Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Minden írónak megvan a maga keresztje, így mindenképp hasznára válik, ha jóban van az angyalokkal, de ha magával a Megváltóval is beszélő viszonyt ápol, az az irodalmi epifánia netovábbja. Ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, de van, hogy egyenesen az égből ereszkedik alá.

2036 húsvétján járunk – legalábbis Szappanos Gábor A zöld Krisztus című kisregényében –, amikor is egy író érkezik a Szentföldre, hogy erőt és ihletet merítsen a hely atmoszférájából egy készülő regényhez, a Jézus második eljövetele című könyvhöz. Az elbeszélő gyakorlatilag Szappanos „Gábriel” Gábor, a szerző alteregója, aki az eljövetelkor épp Jeruzsálemben tartózkodik turistaként, és az Úr megjelenését a Gecsemáni-kertből nézi végig. Nem is telik sok időbe, hogy e mennyei helyen elszabaduljon a pokol, az író hamarosan egy tankokkal körülvett városban találja magát, és a rossz ómenek egyre csak fokozódnak, vér szivárog az utcakövekből, és lezajlik néhány föltámadás is; különös, szokatlan alakú felhők gyülekeznek az égen világszerte; amerikai ufóvadászok ufók helyett négy lovast látnak vágtázni az égen. S mindez még csak a jéghegy csúcsa...

 

Hekl Krisztina kötete az elmúlt évtizedben a tárcanovella iránt megújult érdeklődés fényében tekinthető „trendinek” vagy épp a „magas” irodalomhoz képest triviális publicisztikai hangvételűnek. Bonyolítja a helyzetet a hangsúlyozottan autobiografikus kód, a homodiegetikus narráció és a folyamatos egzisztenciális reflexió. A Kerouac-mottó és a nyitó darab zárlata (és felemás módon ugyan, de a záró novella) megadja a kötet szemléleti kereteit: az úton levés filozófiája, a bizonytalan, a kiszámíthatatlan utáni vágy, a szabadság keresése tűnik a szövegek vezérmotívumának. Erre a nyugtalanságra, soha-meg-nem-elégedésre utal a cím is, jelezve a gyermeki idealizmust, amely a kötet első novelláinak álnaiv megidézett gyermekei perspektívájában alapvető szemléleti vonás. (Taknyontenyerellek, ha; Elbújok; Ottfelejtettek). Szerencsére a kötet egésze és néhány kiemelkedő írása túlmutat ezen a fogyasztható, jópofa, de jól ismert képleten.

 

(Kalligram, 2018, 280 oldal, 3500 forint)

A tapasztalat olyan értelemképződés színtere, amely megelőző várakozásokat állít szembe és új felismeréseket érlel. A dolgok megértése meg egyaránt feladat és egyfajta történés is. Így a lét jelenségekkel teli világában csak úgy igazodhatunk el, ha a lezárhatatlan események horizontjából kikukucskálunk a másik dimenzióba, a kitaláltba. És összevetjük a megálmodott konzisztenciát a tényekkel. Gerőcs Péter teljesítménye erre irányul.

tendencia, hogy az online kritikai praxis egyre elevenebb s ennek egyik mozgalmas színtere a Revizor. A Műút, a Litera.hu és a Kulter.hu mellett ott vannak a legprímább recenziók. S a Gerőcs kötet jó kritikákat kapott.

 

 

Petőcz András A macska visszatér címet viselő különös, 2018-as megjelenésű verseskötete1 fontos és figyelemre méltó darabja a szerző ezredforduló utáni, érett, letisztult költészetének. A könyv nem más, mint sajátos, fragmentált narrációjú, három felvonásos lírai elbeszélés, melynek két, gyakorlatilag kizárólagos szereplője az idősödő, világtól visszavonult, egy hegy tetején lévő kastélyban élő, látszólag megkeseredett és szemlélődésre hangolt költő, illetve egyetlen barátja, egy vele élő, különös fekete macska. A macska végül is közelebbről meg nem határozott okokból magára hagyja barátját, aki ezután nélküle kénytelen boldogulni egy láthatólag allegorikus-szimbolikus. zárt térben, melyet nemigen akarózik neki elhagyni. Mind a költő, mind pedig a macska igen összetett, komplex, nehezen dekódolható és számos értelmezési lehetőségek kínáló, szimbolikus karakterek, ez pedig a – kétségtelenül számos munkájában franciás irodalmi műveltségét, iskolázottságát megcsillogtató költőt ismerve – akarva-akaratlanul juttathatja az olvasók eszébe a XIX. század második felefrancia szimbolista alkotóinak műveit.

1 Hivatkozott kiadás: Petőcz András, A macska visszatér, Budapest, Orpheusz Kiadó, 2019.

 

Hekl Krisztina novelláskötetének fülszövegét idézve: „Kétféle ember van, az utazó és a nem utazó, legalábbis az ausztrál szobatársnőm szerint, aki az emeletes ágy tetején lakik. A nem utazó megveszi a házat, a kocsit, gyermeket nemz, és huszonnégy évig ki sem dugja az orrát a négy fal közül. Soha nem fogja megérteni az utazót, akinek egy nagy bőröndben elfér az élete.” (Kétféle)

A 36 novellát tartalmazó könyvnek már a borítója is beszédes: kinyitva egy tóparton háttal álló női alak sziluettjét láthatjuk egy darabokra szabdalt fekete-fehér fotón, amelynek jobb felső sarkában egy objektívre szállt szúnyog árnya látható. A szúnyogcsípés helye viszket, kizökkent minket a komfortzónánkból. Hekl Krisztina csattanóra kihegyezett, önéletrajzi ihletésű novellái is ilyen komfortzónából kizökkentő, a különlegesre, a szokatlanra, a kényelmetlenre fókuszáló írások; az utazásokhoz hasonlóan más szemléletet adnak, más megvilágításba helyezik az életünket.

 

 

 

 

Amikor megkérdeztem egy skandináv krimifogyasztó ismerősömet, szerinte mi a különbség a hagyományos meg a skandináv krimi közt, azt felelte, hogy az utóbbi mélyebb, hidegebb és sötétebb. Ha ennyi a népszerűség magyarázata, és ha sokan kifejezetten ezeket a részleteket keresik e kötetekben, vajon lenne okunk aggódni a hazai olvasóközönség lelkiállapota miatt? Tagadhatatlan, hogy a skandináv krimik betörése egyben önálló kasztot is alkotott itthon, hamar megvetették lábukat, csakúgy, mint a filmvilágban, hiszen egymás után viszik vászonra őket (Tetovált lány, Eltitkolt életek, Instant dohány), és noha nem regényadaptáció, mégis említésre méltó darab A híd című tévésorozat is. A műfaj főbb vonzereje talán a jellegzetes ridegség, a vészjósló mozdulatlanság és a bizonytalanság homlokzata mögött várakozó remény.

 

 

 

 

Álmunkban megteszünk valamit, amit nem akarunk megtenni, ugyanakkor képtelenek vagyunk olyasmire, amit szeretnénk.” A modern lélektrénerek szerint az álom aktuális helyzetjelentés érzelmi állapotunkról, és ezzel talán Freud is egyetértene. Vágyaink behálózzák teljes énképünket, meghatározzák cselekedeteinket még álmunkban is. Vágyunk, tehát vagyunk. Maga a vágy egy megfoghatatlan erő, amely a tudattalanból fakad, vagyis potenciális álomnyersanyag. Az álmokban nincs melléduma, se lacafaca, minden, ami nyomaszt, minden elfojtás, amit nem mertünk megélni, kegyetlenül a felszínre tör. Gyakran fájdalmasan, gyakran idétlenül és elég sűrűn szürreálisan. Az álmok szimbológiai rendszere azonban személyenként változik, ha úgy tetszik, minden emberhez külön álmoskönyvet kellene írni. Afrikában mindmáig élnek olyan bennszülött törzsek, amelyek úgy tartják, nem szabad felébreszteni az alvókat, nehogy lelkük kívül rekedjen a testükön.

 

 

Most olvastam el negyedszer Marczinka Csaba új verseskönyvét. Valószínűleg el kell olvasnom még egyszer, hogy igazán eljussak a lényegéhez. Miért ne – alig hatvanoldalnyi ritkásan szedett szöveg – lesz rá még egy órám. S remélem, a megértő szeretetnek sem leszek híján.

Új verseskötet? Ez így túlzás, hiszen – ahogy a versek végén akkurátusan feltüntetett évszámok is bizonyítják, nem új versek sorakoznak a lapokon. Néhányuk – köztük a legjobbak – felbukkantak már a szerző korábbi könyveiben is, sőt kötet-címadóként is megismerhettük egyiküket (Ki lopta el az ortho-doxámat?!), s a korai versek egyike-másika is ránk köszön.

Mi tartja össze a különböző (költői) korszakokban született alkotásokat? Könnyebb meghatározni, hogy mi nem. Nincs egységes textus, nincs egységes formavilág. Nincsenek elkülönülő ciklusok, még ha a könyv elején ezt is mímeli a költő. Mondhatnám: az elbeszélő költeményre hajazó kísérlet (Dévaj Szent Feri kalandozásai) ügyesen vezeti félre az olvasót.

 

 

 

Költői szerep- és világértelmezési lehetőségek az ezredforduló utáni Közép-Kelet-Európában

Megkésett utószó Petőcz András Európa rádió című verseskötethez

 

Petőcz András ezredforduló utáni költészetének egyik legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb műve 2005-ben megjelent Európa rádió című verseskötete,1 mely egyúttal határozott fordulópontot is jelent az avantgárd experimentális-vizuális költészet, a párizsi Magyar Műhely köre felől érkezett szerző életművében. Petőcz ugyanis e könyvben nem mást tesz, mint igen merészen és határozottan kipróbálja az ezredforduló utáni magyar líra által felkínált költői szereplehetőségeket, az avantgárd nyelv- és jelhasználattól pedig a hagyományos, tartalomközpontú, üzenetközlő és világértelmező költészet paradigmája felé fordul.2 Az egész könyv voltaképpen nem más, mint az európai, azon belül is a közép-kelet-európai és sajátosan magyar identitás költői értelmezésének kísérlete a posztmodern korban, európai és persze egyúttal egyetemes emberi értékek melletti elköteleződés szándékával, ám szükségszerűen nem kevés pesszimizmussal, szkepszissel és iróniával átitatva.

 

Egy levágott fül lélekrajza



Érzékeink jelentik világunkat, így ha valaki egyet elveszít, felerősödik egy másik, legalábbis ezt mondják. Képzeld el, hogy vak vagy, és mindenki segíteni akar, ha kell, ha nem! Képzeld el, hogy rejtélyes módon mindig megérzed, hogy a segítő szándék mögött más lappang, hogy csak azért jótékonykodik valaki, hogy nemesebbnek és jobb embernek érezze magát! Képzeld el, hogy már nem kell elképzelned semmit sem, mert az életedet uraló számos tragédia eltüntette belőled a színeket, talán oda, ahova az eltűnt színek kerülnek. Bezárul egy világ, de kinyílik egy másik.

Egy levágott, gazdátlan fül nem ablakpárkányra való, s ennek a horrorisztikus felfedezésnek még senki sem dolgozta ki olyan alaposan a lélekrajzát, mint hazánk nagy mesélője, Lackfi János Levágott fül című, legújabb regényében. A blikkfangos fülszöveg minden könyv legfontosabb eleme, s ebben az esetben találóbb nem is lehetne annak a helyzetnek a zanzásítása, amikor egy átlagos tizenhét éves srácnak eggyel több füle lesz a kelleténél.

 

 

 

Az álmok hasadását éljük 
Csikós Attila: Vidámpark

 

 


Ők nem vidám novellák, noha a kötet címe 
Vidámpark. Elrontott sorsok, eljátszott lehetőségek, elmúlt idők… Ám Budapest kopott bérházai közt olykor remény is csillan, hol egy szál cigarettában, hol egy fröccsben, hol a színes léggömbökben nyugvó csendben, hol az olcsó szexben. Tárgyilagos leírások, ridegek és kérlelhetetlenek, mint egy hintaló üvegszeme. A kötetnyitó novellában egy gyilkosság elhallgatott részletei vegyülnek a nosztalgiával.

 

Az író és a diktátor katasztrofális párosítás
Daniel Kalder: A pokoli könyvtár

 

 

 

 

 

 

 

Amikor nyáron egy könyvturiban kiszúrtam, hogy egy-egy leselejtezett Maót és Lenint 200 forint/darab diszkontáron vesztegetnek, rendesen bevásároltam, nem is sejtve, hogy egyszer majd előtanulmányok lehetnek recenzióhoz. Csupán azért vettem meg őket, mert fain kiadásban voltak, komolyan mutatnak a polcon, arról nem is beszélve, hogy ilyen kordokumentumokat már le se lehet tölteni igazán. Nem valószínű, hogy valaha is olvasni fogom őket, de vitathatatlan, hogy súlyos művek, emberi életek millióit kioltani képes tompa tárgyak.

 

MIÉRT BOLYONGANAK AZ ÉLŐK A TEMETŐKERTEKBEN?

 

Áll egy férfi az alkonyba borult domboldalban és sír. Nem hüppögve, nem káromkodva, csöndben csorognak a könnyei. Két dolgot sirat így az ember: amit megtett, és amit nem tett meg. Amit elkövetett, és amit elmulasztott. A vállvonogatások és az elmaradt hálacsókok miatt. A tovatűnt gyermekkorért és a sírba tett anyáért. A megállíthatatlan idő, a visszavonhatatlanul múlttá váló idő miatt.

Nincs megoldás, nincs feloldás. Csak a mágia, csak a varázslás marad. A kimondhatatlan kimondása. A férfi asztalhoz ül, előtte papír, írni kezd. Megpróbálja rendezni az életét. Utólag. Lehajtott fejjel, lecsupaszított lélekkel. Elrendezni. Ilyen egyszerű ez.

Egy-sze-rű?!

 

Ádám Tamás legújabb verskötete kereséskönyv. Lázasan keresi benne mindazt, bármit, ami magyarázatul szolgálhat a kínzó múlt felidézéséhez, segíthet feltárásához, megértéséhez, ami segíthet elviselhető jelenné változtatni a tovatűnt anyavédelmezte gyermekkor világát. A lelkiismeret-furdalás, a sajgó fájdalom könyve, a megkésett, az utólagos, kétségbeesett keresésé. Kereslek árnyékos lapulevelek, szégyenlős borókabokrok, hóbortos kalapú gombák tövében (Merre vagy?) – sorolja a megkésettség rémületében.

 

 

 

Az irodalmi irónia igazsága

Marczinka Csaba Dévaj Szent Feri és Matyinetti őrmester című verseskötetéről

 

 

Marczinka Csaba immár lassan harminc éve érdekes, sajátos, eredeti hangú alkotója kortárs magyar irodalmunknak, mint afféle szabálytalan, olykor polgárpukkasztó, posztmodern Diogenész – költő, történész, irodalomtörténész, próza- és drámaíró, újságíró, rádióriporter, amatőr színész, performer. Sajátosan élő és gondolkodó, számos művészeti műfajjal kísérletező, besorolhatatlan, afféle igazi neoavantgárd, polihisztorféle értelmiségi. 1967-ben született Budapesten, azóta itt él és alkot, az ELTE BTK magyar és történelem szakjain szerzett tanári és bölcsész diplomákat, és már egészen fiatalon tagja volt számos művészeti kezdeményezésnek.

Egyéb figyelemre méltó munkássága(i) mellett költőként is húszévesnél hosszabb szakmai múltra tekinthet vissza, hiszen 1994 óta publikál, első verseskötete 1997-ben jelent meg Előszó a halálhoz címen, és kritikai recepciója szerint még kissé elhamarkodott, kiforratlan költeményeket tartalmazott. Ezt követte 2001-ben az immár sokkal kidolgozottabb, egy sajátos, egyéni lírai hang ígéretét sejtető Ki lopta el az ortho-doxámat? című második verseskötete, mely után a verseskötetek szintjén hosszú szünet következett. 

 

 

Sylvia Plath és Virginia Woolf találkozása

 

 

 

 

Abafáy-Deák Csillag Nem könnyű szeretni című új novelláskötetében sokféle élet és sokféle halál mutatkozik be sokrétű történeteken át. Vergődésekről, tévedésekről, szorongásokról és várakozásokról olvashatunk, a részletekben rejlő, ki nem mondott, ám veszélyes igazságokon lebegve. Mindezek ellenére a tényszerűen kínáltszövegek belső zenéje senkit nem akar lenyűgözni, miközben a hétköznapi történéseket magasabb szintre emelik a szűk terek és idők, melyek a kételyeket lényeggédesztillálják.

 

A nagymonográfia  felé?

 

Kántás Balázs: Élő-beszéd-mód. Esszéisztikus kismonográfia Kemény István költészetéről

 

 

 

 

 Kántás  Balázs irodalomtörténeti munkásságában – Paul Celan  lírája mellett – központi szerepet kap a mai magyar költészet fő irányainak kutatása. Ez utóbbi vonulaton belül is kiemelten foglalkozik Kemény István lírájával. Élő-eszéd-mód című esszéisztikus kismonográfiájában elsőként igyekszik felvillantani Kemény lírájának főbb vonásait, s ugyanakkor igyekszik e líra fejlődési tendenciáit is felvázolni. Különösen egy fontos tendenciát hangsúlyoz: az élőbeszédszerűség erősödését, a köznapi (néhol argó jellegű) kifejezések előtérbe kerülését. Ezt tartja az érett Kemény-líra fő vonásának, no és persze a közéleti tematika hangsúlyosabbá válását. E tendenciákat egyfajta sajátos klasszicizálódásként ábrázolja.

 

Tengerjáró komp

Az eső kopogása a félelmeken

(Szeles Judit: Szextáns, Magvető-JAK, 2018.)

            Van egy kifejezés, ami az intelligens tervezés (teremtés) tudományos fogalomtárából való. Egyszerűsített összetettség. Azt szeretné kifejezni, hogy léteznek a természetben kompakt rendszerek, melyeknek annyira összehangolt a struktúrájuk s olyannyira egymásba forrtak elemeik, hogy képtelenség kivenni bármelyik alkatrészét anélkül, hogy a teljes egész ne álljon le! Nem lépésenként jött tehát létre a dolog, hanem egyetlen „pillanat” alatt. Egybeforrt. Úgy, hogy előtte valaki kigondolta. Azután inspirált állapotban meg is csinálta.

            Ez a szókapcsolat használatos a véralvadás és az emberi immunrendszer jellemzésére. A módszer (vagy jelenség?) a darwini evolúció cáfolatának leírásában is szerepet kapott. Tehát egy szétszedhetetlen, organikus egység áll előttünk, mint például ez a szöveg(együttes), amit élvezettel olvas, akinek elege van a megfelelni vágyás irodalmiságából.

 

Vitaminkúra a honi literatúrának

 

Vicces? Igen. Hiánypótló? Lehet. De vizsgáljuk meg a jelenséget most egy kicsit más szemszögből. Amikor valakiről paródia készül, az nagyon jó jel! Többek között annyit jelent, hogy az illető stílusa és hangvétele jellegzetes, életműve érett, fenn fog maradni, mert ő már lerakott valamit az asztalra, nem pedig őt rakták le. Ugyanakkor hatalmas kihívás egy szerzőt kifigurázni, hiszen agyban többször át kell forgatni az alany eszköztárát, színét, illatát, pár termését, életkedvét, életkedvtelenségét, megismerni belőle annyit, amennyi papíron, lapra szerelve átcsepeg. 
Bödőcs Tibor bebizonyította, hogy nem csak a stand-up műfajában penge, de a tollal is jól bánik, ugyanis megírta első könyvét Addig se iszik címmel, melyben olyan íróikonokat parodizál, mint Hemingway, Krasznahorkai, Márquez, Proust, Rejtő, Ottlik, Örkény, Kertész, Kosztolányi, Márai, Hamvas, Esterházy, Parti Nagy vagy Hrabal.

 

 

„Van olyan ég, melyben otthon vagyunk."

(Balla Zsófia: Más ünnepek)

 

       Ha a kötetet jellemző játékosság és transzcendencia felől közelítünk Balla Zsófia verseihez, azt mondhatnánk, már a családi névadás is költészetre predesztinálta: nevének megfordításákor -- Zsófia Balla – egy daktilusból és egy spondeusból álló hexametervég csendül a fülünkbe. Nyomatékot adhat játékunknak a zsidó származáshoz kapcsolható kabbalisztikus névmágia és Balla Zsófia zenei végzettsége is. Más ünnepek című kötetét 7 év hallgatás után jelentette meg, s különös észrevételnek tűnhet, hogy az utóbbi 3 verseskötete rendre 7 éves szünetek után látott napvilágot: A nyár barlangja 2009-ben a 2002-es A harmadik történet után, ez utóbbi pedig az 1995-ös Ahogyan élsz előtt. Ez a „számmisztika” a 2016-os dantei belső utazásként felfogható Más ünnepek kötet 9 ciklusból álló felépítésén is megmutatkozik, s talán az sem véletlen, hogy a címadó ciklus a kötet aranymetszetében, a 6. részben található.

 

Kis könyv a szorongásról

(Bak Rita: Csillaganya, Parnasszus Könyvek, Budapest, 2018)

 

Bak Rita verseinek alapja egy-egy asszociációs lánc, amelyben a képzelet, az érzések összetettsége egyfajta narratív logikává szerveződik a maga nehezen megragadható módján. Ennek nyelvileg a legelemibb, a szabad asszociációt és a pszichoanalízis módszerét idéző formája a nyitó versben alkalmazott megoldás: a Kontraindikáltban szavak és szintagmák sorakoznak egymás után, minimális figurativitás mellett, leginkább szürrealista metaforákat alkalmazva, időnként állva csak össze versmondattá. A versek zömében, akár szabadversről, akár rímes darabokról van szó, teljes mondatok rejtik az asszociációs logikát, amelyben a halál, a csend, a magány, a szorongás képei egyesülnek. A személyes élmények verssé formálásához szükség van egyfajta távolságtartásra, művészi távlatra, amit megnehezít az érzelmi bevonódás, a traumatikus élmények elevensége. Ilyen esetben a vers a szerző szempontjából terapeutikus haszonnal jár, az olvasó azonban az érzelmi felfokozottságot kívülről, közhelyként fogja szemlélni, a művészi hatás, a megérintődés elmarad. „A fájdalom / örökké visszatérő / tőrdöféssel / belémhatol.” (Sebek) Ebben a transzformációs folyamatban kétségkívül nagy segítség az a reflexív viszony, amit a szerző pszichológiai képzettsége nyújt, és aminek jelzései időnként a versekben is megjelennek (Az én koromban). Ennek ellenére a prózai konstatálás és a kimondás nyíltsága nem hagy teret sem a lélek homályos és logusan nem magyarázható mélységeinek, sem pedig az olvasó fantáziájának: „Valahogy soha nem volt barátom / az álommanó, / mindig csak az árnyak leselkedtek / a hálószobában / a szekrényekben, / a folyósón, és nem / tudtam, hogyan bújhatnék el előlük. / Ők bújtak el előlem / és bármikor rám támadhatnak még ma is.” (Egerek kaparásznak) Az élményszerűséget, az átélhetőséget és a költői megformáltságot egyaránt erősítené, ha a sorokba tördelt ténymegállapítások hagynának üres helyeket, felvetnének kérdéseket, költői eszközökkel, erősebb poétikai tudatossággal közelítenének a kifejezendő tartalomhoz, nem csupán a visszaemlékezés és a jelen önboncolgatásának szomorúságát közvetítve.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal