Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Kukorelly Endre Fotó: Gordon Eszter

Kukorelly Endre József Attila-díjas írónak rövidesen megjelenik legújabb könyve, a Laikus tájékozódás. Művében a képzőművészet különböző alkotásairól ír – ahogy a címben is erősíti –, laikus nézőpontból. Többek között erről beszélgettünk vele az Írók Boltjában, de szó esett a gyerekkoráról, és arról is, milyen viszonyban volt Nemes Nagy Ágnessel, Mészöly Miklóssal, és mit mondana ma Kosztolányinak, ha besétálna a kreatív írás kurzusára.

Hogyan jött az ötlet, hogy a képzőművészet legyen az alaptémája új könyvének?

Nemigen megyek alapötletek után, inkább mintha az ötletek pattannának ki azokból a szövegrészletekből, amik már megvannak. Egyszerűen engedem, hogy a nyelv dolgozzon helyettem és rajtam, amikor írni kezdek, legtöbbször eleve nincs meg, hogy miről, paradox módon ez még arra a helyzetre is vonatkozik, amikor valami felkérésre készül. Előbb „engedem”, hogy a nyelv készítsen valamit, és ha az, ami ebből lesz, engem is meghökkent és izgalomba hoz, ráengedem a témát. Meglehetősen széles a portfólióm, a Rom. A kommunizmus története arról a rendszerről szól, amelyben felnőttem, de korántsem „szabályos” történelmi esszé, a Pálya, avagy nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon témája a sport, de – bár „mindig” futballoztam, és rögtön a csúcson, a Fradiban kezdtem – nem vagyok szakember, írtam az Országházi divatokban a parlamenti két és fél évem „profipolitikusi” tapasztalatairól, pedig nem sok minden áll távol tőlem, mint a profi politika, és noha nem vagyok irodalmár, a Porcelánbolt mégis valamiféle irodalomtörténet. Most a képzőművészettel kapcsolatos írásaim jelennek meg, a K.E.R.T. kiadónál, Laikus tájékozódás címen. Laikus – ez hangsúlyos helyen van, konkrétan a könyv első szava, és éppúgy utal a szerzője által kijelölt pozícióra, ahogy irodalomkönyvem címe is utal a porcelánok közt őszintén érdeklődő kíméletlenséggel, olykor könyörtelenül forgolódó „elefántra”.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

 

A grumpy old man típuskarakter egyik legnagyobb közönségsikere lett a kortárs svéd irodalom Ove-figurája, aki frissen megözvegyült, világtól megcsömörlött idős úrként határozza el, hogy véget vet életének. Mint kiderül, ez korántsem olyan egyszerű, főleg egy olyan szomszédságban, ahol mindig akad megoldandó probléma. Cikkünkben a regény 2015-ös svéd és 2022-es amerikai filmadaptációját vetjük össze, egyszersmind rangsorolva is a két verziót. 

A „morcos idős férfi” nem újkeletű a filmművészetben, bár eleinte inkább komikus mellékfiguraként, semmint központi szereplőként jelent meg a vásznon. A típuskarakter széleskörű berobbanását minden bizonnyal az 1993-as A szomszéd nője mindig zöldebb (Grumpy Old Men) hozta el, amely Hollywood két legendás nagy öregére, Jack Lemmonra és Walter Matthaura támaszkodott. Lemmon és Matthau ingerlékeny, kötekedő, gyakran kicsinyes öreg urakat formáltak meg, akik mégis végtelenül szerethetőek voltak. Hiszen volt bennük egy adag gyermeki huncutság és pragmatikus élettapasztalat is, ami kevés toleranciát enged meg a világ bugyutaságaival szemben. Három réteg műanyagba csomagolt ökotermékek, indokolatlan körforgalmak vagy kafkai bürokrácia láttán érezhetjük magunkat talán a legközelebb ezekhez a morcos urakhoz, akik olyan kíméletlen őszinteséggel mutatnak rá a világ – önmaga által generált – problémáira, mintha nem lenne holnap.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

 

A MOME-n és a budapesti Koreai Kulturális Központban január végéig látható a szöuli Nemzeti Hangul Múzeummal együttműködésben megvalósult Túl a tipográfián — a koreai írásrendszer perspektívái című kiállítás. Mindkét kiállítás a koreai írásrendszer, azaz a hangul szépségére és inspiráló hatásaira fókuszál. A kiállítás nagyobbik részében, a kulturális központ Margit híd budai hídfőjénél található épületében három tematikus szekcióban maketteket, szobrokat, installációkat és plakátokat láthatunk, vagyis a hangult mint a képzőművészet és a dizájn forrását új szempontokból érzékelhetjük. A MOME területén két nagyobb volumenű installáció talált ideiglenes otthonra, miközben a félév során mesterszakos hallgatók és koreai oktatók a kurzushéten mélyedtek el az ázsiai írásrendszer komplexitásában. A projekt kapcsán German Kingával, a MOME Emotions kiállítás kurátorával és a koreai alkotások elhelyezésének felelősével, az intézmények együttműködéséről, az egyetem (köz)tereinek kortárs képzőművészetet befogadó első lépéseiről, illetve a koreai kultúrához fűződő viszonyáról beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a MOME és a budapesti Koreai Kulturális Központ együttműködése, és te mikor csatlakoztál a projekthez? 

Kiváló projektigazgatónk, Matheidesz Réka vont be a budapesti Koreai Kulturális Központtal elindult párbeszédbe. 2021 nyarán In Suk Jin igazgató asszony és az intézmény kurátora, Kim Ji Yeong kereste fel a MOME-t, hogy szeretnének kooperálni az egyetemmel és „kimozdulni” saját, éppen felújított intézményük falai közül, és úgy érzékelik, hogy a MOME-val, mint művészettel és dizájnnal foglalkozó egyetemmel sok közös értékük van. Matheidesz Réka meghívására vendégül láthattuk a delegációt, és már ezen az első találkozón részt vett Vargha Balázs, a Média Intézet igazgatója is. Közösen azt a javaslatot tettük, hogy a tervezett kooperáció részben legyen beépíthető a MOME reguláris oktatásába. 

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

 

 

Ismerjük jól a nagyvárosok tipikus figuráját, aki köztünk bolyong árnyékként, a peremvidékek, gazos MÁV-telepek állandó lakója, és akiről úgy véljük, már nem érdemes a figyelmünkre. Mert lecsúszott, bolond, hajléktalan – se múltja, se jövője. Csak kusza emlékei és furcsa észjárása. Ménes Attila új regényének ő a főszereplője.

„Ögrömböz, baluna”. Finya, kárpász”, közli rezignáltan hősünk, s e kritikus helyzetekben használt halandzsanyelv igencsak pregnánsan tanúskodik az elszánt rejtőzködésről, a végletes – ilyen groteszk gesztusokban megnyilvánuló – elzárkózásról a mindennapok macerás valóságától. A regény ugyanis hol megrendítő, hol elidegenítően morbid, hol pedig valamiféle fekete humorral megjelenített leépüléstörténetet tár elénk. Méghozzá úgy, hogy itt fizikailag és mentálisan egyaránt maga az elbeszélő hanyatlik egyre mélyebbre, a narráció szüntelenül a még és a már adottságait szembesíti. „Még értő koromban” – a főhős minduntalan visszatérő fordulata ez, mely pontosan jelzi: folyamatosan szűkül azoknak a köre, akikkel valamilyen szinten képes kommunikálni.

Tovább a konyvterasz.hu cikkére >>>

 

 

Riley Keough és Gina Gammell első rendezése tavaly a legjobb debütfilm díját hozta el Cannes-ból, s bizony teljes joggal. A War Pony az elmúlt évek egyik legszebb filmje a férfivá válásról. 

Egész könyvek szólnak arról, hogy az amerikai filmeknek milyen restanciái vannak a különböző kisebbségek, azon belül is az őslakosok reprezentációja kapcsán. És bár az utóbbi években megindult egyfajta emancipatorikus törekvés a filmgyártásban, a mainstream alkotások továbbra is kevés figyelmet szentelnek az indiánoknak, bár azt azért érdemes megjegyezni, hogy A rezervátum kutyái című, hasonló tematikájú sorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A War Pony egyik rendezője, a színésznőként is kitűnő Riley Keough (ha valaki nem ismeri a munkásságát, a Barátnő rendelésre című sorozat első évadát feltétlenül érdemes pótolni, Keough páratlanul erős alakítást nyújt benne) Andrea Arnold American Honey című filmjének forgatásán találkozott két indián statisztával, akikkel beszélgetésbe is elegyedett. Ekkor született meg benne és alkotótársában, Gina Gammell-ben a film ötlete. 

 Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

 
Fotó: László Moholy-Nagy: Funkturm Berlin, 1928 © Urheberrechte am Werk erloschen, Foto: Sammlung Antal-Lusztig, Debrecen

 

A berlini galériában kiállított mintegy kétszáz festmény, grafika, szobor, fotó, film, színpadkép és építészeti rajz eleveníti fel a magyar művészek és a német főváros közötti szoros kapcsolat emlékét.

Berlin különleges szerepet játszik a magyar művészet és kultúra történetében. Már az első világháború előtt is rengeteg magyar művész érkezett a gyorsan fejlődő, sokszínű és bohém városba, hogy a nemzetközi művészetkedvelő közönséghez is eljussanak munkáik. Az 1919-es őszirózsás forradalom után, immár a reakciós erők által hazájukból elüldözve, a Spree partján fekvő város búvóhelyet kínált az alkotói szabadság, a politikai progresszivitás és a kispolgáritól eltérő életvitelek kiélésére és egy más, feszültebb, de szabadabb kulturális légkör felfedezésére.

A Berlinische Galerie Magyar Modern című kiállítása a közép-európai művészettörténet új részleteit mutatja be a város modernitásához való sokoldalú magyar hozzájárulásának méltatásával. A tárlat a még mindig többnyire nyugat-európai orientációjú kánont kibővíti a közép-kelet-európai művészeti eredményekkel, mivel a weimari köztársaság kozmopolita Berlinje meghatározó szerepet játszottak e többnyire érkezésükkor még alkotói fejlődésük kora szakaszában lévő fiatal magyar művészek, akik – a város egyik legnagyobb emigráns csoportjaként – újszerű és progresszív látásmódjukkal jelentősen gazdagították a berlini avantgárdot. Annak ellenére is, hogy a nemzetiszocializmus megjelenése rövidre zárta ezt a két irányú, transz-közép-európai inspirációs áramlást, és az egykori kötelékek azóta a feledés homályába merültek.

Tovább a punkt.hu cikkére >>>

 

Mi történik, amikor belép a költő egy középiskola tizenegyedik osztályába?
Hogyan mutatja be költészetét és saját magát?
Meg tudja-e a hallgatóság kedvét hozni a versolvasáshoz?
Akár a közös alkotás is szóba jöhet?

Jelentkezz és vegyél részt kétéves programunkban, ahol ezekre a kérdésekre nemcsak választ kapsz, de ráadásul workshopok és iskolalátogatások során olyan képességeket sajátíthatsz el, amelyek segítenek abban, hogy közelebb tud vinni a fiatalokhoz az irodalmat, be tudd mutatni izgalmasan művészetedet, és azt, hogy miért menő verset olvasni és verset írni.

A POT-VOT projektben 5 európai ország vesz részt (Finnország, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia, Magyarország), és közösen vállalja azt, hogy a költészetet új módszerekkel, bátor és progresszív eszközökkel juthassa el a középiskolás diákokhoz. Ebben egy művészekből és szakértőkből álló csapat segíti a költőket és pedagógusokat, akik workshopok és iskolai látogatások keretében próbálják ki magukat és hasznosítják az új ismereteket.

Tovább a proprogressione.com cikkére >>>

 


Kőmíves Kelemenné, 1981

Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából nagyszabású Deim Pál életmű-kiállítás nyílt a szentendrei MűvészetMalomban, amely csupán két hétig fogadhatta a látogatókat. A tárlat és a hozzá készült katalógus azonban új szempontokat hozott az életmű értelmezéséhezvre.

Bár a hatvanas években induló magyar neoavantgárd képzőművészet egyik meghatározó alakjának, Deim Pálnak elkészült művei mindig is szoros rokonságban álltak a legfrissebb, progresszív törekvésekkel, ő maga programszerűen mégsem csatlakozott egyetlen hazai vagy nemzetközi kurrens művészeti irányhoz sem. Munkásságát aligha lehet bármilyen skatulyába beszorítani, talán így történhetett, hogy a művészettörténet sokáig nem igazán tudott mit kezdeni életművével. Kortársai ugyan elismerték, és élete során számos egyéni kiállítást is rendeztek munkáiból, életművének a maga teljességében kontextualizáló értelmezése azonban mindeddig elmaradt.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

 


Bánki Éva. Fotó: Zöld Fanni / Index

Bánki Éva úgy látja, jól tette, hogy semmilyen istállónak nem lett kiscsikója. Az írónővel a nemrégiben megjelent Át című verseskötetéről is beszélgettünk.

A cím egyfajta mitikus hangulatot áraszt magából.

Igen, olyan címet próbáltam választani, ami az élethelyzetek közötti váltás lehetőségét sugallja: ifjú- és öregkor, élet és halál, ittlét- és távollét is belefér. Azért is szeretem az „át” szót, mert nem jelöl konkrét irányt, az életet és a halált az örök változás felől fogja meg.

A borítót a lánya tervezte.

Így van, ő találta ki, rajzolta fel a Szemlőhegyi úton, majd fényképezte le. Ez egyfajta ugróiskola. Nagyon szeretem Julio Cortázar Ugróiskola című regényét (a mű eredeti címe Sántaiskola, bár hosszú évtizedekig Ugróiskola volt a munkacíme – a szerk.), a fotón a végtelenbe futnak a számok. Egyébként ez a lányom koncepciója, kicsit a végtelenről, ami mindig megfoghatatlan – ha matematikai fogalomként gondolunk rá. Egy ugróiskola képes arra, hogy az élethelyzetek közötti váltást jelképezze.

Tovább az index.hu cikkére >>>

 

 
Kép forrása: MAFAB

Kárpáti György Mór legújabb munkája, a Jövő nyár egy színjátszótábor falai között kicsírázó tragédiát visz végig, miközben maga is leginkább azokra a formagyakorlatokra emlékeztet, amelyeknek inkább előadóik, mintsem nézőik számára van értelme. BECSÁGH DÁNIEL KRITIKÁJA.

Milán (Liber Ágoston) különc, kívülálló srác, aki még egy nyári tábor során is inkább halál-esztétikájú rajzaival van elfoglalva bulizás helyett. Állapotából még legjobb barátja, Dani (Brezovszky Dániel György) sem képes kimozdítani, egyedül csak az, amikor az új osztálytárs, Anna (Bukovszky Orsolya) megérkezik – Milán szerencsétlenségére azonban a fiúval egyre ambivalensebb viszonyt ápoló Dani is szemet vet a lányra.

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

 
Uray-Szépfalvi Ágnes: És most…? Megmentők, áldozatok, menedék ╱ enteriőr ╱ Inda Galéria

Ágnes képei között mintha a varázsló kertjében járnánk; kiállításán a boszorkánymester titokzatos nyomaival. Ebben a fikciós világban béke és idill honol egyfelől, feszültség és dráma másfelől, de ha megperdülünk, az ezerarcú élet és a rejtett lelki rezdülések útvesztőit találjuk.1 Uray-Szépfalvi pazar festészetében az ecsetvonások az elbeszélés eszközei, nem a stílustörekvés helyei. Ő témájához választ stílust a realistától az emblematikuson át a mágikusig.2 Egyszer, mint Caravaggio, drámai fényhatásokkal teremti meg a történés kínos valóságát, másszor a preraffaeliták derűs színekbe oltott melankóliáját használja, aztán imakönyvek illusztrációinak színskáláján játszik.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

 

 

Híres írók töredékben maradt utolsó regényei gyakran okoznak csalódást a rajongóknak - de mi a helyzet a nemrég elhunyt John le Carré Ezüstfényével? Andok Tamás kritikájából kiderül.

John le Carré életművének posztumusz zárókötete, a 2021-ben megjelent Ezüstfény eredeti rendeltetését tekintve nem utolsó könyv. A regény első kézirata még a kétezer-tízes években született, le Carré az idők során számtalanszor elsüllyesztette, előszedte, finomította, végül képtelen volt megválni tőle. Ahogy a szerző fia, a szintén író Nick Harkaway (aki az Ezüstfény szövegét gondozta, és útjára bocsátotta) a kötet utószavában megjegyzi: apját nem az irodalmi, hanem a saját elköteleződésével, hűségével kapcsolatos kétségei tartották vissza. Ezért 

az Ezüstfény nem is kimondottan hattyúdal, sokkal inkább fiók mélyéről előkerült vallomás.

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 


Jelenet a Nyugaton a helyzet változatlan című filmből

Kép forrása: Netflix

Naivitás azt gondolni, hogy egy háborúellenes alkotás, mint amilyen Edward Berger filmje, a Nyugaton a helyzet változatlan, vagy az alapját képező, 1929-ben napvilágot látott Erich Maria Remarque-regény a legkisebb befolyással is lehet a globális értelemben vett militáns erőkre és törekvésekre.

Az Im Westen nichts Neues című eredeti mű már a megjelenése után alig egy évvel, 1930-ban vászonra került, Oscar-díjas adaptációja (All Quiet on the Western Front, Lewis Milestone rendezésében) a regénnyel együtt hamar a következő háborút üdvözlő mozgalmak, elsősorban a nácik támadásainak és megsemmisítő akcióinak céljává vált. A háborúellenes műalkotásnak az intellektuális élményadás melletti egyetlen lehetséges hatása – legyen szó, mint ez eseteben is, egy remekműről – az egyén meggyőzése és felvértezése lehet a háború mint társadalom- és kultúraellenes képződmény propagandája ellen. Éppen ez a kompetencia hiányzik a Nyugaton a helyzet változatlan főhőse, Paul Bäumer (Felix Kammerer) és társai életéből is, amikor könnyű prédájává válnak a környezetükben, sőt iskolájuk falai között megnyilatkozó háborús uszításnak. Úgy kerülnek az iskolapadból a franciaországi harctérre, egyenesen a nyugati állóháborúba, hogy lelkesen hiszik: a könnyen megszerezhető dicsőség, a hősi példává válás egyenes útjára léptek. A lövészárkokban folyó értelmetlen öldöklés során azonban nemcsak azt tapasztalják meg, hogy semmi hősies nincs abban, hogy patkányokkal és hullákkal teli, térdig érő sárban fognak majd megfulladni, puszta kézzel embert ölni, lángszórótűzben elevenen elégni, vagy az ellenség tankjai által halálra tapostatni, de értelmes cél, eszmény, kaland vagy remény se tapasztalható meg egy háborúban. Ez utóbbi momentumok miatt van jelentősége annak, hogy a korábbi két amerikai–brit produkció (1930, 1979) után most Németország filmipara látta aktuálisnak az időt a világhírű regény filmváltozatának elkészítéséhez.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

 

Verebics Ágnes 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, ahol Tölg-Molnár Zoltán volt a mestere. Diplomaszerzése óta aktív alkotó, számos hazai és külföldi kiállításon vett részt. A festészet mellett évek óta foglalkozik fotó alapú transzparens munkákkal is: műanyag és alumínium fóliákkal, üveggel és egyéb anyagokkal kísérletezik. Főként az emberi test felnagyított részletei érdeklik, különböző arcok és testi fragmentumok sokasága, visszatérő témája saját teste és arca. Munkáira az expresszív töltetű realisztikus ábrázolás jellemző, amely laza ecsetkezeléssel párosul.

Verebics Ágnest most legújabb, Osztódás című tárlatáról kérdeztem, de beszélgetésünk során szó esett alkotói módszerről, inspirációról, legkedvesebb kiállítási emlékéről és húgáról, Verebics Katiról is.

– Új kiállításod nyílt a Godot Galéria terében Osztódás/Division címen. Mire utal a címadásod?

– A cím leginkább a legfrissebb munkáimra utal. Egy nyáron megélt trauma hozta elő belőlem ezeket a széteső, osztódni vágyó, de arra mégis képtelen alakokat, ezeket az enyhén szürreális lényeket ábrázoló képeket.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

Novák Valentin író, költő volt az Írórezidencia-program vendége Debrecenben 2022 novemberében. A több mint tudatnyi verses- illetve prózai kötettel rendelkező írót az alkotói magányban töltött idő gyümölcseiről kérdeztük.

Kulin Borbála: Mi volt a tapasztalatod, tényleg sokat számít, ha az ember huzamosabb időre el tud vonulni a hétköznapoktól? Milyen alkotói folyamatoknak nyílik tér így, amit a hétköznapok rendszerezettsége nem enged?

Novák Valentin: Mindig tudtam, hogy elvonulni fontos, és lehetőségem szerint gyakoroltam ezt a módszert. Ha nem is egy cellában, de a hétköznapoktól mindenképp – részben – elzárva, merthogy ünnep nekifeszülni egy-egy szövegnek! Jobban lehet koncentrálni, érdekesebb, más látószögű észrevételei, ötletei lehetnek az embernek, s nagyobb elhatározással, már csak a téresebb időfelszín, és a levegőváltozás miatt is, tud odahajolni az alkotó a papír avagy a billentyűzet fölé. Eddig barátok idegeire mentem főleg, amikor bekéredzkedtem hozzájuk – írni. Utóbb a nógrádi Nézsa vendégházában találtam alkotói tusculanumot. De az sem volt az igazi, mert szétbolygatták az ember idegeit a falusi miliőben – városi embernek ez már a nagybetűs természet! ­– a motoros fűkaszák és flexek. Összegezve: kiszakadni fontos, de nem mindegy, hová. Például a túlzott magány (cella, arborétum) engem lefegyverez. Nem bírok vele, nem bírok magammal. Ha egésznap nincs kihez szólni, az inkább lefogja a kezem. 

Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

 

 

Az Avatar második része a hollywoodi sémának megfelelően pont azt hozza, amit általában a folytatás filmek: mindenből még több, csak történetből kevesebb.

A látvány mindent visz alapon készült filmek, tizenhárom évvel ezelőtt bemutatott első része, az Avatar (2009) forradalmasította a CGI technológiát, amivel minden addigi bevételi rekordot megdöntött, James Cameron előző filmjét, a Titanicot is letaszítva a trónról.

Az Avatar első húsz percében az én állam is a mozi padlóját súrolta, miközben pislogni is elfelejtettem, azonban a történet előrehaladtával valami kényelmetlen és zavaros érzés vette át a jófajta csodálkozás helyét, mely érzet egyre csak növekedett a film vége felé közeledve.

Az története szerint az emberi faj megpróbálja leigázni és kolonizálni a Pandora nevű bolygót, pusztán anyagi érdekek miatt, ugyanis az ott található unobtanium ásvány rendkívül értékes. Azonban a bányászattal az emberek megbontják az ott élő emberszabású Na’vik (és minden élőlény) tökéletes, a természettel maximális harmóniában élővilágát.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

 

A kiállításon találkozhatunk: Aba Novák Vilmos, Aknay János, Balogh László, Barcsay Jenő, Bíró Sándor, Burai István, Csorba Simon László, Deim Pál,  Deli Antal, ef Zámbó István, Gedeon Irén, Gerber Pál, Hincz Gyula, Horváth Roland, Kerényi Jenő, Klimó Károly, Koszta József, Kováts Albert, Kőnig Frigyes, Körössényi Tamás, Konok Tamás, Lehoczky Krisztina, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Nádler István, Pistyur Imre, Révész Ákos, Serényi H. Zsigmond, Szakács Imre, Szász Endre, Szurcsik József, Vojnich Erzsébet és Zámbó Attila munkáival.

Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>

 

Végre eljött ez a pillanat is, felfedjük az első tízet, azaz az év végi listánkat vezető könyveket, és megmutatjuk, hogy 2022-ben szerintünk mi volt az év könyve! Ahogy az elmúlt években, úgy idén is novemberben húztunk egy határt, és elkezdtük listázni a kedvenc olvasmányainkat. Sokszor leírtuk már, hogy a lista szubjektív - és mint minden lista, emiatt igazságtalan -, de ezúttal is csak azokból válogattunk, amelyeket olvastunk, és amelyek megérintettek, felráztak, elgondolkodtattak, megnevettettek, megleptek minket, Egyszóval, amelyeket az idei év legemlékezetesebb és legizgalmasabb olvasmányainak találtunk. Így olvastunk mi 2022-ben.

Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>

 

 
Keserű Ilona: Mozaikterv

Idén is érvényes, amit tavalyi hasonló listánk bevezetőjében írtunk: az élő művészek TOP10-es aukciós eladási listáján idén sem a nevek változtak meg, hanem az árak. Utóbbiak viszont olyannyira, hogy közelebb kerültek a klasszikus modernek áraihoz is; a legmagasabb áron eladott, élő művész keze alól kikerült mű az idén legdrágábban értékesített alkotások összesített listájára is felkerült. Ez korábban csak Reigl Juditnak sikerült, aki 2018-ban két művével is bekerült a TOP10-be.

Idén először fordult elő, hogy egy ma is aktív művész munkája, Keserü Ilona Sírkövek 2 című festménye kilenc számjegyű összegért kelt el; ez, mint a néhány napja megjelent abszolút toplistánkon látható volt, ott a 10. helyhez volt elég. Keserü Ilona amúgy is dominálta a piacot a kortársak legfelső árszegmensében; a most bemutatandó tíz műből ötnek ő a szerzője. Rajta kívül Maurer Dóra és Nádler István duplázott, Bak Imre pedig egy munkával szerepel a TOP10-ben. Hiányzik ugyanakkor az előző évben három művének árával is a legdrágábbak közé került Lakner László. Míg a legdrágább alkotásokat tavaly két, a Bodó Galériánál kalapács alá került tétel kivételével mind a Virág Judit Galéria értékesítette, az idei listán a Bodó Galéria helyét a Kieselbach Galéria vette át. Ők idén először rendeztek kifejezetten kortárs árverést, melyen az említett Keserü-munka ára átlépte a százmilliós küszöböt, s a művésznő egy másik alkotása ugyanitt a holtversenyben kilencedik helyet jelentő 20 millió forintért kelt el.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 

 

Kemény évünk volt. Angelo Badalamenti, Angela Lansbury, Paul Sorvino, David Warner, James Caan, Jean-Luis Trintignant, Haumann Péter, Ray Liotta, Gyarmathy Lívia, Sidney Poitier, Peter Bogdanovich és még sok más filmes mellett búcsút vettünk Jean-Luc Godard-tól, a francia újhullámos legendától is, ezzel véglegesen és szimbolikusan is lezárhattuk a filmművészet hosszúra nyúlt huszadik századát.

Fokozódó izgalommal figyeltük a maszkviselés, no meg a hézagos székfoglalás szabályainak eltörlését és az ezzel járó teljes mozi-újranyitást; elégedetten nyugtáztuk a fesztiválok „újra-offline”-osodását; kikerekedett szemekkel bámuljuk az egyre éleződő nemzetközi streaming-harcot annak minden visszásságával együtt; izgalommal próbáljuk megtippelni, hogy a mozi intézménye mennyire tud nőni ipari, művészi és más szempontokból – idejekorán keltett halálhíre ellenére.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal