VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
A költészet napja minden évben remek alkalmat nyújt arra, hogy kultúrával töltekezzetek: íme, 11 program, mely április 11-én József Attilát és az irodalmat ünnepli a fővárosban. Ingyenes, tematikus tárlatvezetések // Róth Miksa Emlékház Költészet és iparművészet kéz a kézben jár április 11-én a Róth Miksa Emlékházban, ahol három időpontban is szemtanúi lehettek művészeti alkotások randevújának. A rendhagyó programokon ismert, valamint kevésbé ismert versek csendülnek fel, műtárgyak ölelésében – a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes, de regisztrációt igényel. Tovább a funzine.hu cikkére >>>
A költészet nem csupán papírra vetett szó, hanem lírával átitatott tárgyak révén történő önkifejezés. Viola Szandra költővel, íróval a líra és a merchandising határvidékeiről, a versékszerekről, a csend misztériumáról és a könyv, mint fizikai objektum szimbolikájáról beszélgettünk. Amikor elkezdtél verstárgyakat készíteni, vajon mi volt a valódi mozgatórugó? A versnek vagy magának az alkotónak szántál egyfajta merchandisingot? Úgy is fogalmazhatnék: a produktumhoz kötődő tárgyat, vagy a tárgyat – és azzal együtt az élményt – próbáltad meg eladni a költészettel? Vagy éppen fordítva történt mindez? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt olyan pillanat, amikor megpróbáltam pusztán „eladni” ezeket a tárgyakat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok született marketinges. Ez utóbbi egyébként egy külön zárójelet is megérne – ezúton is várom a menedzserek jelentkezését! De ha visszatérünk az eredendő gondolathoz: a kiindulópontom az volt, hogy a líraiságot vagy a költészetet a közgondolkodás szinte kizárólag a leírt szöveghez, az irodalomhoz köti. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
A színházak többségében a humor a drámaiság szolgálója: a 2026. május 5–9. között megrendezendő 8. Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztiválon felrúgják ezt a hagyományt, és szakítva az áldozatiság narratívájával kacagni fognak, a közönséggel együtt. A fesztivál társszervezője idén is az Eötvös10 Művelődési Ház és a Pinceszínház. Mindkét helyszínen különleges stand-up és monodráma-előadásokkal, kiállítással, performance-szal, zenei programokkal és közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket. A két helyszínen brit–német, olasz, román, valamint hazai roma és traveller előadók lépnek színpadra. Saját történeteiken keresztül osztják meg a traumáikat és az örömeiket, miközben közös világunk fontos kérdéseit is felvetik. A produkciók nem kérnek engedélyt arra, hogy kimondják azt, amit sokan inkább elhallgatnak. A személyes történetek igazak, épp ezért felszabadítóak. Tovább az index.hu cikkére >>>
A dél-franciaországi táj és a modern művészet találkozása elevenedik meg a Pécsi Galéria falai között. Ahogy arról már korábban írtunk, egy legendás fotós, Szipál Márton kiállításával indult el az idei Fotótavasz. Április 10-től pedig a nagy múltú, aix-en-provence-i Fontaine Obscure fotóegyesület mutatkozik be a nagyközönségnek. A Sainte Victoire árnyékában című tárlat a 2026-os Pécsi Fotótavasz kiemelt nemzetközi eseménye, amely egyszerre tiszteleg Paul Cézanne természeti látomása és Victor Vasarely vizuális kísérletei előtt. A kiállítás tizenkét francia alkotó objektívén keresztül kalauzolja el a látogatókat Provence szívébe – számolt be a ZsÖK közleményében. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Michael Ende, a mesélő óriás, a Végtelen történet világhírű szerzője, Momo című alkotásával szintén halhatatlan és időtlen értéket teremtett, ami napjainkban aktuálisabb, mint valaha. Győri László igényes fordítása frissé és még időszerűbbé teszi a mai olvasó számára a szívet melengető meseregényt. De mivel íródik a történet az örökké mondható mesék sorába? Miben rejlik a könyv csodája? Nem kis kihívás pontosan megfogalmazni, de talán abban, hogy ráébreszt arra mit is jelent igazán JÓL élni. Az először 1972-ben napvilágot látott mű számtalan nyelven számtalan kiadást megélt és bizonyossággal mondhatjuk, hogy világsikert aratott. Teljes címe: Momo, avagy furcsa történet az időtolvajokról és a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt.
Az orosz-ukrán háborút az Oroszországgal szomszédos Litvániából, egy válás történetén keresztül ábrázoló How to Divorce During the War a Sundance Fesztiválon debütált és elnyerte a legjobb rendezés díját. A filmet a Visegrad Film Forumon is vetítették, itt beszélgettünk róla Andrius Blaževičius litván filmrendezővel. 2022. február 23.: Csendesen indul a litván fővárosban, Vilniusban a reggel. Megjön a futár a rendeléssel, hatékonyan dolgoznak az emberek, sikeres a projekt, rotyog az ebéd, van idő szundítani egyet délután. Csak Marija és Vytas szívét nyomja valami, valahogy nem stimmel így ez az élet. A döntés végleges. Minden fenekestül felfordul és fáj. 2022. február 24.: Csendesen indul a litván fővárosban, Vilniusban a reggel. Oroszország megtámadja Ukrajnát. Hány országban mutatták be eddig a filmet? Mit tapasztaltál, hogyan reagált a közönség? Mi a különbség a háborús övezethez közelebb fekvő országok és azok között, amelyek számára ez a súlyos élmény távoli dolog? Még csak most kezdődött el a film útja. Másfél hónapja volt a bemutató, azóta az Egyesült Államokban kísértem el több fesztiválra, illetve Svédországban és Luxemburgban volt vetítés. Tehát egyelőre inkább a világ nyugati felén találkoztam a közönséggel, persze Svédország egy kicsit közelebb van a háborús övezethez, de közel sem annyira, mint például Litvánia. Mégis, a vetítések utáni közönségtalálkozókon úgy éreztem, hogy a közönség megtalálta a kapcsolódási lehetőségeket a filmmel. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Minden lokális művészeti szcénában, így a magyarban is, vissza-visszatérő gesztus egy-egy generáció összegzése, bemutatása és részleges kanonizálására tett kísérlet. Ide sorolható a megkérdőjelezhetetlen jelentőségű IPARTERV-kiállítás, amelyről egy adott generáció az elnevezését kapta, de említhetjük Hegyi Lóránd „új szenzibilitás” projektjeit is, vagy ahogyan a rendszerváltás után Petrányi Zsolt előbb a Műcsarnokban az Áthallás vagy a Na, mi van? kiállításokkal törekedett csoportok definiálására, majd pár éve a Magyar Nemzeti Galériában a ’90-es évek művészeti korképének sajátos rekreálására. De említhetnénk a 2020-as évek olyan láthatóság- és piacvezérelt vállalkozásait is, mint a YOUHU kiállítás és katalógus vagy a hasonló körökben megfogant MNB-gyűjtemény Y-profil című válogatása. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Ali király karácsonyi vacsorája, A csodálatos nagyapó, A csodálatos nagymamó – Simonfalvi Ancsa elbűvölő könyvei rövid idő alatt a gyerekek és a családok kedvencei lettek, amellett, hogy komoly szakmai sikereket is elértek. Friss hír, hogy az írónak márciusban jelent meg első ifjúsági regénye Lujzi titkos kertje címmel, amiről természetesen váltottunk néhány szót. De beszélgettünk Veszprémből Pécsre vezető útjáról, szóba került a könyvtári dolgozók tavaly novemberi demonstrációja, és az is, miként lehet megszerettetni az olvasást a gyerekekkel ebben a förtelmes digitális világban. Ancsa Veszprémben született, kis kitérővel került Pécsre. Nem volt tudatos választás a részéről, hogy könyvtáros lesz, bár minden ez irányba mutatott. „Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a veszprémi könyvtárban, az igazolatlan órák terhére olvastam Hrabalt, Kunderát, Dosztojevszkijt, gyakorlatilag mindent, ami az utamba került” – meséli gyerekkoráról. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
A norvég színésznővel a Lavináról, anyaságról, Norvégia első Oscar-díjáról, és arról is beszélgettünk, hogy mi inspirálja őt az életben. No meg új filmjéről, amit most vetítenek a magyarországi mozik. Ő volt az anya Östlund Lavinájában, Diana Prince amazóniai nagynénje a Wonder Womanben, március 24. óta a Csak egy anya című norvég filmben láthatják a magyarországi nézők, de nemsokára Cristian Mungiu új filmjében, a Fjordban is fel fog tűnni Renate Reinsve és Sebastian Stan oldalán. Lisa Loven Kongsli épp Budapesten forgatott, amikor megtudta: a mozik épp játsszák a Csak egy anyát, így a forgatásról egyenesen a premierre jött. Felkonferálta a filmet és hiába kelt reggel 5-kor, így is szívesen beszélgetett velünk. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
A Dorottya Galériában 1988-ban rendezett első nagyobb festménykiállítása kapcsán a kiváló szemű műkritikus, Sík Csaba azt írta, „olyan festőt ismertünk meg Haász Istvánban, aki nélkül modern, mai magyar festészetről többé nem eshet szó”. Nem tévedett; az időközben Munkácsy-díjjal és Érdemes Művész címmel kitüntetett alkotó, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja a kortárs hazai képzőművészet egyik meghatározó alakjává vált. Pályájáról közelgő 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk. Mielőtt találkoztunk, igyekeztem mindent elolvasni, ami rólad az utóbbi időben megjelent. Számtalan írást találtam, főleg kiállításkritikákat és műveidről szóló tanulmányokat, interjút viszont alig. Kerülöd az újságírókat? (Nevet) Nem, erről szó sincs. A megjelent írások egy része mögött a szerzőikkel folytatott, sokszor mélyreható beszélgetések állnak. Így volt ez mindig például Frank János esetében. Igaz, mások gondosan ügyelnek arra, hogy a személyes benyomások ne befolyásolják őket, amikor azzal a szándékkal néznek meg egy-egy kiállítást, hogy írjanak róla. P. Szűcs Julianna korábban szinte inkognitóban járt a tárlataimon, mielőtt írt volna róluk – örömömre mindig jót.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk. Amikor egyeztettünk a beszélgetésről, említetted, hogy nemrég jöttél haza Rómából. Úgy tudom, nem először jártál ott. Szerelmem, Huszárik Kata még nem látta Rómát. Édesapjának, Huszárik Zoltánnak Róma kultikus helye volt. Számos alkalommal járt ott, sok barátja élt Rómában, és forgatott is a városban. Úgy dolgozott, hogy ott vásárolt bőrkötéses füzetekbe jegyzetelt. Ezek nagyon szép noteszek. Mostanáig igazából senki nem tudta, hogy mi van bennük. Miért nem? Tovább a kronika.hu cikkére >>>
A míves, kiválóan prezentált táncjelenetek dinamikájának, repülésének az ellenpontja Kulka János súlyos, lassan mozduló jelenléte. A táncfesztivál harmadik estéjén, amikor átvettem a stafétabotot Kutszegi Csaba kollégámtól (írása itt olvasható) érezhetően nagy várakozás előzte meg a Feledi Project Cseresznyéskertjét. A közismert Csehov-mű és a tánc szeretete mellett ez minden bizonnyal Kulka János vendégszereplésének volt köszönhető. Mielőtt lenémítottam volna a telefonomat, ránézve az üzenetekre, szomorú képeket kaptam a Nyugat-Magyarországon tomboló szélviharról, kedves családtagunk letarolt kertjéről, a derékba tört öreg fenyőkről. Reménykedve, hogy 60 kilométerrel odébb, nálunk nem lesz ekkora a pusztítás, gondolatban elbúcsúztam az idei barackterméstől, hiszen a barackfák épp virágoztak, és reménykedtem, hogy a még virágzás előtt álló cseresznyék megússzák. Az előzmények után persze még inkább rá tudtam hangolódni az előadásra, amelynek középpontjában a kikerülhetetlen változás áll. (Az előadásról lapunkban már született egy beszélgetés, itt olvasható.) Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Alkotásait precizitás és átgondoltság jellemzi. Shibayama technológiával készült ékszerei elvarázsolják a nézőt különlegességükkel, de nem ez az egyetlen műfaj, amelyben Tóth Zoltán alkot. - Hogyan indult a pályája, mi vezette az ötvösművészet felé? - A családomban nem volt művészeti előkép. Édesapám ugyan ügyesen rajzolt, de teljesen autodidakta módon. Ahhoz képest egyébként meglepően jó meglátásai voltak. Az általános iskolai rajztanárom figyelt fel rám, hogy többet és talán jobban is rajzolok, nemcsak letudni akarom, hanem élvezem a feladatot és küzdök vele. Tovább az mma.hu cikkére
„Az Észak-fok, miközben jelöli földrajzi pozíciónkat, egyszersmind egy poétikai allúzió is, utal folyóiratunk fő profiljára” – mondta el Filip-Kégl Ildikó író, költő, kritikus, az újonnan induló Észak-fok alapító-főszerkesztője, a lap miskolci sajtótájékoztatóján, pénteken, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Az alapos tervezői és hosszas előkészítői munkálatokat követően megszületett bookazine minőségű kiadvány az észak-magyarországi régió kortárs irodalmi és művészeti értékeit gyűjti egybe, s mutatja be országszerte, valamint a határon túli magyarság körében. A negyedévente megjelenő irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat teret kínál a szakmai párbeszédnek, alkotói ugyanis azt vallják, kritikai diskurzus nélkül nincs kulturális élet. – A lapegészt és az egyes rovatok karakterét úgy alakítottuk ki, hogy a szépirodalom és a társművészeti alkotások harmonikusan egymásra simulva képviseljék az értékelvűséget és az esztétikai minőséget. Ezzel összhangban, negyedévente megjelenő lapszámainkat kortárs képzőművészek munkáival illusztráljuk, jól áttekinthető struktúrával, letisztult, ugyanakkor invenciózus művészeti tipográfiával – fogalmazott a most induló folyóirat alapító-főszerkesztője. A lap küldetéséről elmondta, „egy irodalmi- művészeti folyóirat létjogosultsága, hogy szétsugározzon alkotásokat, mozgásba hozzon és mozgásban tartson szakmai diskurzusokat, irodalmi áramlatokat. Mindezek jegyében bízunk benne, hogy az Észak-fok idővel meghatározó erővé, a kortársi irodalom és a társművészetek interpretálásának fontos fórumává tud válni, s ilyenformán a regionalitásra épülő, ám egyetemességre törekvő szellemiséget sikerrel kiteljesítheti.” Tovább a konyvkultura.kello.hu cikkére >>>
Jehan Paumero pécsi és francia. Amikor Magyarországra érkezett, még élt Puskás Öcsi, és nem voltunk tagja az EU-nak. Kezdettől szórakoztatta az ország görbesége, úgyhogy itt ragadt. Negyvenévesen úgy érezte, ideje megírni mindazt, amit két évtized alatt rólunk, magyarokról megtudott. Magyar nyelven jegyezte le a megfigyeléseit, a kötete címét pedig a francia származású, magyar válogatott labdarúgó, Loïc Nego nyilatkozatából vette kölcsön. A hazám és az otthonom szerzőjével, a Psycho Mutants zenekar tangóharmonikásával a pécsi éjszakáról, a városban tapasztalható jó energiákról és az itt lakók között kialakult láthatatlan hálózatról beszélgettünk.
„Ha most rá gondolok, nem a könyveit vagy a verseit látom, hanem azt a húsz percet idézem fel a fájdalmon is átfénylő örömmel és szeretettel, amikor, talán két éve, az én autómmal vittem át az Ördögkatlan fesztiválról a szálláshelyünkre” – írja Szabó T. Anna költő abban a levélben, amellyel a 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádámtól búcsúzik az Indexen. Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító és esszéista, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa. A modern magyar nyelvészet iskolateremtő alakja, Dante Isteni színjátékának és Shakespeare drámáinak újító fordítója, a nyelv és a szabadság fáradhatatlan hirdetője 79 éves volt. Tovább az index.hu cikkére >>>
„Bravúrosan beszél egyszerre a társadalmi-politikai állapotról és a versekről” – a nyolcvanéves Radnóti Sándort Weiss János köszöntötte a Jelenkor márciusi számában. Ennek a csokornak a virágai az ünnepelttől származnak, a köszöntő csak összerendezni próbálja őket (szükségképpen szubjektíven, sok mindent elhagyva, önkényes hangsúlyokat kijelölve): egy művé, egy életművé és egy életté. Közben pedig ezt mormolgatja magában: „Jeder, der sich die Fähigkeit erhält, Schönes zu erkennen, wird nie alt werden” [„Aki képes fölismerni a szépet, sosem öregszik meg”] (Franz Kafka). Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Selmeczi György Thomas Mann, Vajda János pedig Friedrich Dürrenmatt műve alapján komponált új operát, amelyek áprilisban, egy estén szólalnak majd meg az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében. A Királyi fenség, valamint Az ítélet című darabokról – amelyek a fény-árnyék, valamint a mese és a lélektani krimi kontrasztját kínálják – a kortárs magyar zeneszerzés két meghatározó alakjával beszélgettünk. Miért éppen erre a két szerzőre esett a választásuk? A művek egymás után szólalnak meg, van valamilyen kapcsolat? Selmeczi György: Thomas Mann Királyi fensége azért kezdett érdekelni, mert egy ritkán olvasott, a szerzőre nem feltétlenül jellemző, szokatlanul könnyed regény. Valójában inkább egy mese a magányos hercegi létről, a hivatalos kötelezettségek terhéről, a szerelem és a társadalmi felelősség összebékítéséről. Felsejlik viszont benne az a komplexitás, mély társadalmi érdeklődés, ami a későbbi alkotásoknak már egyértelműen sajátja. A szöveg fókuszában a kiválasztottság kérdése áll, a szereplők rokonszenvesek, s a komponálás során az is kiderült, hogy a műnek egészen jól állnak a korunk által megörökölt operai toposzok. A cselekmény felfelé ível, a világosság felé. Minden adott egy nagyszerű vígjátékhoz. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
NAGY ZOPÁN ÍRÁSA Két részletben két tematika kerül terítékre, felváltva áramlanak egymás felé. Pulzusok, impulzusok váltakoznak. Az egyik térben a Hajsza, Küzdelem, a másikban pedig a Megnyugvás, Megbékélés témakör játszik szerepet. Egy-egy identitás kivonatai, önvalói tükröződnek, befelé reflektálnak… Vágtáznak, visszahúzódnak, lendületük (majd belső csendjük) feloldódik… Letisztulnak, mégis tovább rezegnek, majd ön-örvényekbe merülnek, dimenzió-kapukon átképződve, átlényegülve eszmélnek új létekre – s újabb körkörös folyamat, kölcsönhatás veszi kezdetét… Az agár, mint szimbólum sokszor megjelenik munkáimon, mert számomra az elveszett értékeket és eleganciát ábrázolja. Ugyanakkor az agarakat sok emberi tulajdonsággal fel lehet ruházni. Például, az agárportré sorozatomban a Vágy-Hajsza-Düh-Melankólia című képek a műnyúl utáni hajsza lelki fázisait ragadják meg. Tudjuk, hogy műnyúl az áldozat, a hírek vagy a cél, de sokszor az ösztön hajt bennünket és nem az értelem. – Vallja a művésznő, majd hozzáteszi, nem éppen vidám, de annál őszintébb érzéseit, gondolatait: Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>> Ha már egy irodalmi portálon jelenik meg ez a sorozat, illik néha foglalkozni irodalmi témákkal is. E kötelességünknek eleget téve ezúttal egy teljesen egyedülálló és nyugaton szinte ismeretlen kínai költészeti műfajt járunk körül. Amikor a tizennyolcadik században egy császár elrendelte, hogy gyűjtsék össze a kínai költészet egy évezreddel korábbi aranykorának, a Tang-dinasztia (618–907) időszakának összes versét, az ezzel megbízott team végül több mint 49000 költeményt talált 2200 költőtől. Ez elég tekintélyes szám, tekintve, hogy a Tang-kornak csak a végén találták fel a könyvnyomtatást, tehát a versek nagy része egy-két példányban, kéziratban maradt fenn itt-ott, és ekkorra már rengeteg szöveg eltűnhetett. A későbbi korokból – amikor boldog-boldogtalan kinyomtatta az összegyűjtött műveit – már meg sem próbáltak ilyen mindent lefedő gyűjteményt összeállítani. Kínában tehát lenyűgöző mennyiségben születtek versek.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
