Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


Egy csapott evőkanál – Bittner Mónika: Halál a lakodalomban

 

 

 

 Móricz Zsigmond 1909-ben írt Tragédia című novellája számos interpretációt kínál az elemzőknek, a legkiemelkedőbbnek a részletezés és elhallgatás bravúros egyensúlyát tartom. A hiány megjelenése végig hangsúlyos, a főszereplő – Kis János – neve, a többi szereplőtől való elkülönülése és az éhség állandó megléte is kiemeli a reménytelen nincstelenséget. A novella címe előrevetíti, hogy ebben a történetben – noha a helyszín egy lakodalom – semmi jóra nem lehet számítani, Móricz fokozza azzal, hogy a tragédiát is kifosztja az ilyenkor megszokott (és áhított) magasztos elemektől. Kis János magányosan, egy törött villával indul megküzdeni a világgal, kienni a vagyonából Sarudyt. Egyedül harcol, el is bukik –  ahogy egy tragikus hősnek illik – ám az erkölcsi győzelem, a lélekemelő befejezés elmarad. Úgy halt meg, hogy „senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt. Reggel felé egy részeg fölbukott benne. A körorvos másnap fölboncolta…”

 Ebben a történetben az evés a halálhoz kapcsolódik, tudatosan vállalt, ám céltalan és értelmetlen megsemmisülés. Kis János, aki „olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra…Se nem erős, se nem gyenge…ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje megházasodott” a semmiből jött és úgy ment vissza a semmibe, hogy közben voltaképpen nem történt semmi sem.

 A tragédia a töltött káposztában levő egyik nagy darab hús miatt következett be, a receptet mégis a lakodalmi menüben megtalálható tyúklevesről osztom meg. Ez az étel önálló novellában is szerepel az egyik Móricz kötetben és egyébként is figyelemreméltó fogása a hazai konyhaművészetnek.

 Tyúkleves

 Hozzávalók

 1.5 kg tyúk (farhát, nyak, szárny, láb, fej, alsó káva, zúza, szív, máj, tüdő, vese)

 3 db sárgarépa

 3 db fehérrépa

 1 kisebb karalábé

 2 db zeller

 1 nagy db vöröshagyma

 1 db tv paprika

  2 csokor petrezselyem

  só, bors ízlés szerint

  15 dkg csigatészta

  3.5 l víz

 Elkészítés

 A megtisztított húsokat beáztatjuk 1-2 órára. A zöldségeket megtisztítjuk. Egy 5 literes edénybe betesszük a húsokat és a hagymát. Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Először nagy lángon melegítjük, amíg fel nem forr, utána kis lángra vesszük, és sózzuk, borsozzuk. A habját mindig szedegessük le egy szűrővel. A zöldségeket ízlés szerint feldaraboljuk és megmossuk. Ha a levesünk elforrta a habját, akkor belepakolhatjuk a zöldségeket és az összekötözött petrezselymet.

A vége felé kivesszük a petrezselymet, a hagymát és paprikát. Hagyjuk tovább főni a levesünket. Ha úgy látjuk, hogy megfőtt a leves, akkor kivesszük a tyúk lábát, és ha a lábujj porcairól és az ízületeiről kezd szétrepedezni a bőr, akkor jó. Elzárjuk, külön vesszük a zöldségeket és a húsokat. A levét hagyjuk egy kicsit leülepedni, majd finom szűrőn átszűrjük. Az edény alján hagyjunk két merőkanálnyi levest.

A maradék levest egy kis edénybe felforraljuk, és kifőzzük benne a tésztát. Ha megfőtt a tészta, nem szűrjük le, hanem lefedjük egy fedővel, és hagyjuk állni 20 percig. A levest a hússal, a zöldségekkel és a tésztával tálaljuk.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2021-10-15 14:00:00

 

Bittner Mónika (Szeghalom, 1978)

Az Egy csapott evőkanál rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.