VideóA Magyar Zene Háza videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
A PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál keretében végre találkozhat a magyar közönség Olja Savičević Ivančevićtyel, a kortárs horvát irodalom egyik figyelemre méltó alakjával. A szerzővel a kiváló költő, irodalomtörténész, Ladányi István beszélget, akit a horvát irodalom sajátságairól, és Savičević írói világáról kérdeztünk. 1749: Ha egy cseh, szlovák, román, lengyel vagy éppen horvát könyvet olvasunk, előfordul, hogy hamarabb mozgunk otthonosan e regényvilágokban, mint egy francia vagy amerikai regény esetében. Egyszerre érdekes megélni e felismeréseket, felfedezni a hasonlóságokat, de legalább ilyen izgalmasak a különbségek is. Hogyan gondolkodsz ezekről a párhuzamos jelenségekről a horvát irodalom kapcsán? Ladányi István: Valóban sok minden közel áll hozzánk a horvát világból, a horvát kultúrából, irodalomból, a Monarchia, a szocializmus, a posztszocializmus, a kelet-európaiság, benne a kesernyés-röhögős iróniával – miközben legalább ennyire megfogalmazható ennek az ellenkezője is. Egészen más, ellentmondásos a viszony a horvát világban a Monarchiához, de tulajdonképpen mindenhez más a viszony a felsoroltak közül. A horvát kultúrának rendkívül erős kontextusa, komponense a tágas jugoszláv világ, amellyel vannak, akik szembehelyezkednek, vannak, akik saját közös örökségként tekintenek rá, és ma is élő, természetes kapcsolatokat ápolnak a délszláv térség más kultúráival, de a „jugoszláv mitológia” ott van mindenben. A jelenben is, a múltban is a horvát kultúrának élénk, közvetlen átjárásai vannak az itáliai világba, és egyáltalán a mediterrán térség hagyományaiba.
Vörös Niki két évtizede aktív szereplője a magyar jazzéletnek. Kvartettje élén 17 éven át a jazz örökzöldek egyik legautentikusabb előadói közé tartozott. Két sikeres album, hazai és nemzetközi fellépések hosszú sora, telt házak Londonban, Athénban, Belgrádban, Varsóban, Bambergben és Brüsszelben voltak az időszak mérföldkövei. Niki azonban új zenekart alapított, amellyel kizárólag a saját szerzeményeit mutatja be, friss zenei irányokat ötvözve. A Vörös Niki New Project zenei palettája széles spektrumot ölel fel, ötvözve a jazz, rock, indie és elektronikus elemeket, ennek megfelelően felállása is kivételesen izgalmas: Cseh Péter gitár, Fonay Tibor basszusgitár, G. Szabó Hunor dob, Pénzes Máté hammond orgona és Táborszky Bence trombita. Az énekesnő dalszerzőként ezen a formáción keresztül valósítja meg saját zenei vízióját, és most megosztotta velünk a The Trash is Gone dalainak hátterét. Hosszú évek óta a magas hegyek szerelmese vagyok. Megjártam már a Magas-Tátra csúcsait, Ausztriában a Raxot, Grossglocknert, Grossvenedigert, a Dolomitok több csúcsát. Amikor nem zenélek, a hegyeket járom. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
„Azután lett este és lett reggel…” És látta, hogy amit alkotott, jó. A teremtés történetének első szakaszában rendre találkozunk azzal a határozószóval, amelyet Deli Ágnes székfoglaló kiállítása címéül választott. Nem tudjuk, tudható-e egyáltalán, hogy honnan idéz – számtalan bibliai, szépirodalmi, filozófiai és közérdekű szöveg használja. Mesék, hétköznapi történetek, családi legendák, gyógymód-leírások, tananyagok, használati utasítások ezerszer visszatérő szava. Ha még azt is hozzáfűzzük, hogy nemcsak időre, de helyre, sőt állapotra vagy módra is utalhat: a felhasználás, a kimondás előfordulása milliós. Azután… Három pont. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Tavaly nyáron a könyvhét utáni uborkaszezonban akadtam rá Moa Herngren A válás című regényére, amely első pillantásra egy sablonos történetnek tűnt, de végül meglepően mély és árnyalt olvasmánnyá vált. A kötet elején Bea szemszögéből ismerhettük meg a történetet: ötvenes éveiben járó nő – stabil házassággal, két szerető gyermekkel és értelmes munkával –, akinek élete egyik pillanatról a másikra omlott össze, amikor férje, Niklas, egy vita után váratlanul elhagyta. A nő és környezete teljesen értetlenül állt az események előtt. A regény második részében azonban Niklas nézőpontja került előtérbe, és lassan kirajzolódott egy másik valóság: a segítő, alkalmazkodó férfi belső vívódása, aki soha nem azt az életet élte, amit igazán szeretett volna.
Egy színész, aki rendez, szinkronizál, forgat, ír, zenél és szereti teljes lényével megélni a pillanatot, vagy csak úgy lenni. Éppen ezért kedveli annyira a szökőkutakat, amelyek csupán vannak és szépek, s jó csak úgy szimplán elüldögélni a közelükben. Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor osztályába jártál a Színművészeti Egyetemen, hogyan élted meg és mit hozol onnan? Magunkba szívtuk, hogy komplexen gondolkodjunk a színházcsinálásról, és hogy igazi szellemi partnerei tudjunk lenni egy rendezőnek s egymásnak. Vagy akár mi magunk is ki tudjunk találni, véghez tudjunk vinni projekteket, valamennyire tisztában legyünk vele, milyen világosítani, hangosítani, és kicsit értsünk ahhoz is, milyen ruhája legyen egy karakternek, milyen stílust válasszunk egy adott színházi anyaghoz. Hogy legyen dolgunk a színpaddal, hogy szeressünk vagy akarjunk valamiről beszélni. Hogy igazán fontosnak tartsuk a szakmánkat, és ne csak öntetszelgő, üres exhibicionizmusból játsszunk. Hogy próbáljunk kommunikálni a jelen lévő emberekkel, hogy ez az egyszeri és megismételhetetlen alkalom, ami estéről estére létrejön, kiemelt esemény legyen, ne pedig hétköznapi munkavégzés. De akkor még azért egész más volt a szakmánk, mint most. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Szemerey Bence már több mint tíz éve fotózik filmre. A pályáját fesztiválfotósként kezdte, majd évekig sajtófotósként dolgozott. Az analóg reneszánsza szerinte jó és rossz hatással is van a fotózásra, de számára nincs olyan, hogy valaki rossz indokok miatt kezd el fotózni. Nem jött nagy filmes családból, kívülállóként került a filmes közegbe, mégis eljutott odáig, hogy az Oscar-díjas alakítást nyújtó Adrien Brodyt fotózhatta A brutalistában. Szemerey a Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogyan győzte meg a stábot, hogy a digitális technika helyett csak filmre fotózhasson és hogy mi motiválta arra, hogy saját fotólabort indítson Magyarországon. Nem vezetett egyenes út a fotózásig és az operatőrködésig, nem jártál fotós, filmes iskolába, nem voltál senkinek a tanítványa vagy a protezsáltja. Hogyan indultál el ezen a pályán? Középiskolában kezdtem el fotózni, csak úgy hobbiból. Aztán belecsöppentem a fesztiválfotózásba, amit nagy lelkesedéssel csináltam évekig. Egyre magasabb szintre jutottam, például a Sziget Fesztivál egyik fő fotósa lettem, de dolgoztam a Balaton Soundon, a Strand Fesztiválon és a Kolorádón is. Eközben villamosmérnöknek tanultam, de azt otthagytam, majd a HVG-nél helyezkedtem el fotóriporterként, másfél évig dolgoztam sajtófotósként. Még akkor sem vettem annyira komolyan, hogy ebből meg lehet majd élni, vagy hogy lehetne ebből karriert építeni. Végül elmentem a MOME media design szakára, de egyébként ezen kívül semmilyen képalkotói előképzettségem nincs.
A MÚLT HÉTEN HÁROM BARÁTOMAT, közeli ismerősömet is köszöntöttem hatvanötödik születésnapján. Mindhármuknak elsütöttem, mert a világ már csak ilyen, ismétlik egymást a helyzetek, a történetek, a köszöntősablonok, szóval mindhármukat emlékeztettem, másnaptól ingyen utazhatnak a tömegközlekedésen. Ami egyrészről jó, ha valaki szeret utazni, másrészről nem, mert megöregedtünk, engem is csak két év választ el az illető urak életkorától – ugyanakkor, ha nem akar az ember fiatalon meghalni, még sincs más lehetőség: megöregszik. A kilencvenes évek elején pár napig nálunk vendégeskedett Simonyi Imre. Amikor kikísértem az állomásra semmi jelét nem mutatta, hogy beállna a pénztár előtt kanyargó sorba, ezért emlékeztettem rá, jegyet kellene vennie. Erre kicsit röstelkedve-szégyenlősen (istenem, mennyire nem illenek a személyiségéhez ezek a szavak!, de talán mégis leírhatom őket, hisz mindannyian röstellünk, szégyellünk valamit, eltitkolnánk, elhallgatnánk ezt azt) „bevallotta”, hogy neki már nem kell jegy, mert a hetven éven felüliek utazását ingyenessé tette a kormány. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Április 17-én érkezett a magyar mozikba a Vörösmarty Mihály drámai költeménye nyomán és Dargay Attila eredeti tervei alapján készült Csongor és Tünde animációs film. Az alkotás egyik rendezőjével, Máli Csabával beszélgettünk a filmről, Dargay Attiláról és az animációs filmek helyzetéről. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Alkotásaira sokszor jellemző, hogy kerülik a fix narratívát, helyette időben és térben is több bekapcsolódási pontot kínálnak fel, ívet képezve a hagyományos festészeti megoldásoktól a kísérleti animációkig és az installatív szituációkig. Szabó Eszter festőművésszel beszélgettem. 2021-ben elnyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, ennek kapcsán akkor többek között arról a lehetőségről esett szó, miszerint a díj elősegíti az alkotó nemzetközi karrierépítését. Akkor felmerült, hogy majd az idő eldönti, sikerül-e olyan intézményt találnia, ahol lesz érdeklődés a munkái iránt és inspiráló közegre lelhet. Hogyan alakult ez azóta? A Leopold Bloom-díj egyik legfontosabb hozadéka, hogy megismerkedhettem Aideen Barry, ír képzőművésszel. Mindketten meghívást kaptunk egy-egy nagyméretű falfestmény elkészítésére Szombathelyen, a Murális Műhely szervezésében. A többéves projekt az Ulysses fejezeteinek feldolgozására invitál magyar és ír művészeket. Az azóta is folyamatosan tartó párbeszéd köztem és Aideen között az Ulysses kritikájával kezdődött, de pillanatok alatt kiderült, hogy rengeteg párhuzam van kettőnk élete és gondolkodása között. Hasonló témákkal foglalkozunk a rajz, a festészet és az animáció eszközeivel. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Ingyenesen tesz elérhetővé 10 filmet 10 napon át a Magyar Film Napja alkalmából a Filmio. Makk Károly és Darvas Iván születésének 100. évfordulója alkalmából a rendezőikon és a színészóriás emlékezetes alkotásait lehet ingyen megnézni április 25. és május 4. között. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
„Ha megkérdezik – márpedig gyakran megkérdezik –, hogy ki is vagyok, azt válaszolom, hogy nem más, mint egy vendég” – mondja magyar és angol identitása kapcsán a magyar származású angol költő és műfordító, George Szirtes. A kortárs angol irodalom egyik legfontosabb alkotójával Angliában és Magyarországon készült nagyvizit-interjúnkból olvashatnak egy kis ízelítőt. Az 1948-ban született George Szirtes mindössze nyolcéves volt, amikor 1956-ban a szülei úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot. Döntésüket komoly megfontolások után hozták meg, és jó okuk volt a távozásra: Szirtes édesapja a második világháborúban munkaszolgálatos volt, édesanyját pedig egész családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan egyedül ő tért vissza. Így, amikor '56-ban egyre súlyosbodtak a harcok, a múltban átélt tragédiák és a félelem miatt, hogy mindez újra megtörténhet, a család a távozás mellett döntött. A szülők két gyerekükkel, a nyolcéves Gáborral (akiből később Angliában George lett) és a hároméves Andrással először Bécsbe, onnan pedig Angliába menekültek. A Londonban felnövő George Szirtes ekkortól kezdve majd' harminc évig egyáltalán nem is használta a magyar nyelvet, családjával egyetlenegyszer, '68-ban látogatott néhány hétre vissza Magyarországra. Az idők során nemcsak elismert irodalomprofesszor lett, hanem Anglia egyik legismertebb költője is. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Május 10-én a Budapest Parkban esedékes koncerttel ünnepli huszadik születésnapját a kétezres évek első két évtizedének egyik legnépszerűbb, legnagyobb hatású honi bandája, az alternatív rock Prokrusztész-ágyába beszuszakolt, de valójában beskatulyázhatatlan Kiscsillag. Az együttes alapítójával, frontemberével, lelkével, a Kossuth-díjas Lovasi Andrással beszélgettünk az elmúlt két évtizedről.
Csak a nőket sajnálom mert Elvétve akadt rendes Volt azért köztük jó meg Talán a télapóért tényleg kár Meg a kerti kultúrák A jó baracklekvár amit anyád csinál
A Tűkön táncolt, a magyar rocktörténet egyik legszebb balladáját hallgatom félhangosan a telefonomról a 19-es villamoson, ahogy haladok Lovasi András budai lakása felé. Leszállok, odasétálok az impozáns, a szinte biztosan a két világháború között épült villához. Tovább az index.hu cikkére >>>
A mesterséges intelligencia (MI) már egy ideje beszédtéma a műkereskedelem világában, de 2025 februárjában a diskurzus új csúcspontot ért el, amikor a Christie’s bejelentette első, kizárólag MI által generált művekből álló aukcióját. Az Augmented Intelligence (Kiterjesztett Intelligencia) címet viselő eseményt a Christie’s az első olyan aukcióként hirdette, amely teljes egészében a mesterséges intelligenciára épülő művészetnek szentelt. Az „online-only” árverésen olyan alkotók művei szerepeltek, mint Refik Anadol, Charles Csuri, Claire Silver, Holly Herndon és Mat Dryhurst. A végeredmény hatalmas siker lett: a 34 tételből 28 kelt el, összesen 728 784 dollár értékben, jóval meghaladva a 600 000 dolláros alsó becslést (az árak tartalmazzák a jutalékokat is). Tovább a amu.hvg.hu cikkére >>>
Selyem Zsuzsa portréja: Máté Péter munkája Krasznahorkai László új regényében mindenki ismerősökre talál: hűséges olvasói a hosszú mondatokra, a végképp reménytelen lepusztultság himnuszára, a szent bolond figurájára és az éhség hallucinációinak erőszakba fordulására; az új, magyar olvasók a magyar aktualitásokkal találkoznak, például az Orbánnal, a Tónival, az inflációval, a TEK-kel, a magára hagyott, elnéptelenedő faluval, ahol a polgármester egyúttal a kisbolt és a kocsma tulaja is, és mindenki utál mindenkit; ami pedig a se nem Krasznahorkai-, se nem Magyarország-szakértők számára ismerős lehet, ami, mondhatni, korunk univerzáléja, a nyomorúság és kirekesztettség mellett, azzal szoros összefüggésben, a zavaros ideákra alapozott fegyverkezés.
Kedi - Isztambul macskái (Forrás: kultura.hu) Kitörő vulkánok, elefántok éjszakai kalandozása, emberre támadó gyilkos bálnák és egy polip valószínűtlen barátsága: ezek a filmek megmutatják, milyen törékeny az egyensúly az ember és az élővilág között, és mi mindenre taníthat meg bennünket a természet. Különleges dokumentumfilmeket ajánlunk a Föld napjára. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A tavaly ősszel megtartott összművészeti eseményről Vágyi Heidi készített videót. 2024. szeptember 29-én harmadik alkalommal szervezték meg a Faltenyészet elnevezésű pécsi akciót. A programról most Vágyi Heidi egyéni látásmódú videóját adjuk közre. Az összművészeti esemény ötlete 1981-ben fogalmazódott meg Szentendrén, a programot végül 1998-ban, majd 2014-ben szervezték meg, az akkori eseményekről is készült rövid videófilm. A mostani esemény kezdeményezői Borza Endre építész és Szemelyácz János orvos, pszichiáter, addiktológus. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Amikor először láttam Kevin Carter hatalmas port kavaró fotóját, A keselyű és a kislányt (A küszködő lány), mérgemben sírva fakadtam. Az volt az első alkalom, hogy a művészet és etika viszonyának rétegzettségével, eldönthetetlenségével találkoztam. Később aztán egyre többször találtam szembe magam azzal, hogy ez a kapcsolat milyen sokszor volt parázs viták kirobbantója, s hiába a l’art pour l’art elefántcsonttoronyba zárt költője vagy a Paul de Man-vita, a kérdés pluralitásában továbbra is posztmodern marad. Számomra ezért is volt annyira sokatmondó Papp-Zakor Ilka új regénye, A hasbeszélő visszhangot keres, hiszen a mű tétje nem is a válaszadás igénye (erre nem is tesz kísérletet a szerző), sokkal inkább a határok körvonalazása, kibillentése. Tovább a helikon.ro cikkére >>>
A budaörsi Cyranóról a nézők nagy valószínűséggel két erős élményt visznek magukkal: Böröndi Bence Cyranóját és Závada Péter szövegét. Azt, ahogy ez a szöveg Böröndi Bence hangján megszólal, és ahogy Cyranóból a szavak elapadásával az élet is elszivárog. Milyen magától értetődő gondolat, hogy ha Cyrano a 21. század elején lett volna fiatal, slammerként ontotta volna magából a rímeket és a verssorokat! Az alkotók ugyanis átléptek négy évszázadot, nem az eredeti Rostand-színművet, hanem annak Martin Crimp által átírt, Magyarországon eddig nem játszott változatát vették alapul. De nem álltak meg itt sem, Závada Péter átdolgozásába kortárs magyar költők és slammerek szövegei kerültek, és ezt a változatot a képekben gazdag, zabolátlan áradás és a rímpoénok sora jellemzi. Oly annyira, hogy egy-egy ilyen rímpár után ismeretlen nézőtársakkal néztünk vagy nevettünk össze. Még a híres orrmonológot sem hagyták meg eredetiben, mai hasonlatok kerültek a Rostandtól és Ábrányi Emil fordításából ismerős findzsa és hippokampelefantokamelosz helyére. A szöveg a szereplők társadalmi helyzetét, származását is jellemzi: a vidékről érkezett Christian sokszor nem érti a fővárosi szlenget. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
A Tér-Kép Galéria négy női művész szűrőjén keresztül igyekszik értelmezni az idő múlását: Czene Márta, Kmetyó Annamária, Nemes Anna és Verebics Ágnes reflektálnak alkotásaikkal a címben felvetett témára. A Krisztina körúton található, 2018 óta létező Tér-Kép Galériát érdemes figyelemmel kísérni, mivel friss, izgalmas kiállítási palettát tudhat maga mögött fennállásának rövid időszaka ellenére is. Fenntartója a Budavári Önkormányzat, tehát sem kereskedelmi feladatok, sem saját gyűjtemény gondozása nem köti a szakembereket, ami – a további körülmények szerencsés megléte esetén – nagyobb szabadságot tesz lehetővé számukra. Szerveznek egyéni és csoportos tárlatokat, a honlapjukon közzétett missziójuk szerint pedig szeretnének a kortárs művészek több generációjának teret adni. Most egy viszonylag szűkebb merítéssel, fiatal, 20-as, 30-as, 40-es női művészek felkérésével szerveztek csoportos kiállítást a fiatalság és az öregség témájára reflektálva. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
A 2018-ban alapított Szövegtrafik az egri irodalmi élet izgalmas műhelye, ahol a slam poetry, a szépirodalom és az alternatív művészeti formák szabadon találkoznak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, aki szívesen csatlakozna hozzájuk, és a saját szövegét is megosztaná a műhelytalálkozókon. Galda Gábor Attilával, az egyik alapítóval beszélgettünk a közösség indulásáról, inspirációiról és az egri irodalmi élet pezsgéséről. KULTer.hu: 2018-ban alakult meg a Szövegtrafik. Mi inspirált titeket a létrehozására, és mi előzte ezt meg? 2017 decemberében, újdonsült egyetemistákként Simon Flóra, Koleszár Bence, Fekete Ottó, Mulyad Szilvi és én összeültünk az egri Békafüttyben, kifejezetten azért, hogy beszélgessünk és ötleteljünk az irodalom jelenlétéről Egerben. Mind hiányoltuk a városból az irodalom és a slam poetry aktív, hús-vér közegét, és szerettünk volna mi is részesei lenni egy ilyen közösségnek. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
Lovasi András. Fotó: Szollár Zsófi / Index
