VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Az Esterházy Irodalmi Díjat a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok között osztják ki. A bejelentés április 14-én, Esterházy Péter születésnapján történt az Örkény Színházban. Az elismerést első alkalommal idén szeptemberben adják át a shortlistre felkerült szerzők valamelyikének. Az Esterházy Magyarország Alapítvány célja egy olyan magas presztízsű irodalmi elismerés létrehozása, amely független, politikamentes, értékelvű, a minőségi magyar irodalmat díjazza, és a maga kategóriájában a legrangosabbnak számít Magyarországon. Céljuk egy olyan kulturális közeg és platform megteremtése, amely társadalmi párbeszédet folytat az irodalomról és annak szerepéről, értő olvasókat nevel, és megadja a megfelelő társadalmi elismerést azoknak, akik irodalmi értéket teremtenek. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
89 éves korában meghalt Mario Vargas Llosa perui Nobel-díjas író, akinek művei a totalitarizmus gonoszságairól szóltak, és aki 1990-ben jelöltként is indult a perui elnökválasztáson. „Mély fájdalommal jelentjük be, hogy édesapánk, Mario Vargas Llosa ma békésen elhunyt Limában, családja körében” – áll a család közleményében, amelyet az író fia, Álvaro Vargas Llosa osztott meg vasárnap az X-en. Vargas Llosa leghíresebb művei A város és a kutyák, a Négy óra a Catedralban és A Kecske ünnepe, de népszerű a Júlia néni és a tollnok is, ebből készült 1990-ben Barbara Hershey és Keanu Reeves főszereplésével a Júlia néni és a tollnok – avagy mindennap új folytatás! című film.
Bevezetőnek három mondatot idézek, melyeknek erős közük van Uzsák Sándor kiállításához: Pablo Picasso: „Minden gyermek művész. A kérdés csak annyi, hogy hogyan maradhatunk művészek felnőtt korunkban.” Jackson Pollock: „A művészet az önkifejezés minden lehetséges formáját jelenti. Nem számít, hogy mit csinálsz, az számít, hogy kifejezed magad.” Harari: „A szabadság nem csupán a kötelezettségek eltörlését jelenti; a szabadság azzal is jár, hogy tudjuk, mit akarunk kezdeni az életünkkel.” Uzsák Sándor kiállításán lenyűgöző dobozait tekinthetjük meg, kiegészítve néhány festményével. A bécsi Secession művészeti egyesület jelszava, miszerint „A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát”, újra és újra érvényesül, és e tárlaton különösen fontos, hogy Uzsák alkotásain keresztül ismerkedhetünk meg e gondolat mélységeivel. Tovább a kepiras.com cikkére >>>
A Rémségek kicsiny boltjának főszereplője egy kaktuszféle ragadozó növény, ami embervérrel, sőt emberhússal táplálkozik, és étvágyának növekedésével egyenes arányban terebélyesedik. Kitenyésztője Seymour, egy New York-i eldugott virágüzlet kétbalkezes segédje, aki a húsevő virágot szerelméről, az eladó kisasszony Audrey-ról nevezi el. A szenzációszámba menő Audrey II. fellendíti a bolt forgalmát, ám ennek ára van: etetni kell a beszélő és egyre követelőzőbb lényt. A történet alapja John Collier 1932-ben megjelent Zöld gondolatok című műve, amelyből 1960-ban Roger Corman forgatott sikeres amerikai filmet. A siker további sikert szült: 1982-ben mutatták be az off-Broadway-n a Rémségek kicsiny boltja musicalváltozatát, amit a világ számos országában szintén színpadra állítottak. A musical megfilmesítése sem sokat váratott magára: négy évvel később Frank Oz rendezte a remake-et. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Csordás Kata első verseskötete telis-tele van grandiózus tájakkal, Balatonnal, növényekkel és állatokkal, nem szűnő, észrevétlen morajlással és emlékeket idéző szagokkal. A versek beszélői próbálják kialakítani viszonyukat az épített környezettel, gyermekeikkel, gyermeki és anyai önmagukkal és a társadalommal. Néha zavaros a helyzet, de abban biztosak lehetünk, hogy az aprólékos szemlélődés állandó, változzon, szülessen vagy tűnjön el bármi. Volt egy olyan érzésem olvasás előtt, hogy a kötetcím és a borító, amelyet Szabó Imola Julianna készített Clara Peeters Csendélet gyümölccsel, madártetemekkel és egy majommal (1615-20 körül) című, első ránézésre kedves, másodjára inkább bizarr festményének felhasználásával, bár együtt jól működnek, a versekhez kevéssé kapcsolódnak – legalábbis nehezen tudtam elképzelni, hogyan. Hamar kiderült, hogy a parányi részletekre is figyelő megalkotottság közös tulajdonsága szövegnek és képnek, a vanitas szimbólumok pedig a mulandóságra, a szépség mögött rejlő romlottságra irányítják a figyelmet. Volt valami nyugtalanító a madarakban, ami csak idővel szúrt szemet. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Sokszínű, ingyenes programsorozattal készül a magyar költészet napjára a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). A jeles nap alkalmából többek között versmegzenésítő workshop, zenés olvasósarok, rendhagyó irodalomóra, könyvtári épületséta, valamint könyv- és periodikabemutató várja az érdeklődőket április 11-én az OSZK-ban. Épületséta, periodikabemutató, tárlatvezetés A PKÜ és az OSZK közös programsorozatán április 11-én délelőtt 9 és 13 óra között könyvtári épületséták várják az érdeklődőket. A minden egész órakor kezdődő séták résztvevői a Budavári Palota F épületének ötödik emeletén, a főlépcsőtől indulva ismerkedhetnek meg a palota és a könyvtár történetével, működésével, tájékoztatást kaphatnak a könyvtár gyűjteményeiről, feladatairól, illetve megtekinthetik az egyes épületszinteket és az olvasói tereket. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Lobot Balázs munkásságát az észlelés, a megfigyelés és a vizuális egyszerűsítés jellemzi. Képeiben a különféle élmények és meghatározó vizuális benyomások – mint a paraszti tárgykultúra, törzsi művészetek, experimentális tipográfia vagy a graffiti nyers gesztusai – összeolvadnak a korai számítógépes grafikák minimalista esztétikájával. Művei nem tolakodnak, hanem szabad asszociációkra hívnak: a megjelenő formák rétegződnek, torlódnak, akárcsak a valóságban érzékelt ingerek és információk. A Printa edition "Trafik" című kiállítása a művész legújabb munkáiból válogat. – Kocsis Fruzsina, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, irodalomterapeuta megnyitóbeszéde. Szó. Szavak. „A nyelvnek és a beszédnek az a legkisebb egysége, amelynek hangalakja, nyelvtani formája és meghatározott jelentése van.” A magyar értelmező kéziszótár meghatározása szerint ezt jelenti a szó. A definíció szárazsága, funkcionalitása elveszi a szavak lelkét. A szavaink – mindannyiunk közös szavai – feleselnek egymással, párbeszédet folytatnak. Beszélgetnek, elmondanak. Teremtenek és formát adnak a bennünk és körülöttünk létező valóságnak. Útjelzők. Hogy mihez kezdünk velük, az már nem az ő dolguk. Nekik nincs dolguk – nekünk van dolgunk velük. És rendre elveszünk bennük, általuk. Mert sokszor a szavak sem tudnak rendet tenni a káoszban. A minket elárasztó élmények és ingerek zsúfoltságában.
Angyalok, a földbe zuhannak. Turisták, posztolnák a nyomaikat a Facebookra. Apokalipszis, ami talán egyszer eljön. Várakozás a megváltásra, de mi lenne, ha Isten helyett Sátán. „Felszámolás alatt álló” versek (alcím), de mikor. 33 vers, de Jézus keresztre feszítése (vagy Jézus) sehol. Sopotnik Zoltán újabb saját mítoszvilágot teremt egy mennyei horrorvízióval, amely korszerűen reflektál a jelenkori világpolitikai zűrzavarra, illetve lételméleti síkon a bűnbeesésre, az emberi romlottságra és a mai ember természetét is sokszor domináló önzésre, becsvágyra, mohóságra és magányra az elgépiesedett modern világban. Az in medias res kezdésben a telepre egy nap betör a másvilági: angyalok kezdenek hullani az égből, majd felkelnek és elkezdenek sétálni, mintha emberek volnának. A kötetet végigkísér(t)i a szüntelen hullás, és egy végleges, visszafordíthatatlan állapotra való várakozást idéz elő, amelyet Sopotnik a mai politikai légkört megidézve háborúként, de a Biblia sajátos kifejezéseit olykor szó szerint átvéve, Apokalipszisként is megnevez. A Cigányvég hangulati magjaként működő véget nem érő, sorsszerű várakozásban az eleve elrendeltetés kőbe vési a sorsokat, és „[n]incsen menekvés az ember / és a mennyek drámája elől” (János nyelve). Tovább az ujforras.hu cikkére >>>
Az utóbbi évek legsikeresebb brazil filmje nemrég megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, de jelölték a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriában is, és minden idők egyik legnagyobb brazil rendezője rendezte. Az Én még itt vagyok! emellett valós történetet mutat be: a brazil katonai diktatúra egyik leghírhedtebb bűntettét, Rubens Paiva meggyilkolását. Miért kell ezt a filmet minél több embernek látnia a világ másik végén is? Kritika. Nehéz eldönteni, melyik a legtalálóbb vagy legemlékezetesebb jelenet Walter Salles Én még itt vagyok! című filmjéből, hiszen van ilyenből jó pár. Egész biztosan versenyben van a címért az a pillanat, amikor a Paiva család maradéka (Eunice és a gyerekei) összeáll egy fényképre a róluk szóló újságcikk kedvéért, és az újságíró szerint túl vidámak, miközben a cikkhez jobban passzolna egy búslakodós kép. A gyerekek ezt hallva önkéntelenül is nevetgélni kezdenek, és erőszakkal sem sikerül elszomorítani őket.
Szirtes János életműve egy par excellence a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején induló kulturális újhullám jellegzetes jelensége. Olyan nagy események kísérték ezt a változást, mint az 1979-es stuttgarti Europa 79 kiállítás, ahol először szerepelt egy nagy, új művészgeneráció, híres német, francia, olasz és spanyol művészekkel elsősorban. 1980-ban a velencei Aperto kiállítás, ahol viszont már együtt szerepeltek az amerikai és európai művészek: Julian Schnabel, David Salle, Sandro Chia, Mimmo Paladino, Georg Baselitz, Markus Lüpertz, stb. 1981-ben a Zeitgeist kiállítás, illetve a New Spirit in Painting Londonban, a Royal Academy-n, ahol valóban egy új, szellemi impulzus nemcsak a festészetben, hanem általában a kulturális köztudatban, a kulturális tudatban végbement nagy változásnak a jelensége érzékelhetővé vált. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér az idei évben is zenés irodalmi esttel ünnepli a magyar költészet napját. 2025. április 8-án, a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében Rónai Balázs Zoltán költő, író, szerkesztő érkezik, hogy ízelítőt adjon hamarosan megjelenő Egy középkori polgár című kötetéből. Erről, korábbi művekről, közérzetről és a megtartó szóról beszélgettünk vele. Jelenleg Budapesten él családjával, az Országút művészeti és közéleti hetilap szépirodalmi szerkesztője. Több interjúban szóba kerül indulása az irodalmi életben, hogy nehezen találta meg a helyét az „elhúzódó orosházi kallódás” miatt. Hogy érzi most, megtalálta a helyét? Milyen a közérzete alkotóként? Igen, elég sokáig tartott, mire megállapodtam. Bár a kallódásként aposztrofált évek sem voltak haszontalanok: rengeteg élménnyel, tapasztalattal szolgáltak, amiket életem végéig „használhatok” mint alkotó. Legjobb példa erre A Vascsöves Atya legendáriuma című novelláskötetem, amely kimondottan ezekből építkezik, az akkor élt világot énekli meg, különös, folytonos mélyrepülésben hőbörgő, már-már groteszk figuráival. Tovább a gyoriszalon.hu cikkére >>>
Magas intelligencia, alacsony empátia, egy túlféltő szülő által fújt buborék, amiben mindent szabad – ennyi kell csupán a káoszhoz. Körmünkre ég a világ. Az elmúlt szűk pár évtized rohamos fejlődése számtalan alapvető változást – és azzal járó döntést – követelt tőlünk. Amikor láttuk, hogy felfeslik az ózonréteg, úgy döntöttünk, hogy sosem látott fordulatszámra kapcsoljuk a mérges gázokat kiokádó személy- és áruszállítást. Amikor úgy ítéltük, hogy alacsony a születésszám, túlzó és egyértelműen fenntarthatatlan családpolitikába kezdtünk, így mára az aktív dolgozók alig tudják eltartani a több millió nyugdíjast. Most pedig a gyökeresen megváltozott gyermeknevelési taktikáink böjtje jött el. A gyerekek a modern technológia által beteges tempóban szívják magukba az információt egy olyan világról, amivel a valóságban tulajdonképpen sosem találkoznak, akaratlanul is ijesztően intelligens, ám annál érzéketlenebb szörnyetegekké válva. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
A fotóművészet iránt rajongók számára itt az év egyik legizgalmasabb időszaka: hat héten át, ötven kiállításmegnyitóval több tucat galériában, múzeumban, közösségi térben indul a 9. Budapest Fotófesztivál. A 2025. március 28. és május 11. között zajló rendezvénysorozaton lesz nemzetközi sztárkiállítás, kortárs és klasszikus válogatások, valamint szakmai és közönségprogramok is. „Először a kép, aztán a szó.”– ismerjük Nádas Péter író hitvallását, aki fotográfus is, vagyis ahogyan ő mondja, a fény semleges megfigyelője. A fotó emlékezet, a fény és árnyék a papíron. A mesterséges intelligenciával azonban új dimenzió nyílt a vizuális művészetek területén is, olyan emlékeket idéz az AI, melyek sosem történtek meg. Miközben a fotográfia határai még élesebbé válnak, a valóság, a mesterséges identitások és a fikció összefonódik – és épp ez teszi a Budapest Fotófesztivál idei programját különösen izgalmassá: modern, klasszikus, dokumentarista, streetphoto, divatfotó, portréfotó, installáció, kísérletező vizuális művészet, nemzetközi és magyar fotográfusok vizuális lenyomatai reflektálnak világunkra.
Gulisio Tímea költő, író a művészet „több frontján” jelen van. Az irodalom mellett a festészetben, zenei téren is letette névjegyét. Alkotói sokoldalúsága, sajátos, kritikai látásmódja legutóbbi, neoavantgárd stílusjegyeket is felvonultató Lények című verseskötetében is megnyilvánul. Korábbi két kötetének (Kutyameleg, Emésztőrendszer-váltás) megjelenése óta három év telt el. A Lények leginkább ennek az időszaknak a versterméseiből állt össze? Az elmúlt néhány kötetem próza volt, a Lények előtti utolsó verseskötet a 2017-ben megjelent Gyásztánc. A Lények egy új hangot képvisel minden előző írásomhoz képest. Itt már nem a harsányság, a lázadás dominál, hanem a megfigyelés, a „lassan nézés”, a valóság átszűrése, a gondolatok letisztítása. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Az idei berlini filmfesztivál egyetlen magyar játékfilmje a Minden Rendben volt, az eddig főleg reklámfilmeket és néhány kisfilmet rendező Sós Bálint Dániel munkája. A filmben Hajdu Szabolcs játssza Sanyit, akinek fia (Sáfrány Ágoston) egy súlyos baleset középpontjában találja magát, a férfinak pedig kell hoznia egy ösztönös döntést arról, hogy milyen irányban menjen tovább az életük. A Minden Rendben ráadásul ezt az alapsztorit egy szürke, ködös, hideg és rideg világban mutatja be, ahol minden épület jellegtelen, minden lakásbelső minimalista, minden utca kihalt. Az, hogy nem végtelenül nyomasztó, az Sós és forgatókönyvíró-társa, Nagy V. Gergő érdeme, a sztoriba ugyanis lassan, fokozatosan beszivárog egy szikár, szatirikus, mindennapi humor is. Erről a humorról, Hajdu Szabolcs kvalitásairól, a magyar gyerekszínészekről, a reklámok változásáról, és a mesterséges intelligencia térnyeréséről beszélgettünk, és arról, hogy benne is voltak fura érzések, amikor egy gyerek az övével kezdett el szemétkedni.
Visszagondolok, ahogy a tizennyolc szelep felzördült a V4-es motorom teste alatt, fuldokló hengerei fojtott torkán hörgött. Ma csak a potméter szikráinak zizegését érzem csontjaimban, ahogy jobb csuklóm beletép a kormány gázmarkolatába. Megérkeztem, oldalsztenderdre állítom motorom, zsebemből kiveszem opinel bicskám, megmarkolom fanyelét. Az OM-jel vésete tenyeremre nyomódva zsibbad. Lenyúlok egy ágért, kihegyezve földbe szúrom. Itt vagyok. A preventor megérkezett. Kicsit közelebb lépek, megvizsgálom a hányást: Display-tikus. Már csak egy kérdés van, öklendezett vagy sugárban jött? Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Tolnai Ottó életműve az egyetemes magyar irodalom stabil értéke, egyúttal jól reprezentálja a magyar irodalom európai nívóját, látószögét. Kísérletező kedve szinte páratlan kortársai között: alkotásaiban a műfajok kiterjesztésének és olykor próteuszi átváltozásának, bizonyos „weöresi mintáknak” lehetünk tanúi, továbbá azoknak a költői leleményeknek, amelyeket ez a páratlan (stílus)művész fölszívott a világirodalomból. Ott helyben, a Délvidéken, a magyar irodalom „szabadkai” tradíciójának átörökítője és növesztője, mégpedig érzésem szerint Ezra Pound mintáját követve; eszerint „A hagyomány megőrzendő szépség, nem pedig rablánc.”[1] Tolnai Ottóról szólva nem feledkezhetünk meg a modern szerb és horvát széppróza olyan – a mi irodalomképünkbe is beépült – emblematikus képviselőiről sem, mint Mirko Kovač vagy Danilo Kiš, akik az izzó, iszonytató keservekkel teli, zabolátlan, mégis „édes balkáni világot” hamis nosztalgiák nélkül ábrázolták. Az egykori délszláv államalakulatban élő írók sorsa beleíródik egymás életművébe. Ez korántsem ambivalencia, hanem többlet, amely eredeti módon járul hozzá az életművek ki- és átalakulásához.
A világ legolvasottabb krimijét és egy személyes szólóelőadást láthatott a közönség március végén a Nemzeti Táncszínházban, melyek közös pontja a halál volt. A Tíz kicsi bűnjel Agatha Christie klasszikusából inspirálódott, amelyben mind a tíz szereplő erőszakos halált hal, miután ők maguk – tettel vagy mulasztással – más emberek halálát okozták. Ismert regények táncszínpadra állítása bevett gyakorlat a kortárs balett világában, amelynek vélhetően egyik oka, hogy a nézők jelentős része a táncszínpadon is történetre vágyik. Egy krimit, különösen egy Agatha Christie-krimit eltáncolni azonban nem könnyű feladat, hiszen nála a regény jelentős részét a megfejtéshez vezető beszélgetéslánc teszi ki. Fodor Zoltán koreográfiája nem is a krimiszálra, inkább a mögöttes lelki folyamatokra, bűn és bűnhődés viszonyára koncentrál, legalábbis a színlap szerint ez volt az alkotók szándéka. Mégsem szakadnak el határozottan az eredeti történettől: elhangzik a gyilkosságok módját és sorrendjét meghatározó mondóka, jelzésszerűen megjelenik a tíz szoba, láthatjuk lakóik haláltáncát, a fogyatkozó szobrocskák sziluettjét, kiemelt szerepet kap a bíró. Az előadás második részében azonban a morális dilemmákat hangosítják ki, szó szerint, mert néhány mondatos részletek hangzanak el a regényből, amelyek nem a cselekményre, hanem a szereplők önképére, tettükhöz való viszonyukra reflektálnak. Majd a feliratként is megjelenő részleteket táncbetétek követik. Ez a forma egy idő után kissé mechanikussá válik. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Művészet és szórakoztatás kettős megítélésű kapcsolata a 21. században újfajta vizuális nyelvet teremt az immerzió iránt érdeklődő ingeréhes közönség számára. L. Laki Lászlóval, a hazai audiovizuális művészet egyik úttörőjével legújabb projektjéről beszélgettünk. L. Laki László nevéhez kötődik többek között a budapesti Light Art Museum is, de legújabb projektjével bárki találkozhatott a Westend bevásárlóközpont közepén, a Millenium udvaron látható multimediális aranydoboz formájában, amely a PIXIM nevet viseli. Az elnevezés magába foglalja a „pixelt” mint a képkockát, amely a digitális képfeldolgozás legkisebb egysége. Továbbá az immerziót, amely lefordítva belemerülést, belevonódást jelent. Az immerzív kifejezést olyan élményekre használják, amikor a látogató egyszerre több érzékszervén keresztül találkozik az adott művel, és sok esetben interaktív felületek támogatásának köszönhetően maga is aktív részesévé válik az alkotásnak. Ez biztosítja, hogy az élmény által teljesen kiszakadjunk az aktuális valóságból, ami a PIXIM projekt célja is. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat a Rózsavölgyi Szalonban. A Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg által alapított elismerést idén Jánossy Lajos és Máté Gábor vehette át Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. Különdíjban részesült Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért, Galló Olga memoárkötetének dramatizálásáért és megvalósításáért. Immár hagyományosan a Rózsavölgyi Szalonban adták át a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – alapított. Először 2019-ben díjaztak kortárs magyar szerzőket. Az idei a hetedik alkalom. A díjat odaítélő „Alapítvány a kortárs magyar drámákért” kuratóriumának tagjai – Csizmadia Tibor rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Nánay István kritikus, Németh Gábor író – és elnöke, Radnóti Zsuzsa döntése alapján a 2025-ös Kortárs Magyar Dráma-díjat Jánossy Lajos és Máté Gábor nyerte el Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. A Kortárs Magyar Dráma-díj Különdíját Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András vehette át A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért, Galló Olga memoárkötetének dramatizálásáért és megvalósításáért. Lőrinczy Attila drámaíró, műfordító, dramaturg, illetve Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője méltatta a díjazottakat. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
Forrás: magyarhangya / 24.hu
