Videó

Csomópontok – Turi Attila építőművész
és alkotótársainak kiállítása




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Maylis de Kerangal regényének cselekménye a szív útja egyik testből a másikba. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.

 

„Platonov: - Most mit csináljunk, Nyikoláj?
Trileckij: - Temessük el a halottakat, és hozzuk rendbe az élőket.”
(Csehov: Platonov)

 

A Csehov-idézet Thomas Rémige szövet- és szervtranszplantációs koordinátor, élők és halottak kísérője irodájának falán olvasható. A könyv a szervtranszplantációhoz, következményesen a halálhoz tapadó lelki és fizikai megrázkódtatásról beszél, arról a nagy utazásról, amelynek végén az egyik halála valaki másnak az élet lehetősége.

 

Feszesen szerkesztett, magával ragadó alkotás Maylis de Kerangal Hozzuk rendbe az élőket című regénye.  Egyszerűen gyönyörű szöveg. Szívszorítóan az. Olyannyira, hogy az embernek hevesebben dobog a szíve.

Tovább a refizoronline.com cikkére >>>

 

 

 

Tizenöt év után újra önálló verseskötete jelenik meg Nagy Gusztáv költő, író, műfordítónak március végén, vagy ahogy a vírushelyzet engedi. A kötet címe egyik versének kezdő sorát idézi, és beszédességével, ha csak szimbolikusan is, befogadásra szólít fel: Nyiss ajtót.

 

Nemcsak magyar nyelven ír magyar irodalmat, hanem Adyt, Radnótit, József Attilát, Weöres Sándort fordít cigány nyelvre és roma szerzőket magyarra. Menyire nyitott erre a piac? 

 

Mérsékelten. Annak idején tényleg volt egy-egy próbálkozásunk, az Ariadne Alapítvány például kiadott egy nemzetközi cigány antológiát a környező országokban élő cigány költők alkotásaiból, amiket én fordítottam magyarra, de az elmúlt 20 évben nem volt az ilyesfajta kezdeményezéseknek terepe. Ma sincs. Egyrészt nem nagyon van fórum, ahol megjelenhetnének, sem a külföldi, sem a hazai cigány szerzők, másrészt igény is alig van rá.

Tovább a nepszava.hu cikkére >>>

 

 

 

A Közéleti Roma Nők Egyesülete a "16 akciónap a nők elleni erőszak ellen" rendezvénysorozat keretében beszélgetést szervezett Oláh Mara festőnővel, aki az első cigány magángalériás.

Tovább a nokert.hu cikkére >>>

 

 

 

Tárca Balogh Robert pécsi írótól. Apa-hét, még napsütésben, de már önkéntes karanténban.

 

Hétfő reggel jött egy régiségkereskedő. Erőszakos. Szórakoztató. Amúgy is el akartam adni néhány cuccot, csak a helyet foglalta. Apám semmitől nem tudott megválni, akadt itt agancs, teljes trófea, porcelán… Ismertem a piaci árakat, mert körbe néztem. Kicsit alkudtam, kicsit kérettem magam. A fickó dörzsöltebb nálam, de nem tudta, kivel volt dolga, eltérő kommunikációs technikával dolgoztunk, nem járt rosszul, én sem. Hagyott nálam egy csomó pénzt, megspóroltam egy csomó időt. Mondjuk azt, hogy az ég küldte. Tart a felkészülni a karanténre program, két kisgyerekkel, egyedül. Anyuka másutt, de ez már az ő dolga. Hetente váltjuk egymást, ki van a gyerekekkel.

 

Az egyetemen dolgozom, megengedik, hogy otthonról végezzem el a munkát. Két interjú közben lehet merengeni. Akarom-e, hogy érzékeljék a gyerekek a tanácstalan emberek nyomorát? Hogy lássák a kesztyűt viselő pénztárosokat, a banyatankkal szlalomozó maszkos öregeket, amint iszonytató mennyiségű cuccokat cígölnek? Hát nem. Ameddig lehet, kimaradnak a pánikból.

Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>

 

 

 

Elhunyt az egyik legjelentősebb roma festőművész, Omara, azaz Oláh Mara. 74 éves volt.

 

Oláh Mara 1945-ben született Monoron. Festeni 1988-ban kezdett, személyes traumák hatására. Élete során több súlyos betegségen is átesett, bal szemét daganatos betegsége következtében kellett eltávolítani. Ebben a válságos időszakban, farostra készült száz képét elajándékozta, csak a szemműtétét ábrázoló munkáját tartotta meg, melyet 1991-ben bevitt a Nemzeti Galériába véleményeztetni. Életrajza szerint a szakemberek további munkára biztatták, azóta folyamatosan alkotott. 1991-ben állított ki először, Kanadában, innentől kezdve számos kiállításon vett részt Magyarország és Európa több városában, illetve a tengerentúlon is. 1993-ban saját lakásán létrehozta az első magyarországi cigány magángalériát Mara Galéria néven.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 

 

 

Térey János meghalt, és ahogy az a legnagyobbakkal lenni szokott, hirtelen nagyon sok barátja lett. Sokan bújnak elő mint a költő régi jóbarátai, de a legtöbbje, persze, még ha híres szerző is, inkább csak magáról beszél a halott ürügyén. A halott költőt viszont az ilyen önkoszorúzás meg önfelmutatás helyett valójában csak az tartja életben a közösségi emlékezet számára, ha olvassák a műveit. Hasonlóképp felesleges „jeleket”, „utalásokat” keresni a szövegekben, mert ilyenek nincsenek. Mindezt most csak az értelmes megszólalás helyébe időlegesen beállni látszó kultikus beszédmód ellenében mondom, mert – noha az életrajz és a kortársi visszaemlékezések is fontosak, persze – a legnagyobb szolgálatot szerintem akkor tesszük ennek a hirtelen lezárult életműnek, ha a művekről beszélünk, és nem másról.

Tovább a forrasfolyoirat.hu cikkére >>>

 

 

 

Elhangzott a kiállítás megnyitóján.

 

– Most jöttem a megnyitóról.
– Milyen megnyitó?
– Tudod a Koronczi.
– Ja igen, a zacskók meg minden?
– Aha, csak most nem a zacskókkal. De végül is arról szólt, csak zacskók nélkül.
– Azt hogyan? Ha kivesszük a zacskókat a Ploubuter Parkból, akkor mi marad? A Koronczi? Ez így kevés azért egy kiállításhoz, nem?
– Végül is Koroncziról szól. Ő találta ki a zacskó-fajokat, a zacskók evolúcióját.
– Megértem őt. Elég kínos. Ez a klímaművészet, ahogy utólag rátelepszik erre a projektre.

Tovább a muut.hu cikkére >>>

 

 

Korábban már jeleztük, hogy a Papageno a játszóhelyekkel és az együttesekkel együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet alatt a zárt ajtók mögött megtartott előadásokat minél nagyobb számban élőben közvetítse. Saját közvetítéseink mellett ebben a cikkünkben időrendbe szedve igyekszünk összeszedni azokat az elérhetőségeket, melyeken keresztül továbbra is követni lehet a nagyvilág kulturális eseményeit. Cikkünket folyamatosan frissítjük, ha tud olyan közvetítésről, ami itt nem szerepel, írjon nekünk!

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

Kollázs-szerű vásznak, kékek kavalkádja fogad, ahogyan körbejárom a kis helyiséget. Fiatal lányok néznek rám, tó partján pihenő akt integet, a római mitológia istennője, Diana szemléli testét, vad oroszlán ölti ki nyelvét fenyegetően. Kaliczka Patrícia egyéni érzésvilágból táplálkozó szürreális képi világában, önmagát megidéző művei közt vagyok, vagyis a Viltin Galériában rendezett második önálló kiállításán.

Tovább az apokrifonline.com cikkére >>>

 

 

Berze Nagy János a magyar népmesék alapján megállapította Égigérő fa című tanulmányában, hogy „a Tejút (az Égigérő fa) eredetileg egy női istenséggel volt azonos, mert amikor a kiskanász felmászik rá és kinyit egy ajtót, mindig nőt, öregasszonyt talál a fában.”

Maradjunk a nőnél úgy általában, mert a nőnek nincsen kora. Lehet bármilyen vénasszony, akkor is nő marad. Rögtön látni fogjuk, hogy semmi ellentmondás nincsen Berze Nagy észrevétele és a között, hogy némely meseváltozatban az Égigérő fa tetején, előlegezzük meg: a világ tetején, végén, öregasszony helyett éppenséggel ifjú – örökifjú istennő, Tündér (szép) Ilona uralkodik. A kiskondás – halandó ember, ráadásul

a pásztortársadalom alja2 – fölmászik az egyetlen éjszaka kinőtt csodafára, és ő nyeri el Tündér Ilona kezét. Ezzel belecsöppen az őskor világtörténelmébe.

A királynő megtiltja neki, hogy kastélya tizenkettedik, más változatban az utolsó szobájába belépjen. Ott raboskodik ugyanis a három-, avagy hétfejű sárkány a falra szögezve. A kiskondás megszegi a parancsot, a sárkány kijátssza őt, és csellel megszabadul, ráadásul Tündér Ilonát is elrabolja.

Tovább a hargitakiado.ro cikkére >>>

 

Tavaly év végén jelent meg a város legvagányabb zenekarának, a The Tablespoonnak az új lemeze Home címmel. A rock duó két tagjával, Szotáczky Gergellyel és Wirth Balázzsal beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről, de szóba került a Fishing segglyuk színpada is.

Mindig is érdekelt veletek kapcsolatban, hogy a duó formáció áldás vagy átok?

Szota: Leginkább mindkettő. Sok előnye van egy duózenekarnak, például a gázsit és a fogyasztást csak felezni kell, egyszerűbb a próbákat lebeszélni és utazni is, a döntések egyhangúan születnek, ellenben a költségeket is csak ketten álljuk, és nem rúghatod ki olyan könnyen a haverodat a zenekarból, ha kezdene megromlani a viszony.

Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>

 

Szász Lilla Üdvözlet új otthonomból című fotóprojektjének kiindulópontja az afrikai portugál gyarmatokról (Angolából, Mozambikból, Guinea-Bissauból, Cape Verdéből és São Tomé e Príncipéről) 1975-ben közel 800 ezer portugál állampolgár, úgynevezett retornado, állami segítséggel véghezvitt visszatelepítési története. Az 1961-ben kezdődő portugál gyarmati háború következtében fokozatosan meggyengült a diktatórikus Második Köztársaság és az 1974-es katonai puccsal elindult egy rapid dekolonizációs folyamat. A Portugália akkori lakosságának majdnem egy tizedének megfelelő retornadók elszállásolása és a portugáliai lakosságba való integrálódása komoly kihívást jelentett az állam számára, és az ország 20. századi történelmének egyik hosszú távon is meghatározó fejezetévé vált. Szász Lilla fényképei ennek a történelmi eseménynek a személyes vonatkozásaira, az otthonukat sebtében elhagyó és az új környezetben különböző mértékben helytállni képes lakosok életében a nosztalgia, az emlékezet, az otthontalanság és az identitás képlékenységére derítenek fényt.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Mi egy zsidó színház feladata? Milyen értékeket kell közvetítenie? Mit vár el tőle a szakma és a néző? Egyáltalán: mit várnak el ők saját maguktól? – Borgula Andrással, a Gólem Színház művészeti igazgatójával beszélgettünk.

Mint az ország egyetlen zsidó színháza, mit gondolsz, mi a kötelességetek, feladatotok?

Több fontos feladatunk is van, ezeket megalakulásunkkor le is fektettük az alapító okiratban. Az egyik legfontosabb, hogy a zsidó színház úgy tud beszélni a zsidókról, ahogy egyetlen másik színház sem, hiszen nem fogják ránk sütni, hogy antiszemiták vagyunk. Éppen ezért kell úgy beszélnünk a zsidó közösség problémáiról, sötét oldalairól, ahogyan mondjuk a magyar történelem szennyeséről kellene például a Nemzeti Színháznak. 

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 

Újabb remek, magyar nyelven kiadott képregénysorozat ért a végéhez: már olvasható a Jessica Jones történetét bemutató Alias fináléja.

A Marvel kemény és földhözragadt hősnője, Jessica Jones elsősorban a Netflix sorozatadaptációjának köszönhetően tett szert világhírnévre, ám a képregényolvasók már azelőtt is szerethették, hogy Krysten Ritter életre keltette volna a képernyőkön. Brian Michael Bendis és Michael Gaydos képregénysorozata ugyanis a kilencedik művészet huszonegyedik századi termésének egyik példaértékű darabja. A film noir stílusjegyeit és a felnőtteknek szóló karakterdrámát a szóbuborékok közé becsempésző  Marvel MAX-sorozat 28 számon át tárgyalta a megkeseredett, alkoholista magánnyomozó életszagú kalandjait Amerikában 2001 és 2004 között, Magyarországon pedig az elmúlt két esztendőben. 

Tovább a kulturpart.hu cikkére >>>

 

Újvidéki bölcsészkari, jogi, gazdasági stúdiumaid folytatása közepette találkoztál, ismerkedtél meg a rovat majd melléklet formájú Symposionnal (később Új Symposionnal), vagy korábbra datálhatók az emlékeid?

Az Új Symposion, ugyan nem nagy terjedelemben, de megjelent a Bori Imre és Szeli István által jegyzett gimnáziumi tananyagban. Ez volt az első információforrás. A középiskolások azonban inkább a Képes Ifjúságot ismerték, és nem a mélyebben reflektáló Symposiont. Aztán én szülőfalumban, Temerinben, olyan intellektuális körökben mozogtam már középiskolásként, amelynek tagjai ismerték valamennyire a symposionistákat, noha utólag kénytelen vagyok belátni, hogy rengeteg volt a félreértés és a félremagyarázás. De emlékszem arra, hogy, megint csak még középiskolásként, kísérhettem Temerinben szereplő symposionistákat, akiket az ott működő Irodalmi Kör hívott meg. Közben serényen olvasgattam, rendelkeztem könyvekkel, és hozzá is tudtam jutni megfelelő könyvekhez, ennek köszönhető, hogy valamilyen képpel már rendelkeztem akkor is, amikor elkezdtem az egyetemi stúdiumokat. És azt is tudtam, hogy az egykori társadalomkritikai lendület ellankadt, bár, gondoltam akkoriban, nem múlt el. Az, aki kutatott, érdeklődött, megtudhatta a tényállapotot. Ám, és most ugrok az időben, a Symposion t akkor olvastam el becsületesen az elejétől a végig, amikor, már szerkesztőbizottsági tagként, készültem a jubiláris 200. számra: Sziveri János megkért arra, hogy írjak egy olyan írást, amely kritikailag-támogatólag felidézi a történet stációit, és egy újfajta programféleséget is felvázol. 

Tovább a zetna.org cikkére >>>

 

Ha belegondolunk annak a háborús konfliktusok sújtotta övezetnek a történetébe, ahonnan Elia Suleiman származik, nem is csodálkozhatunk, hogy legújabb alkotását is át- meg átszövik a közel-keleti terület mindennapjait meghatározó, az európai néző szemének olykor groteszknek ható jellemzők. Éppen erre apellál, megfelelő mennyiségű öniróniával szemlélve életét, melyet burleszkszerű elemekkel színezve egészen az abszurditásig képes elvinni a filmvásznon.

Mi kell ahhoz, hogy élvezni tudjuk ezt a filmet? Türelem és némi háttérinformáció az izraeli-palesztin konfliktusról. Türelem, mert az Elia Suleiman által alakított, gyakran egészen közeli felvételeken látott szereplő tulajdonképpen az egész film során körülbelül öt-hat mondatot ejt ki a száján. Igaz, akkor azok nagyot ütnek, talán épp ez is a cél, ezek a tömör, származásra, lakóhelyre, identitásra vonatkozó információk képezik a történet magját, innen indul ki minden, amit látunk. A szavak szűkösségének kárpótlására Suleiman mindent el tud mondani arckifejezésével, mozgásával, a néző fejében pörögnek a dialógusok, monológok, anélkül, hogy azok ténylegesen elhangzanának.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Bár a ceremónia elmaradt, de az MTI közölte, hogy március 15-én kinek adott Kossuth-díjat Áder János köztársasági elnök:

Tovább az index.hu cikkére >>>

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elismeréseket adományozott vasárnap, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Tovább a magyarhirlap.hu cikkére >>>

 

Liliom, Édes Anna, Hedda Gabler – csak néhány azok közül az előadások közül, amelyekkel Keresztes Attila vendégrendezőként nagy sikert aratott Szegeden az utóbbi évtizedben. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója, aki most szegedi és újvidéki színészekkel Pintér Béla Parasztoperáját próbálja a kisszínházban, azt mondja, a különbözőségek jól motiválják egymást. Beszélgetésünkben szó esett az erdélyi színjátszás helyzetéről, a párbeszéd lehetőségeiről, a Magyarországon is dolgozó két román sztárrendezőről, Purcăreteről és Serbanról is.

Összeállt már igazi csapattá a Parasztopera szegedi és újvidéki színészekből álló alkalmi társulata? Mit jelent, hogy hídépítő ez a produkció?

Ez a koprodukció az alkotók számára egy jó szakmai, kulturális találkozás. Az alatt a száz év alatt, amióta különböző országokban élünk, sok mindent vettünk át azokból a kultúrákból, amelyek körülvesznek a mindennapjainkban: én a román színházi kultúrából, a vajdaságiak a szerbből, Magyarország pedig a maga kulturális fejlődésének sajátosságaiból táplálkozott. 

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

Nem sokan lehetünk e hazában manapság, akik ne kóstoltak volna bele a panel-létbe. Napjainkban Magyarországon egy és háromnegyedmillió ember él panellakásban. Tekintve, hogy az első panel 1959-ben épült fel, nem kockázatos kijelenteni, hogy többmillió honfitársunk töltötte élete rövidebb-hosszabb szakaszát ilyen lakótelepen, ideértve ennek a cikknek a szerzőjét is.

Magam ezerkilencszázhetvenöt nyarán, diákmunkásként találkoztam a panellal testközelből, amikor gimnáziumi barátaimmal a nyári szünetben szokás szerint dolgozni mentünk, hogy a nyaralásra valót legalább részben magunk teremtsük elő. Segédmunkásnak vettek föl bennünket egy közműépítéshez, s a véletlen úgy hozta, hogy az árokásás helyszíne az akkor még épülőfélben lévő óbudai lakótelepen, a Lajos utca legvégében, éppen mai munkahelyem, a Budapest Galéria 18. századi épületével szemközt, a klasszicista zsinagóga mellett tornyosuló, tízemeletes panel-szalagház tövében volt. Pár hétig közelről figyelhettem a lakótelep – akkor már előrehaladott stádiumban tartó – építkezéseit és a még álló régi óbudai házak bontását.

Tovább az apokrifonline.com cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal