekből felépíteni egy közös élményt? Kulturális interjúsorozatunk első részében Erdélyi Zsófival jártuk körbe az underground zenei világot érintő kulturális folyamatokat. Második részben a független színházi kulisszák mögé kukkantunk be, ahol a szerepek határai szintén folyamatosan elmosódnak: egyetlen alkotó lehet író, rendező, fénytechnikus és marketinges is egy személyben. Braun Barnával beszélgetünk a független szféra működéséről, a lámpák mögötti létezésről és a gördülékeny jegyvásárlási élmény szerepéről. Mit gondoltál a színházi világról akkor, amikor eldöntötted, hogy ebben szeretnél dolgozni, és hogyan változott ez a kép azóta? Én már középiskolás koromban színházzal szerettem volna foglalkozni, de végül magyar szakot, aztán irodalom- és kultúratudomány mesterszakot végeztem. Színházzal 2014 óta foglalkozom, kommunikációs, sajtós, PR-os oldalról kapcsolódtam be először egy független színház életébe. Akkor még nem sokat tudtam a színházi alkotói folyamatról, annak ellenére sem, hogy középiskolában dráma szakos voltam, de nyilván teljesen más egy középiskolás alkotói csoporttal dolgozni, mint egy professzionális csapattal. Tovább a blog.tixa.hu cikkére >>>
Normail Art ’26: a Lácacsékei Küldeményművészeti Seregszemle fődíjasaként a Lácacsékei Művésztelepen rendezett önálló kiállításom műleírása (Csillagpont, 2026. augusztus 29.) Előzmények 2025-ben elnyertem a Lácacsékei Küldeményművészeti Seregszemle fődíját. Az elismerésnek köszönhetően felkérést kaptam arra, hogy a következő évi Lácacsékei Művésztelepen önálló kiállítással mutatkozzam be. Mivel az 1996-ban indult, azóta évtizedenként megrendezett Normail Art kiállítás-sorozatom negyedik állomása 2026-ra esik, magától értetődő, hogy a Normail Art ’26 helyszíne Lácacséke legyen. Nem egyszerűen új kiállítást szerettem volna létrehozni: azt kerestem, milyen formában tud tovább élni az a harminc kép, amely az idei Debreceni Költészeti Fesztivál felkérésére született, és a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár Galériájában nyílt meg a költészet napja alkalmából. Elhatároztam, hogy az ott rendezett Halotti Tompa című tárlatom műegyüttese válik majd a Normail Art ’26 kiindulópontjává. Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Az idei év – szerintem – legjelentősebb magyar nyelvű értekező kötete Szappanos Gábor Útikönyvecske az élet útvesztőjébe című munkája. Vékony, mindössze 139 oldalas kiadvány, visszafogott külsővel, minden hivalkodás nélkül. Mai szemmel nézve szinte túlságosan is szerény. De ez a szerénység jelen esetben megtévesztő. Szappanos Gábor a magyar és európai irodalom régi hagyományához, a füves könyvek tradíciójához nyúl vissza. Maga is Márai Sándor 1943-ban megjelent Füves könyvét tekinti közvetlen előzménynek, mögötte pedig ott állnak a még régebbi mesterek: Epiktétosz, Seneca, Marcus Aurelius, később Montaigne és mindazok, akik nem filozófiai rendszert kívántak építeni, hanem azt próbálták megérteni, hogyan lehet az emberhez méltó módon végigélni azt a különös és meglehetősen rövid folyamatot, amelyet életnek nevezünk. Tovább az irodalmielet.hu cikkére >>>
Pécs új díszpolgára szerint az együtténeklésnek semmivel sem pótolható közösségformáló és lélekgyógyító ereje van. Lakner Tamás több mint öt évtizede él a városban, 43 éve vezeti a Bartók Béla Férfikart, és pécsi kórusaival 69 díjat nyert nemzetközi kórusversenyeken. A zenepedagógus, karnagy és előadóművész a díszpolgári cím átvétele után arról beszélt, mit jelent számára Pécs, hogyan vált a város az otthonává, és miért gondolja úgy, hogy a közös éneklés a társadalom számára is fontos üzenetet hordoz. Interjú. „A meghatottság állapotába kerültem” – Mit jelent önnek személyesen, hogy Pécs díszpolgárává választották? Volt olyan pillanat az ünnepségen, amikor igazán megérkezett önhöz ennek a súlya? – Egy város „legmagasabb” szintű elismerését megkapni talán azt is jelenti, hogy mégis lehet valaki próféta a saját hazájában. Lélekemelő és lelkesítő érzés. Amikor az ünnepség elején megszólalt a Himnusz, olyan érzés fogott el, mint amikor a Bartók Béla Férfikarral kórusolimpiát nyertünk, és felcsendült a Himnusz. A meghatottság állapotába kerültem. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
A mostani in memoriam voltaképpen hommage à Dóra – baráti tisztelet személyisége és kiemelkedő munkássága elött. A konceptuális művészettől és konkrét fotográfiától a szigorú geometriáig. Dóra mindenben újat és izgalmasat alkotott. (Szöllősi-Nagy András) Kedves barátaim, Na, szia! – mondta Dóra, amikor rövidre akart zárni egy hosszúra nyúló telefonbeszélgetést. Ezt a jeles diktumot iparkodom követni ma. Ez itt és most nem akadémiai típusú megnyitó lesz, hanem pálya- és harcostársak, valamint barátok nagyon is személyes, közös megemlékezése Dóráról, aki idén február14-én hunyt el a Stefánia úti lakásban, nyolcvannyolc éves korában. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
