Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Péntek Orsolya: Pontedella Madoneta╱ 120×80 cm ╱olaj, vászon

A kiállításon látható festmények összetartoznak, folytatják és kiegészítik, értelmezik egymást. Ugyanakkor ez a sorozat, a San Polo, maga is egy nagyobb egység része. Péntek Orsolya 2018-ban mutatta be a Cannaregio-sorozatot, Velence-projektje azelőtt kezdődött, és azóta is folyamatban van. Ezzel párhuzamosan Péntek Orsolya egy regényvilágot is épít. Monarchia-trilógiája kapcsolatban áll Velencével, a Velence-projekttel, vissza-visszatér hozzá. De hát, ez hogy lehet, merülhet fel a kérdés, hiszen Velence nem tartozott az Osztrák–Magyar Monarchiához? A válasz ott található a folyamatosan bővülő regényvilágban: a történetek családi kapcsolódások által a múltba vezetnek, és átszövik az országhatárokat. Mindennek mélyén van egy bezártság-, egy otthontalanság-élmény, aminek ellenében ezek a regények íródnak és a festmények készülnek.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Halmai Tamás karcsú kis könyve ismét eszembe juttatta egy kismama immár ötven vagy inkább ötvenöt éve, egy rádióműsorban elhangzó megjegyzését. Az anyuka az interjúban azt mondta, hogy ha Szilvásit olvassa, jobban tejel. A példázatot követően felnőtt közönség előtt meg szoktam kérdezni, hogy ki az, aki az esztétika mocsarába meri dobni Szilvásit meg a populáris kultúra többi alkotását? Dogmatikusabban: ki meri megtagadni a babától a több tejet?

Mindezen elmefuttatás, remélem, már elavult, és csak megőszült népművelők idézik fel a magas kultúra sok évezredes diktatúráját a popkultúra felett.

Persze, az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy most csak vágyképem után kapaszkodva írtam, amit írtam. Az elit nem engedi elavulni ezt a fajta diktatúrát sem. A harc, amint társadalmi és történelmi szinten, kulturális fronton is folyik. De ebbe most ne menjünk bele – messzire vezetne.

Tovább az olvassbele.com cikkére >>>

 

Hajdu Szabolcs hosszú idő után ismét előállt egy filmmel, a Kálmán-nappal, amely két házaspár pálinkával átitatott privát poklába nyújt betekintést – Benke Attila írása.

Hajdu Szabolcs azon magyar alkotók közé tartozik, akik a mára legendássá vált Simó-osztályban tanultak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az osztály tagjai, köztük Pálfi György (Taxidermia, Az Úr hangja) és Török Ferenc (Moszkva tér, 1945), valamint az ugyanehhez a rendezői generációhoz tartozó, de nem „simós” Mundruczó Kornél (Szép napok, Pieces of a Woman) a 2000-es évek magyar filmművészetének meghatározó alkotói. Jelentőségüket tekintve a nemzetközileg szintén elismert román újhullám nagyjai juthatnak eszünkbe (Cristian Mungiu, Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu). Igaz, Hajdu és a többiek formanyelvüket, stílusukat és témáikat tekintve is egészen más utakon jártak, mint román kortársaik. 

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 


Vörös Zsófia és Miseta Ildikó

Pécs sétálós belvárosában, egy kerámiával burkolt, látványos portál mögött kedves, intim, csigalépcsős-kétszintes tér nyílik – ez az Ancora Contemporary Gallery. Miseta Ildikó alapította, Vörös Zsófi vezeti, kétéves működésük nagy ambíciót és lendületet mutat. Zsófi művészetmenedzsmentet tanult a MOME-n, Ildi pedig művészetpártoló apja révén szobrok és festmények között nőtt fel. Ezért is tűnt fel neki, amikor lakberendezőként igényes megrendelők szép lakásain dolgozott, hogy nincsenek képek a falakon.

Hogyan találtátok meg egymást, mi a galéria történetének legeleje?

Miseta Ildikó: A véletlen. Lakberendezéssel foglalkoztam, volt egy kis üzletem, kisebb bútorok, dekorációk a Ferencesek utcájában. Ismerősöm ajánlotta, hogy találkozzak egy galeristával itt Pécsen, de húztam-halasztottam a megbeszélést. Szeretem hasznosan tölteni az időmet, és nem voltam meggyőződve, hogy ez kell nekem. Ismertem a galériát, kedves tárgyakkal volt teli, de másfajta stílusban, mint a mienk most. Azért elkezdett érdekelni, mi lehet a galerista terve velem, és nagyon meglepett, amikor a legelső találkozásunkkor azzal kezdte, mennyire jókat hallott rólam és szerinte van affinitásom egy galériához, amit, mivel nyugdíjba szeretne menni, vegyek át tőle, mert sajnálná, ha megszűnne.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

 

Forrás és fotó: PPKE BTK

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Boldog Özséb Színtársulata március 26-án az intézmény Szent II. János Pál pápa dísztermében Jézus Krisztus kínszenvedését és feltámadását feldolgozó misztériumjátékot állított színpadra.

A kétfelvonásos misztériumjáték a teljes húsvéti ünnepkör tartalmát és eseménysorát felelevenítette: nemcsak Jézus Krisztus szenvedéstörténetének egyes részeit, hanem a feltámadásához kötődő eseményeket is bemutatta a híres 18. századi csíksomlyói ferences misztériumjátékok szövegeinek felhasználásával. Az előadást magyarországi forrásokból származó gregorián énekek, közösen és szólóban énekelt népénekek egészítették ki.

Tovább a magyarkurir.hu cikkére >>>

 

 

Dsida Jenő a vonat lépcsőjén, Nyírő József mellett  Forrása a Marosvécs Erdélyi Helikon Facebook

 

Dsida Jenő Nagycsütörtök című költeményének állomásáról sok vasúton utazó erdélyinek vannak nyomasztó emlékei.

Kitti vonattal utazik Romániából haza, Magyarországra, és a határon gondja akad a vámosokkal. Így számol be erről levélben párjának, Endrének: „…és hazafelé elvették a csergét, amit Jenő a székelykocsárdi állomáson adott föl nekem a vonatra”. Mindez a Situs inversus. Az Isten balján című drámában olvasható, 2013-ban írta Zelei Miklós.  A cserge gyapjúból készült, vastag, szövött pokróc. Endre: Ady Endre, a trianoni határhúzás után népművelő a konstancai hajógyárban, küldözgeti új verseit Babitsnak a Nyugatba. Kitti az a nő, akivel névházasság útján próbál menekülni a kicsinyes viszonyok közül, hova máshova, mint az örök kisszerűségbe. 

Jenő: Dsida Jenő (1907–1938) erdélyi költő és műfordító. Rendszeresen elutazott a helikoni íróközösség marosvécsi összejöveteleire.

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

 


Rajk László egyik frottázsa – Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Amikor Rajk László építész egy auschwitzi kiállítás látványtervén dolgozott, hallott róla, hogy a koncentrációs tábor falának tégláiba sok helyen magyar nevek vannak bevésve. Ezeket a nyomokat meg akarta örökíteni, ezért különböző anyagokra átvitt lenyomatokat, frottázsokat készített a karcolásokból. Hol pauszpapírral, hol lepedővel kísérletezve örökítette meg és hozta haza ezeket a nyomokat. Itthon aztán digitalizálta, saját műtermének falára helyezte, és grafikákat, műalkotásokat készített belőlük, a sorozat címe Hiányzó sors volt. Ezzel párhuzamosan a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kutatói régóta kerestek és gyűjtögettek hasonló téglakarcokat a Kárpát-medencében, amelyek a második világháború zsidó gettóiban jöttek létre. Király Mátyás és Csősz László kutatásai nyomán a falba vésett nevekből élettörténetek, portrék bontakoztak ki.

Tovább a telex.hu cikkére >>>

 


Fotók: Katona József Színház, Dömölky Dániel

Fehér Balázs Benő rendezése tele van megannyi szerethető geggel, szórakoztató epizóddal, láthatóan szeretik a játszók, és talán ennyi pont elég a tökéletes abszurdhoz.

Artúr szerelmes Rochelle-be, aki történetesen Artúr legjobb barátjába, Maxba szerelmes, de Rochelle-t az ég is Artúrnak szánja, ebbe bele lehet őrülni, komolyan! És komolyan beleőrülünk, a Pekingi ősz alatt a Katona Kamrában.

Boris Vian művében egy szerelmi háromszög köré rendezi a tökéletes szürreált, ez lett a szerző leghosszabb és legbonyolultabb műve, a Pekingi ősz tehát első blikkre alkalmatlan a színpadi adaptációra. Mindez nem okoz gondot a francia alkotó elkötelezett hívének, a rendező, Fehér Balázs Benő ugyanis nem először nyúl Vianhoz. Hogy mit tartott meg a vaskos regényből Laboda Kornél, Komán Attila és a rendező szövegkönyve, tökéletesen lényegtelen, az eredmény magáért beszél. Agyament előadás – derül ki róla a második percben, és látványos valótlansága csak fokozódik, de mi mást várnánk egy Boris Vian-adaptációtól? Mi mást épp Fehér Balázs Benő rendezésében?

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

 Bpp

Random Access Memory, 2021

Tanulmányait Bukta Imre osztályában végezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán a Májkül Nájt művésznéven alkotó Dóczi Attila, azonban az egyetem elvégzése után távolodni kezdett a tiszta festészettől, objekteket, kollázsokat készített, most pedig egész teret betöltő installatív kiállítása volt a Szerkesztőségben, februárban pedig a Nagyházi Contemporaryban nyílt solo show-ja.

Beszélgetésünk idején még látható Such Magic című kiállításod az Új Művészet című lap Szerkesztőség nevű közösségi terében, ahová, amint belépünk, szó szerint benne vagyunk a kiállítás terében. Hová lépünk itt be? Egy másik világba? Vagy egy varázsdobozba? Mi ez a varázslat, amire a kiállítás címe is utal?

Az anyagnak nagyon fontos ihletője volt a mémkultúra, amely a mai kommunikációnak külön nyelvezete, új jelrendszere. A Such Magic idézet egy mémkutyától, nem akar tolakodó lenni, csak jelzi, hogy… hmm… igen, ez varázslat, haver. Ha akarom, csak egy geg, de lehet, hogy mégis jelent valamit, és ennek a kettőssége tetszik nekem. Természetesen fontos számomra az alkotómunka komoly része, de nem akarok ebben a komolyságban elveszni, egyfajta humorral állok a dolgokhoz.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 

 

 

 

A kutyánkról kellene írnom mindenekelőtt, aki hetek óta sír az udvaron. Esténként behozzuk a házba, az utóbbi napokban már csak a pincébe, mert nem győzzük a szőnyeget takarítani utána. Próbáljuk megerősíteni, óvni a hidegtől, tartani benne a lelket, tömni fehérjedús táppal, házikoszttal, míg az életmentő tavaszba be nem érünk. A vizslánk viszont egyre fogy, közeli égitest, amit egy fekete lyuk nyeldekel napról napra. 

Ahogyan az ember veszíti el egzisztenciáit – rágalmazás, rejtélyes feljelentés alatt, hiába ismerte eddig helyzetét, rangját a társadalomban, szakmában, ahol eddig érvénnyel működött, körülötte most mint üveggolyók, kihűlt tekintetek. Az otthon ott van, ahová nem jön ki a hatóság, nem gyűjti be a laptopodat, külső meghajtóid, szóval az otthon az fix, ide nem jönnek. Nálam nem járt senki, és nem hívnak be, hogy nyilatkozzak, védjem magam, hogy szembesítsenek bármi váddal. Csak futnak a napok, hetek, a média fals infóktól zeng, amit  a szomszéd mesél, meg az anyám hall. „Elhagyta a család, elköltözött az asszony a gyerekkel”. Mi pedig az asszonnyal, gyerekkel várjuk, hogy most mi van, fröcsög a média, micsoda leleménnyel adja szájába a gyűlölet a sztorit, majd gyúrja tovább a hírműsor sokat sejtető hazugságait. 

Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>

 


Eötvös Péter (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / Concerto Budapest)

A nemrég elhunyt Kossuth-nagydíjas zeneszerző-karmester nemcsak a hazai, de a nemzetközi zenei élet egyik legfontosabb figurája volt. Zenekarok, operaházak és a művészvilág legnagyobbjai is megemlékeztek róla.

„Eötvös Péterrel a kultúra egy olyan művészt veszített el, aki csodálnivaló módon szentelte magát a kortárs zenének, erős érzékkel a hangzás és a kifejezés árnyalatai, valamint a zenében rejlő dráma hitelessége, őszintesége iránt.

Számára a zenének mindig volt egy nagyon emberi dimenziója, emberek voltak a kifejezés hordozói és befogadói, a zene közvetlenül az emberektől származott, és őket is vette célba, hogy valamit megmozdítson bennük. [...] Eötvös Péter képes volt arra, hogy mind a saját, mind mások műveit karmesteri szuverenitással és kommunikációs képességeinek segítségével elemezze és tegye érthetővé. A zene különösen elkötelezett és hozzáértő közvetítője hallgatott most el” – búcsúzott a Berlini Állami Opera nevében Matthias Schulz főigazgató.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

Nonheros – Gaál József kiállítása
2024. 03. 07. – 2024. 04. 30.
Piano Art Café Kamara Galéria
Budapest, 1087 Luther utca 4.

A kiállítást megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író, művészetkritikus.
Közreműködött: Horváth Joci dzsessz-zongorista

 

Abafáy-Deák Csillag: Az eleven jelen háttere és horizontja

Mutass nekem egy épeszű embert, és én kigyógyítom belőle.
Carl Gustav Jung

Az észlelés és fantázia határmezsgyéjén jár, aki elmerül Gaál bemutatott alkotásaiban. A művek, a fejformák nem sorolhatók a patológia világába. Nem klinikán vagyunk, hanem egy kávézóban. Beszélgetünk, csevegünk. Létünk valóságos, és nem beteges képzelődés. Húslényeket látunk, testük a tapasztalat és az értelemadás forrása. A megtestesülés (egy isten, istenség vagy egyén földi testet öltése) paradigmája megrendült, válságban van, világunk is tele ellentmondással. Kihordjuk lábon. Megszoktuk a határállapotokat, közönnyel akár. Egyéni életünkben mentális zavarokkal, depresszióval és a szorongással küzdünk. 

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

A Metropolis 27. évfolyamának 3. lapszáma a magyar filmgyártásban tevékenykedő nők munkásságára fókuszál. A lapszámot szerkesztő Vincze Teréz a kevésbé populáris műfajokban alkotó rendezőkre, és a stáb más posztjain dolgozó női szakemberekre terjesztette ki a vizsgálódást. Így a lapszám egy szociálpszichológiai témájú rövidfilmmel, a hazai női vágók analóg-digitális váltással kapcsolatos tapasztalataival, valamint a kísérleti- és a dokumentumfilmesekkel is foglalkozik egy-egy tanulmány keretében.

A demokrata és a zsarnok óvónéni

Rögtön a kezdő szöveg egy keveset méltatott rendező, Vas Judit 1968-as Módszerek című pedagógiai témájú etűdjét tárgyalja. Margitházi Beja tanulmánya a pszichológiai és a filmes kísérletezés viszonyáról szól, amihez remek példát szolgáltat a tragikusan fiatalon elhunyt rendező tudományos filmje. A Módszerek Kurt Lewin 1938-ban végzett, vezetési stílusokkal kapcsolatos esettanulmányát ismétli meg három óvodai csoporton keresztül.

Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>

 

A Hermina alkotócsoport képzőművészek és zeneszerzők kollektívája, akik 2015 óta valósítanak meg kiállításokat és koncerteket, hoznak létre zene és képzőművészet határán egyensúlyozó, audiovizuális és hangzó, többdimenziós műalkotásokat.

A Hermina Alkotócsoport 2015. májusában alakult, ekkortól fogva valósított meg kiállításokat, koncerteket és interaktív tárlatvezetéseket, műhelybeszélgetéseket. A csoport alkotóinak közös törekvése és szellemi szándéka összművészeti vízió, melynek közös mezsgyéje és halmaza zene és vizualitás találkozása: képzőművészet és zeneiség – a térbeli és időbeli művészetek – érintkezési pontjainak, határterületeinek, összefüggéseinek és átjárási lehetőségeinek keresése és vizsgálata egy holisztikus dimenzióban, egyúttal egy olyan közös hitben osztozva, mely hisz valamiféle örökérvényű minőségben és értékben, mely átível nemcsak művészeti műfajok de művészeti korszakok vagy stílusok között is. Hiszen magától értetődik, hogyha két különböző csatornán vagy dimenzióban működő művészetek között keresünk kapcsolódási pontokat, területeket vagy lehetőségeket, egy ponton túl óhatatlanul tovább kell lépnünk a művészetek saját „anyagán” – melynek kortárs művelői napjainkban igen sokszor az „önmagukkal” foglalkozó „meta-” jellegű művészetfilozófiai, konceptuális tevékenységet folytatnak a modern művészeti tradíció folytatásaként –, melyben eredendő különbözőségüket, egyúttal pedig önmaguk lényegét és definícióját vélik újra és újra felfedezni. Maradnak tehát olyan – felfedezésre vagy felülvizsgálatra váró – elvont tartományok és területek, mint a művészeti alkotófolyamat általános minőségi, esztétikai, filozófiai fogalmai, úgy mint a struktúra, a rendezettség, a véletlen, a játék vagy éppen a rendezetlenség és a káosz, az egyensúly és egyensúlytalanság, illetve az anyag tagolásának egységei, úgy mint a ritmus ( mely az időt, mint anyagot formázó alkotói minőség) – melynek megfelelője a festészetben például a kompozíció lehet – és így tovább… és akadhatnak olyan fogalmak és területek is, melyekre éppen hogy útközben, egy, a különböző művészeti műfajokon és korokon átívelő, mintegy univerzális, „egyetemes” értékjelző minőséget, (a „közös igazat”) keresve talál rá a filozófiai kutatást végző alkotó – legyen az zeneszerző vagy képzőművész.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

 


Angyalosi Gergely Fotó: Stekovics Gáspár

Ha a Semmi helyének és szerepének változásairól a filozófiában általában véve kívánnánk beszélni, természetesen a görögöknél kellene kezdenünk, majd folytatnunk Lucretiusszal – nem is sorolom tovább. Ebben a dolgozatban jóval szerényebb merítéssel elégszem meg, a végtelennek látszó téma egy kis szeletével. Éppen azért kezdem a mondandómat Bergson példájával, mert ő azon ritka filozófusok egyike volt, aki „álproblémának” vagy „illúziónak” minősítette a Semmi filozófiai problémáját. Tette ezt a Teremtő fejlődés negyedik fejezetében 1907-ben, a következő alcímmel a tartalomjegyzékben: „A semmi és a változatlanság eszméinek elemzésén alapuló vázlatos kritikája a filozófiai rendszereknek. A lét és a semmi.”[1]

A változatlansággal kapcsolatos első filozófiai illúzió az, amikor nem veszünk tudomást arról, hogy a valóság folyamatosan készül vagy bomlik, de sohasem kész. Ez az értelem általános működésével függ össze, ez utóbbi ugyanis az alakulásból csak állapotokat, a tartamból csak pillanatokat vesz tudomásul (mint ismert, ezt nevezi Bergson a gondolkodás „mozgófényképes szerkezetének”). A második illúzió vonatkozik a semmire. A spekuláció ugyanis mindig az ürestől tart a teli irányába, a hiánytól a jelenlét felé, a „valóságtalantól a valóságos” felé. Mindig a nem jelenlévő valóságot keressük, ezért „a másodiknak hiányáról beszélünk ott, ahol az elsőnek jelenlétét tapasztaljuk”.[2] Másként fogalmazva: azt, amink van, annak a függvényében fejezzük ki, amit meg szeretnénk szerezni. (Ezt Bergson egyáltalán nem ítéli el, sőt a cselekvés tartományában abszolút jogosultnak tartja.) 

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

 

Mit lehet elmondani Dantéról 94 oldalon? A zseblexikont szerző Nádasdy Ádámot ismerve nagyon is sokat - de eleget-e, s ha igen, kinek? Házi dantistánk, Mátyus Norbert kritikája.

Érdekesen színes kis könyv jelent meg a tavalyi év végén: Danténak szentelt irodalmi zseblexikon Nádasdy Ádámtól. Tudható, hogy nem Nádasdy Ádám ötlete a vállalkozás, hanem a kiadóé, a Scolar ugyanis e kötettel és vele egyszerre megjelenő társával – az Ádám Péter jegyezte Proust zseblexikonnal – sorozatot indított, ami „a világirodalom klasszikus szerzőit és műveit” mutatja majd be, és „szubjektív, szellemtörténeti szempontú válogatás”-ként jellemzi önmagát. Az első két kötet megírására felkért szerzők nevei azt sejtetik, hogy a kiadó számára nem csupán a bemutatni kívánt irodalmi alak, hanem a bemutató személye is fontos volt. 

Sőt, talán éppen az adja el a könyvet, hogy kik írták, nem az, hogy kiről: Ádám Péter és Nádasdy Ádám nem egyszerűen az adott témák szakértői, hanem az irodalmi szcéna fontos szereplői,  akiknek írásaira mindig érdemes odafigyelni; könnyeden, érthetően, néha provokatívan, de mindig érdekesen szólalnak meg. Kezdjük ott, hogy az egész vállalkozásban van valami paradox. „Dante költeménye a középkornak valóságos lexikona” – írta mintegy száz évvel ezelőtt Babits Mihály Isteni Színjáték-fordításának zárszavában. Most erről a lexikonról írt lexikont Nádasdy Ádám. 

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 


A Kortárs Magyar Fotográfia 2024 kiállítás meghívója – Faktúra folyóirat

A külső szemlélőnek hosszú idő óta úgy tűnhetett, hogy magyarország legrangosabb fotóművészeti szervezete „eltűnt” a jó pár éve megfigyelhető bárkinek teret adó honi kulturális kavalkádból. Akár tűnhetett így is, belülről végigélve a folyamatokat én azt láttam, a társadalmi változások, a gazdasági környezet átalakulása, a demográfiai folyamatok megfejelve a koviddal nagy csapásokat mért minden civil szerveződésre, a szövetségre is. Az MFSZ is megvívta harcait és a jelek szerint újult erővel mutatja fel egyetemes értékeit, az általa létrehozott -előszobájaként is definiált- Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával vállvetve egy majd kétszáz kortárs alkotót bemutató pécsi kiállítás keretében igyekszik „új” színt hozni hazánk kiállítási kínálatába.

Tovább a Faktúra folyóirat cikkére >>>

 

Fotók: Pánczél Petra / zaol.hu


A Németh János 90 című jubileumi tárlat megnyitójának keretében köszöntötték születésnapján Zalaegerszeg és Zala vármegye díszpolgárát a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A zaol.hu számára Arany Horváth Zsuzsa készített beszámolót az ünnepségről, az alábbiakban ebből közlünk részleteket.

„A Keletről hozott hagyományok és nyugati kereszténység ötvözete jelenik meg az életfa, Zeusz, a göcseji ember és Szent Ferenc ábrázolásában"– írta a magyar kormány nevében fogalmazott köszöntő levelében Orbán Viktor miniszterelnök, melyet Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere olvasott fel március 16-i megnyitón.

Tovább az mma.hu cikkére >>>

 

A Kossuth-díjas magyar író otthona közelében 2021. február 19-én., Image: 592104736, Fotó: Marjai János

Beckett, Borges és Ulickaja nyomdokaira lépett ezzel.

Krasznahorkai László nyerte el idén a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat – közölte döntését a zsűri szombaton.

A magyar nyelv örökségének megismertetéséért, a képzelet elfeledett dimenzióinak helyreállításáért és elegáns írásának virtuozitásáért a zsűri a 2024. évi Formentor irodalmi díjat Krasznahorkai László magyar írónak ítéli oda – olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Tovább a 24.hu cikkére >>>

 


Halász Glória / Fotó: Lékó Tamás

Talán nincs még egy olyan műfaj, amelynek ilyen mértékben része a fantázia és a valóság, ennyire kiélezett, és ilyen súlyos tétje van, képes az élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozni.

Halász Glória Cirkusztestvérek című egészestés dokumentumfilmje a 19. miskolci nemzetközi filmfesztiválon, a CineFesten debütált 2023. szeptember 3-án az FP Films gyártásában. A film a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által megszervezett különleges magyar artistaosztály életét mutatta be, akik Kínában tanultak volna, de a körülmények miatt végül Kijevbe mentek. Az előadóművészet zárt világának különlegessége és emberi történetek közel hozása az a mixtúra, amely egyedivé teszi filmjeit. De hogy mi is a rendezői szándék… Erről kérdeztük.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal