Videó

Szabados Árpád videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A kecskeméti közönség megszokhatta az elmúlt években a Cseke-osztály színésznövendékeit az előadásokban. Támadi Anita és Kelecsényi Panni neve bizonyára ismerősen cseng a nézőknek. Az idén már végzős egyetemisták előbb kisebb szerepeket kaptak, amiket nagyobbak követtek, most pedig a Nyolc nő című bűnügyi komédiában meghatározó karaktereket, egy testvérpárt játszanak. Ennek kapcsán meséltek élményeikről, tapasztalataikról.

Egyre több előadás címe tűnik fel a nevetek mellett. Épül a rutin?

Kelecsényi Panni: Az, hogy estéről estére felléphetünk, természetesen hozza magával a színpadi rutint. Érzem, hogy fejlődöm, de szeretnék még szabadabban rendelkezni magammal a színpadon. Tehát igen, épül a rutin, de még rengeteget kell tanulnom.

 

Támadi Anita: Én ebben egy fokozatosságot érzek. A Gardéniában, majd a Nyolc nőben új kihívásokkal találkoztam, a korábbiaknál nagyobbakkal. Most például mind a két előadásban szinte végig színen vagyok, ami újdonság, hisz kezdetben, az első színpadi szerepeimben, egy-egy jelenetben kellett csak ott lenni, koncentrálni, és most, egy másfél-kétórás előadásban kell végig ugyanúgy beleadni mindent, miközben egy pillanatig sem lankadhat a figyelmem. Azt hiszem, egyre komfortosabban érzem magam a színpadon, de természetesen még messze nem mondanám magam rutinosnak. Eleinte jobban izgultam, mostanában már inkább egészséges izgatottsággal várom a színpadra lépést.

Tovább a szinhaz.org cikkére >>>

 

Szubjektív megközelítések:

Ön-ismereti képzések az archaikus- és a modern technikák jegyében. A képzőművészet, a fotogramatika, a grafika, a tipográfia, az elektrográfia folyamatos művelése, fokozott ismerete. Fotoszféra. Fotó-szférák. Statikus vagy mozgó, örvénylő vagy önemésztő képek feldolgozása, újragondolása…

 

Az analógtól a digitális fotogramig – értekezések a multimédia-művészet tudományágban (is). A fotóművészet, a művészkönyv-tervezés vagy éppen (rejtőzködő) speciális akt- és torzó-ábrázolások találkozása, távoli helyszínek felkutatása, belső színterek megalkotása, intimitások, vagy éppen mesterek megidézése… Mindez – valahol – ott lakozik a jelenlegi kiállítók életművében…

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére  >>>

 

Kísért a múlt, s űz a jelenné bomlott kétségbeesés,
az Idő nem létezik, örök szabadesés.”
(Lázár Balázs)

Zuhanjunk együtt, Kedves Olvasók, a létezés időtlen és tér nélküli dimenziójába egy verseskötet segítségével! Fedezzük fel a titokzatos H. úr hagyatékát, mely alkalmas arra, hogy átjárót nyisson a színházból a költészet felé, elmossa a határt a képzelet és valóság, a múlt és jelen között! Vigyázzunk! A feltáruló világ kételyekkel, kérdésekkel fogadja a hagyaték iránt érdeklődőt. Akkor vágjunk bele a felfedező olvasásba, ha nem zavar minket, hogy nem tudjuk, a képzelt múlt nyomasztó légköre terjeng-e, vagy a kitalált jelen félelmei csapnak-e arcunkba: Talán mindez nem is fikció? Hol kezdődik és ér véget a versek művészi világa, hol találkozik a valóságunkkal, a minket körbeölelő jelennel?

 

            Lázár Balázs, színművész-költő kultúrmissziójának fontos állomása a H. úr hagyatéka című kötet. Mint egy beavató előadás, úgy formálódnak a versek előttünk. A színész azonosul a szerepével, vagy a szerep formálja az előadót? A költő mutatja be kívülről a színpad világát, vagy a színész üzen a líra segítségével? H. úr Shakespeare töprengő hőse, aki Hamletként egzisztencialista filozófus, Heideggerként bölcselkedő apa a bűzlő Dániában-Budapesten-Valaholavilágban.  

Tovább a vorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

Aradi Hanga színikritikája a Janus Egyetemi Színház Az arab éjszaka című előadásáról. Tárnoki Márk rendezését idén októberben mutatta be a JESZ, a jelenlegi korlátozások miatt egyelőre ezt az előadást sem lehet látni.

 

Roland Schimmelpfennig Az arab éjszaka című drámája a kortárs európai drámairodalom egyik kiemelkedő darabja, magyar színházak is előszeretettel tűzik műsorra. Igazi kamaradarab, játszása kihívást és hálás feladatot egyaránt jelent a színészek számára: az öt játszó végig jelen van a színen, a szövegek összemosódása, feszes ritmusa, szakadozottsága, a dramaturgia ide-oda ugráló felépítése megköveteli a színészektől az összes szöveg pontos ismeretét, a folyamatos „készenléti” állapotot. Az előadás sikere nagyban múlik a benne játszó színészek összhangján, kölcsönös bizalmán, a közös játék elfogadásán. A pécsi Janus Egyetemi Színház előadásában mindez megvalósul, sőt kiegészül az apró stúdiótermet plafonig megtöltő lelkesedéssel, a „színpadról” áradó játék örömével, előadók és befogadók közös figyelmével.  

Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>

 

Az Új Művészet Online még tavasszal kiválasztott 14 képet 14 aktuálisan bezárt kiállítás anyagából, amit elküldött 14 írónak, hogy írásos reflexióikkal, egy-egy történettel/verssel/esszével reagáljanak azok közül egyre, így hozva létre egyfajta kép-szöveg fúziót a virtuális térben, majd felkért 14 zenekart, zenei előadót, hogy reflektáljanak a kép-szöveg fúziókra egy-egy zeneszámmal. A Friguirre-t Jean-François Lepage Cserna-Szabó András szövegével kiegészített alkotására szerezte a Dorota zenekar.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Az Alföld szerkesztősége 1978 óta kiemelkedő szerzőit nívódíjban részesíti. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 és 2019 között 42 alkalommal 120 szerzőnek 127 Alföld-díjat osztottunk ki (heten: Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János kétszer is megkapták). A kitüntettek között olyanok szerepeltek, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina és még sorolhatnánk. Az Alföld-díj a hazai irodalmi díjkultúra egyik legrangosabb kitüntetése, amely mindig is érdemalapú volt és az is marad!

Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>

 

November 19-én, csütörtökön 19 órától és 20-án pénteken 20 órától láthatóak a fesztivál koncertjei a www.hettoronyfesztival.hu oldalon. A felvételeket stábunk készítette.

A hagyományosan Makovecz-épületekben megrendezett, és a határokon átívelő koncert és kiállítássorozat idén az on-line térbe költözik, sőt, biztonsági okokból most kizárólag magyar művészek lépnek fel a Makovecz Imre születésnapját övező eseményeken. A Kultúrpart csapata által Kakasdon, Siófokon, Százhalombattán és Budapesten készült közönség nélküli felvételeket csütörtökön és pénteken a www.hettoronyfesztival.hu weboldalon lehet majd megtekinteni. 

Tovább a kulturpart.hu cikkére >>>

 

A Lágymányosi út 20. alagsorában valami készül. Képek, kisplasztikák mellett sok művész formálódik itt, maga a hely is megújul. Az itt alkotó fiatalok azt tervezik, hogy nyitott műhelyként fognak működni, a művészetek iránt érdeklődők bármikor benézhetnek hozzájuk. Mi is így tettünk.

Tovább a pontmagazin.hu cikkére >>>

 

a széles út még mozdítható még mozdulhat kivel vagyok a lovaskocsival a drón elől menekülőkkel vagy a drónnal mikor vált bennem a perspektíva mikor gyereket lendít a kocsira a kar zuhantat vele együtt a menekülés nyomvonalára lopással a keskeny útra vagy tán mikor rájövök a felülnézet elől nem lehet menekülni álom az mi csak engem álmodhat számozatlan mert egyetlen törmelékes parancsolat még üldöznie sem kell hogy üldözött legyek teljes életvonalon a halál felülnézete

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

 

Szerencséjük van A játszma című új magyar film alkotóinak: még épp le tudták forgatni a hatvanas években játszódó kémtörténetet a szigorú korlátozások előtt, persze gondos óvintézkedések közepette így is, napi teszteléssel. A sztori valójában A vizsga folytatása ugyanazokkal a szereplőkkel: Kulka Jánossal, Hámori Gabival, Nagy Zsolttal és Scherer Péterrel, akikhez egy fiatal színésznő, Staub Viktória csatlakozott. Egy napsütéses október végi napon az Újlipótvárosban látogattunk meg a stábot, hogy beleszagoljunk a nagy költségvetésű magyar filmek ritka levegőjébe. Gyárfás Dorka riportja – Csiszér Goti képeivel.

Tovább a wmn.hu cikkére >>>

 

A pécsi Püspöki Kincstár 2015-ben költözött a Káptalan utca 6. számú épületbe, amely eredetileg kanonokházként épült, majd később Martyn Ferenc festőművész otthona volt. A Kincstár értékeiből Cseri László fotóesszéje mutat be válogatást.

A Káptalan utca 6. számú épületet még ma is Martyn-házként ismerjük, hiszen a pécsi művész itt dolgozott haláláig. Az épületet 1843-ban építtették Kirstein Ágoston tervei alapján. A homlokzaton Kiss György szobrászművész Szent Péter- és Szent Pál-szobrai láthatók. Az épület előtt Martyn két bronzplasztikája áll (Barbár emlék és Gabriel Fauré emlékére), a kapualjat az általa tervezett üvegablak díszíti.

Tovább a jelenkor.net. cikkére >>>

 

Boros Misit nem kell bemutatni: az ifjú zeneművészt igazi csodagyerekként ismeri az ország és lassan Európa. A fiatal, mégis sokat látott művész Pécs utcáin sétálva beszél a mindennapjairól, majd leül egy padra, és olyan lelkesen kezd mesélni a zenéről, ahogyan csak kevesen.

Hogy indult az ősz? Jól gondolom, hogy nem a klasszikus módon, barátkozva az órarenddel és egyéb iskolai teendőkkel?

Jól! Tizenegy éves voltam, amikor bekerültem egy olyan körforgásba, ami felnőtt életvitelt kívánt tőlem, ezért az iskola háttérbe szorult. Azóta magántanuló vagyok, hiszen évente közel negyven-ötven koncertre kell felkészülnöm, ami önmagában is sok időt vesz igénybe, nem beszélve az utazásról vagy éppen a televíziós szereplésekről. Augusztus végén letettem a végzős osztályozóvizsgákat, így befejeztem a középiskolai tanulmányaimat, már csak az érettségi van hátra. Most éppen Budapestre készülök egy forgatásra. Idén ősszel indul a Virtuózok Visegrádi Négyek és Szerbia műsor, ahová mint szereplő kaptam meghívást. Ez egy nagyon különleges projekt, hiszen ez az első alkalom, hogy ezek az országok egy közös komolyzenei televíziós tehetségkutató keretében találkoznak.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

A Fandorin-könyvek szerzője, a történész-japanológus-krimiiíró Borisz Akunyin idén virtuálisan a Pestext Fesztivál vendége volt. Kiadója és fordítója, M. Nagy Miklós beszélgetett vele.

 M. Nagy Miklós: Ha az ember Borisz Akunyinnal beszélget, úgy tűnhet, hogy csupán egy ember áll előtte. De ez csupán illúzió. Legalább négyen vannak. Grigorij Salvovics Cshartisvili Borisz Akunyin álnév alatt szórakoztató irodalmi műveket ír, ő a Fandorin-sorozat szerzője. Emellett ír komoly irodalmi műveket is, itt az Aristonomia című regényére és az irodalomtörténeti műveire gondolok. Cshartisvili történész is, aki az orosz állam történetét írja meg több kötetben. Emellett tudós japanológus, a japán irodalom fordítója, és ha ez nem lenne elég, politikai aktivista is. Egyszóval: a legnépszerűbb kortárs orosz író áll ma itt előttünk, aki egyébként Franciaországban él. Az első kérdésem pedig ennek megfelelően az, hogy miért Franciaországban, a szeles, esős Bretagne-ban él a legnépszerűbb orosz író? Az olvasmányaim alapján nem tűnik kellemes helynek, vagy tévedek?

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 

Térey János költő, epikus, drámaíró és műfordító idén szeptemberben volna ötvenéves. Fájdalmasan rövidre szabott, ám így is kiteljesedett pályáján számos műfajban alkotott maradandót, többek között színháznak szánt műveivel, vagyis műfordításaival és – még inkább – színdarabjaival. A Műút emlékező összeállításában a 2019-ben elhunyt szépíró alkotásait színházi térbe átemelő dramaturgok és rendezők válaszolnak Bazsányi Sándor kérdéseire, illetve osztják meg Térey drámaművészetével és János személyével kapcsolatos gondolataikat, emlékeiket.

Tovább a muut.hu cikkére >>>

 

Pinczehelyi Sándor 80-as években készült tárgyegyüttesei feltárják az életmű belső összefüggéseit, továbbá az évtized magyar művészetét és politikatörténetét is új megvilágításba helyezik.

Pinczehelyi Sándor 1988-ban Bukta Imrével és Samu Gézával állított ki a Velencei Biennálé magyar pavilonjában. Néray Katalin, a Műcsarnok akkori igazgatójának és a Biennálé nemzeti biztosának kurátori koncepciója szerint Pinczehelyi a „városi folklórt” képviselte a kiállítók hármasában. Pinczehelyi művei a késő szocializmus magyar (és elsősorban vidéki) valóságára reflektáló, sajátosan hazai művészet megragadásának egyik lehetséges irányát demonstrálták a nemzetközi közönség számára, Samu archaikus motívumokból, népművészetből kiinduló alkotásai és Bukta Imre az eltűnő paraszti világot megragadó, ironikus hangvételű művei mellett. A humorral teli, önreflexív hangvételen túl az installációs jelleg is meghatározta a pavilon képét, a 80-as éveket megjelenítő festészet mellett a téralakítással foglalkozó műfajok folyamatos, egyenrangú jelenlétét is egyértelművé téve.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

A világköltészet egyik legnagyobb versét, Ashbery az Önarckép konvex tükörben című poémát Luigi Ballerini, Gianluca Rizzo és Paul Vangelisti pár lap híján ezer oldalas angol–olasz kétnyelvű Nuova poesia americana: New York című kötetéből ismertem meg, mely afféle kortárs költői városkalauz és antológia egyben, egy csodálatos világirodalmi sorozat része.1 Ez a kötet épp New York aktuális költői szintaxisának metró- és úthálózatát térképezte fel, a szociolektusokra bomló nyelv útvesztőibe csábított. A számos kies parkkal, gyanús zeg-zuggal, látványos vagy látványgiccsé „szépített” térrel, tágas, pragmatikus sugárúttal, rejtett bárral, múzeummal, kocsmával, eldugott galériával megáldott, átláthatatlan és bejárhatatlan városban Ashbery szövege az én szememben egyszerre lett meghatározó tájékozódási pont, sőt, maga a központi látvány, és egyszerre lett elképzelt New Yorkom egyik legintimebb zuga, egy afféle privát rituálék eljátszására alkalmas hedonista klub.

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 

Egy folyamatosan változó, de egyre inkább a bizonytalanság felé sodródó világban többnyire a jövőbe tekintés marad az ember számára. De vajon mivel szolgálhat számunkra a holnap fogalma ezekben az időkben? Van-e bármilyen létjogosultsága még a reményteli várakozásnak? Boncasztalon a Son Lux zenekar új lemeze, a Tomorrows I.

Bizonyára mindenkinek megvannak a maga dalai és zenekarai, amelyeket a borús napokra tartogat, mintegy sötét, titkos sarokként, ahová bármikor elvonulhat, ha a hangulata vagy az élethelyzete úgy kívánja. A 2008-ban útjára indult Son Lux bizonyára sokaknál előkelő helyen szerepel, ha erre a személyes példatárra terelődik a szó – teljes joggal, ugyanis ha van olyan zenekar, amely az előbb felvetett alkotói megfontolás megtestesítőjeként áll, akkor a New York-i háromtagú formáció nagy eséllyel pályázhat erre a címre.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Ritka az a csoda, az az élmény, amikor a látvány szépségének ereje, őszintesége képes megrendíteni. Moran Haynal képei ilyenek. Életútja, ahogy életének helyszínei is történelmükben és kultúrájukban különbözők.

Örök visszatérés. Ez motoszkál bennem Kornel Moran képei láttán. A világ örökkévalóan ismétli önmagát, „körforgás, amely önmagát végtelenül sokszor megismételte, és játszmáját in infinitum játssza.” „ebben az egyes emberre is az örökkévalóság terhe nehezül. „Ezt az életet, amelyet most élsz és amelyet éltél, még egyszer és még számtalanszor újra kell élned; és nem lesz benne semmi új, hanem minden fájdalomnak, kéjnek, minden gondolatnak és sóhajnak, életed minden kimondhatatlanul apró és nagy eseményének ugyanúgy kell visszatérnie hozzád, ugyanabban a sorrendben és egymásutániságban – pontosan ugyanennek a póknak kell visszajönnie és holdfénynek a fák között, pontosan ugyanennek a pillanatnak és nekem magamnak. A lét örök homokóráját újra meg újra megfordítják, és téged vele együtt”, ez a „leghatalmasabb teher”. (Nietzsche)

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Bulgakov írja A fehér gárdában: az ember soha ne higgye, hogy az ő testi-lelki szenvedése, gyötrelme a legnagyobb. Ne tetszelegjen hiúságában, a szenvedés mértéktelen, a pokol bugyrai mindig egyre mélyebbek. Ugyanakkor tudjuk: aki dudás akar lenni… – Sokszor a legsötétebb bugyrokból felnézve legkékebb az ég, legközelebb a mennyország.

Ha mondjuk egy lakatlan szigetre kerülnék, ahonnan soha többé nem jöhetnék vissza, és öt könyvet vihetnék magammal, akkor egészen biztosan köztük lenne Márai, Bulgakov és Dosztojevszkij mellett Hegedűs Imre Jánosé is, akinek Állóképek című önéletrajzi ihletésű remekműve most jelent meg átdolgozva a Kriterion kiadásában. Nehéz a választás, mert a Bibliát is elvinném, régi adósságokat bepótolva, de Rejtőt és Karinthyt is ötödikként, vagy Tamási Áron Ábelét. Utóbbi mű főhőse Hegedűs kötetében is szerepel, amely olyan, mintha soha nem érne véget: bármikor újra lehet kezdeni, vagy belevágni a közepén, esetleg éppen a végétől indulni, hogy fokozatosan táruljanak fel a Menny és a Pokol rétegei.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal