Állandó rovatok – Egy csapott evőkanál

 
(Kép forrása: who.int/health-topics)

Bűn és bűnhődés témakörben biztos, hogy nem Franz Kafka neve fog beugrani, pedig ebből az aspektusból is érdekes lehet Az átváltozás című novella. A némileg önéletrajzi ihletettségű mű főszereplőjét, Gregor Samsát ugyanis az átváltozás közben ismerhetjük meg, de annak okáról nem tudunk meg semmit. Így persze jóval több és izgalmasabb értelmezést olvashatunk a műről, mintha birtokunkban lenne az átváltozás magyarázata. Miután egy fiatal férfi arra ébred, hogy féreggé változott, a szörnyű felismerés után az első gondolata: „Mi lenne, ha kicsit még aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget?” A self-help coachok itt, az első oldalon be is csukták a könyvet.

   Az irodalmi lakomáknál nem Kerouac neve ugrik be elsőre, holott a legikonikusabb könyvében bőven találunk étkezésekkel kapcsolatos részeket, igaz a legtöbb közülük az utak melletti dinerek étlapjain fedezhetők fel. Az Úton című kötethez számos legenda fűződik, az egyik, hogy Kerouac 1951-ben mindössze három hét alatt írta meg a szöveget.

   Bármiben lefogadom, hogy a kedves Olvasó evett már a híres Matzner-palacsintából, sőt az is lehet, hogy ez a kedvenc desszertje. Diós-mazsolás töltelék a háromszögűre hajtogatott palacsintában, leöntve tejszínes csokoládéval, ahogy belevágunk, mennyei rumos illat bódít. Ne mondja nekem, hogy ez a Gundel-palacsinta! Vagy mégis? Márai Sándor akár minden nap kaphatott ebből a különleges édességből, felesége, Matzner Ilona (Lola) receptje ugyanis a később Gundel-palacsintára keresztelt fogás.

 Ebben a történetben az evés a halálhoz kapcsolódik, tudatosan vállalt, ám céltalan és értelmetlen megsemmisülés. Kis János, aki „olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra…Se nem erős, se nem gyenge…ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje megházasodott” a semmiből jött és úgy ment vissza a semmibe, hogy közben voltaképpen nem történt semmi sem.

Egy Dosztojevszkij műben mindennek jelentése van, legyen az név, szín vagy étel. De vajon mi az üzenete annak, ha Raszkolnyikov fehér rizst eszik?

Szabó Magdát konyhaművészettel kapcsolatos blogba foglalni, finoman szólva bátor ötlet, sem a főzés, sem az evés, de még az erről szóló beszélgetés sem érdekelte. Hogy miért jegyeznek a neve alatt két szakácskönyvet, arra is van válasz.

  Fejes Endre 1962-ben kiadott családregénye ötven év magyar történelmén keresztül mutatja be egy munkáscsalád életét. A legviharosabb történelmi idők jelennek meg a regényben, ám Pék Máriát nem érinti meg sem a forradalom, sem a holokauszt, rendületlenül készíti a túrós csuszát és a rántott halat.

162 éves levélben található az egyetlen recept, ami Arany Jánostól fennmaradt.

   Dragomán György második regénye a kelet-európai diktatúrák világát sajátos perspektívából mutatja meg. A történetet egy névtelen kisfiú meséli el tizennyolc epizódban, amivel a 80-as évek Romániájának eseményei egészen különleges árnyalatot kapnak, a gyerekkorú narrátor révén a tragikus történések izgalmas fordulatokká szelídülnek.

Ebben a bejegyzésben nem az a vita lesz terítéken, hogy kell-e a piskótába sütőpor (nem kell), sokkal inkább Kosztolányi Édes Anna című, utolsó regénye, amely 1926-ban jelent meg és azonnal közönségsiker lett. Ez az elismerés politikai szempontból is kedvezett Kosztolányinak, a Kommünről írt meglehetősen ironikus hangvétel miatt ugyanis minden oldalról érték támadások. Éppen ezért az Édes Annának nemcsak a közismertebb lélektani megközelítése érdekes, hanem érdemes társadalmi regényként is értelmezni a művet.

Biztosan nem tudom, hogy Ady a vöröst, a feketét, a sárgát, a zöldet, esetleg a hagyományos barna lencsét szerette jobban, az viszont biztos, hogy a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének a lencsefőzelék volt az egyik kedvenc étele.

   „Hogy ne dőljön belőled a mérgező permet, / Dugd fel a seggedbe az Ötéves Tervet!” ajánlotta Kádárnak Tatár Imre a Titkaink című drámában. 1986-ban vagyunk, Budapesten, noha a Kádár-korszak már nem virágzik teljes pompájában, a markánsabb vélemények a kommunista párt vezetőjéről még mindig csak a Vasfüggöny című szamizdat kiadványban jelenhetett meg.

Amit Ramsay a konyhában alkotott, az olyannyira maradandó, hogy számtalan tudományos értekezésnek ad jó ideig témát. A gasztronómiai remekműveire lenyűgöző színekként, művészi formák esszenciájaként vagy vizuális plaszticitás adta lehetőségekként utalnak a rendkívül elismert és színvonalas tanulmányok. Az egyik leghíresebb vacsorapartija főként az irodalomtudomány művelőit hozza lázba, de megihlette a filmművészetet is.

Azt tudja, hogy hol a legdrágább egy színházi előadás? A luxuséttermekben. Az ételekhez felhasznált alapanyagok természetesen első osztályúak és kifogástalanok, de mégsem ezért kerül annyiba egy vacsora, mint az átlagember kéthavi bére, hanem az atmoszféra miatt. A színpadi vizuáltechnikától kezdve a felszolgáló személyzetig bezárólag, mindennek ára van.

     Írta Hrabal a Táncórák idősebbeknek és haladóknak című könyvében, ami nemcsak elbűvölően szókimondó és vidám, hanem amiatt is egyedi, hogy az egész regény egyetlen hosszú mondat. Ennél a műnél csak a Sörgyári capriccio ismertebb, aminek a címét Hap Bélának köszönhetjük, az eredeti ugyanis a kevésbé romantikus Postřižiny, azaz Vágások néven látott napvilágot, ami egyaránt utal a sörre, disznókra, széklábakra, Maryska felejthetetlen hajzuhatagára, meg úgy általában mindenre, ami a rádió megjelenésével megrövidülhet.

Próbált már Prousttal feldobni egy lehangoló novemberi napot? Nem? Most se tegye! Proust nem erre való!

A Holdkatlan új rovata – Egy csapott evőkanál

Az Egy csapott evőkanál elnevezésű blogomban az ételek megjelenését, az étkezés kultúráját mutatom be irodalmi példákon keresztül. Ebben a rovatban megismerhetjük az étel és irodalomtudomány kapcsolatát az egészen hétköznapi fogásoktól kezdve az avantgard lakomákon át egészen a meghökkentően furcsa dolgok bekebelezéséig. A szellemi táplálék mellé recepteket is csatolok, szóval dőljön hátra mindenki, a rovat célja színtiszta szórakoztatás egy csapott evőkanál kultúrával.