Videó

Egy perc VERS – Hétvári Andrea: KICSINNYÉ LESZ




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Mától a hónap végéig huszonöt kortárs magyar képzőművész munkája látható közterületi plakáthelyeken, Budapesten. Az Utca múzeum koncepciót két hazai kurátor jegyzi és a JC Decaux médiacég valósítja meg.

Bak Imre, Batykó Róbert, Bernáth Dániel, Birkás Ákos, Bukta Imre, Bullás József, Csató József, Fehér László, Gerber Pál, Hecker Péter, Káldi Katalin, Keresztesi Botond, Kicsiny Balázs, Király András, Köves Éva, Lakner László, Mátyási Péter, Maurer Dóra, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Nemes Márton, Radák Eszter, Roskó Gábor, Szinyova Gergő, Szűcs Attila. Az ő munkáik láthatók január 31-ig összesen huszonöt budapesti plakáthelyen abban a közterületi kampányban, amelynek legfontosabb deklarált célja, hogy a kortárs magyar művészetet közelebb hozza a városlakókhoz.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 

Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

2020 nekem rögvest egy “év könyvével” indul, ugyanis a Mi van veletek, semmi? kötetben Szeifert Natália olyan tökéletes egyensúlyban teszi elénk az életünk rétegeit, megölel és szembesít, hogy egyszerre bólogatunk, nevetünk és sírunk. Témája, nyelve, hangja erős és mai, nem beszél mellé, nem hazudik, nem tagad le, hanem behúz, ott és úgy mesél el mindent, ahogy van. Valóságosan. Szeifert Natália nevével először az akkor még a Hadik Kávéházban működő irodalmi szalonom kapcsán találkoztam, és ha jól emlékszem, egy Bartis Attilás esten. Rá feltétlen visszatérek még később.

Tovább a marieclaire.hu cikkére >>>

 

Fotó: Gyuricza Mátyás

Nem tudom, hogy Neked, kedves olvasó, mi jut eszedbe arról a szóról, hogy „bunker” – nekem a bátyám, aki a gyerekkorunk nagy részét azzal töltötte, hogy a haverjaival „bunkert épített” a közeli „kiserdőnek” csúfolt területen – ami legfeljebb akkora lehetett, mint egy nagyobb udvar.

Mindez még a kilencvenes években történt, akkoriban még nem volt jelen a maihoz hasonló erővel a közbeszédben a klímaváltozás, sőt, az „antropocén” fogalma sem volt használatos (a mai értelmében) a klímáról való diszkurzusban – ezt a 2000-es évek elején kezdte el népszerűsíteni a Nobel-díjas atmoszféra-kémikus, Paul Crutzen.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

Hász Róbert a délvidéki Zombor városát beleírta a XIX-XX. század fordulójának magyar irodalmába. Fábián Marcell nyomozásáról a Fiumében felkeresett Jókai Mór tervez regényt írni, miközben a pandúrkapitány és neje Kánya Emília fiumei villájában vendégeskedik. Zombor város ügyésze, az akkurátusan szigorú Gozsdu Elek (igen, az író) pedig tevékeny részese a mostani nyomozásnak is.

Hogy van-e valami szerepe a bűncselekményben? – ez a regényből kiderül.

Zombor amúgy másképpen őrült város, mint  Mikszáth és Hamvas szűkebb pátriája, a csodabogarakkal, különcökkel teli Felvidék. A téboly Zomborban nem intellektuális természetű, itt nem nosztalgiából vagy intellektuális kíváncsiságból lesznek az emberek „hóbortosak”, hanem bosszúból, elfojtott szexualitásból vagy épp nemzetiségi sérelmeik miatt.

Tovább az ujnautilus.info cikkére >>>

 

A 2019-es Staféta-pályázat kiemelt kategóriájának egyik nyertes alkotópárosával, Pál Dániel Leventével és Kalmár Ákossal a Szent Boszorkány című újcirkuszi est január 7-ei bemutatója kapcsán beszélgettünk.

Mi indította el az együttműködéseteket? Dolgoztatok már együtt?

Pál Dániel Levente: Igen, dolgoztunk már együtt. Tavaly februárban volt a bemutatója a Nemzeti Táncszínházban az Akkor majd a gólya című mozgásszínházi előadásunknak. Ez a darab egy tabuként kezelt, nagyon érzékeny témával foglalkozott: azokkal a férfiakkal, akik különböző okok miatt nem lehetnek „saját biológiai jogon” apák. Ákos fellépett a darabban, én a szövegeket írtam és a dramaturgiai ívért voltam felelős.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

Kukorelly Endre író, költő tavaly ajánlott fel egymillió forintot a Baumgarten-emlékdíj feltámasztására, amit 1929 és 1949 közt osztottak ki olyan magyar írók közt, mint Krúdy Gyula, Füst Milán vagy Weöres Sándor. 

 

Az egykori díj legendás kurátora Babits Mihály volt, az újé pedig három évig Kukorelly Endre lesz, akit Kemény István, Margócsy István és Nemes Z. Márió segítettek az első díjazottak kiválasztásában.

Tovább a 444.hu cikkére >>>

 

 

Szűcs Attila számára az alkotás életforma, beláthatatlanul sok időt áldoz a munkájára. Új, idén készült képei kapcsán a képzőművésszel Vass Edit beszélgetett.

Bukowski a Hűhó című versében írja: az illúzió az, hogy te csak szimplán olvasod ezt a verset/a valóság az, hogy ez/több, mint egy/vers (…) te ezt nem olvasod/egy lapon./a lap olvas/téged.” (Farkas Kristóf Liliom fordítása) Gyakran hasonlóan érzem magam a festményeid láttán, miszerint belőlem néz valami vissza a képeidről.

Sz. A.: Minden jó mű provokál, ha úgy tetszik kérdéseket tesz fel, és ez nyilván nemcsak a festészetre érvényes. Tehát szembesít saját magaddal, és ilyen formán ő kérdez, rólad akar megtudni valamit. Az érzés szintjén biztos, hogy ez van, ettől inverzzé válik az alkotói folyamat. De hát ezt szeretjük! (Nevet.) Mert ugye ez arról szól, hogy az üzenet, ami egyébként valahogy kódolva van a műtárgyban, életre kel, és tényleges mentális folyamatokat indít el benned. 

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 

 

Új könyve, a Belső angyal szervesen illeszkedik eddigi köteteihez, ezért a megjelenés apropóján készített interjú az életművel kapcsolatos kérdések feltevésére is alkalmat adott. Arról is kérdeztük a költőként, íróként, szerkesztőként és fénymunkásként is ismert Jász Attilát, hogy megtalálta-e már az elveszett hangot.

A napokban érkeztél vissza Erdélyből. Mesélj, kérlek, az utadról!

Jó ideje járok már vissza Erdélybe, rendszeresen, de ez a mostani út valahogy mégis összefoglalása volt az eddigieknek. Ahogy az életem, ez az út egyszerre volt kifelé és befelé forduló is. Kedves indián társammal, a székelyudvarhelyi Medvéket Ölelővel (Murányi Sándor Olivérrel) mentünk, és kint két kitűnő erdélyi költővel együtt miniturnéztunk, Kovács András Ferenccel és Markó Bélával. Közben pedig többnyire Guszti vadőr barátunknál laktunk székely indián barátommal, és kijártunk a havasokba, ami igazán megtisztító élmény volt. Egy éjszakát kint is töltöttünk egy kis faházban, ahol egy (nagyon széles) ágy és egy hasonló asztal volt a berendezés. A versekkel, felolvasásokkal, beszélgetésekkel próbáltunk valamit átadni a többi emberi lénynek abból, ami nekünk fontos, a természetben való töltekezéssel pedig mindehhez erőt meríthettünk.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Erős társulat, jó rendezők, tudatos építkezés és értő, a színházát szerető közönség…

Mindig jóleső várakozással készülök a miskolci színházba, és az utóbbi néhány évből nem is emlékszem olyan útra, ahonnan csalódással kellett volna hazatérnem. Erős társulat, jó rendezők, tudatos építkezés és értő, a színházát szerető közönség van ott, mindez biztosíték arra, hogy még a kevésbé kiugró előadásokban is minőségi munkát láthatunk, amelyet érdemes megnézni. A január első hétvégéjén látott két előadás azonban a kiugrók közé tartozik, amelyekért érdemes elutazni (és semmiképpen sem le- sőt, földrajzi és színházi értelemben is felutazni) Miskolcra, ahogy ezt az a budapesti, színházrajongó ismerősöm tette, aki nem is tudta összeszámolni pontosan, hogy ötödszörre vagy hatodszorra nézi meg a Feketeszárú cseresznyét.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

A világ száz legjelentősebb illusztrátora közé beválogatott Valló Berta sajátosan fekete humorú képeit ezúttal Budapesten is láthatjuk.

Az olvadó puncsfagyi íze, a júliusi hőségben fullasztó trolik bőrülésének érintése, a lépcsőházakból áradó kellemes hűvös, a piacok jellegzetes karfiol és füstölt kolbász-szaga, a városi reggel füstje és a zsúfolt utcák zaja. Megannyi érzet, feszengésre okot adó vagy épp nagyon is megmosolyogtató, ismerős jelenet elevenedik meg a Tájkép banyatankkal című kiállítás képein, Valló Berta grafikus egyedülálló munkáin. S már a címválasztás is valami bájosan ronda, kedvesen zavarba ejtő hangulatot sugall: a digitális technikával készült képek a nagyvárosi élet, főként Budapest nélkülözhetetlennek tűnő alakjait jelenítik meg.

Tovább a nepszava.hu cikkére >>>

 

Sok szöveg, sok kérdés. Az agyam lassan kikapcsolni látszik. Illene még éberen maradni. Megrázom a fejem, iszom pár korty vizet, összekulcsolom a kezem, roppantom az ujjakat. Leskó Abigél jön. És teljesen felráz. – Élő Csenge Enikő beszámolóját olvashatják a Kóspallagi Írótanya résztvevőinek bemutatkozó estjéről.

December 19. Nyakamon a karácsony, az ünnep előtti utolsó roham. Meghittségnek egyelőre nyoma sincs. Próbálom utolérni magam, próbálom az összes ajándékot kivételesen időben beszerezni. Visszaviszem a hetek óta lejárt könyveket, csomagolok, szalagot kötök, cellux és selyempapírdarabkákat szedegetek a kabátomról a 49-es villamoson. Szelem a várost, kezdek nyugodni. A Gárdonyi térnél fújok egy nagyot, lepattanok a szerelvényről, jól esik most a lassú séta. Nem vagyok késésben. Hihetetlen.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

A Nyugat-angliai Shropshireben nyílt meg a világ első olyan gyógyszertára, ahol pirulák helyett verseket adnak a „pácienseknek”. A verspatika ötletét Deborah Alma brit költő találta ki, aki maga tevékenykedik „gyógyszerészként” az általa megálmodott létesítményben.

Tovább a transindex.ro cikkére >>>

 

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2020 januárjában Koronczi Endre.

Egy nagyon kedves barátom, Fabricius Anna, egy kellemes nyári művésztelep alkalmával a »Közép-Európa legrosszabb fotósa« címmel illetett. Ez azért volt számomra egy nagyon fontos és hízelgő pillanat, mert fotósnak tituláltattam egy általam nagyra tartott fotóművész által. 

Tovább a blog.capacenter.hu cikkére >>>

 

Rengeteg élményt tartogat a következő esztendő a kultúra szerelmeseinek. Az alábbi válogatásunkban az általunk legjobban várt eseményeket gyűjtöttük össze.

Maisky (2020. január 16.) 

Beethoven C-dúr hármasversenye és Mahler I. szimfóniája csendül fel januárban a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén a világhírű Maisky család három tagja szolgáltatja a cselló-, a hegedű-, illetve a zongoraszólamot, a direktori szerepben pedig Hamar Zsoltot láthatjuk.

 

Tovább a funzine.hu cikkére >>>

 

 

Barakonyi Szabolcs legújabb, a Deák Erika Galériában és a debreceni B24-ben bemutatott anyaga bűntények helyszínein készült. Eddigi munkásságában is mindig foglalkoztatta egy dokumentarista látásmód, a valóság abszurd helyzetekben való bemutatása. Ahogy korábbi sorozatai, úgy a jelenlegi is a dokumentum és a valóság viszonyával foglalkozik. A képek, amelyeket a kiállításon láthattunk egyszerre szomorúak és valóságosak, izgalmasak és titokzatosak. Amint rájövünk, hogy a kép egy egyszeri és megismételhetetlen helyszínen készült, azaz nem egy megrendezett, hanem valóságos bűntény vagy baleset helyszínén, a befogadóban munkálni kezd a rejtély, a titok felfedésének izgalmas, felfokozott érzelmi játéka.

Mi vonz leginkább a dokumetarizmusban, a képzetalkotó vagy a fogalomalkotó megismerés?

Barakonyi Szabolcs: Nem feltétlenül ezek közül választanék. Ha a dokumentarizmust veszem alapul, azt, hogy mi vonz benne, másokhoz hasonlóan én is a megismerésre irányuló mozzanatot emelném ki, ami esetemben a képalkotó megismerést jelenti. De a megismerések közül a transzcendes legalább ennyire vonz. A dokumentarizmust körüllengő viták, bizalmi igények és különféle válságok is kimondottan vonzóak számomra. Azt szoktam mondani, hogy a dokumentarizmus és a valóságérzet viszonya érdekel leginkább. Képalkotói és felhasználói oldalról egyaránt.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Csernobil (minisorozat, HBO)

A Csernobil egyértelműen a tavalyi év csúcsteljesítménye. Nemcsak a felbukkanása, hanem a sikere is váratlanul ért mindenkit. A végtelen folytathatóságot célul kitűző sorozat (és franchise) univerzumokban eleve szívderítő minden minisorozat, az pedig kelet-európai nézőként külön kuriózum, hogy egy általunk jól ismert világ díszletei között zajlik a történet.

Tovább a 444.hu cikkére >>>

 

Nedves Péter Barnabás Átjáró című kiállítása a Bánhidai Alkotó Ház - Betegszamár Galériában. 

Van ez az átjáró. A mi átjárónk. Most éppen itt a Betegszamár Galériában nyílik meg egy másik univerzum, és dolgozhatunk rajta, hogy tényleg a miénk legyen. Nem is tudjuk, milyen fontos ez a tényleg. A misztikum, ami ezeken a képeken a részletei bomlik majd úrja összeáll, és ezt csinálja velünk folyamatosan, mi pedig kapkodjunk a fejünket, hogy melyik isten kísért minket, melyik állapot angyala.

Tovább az artlimes.hu cikkére >>>

 

2019-ben a pezsgő magyarországi színházi életet sok pozitív és negatív hatás érte, melyek eredményeképp/melyek ellenére idén is remek előadások bemutatóinak örvendezhetett a nézőközönség. A tavalyi cikkünkhöz hasonlóan idén is összegyűjtöttük rovatunk szubjektív ajánlólistáját, melyek tartalmazzák az idén bemutatott, általunk leginkább kedvelt előadásokat, illetve néhány régebben bemutatott zseniális művet, amit szerintünk nem hagyhat ki egyetlen színházkedvelő sem.

Tovább az f21.hu cikkére >>>

 

 


Interjú Barabás Zsófi festőművésszel a kezdetekről, nyitottságról, alkotási folyamatról, a színek fontosságáról és arról, miért lépett ki a térbe.

Édesapád Barabás Márton, festőművész, édesanyád gyógypedagógus, egyik öcséd, Lőrinc, trombitaművész, másik öcséd, Benedek szobrász. Áldás vagy átok egy művészcsaládban felnőni?

Ha mindenképp a kettő közül kell választani, akkor inkább áldás. Mi részben az édesapánk műtermében nőttünk fel, oda érkeztünk az iskolából délután. A szüleink engedték, hogy mi is művészek legyünk, nem volt bennük szkeptikus hozzáállás. Mehettünk művészeti pályára, bár ezt sosem erőltették. Egyetlen dolgot kértek tőlünk Lőrinccel, hogy a pedagógia szakot is végezzük el.

 

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

Lassan vége az évnek, ezért elérkezett az ideje, hogy összegezzem 2019-et. A mai alkalommal az év számomra legkedvesebb, legfontosabb, legjelentősebb szépirodalmi alkotásait állítottam sorrendbe, ami 200 olvasás mellett elég komoly kihívás volt. Csak néhány érdekesség: 107 könyv tartozik a szépirodalomhoz, ebből 44 volt hazai szerző munkája. Hangoskönyv nem került hozzám, nem igazán szeretem. A legrövidebb könyv 64 oldalas, ez Nádasdy Ádám verseskötete a Jól láthatóan lógok itt című, míg a leghosszabbak: Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol-trilógiája 1127 oldalas, de említhetném Rutherfurd Londonját, ami 992 oldal. Egyetlen könyvet nem olvastam végig, azt a 200. oldal körül feladtam, annyira idegesítő stílusa volt. Ez Alex Dahl Fiú a küszöbön regénye, nem találtunk egymásra. Így a "citrom-díj" is ezé a könyvé, a Cellába zárva kötettel párban.

A teljesség igénye nélkül is törekedtem objektív maradni. A jobb átláthatóságért külföldi és hazai leosztásban jönnek a kedvenceim. Kissé hosszú lett, de megéri! Íme!

 

Tovább a gaboolvas.blogspot.com cikkére >>>

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal