Videó

Szénégető Richárd videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Kovács katáng Ferenc: „Az ég az én tengerem. / Partjain lakom. / Itt virradnak rám a reggelek, / itt borulnak rám / az alkonyok.” (Zsoltár) – Mielőtt legújabb kötetedről kérdeznélek, emlékezzünk meg néhány szóval az előzőről, az In illo tempore – Kézzel írt teremtéshimnuszokról (Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2018). Suhai Pál íróbarátunk Kosztolányi soraival jellemezte műremekedet: „A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség.” Hogyan jut eszébe valakinek, hogy míves, kiformált betűkkel egy egész kötetre való verset saját kézzel vessen papírra és publikáljon bibliofil kiadásban? Nyilván nem így írod a bevásárlólistát, vagy nem ilyen kalligrafikus formában hagysz üzenetet a hűtő ajtaján. Elmeséled nekünk ennek a különleges folyamatnak a történetét?

 

Hegyi Botos Attila: Valójában az Egyedül a Nap után írtam az In illo temporét: noha könyvben előbb jelent meg az utóbbi. Jól emlékszem a koraőszre, ami után nekifogtam. A szokottnál több aljasság, szenny ért akkor. Visszaadni (adni egyáltalán) effélét nem természetem, búfelejtéshez pedig írmagnyi kedvem se volt. Inkább – élve a lehetőséggel: még több mindent vontam meg magamtól, egyik napról a másikra elhagytam a cigarettát, a reggeli kávét, az alkalmankénti borozgatásokat; az étrendet böjtire fogtam, közlekedésre csak lábat használtam. Ez csak alapból napi 30-40 km hajnali és esti járást jelentett a hegyek s a belvárosi munkahely pincecellája között.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 

Szabó Imola Julianna író, költő, illusztrátor és nem utolsósorban három gyermek édesanyja. Ahogy mindannyiunknak, 2020 igazi hullámvasút volt számára is, tele magas hegyekkel és még mélyebb völgyekkel. Sokat tanulhatunk abból, ahogy az irodalom és képzőművészet átsegítette a szerzőt stroke-on, műtéten, afázián és koronavírus-járványon. A maga érzékeny, intuitív és magával ragadó stílusában mesélte el, mit jelentett és tanított neki ez az év.

Emlékszel még, milyen érzésekkel, tervekkel, szándékokkal vágtál bele 2020-ba?

Kerek évnek tűnt. Annyit tudtam, hogy legkésőbb tavasszal kibújik a pocaklakóm, és a kisfiam első osztályos lesz, a lányom pedig felsős. Mindkettő izgult a változástól, és nagyon vártuk a legkisebbet. Egyéni kiállításra készültem, meg a lengyel könyv körüli munkálatokra. Izgalmas nemzetközi projektbe is kaptam meghívást, ami nagy örömmel töltött el. Valahogy úgy tűnt, hogy minden olyan magától értetődően halad egy különleges egyensúly felé. Varázslatos és természetes szülésünk volt a férjemmel, aztán eltelt egy hét, és jött az első nagy Covid-hullám. Gyermekágyasan nagy kihívás volt az online oktatás és a home office, meg a pici egyszerre. Próbáltunk sokat nevetni az abszurd helyzeteken, amikben éppen tárgyalókra osztottuk a kicsi házat, hogy a magyarórát és a meetinget se zavarja az éppen még csecsemő Olívia és az óvodai feladatokkal bütykölő hétéves.

Tovább a marieclaire.hu cikkére >>>

 

PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA TURCZI ISTVÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL

Turczi István József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima díjas író, műfordító, irodalomszervező, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője. Kreatív írást 1995 óta tanít az ELTE BTK-n, előadott többek között a budapesti Médiaintézetben, a Magyar Íróakadémián és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációs Intézetében. A Budapesti Metropolitan Egyetem írásművészet továbbképzési szakának alapító vezetője volt. A Parnasszus írócsoportjának a mai napig havonta tart csoportos műhelyfoglalkozásokat.

Az egyetemi oktatásban oktatóként hány ember vett részt a teljes folyamatban? Ők milyen szerepet töltöttek be? Kiválasztásuk milyen szempontrendszer alapján történt?

A tanszakvezető személye mellett az egyes szakterületek felelősei voltak a képzés állandó szereplői, ez kurzusonként 5 főt jelentett. A félévente változó meghívott előadók száma a teljes kurzus alatt 10 fő volt.

 

Milyen formában valósult meg a képzés?

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

Két kategóriában osztottak díjat a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál első, on-line felvonásában.

 

A rövidfilmek versenyében Dina Velikovskaya Ties (Kötelékek) (lásd fotó) című filmjének ítélte a zsűri Best of Anilogue díjat és az Anilogue közönsége idén ugyanazt a filmet találta a legjobbnak. A gyerekeknek készült animációk versenyének győztese Aliona BaranovaLeaf (Falevél) című animációja. Mindkét rövidfilmes díj 1000 eurós pénzjutalommal jár.Orosz Judit Odakint című alkotása a gyermekfilmes zsűri külön elismerésében részesült.

Tovább a cseppek.hu cikkére >>>

 

A cseh kocsma, vagy cseh nevén hospoda, egy kultúrjelenség. Egyáltalán nem csak viccből lehet azt mondani, hogy egy intézmény. Azt elképzelni, hogy Csehszlovákia ötlete és későbbi, kézzelfogható valósága kocsmaasztal mellett született meg, nagyon vonzó elképzelés, és egyáltalán nem áll távol a valóságtól. 

 

A hatvanas évek végén, amikor még nem teljesen nyilvánvaló, hogy a cseh irodalomban milyen karriert fut majd be a cseh söröző, Bohumil Hrabal kiad egy kötetet, melyben a kedvenc írói néhány rövid történetét gyűjti össze.[1] Ő maga nagyon keveset ír a neve alatt megjelenő kötetbe, éppen csak a legszükségesebb pár sort a bevezetőben, néhány gondolatot a kedvenc szerzőiről, Erbenről, Kafkáról, Hašekről, Demlről, majd közöl egy anekdotát, ezt próbálom most röviden összefoglalni: a két háború között Édouard Herriot francia miniszterelnök egy magas beosztású cseh külügyminisztériumi alkalmazott kíséretében meglátogatta az Arany Tigrist. Herriot észrevette egyik ismerősét a kocsmában, és odaszólt kísérőjének: „Az ott Malypetr házelnök, de a mellette ülő urat nem ismerem.” Erre a cseh kísérő kisegítette: „Az egy festőmester.” Herriot akkor megint észrevett valakit, és ismét a kísérőjéhez fordult: „Az ott a közigazgatási bíróság elnöke, de aki mellette ül, azt nem ismerem.” Ezt már a kísérő sem tudta. Ekkor odahajolt Herriot másik szomszédja, és azt mondta: „Az egy gyertyaöntő.” – Herriot meglepődve fordult az addig ismeretlen szomszédhoz: „És maga kicsoda?” Az felemelte a korsóját, és annyit mondott: „Én kérem egy házmester vagyok.” Ekkor Herriot ünnepélyesen kijelenti: „Uraim, tévedés! A demokrácia nem Franciaországban van, hanem itt!” Az igazság az, hogy ezt a rövid történetet most nem is Hrabaltól idéztem, hanem az Arany Tigris honlapjáról,[2] ott pedig Karel Hulata fogadós osztotta meg. De ez így tökéletes.

Tovább a szifonline.hu cikkére >>>

 

A szexkereskedelem Magyarországon olyan, mint a sorozatgyilkosság a Szovjetunióban: hivatalosan nem létezik. Ugyan a statisztikákban nincsenek magyar áldozatok, a menedékhelyeken igen. Róluk és segítőikről készített dokumentumfilmet Schwechtje Mihály, amellyel el is nyerte a legjobb magyar film díját az idei Verzió  Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.

 

Schwechtje az (HBO GO-n megtekinthetőAki bújt, aki nem című 2018-as kisfilmjében olyan gyerekek szemszögét használva hívta fel a figyelmet az emberkereskedelem problémájára, akik a szegény falujukból egy luxusautóba kerülve mit sem sejtenek arról, milyen jövő vár rájuk. A Védelem alatt-ban a rendező immáron dokumentumfilm formájában foglalkozik azokkal az áldozatokkal, akik élve ki tudtak kerülni ebből az ördögi körből és most a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával próbálnak talpra állni. 

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

Az ember nemcsak „politikon zoon”, azaz politikai állat, aminek Aristoteles mondotta. Nemcsak társadalmi viszonylatok függvénye és mozgatója, hanem eredeténél fogva a természetnek növénnyel, állattal egyivású sarjadéka. Ezek a biológiai gyökérszálak szétfejthetetlenül a szerves élet egyetemes mélyvilágához fűzik. De ugyanilyen alapvető és elevenbevágó összefüggések kötik az embert a matematikai törvények, a mértani formák világához.” Ezeket a sorokat Kállai Ernő írta 1947-ben, a „Misztótfalusi” könyvesboltban rendezett Új Világképkiállítás zárszavaként megjelentetett rövid szövegében. Mintha egy kurátori programot olvasnánk a 2020. októberében Pécsett, a város egykori patinás kávéházának, a Nádor Galériának termeiben sajnálatosan rövid ideig látható CO-WORK című kiállításhoz. Márpedig itt kurátor nem volt. A műveket összeterelő koncepció is a co-work jegyében együtt kiállító művészeké: Orosz Kláráé, Roskó Gáboré, Szíj Kamilláé. Ahogy az ilyenkor illik, beszéltem mindegyikükkel. Nem hangzott el Kállai neve, nem hivatkoztak a bioromantika őhozzá köthető (bár tudjuk, nem általa kezdeményezett) nagy hatású teóriájára. Én pedig nem provokáltam őket.

Tovább a balkon.art cikkére >>>

 

Tulajdonképpen egy nap alatt létre lehet hozni egy olyan előadást, amely a nézőnek is élmény, és mellette a színházi szakma figyelmét is fel lehet hívni vele egy-egy szövegre…”

A Líra és Logika Teátrum nyolcrészes sorozatának minden egyes estjén egészen pontosan ki fog derülni, hogy „itt mire gondolt az író”, ugyanis ismertebb és kevésbé ismert szerzők szcenírozott olvasószínházi előadásként maguk állítják színpadra darabjaikat. Első alkalommal Kutszegi Csaba Francia négyes című munkája látható a Jurányiban, október 19-én. Kutszegi Csaba ötlet- és projektgazdaként is jegyzi a sorozatot, Drubina Orsolya amellett, hogy a második bemutató szerző-rendezője, egyben „hangyaszorgalmú háttérmunkásként bábáskodik” az előadások létrejötte mellett, Zalai Szilveszter pedig, aki most végez az SzFE dokumentumfilm-rendező szakán, az előadások rögzítéséért, valamint a hang- és fénytechnikáért felel. Nem csupán a különös kezdeményezésről, szövegminőségről, egomániáról és az első bemutatóról beszélgettünk, de szóba kerültek a színházak és független társulatok zárt szerzői körei, miként az is, hogyan lehetne elérni, hogy már maga „kortárs” jelző ne ijessze el a legtöbb embert.

 

Hogyan látjátok a kortárs magyar dráma helyzetét?

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

Roskó 2015-ös kiállításának címe: Az átkozott remény. Az ott bemutatott nagyobb méretű kompozíciók jelekre és az azok közötti viszonyokra épültek, és nélkülözték a narrativitást. A jelenlegi kiállítás  a száz évig is élő barlangi vakgőtével  mintha reflektálna az öt évvel ezelőtti kiállításra, és Roskó nem adná fel a reményt, vakon sem. Vagy talán éppen hogy feladta. A barlangi vak gőte pontosan száz év után támad, mindenütt ott van, a levegőben is, a spanyolnátha után száz évvel COVID19. Méghogy kopoltyúi vannak, ez a vírus csápja, ami bármihez odatapad, és hogy vak lenne, az se biztos, napvilágra jött. Pusztít, rózsaszín álruhában. A múltból jön, mintha Trianon centenáriumot szeretné még szomorúbbá tenni. Határokat feszeget.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 

 

1749: Nagyrészt még ma is él a letört orgonaág fölött zokogó, éhező „Pierrot” képét festő romantikus elképzelés a költőről, holott a versalkotó szerepe és alakja – és ezzel együtt a költészet fogalmának a tartalma is  szüntelenül fejlődik. Manapság teljesen természetes kidomborítani egy-egy irodalmi alkotás zenei vagy vizuális oldalát, éppúgy, mint hangsúlyosan szóhoz juttatni a saját verseit előadó, azaz végső soron színészkedő szerzőt. Nem ritkaság tehát, hogy egyre több mai költő olyan sokoldalú mestere a művészetének – vagy művésze a mesterségének –, aki nem kíván elrejtőzni a könyvek és folyóiratok lapjai mögé, hanem közvetlenül a közönség előtt alkot(kísérletezik), s így aztán nem csupán a megírt szöveggel, hanem teljes egyéniségével képes befolyásolni a műveit befogadó közönség világképét... Te amúgy szoktál találkozni ezzel a túlzott, de rosszul felfogott „hagyománytisztelettel”?

 

Jaromír Typlt: Tudom, miről beszélsz, bár szerintem egyszerűen csak szemellenzősek vagyunk: saját magunkon és a korunkon kívül nem látunk mást. Sajnos nem tudjuk lejátszani a valaha volt költők kép- vagy hangfelvételeit, de biztos vagyok benne: nagyon is meglepődnénk egyik-másik holt pályatársunkon, hogy ma, szemtől szembe a közönségével milyen hatásos performansszal rukkolna elő! 

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 

Valahogy úgy készülök, mint a gyerek arra az első karácsonyra, mikor már tudja, hogy nem a Jézuska hozta a fenyőt. Nem csodára várva indulok, de bízva abban, hogy emberi, szép ünnep lesz.” A 80 évesen 2020. december 5-én elhunyt Pécsi Ildikóra emlékezünk.

 

Eltávozott a magyar kulturális élet egy kardinális egyénisége. Hiánya fizikai síkon érzékelhető lesz, energiája, különleges spiritusza azonban véglegesen bevésődött a hazai kollektív kulturális köztudatba. Gazdag, színes életszagú örökséget hagyott az utókorra.

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

Darvasi prózájában nem kerülhetünk közel a szereplőkhöz, tetteik mozgatórugói sokszor megfejthetetlenek, az egyes események közti logikai kapcsolat kikövetkeztetése is akadályokba ütközik. A Magyar sellő ezt az élményt tágítja világ- és szövegszervező elvvé, összegzését kínálva az életműnek.

 

A kijelentés, miszerint Darvasi László új kötete a hatalomról szól, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A bemutatott hatalmi technikák az ábrázolt kor és térség sajátosságaiként értelmezendők? A szöveg esetleg egy allegorikus olvasat kialakítására bátorít, a leírtakat saját jelenünkre kell vonatkoztatnunk? Vagy a regény a hatalomgyakorlás tértől és időtől független, általános jellemzésére vállalkozik? Ám egy negyedik értelmezői szempont tűnik a legizgalmasabbnak, amely a hatalom témáját a Darvasi-próza elbeszélői pozíciójára vonatkoztatja.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Úgy véli, ilyen nincsen: karmester negyven alatt. Ő ennél még fiatalabb, viszont egyre gyakrabban halljuk a nevét. Rajna Martin a legfiatalabb dirigens volt, aki Junior Príma-díjat kapott, számos hazai zenekarral dolgozott már együtt. Azt mondja, ehhez a szakmához nem lehet eleget tudni, és éppen ez benne a jó.

Egy interjúban azt mondtad, negyven éves kora előtt nem lehet senkit karmesternek nevezni. Miért gondolod így?

Egy fiatal felnőtt nem tud olyan érettséggel hozzányúlni egy műhöz, mint egy tapasztalt kolléga. Nem elsősorban a dirigálásról van szó, hanem arról, hogy a karmester rendelkezik-e elég ismerettel és tapasztalattal a zeneműről, a zeneszerző életművéről, a korról, amelyben az adott mű íródott, zeneelméletről, művészettörténetről, filozófiáról, irodalomról, de legfőképpen a világról és az emberekről. De lehet, hogy igazából ez a negyven nem is negyven, hanem inkább ötven. Hatvan. Ehhez a szakmához szükséges felkészültség sosem lehet teljes. Ez a jó benne.

 

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

Agg Lili Invitation to Practice Boredom című kiállítása a Nagyházi Contemporaryben saját, még korábban megkezdett gondolati körét és technikai eljárásait folytatja, illetve tágítja tovább a képviharként felfogott 21. századról és az ember ebben elfoglalt helyéről, de az ismét elrendelt kijárási korlátozások sajátos kontextusba helyezik munkáit, ami csak megerősíti egyébként is értelmezői kontextusokra reflektáló koncepcióit. 

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Óóó, egek, Tom szomszéd!

Mindig is tudtuk, hogy a világ legszimpatikusabb és legszerethetőbb embere Mr. Hanks, A Szomszédember, aki mindenkivel kedves, mindig van egy jó, tanító bölcsessége és akire soha, de tényleg soha semmi rossz nem mondható. De mi van akkor, ha mindez túl szép, túl hihetetlen és valami mégis megbújik a selymes, nyugodt hang és a piros kardigán mögött…?

A nem igazán emberbarát Lloyd Vogel (Matthew Rhys morózus Perry Mason formában), a cinikus újságíró is gyanakodva figyeli a vele szemben ülő gyermekműsor-legendát, Fred Rogerst (Tom Hanks legutolsó Oscar-jelölése). Annál is inkább, mert épp most történt meg, hogy Mr. Mókás Rogers pár kedves mondattal észrevétlenül visszájára fordította az interjút és már ő faggatja az Esquire rutinos munkatársát…

Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>

 

Virtuális adventi kalendáriumot indít „A művészet mindenkié" címmel december elsejétől a Müpa a weboldalán. Decemberben mindennap kinyílik a Müpa digitális adventi kalendáriumának egy-egy ablaka, amelyek mögött minden alkalommal irodalmi különlegességek, klasszikus és könnyűzenei csemegék vagy exkluzív, eddig soha nem látott felvételek lesznek elérhetők - közölte az MTI.

 

Az intézmény a virtuális naptárral szeretne különleges élményt nyújtani mindazoknak, akik szívesen kapcsolódnak be a közös ünnepvárásba. Emellett az intézmény Müpa-ajándékutalványokkal is készül az ünnepi időszakban. Azok a látogatók, akik legalább 10 000 forint értékben ajándékutalványt vásárolnak, további 1000 forintos utalványt kapnak ajándékba.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Korábban megjelent már a pécsi Széchenyi és a Séta tér a fotóesszék sorában, Cseri László fotóesszéje most három újabb belvárosi teret, a Jókai, a Kossuth és a Színház teret mutatja be.

 

A Jókai tér, korábban Kis tér, keleten a Széchenyi térbe fut bele, északon a Ferencesek utcája, délen pedig a Jókai utca határolja. A téren 1960 előtt még villamos közlekedett, 2001 óta már autóforgalom sincs. Az egykori villamossínt 10 méter hosszúságban megőrizték a tér északi részén. Mai formáját 2001-ben kapta, amikor az új burkolattal együtt egyéb elemek is megjelentek: Pál Zoltán szobrászművész szobrai és Bencsik István egyik alkotása.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

 

Peer Krisztián és Tóth Krisztina is ott van az új, VII. kerületi alkotói támogatást elnyerő szerzők között.

 

Szücs Balázs, a Párbeszéd VII. kerületi egyházügyi, civil és kulturális alpolgármesterének javaslatára e héten elindított pályázat elsődleges célja megmutatni, hogy kizárólag szakmai alapon is lehet támogatni független kulturális és művészeti projekteket. Nyilvánvaló célja még, hogy állandó helye és szerepe legyen a nívós kortárs kultúrának a kerületben, Erzsébetváros kulturális életét is erősítve.” – Így szólt októberben az első alkalommal kiírt Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj felvezetője. 

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

 

Fuss (Run) érzékeny és izgalmas történet egy összeomló kapcsolatról, és nem mellesleg évtizedek óta az első olyan élvonalbeli thriller, ahol mozgássérült színész a főszereplő.

 

Aneesh Chaganty filmje, a Fuss a koronavírus-évad egyik meglepetése még akkor is, ha a rendező most mellőzte a formanyelvi újításokat. Az indiai származású, akkor mindössze 27 éves Chaganty 2018-ban a Keresés című filmmel szerzett nevet magának, amely végig virtuális képernyőkön bonyolódott (még korábban pedig a Google Glass-ról komponált alkotást), mostani filmje azonban konzervatívan, szinte hagyománytisztelően megalkotott thriller, ami ennek ellenére is kiemelkedik műfajából.

Tovább a filmtekercs.hu cikkére >>>

 

"NagyPécs" egyik kerülete a "Magyarvelence". (Fottás: Janus Pannonius Múzeum)

 

Baranya megye több, mint a felét foglalná el a megaváros, ha megálmodójának tervei valóra válnának.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményének ezredfordulós rendezésekor egy elfeledett, ám mindenképpen figyelemreméltó kollekciót fedeztek fel a muzeológusok munkahelyük raktárának mélyén. Baranya megye központja úgy volt 110 darab nagyméretű összehajtogatható akvarellen megörökítve, hogy abból csak a dzsámi és az előtte álló Szentháromság szobor volt beazonosítható, a többi gigantikus méretű épület, városi palota, szökőkutakkal tagolt hatalmas tér, fákkal szegélyezett széles sugárút, folyók és műemlékek nem. A valószerűtlen színekkel lefestett Pécs kitalált világvárosként, az eredeti égi másaként köszöntött vissza a leporellószerűen kihajtható csomagolópapírokon. Míg egyes látképek konkrét, csaknem mérnöki tervként mutatták be a pannon dombokon elterülő települést, addig a „maradék” vegytiszta fikcióként, expresszív, a város azonosítható elemeit kvázi nyersanyagként felhasználó, a város szubsztanciáját, karakterét átfogalmazó grafikák voltak. A képek többféle történeti stílusban prezentálták a világvárosként lüktető Pécs látképét, kitalált városrészekkel, gigantikus méretű gótikus katedrálisokká alakított kis templomokkal, néhol már karikatúrába hajolva: mintha a város vélt vagy valós provincializmusát próbálná a nagyratörő álmokkal ellensúlyozni. Anghy András művészettörténész szerint ezek a festmények ráadásul szoros rokonságban állnak Surányi Miklós „Kantate” című regényével is, ahol a Mecsek alatti kisváros lakói a világvárosi lét felé vágyódnak, de sorsuk végül a helyben maradást mutatja. Mivel mindegyik futurisztikus városképvízió szignóval, évszámmal és egy értelmező írással is el volt látva, így komoly kutatásra nem volt szüksége a muzeológusoknak, hogy megfejtsék, ki is festette ezeket a vedutákat.

Tovább a falanszter.blog.hu cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal