Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


Egy csapott evőkanál – Bittner Mónika: Corry néni gyömbéres kalácsa

    Az összes Mary Poppins történetből Corry néni édességboltjáról szóló volt rám a legnagyobb hatással. Akármikor eszembe jut az a rész, méz és gyömbérillatot érzek, karamellt, narancsot, csokoládét, kávét. Látom Corry nénit, akinek a korát pontosan senki sem tudja, de néhány elejtett mondatából arra következtethetünk, hogy több, mint ezer éves, az ujjai cukorból vannak, ha egy gyerek szomorú, csak letöri az egyiket, hogy megvigasztalja és amire a lurkó megvigasztalódik, Corry néni keze újra ép. Két lányával, Annival és Fannival vezeti az édességboltot, ahol isteni dolgokat lehet kapni, de amint kilépünk az üzletből és megyünk pár méter, visszapillantva azt látjuk, hogy eltűnt a cukorillatú hely, sőt a rejtélyes utcának is nyoma veszett. Ha nem himbálózna a kezünkben a spárgával átkötött selyempapírba csomagolt gyömbéres kalács, az ember azt hinné, álmodta az egészet.

Furcsa, hogy a filmváltozatból pont ezt a részt hagyták ki, bár azt gondolom, P.L. Travers nem emiatt utálta tiszta szívéből a Walt Disney-féle giccset. A premieren az író magából teljesen kikelve hagyta el a vörös szőnyeges ünnepséget, egy rakás dolgon akart volna változtatni, ami nem nyerte el a tetszését, Walt Disney viszont a szerződésre hivatkozva félmosollyal csak annyit közölt: „Ez a hajó elment, Pamela!”

Szó, mi szó, a film és a könyv nem sok mindenben egyezik egymással, az eredeti történet szereplői jóval kifinomultabb humorral rendelkeznek és a regény a lélektani sokszínűségnek is több teret enged, mint az amerikai verzió. Én egyébként szeretem a Julie Andrews által megformált Mary Poppinst, mi több az összes szereplő kitűnő a filmben. A táncoló pingvineket viszont tényleg ki lehetett volna hagyni, annál a résznél jött igazán indulatba P.L. Travers.

 

Hozzávalók:

 

    60 dkg finomliszt

    4 dl langyos tej

    8 dkg barnacukor, melasz

    néhány szem ánizsmag

    vanília-kivonat

    késhegynyi só

    1 kiskanál őrölt gyömbér

    1 kiskanál őrölt fahéj

    1 nagy narancs reszelt héja

    2 marék aprított aszalt gyümölcs vagy mazsola

    8 dkg teavaj

    1 csomag száraz élesztő

A kalács tetejére csillagcukor

Elkészítés:

Az összekevert száraz hozzávalókhoz tesszük az olvasztott vajat, majd hozzákeverjük a barna cukrot, a melaszt és a forrásban lévő vizet. Ha langyosra hűlt a keverék, adjuk hozzá a tojást lassan összedolgozva. Csomómentesre kavargatjuk, a kész masszát tepsibe öntjük és 30-35 percig sütjük. A kalácsot vágjuk tizenkét plusz egy részre, a szeletekre tegyünk egy-egy papírcsillagot. Miután a kalács elfogyott, a csillagokatt rejtsük el valahova, aztán éjszaka, ha motozást hallunk, ne ijedjünk meg. Anni és Fanni jött el a csillagokért, hogy összeszedjék és feltegyék az égre.

  
  

Megjelent: 2022-08-19 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.