Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Pető István: T370, 2024, pigment, kötőanyag, vászon, 63 x 57 cm, fotó: Várfok Galéria

Pető István 1984-ben nem egészen harminc évesen ment ki Párizsba egy kispolszkival, egy kiadó műterem címével, komolyabb kapcsolatok és nyelvtudás nélkül. Munkái, egyfajta kulturális bumerángként visszatérve, néhány éve újra láthatók Magyarországon.

A francia fővárosba költözést Petőnek az a határozott szándéka motiválta, hogy idejét kizárólag a festői és grafikai alkotótevékenységnek szentelje, hátrahagyva formatervezési és alkalmazott grafikusi munkáit. A közeli műtermekben dolgozó festők révén, akik számos műteremlátogatást szerveztek, sokakkal megismerkedett a Párizsban élő magyar művészek közül, többekkel barátságot is kötött. Párizsban évtizedeken keresztül tanított sokszorosított grafikai technikákat, rézkarcot és festészetet is, tanítványaival máig tartja a kapcsolatot. Számos kiállítása volt, művei bekerültek közgyűjteményekbe, tagja a Maison des Artistes-nak – a nehézségek ellenére a francia szcéna részévé vált, beilleszkedett.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 


Vidovszky László (fotó: Huszti István)

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A sajátos világú alkotót, akinek műveiben egyszerre van jelen a világot kutató intellektus és a csend keretében megszólaló zenei hangzásélmény, a jeles alkalom apropóján kérdeztük pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről.    

Az életrajzában az olvasható, hogy már a középiskolában zeneszerzést tanult. Ezek szerint korán döntött a pálya mellett.

Ez olyan korainak számít? Kocsis Zoltán másfél évesen odahúzta a járókát a rádióhoz. De valóban, az előadó-művészet, a zongorista pálya kevésbé vonzott. Ahhoz kell egyfajta kiállás, fel kell tudni menni a színpadra, és így tovább...

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

 

A következő sorozat Jaroslav Hašek életművének kevésbé ismert oldalából igyekszik ízelítőt nyújtani. Igaz, ez nem teljesen ismeretlen a magyar olvasó előtt, mint ahogy az a tény sem, hogy az ifjú író formálódásában, s mondhatni életművészetében kulcsszereppel bírtak a XX. század első öt évében tett kóborlásai, csavargásai, utazásai. 

1900-1901-ben, az első utazásai után kezdi rendszeren lapokban közölni írásait a frissen érettségizett kereskedelmi akadémista, aki nem sokkal később bankhivatalnoki állását is azért hagyja ott, mert a szlovák vidék szépségére vágyik, ahol tavaly járt. A szóban forgó esetre Ladislav Hájek, Hašek barátja így emlékezett vissza: 

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 

 

„Nemcsak az észt szaunakultúrát ábrázolja, hanem nagyon közelről bemutatja a női lét alapvető szegmenseit” – Jakab Viola írása a Smoke Sauna Sisterhood című filmről.

Anna Hints dokumentumfilmjében van valami, ami diszkréten, észrevétlenül magára vonja a figyelmet, majd végig a mozivászonra szegezi a néző tekintetét. Hogy mi a titka? Bizonyára mindannyiunknak igénye van egy olyan biztonságos térre és közösségre, amelyben meghallgatnak és megértenek minket. A Smoke Sauna Sisterhood révén, ha kíváncsiak és nyitottak vagyunk, kis időre egy ilyen befogadó közösség részesévé válhatunk. Az értő figyelemmel készült alkotás segítségével az odafordulás fontosságát és a befogadó, megtartó közeg erejét ismerjük meg új köntösben.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

 

 

Kihirdették a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait. Három pécsi művész, Ruprech Judit, Kölcsey-Gyurkó Sára és Biczó Zsolt alkotásait is elismerték.

„A nyertes képek a mai magyar valóságot adják vissza. Vannak nagyon szép képek, ugyanakkor a valóságos helyzetet is ábrázolják” – idézi a National GeographicBánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnökének szavait a budapesti sajtótájékoztatóról.

A pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett.

Tovább a pecsma.hu cikkére >>>

 

 

A kérdés:

Sok olvasónak és műkedvelőnek láthatóan nehézséget okoz eligazodni a versek világában: hiányoznak azok a fogódzók, amelyekkel egy újonnan olvasott vagy éppen írt szöveget el tudnak helyezni a kánonhoz, a közízléshez képest. Vajon mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetne segíteni ezen alkotóként, oktatóként, vagy akár irodalmi portálként?

A válasz:

Az ízlés kialakuláshoz sokat kell olvasni. A kortárs irodalom megértéséhez sok kortárs irodalmat. A művészeteknek kialakul egyfajta nyelvük, formaviláguk, amit a befogadó megért. A populáris kultúra termékeinek a fogyasztásához nincs szükség különösebben ennek a művészi világnak az ismeretére, az úgynevezett magasművészethez azonban igen. Mindig élveztem a Zeneakadémián a második emeletről, a kakasülőről hallgatni a koncerteket, ahol a zenész diákok ültek, akik megértették a zenei poénokat, és reagáltak is rájuk – néha nagyokat röhögtek egy Schubert szimfónián. Ugyanígy létezik olyan színházi, filmes vagy irodalmi kódrendszer, aminek az elsajátítása nélkül az igazán nagy alkotásoknak csak a felszínét lehet élvezni.

Tovább a szofa.eu cikkére >>>

 

Babos Zsili Bertalan kiállítása. Kép forrása: kulturkuria.hu

Babos Zsili Bertalan leginkább romkocsmák sztárművészeként híresült el, most azonban bámulatos festménysorozattal jelentkezett. 

Legújabb munkái nagy fülekkel megáldott, sosemvolt lények arcképei; fülelő arcok. Igen hatásos, a nézőket rabul ejtő voltuk miatt, képzavarosnak tűnő kifejezéssel élve, ez egy fülbemászó arcképcsarnok. 

A festmények művészettörténeti utalások egész tárházát vonultatják fel, megfigyelhetők stiláris konnotációk, melyek elmúlt korszakok festői eszközeiből idéznek, egyes darabok expresszív színvilágukkal lepnek meg. Másoknál a véletlent megzabolázó folyatott festékpászmákon legeltethetjük a szemünket, jelen van a gesztusfestészet, a foltfestés, a grafikusi rajzosság, a kollázstechnika, a szövegbetétek. Zsili nemcsak a művészet múltjában kutakodik, hanem korábbi munkáit is meg-megidézi. Különös lényei kedvesek, szerethetők, mókásak, csak egy-egy figura igyekszik ijesztgetni egy kicsit, de valójában nem komolyan. A tányérfülek híven közvetítik a készülés folyamatait, az energikus ecsetmozgásokat, melyek az egész sorozatot jellemzik.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Abafáy-Deák Csillag: Utak, veszélyek és szenvedélyek

A világ az a hely, ahol a dolog nem az, ahogy van, hanem ahogy hat. 
(Hamvas Béla)

Véletlen lenne, hogy az Országút folyóirat égisze alatt új, belvárosi galériájának első, nyitó kiállítása Mayer Hella festőművész Úton valahova címet viseli? Telitalálat. Miközben nem csak országúton kalandozunk, száguldunk, poroszkálunk, meg-meg állunk.

Hány út van? Annyi, ahányféle ember. Az út veszélyekkel jár, lehet csalóka, mégis mellette döntünk. Út és tapasztalat elválaszthatatlan egymástól, olykor inkább az irány, a szabadság, az ismeretlen világ lehetősége vezet bennünket. … az életre vezető út keskeny, és kevesen találják meg; a halálba vivő út széles, sokan járnak rajta (Mt 7,13).

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

 

 

 
Vermes Dorka Fotó: Palágyi Barbara

Játékfilmes bemutatkozása, az Árni, egy madáralkatú fiúról szól, aki egy utazó cirkusz mindeneseként dolgozik. Vermes Dorka a projektjét a Velencei Filmfesztivál filmtámogatási programjában fejleszthette – erről, cirkuszi élményeiről és arról is kérdeztük, hogy milyen egy óriáskígyóval forgatni.

magyarnarancs.hu: Az Árni egyik producere Tarr Béla. Ő hogyan segítette a film elkészültét?

Vermes Dorka: Kreatív producer volt, tehát leginkább úgy, hogy végig elérhető volt, ha konzultálni szerettem volna. Már azelőtt is közeli szakmai-mentori viszony volt köztünk, így egyértelmű volt, hogy az Árniról is kikérem a véleményét. A film szinte minden aspektusáról beszélgettünk, a forgatókönyvről, a castingról és a különböző vágatokról is. Emellett a kapcsolatrendszerét is a rendelkezésünkre bocsátotta, és a finanszírozásban is segített, még mielőtt bekerültünk volna Velencében a támogatási programba.

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

 


Vörösváry Ákos, a kiállítás kurátora Tamás Noémi képe előtt

Az Első Magyar Látványtár anyagából kiállítások százait lehetne összeállítani.

Ezen a helyen is már a harmadik válogatást láthattuk. A Családkép kereszttel különös családtörténetet, amelyben a festőművész Horváth Erzsébet és a lánya, Tamás Noémi művei  a családtagokat ábrázolják. Anya és lánya megfestették az édesanyát, a nagy- majd dédmamát, az unokát. A képek maguk is történetet mesélnek.  Megismerhetjük Horváth Andrásnét, született Harsányi Jolán (Jucus) debreceni zongoratanárnő  arcvonásait kislány és gyönyörű nő korából (ezeket a képeket nem a családtagok festették). A lánya és az unokája által készített képeken, a középkorú, majd már az  életben megfáradt öregasszonyt láthatjuk. De megfestette Horváth Erzsébet az unokát,  Halasi Áront nagymamai szeretettől átitatottan és aztán Áront, a fiút édesanyja is, aki már a durcás kamaszt is láttatja.  Ez a kép a színörvények sora.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Only Cloud Knows (2019)

A holdújév Kína legnagyobb ünnepe, idén február 10-ére esik a Sárkány évének első napja. Az ünnepi időszakban, a nyugati mozipremierekhez hasonlóan, olyan filmeket mutatnak be, amelyek a kínai társadalom valamennyi részét igyekeznek megszólítani, ezáltal felbecsülhetetlen kulturális jelenséget alkotva. Ez a kínai filmkultúra egyik legsajátosabb hagyománya, az újévi film, kínaiul he sui pian.

A kínai holdújévi film, ez a nehezen besorolható filmtípus megjelenése óta számos változáson ment keresztül. Szemügyre véve átalakulásának elemeit plasztikus képet kaphatunk a kínai filmgyártás trendjeinek fejlődéséről és annak politikai összefüggéseiről. A fenomén alakulása Feng Xiaogang (Feng Hsziao-kang) életművének vonatkozó darabjain keresztül mutatkozik meg, akinek karrierje nagy része az újévi mozi sikeréről szól.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

Az új esztendő beköszöntének egyik első kiállítása Závorszky-Simon Márton festőművészé volt. A Vízivárosi Galériában rendezett The trees will burn blackened hands címe sejtette, hogy mit látunk: tűzzel festett képeket.

„The trees will burn with blackened hands
We returned with the light of the evening
The trees will burn, blackened hands
Nowhere to rest, nowhere to land”

(Nick Cave: We No Who U R, 2013) 

De Závorszky-Simon Márton munkássága nem csak azért figyelemre méltó, mert különleges technikát alkalmaz. Művészeti képzésben soha nem vett részt, autodidakta módon sajátította el a festészet fortélyait. Rájött, hogy az alkotás „megy neki, mint a karikacsapás”. Tehetségére korán felfigyelt a szakma. 2014-ben Ezüstgerely Különdíjban részesült, rá egy évre a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tagjai közé választotta, tagja az Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 


Fotó: Helikon Kiadó

„Ahogyan a versbéli albatrosz disznóbőr kofferekkel, fehér pótszárnyakkal és sós viharkabáttal landol a székelykocsárdi vasútállomáson, olyan váratlansággal, elbűvölő védtelenséggel tűnt föl Szőcs Géza a magyar irodalomban” – olvassuk a 2020-ban elhunyt költő frissen napvilágot látott gyűjteményes kötetének fülszövegében. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Összegyűjtött versek bemutatójára február első napján került sor az Írók Boltjában. Balázs Imre Józseffel, a könyv összeállítójával Korpa Tamás beszélgetett.

Az estet Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport vezetője nyitja meg, és köszönetet mond az örökösöknek, akik lehetővé tették, hogy a kötet megjelenhessen a szerző születésének hetvenedik évfordulójára. Ezek után személyes kötődéséről is beszámol: Szőcs Géza mondatait idézet formájában olvasta először Esterházy Péter műveiben, aztán később személyesen is volt alkalma találkozni a szerzővel, többek között olyan különleges helyszíneken, mint a kínai parlament. Szőcs sorai úgy maradtak meg Sárközyben, akár a punkzenekarok dalai. „Szerelmek és bőrkabátok / kísérték az életem” – idézi Az író és a bíró című szövegből.

 


Herczenik Anna és Cser Krisztián

Fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház

Izgalmas operabemutatónak ígérkezett a Miskolci Nemzeti Színház Bartók-premierje. Szabó Máté rendezése be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, s bár a zenei megvalósítás felemásra sikerült, az előadás így is izgalmas intellektuális kalandot ígér a modern rendezésekre nyitott közönség számára.

Kevés problematikusabb darabja van az operairodalomnak A kékszakállú herceg váránál, hiszen Balázs Béla szövege nélkülözi az operalibrettók konvencióit: sok mindent elhallgat, sejtet, ezért a szöveg nem egyenrangú társa a zenének – így a kimondatlan tartalmak kifejezése a zenekarra hárul. Cselekménye statikus képek egymásutánja, amelyből hiányzik az igazi színpadi akció, s nélkülözi a korábban jól bevált dramaturgiai fogásokat is. A nyelvezete balladaszerűen tömör: nem tárja elénk Judit és a Herceg előtörténetének részleteit – például hogy zajlott a leányszöktetés, hogyan ismerkedett meg a két szereplő. Az események in medias res veszik kezdetüket: Kékszakállú és Judit mint férj és feleség érkezik meg a címszereplő komor otthonába. Az ajtók mögött megjelenő szimbolikus terek a lelki tartalmak kivetülő szimbólumai. 

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 


Műcsarnok, Percz János ötvösművész kiállítása a Kamarateremben. 1969

Percz János szobrász, ötvös, grafikusművész életművéből február 22-én nyíló, hiánypótló kiállítással mutatkozik be az eddig antikvitás és vintage lakberendezési üzletként üzemelő, ezentúl kiállítótérként is funkcionáló Amikor Galéria.

A döntés okairól, a jövőbeli tervekről, a gyűjtőszenvedélyről, a kiállítótér céljairól és a nyitó tárlatról Molnár Viktor galériatulajdonossal és Váraljai Anna kurátorral beszélgettünk.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

 

Újabb ötmilliós bírságot kapott a Líra Könyv Zrt., mert egy kecskeméti iskolától kétszáz méteren belül „homoszexualitást megjelenítő tartalmat forgalmazott”. Az ellenőrök eredetileg hat, a boltban árusított könyv kapcsán vettek fel jegyzőkönyvet, köztük volt a Magyar mesék lázadó lányoknak is, amelynek Miklya Luzsányi Mónika az egyik szerzője. Az eset kapcsán az amúgy kétszeresen fóliázott alkotó írja meg a gondolatait.

A nevem megint felkerült egy feketelistára

József Attila Hazám című versének részlete jutott eszembe, amikor elolvastam a Líra nyilatkozatát: „Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény.” 

1937-ben, amikor József Attila ezt a verset megírta, Németországban már Hitler uralkodott, hazánkban Horthy volt a kormányzó immár 17 éve, és készültek listák is, amik először csak az egyetemre való bejutást nehezítették, aztán a hétköznapokat, végül az életet is megvonta azoktól, akik felkerültek rá. A nagyszüleim is rajta voltak ezeken a listákon, és a sors furcsa fintoraként később a nevelőapám maga volt listakészítő, egy másik rendszerben.

Úgy tűnik, a politikai vezetőknek mindegy, hogy barna, fekete vagy vörös színt hordanak, szükségük van listákra, szükségük van olyan rétegekre, akiket kirekeszthetnek, akik ellen gyűlöletet szíthatnak.

Tovább a wmn.hu cikkére >>>

 

 
Beck Zoli

Tizenkét évesen kapta az első gitárját, már egészen korán rájött, hogy az mozgatja igazán, hogy hogyan tud ő maga megfogalmazni valamit a világról. Zenész, dalszerző, egyetemi oktató, a 30Y frontembere. A Hajógyár Életút sorozatának vendége: Beck Zoli.

A rendszerváltás időszakában hirtelen kinyílt számára a világ, olyan kulturális hatások érték, amelyekre máig meghatározó élményként emlékezik vissza a zenész.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 

Szféra-szövetek tű-tű-ár-ár: tű-pontozott zenéje, belső textil-felhők harmónia-hasadása, filc-szerű neszek sistergő suttogása, réteges ölelések kölcsönhatása, poétikus perforációk átható ritmikája…

A Soundweaving interdiszciplináris, integratív projekt, melynek lényege a lyukkártyás-zengőfésűs zenelejátszóra átírt tradicionális textilminta és annak hangi leképzése. A transzformáció során a magyar keresztszemes minták, az iszlám szőnyegminták és a japán motívumok lézervágott textilekké, a textilmotívumok pedig dallammá alakulnak… Így, mindez: egyszerre hat több érzékszervre és interakciókat vált ki. A műfaji határokat feszegető textil- és hanginstalláció négy kontinens dallam- és motívumvilágát jeleníti meg.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 


Hatalom 

A szlovákiai magyar rendező, Prikler Mátyás új filmmel jelentkezett Hatalom címmel, ami akár egy klasszikus krimi-thriller is lehetne, ám hiányzik belőle a hős, aki megmenthetné az átlagembert, gonosztevők viszont vannak bőven.

A tradicionális zsánerfilmekben mindig színre lép egy hős, aki átlátja a káoszt, és legyőzve az őt gáncsoló gonosztevőket újra egyensúlyt hoz a hétköznapi életbe. A 2013-as Köszönöm, jól című tablófilmmel debütált, jellemzően felkapott magyar filmek (Délibáb, Magyarázat mindenre) producereként tevékenykedő Prikler Mátyás új rendezésében, a Hatalomban is szükség lenne egy tiszta erkölcsű igazságosztóra, helyette viszont egy korrupt rendszer korrupt titkos ügynöke kerül a centrumba, aki szimptómája a kelet-közép-európai illiberális demokráciáknak.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Én szeretek mindent túlbeszélni. A bűnt is.
Hisz mi másért tanultam annyi posztrelatív
poszthumán őrületet?……

De félek Istentől. Hogy kiköp, megrág, túlbeszél.
Mint mi egymást….

(Bánki Éva: Az ő képére és hasonlatosságára)

Bánki Éva verseskötetének már a címe is felkelti a figyelmet, s ha a borítóra nézünk, máris számtalan gondolat kering agyunkban. Az ugróiskola számsora a végtelenbe visz, s bár igaz, hogy az emberi élet nagyon is véges, ha elolvassuk a verseket, arra is gondolhatunk, hogy ez a kijelentés talán mégsem igaz, valahol, egy emberéletünkben nem elérhető stációban talán van valami folytatás. Mégis, az örök kételkedés hangján így szól a költő Istenhez a kötet hátlapján olvasható 23 zsoltárban: Szent kezeddel minden reggel kituszkolsz a fényre – / és látod, mégsem tudom, létezel-e. / Csendes vizeken terelgetsz – / ámbár én a háborgó, nyílt tengert szeretem. / De ha vagyok, mindenhol ott lehetsz.

Tovább a naputonline.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal