Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Élő magyar festészet 2017 - A hal
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
Szo okt. 21, 2017 @18:30 -
Zeruja Salev: Szerelmes élet
Szo okt. 21, 2017 @20:00 -
Karafiáth Orsolya: Fúj
V okt. 22, 2017 @19:00 -
Mészöly Miklós–Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen
Cs okt. 26, 2017 @20:00 -
drMáriás: A szeretet soha el nem fogy - Kiállítás
V okt. 29, 2017 @19:00 -
Suttogók a Nyitott Műhelyben

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

Filmaláfutás

Nagy Mari Anna állandó rovata.

 

A francia film mindig kicsit különleges

Szubjektív filmnapló

Bébibumm (Telle mère, telle fille) 2017

 

2017. augusztus 10-én mutatták be Noémie Soglio Bébibumm (Telle mère, telle fille) című filmjét.  Az eredeti címet a német tükörfordítás közelíti meg a legjobban, Wie die Mutter, so die Tochter, mondom úgy, hogy egy szót nem értek németül, valahogy mégis érzem. Mi ezek szerint az angol Baby Bumps -ot magyarítottuk, de szerintem a litván sokkal jobb, Mano mama ir musu kudikiai.

Aki azt hiszi, hogy a vígjáték olyan film, amin nevetni lehet, az nem tévedhet nagyobbat. A francia vígjátékokra ez különösen igaz. A francia filmet kulturális aura lengi körül, mindig van benne valami arisztokratikus entitás, kivéve, ha vígjáték. Amikor a 60-as évek végén Louis de Funes elfáradt Fantomas keresése közben és elalvás előtt betette a füldugóit, majd tapssal ellenőrizte, működik-e, az vicces volt, mert a színész karakterében bújt meg a lényeg. A 80-as évektől azonban a francia vígjáték visszaesett egy archaikusan turbulens szingularitásba, és még nem jött ki belőle. A film olyan, mint az irodalom, nem újat talál ki, hanem az elődökre reagál. Noémie Soglionak sikerült a Bébibummal olyat alkotni, amin kínomban sem tudok nevetni, mérföldekre áll a valódi komédiál, ám mégsem ilyen egyszerű a képlet.

Mégis, ki ölte meg a kislányomat?
Szubjektív filmnapló

A VISKÓ (The Shack)/ Stuart Hazeldine/ 2017.

William Paul Young bestseller regényéből készült keresztény fantasy film

 

Az ismeretlen üdvözlése. Mindenkinek van elképzelése a világról, mindenki hisz valamiben. A kereszténység alternatív valóságot kínál az eszmék szabad piacán, igényt formál a fogyasztók figyelmére, ezért szüksége van marketingre és reklámra. Megismerésének vágya az ismeretlenre irányul, egy nyilvánvaló Isten nem az ő ügye lenne. Nem az ember és a nem-humán élőlények állnak a középpontjában, hanem a legfőbb jó, Isten. Az ember ebben a világképben gyermek, a nem- humán élőlények pedig rabszolgák. A viskó nem  keresztényekhez szól elsősorban, hanem kifinomult szkepticistákhoz.

Ateistának keresztény filmet nézni olyan, mint a lelátón vagy füles fotelben ülni, amikor idegenben játszik a kedvenc csapatunk, és bár mindkét fél erős, a hazai pályának vannak előnyei. Hallgatjuk a kommentátor esélylatolgatását, miközben tudjuk, a meccs kimenetele megjósolhatatlan. Elismeréssel adózunk az ellenfél ügyes játékának, de azért a saját csapatunknak drukkolunk.

Meghívás átváltozásra. Egy gyermekét elvesztett apa, Pillip MacKenzi öndekonstrukciós gesztusáról szól a film, ahogyan a világhoz való viszonyát visszabontja, majd újraépíti a keresztény hit segítségével, hogy elfogadható magyarázatot találjon az elfogadhatatlanra. A vadregényes Kanadában él feleségével és három gyermekével. Egy kirándulás alkalmával kisebbik lánya Missy eltűnik, és a nyomok egy elhagyatott viskóhoz vezetnek. Szomorú, bűntudattal teli időszak kezdődik. Egy nap rejtélyes levelet kap Papától (Isten), mely találkozóra hívja a viskóba, útközben azonban baleset éri. A kórházban töltött öntudatlan állapotban egy különös álom veszi kezdetét, melyben MacKenzi személyes élményként tapasztalja meg Istent és két szárnysegédjét. A paradicsomi körülményeket idéző mentális térben folytatott fájdalomterápia és life coaching során megérti, hogy énje feladásával magasabb rendű öröm birtokosa lehet, ha megbocsát kislánya gyilkosának.

Találkozott Istennel, afroamerikai volt és nő. Kanada tényleg gyönyörű, a szépen fényképezett családi filmek színvonalán. A film képi világa hagyományos szimbólumokra és metaforákra épít, nyomokban pedig Jung-i pszichoanalitikus elméletet tartalmaz. Ha az archaikus görög bukolika a világot az első konfliktus előtt ábrázolta, akkor a filmben ábrázolt animált Őrtorony Mennyország az ember utolsó konfliktusa utáni hely lesz. Szimpatikus arculatfrissítésen esett át Papa. Vertikálisan kihívott (kövér), afroamerikai nő lett, akit hidegen hagy a slim- managment (fogyókúra). De Jézus Krisztus és a Szentlélek se néz ki rosszul. Hogy a Szentháromság kétharmada nőnemű is lehet, az nagyon rendben van. Isten/Papa /Elousa legfőbb mondanivalója, hogy ő jó. A és a rossz képzete kultúránként eltérő lehet, a kereszténységnek azonban egyetemes elképzelése van az abszolút jóról és rosszról.

Isten útjai kifürkészhetetlenek.  A morális és természeti rossz jelenléte a világban a legsúlyosabb kihívás a keresztény világnézet számára. Hogyan létezhet egy mindenható, mindentudó és jóindulatú Isten világában a rossz. Hogyan hagyhatja, hogy egy kislány gyilkosság áldozata legyen? Úgy, hogy nem ő tette, és még a legaranyosabb kislány is bűnös. Istennek elégséges oka van, hogy megengedje a rosszat, az ember pedig nem látja a nagyobb összefüggéseket, ésszel nem tudja felfogni, hogy helyzetének vannak olyan elemei, amelyet nem ismerhet, mert az Isten tervének része. A káoszból a rendbe való átmenet során a rosszból magasabb rendű jó származhat. Bizalom és hit kell, hogy elhiggyük, ami most rossz, az végső fokon minket szolgál, akkor is, ha nem látjuk az értelmét. Bizonyos esetben le is kell mondani az értelemről, mert kétélű fegyver, egy ponton túl az ember ellen fordul, és többre lesz szükség. Ez a többlet a keresztény  hit. Tulajdonképpen a hitnek ez a felhajtóereje, direkt ellenállni a rációnak. Hiszem, ezért értem. Minden rossz és szenvedés az ember szabad akaratából származik. Valóban van-e szabad akarat, ez nem témája a filmnek. A kvantumelmélet szerint van, szubatomi szinten. A szabad akaratnak kettős funkciója van, magyarázatot ad a rosszra és Istent minden felelősség alól fölmenti. Minden a szabad akarat következménye. Minden rossz a világban saját hibáink és rossz döntéseink következménye. MacKenzi szabad akaratából nősült, szabad akaratából szexelt, szabad akaratából lett gyereke. Ha mindezt nem tette volna, nem lett volna kislánya, akit meggyilkolnak. A rossz megtapasztalásával azonban lelki fejlődésen mehetünk keresztül, és a szeretetre való képesség is szabad akaratból származik. A kérdés az, hogy a szeretet képességért nem fizetünk-e aránytalanul nagy árat.

Amíg mindenki meg nem tér, a rossz jelen lesz, ezért kollektív felelősségünk van. Minél többen térnek meg, annál hamarabb lesz vége a siralomvölgynek. Akik a vallás menedékjellegét veszik igénybe, azok a lerobbant viskójukat kipofozhatják takaros menedékházzá, mert egyszer mindenkinek szüksége lehet rá..

Isten azt állítja, ők nem bizonyítanak semmit. Pedig a megtéréshez pont erre lenne a legnagyobb szükség. A végén azért csak megkérdeztem volna, mégis, ki ölte meg a kislányomat?




A normalitás csődje

Szubjektív Filmnapló

 

A CEMENTKERT (The Cement Garden) /francia-német-angol filmdráma/Andrew Birkin /1993

 

Andrew Birkin távolságtartással és flauberi közönnyel mutatja meg, milyen képlékenyek a normalitás határai. Milyen keskeny a mezsgye, amin járni lehet. Egy lépés keletre vagy nyugatra, és a kép teljesen megváltozik.

Csillagváros

Szubjektív filmnapló

 

KALIFORNIAI ÁLOM (La La Land), 2016. Damien Chazelle

 

Végre úgy mondhatok hangzatos féligazságokat a Mulholland Drive-ról, hogy közben a Kaliforniai álomról beszélek. A Mulholland Drive (David Lynch, 2001.) megnézése óta engem Los Angeles- szel helyzetbe lehet hozni, két teljes hét és egy kockás füzet ment el értelmezéssel, jobban ismerem a város térképét, mint a helybéliek, a végeredmény mégis a nullával konvertál. Lynch előkotorta a régi forgatókönyvet, átnyújtotta Damien Chazelle-nek, aki megrendezte a Mulholland Drive nézőbarát változatát, a Kaliforniai álmot. Kicsit túloztam.

Vannak filmrendezők, akik világot teremtenek és vannak, akik ügyesen variálják a már meglévőt. Damien Chazelle Animátorként egyszerre mozgatja a zene, a mozgás és a dialógus szentháromságát. Szépek a ruhák és nincsenek benne sivár foglalkozású emberek. A művészet derivatív és időnként újat mond. Nem pont a musicaltől várnám ezt az újat, de valamiben azért meglepett. Nem abban, hogy új kontextusba helyez régi kulturális képzeteket, képi reminiszcenciákat, mint a Casablanca, PárizsHaragban a világgal, és az art decós Griffith Obszervatórium Los Angeles tetején.

A korához képest

Szubjektív Filmnapló

ELLE (Áldozat) francia-belga-német film / Paul Verhoeven / 2016.

 

Milyen bátor rendező, egy középkorú nőre alapozza a filmet. Ez a korosztály akkor érdekes filmalkotásban, ha sorozatgyilkos, szentté avatták, vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Valamit ki kellett találni, hogy mindenki figyelmére igényt tarthasson, és sikerült olyan extraordinális helyzetet teremteni, hogy csak nézek, mint a moziban. Epikus terjedelmű alkotás, van eleje, közepe, vége, és elég hosszú.

 

Michèle Leblanc (Isabelle Huppert) sikeres cégvezető, aki kényelmesen él párizsi lakásában, nincs híján a társasági életnek, vannak barátai, szeretője, anyja és egy felnőtt fia. Kislánykorában traumatikus eseményeken ment keresztül, de felnőttként sikerült kemény munkával egzisztenciát teremtenie, és kézben tartani az életét. Egy nap brutálisan megerőszakolják otthonában, azonban nem jelenti a rendőrségnek az esetet. Traumájához, a támadóhoz, és a körülötte lévő emberekhez való ambivalens viszonyáról szól a film.

Csak Gatsby

A NAGY GATSBY (The Great Gatsby)/Baz Luhrmann/2013.

Szubjektív Filmnapló

Ez a film attól érdekes nekem, hogy a létezés botránya olyan groteszk benne, hogy leszakadhatna Long Island fölött az ég. Nem a mű hamis, hanem a karakterek olyan áldozatok, akikkel nem tudok igazán együtt érezni. Egyikkel sem. Gyerekkoromban azért nem nyúltam soha S. Fitzgerald e könyve után, mert azt hittem a Gatsby egy amerikai sport, olyan, mint a Rögby. A film óta tudom, hogy ez valakinek a neve, most éppen Leonardo Di Caprióé.

Felolvasod azt, amit szeretek?

Szubjektív Filmnapló

PATERSON/amerikai film/Jim Jarmusch /2016.

 

 

Ha a buszsofőr egyik kedvenc költője Emily Dickinson, az nekem olyan izgalmas, mint az elromlott hibernálóágy a csillagközi űrhajón, vagy korán reggel vérfarkassal találkozni. Ringlispílre ültet és mámorossá tesz. A művészet a megismerés egyik formája, de most a rendezőről, JimJarmusch-ról is sokat megtudtam, pedig nem készültem fel belőle. Olyan, mintha egyszerre ihlette volna meg Fellini, a Kis herceg, a dekonstrukció és valamelyik keleti filozófia időfogalma és cselekvésetikája. Nem baj, ennyi idősen már sokat tudhat egy filmrendező is.

Szenvedések birodalma

Szubjektív Filmnapló

KESERŰ MÉZ (Bitter Moon) angol-francia filmdráma / Roman Polanski / 1992.

Egy amerikai Párizsban.

Van egy csomó film, amelyet az ezerkilencszáz húszas évek Párizsa ihletett, amikor amerikai írók, költők és zenészek elárasztották önmagukkal a várost, és ebből az invázióból később műalkotások születtek. Egy Gabriel Garcia Márquez nevű kolumbiai tudósítót is vonzott a hely szelleme, és amikor jóval később Párizsba ment, eldugott szállodai szobájában majdnem éhen halt. Micsoda kulturális aura. Filmes toposz az aspiráns író, akinek vagy sikerül a nagy dobás, vagy nem. Ha nem sikerül, azt megszívja egy-két szereplő, leginkább egy nő. Ez a Párizs képzet amolyan vízválasztó, a főhős valamilyen viszonyba kerül ezzel a kulturális entitással, történik vele ez- az, és rögtön tisztábban látja helyzetét, aminek majd egy nő látja kárát. Azonnal szakít vagy kiszeret a nőből. Így jár Woody Allen filmjében Owen Wilson menyasszonya, Márquez szeretője, és a Keserű méz Mimije.

Jasper Johns coca-colája és a lomb nélküli kert

Szubjektív filmnapló

 

HITELES MÁSOLAT /Abbas Kiarostami/2010.

Egész jól kezdődik, de amikor meghallom Brian hangját a Family Gay-ból, majdnem mindennek vége. Schnell Ádám szinkronhangja most fura, de értem honnan jött az ötlet. Brian a Family Guy-ból filozófus is volt, úgyhogy minden rendben.

Lesz, aki megérti.

 

Abbas Kiarostaminak volt két ötlete. Az egyik az, hogy élvezhető keretek közt elmagyarázzon egy modern művészetfelfogást és egy posztmodern életfilozófiát. A másik pedig, hogy úgy akart a párkapcsolatokról beszélni, ahogyan még senki. Ráadásul, ezt a kettőt össze is akarta hozni. Az első nagyjából sikerült, a második nem annyira. A nézőket nem szabad untatni, csak ha az unalom maga a cél.

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.