Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
V dec. 17, 2017 @16:00 - 12:00AM
III. Óbudai Képzőművészeti Tárlat - Szindbád-Óbuda c. kiállításmegnyitó
V dec. 17, 2017 @17:00 - 12:00AM
Kiss Márta: én te (n)ő - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
V dec. 17, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @17:30 - 12:00AM
Péter-Szabó Katalin és Vágó Zoltán: MIKRODUETT - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @18:00 - 12:00AM
KAPU - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @19:00 - 12:00AM
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: A SZOCIALISTA SZÜRREALIZMUS TITOKZATOS BÁJA vizuális szimfónia
H dec. 18, 2017 @18:00 -
Kezdőmondat Parti Nagy Lajossal
Sze dec. 20, 2017 @19:00 -
Lépésről-lépésre - A Budapest Kortárstánc Főiskola a Trafóban
Cs dec. 21, 2017 @19:00 -
Magyarázatok X számára: Forgách András és Szemző Tibor

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

 

A francia film mindig kicsit különleges

Szubjektív filmnapló

Bébibumm (Telle mère, telle fille) 2017

 

2017. augusztus 10-én mutatták be Noémie Soglio Bébibumm (Telle mère, telle fille) című filmjét.  Az eredeti címet a német tükörfordítás közelíti meg a legjobban, Wie die Mutter, so die Tochter, mondom úgy, hogy egy szót nem értek németül, valahogy mégis érzem. Mi ezek szerint az angol Baby Bumps -ot magyarítottuk, de szerintem a litván sokkal jobb, Mano mama ir musu kudikiai.

Aki azt hiszi, hogy a vígjáték olyan film, amin nevetni lehet, az nem tévedhet nagyobbat. A francia vígjátékokra ez különösen igaz. A francia filmet kulturális aura lengi körül, mindig van benne valami arisztokratikus entitás, kivéve, ha vígjáték. Amikor a 60-as évek végén Louis de Funes elfáradt Fantomas keresése közben és elalvás előtt betette a füldugóit, majd tapssal ellenőrizte, működik-e, az vicces volt, mert a színész karakterében bújt meg a lényeg. A 80-as évektől azonban a francia vígjáték visszaesett egy archaikusan turbulens szingularitásba, és még nem jött ki belőle. A film olyan, mint az irodalom, nem újat talál ki, hanem az elődökre reagál. Noémie Soglionak sikerült a Bébibummal olyat alkotni, amin kínomban sem tudok nevetni, mérföldekre áll a valódi komédiál, ám mégsem ilyen egyszerű a képlet.

Párizs, napjaink. Mado (Juliette Binoche) és Avril (Camille Cottin) anya és lánya páros. Mado tíz éve egy lakásban él lányával és annak férjével. Saját szobája amolyan safe place –ként működik, nem nagyon terhelik az anya szerepből adódó elvárások, mely részben abból származnak, hogy korán szült, és elég öntörvényű is. Nemsokára ötven lesz, a lánya is már harmincegy. Az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor Avril várandós lesz, és saját munkahelyi problémái mellett infantilis anyja terhességét is el kell viselnie. A közös várandósság, az ebből adódó káosz felpörgeti az anya lánya kettőst, és Marc (Lambert Wilson) az ex-férj az egyetlen, aki ebben az irreguláris lájfsztájlban lelkileg támogatja mindkettőt.

Ha azt mondanám Noémie Soglio zsánerfilmjéről, hogy a maga öntudatlan módján, de mégis szubverzív, kinevetnének, pedig van ebben valami. Nem esztétikailag forgatja fel a társadalom pszichés beidegződéseit, arra ott van Ingmar Bergmann az Őszi szonátával például, hanem politikailag. Persze, ettől még nem lett alternatív film. Annak idején a francia film formanyelve felforgatta a papás mozi világát, de minden új hullám idővel besimul egy új trendbe, infantilizmusba, abszurdizmusba, romantizmusba, legendizmusba, szadomazóba, ki tudja még hová. Kommersz anyagok mélységeit feltárni viszont mindig izgalmas. Soglio munkája egy posztmodernül infantilis női karaktert állít középpontba, Mado figuráját. Az infantilizmus, mint téma, önmagában is elég érdekes, és kettős megítélés alá esik. Egyfelől társadalmi kortünet, a felnőtté válás és a felelősségvállalás halogatását jelenti, másfelől lehet, hogy pont ez a kreativitás primus motorja, gondoljunk Steve Jobs rövidnadrágjára vagy Bill Gates kockás ingére. A családon belüli infantilizmusnak és nemi szerep felforgatásnak van egy vonása, ami ebben a filmben is megjelenik. A leosztásban Avril-é a családfenntartó férfi szerep, terhessége miatt sem tudna kibújni a felelősség alól. Inaktív párja ebben a helyzetben nem a női szerepet veszi át, hanem a gyermek státuszát, akárcsak Mado, akit saját várandóssága nem billent ki semmiből. Juliette Binoche filmbeli alakja rajzfilmszerű lelkivilággal bír, orálisan infantilis karakter, regresszív készenléttel, a tetejébe még hedonista fogyasztó is, női fétis tárgyak és spirituális életérzések bűvöletében él.

Azt mondhatnánk, érdektelen alakok stílustalan vergődései ezek. De egyfajta kettős látás azt kéri, vegyük észre a viszonyunkat ahhoz, hogy a hollywoodi panel és mainstream filmek világának formai szabályait némileg felborítja azzal, hogy megfordítja a rendet, amelyben a nő mindig csak egy cselekvés előmozdítója, sosem alakítója. Ikonszerű és tárgyias, nincs saját jogán jelentősége. A Bébibumm a maga esetlen, performatív jellegű direkt hatásaival nőket tesz meg cselekvőnek, a férfiak (a két apajelölt) a család hétköznapian kicsinyes és rettenetes világában leginkább erőszak nélküli biodíszletek. A stáblistán nem is lehet rögtön rátalálni az Avril férjét játszó göndör hajú színészre, nyomozni pedig nem fogok. A család, mint realitás, eltűri a gyermekvállalás narcisztikus felfogását, melyben a gyermek különleges, narcisztikus táplálék, de nem engedi a nem viszonyszerű ént, főleg nem a nők számára, akik ezzel felrúgnák a familiáris játékszabályokat. Ha az idétlen Mado karakterének van bármilyen pozitív megjelölése, az pontosan a nem viszonyszerű énje, és az önkultiválása. Az öncenzúra nem is állhatna távolabb tőle, pedig a film világában is olyan társadalomban él, amelyben a nők csupa kék, zöld foltok a rájuk kényszerített önerőszak miatt. Persze mindez nagyon idétlen formában tálalja, sőt, szerintem Soglio nem is tudná, most miről beszéltem.

Aki még emlékszik Lambert Wilsonra az 1982-es Házibuli 2-ből, vagy a Mátrix trilógia Merovingianijára, az megállapíthatja, hogy a kor jót tett neki, bár Calvin Klein modell is volt, a 90-es években. Juliette Binoche is takaros, filmbeli lánya Camille Cottin egy perccel nem néz ki fiatalabbnak.

Nem mondom, hogy a film gondolatbeli változást okoz majd, és más megítélés alá esnek innentől az ötven körüli várandós nők, de ez az enyhe felforgatós zönge a film egyetlen pozitívan értékelhető vonása. Ha ezt nem számítom, akkor csak a hintaló és a versenyparipa közötti különbség marad.

A film Bechdel-tesztje pozitív, azaz két vagy több nő másról is tud beszélni, mint a férfiak. 6/10.






 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.