Állandó rovatok – Egy csapott evőkanál

Fotó: Arek Adeoye

A gabonapehely az egyik legnépszerűbb napindító étel, tápláló és finom, tele vitaminnal, gyorsan elkészíthető reggelire, tényleg csupa jó dolog; egyedül talán csak pár százezer orvos jön indulatba, ha szóba kerül a téma. Meg a WHO, ahol több előírás és szabályzat született gabonapehely-ügyben, mint az alkoholtartalmú italokra vonatkozóan. Akkor most mégsem a gabonapehely a bajnokok reggelije?

Fotó: Nishant Kumar

Van vers a rántottáról, melyet egy hagyma monológjából ismerünk meg és nem David Lynch írta.

   
Fotó: Mae Mu

  Én eléggé edzett vagyok a meghökkentő dolgok tekintetében, voltam olyan előadásokon is, ahol többen elhagyták a színházat – sokszor rezgett a léc a „menjek vagy maradjak” kérdésben, de mindig maradtam – viszont amiről most írok, bevallom nem tudtam végignézni.

    Az összes Mary Poppins történetből Corry néni édességboltjáról szóló volt rám a legnagyobb hatással. Akármikor eszembe jut az a rész, méz és gyömbérillatot érzek, karamellt, narancsot, csokoládét, kávét.

   Amikor egy kicsit borongós a hangulatom, beülök egy cukrászdába. Az édességeknek annyira nem vagyok nagy rajongója, igazság szerint a tortaszeletek külleme jobban elvarázsol, mint az íze, egyszóval nem a cukor által kiváltott boldogságra vágyom. Ami miatt szeretek betérni a cukrászdákban, az maga a hangulat. Bármennyire modern, bármilyen trendi a kínálat, egy dolog mégis megmaradt a 19. századból, amikortól is elkezdtek kialakulni ezek a társasági helyek.

(Deva Williamson)

        Előre szólok, nem lesz finom!

Fotó: Jean-claude Attipoe

Most persze kénytelen lesz a kedves olvasó a szubjektív értékelésem követni, hogy mi az érdekes, de szerintem nem tér el nagyon az ízlésünk abban, hogy az egyik legfigyelemfelkeltőbb irodalmi mérkőzés az első mondathoz kapcsolódik. Mi a legjobb, legszebb kezdő mondat.

(Savannah Rohleder)

Ha egy dráma esküvőt ígér, ott legalább egy ember meghal és a vendégek legkevesebb felének az élete jóvátehetetlenül elromlik. A többiek továbblavíroznak valamilyen élethazugsággal. A vacsorára általában senki sem emlékszik.

(Sharon Pittaway)

Tudni akarja, mi minden volt A Mester és Margarita asztalán? Utánam, olvasó!

Azt tudta, hogy az egész orosz irodalom egy ukrán köpönyegéből bújt elő?

A költőkről általában lehet úgy bármilyen írást kezdeni, hogy „nem hétköznapi figura volt”, Pablo Neruda életrajza viszont tényleg bővelkedik izgalmas momentumokban. 1904. július 12-én látta meg a napvilágot Parralban, Ricardo Eliécer Neftalí Reyes Basoalto néven. Egy chilei, aki egy cseh író tiszteletére vette fel a nevét, már figyelemfelkeltő.

 
(Kép forrása: Anita Jankovic photo)

Bűn és bűnhődés témakörben biztos, hogy nem Franz Kafka neve fog beugrani, pedig ebből az aspektusból is érdekes lehet Az átváltozás című novella. A némileg önéletrajzi ihletettségű mű főszereplőjét, Gregor Samsát ugyanis az átváltozás közben ismerhetjük meg, de annak okáról nem tudunk meg semmit. Így persze jóval több és izgalmasabb értelmezést olvashatunk a műről, mintha birtokunkban lenne az átváltozás magyarázata. Miután egy fiatal férfi arra ébred, hogy féreggé változott, a szörnyű felismerés után az első gondolata: „Mi lenne, ha kicsit még aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget?” A self-help coachok itt, az első oldalon be is csukták a könyvet.

   Az irodalmi lakomáknál nem Kerouac neve ugrik be elsőre, holott a legikonikusabb könyvében bőven találunk étkezésekkel kapcsolatos részeket, igaz a legtöbb közülük az utak melletti dinerek étlapjain fedezhetők fel. Az Úton című kötethez számos legenda fűződik, az egyik, hogy Kerouac 1951-ben mindössze három hét alatt írta meg a szöveget.

   Bármiben lefogadom, hogy a kedves Olvasó evett már a híres Matzner-palacsintából, sőt az is lehet, hogy ez a kedvenc desszertje. Diós-mazsolás töltelék a háromszögűre hajtogatott palacsintában, leöntve tejszínes csokoládéval, ahogy belevágunk, mennyei rumos illat bódít. Ne mondja nekem, hogy ez a Gundel-palacsinta! Vagy mégis? Márai Sándor akár minden nap kaphatott ebből a különleges édességből, felesége, Matzner Ilona (Lola) receptje ugyanis a később Gundel-palacsintára keresztelt fogás.

 Ebben a történetben az evés a halálhoz kapcsolódik, tudatosan vállalt, ám céltalan és értelmetlen megsemmisülés. Kis János, aki „olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra…Se nem erős, se nem gyenge…ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje megházasodott” a semmiből jött és úgy ment vissza a semmibe, hogy közben voltaképpen nem történt semmi sem.

Egy Dosztojevszkij műben mindennek jelentése van, legyen az név, szín vagy étel. De vajon mi az üzenete annak, ha Raszkolnyikov fehér rizst eszik?

Szabó Magdát konyhaművészettel kapcsolatos blogba foglalni, finoman szólva bátor ötlet, sem a főzés, sem az evés, de még az erről szóló beszélgetés sem érdekelte. Hogy miért jegyeznek a neve alatt két szakácskönyvet, arra is van válasz.

  Fejes Endre 1962-ben kiadott családregénye ötven év magyar történelmén keresztül mutatja be egy munkáscsalád életét. A legviharosabb történelmi idők jelennek meg a regényben, ám Pék Máriát nem érinti meg sem a forradalom, sem a holokauszt, rendületlenül készíti a túrós csuszát és a rántott halat.

162 éves levélben található az egyetlen recept, ami Arany Jánostól fennmaradt.

   Dragomán György második regénye a kelet-európai diktatúrák világát sajátos perspektívából mutatja meg. A történetet egy névtelen kisfiú meséli el tizennyolc epizódban, amivel a 80-as évek Romániájának eseményei egészen különleges árnyalatot kapnak, a gyerekkorú narrátor révén a tragikus történések izgalmas fordulatokká szelídülnek.