Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment.
patak helyett bőgő nagy folyót akart,
s e tócsa helyett a tengert.

mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek.
mindennek lelke volt még,
s egy volt minden lélek.

mikor a gyermek gyermek volt
semmiről nem volt véleménye.
nem volt megrögzött szokása,
elszaladgált a helyéről, törökülésben ült,
forgója volt a feje búbján,
és nem grimaszolt ha fényképezték.

Berlin fölött, az égen. A házak között, lakásokon át. Metróban és magasvasúton. Egy kabrió ülésén az autószalonban. Koncerten és cirkuszi matiné-előadáson. Egy filmforgatáson, ahol Peter Falk a sztár. Egy mementónak hagyott torony-rom szélén. Egy klubban a berlini Fal tövében, ahol fellép Nick Cave. Az Egyetemi Könyvtárban. Angyalok. Járnak, lebegnek, ülnek közöttünk. Belehallgatnak a gondolatokba. Nem látjuk őket. Csak néha, a gyerekek. Akik nem értik, mit látnak. Azok látják őket, aki beérik a csodálkozással. Berlin fölött, az égen. 

Tovább a szalon.arnolfini.hu cikkére >>>

 

Gyukics Gábor költő, műfordító, a magyarországi Open Reading (nyitott versfelolvasó) rendezvények és Jazzköltészeti Estek meghonosítója 2018 tavaszán töltötte be hatvanadik életévét. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Lector kiadó ez év májusában végigtapint címmel megjelentette válogatott és új költeményeiből álló kötetét, melynek alapján kortárs magyar képzőművészek készítették el műveiket jelen kiállítás számára. A felkért alkotók, akik között található festő, szobrász, grafikus, üvegművész, intermédia művész, maguk választhattak verset, kortárs példát adva a képzőművészet és a líra egymást ösztönző párbeszédére.

Résztvevő művészek: Baranyai Levente, Bereczki Katalin, Borgó, Zhenia Bozukova, Chilf Mária, ef Zámbó István, feLugossy László, Fuchs Tamás, G. Horváth Boglárka, Halász András, Horváth Éva Mónika, Ioannidou Thomai, Jovián György, Kalmár János, Keller Diána, Kemény György, Knyihár Amarilla, Rabóczky Judit Rita, Schwarz Volker, Szurcsik József, Verebics Katalin.

Tovább a vorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

Keserű könyv, elszomorító. Nyugtalanul, nagy-nagy szomorúságban hagyó. Hátba vágó, elgondolkodtató, az életünkre gondoltató. Hogy mi hogyan élünk vajon? Mit tettünk, mit teszünk jól… Vagy rosszul… A létezésről magáról beszélő. Látszat- és valódi életek futnak egymás mellett, mint a párhuzamosok. Nyomasztó, lesújtó, lehúzó minden. És remény sincs, sehol. Csak a vakremény. Milyen jó, hogy nem mi vagyunk benne, sóhajtunk fel, magunkat is becsapva, mint a temetéseken. Milyen jó, hogy a mi életünk egészen más, és nem ilyen beteges, szomorú, kilátástalan, mondjuk magunknak, amikor itt-ott kicsit önmagunkra ismerünk. Mert mit látunk: elkúrt, elcseszett életek, nem egyből, nem rögtön, hanem szisztematikusan. A nem együtt, nem egymással, hanem a párhuzamosan élők élete ez. XX. század vége? XXI. század eleje? Mindegy is.

Tovább a hargitakiado.ro cikkére >>>

 

Beszéljünk először a költészetedről. Legutóbbi köteted, a Kalligramnál 2016-ban megjelent natúr öntvény verseit olvasva sokféle hatás fedezhető fel, mégis inkább téged kérdeznélek: milyen pretextusok és poétikák mentén alakítottad ki ezt az erős és sűrű nyelvet?
 
Most, hogy ezt kérdezed, elgondolkoztam azon, mennyiben változott azóta a helyzet, és arra kellett rájönnöm, hogy egyrészt jóval kevesebb közvetlen hatásról tudnék beszámolni a készülő harmadik kötetem kapcsán, másrészt arra, hogy a jelenleg fontos költői életművek egyáltalán nem úgy vannak jelen, mint voltak a natúr öntvény esetében. A folyton alakuló szövegritmus és hangvétel mögött például Herta Müller prózája, az a nyers, szálkás tónus mindenképpen ott volt, és a mániákus ismétlései is sokat jelentettek. De nyelvi szinten nagyon erőteljes Zay Anna Herbáriumának a jelenléte, vagy olyan régi szakácskönyveké, amelyekből konkrét kifejezéseket, szókapcsolatokat vettem át és írtam újra. Ezek mind ott működnek a kialakított nyelv háttereként, miközben egy egész ciklust végigkísér Ian McEwan egy régebbi könyve, a The Comfort of Strangers.

Tovább a felonline.hu cikkére >>>

 

 

A művészetért és a szerelemért élt, akár Floria Tosca - csak épp az ő Cavaradossija egy bicskanyitogatóan alamuszi hajómágnás volt. Maria Callas civil és színpadi létezésének tragikumán nem fog az idő. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Kezdjük talán itt: az élet köztudottan és mélyen igazságtalan. A huszadik század operatörténete tele volt nagyszerű énekesnőkkel: angyali hangú és perzselően erotikus primadonnákkal, példásan egyenletes pályafutású és áradó személyiségű szopránokkal, tigrisekkel és galambokkal vegyesen. Közülük bizonyosan nem Maria Callasé (1923-1977) volt a legszebb hang, a legkikezdhetetlenebb technika vagy épp a legképlékenyebb színpadi személyiség. És mégis, az örökkévaló legenda, no meg a hallgatót a legelső pillanattól rabul ejtő és nyugtalanító hatás kiváltsága Callasé, s nem Renata Tebaldié, Joan Sutherlandé vagy épp Leyla Genceré. Pedig küzdelmes, sőt tragikus élete másnak is volt - csak éppenséggel Maria Callas sorsa és végzete átüt valamennyi alakításán, s mindahány róla készült fotón és filmfelvételen.

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

Néhány nappal a Szépmű után kortárs művészeti múzeumunk is felfedte idei kártyáit. A kiállítási program gerincét itt is évfordulókhoz kapcsolódó bemutatók alkotják.
Az első idei kiállítások már meg is nyíltak és a – ma már jól látszik, korszakos jelentőségű – Iparterv-tárlatok 50., illetve a Ludwig Múzeum alapításának 30. évfordulójához kapcsolódnak.
Ötven éve, 1968-ban, illetve 69-ben került megrendezésre az Iparterv I. és az Iparterv II. kiállítás, amelyek kánonteremtő fogalommá válva, egy egész művészgeneráció névadójaként vonultak be a művészettörténetbe. Az aczéli kultúrpolitika ellenszelében, a kor nemzetközi trendjeire és a nyugati művészeti színtér eseményeire, így az 1964-es velencei biennáléra és az 1968-as kasseli dokumentára reflektáló kiállításokra az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában került sor – innen az elnevezés. A csak néhány napig látogatható tárlatokon olyan, ma már a legelismertebb mesterek közé tartozó fiatal művészek vettek részt mint Bak Imre, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Lakner László, Nádler István vagy Tót Endre.
 
 
 
 

 
80 éves korában elhunyt Tandori Dezső, Kossuth-,és József Attila-díjas költő, író, műfordító, közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia a család nevében szerdán az MTI-vel.
 
Az évek során lassan kialakult a természetem: magányos-féle, kicsit orrszarvú jellegű – mondta magáról tíz éve Tandori Dezső, aki nemcsak művei nyomán vált legendássá, de remetei életvitele miatt is. Ezt a visszavonultságot nem egy zsákfaluban, hanem a Budapest kellős közepén valósította meg. Egész pontosan abban a Lánchíd utcai lakásban, ahol születésétől fogva élt, és ahol madarait is nevelte, akik a 70-es évek vége óta írásaiban is feltűntek szereplőként. 1938-ban született, a gimnáziumban tanára volt Nemes Nagy Ágnes is, aki egyből felfedezte benne a költői tehetséget, és meggyőzte Tandori szüleit, hogy a mérnöki pálya helyett engedjék irodalmi tanulmányait kibontakozni. Tandori csatlakozott Nemes Nagy Újhold köré csoportosuló írói-baráti köréhez, ahol többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal került szoros kapcsolatba, egymás gondolkodására és művészetére is nagy hatást gyakorolva.
 
 
 
 

 

Tizenhárom fiatal szlovákiai magyar alkotó munkáiból szervezett kiállítást a Magyar Alkotó Müvészek Szlovákiai Egyesülete a Szlovák Képzőművészeti Unió (SVÚ) Umelka kiállítótermében. A Következő húzás! (Ďalší ťah!) című tárlaton többek közt Bott Maya, Kiss Márti, Kovács Csonga Anikó, Nagy Judit, Schniererová Miriam, Szabó Krisztián, Szamaránszky Emőke, Tomovics Marianna vagy Vámos János alkotásai tekinthetők meg ingyenesen bárki számára. Az akril festmények mellett kísérletező grafikai darabokkal, ékszerművészettel és zománctechnikával is találkozhatunk a kiállításon.

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 

Benkő Ildikó és Jakab István kapta 2019-ben a Prágai Tamás-díjat.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

Az Ostinato tagjai úgy fogalmaznak, a zenéjük lelki fitnesz. Valójában igazi művészképzés zajlik itt 25 éve, kreativitásra nevelő örömzenélés. S hogy mivé válhat, az Ostinatóban az ember, arról az ország egyik legjobb jazzgitárosát, Komjáti Áront kérdeztük.

Milyen szándékkal született az Ostinato zenekar?
Magam is akkor voltam gimnazista a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumban, amikor az igényes zenei műfajokat, a költészetet, az irodalmat crossover jelleggel ötvöző együttes létrejött diákokból és tanárokból. A tagok közül ma már van, aki neves előadóművész, ismert zenész, festőművész vagy színész, másoknak orvosként, tanárként, pszichológusként, építészként, jogászként ad örömöt a zene, a vers, a dal, mindaz, ami ebben a csapatban útnak indította. Legutóbb, a 20 éves találkozónkon a kórussal együtt 47-en voltunk a színpadon.
 

Határterületeken mozogni, túllépni a hagyományos művészeti ágak keretein mára szinte sztenderd művészi magatartásforma. Mégis, kizárólag és tudatosan a határterületeket választani az alkotói életpálya középpontjául, ritkább vállalkozás. Rémy Zaugg tevékenysége ráadásul nem marad meg a szűkebb értelemben vett képzőművészeteknél – megvalósult építészeti és várostervezési munkák is kötődnek a nevéhez. Mintha az egyes diszciplínák szétválasztása csupán az értelmező számára szolgáló mankó lenne: Zaugg műveinek befogadása a felosztás, a szétválasztás hátrahagyásával kísérelhető meg. Érdeklődésének középpontjában egészen más kérdések állnak, megfelelő kifejezésükhöz különböző médiumok szolgáltatják számára a felületet

Tovább a balkon.art cikkére >>>

 

Negyvenéves is elmúlt, amikor főállású írónak állt – nem mintha számítana a kor, de nem hétköznapi, hogy valaki otthagyjon egy jól prosperáló jogi pályát a bizonytalan művészlétért. Turbuly Lilla majd’ húsz éven át próbált egyszerre bíró és író lenni, ám mivel ez nem ment maradéktalanul, gondolt egyet, és váltott. Mostanra összesen kilenc különféle kötete (versek, mesék, regények) jelent meg, bemutatták két darabját, irodalmi és színházkritikákat ír – ez utóbbit olyannyira tökélyre fejlesztve, hogy tavaly novemberben a Színházi Kritikusok Céhe elnökének választotta.

Mekkora az egzisztenciális lejtő a jog és a művészet között?
Elég jelentős. Sokáig ezért nem mertem lépni. Tele voltam félelemmel – hogy lehet feladni egy olyan szakmát, ami anyagi biztonságot ad, presztízse van, úgymond nyugdíjas állás egy teljesen bizonytalan művészlétért? Abban sem bíztam igazán, hogy képes vagyok olyat írni, ami megáll a lábán.

Tovább a nepszava.hu cikkére >>>

 

Amiben a Nibiru bakfisai még hisznek, Cuhorkáék korosztálya már elveszni látja.
 
Nem nagyon látni olyan kortárstánc-előadást, amely egyetlen történetet mesélne el. Ha valaki mégis ilyet keres, az jó eséllyel nem a Trafó NEXTFESZT-jén fog rátalálni. Vannak táncelőadások, amelyek nem adják magukat evidensen, még a táncban jártasabb nézők számára sem. A sors úgy hozta, hogy egyetlen napon két ilyet is láthattunk a fesztiválon.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 

Kasza Gábort mindig is vonzották a határkérdések: fotósként is ez a téma érdekelte igazán és most, tárgykészítőként is. A beton rideg, porózus anyag, nehéz vele dolgozni. Sokáig kísérletezett, míg az első tárgyak elkészültek. Gábor ökoszemléletű: fontos, hogy az emberek, akik majd ezekkel a tárgyakkal rendezik be a lakásukat, ne műanyaggal vegyék magukat körbe.

 

Precíz rend van a Városliget melletti műhelyében, becsukott szemmel is tudja, hová nyúljon, amikor mutatja nekem az általa betonból készített egyedi dizájner lakberendezési tárgyakat: lámpabúrát, villanykapcsolót, konnektort, hamu- és gyertyatartót, virágkaspót, könyvtartó tokot, sőt ékszereket, fülbevalókat is. Ilyet korábban nem csinált senki még ebből az anyagból, mondja Kasza Gábor, aki a pápai református gimnáziumot, majd Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotós tagozatát elvégezve korábban fotósként dolgozott, de az utóbbi két évben képzőművészként alkot napi használati tárgyakat, nem hétköznapi anyagból és technikával.

Tovább az epiteszforum.hu cikkére >>>

 

Ha a filozófia tanszékekből lett szabadbölcsész képző intézmények nem szűnnek meg, hamarosan eljön az idő, amikor Heidegger és Nietzsche magyar recepciójának tárgyalásából nem maradhat majd ki Végh Attila életművének említése sem. De nyugodtan mondhattam volna klasszika-filológia és irodalom tanszékeket is, mivel a szerző 2017-es legutóbbi esszékötetére legalább négy tudomány – a filozófia, a klasszika-filológia, az irodalom-tudomány, valamint a színháztudomány – olvasóközönsége is igényt tarthat, és akkor még nem beszéltünk a színházkedvelő laikusok táboráról. Ennek ellenére mindezidáig egyik területről sem születtek mélyebb elemzések, amelynek lehetséges okai már önmagában is érdemesek a kutatásra. Az interneten böngészve hamar kiderül: a szerző műveinek viszonylag csendes fogadtatása már-már menetrendszerű.[1] Jelen írás célja, hogy ezt a csendet A görög dráma esszészótárának elemzésével egy tanulmány erejéig megtörje, és bár a helyzeten talán csak az életmű monográfia-igényű elemzése tudna érdemben változtatni, amellett próbálok érvelni, hogy A görög dráma esszészótára nem egyszerűen egy irodalomtudományi vagy klasszika-filológiai munka.

Tovább a naputonline.hu cikkére >>>

 

Tematikailag mind a három előadás a férfi–nő viszony és a házasság körül forgott.

Hetedik alkalommal rendezték meg a határon túli magyar színházi és táncos műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált a Bethlen Téri Színházban, idén székelyudvarhelyi meghívottakkal. A háromnapos program során három műfajban mutatkoztak meg a vendégek: volt táncelőadás, bábjáték és kortárs kamaradarab. Tematikailag mind a három előadás a férfi–nő viszony és a házasság körül forgott, a színdarab azonban ezen kiindulási ponttól tovább is lépett. Mindezzel persze nem mondtam sokat, hiszen a művészet egyik fő témájáról van szó. Az talán már érdekesebb, hogy mennyire a hagyományos értékrend felől közelítették meg ezeket a kapcsolatokat.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

 

Mindjárt vágjunk is a közepébe! Van összefüggés a versírási megoldásaid és a vizuális kollázsok vágástechnikája között?

Fenyvesi Ottó: Úgy gondolom, van össszefüggés. Érdeklődésem ösztönösen fordult a kollázs-szerű világfelfogás felé a nyolcvanas évek legelején. Ezt a fajta látásmódot a rockkultúra által kifejlesztett videoklipek erősítették fel. Arra kellett rájönnöm, hogy az ezredvég társadalmi valóságának emberi észlelését a televízió fragmentálta és diverzifikálta. A vizuális média egyfajta „kommunikációs anarchiát” hozott létre. Az izmusok és a film megjelenésével a 20. század előtti időlogika folyamatosan átalakult. A tendencia egyfajta „folyamatos időmegsemmisítés” felé tart. A technológia összesűríti az időt néhány véletlenszerű pillanatba, így megbontja a társadalom folyamát, és „dehistorizálja” a történelmet. Az emberi figyelem ide-oda cikázik, mert adott egy hatalmas kulturális örökség, adott a hétköznapi élet, amely tele van élményekkel, szépséggel, szomorúsággal, örömmel, manipulációkkal és halállal. Ugyanakkor az embert egy átláthatatlan halmazú ismeret és tudásanyag veszi körül, amely szintén befolyásolja. Ezzel az állapottal kezdeni kell valamit! Úgy hiszem, az emberi agy egyre inkább úgy működik, mint egy turmixgép.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Feketeverseket, delejverseket, vonzásverseket ír az elesettekről, az elfeledettekről. Sűrű képei és zaklatott alakzatai szorítanak, nem eresztenek. Saját életéből is merít, de leginkább azokkal az arcokkal foglalkozik, amiket jó, ha a költészet feltár. A tavaly megjelent Pigment című lírakötet szerzőjével, Nagy Zsukával beszélgettünk.
 
Első versesköteted 2008-ban jelent meg, és bár rendszeresen publikáltál, a Küllők, sávok című második könyved majdnem tíz évvel később látott napvilágot. Volt valamilyen különösebb oka annak, hogy ennyit vártál a kötettel? Az alkotómunka szempontjából hogyan jellemeznéd ezeket az éveket?
 

Az első kötetem, a mégismarionett sem született meg korán, pont kilenc évvel az első publikációm után jött ki a nyomdából. A második kötet is ennyit váratott magára. Úgy éreztem akkor, hogy a 2008-as év egy másfajta alkotói időszak kezdete. Meglett a könyv, és ugyanebben az évben elkezdtem kicsit másképpen írni. Tömörebben, súlyosabban. Tudtam, hogy „túl kell lenni” az első köteten, legalábbis erről sokszor beszéltünk a barátaimmal: azért is kell túlesni rajta, hogy aztán az ember továbbléphessen. Továbbléptem. Elkezdtem tárcákat írni a A Vörös Postakocsi folyóiratnak

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Csütörtökön indul a 2019-es Berlinale, amin biztos, hogy nagyon sok új nevet kell majd megtanulnunk.

 

Már a tavalyi cannes-i fesztivál válogatói is komoly meghökkenést okoztak azzal, hogy egymás után szórták ki a programból a nagyágyúkat, de még ezek után sem számítottunk rá, hogy az idei Berlinale versenyében a legismertebb nevek Fatih Akin és Zhang Yimou lesznek. Úgy tűnik, Dieter Kosslick fesztiváligazgató nem egy világsztároktól nyüzsgő filmünnepen, hanem inkább a közelmúlt politikai fejleményeire figyelő és a társadalmi igazságtalanságok miatt gondterhelt eseményen képzelte el a búcsúját (ugyanis neki ez lesz az utolsó éve a Berlinale élén).

Tovább a prizmafolyoirat.hu cikkére >>>

 

A január 17-én elhunyt művészettörténészre, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezető főmuzeológusára Várkonyi György emlékezik.

A feltálalt nyúlgerinc fölött merengő ismeretlen vendég – Szindbád, a nagy utazó – ekképp összegzi élettapasztalatát: „Az ember is olyan, mint a nyúl. Nem tudja, hol kapja futamodásában a halálos lövést.” (Krúdy Gyula: A pincér álma. 1927.) Sárkány Jóskát is útközben érte el a végzet, Frankfurtban, ahová dolgozni, kiállítást bontani utazott. Micsoda dramaturgiája a sorsnak! Folytonos vándorútjának következő állomására, Pozsonyba már kollégája ment el helyette, hogy befejezze a megkezdett munkát: a két legnagyobb világcsavargó magyar festő, Mednyánszky és Csontváry kamara-kiállítását haláluk (1919) közös centenáriumán.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal