Videó

A Napút videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Hatodik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy támogassa a kortárs magyar képzőművészeket, és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti világban. A tízezer euró összegű elismerés nyertese 2021-ben Szabó Eszter lett.

A döntősök munkáit a frissen nyíló, közép- és kelet-európai fókuszú magánmúzeumban, a Q Contemporary Andrássy úti épületében állítják ki.

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa, és elősegítse a szorosabb képzőművészeti kapcsolatok kiépítését Magyarország és a nyugat-európai országok között. A tízezer euró díjazású elismerés nyertesét szeptember 18-án hirdették ki a Q Contemporary magánmúzeumban. Mary McLoughlin és John Ward ír műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai által alapított díjra idén beérkezett 66 pályázatból egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki az öt finalistát, majd közülük a nyertest, Szabó Esztert.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 

A Kultúrpanda „Családi örökség” című interjú-sorozatának e heti vendége Kéringer László énekművész, énekmester, a Debreceni Csokonai Színház és az Operettszínház volt karigazgatója.

Amikor felkértem Kéringer László énekművészt, hogy legyen a következő interjúalanyom, az első dolog, amit reagált, egy kérdés volt: „Miért én, leányom? Én nem is vagyok híres.” Elnevettem magam. „Hogy híres vagy-e vagy sem, az nézőpont kérdése, de hogy egyike vagy azoknak az előadóművészeknek, illetve művésztanároknak, akikről az énekes szakmában mindenkinek VAN véleménye, az biztos.” „Ami engem egyáltalán nem érdekel.” – válaszolta, így aztán el is kezdtük, vagyis inkább folytattuk a beszélgetést.

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

Orr Máté képei egyszerre idézik a klasszikus festőművészet hagyományait és térnek el tőle, viccesek és félelmetesek egy időben, de a hatás, amit kivált velük (legalábbis bennem mindenképp), mégsem az ambivalencia, hanem valamiféle döbbent („mi a túró van itt?”) csend és elgondolkozás. Orr Mátéval a Várfok Galériában szeptember 16-án nyíló új kiállítása kapcsán beszélgettünk.

JJ: Egyértelmű volt nálad a művészpálya?

 

Orr Máté: Szüleim mindketten művészek és művésztanárok, de ez a vonal a családban nem tőlük, hanem a nagyapámtól indul. Az eredeti szakmája asztalos volt, aztán tanítóképzőt végzett, ahol a 19. század végének akadémikus stílusában tanították őket festeni. Ebben olyan sikeres volt, hogy az akkori Képzőművészeti Főiskolára is felvették volna. Az anyagi helyzete miatt ebbe nem vágott bele, visszament tanítónak, az érdeklődése azonban továbbment a következő generációkba. 

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

 


Kerti parti Mészölyékkel. Fotó: B. Tóth Kára családi archívuma.

Vándorkiállítássá lényegült át az a kerítéstárlat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) installált június végén Mészöly Miklós halálának 20., születésének 100. évfordulójára. Az MMA Bajza utcai kerítésére készült tablókat másodlagos hasznosításképpen a Kisoroszi központjában lévő Rácz fogadó kerítésére költöztették a helyiek kérésére. A kiállított tizenöt tabló az író életét követi végig a gyerekkortól az elmúlásig. A megnyitó legérdekesebb színfoltja az a személyes visszaemlékezés volt, amelyet B. Tóth Klára festőművész-restaurátor, író és költő osztott meg a jelenlévőkkel.

A Szentendrei-sziget északi csúcsán megbújó Kisoroszi egyik legnagyobb prózaírónk, Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine életében az alkotáshoz elengedhetetlen nyugalmat, a kikapcsolódást, az író barátokkal való találkozás helyszínét jelentette a hetvenes évek elejétől egészen halálukig. B. Tóth Klára, a helyi református lelkész lánya tizennégy évesen ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot különösen Polcz Alaine-nel, de rajta keresztül Mészöly Miklóssal is. 

Hozzánk először Alaine toppant be. Láttuk, hogy a kerti téglajárdán közeleg egy feltűnően csinos, fiatal és elegáns nő sötétkék irhabundában, hosszú fehér sállal a nyakán. Hideg ősz végi idő volt, 1969-et írtunk. Ahogy belépett és felragyogott felejthetetlen mosolya, mindketten tudtuk, hogy életre szóló barátság lesz köztünk. Azon a jellegzetes erdélyi éneklő, népmesemondó hangon szólalt meg, amivel oly színesen, érdekfeszítően tudta előadni történeteit. Azért jött, hogy megkérdezze, hol bérel szobát Nádas Péter. Férjét, Miklóst valamivel később hozta el. Gyönyörű emberpár volt, hihetetlen harmónia volt köztük. 

Tovább a magyarnemzet.hu cikkére >>>

 

Justin de Jager koreográfiájával született meg a végtelen mozdulatsorból álló, hipnotikus látványjáték Carried Alive címmel. Justin a breakdance stílusból ismert „threading” technika úttörője, amelynek során a táncosok folyamatos mozgással keresik a lehetőségeket, nyitásokat és megoldásokat. Justin nemrég nyerte el a Korzo színház Leo Spreksel díját.

A Risonanza a zene és a tánc páratlan élményét nyújtja. Az előadás két világ találkozása: Michiel Borstlap kristálytiszta zongorajátéka Ed Wubbe szenvedélyes koreográfiájával alkot művészi egységet. A két táncost a hipnotikus hatású zene hozza mozgásba, amely csodálatosan szövi át Ed Wubbe történet nélkül is működő tánckoreográfiáját. 

Tovább a tancelet.hu cikkére >>>

 

Ünnep a pécsi művészetkedvelőknek: egyedülálló kiállítás nyílott Fiesta Grafika címmel szeptember 16-án, 9 latin-amerikai ország 26 grafikusának 180 alkotása tekinthető meg a Pécsi Galériában.

Még soha nem mutatkozott be Magyarországon egyszerre ennyi latin-amerikai művész, a párizsi Latin-Amerika Ház kiállítási anyaga érkezett a Tangó Ünnep alkalmából a Pécsi Galériába. Magyarországon most először látható kilenc latin-amerikai ország – Argentína, Brazília, Kolumbia, Kuba, Ecuador, Mexikó, Paraguay, Peru, Uruguay – huszonhat grafikusművészének munkája. A kiállítók között egyéni alkotók és alkotócsoportok is bemutatkoznak a latin hangulatot megidéző installációs térben.

Tovább a pecsma.hu cikkére >>>

 


Fotó: Csoszó Gabriella

Könnyű rákapni a színházi neveléssel foglalkozó emberekkel való beszélgetésre: van bennük valami elemi támogató ösztön, érdeklődők és még a bődületes baromságaidba sem nyomják bele az orrod. Márton Gábor Csaba ráadásul szerény, közvetlen és őszinte – afféle jóember-típus. Mindeközben a mértéktagadó lapok vájtszemű publicistái szerint ő lehetne az egyike „a normalitás ellen törő, agresszív LMBTQI-lobbinak”, ráadásul azon belül is abból a fajtából való, akik „az iskolákba benyomakodva buzították el de genere egészséges gyermekeinket mindaddig, amíg éber törvényhozóink ennek elejét nem vették”. „Ezt még az sem mentheti, hogy a MáSzínházban fogyatékkal élő színészekkel dolgoznak együtt olyan témákban, amelyekben a másságuk miatt a társadalom perifériájára került emberek szerepelnek. Sőt! Pláne sőt! Ilyenekre használni fel jóravaló embereket, balsors, kiket régen tép!”

Első alkalommal a dinamikusan fejlődő és növekvő Nyitott Kör társulat egyik színházi nevelési előadásán[i] találkoztam veled 2015 körül. Miért jöttél el tőlük két évvel később?

Akkor már harmadik éve kapcsolatban voltam a MáSzínházzal, amelynek a vezetői, Bakonyvári Ágnes és Bakonyvári Kriszti, emberileg nagyon fontosak lettek számomra. Ezen túl más dolog az, amikor beosztottként dolgozol egy társulatban, ahol egy-egy ötleted kap teret, és egészen más, amikor vezetőségi tagként kerülsz döntési helyzetbe. A MáSzínházban megkaptam ezt a lehetőséget. A távozásom legfontosabb oka azonban az, hogy abban az évben több mint száz színházi nevelési előadást játszottam. Egy prózai vagy zenés darabot sem könnyű ilyen sűrűn előadni, egy színházi nevelési előadásban ráadásul még a diákokra is figyelsz. Az ehhez szükséges kíváncsiságot egy ilyen feszített menetrend mellett képtelenség megőrizni. Legalábbis nekem nem sikerült. Év végére ki is égtem.

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 

Magyarországon Benedek Ágota írt humoros naplót a covid-időszakról, a spanyoloknál pedig öt díjnyertes rendező (Fernando Colomo, Alvaro Fernández-Armero, David Marqués, Miguel Bardem és Juan Diego Botto) állt össze, hogy összehozzon egy abszurd szkeccsfilmet az elmúlt másfél évünkről. Érdekes, egyenetlen színvonalú film a Történetek a karanténból, amely a célját végül is eléri: egész jót nevethetünk a nyomorunkon.

Ambivalens dolog a karanténról, a koronavírus-helyzetről ilyen korán filmet készíteni. Hiszen az azonosulás nyilván adott, mindenki átérzi a filmben ábrázolt szituációkat, ám az is tény, hogy a nézők jó része ma már a „koronavírus” szó hallatán is menekülne. A Történetek a karanténból egy huszárvágással oldja fel ezt az ellentmondást, a szituációkat végletesen abszurdra veszi, így csak a párbeszédekből, a kontextusból derül ki, hogy történetesen a közelmúltban, esetleg konkrétan a jelenben járunk. Különös azonban, hogy végül épp az a rövidfilm (merthogy az egyes fejezetekre egészen nyugodtan lehet így hivatkozni, hiszen mind-mind lekerekített történetek) lett a legerősebb, mely a legtöbb kapcsolatot ápolja a valósággal.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

Az ország első és egyetlen fényfesztiválja idén is kihagyhatatlan lesz.

 

Feltehetően nem újdonság senki számára, hogy a Zsolnay Fényfesztivál nem csak a város, hanem az ország egyik legszebb és leglátványosabb fesztiválja. Az évről évre egyre fejlődő fesztivál idén szeptember 30. és október 3. között kápráztatja el a pécsieket és a városba látogatókat. A szakmai körökben világszinten elismert rendezvény idei érdekességeit és újdonságait szerdán mutatták be a szervezők a Cella Septichora Látogatóközpontban.

Tovább a pecsma.hu cikkére >>>

 

Rövid bevezető a varsói színházak világába, ahogy egy magyar dramaturg látja. Mundruczó Kornél TR Warszawában rendezett Pieces of a Woman című előadásának dramaturgja a munkafolyamat részleteiről is beszél. BORONKAY SOMA BESZÁMOLÓJA.

A varsói színházak eléggé elkülönülnek egymástól: vannak kifejezetten musicalszínházak (pl. Teatr Roma), tematikus színházak (pl. Teatr Zydowski, azaz a zsidó színház), kabarék (pl. Teatr Komedia). Ezen színházaktól elválnak a drámai színházak - mint a Teatr Dramatyczny, ami nevében ugyan nem, de valójában egy nemzeti színház funkcióját tölti be a Kultúrpalota épületében. Szintén ebben az épületben található a Teatr Studio, melyet 2016 óta Natalia Korczakowska vezet és szemléletében, műsorpolitikájában jelentősen eltér a Lengyelország számos színházában uralkodó nemzeti-keresztény ízléstől. Hasonló mondható el a Teatr Nowy, a Teatr Powszechny, a Teatr Rozmaitosci (röviden TR) színházakról is.  

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

Egy budapesti pályaudvar 2012–2021 címmel nyílt meg Stalter György kiállítása a FUGA Budapesti Építészeti Központjában, mely anyagról így írt a Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész:

Közel tíz évig fényképeztem Budapest belvárosától, a Nyugati pályaudvartól alig 3 kilométerre elterülő, százhektárnyi Rákosrendező pályaudvar életét, szubkultúráját: az állomás épületét, a vonatokat, a környék hajléktalanokkal belakott zugait és a graffitiket.
A környéken nőttem fel, így láthattam fénykorában, pusztulásában és elmúlásában is. A fővárosnak ez a jellegzetessége ugyanúgy el fog tűnni, mint a Város a városban/Józsefváros (2010) című könyvem helyszínei.

Tovább a punkt.hu cikkére >>>

 

Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmje, a Hasadék erdélyi helyszínt kapott, a Máramarosban játszódó történet homályos, ködös, mint a környék hegyei: a táj és a film narratívája alapvető egységet képez. Lebilincselő az az érzékenység, amellyel Krasznahorkai és az operatőr, Réder György dolgozik.

A rendezőt nyilvánvalóan elvarázsolta a vidék, azonban nem idealizált környezetet fest, hanem egy pompájában sértetlen, vad és emiatt veszélyes teret. A természet kiszámíthatatlansága állandó kísérője a filmnek: föltámad a szél, elered az eső, mindez a legváratlanabb pillanatokban történetik (nem a szereplők belső világának kivetítéseként vagy a cselekményt befolyásoló tényezőként). Itt a táj külön szereplő, és talán az egyik legfontosabb, erejének hangsúlyozásához csak kis mértékben tesz hozzá a budapesti előkép, melyben Bálint (Molnár Levente) megjelenik.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Akt in Landschaft” – olvashatjuk számos német expresszionista festő képei alatt a címet. Tóth Angelika festményeit nézve gyakran ez a képzettársítás jut eszembe, nem csak a képek expresszív karaktere miatt.

A német festészetnek erre a korszakára jellemző az emberalakok zsánerszerű elhelyezése természeti környezetben, a látványból kiinduló vizuális-érzéki megjelenítés, erős színekkel és határozott fény-árnyék kontrasztokkal. Angelika számos képén hasonlóan fontos a színek intenzitása és az ezzel kapcsolatos érzéki élmény visszaadása a vásznon.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

 

A Szegeden élő Bene Zoltán Isten, ítélet című regényében lényegében a 2018-as Áramszünet című könyvének előzményeit írta meg. Az utóbbi a civilizáció végnapjainak a története, az előbbi pedig az összeomlás eredőinek krónikája, amit követve az 1300-as években kalandozhat az olvasó.

Az Isten, ítélet című regény, amelyről – Juhász Tibi barátom megtisztelő kérésére – egy számomra teljesen ismeretlen, sosem próbált műfajban ( műhelyesszében) kell most írnom, oroszlánrészben a 14. századi Magyarországon és Itáliában játszódik, Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának idején. A regény központi alakja egy Szórád Lőrinc nevű, Szeged környéki kisnemes, aki részint kunok közt nevelkedik. Tizenhat évesen, édesapja régi ismerősének, Zách Feliciánnak a kíséretében kerül a királyi udvarba, és aktív résztvevőjévé válik az I. Károly (ismertebb nevén Károly Róbert) és családja elleni merényletnek, amennyiben megmenti az uralkodót, a királynét, Erzsébetet, valamint a hercegeket, Lajost és Andrást.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

 

A szeptember 17-21. között megrendezésre kerülő fesztivál programjaira már megkezdődött a jegyértékesítés a Pécsi Nemzeti Színházban és online. Az elmúlt év megpróbáltatásai miatt a tervezettnél szerényebben és időben is egy kicsit később, ám annál nagyobb szenvedéllyel ünnepli fennállásának 60. évfordulóját Magyarország elsőként alapított modern balett társulata. A kényszerű leállás hosszú hónapjai után jubileumi estjükön lépnek újra a Pécsi Nemzeti Színház színpadára a Pécsi Balett táncművészei szeptember 17-én.

Tovább a tancelet.hu cikkére >>>

 


Nyitó kép: Tombor Zoltán fotójának felhasználásával készült.

Negyedik, valószínűleg eddigi legszemélyesebb kötete jelent meg ma Simon Márton költőnek Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni címmel. A Dalok a magasföldszintről bemutatkozókötet után a Polaroidok óriási siker volt, majd hosszú éveket kellett várni, hogy ezen a szerző túllépjen: ennek eredménye a két éve megjelent Rókák esküvője volt. A történet szerepéről, a megszólalás nehézségeiről, hatásokról is kérdeztük emailen Simon Mártont, hogy kiderüljön, milyen egy hetvenéves embernek elmagyarázni a TikTokot, milyen hazaverset írni, mit mondott neki kezdő költő korában Kántor Péter.

Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>

 

színházba, főként elgondolkodtatás igényével fellépő színházba nem egyetérteni járunk.

 

Szerzőtársam írása alapján a Trafó Görög Befogadás elnevezésű fesztiváljának első két produkciója mintha inkább csak körbetáncolgatta volna a maga elé tűzött tematikus célt. A Stereo Akt performatív doku-sétájára ezzel szemben az alkotók által adott Kolóniánál akár még jobban is illett volna a Görög Befogadás cím, hát, még a fesztivál alcíme: migrációs történetek tegnap és ma. A Kolónia ugyanis pontosan ezt, a görög menekültek 1948 utáni befogadását és a jelenkor menekültjeinek be(nem)fogadását járja körül.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

Hatnapos irodalmi fesztivált rendeznek a városban szeptember közepén.

Az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezett PécsLIT Fesztivál szeptember 14-e és 19-e között 7 helyszínen, 9 pódiumon, több mint 60 programmal várja az irodalom iránt érdeklődőket.

Az egész napos rendezvények minden korosztályt megszólítanak: délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programokon, kora délutánonként középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórákon vehetnek részt az érdeklődők. A késő délutáni és esti rendezvényeken a könyvtári pódium vendégei, többek között Kukorelly Endre, Spiró György és Závada Péter, friss kötetesek (például Simon Márton, Tóth Krisztina, Tolnai Ottó), fiatal szerzők (mások mellett Halász Rita, Puskás Panni, Székely Szabolcs), külföldi írók (így Zsuzsa Bánk, Goran Rem, Szalay Zoltán), irodalmi évfordulókhoz kötődő rendezvények (Mészöly Miklósról, Pilinszky Jánosról és a Fél korsó hiány antológiáról), valamint pécsi szerzők (többek között Horváth Viktor, Kiss Tibor Noé, Méhes Károly) várják a közönséget.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Regős Mátyás mindössze 27 éves, de már egy verses- és egy prózakötetet is letett az asztalra. Kiforrott, magabiztos hangja egyszer megrendít, másszor megnevettet. Regőst a „dobozon kívüli”, a sémákon túllépő gondolkodás jellemzi; emiatt képes nekünk újat mondani a gyerekkorról, amely mindkét eddigi kötetének középpontjában áll.

 Amikor egy költő prózaíróként is bemutatkozik, érdekes, de nem ritka fordulat. Nálad ez a pillanat elég hamar eljött. A Patyik Fedon élete című első versesköteted után hogyan történt a Tiki megírása?

Az első kötet után sok fiatal szerző bajba kerül, ugyanis nyomasztó teher még az előző könyv szintjét is hozni, nemhogy emelni a színvonalat. Ezt a helyzetet, az ebből adódó meddőséget akartam elkerülni. Beszéltem Horváth László Imrével, a kötet szerkesztőjével; ő vetette fel az ötletet: mi lenne, ha regényt írnék, mert szerinte képes volnék rá. Korábban is bennem volt, hogy jó lenne prózát írni, de még nem gondolkodtam regényben. Imponált az új kihívás, a feladat nagysága, és mindenképp kellett valami, amivel kikerülhetem az első kötet utáni pangást. Azzal, hogy egy másik műfajban próbáltam ki magam, levettem ezt a terhet magamról, nem viszonyítottam az első kötethez az új szöveget. Az volt a szemem előtt, hogy a képességeimhez mérten egy jó regényt írjak.

Tovább a helyorseg.ma cikkére >>>

 

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Jean-Paul Belmondo – közölte a világhírű francia színész ügyvédje az AFP francia hírügynökséggel. A francia mozi kultikus alakja mintegy száz filmben játszott, és több mint 40 színházi szerepben volt látható. 

Jean-Paul Belmondo – becenevén Bébel – a francia filmes újhullám legnagyobb sztárja volt a 60-as, 70-es években: az innovatív és független, felforgató filmes irányzat minden fontos rendezője, Jean-Luc Godard, Francois Truffaut és Claude Chabrol Belmondót akarta. 

Tovább a hvg.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal