Videó

Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A World Photography Organisation örömmel jelenti be a 2020-as Sony World Photography Awards győzteseit. Az év fotósa címet és a 25 000 dolláros pénzjutalmat Pablo Albarenga (Uruguay) kapta Seeds of Resistance című munkájáért. A Professzionális versenyszám további tíz kategóriájának győzteseit, valamint második és harmadik helyezettjeit is kiválasztották a Nyílt, Diák és Ifjúsági kategóriák nyertesei mellett.

Tovább a fotoklikk.eu cikkére >>>

 

Lakatos Mónika kapja idén a világzene legnagyobb kitüntetését, a WOMEX (Worldwide Music Expo) Artist Award életműdíjat. Az énekesnő a nagyecsedi oláh cigány közösség kiemelkedő alakja, akit három formációban és szólóénekesként is hallhatja a közönség. Lakatos Mónika gálakoncertjét október 24-én, a Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében tartja.

Tovább a 24.hu cikkére >>>

 

Az emberiségnek van két jól elhatárolható csoportja. Ez egyik tud, a másik nem tud lábat lóbálni. Amelyik nem tud, az meg van róla győződve róla, hogy nem is érdemes.

Minap a gyerekeimmel zenét hallgattam, s a nekik tetszőkön elcsodálkozva, felötlött bennem a dijoni akadémia pályázati kérdése: „A tudományok és a művészetek fejlődése rombolta vagy javította-e az erkölcsöket?”? Otthagytam a meglepett gyerekeket (…), leültem a laptop elé, s miközben a karomat rángatták, meg a nyakamba ugráltak a könyvespolcról, elolvastam a pályázat nyertesének, Rousseau-nak a rövid életrajzát. Rousseau szerint minden olyan dolog, mely a civilizált embert a barbártól megkülönbözteti, rossz és káros, a tudományt és a művészeteket pedig elítélte, amiért azok nem az emberi szükségletekre adtak választ, hanem lehetőséget teremtettek a semmittevés és a pazarlás kialakulására, elősegítve az ember romlását…

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 

Kevés olyan képzőművész van, aki olyan közel lenne az irodalomhoz, mint Szentes Zágon. Könyvborítói, mint festményei és fotói is, az esszenciát próbálják megfogni, legyen szó egy kötetről vagy magáról a világról.

Sok mindennel foglalkozol, neved felbukkan plakátokon, reklámanyagokon, könyvborítókon, festményeken (hogy fotóidat még ne is említsük). Hogy férnek meg egymás mellett a reklámgrafikus, a fotós, a festőművész?

Megférnek, néha kicsit dulakodnak. A liciben a szobrászat volt a főszakom, melyet aztán elengedtem, az egyetemen pedig tanultunk mindent is, többek között videót és animációt, még vannak abból az időből rövidfilmjeim és egy animáció, amelyekkel részt vettem néhány fesztiválon, itthon és Magyarországon. 

Tovább a helyorseg.ma cikkére >>>

 

Társadalmi dilemma minden aránytévesztése ellenére is az utóbbi évek legfontosabb dokumentumfilmje. Ennél érhetőbben ugyanis még senki nem foglalta össze az adatkapitalizmus rémálmát.

Chasing Ice és a Chasing Coral után Jeff Orlowski új filmjében a fehéredő korallzátonyok és az olvadó gleccserek után az éterbe tekint, szembenézve – és nézőit szembesítve – egy olyan problémával, amely közel sem olyan kézzelfogható és szemmel látható, mint a klímaváltozás, ezért pedig annál talán még ijesztőbb is. Ez az adatkapitalizmus, vagy más néven megfigyelési kapitalizmus. Korábbi természet-dokumentumfilmjeinek borúlátó hangvétele a Társadalmi dilemma kőkemény sokként felérő másfél órájában jóval artikuláltabb és direktebb, egyes pillanataiban akár hatásvadásznak is nevezhető. 

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

A megrendezett fotográfia egyik kiemelkedő kortárs képviselője Julia Fullerton-Batten, akinek munkáiért kapkodnak a reklámügynökségek és a műgyűjtők. Érzelem dús projektjeiben az élettapasztalatait és a társadalmi kérdéseket gyúrja össze egyedi hangulatú képekké.

A személyes munkáidhoz sokszor a saját életedből meríted az ihletet és az inspirációt. Segíts nekünk abban, hogy jobban megértsük őket: mesélj magadról!

Brémában születtem, de még két éves se voltam, amikor az amerikai Pennsylvania államba, Readingbe költöztünk. Hét évet éltünk itt, ennek köszönhetem, hogy a mai napig enyhe amerikai akcentussal beszélek. Amikor édesapámnak felajánlottak egy vonzó munkalehetőséget, visszaköltöztünk Németországba, Frankfurthoz közel. Ekkor született meg a kisöcsém, így négyen voltunk testvérek, hiszen volt már két húgom is. Nehéz időszak volt ez: újra kellett tanulnunk németül, és alkalmazkodnunk kellett egy másik oktatási rendszerhez.Aztán hét éve voltunk már Németországban, amikor a szüleim elváltak, és a testvéreimmel apuhoz költöztünk az Egyesült Királyságba. Ezek az élmények szolgáltattak inspirációt első szépművészeti munkáimhoz, mint pl. a Teenage Stories (2005).

Tovább a phoo.hu cikkére >>>

 

Szávai Géza író, műfordító kapta augusztus végén a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi elismerését, az Illyés Gyula-díjat, a méltatásban a rendszerváltás utáni Magyarország válsághelyzeteinek elemzőjeként, a világregény műfaji kísérletének megteremtőjeként aposztrofálták. A Hargita megyei Küsmödön született, Magyarországon élő író legújabb regényéről, írói szemléletmódjának összetevőiről beszélt a Krónikának.

Legújabb, Cérnapóráz regényének címét némileg parafrazálva: kötélerős cérnaszálra függesztett ez a kamaszkorban elképzelt és azóta folyamatosan épített regényvilág. Mit mondana el a regényeiben láttatott világ lényegéről?

Mondhatnám, hogy bárhonnan elindulhatunk, úgyis ebben a világban maradunk, de nem mondok ilyesmit, hanem konkrétabb leszek. A Cérnapóráz elé illesztett „világtérképben” így fogalmaztam: „az eurázsiai kontinens közepén elterülő Transzilvánia országot nem lehetett csupán egyetlen nép nevével megnevezni, hiszen itt évezrede élnek együtt magyarok, németek, románok”. Szóval érdemes alaposabban belegondolni ebbe a világba, amelyben élünk, és amelyre folyton hivatkozunk. Említett regénytérképemben arra emlékeztetek: Európát, a kontinenseket, a Földünket sem nép- vagy országnév nevezi meg. Lehet tehát nagyobb léptékű, természetszerűen tágas az emberi közérzet.

Tovább a kronikaonline.ro cikkére >>>

 

A nehézségek közepette végül színháztörténeti jelentőségű évet zárt idén a Szegedi Szabadtéri Játékok. Bizakodva néznek a jövő évre is, mely már a 90. lesz a fesztivál életében.

A vírus ellenére teljes és különleges évadot zárt a Szabadtéri. Ön hogyan értékeli ezt az időszakot?

Rendkívüli évad volt az idei a Szegedi Szabadtéri életében is, ám végül sikeresen vettük a járványhelyzet okozta akadályokat, a megpróbáltatások ellenére összesen 16 előadás volt látható. Meghatározó, színháztörténetileg is fontos előadás lett az AKÁRKI című moralitásjáték Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával a főszerepben.

Tovább a 24.hu cikkére >>>

 

Varga Rita festéssel, fotóval, videóval is dolgozik, miközben aktív résztvevője a művészeti életnek szervezői oldalról is. Művészként, szakemberként és tanárként is a szabadságvágyát szeretné átadni, és annak a feltételeit megteremteni.

Mit jelent a pécsiség, ha nem azt, hogy valaki már gyerekként beleszeret a városba? Varga Ritával így történt. „12 évesen éreztem meg először ennek a városnak a lelkét. Esküvőre jöttünk Szolnokról és én az Elefántos Házból leléptem egyedül a városba. Már akkor eldöntöttem, hogy szeretnék majd ideköltözni”.

Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>

 

Jankovics Marcell legújabb könyvének borítóján neve ezúttal nem szerzőként, hanem címként szerepel. Róla írták. A Magyar Művészeti Akadémia impozáns kiadványa. Egy-egy tanulmányban Hoppál Mihály etnológus, folklorista és Varga Zoltán filmtörténész elemezte/méltatta a munkásságát. A bevezető Életpálya részt maga írta. Sok-sok rajz, filmkocka támogatja az általuk írottakat. Méltóságteljes, kézműves munka. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Elmondhatod, hogy Te sem tudnál jobbat? S nehogy megsértsem a szerzőket, átfogalmazom kicsit a kérdésemet. Volt befolyásod arra, hogy miként alakuljon a kötet tartalma, külleme, formája?

Jankovics Marcell: Volt. Példákat mondok. A szövegben talált egy-két tárgyi tévedést javítottam. A képanyagát túlnyomórészt én bocsátottam a könyv fotósának, Török Máténak a rendelkezésére. Bizonyos megoldások helyett másokat ajánlottam. Például a borítót a tervező valamiért negatívnak, fekete alapon fehér rajzzal, fehér betűkkel tervezte, én ragaszkodtam, hogy a tusrajz olyan legyen, mint a Sisyphus filmemben, fehér alapon fekete.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 

Magyarország – a náci Németország szövetségeseként – elveszítette a II. világháborút. Ezért a témában készült hazai nagyjátékfilmek nem a hősiességre, hanem az átélt szenvedésre és a felelősség kérdésére összpontosítanak.

/Olvassa  el Benke Attila írásának első részét, Magyar sasok és budapesti tavaszok címmel!/

A Trianon 100 MTA – Lendület Kutatócsoport felmérése szerint a válaszadók jelentős többségét érdekli a magyar történelem: főképp Trianon, 1956 és a II. világháború. Azonban kérdés, hogy a Kádár-rendszerben készült, az 1941-es hadba lépés és az 1945 áprilisa közötti időszakot bemutató magyar nagyjátékfilmek mennyire hitelesek, illetve a rendszerváltást követően a háború elhallgatott traumái foglalkoztatták-e a magyar filmalkotókat.


Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

A megszokottnál kisebb programmal jelentkezik a 15. PLACCC Fesztivál szeptember 24. és október 2. között Budapesten. A fesztiválra jellemző módon a produkciókat szokatlan helyszíneken, a budapesti utcákon, egy üres belvárosi kirakatban vagy éppen egy falmászó sportklubban láthatja a közönség. A programok többsége idén is ingyenes.

A rendhagyó városi séták, képzőművészeti és táncprodukciók témái nem a járványra fókuszálnak, de óhatatlanul ott rejlik bennük az áthallás: hogyan győzzük le félelmeinket, legyen szó a járványról, a klímakatasztrófáról, a szédítő magasságról vagy éppen a munkánk társadalmi alulértékeltségéről?

Tovább a funzine.hu cikkére >>>

 

A mindig meglepő dél-koreai költőnővel, Kim Hyesoonnal többek közt a koreai #metoo-ról, a 2014-es kompkatasztrófáról és a vers hasznos haszontalanságáról beszélgettünk.

1749:Hogyan kezdett el írni, és mennyire volt nehéz női szerzőként érvényesülni a koreai irodalmi életben?

 

Kim Hyesoon: Nem szeretném mitizálni a „költészetem kezdeteit”. Nem emlékszem arra a pillanatra, amikor először írtam verset. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem volt olyan „példakép”, amihez-akihez fordulhattam volna. „Nem voltak tanáraim és nem voltak osztálytársaim.” Nem érzékeltem, hogy nőként külön akadályokkal kellett volna szembenéznem a koreai irodalmi világban, de az biztos, hogy nem volt az irodalomban olyan alap, amire támaszkodva a „nők szavait” olvasni lehetett volna. Tudom, hogy első nőként kaptam meg néhány irodalmi díjat, és tisztában vagyok egyes díjak „tekintélyével” is, de ez nem egyenlő azzal, hogy a koreai irodalmi világ elismer.

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 

 

Eufórikus, tragikus személyes történetek és pillanatok egymás mellé helyezésével követi végig a Vasfüggöny leomlásának időszakát Szalay Péter Nincs parancs! című "valóságfilmje", amely a napokban kerül a mozikba.

A többféle műfajt ötvöző dokumentumfilm történetének kezdete 15 évvel ezelőttre datálódik. Ekkor, első nekifutásra egy rövidfilm készült el Határeset címmel, amely a Vasfüggöny utolsó áldozata, a magyar-osztrák határon lelőtt Kurt-Werner Schulz történetét meséli el - idézte fel az MTI-nek adott interjújában a rendező.

Tovább a muvesz-vilag.hu cikkére >>>

 

A Kisterem Galéria fiatal- és középgenerációs művészeinek csoportos kiállítása a Kincsem Palotában.

A Képíró utcai Kisterem az elmúlt hónapok kihívásait követően rövid időre kilép a megszokott keretei közül. Egy nagyszabású, kortárs művészeti pop-up kiállítást rendez a galéria által képviselt fiatal- és középgenerációs művészek munkáiból a Kincsem Palotában. A Valkó Margit vezette galéria a közös gondolkodás és az együttműködés mentén kezdeményezte a „Végre tanulhatunk valamit” projektet, lehetőséget kínálva, hogy a virtuális jelenlét helyett újra közvetlen kapcsolatba kerüljünk a művészettel. A kiállítás izgalmas válogatást mutat be a Kisterem által képviselt művészek legfrissebb munkáiból.

A kiállítás exkluzív helyszíne egy legendás belvárosi épület, a csupán e tárlat idejére látogatható Kincsem Palota a Reáltanoda utcában, melyet a híres versenyló gazdája, Blaskovich Ernő építtetett az 1870-es években.

Tovább a cseppek.hu cikkére >>>

 

A színház örök célja a katarzis, de annak alapja nem lehet politikum, csak esztétikum. Egy politikai meggyőződés – mondjuk, hogy „világ proletárjai egyesüljetek!” – benned sosem fog katarzist kiváltani, ellenben ha Elektra abba döglik bele, hogy el akarja temetni az apját, az igen. A magyar színház alapvető gondja az, hogy ma is erős benne az illusztrativitás. Gágyor Péter színházi rendezővel, drámaíróval beszélgettünk.

Mi a színház lényege?

A kreativitás. Kétféle megközelítés létezik, kétféle válasz a történelmi, társadalmi kérdésekre: az illusztratív és a kreatív.  Gondoljunk csak végig a számunkra oly tragikus huszadik századot, és az erre adott kreatív válaszokat Bartóktól, Kodálytól a zenében, a képzőművészetben Kondor Bélától vagy Varga Imrétől, az irodalomban Weöres Sándortól, Szilágyi Domokostól, Örkénytől, Páskánditól; és ezek csak véletlenszerűen felmerülő nevek. Viszont ha elkezdünk valakit utánozni, akkor nem jellemábrázolást hozunk létre, hanem majmolunk, ripacskodunk.

Tovább a hajonaplo.ma cikkére >>>

 

Bertók Lászlótól Ágoston Zoltán búcsúzik.

 

Nem tudom elkezdeni. Azazhogy elkezdem, eljutok valameddig, s akkor mintha belenézne valaki, aki jobban tudja, mint én, fölemelné, összetépné, s rám parancsolna, mint a vallatószobában, hogy kezdjem elölről. Pedig olyan egyszerűnek tűnik. S bizonyára az is. Bezzeg ha harmincéves volnék” – írta Curriculum vitae című esszéjében Bertók László. Ezekkel a rá jellemzően töprengő, örökösen tépelődő mondatokkal tudom elkezdeni csak azt, amit magam nem tudok és nem is akarok elkezdeni. Arról írni, hogy Bertók Laci meghalt. 

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

 

A Jelenkor honlapján jelent meg a szomorú hír, hogy elhunyt Bertók László költő, akit szinte mindenki ismer(t) a városban.

Mint írják, „megrendülten adjuk hírül, hogy Bertók László Kossuth-díjas költő, Pécs város díszpolgára, a Jelenkor főmunkatársa és kezdetektől szerzője elhunyt. Emlékét megőrizzük.”. A neves irodalmár szeptember 14-én hunyt el 85. évében.

 


Tovább a bama.hu cikkére >>>

 

A Weöres Sándor híres versében megidézett galagonya a középkor egyik legvarázslatosabb szerelmi virága. Virágának fehérsége (a középkori galagonyák fehérek voltak) megidézi az ártatlanságot, a novel temps, az „új idő”, a kezdet spirituális tisztaságát, és mint birtokhatárokat kijelölő cserje, „sövényvirág” jelképezte az emberi sors határhelyzeteit is (búcsú, beteljesülés). De a híres szerelem-virág gyökerei a középkornál is messzebbre nyúlnak – a galagonyával való varázslást nemcsak a kelták, hanem a latinok is gyakorolták.[1] Ovidiusnál Ianus isten galagonyával spina albával, azaz fehér tövissel kárpótolta a szerelemre kényszerített Carna nimfát (Ovidius, Fasti VI. 157-162)

A galagonya már a középkori népnyelvű líra hajnalán összefonódott a nőiséggel. Ebben a hajnali búcsúzást megörökítő névtelen albában (női dalban) a hölgy úgy öleli a lovagot, miképp a galagonya borul a szerelmi találkozó helyére, a kertre.

Tovább az ujnautilus. info cikkére >>>

 

Állandó gyerekszereplőként nőtt fel a filmek és színházak világában. Los Angeles és Cannes filmfesztiváljaira járt édesapjával, és alig múlt kilenc, mikor Ruszt királydrámájában Gálffi László mellett állhatott a színpadon. Ezt több mint két évtizeddel később megismételték ők ketten, csak más helyszínen, más darabban. Horváth Illés a színjátszást menet közben rendezésre cserélte: az Édes Charityt a napokban mutatták be Nyíregyházán.

Horváth Illés jelenleg nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, egyébként pedig szabadúszó színházrendező. 2018 óta nyolc darabot rendezett, és a tervek szerint idén még kettő vár rá. A napokban volt az általa rendezett Édes Charity című Broadway musical bemutatója Nyíregyházán.

A Bob Fosse-táncjáték az első musicalrendezésed. Mesélnél róla?

Az eredeti Sweet Charity musical a Cabiria éjszakái című Fellini-film alapján készült, ami az 50-es években az Oscar mellett számos egyéb díjat is besöpört. ’66-ban azután ebből született a Broadway musical, amelyet Bob Fosse rendezett. Amikor én választhatok darabot, első olvasásra érzem, hogy van-e közöm a történethez érzelmileg, vagy nincs. A Sweet Charitynél tudtam, hogy van, és ezután már maguktól jöttek a sorsszerű találkozások.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal