Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

André Kertész már az elején segít az értelmezésben. A Nemzeti Galériába érkezett szürrealizmus kiállítás legelső termében jó néhány tárgyba vágó képe van a hazánkfia-francia fotóművésznek, de közülük talán a Pont des Arts-t mutató a legmegvilágosítóbb.

Mutató, nem ábrázoló: Kertész az Institute de France üveg óralapja mögül fényképezte a szemközti hídat, így aztán az óra római számjegyei, a mutatók díszes formái kitakarnak; rávetülnek, rázuhannak a hídon járókra, a köztársaság szobrára az előtérben és a Louvre homlokzatára a háttérben. Szürreálisak. Nem kevésbé meghökkentő módon kapcsolnak össze reális, de reálisan nem összeillő dolgokat, mint az izmus nagy elődjének, Lautreamont-nak a híres példázata a varrógép és az esernyő találkozásáról a boncasztalon.


Tovább az olvassbele.hu cikkére >>>

 

Az ecsedi boszorkányról írt szórakoztató történelmi regényt a leginkább gyerekkönyveiről, illetve egyháztörténeti és reformkori kutatásairól ismert Miklya Luzsányi Mónika. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent kötet korabeli asszonysorsokon, némi cselszövésen, nem kevés pajzán légyotton és bájoláson keresztül mutatja be a Báthory–Bethlen korszak Erdélyét.

Lehet papucsfőzéssel szerelmi kötést csinálni? Úgy értem, volt, aki ezt valaha komolyan gondolta vagy csak a fantá­ziája leleménye a papucsfőzéses szerelmi bűbáj? 

Szó sincs fantáziáról. Mindent boszorkányperek jegyzőkönyveiből vettem, az átkok és kötések valódi vallomások sokszor szó szerint vett idézetei. Még az is, amikor azt látta a szemtanú, hogy a szerelmesek beszállnak a diócsónakba és elhajóznak. Csak nézte a lyányt, hogy mit csinál, kettéhasítja a diót, tán rakja a kis zsebébe, de nem! Beszáll a fiúval a diócsónakba, és hajóznak be a nádba. Gyönyörűen mutatják ezek a jegyzőkönyvek a korszak gondolkodását.

Tovább a nepszava.hu cikkére >>>

 

Három fiatal lány áll a tükör előtt. Mókáznak, páváskodnak, zuhatagnyi hajuk csigaformában feltűzve, nyakig gombolt ruhájuk mégis láttatni engedni hófehér nyakukat, az ajkaikat pedig a világért sem rejtenék el senki elől. A tükör mögött egy fiatal férfi kattogtatja a fényképező dobozát, és alig tud betelni a látvánnyal.

A közelmúltban sok társadalomtudós szájából elhangzott a tételmondat, miszerint a fogyasztói társadalom mintájára egymást is elkezdtük termékként fogyasztani. A szexuális vágy egyike lett a keresleti-kínálati görbe változóinak, ami bár eltérő ösztönbeli és kulturális preferenciákat követ, de állandó kielégítésre szorul. A modernizmus vívmánya, hogy felszabadultunk a katolikus egyház vagy a keresztény puritanizmus jelentette béklyók alól, és ma már nem jelenhet meg Cosmopolitan-címlap egzotikus szextippek nélkül. Ez a folyamat a pornóipar ’70-es évekbeli felvirágzásával ért el a csúcspontjára, amihol a férfiak szexuális fantáziái szerint jelenítették meg a női testet. A mai POV (point of view) videókban – ami egyes szám első személyű „elbeszélőt” takar – még tovább mentek. A férfi egy alaktalan lénnyé változott, akit a barbárok megfosztottak minden testrészétől – kivéve egyet, de annak is feladatot szántak.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

ITT VIDÉKEN. A pécsi Modern Magyar Képtár gyűjteményét népszerűsítő sorozatunkban ezúttal Lantos Ferenc Falkép-terv című alkotásáról olvashatnak Kopeczky Róna tollából.

Lantos Ferenc életművében különösen termékeny periódust jelent a hatvanas évek időszaka, amikor kiemelkedő pedagógiai tevékenységével és vizuális nevelési programjának – a természeti látvány geometrikus elemekre való bontásának – kidolgozásával párhuzamosan új anyagok és technológiák felé nyitott, valamint nagyobb léptékben kezdett el alkotni. Először a beltéri, fali mozaik nyújtotta technikai lehetőségek keltették fel érdeklődését, majd Major Kamill közvetítése révén, az ipari zománc művészeti alkalmazásának kísérleteivel is találkozhatott. Lantos Ferenc először 1967 nyarán látogatott el a bonyhádi zománcgyárba, ahol még az első, 1968-ban megrendezett zománcművészeti szimpózium előtt is kísérletezhettek művészek a zománcégetésben rejlő anyagbeli, formai és színbeli potenciálokkal.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Elég megpillantani egy buszmegállót, és beindul az emlékezés megállíthatatlan folyama, a volt barátnőktől a szíjjal fenyítő apa képéig. Finoman válik eggyé az amúgy harmadik személyű narrátor hangja a szereplők révedező és cikázó tudatával, majd különül el ismét. – Kőszeghy László írt kritikát Szeifert Natália: Mi van veletek, semmi? című regényéről.

Szeifert Natália második regénye budapesti helyszíneken játszódik: Moszkva tér (Széll Kálmán tér, esetleg Kalef), Margit körút, Nyugati tér. Mi több, feltűnnek benne valós események a kétezer-tízes évek elejéről: a vörösiszap-katasztrófa, a West Balkán-tragédia vagy éppen a „trafikmutyi”. És csakugyan,
az olvasó kap egy jó adag kendőzetlen magyar valóságot. Kilátástalanság, alkoholizmus, állandó lakcím helyett csupán tartózkodási hely. Szorongó emberek, akik nem tudják átvenni az irányítást az életük felett; nem számít, kinek mennyi hatalma van – „itt soha senki nem felelős semmiért” (107).
Ez ismerős.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

2019. szeptember 13. és 21. között rendezik meg a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, melynek az egyik idei díszvendége az Oscar-, Golden Globe és Arany Pálma-díjas dán filmrendező, Bille August lesz, aki gazdag munkásságáért életműdíjat is átvesz majd.

Bille August olyan hatalmas nemzetközi elismerést hozó filmek fűződnek mint a Hódító Pelle (1987), az Ingmar Bergman forgatókönyve alapján készült Legjobb szándékok (1992), valamint a világsztárokat felvonultató A nyomorultak (1998 ), és a Kísértetház (1993) című filmek.

A CineFest életműdíját a nyitónapon, szeptember 13-án adják át a dán rendezőnek, majd a fesztivál nyitófilmjeként vetítik A nyomorultak című alkotását. A film Victor Hugol klasszikusa alapján készült Liam Neeson, Geoffrey Rush és Uma Thurman főszereplésével. A nagyszabású történelmi drámát hazánkban annak idején mozikban nem mutatták be, így a hazai közönség végre úgy láthatja a filmet, ahogy azt Bille August eredetileg megálmodta.

Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>

 

Király Tamás Ludwig Múzeumbeli retrospektív kiállítása átfogó képet kíván adni a művész pályafutásáról. Az életmű bemutatására vállalkozó kiállítás azonban inkább ízelítőnek tekinthető, amely után az erre fogékony látogatók belemélyedhetnek Király Tamás munkásságába, de már csak önállóan. A tárlat kizárólag az avantgárd ruhákra összpontosít, miközben azok nem értelmezhetők alkotójuk élete, háttértörténetük, valamint a ruhákat bemutató modellek és show-k ismerete nélkül.

 

A Ludwig Múzeum termeiben szokatlan világgal találkozunk, amelyhez hasonlót ritkán látunk egy múzeum falain belül. A hatalmas fehér falak között már-már szoborszerű ruhaköltemények, amelyek egy különös, a múzeumtól nagyon idegen hangulatot idéznek meg. Érdekes látni, hogy miként mutat be egy intézményi közeg egy attól merőben eltérő alkotót és alkotásait. A rendezők részéről egyfelől szimpatikus döntés, hogy nem akar „rátelepedni”, nem akarja „bekebelezni” az underground alkotót és stílusát, érthető az is, hogy nem használja a kiállításoknál megszokott eszköztárat a látogatók informálására, pozitívum, hogy hagyja érvényesülni az alkotásokat. Másfelől éppen ez a gesztus nem könnyíti meg a látogató dolgát, hiszen ezek az avantgárd ruhák túl tudnának mutatni önmagukon, rajtuk keresztül nemcsak az újító alkotót, de az egész korszakot be lehetne mutatni.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Szokol Judit szentendrei Liliom-rendezésében a címszereplő helyett hangsúlyozottan az ő szerelme, Julika kerül a nézői figyelem középpontjába. Závoczky Endre pedig ennek hatására kissé perfiériára szorul saját történetében. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

 

 

Kevéssé érdekes, a Liliommal kapcsolatban folyton emlegetetett színháztörténeti közhely, hogy a dráma az 1909-es vígszínházi ősbemutatóján megbukott. Sokkal érdekesebb ennél az a tény, hogy az 1910-es bécsi bemutatója hatalmas siker volt, és hogy nagyjából innen datálható a dráma máig tartó népszerűsége. Ám érdekes, hogy míg a külföldi bemutatók sora inkább a mű mesei-allegorikus rétegeit helyezi a fókuszba, addig itthon egészen a nyolcvanas évekig nem szakadt el a színrevitel a külvárosi szociokulturális ábrázolásmódtól. A közelmúlt kanonizált Liliom-előadásai között Babarczy László 1983-as kaposvári, Schilling Árpád 2001-es Thália Színházbeli és Bodó Viktor 2010-es grazi rendezését emlegetik legtöbbet a kritikák. A Szentendrei Teátrum produkciója ebbe a játékhagyományba illeszkedik, és legfőképp az elsővel, Babarczy előadásával kerül szorosabb kapcsolatba.

 

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

A 80-as években az ilyen munkákra mondták azt, hogy kísérleti grafikák. Ez rossz kifejezés. Ezek kognitív grafikák. Jól nyomon követhető rajtuk a megismerés folyamata.”

Geskó Judit

Tovább a balkon.art cikkére >>>

 

 

 

 

Az idei Sundance-en bemutatott, intelligens, a mozik számára talán túl rizikós sci-fit a Netflix karolta fel és tette világszerte megnézhetővé, ezzel kicsit ellensúlyozva kínálatának agyzsibbasztó semmilyenségét.

Egy atombunker képével és némi képre írt információval nyit a film: az emberiség kihalása után vagyunk, az előttünk nem felfedett okból történt pusztulást követően pedig a felszín alatt gondos robotkezek pátyolgatnak homo sapiens-embriókat. A címbeli anya tehát egy megnyugtató hangú robot (Rose Byrne), aki a megmentett emberpalánták közül kiválaszt egyet és felneveli, mindent megadva neki, amit fém adhat: testi és szellemi táplálékot egyaránt. (Mondhatni programozza, mert hát mi más is a nevelés, mint program? Amikor gyerekként szidást kaptunk, hogy neveletlenek vagyunk, valójában pimasz, programozatlan purdék voltunk.)

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

Hagyományos, a szépséget szem előtt tartó művésznek gondolom magam, korszerűséggel és aktuális divatokkal nem foglalkozom" – mondja a Salföldön élő Somogyi Győző festőművész. Az először megrendezett, a közönséget augusztus 8. és 11. között váró Kővágóörsi Művészeti Napok különlegességéről, metszeteiről és a hagyományőrzésről beszélgettünk vele.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 

 

Egy pár lány, két pár lány fekete-piros fekete táncot jár.”

(Kányádi Sándor: Fekete-piros)



Szereted a tepertőt, kérdezi tőlem az örömapa Széken, s mikor bólintok, elém nyom egy egész lábossal. Csak úgy kenyér, minden nélkül. Nincs idő se a csodálkozásra, se kenyér utáni kajtatásra, esküvő előtti nap van, szombat, mindenki sürög-forog, készül a nagy napra. A nyári konyhában már lépni sem lehet a süteményektől, a kenyerek öreg Kali kemencéjében sülnek, csak a rokonság által összegyűjtött nyolcvan tyúk pityog vígan azokban a ketrecekben, melyhez hasonlókat gyerekkoromban láttam utoljára. A lányos háznál ez alatt rozmaringból fonnak a mennyasszonynak pártát, vőlegénynek bokrétát.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 

A belorusz Szvetlana Alekszijevics, egy másik posztszovjet, Ukrajnához hasonló történelmi gyötrelmekkel s zavaros jelennel megvert utódállam tényfeltáró krónikásaként Elhordott múltjaink címmel írta meg az Unió s vele a volt szocialista tábor végvonaglásának s cseppet sem könnyű és dicsőséges romeltakarításának, utóéletének történetét. A múltat részben tényleg elhordták ugyan, az emlékművek, párttagkönyvek, jelvények nagy része szobortemetőkbe vagy az ócskapiacra került, de maradékai, tárgyi és érzelmi töredékei, görcsei máig itt kísértenek, még most, a később született generációk gesztusaiban, gondolkodásában is.

Amúgy Olena Golub sohasem hitt a hivatalossá cementezett ideológiákban. A 70-es, 80-as évek moszkvai és leningrádi/pétervári ellenzéki művészcsoportjai és az ellenük bevetett hatósági zaklatások aránylag nálunk is ismertek, de a hasonló kijevi mozgalomról, a Ruhról alig tudhatunk valamit. A szabadabb kifejezés mellett az elnyomott ukrán identitást is kifejezni akaró csoport tagja volt Golub is vonagló vonalakból összeálló, rossz közérzetről tanúskodó képeivel. Művei a 90-es évektől kezdve egyre groteszkebbé válnak, a számunkra az egykori szovjet mesekönyvek, például Szuetyin illusztrációból ismerhető képi világ vaskos farce-okká alakul Golub kezén, rózsaszín macskák, sárga nyulak, kövér kofaasszonyok, nyalókát szopogató emberek népesítik be őket.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Egyike azon előadóknak, akit elég egyszer hallani, és utána könnyen rajongójává válik az ember. Weiner Sennyey Tibor élete és költészete is karizmatikus, mágikus, mégis könnyed. Kevés magyar költő foglalkozik annyit a hittel, a transzcendenssel, mint a zsennyei bárók leszármazottja, akinek élete és versei összefonódnak. Nála nincs olyan, hogy magánember és alkotó. Sokan Hamvas Béla leghűségesebb magyar követőjének és legalaposabb ismerőjének tartják. A magyar filozófusról szóló könyvének első kiadását (Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete) hetek alatt elkapkodták. 

Tovább a kepmas.hu cikkére >>>

 

Azért is jó az Óbudai Társaskörbe járni, mert szinte egy napra sem hagy minket kulturális program nélkül még a nyári időszakban sem. Legyen kedvünk komoly- vagy könnyűzenéhez, színházhoz, irodalomhoz, itt minden korosztály megtalálhatja a kedvére való eseményt. A változatos programok sorában igazi kuriózumnak ígérkezett Bősze Ádám zenetörténész, komolyzenei műsorvezető és zenei antikvárius stand up estje, a Bő szekund.

Átlagos hétköznapi munkanapnak kezdek neki néhány hete, amikor a lakásajtón kilépve az első dolgom a mobilomon a Bartók Rádióra kapcsolni. Így megy ez szinte minden reggel, amíg elkezdem a napi első programomat, hallgatom Bősze Ádámot a stúdióból. Mindig szép zenéket hoz a hallgatóknak, de ezen a reggelen teljesen elvarázsolódom egy áriától, amit Cecilia Bartoli énekel. Még leszállni is majdnem elfelejtek a metróról, és mire a zene véget ér, az jár a fejemben, hogy de jó is lenne visszaemlékezni, mit mondott Bősze Ádám a mű kezdetén, mi is ez az ária. Épp mondja az SMS-számot, ahová üzenni lehet a műsor közben, át is fut az agyamon, nem lenne-e kínos megkérdezni tőle, hogy elnézést, de mi is volt ez a csodaszép zene? Mire az első munkamegbeszélésemre érek, persze már elfelejtem a számot is, ahol megkérdezhetném, ha végül arra jutnék, hogy megteszem. Folyik tovább a nap a megszokott ütemben.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Nekik buborék, nekünk tenger” – szólt az idei Bánkitó Fesztivál hivatalos mottója. A fesztiválé, amely egy hosszúhétvége erejéig megsokszorozza az apró nógrádi település lélekszámát, és amely már jó pár éve tudatosan, az aktuálisan tematikához illeszkedve készül képzőművészeti kísérőprogramokkal is.

Idén már 11. alkalommal került megrendezésre a Bánkitó Fesztivál, amelynek közönsége javarészt a belvárosi kocsmák törzsközönségéből és a művészeti egyetemek hallgatóságából verbuválódik. Idén – mintegy önvizsgálatot tartva – a „buborék” volt a hívószó, amely köré zenei, civil-aktivista és művészeti kísérőprogramok szerveződtek. A korábbi évek témái valamivel provokatívabb szellemiségben születtek, mint például a „kerítés”,amely az akkori, migrációs jelenségekre reflektált vagy később a „korrupció”, amely a mindenkori kelet-európai rögvalóságunk alapjait cibálta meg. Ezekhez illeszthető még a tavalyi, utópiát vizsgáló témafelvetés, amikor is a coach-szemléletű osztályfőnökök szellemét megidézve egy 10 évvel későbbi állapotot kellett elképzelni „Bánkitó 2028” jeligével.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

 

Grafit hallgatott, a csempének vetett háttal, leforrázva ült, gondolkodott. Idén ősszel lesz harmincöt. Még vele is történhet valami. Tartózkodási hely, ennyi jutott eszébe. Egész felnőtt életében egyszer sem volt ott a lakcíme, ahol éppen lakott, neki legföljebb tartózkodási hely volt az irataiban." VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.

 



Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk

 

Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?

Itt van a város, vagyunk lakói

Maradunk itt, neve is van: Budapest”

(Bereményi-Cseh: Budapest)

 

Melegen ajánlom Szeifert Natália második regényét, a Mi van veletek, semmi?-t mindenkinek, ezen belül különösen azoknak, akik érzékenyek a Cseh-Bereményi dalok világára, hangulatára, finom iróniájára. Mert olyanok a történetek ebben a könyvben, mint azok a dalok. Levél nekünk, a helyzetről a kétezertízes években, amikor már nem „fellazult tételben fogalmazódik meg a világ”. A hetvenes évek, a rendszerváltás előtti bezárt reménytelenség hangjai akkor dalban szólaltak meg, negyven évvel később szinte ugyanaz hangzik el, csak prózában. 

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

Van az évnek egy szaka és ennek az időszaknak három faluja, ahol még a legkérgesebb szívű tollforgatók is elszédülnek, miközben vasmarokkal próbálnak kapaszkodni előzetes képeikhez és vélt kívülállásukhoz. Más tudósítók pedig eldobnak mindent, és felfekszenek a pátosz hullámaira – a Művészetek Völgye átkarolhatatlan, de hálás óriás mind az újságíróknak, mind az egyszeri völgylakóknak.

A méltán híres magyar fesztiválvilág úttörő és iskolateremtő rendezvénye újabb tíz napra birtokba vette a Balaton-felvidéki Kapolcsot és a környező falvakat. Július 19. és 28. között nagyjából 35 helyszínen 1500 programvárta a Völgybe látogatókat: már ezek a számok is jól érzékeltetik, hogy mennyire reménytelen feladat összefoglalót írni a fesztiválról, sőt, azt is, hogy mennyire reménytelen vállalkozás fesztiválozóként szellemi és érzelmi túltelítődés nélkül végigélni. Ugyanakkor ezek a változók kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy egy líraibb kalauz érzeteket és metszeteket helyezzen az olvasó elé.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Pár hónappal ezelőtt Szeifert Natália Az altató szerekről című kötetéről írtam recenziót, és akkor azt hittem, hasonlóan nehéz dolgom nem lesz többé, ha recenzióírásra adom a fejem. Az alcím szerinti Ágyregény nem ringatott álomba, koffein és ébresztő volt. Most Nagy Zsuka Pigmentcímű verseskötete ébreszt, kólint fejbe, de nem vesztem el eszméletem, az könnyű megoldás lenne. Hallom, látom, testemben érzem a cselekményt, végigolvasom egy szuszra, majd leteszem, de hiába, ott vagyok, és nem szabadulok, ahogy Nagy Zsuka főhőse sem. Azon is gondolkodtam, talán le kellene mondanom ezt a megbízást, szerzőtársam – talán elfogulatlanabb férfiszemmel – amúgy is ír a kötetről. Mostanáig halogattam a döntést, az írást.

Újraolvasva a kötetet, hatása változatlan maradt; levegősen szerkesztett, rövid, minimalista szövege, bár bombasztikusan hangzik, de lélegzetelállító, légszomjat okozó. Itt semmi sem szürreális, semmi sem a képzelet műve. Nem is a pokol, oda ritkán merészkedik az ember, talán csak Orfeusz.

Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>

 

A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar egy alkalmi együttes, melynek megalakulása a hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé, 2018-ban pedig a nemzeti összetartozás napjának ünnepi eseményeként adhatott hangversenyt az Országházban. A legalább 85%-ban határon túli, Erdélyből, Vajdaságból és reméljük, hamarosan már a Felvidékről is érkező zenészekből álló zenekar 2019 augusztusában alakul meg ismét.

Tovább az mma.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal