Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Divatkövető férfiak, mesélő szárnyas oltárok, múzeumbogarak – váratlan kérdések és válaszok egy régi, de napjainkra megújult képzőművészeti gyűjteményben. A Szépművészeti Múzeum+ programján május 16-án különleges tematikájú pop-up vezetésekkel hozták közelebb a látogatókhoz a műalkotásokat.

A gyönyörűen felújított épület, az újonnan megnyitott Román Csarnok, a lépcsőházak különleges falfestései, a régről ismert, de most újrarendezett és gondosan megvilágított műtárgyak, a tágas közösségi terek már önmagukban is élményt jelentettek a látogatóknak. Ezt még csak fokozták az este folyamán többször, több helyen indított különleges tematikájú pop-up vezetések.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 

Az ünnepi könyvhéten új kötettel jelentkezik Hartay Csaba. HáCsétől megszoktuk a meglepőt. Talán ez az egyik titka, amiért városon belül és falakon kívül is szeretik és elismerik. Most szembemegy a korral, saját blogján, a Viharsarki kattintóson megjelent írásaiból ad ki papíralapú könyvet az Athenaeum Kiadó. Erről érdeklődtünk értetlenkedve online Csabától.

Mi alapján gondoltad, hogy ami már online megjelent, és a Fészen is körbement, kiadd könyv formájában is? Ez mintha egy kicsit szembemenne a mai korral.

Ezek nem kizárólag csak a fészes bejegyzéseim, hanem leginkább a blogomra írt humoreszkek, rövid abszurd novellák és karikírozott felsorolások, amiket megosztottam a Viharsarki Kattintós facebookos oldalán is. 

Tovább a newjsag.hu cikkére >>> 

 

A lengyel rendezőveterán, Kryzsztof Zanussi Goethe monumentális drámai költeményét, a Faustot értelmezte újra Éter című történelmi filmjében. Benke Attila kritikája.

Goethe monumentális drámai költeménye, a Faust az alkotó fő műve, amelyen fél életén át dolgozott. Az ördöggel paktumot kötő, tudásra szomjazó kutató története örökérvényű példázat, amely a XX–XXI. században, a tudományos-technikai fejlődés felgyorsulásával még aktuálisabbá vált. Hiszen az alapmű kérdése is az, hogy meddig mehet el az ember, ha kutatásról és kísérletezésről van szó, hol húzódik az a bizonyos erkölcsi határ, amelyet átlépve a tudós bűnössé vagy cinkossá válik. 

Tovább a jelenkor.net cikkére >>> 

 

Újabb időszakos tárlat nyitott május utolsó napjaiban az óbudai Esernyős Galériában. A jellegzetes hosszúkás belső teret ezúttal Szávoszt Katalin keramikusművész vitorlái töltik meg, amelyeken mindkét oldalon helyt kapnak művészeti idézetek, minták és ornamentumok. A kerámiák megidézik Paul Kleet, Joan Mirót, Vaszilij Kandinszkijt, Keith Haringet. De megjelennek olyan általános érvényű vizuális jelek, mint a kalotaszegi, a keresztszemes vagy a szűrhímzés motívumai, illetve más darabokon a japán festészet virágos ornamensei borítják el a felületet. 

Tovább a nullahategy.hu cikkére >>>

 

Negyvennyolc éves korában, hétfőn hajnalban, tragikusan fiatalon meghalt Térey János költő, író, műfordító, a kortárs irodalom meghatározó személyisége, műveit több díjjal elismerték és több nyelvre is lefordították.
Először is a hír hallatán, aki ismerte őt, vagy az írásait, hosszú ideig a levegőért kapkod. Az egyik legaktívabb, leglendületesebb kortárs költőt, írót, drámaírót gyászoljuk. Tavaly a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója volt. Bár már látta az előadásokat, Pécsen persze újranézte. Emlékszem az egyik legvitatottabb produkció szünetében találkoztunk. Rövidnadrágban, kissé csatakos ingben jött felém. Hogy tetszik? – kérdezte. Vágtam egy grimaszt, mire ő annyit mondott: „másodszor látom, szinte remegek, a zsigereimig hatol.”
Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
 

"ha apja kihalt bölény ki szerez neki végső érvényt ha a kihalás általa nem lesz érvénytelen belemállik a jelenbe nehéz lesz a lélegzet fújtat mint a bölény nem zsibói de kiirtott mint azok kik még úgy vadászták ne csak az örök vadász mezőkön találkozzanak vele újra kihalt időben jelenik meg az örök belemállik a lélegzetbe fújtat ha ő a kihalt bölény utóda mégsem lesz a jelen nehéz"

Bővebben az ujforras.hu cikkében >>>

 

A Moszkva térből és vígjátékokból ismerjük, pedig volt már DJ, kidobó és egy fiúzenekar sztárja is. Szabó Simonnal a kék hajú, piercinges zenei múltjáról kezdtünk el beszélgetni, de hamar belefutottunk a balhés gyerekkorba, onnan pedig csak egy lépés volt Hollywood és a „suttyó-skatulya”.

Pécsi szál ban a városhoz kötődő zenei titok után nyomozol. Hogyan talált meg ez a szerep?

Lévai Balázs olyan színészt keresett, aki otthonosan mozog a magyar zenei életben, nekem pedig van ilyen múltam. Több szórakozóhelyet is vezettem a 2000-es években a Kultiplextől a Sziget Meduza színpadán át a Merlinig, előtte pedig volt egy fiúzenekarom Boogie Knights néven a ‘90-es évek végén.

Fiúzenekarod?

Azért volt fiúzenekar, mert fiúk voltak benne. Nem nyálslágereket írtunk, hanem breakbeat-bigbeat alapú, elektronikus tánczenét. Szathmáry Gyuri „Dure” volt a frontember, aki most a TURBÓban zenél, én meg az elektronikus vonalat hoztam, mert ’95 óta gyűjtöttem jungle és drum & bass lemezeket. Lehet, hogy kék hajam volt, meg piercingem, de tök jó zenét játszottunk. LAJKÓ FÉLIX hegedűzenéjéből samplingeltünk, Gyuri Minimooggal játszotta fel a témákat Náksi stúdiójában, és én írtam a fúvós arranzsokat, amiket Abbas Murád meg Csizmadia Dávid fújt fel, akik azóta is az élvonalban játszanak.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Bánföldi Zoltán érdekes, jó címeket ad képeinek, melyek többek, mint érdekes és jó képek. Persze érdekesek és jók, de az talán még nem volna elég. Milyenek akkor? Tetszenek. Ez nyilván a legfontosabb. Sok külön is, és együtt mind. Ha csak egyetlen kép tetszik egy festőtől, az lehet akár véletlen. Ha egy kiállításnyi tetszik, akkor már olyan valakiről beszélhetünk, akire rámosolygott a napút. Ha egy életműnyi anyag tetszik a maga összefüggéseivel, az már komoly. Vagy vidám? Az már belátással van a létre, és kihatással a művészetre. Több jó korszakból álló életművet csak jelentős művész alkot. Egy életmű léte időbeli következményekkel is jár. Abból épül, ahogy következik, ahogy egyik dolog tolja előre a másikát, és már minden mindent meghatároz, előre és visszafelé magyaráz, pedig kórosan és kategorikusan nincsenek is szavak az egészben. De ilyenkor már a képek beszélnek. Nem hallották meg, amikor beléptek ide? Nem éreztek valami furcsát? Valami rendkívülit? Valami teljesen normálisat?

Tovább a kuk.hu cikkére >>>

 

Bordóba hajló vörös betűkkel áll a kötet címe a szürkésbarna képen, melyen egy hatalmas jószágot, egy elefántot látunk, amint éppen egy daru a magasba emeli. El­ső pillantásra szürreális látomásnak tűnik, ám a hátsó borító információi szerint egy 1916-ból származó fotóról van szó, melynek címe: Mary, a gyilkos elefánt ki­végzése. Vagyis egy gyilkosság dokumentációjával van dolgunk, egy állat kegyetlen kivégzésével, ami azért felvet bizonyos kérdéseket, még akkor is, ha az elefánt a címből következően valóban embereket ölt. Mert egy elefánt nem jogi személy, sőt, semmiféle személy, egészen egyszerűen a természet törvényei miatt nem vo­natkozhatnak rá az emberei törvények. Elítélése és kivégzése tehát határsértés, ab­szurdum. A hatalmas súlyú elefántot ráadásul felakasztják, 

Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>

 

Az ember a színházban nem mások hülyeségén szeret nevetni, hanem – közvetetten – mindig önmagát röhögi ki boldogan.

Óriási közhely (és semmitmondó is), hogy a határon túli magyar színházak igen sokfélék. Mégis ezzel kezdem, mert a Thália színházbéli fesztiválon általam látott három előadás olyannyira másmilyen, mintha legalábbis más korból és kultúrából származnának.

Amit általában állítok a határon túli magyar színházakról, az a nagyváradi Szigligeti Színházra önmagában is igaz: a repertoárján különböző színházfelfogásról tanúskodó előadások sorakoznak. E mögött hasonló okok dolgoznak, mint a magyarországi vidéki kőszínházak esetében is: a színházcsinálók igyekeznek kielégíteni, megtartani az igen heterogén közönség valamennyi rétegét, ezért nem feledkezhetnek el a szórakoztatásról, miközben mélyebb, gondolkodásra késztető darabokat és fiatalos, kísérletező produkciókat is műsorra tűznek.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

A hely leírható úgy, mint borzongást keltő tárgyak és valaha élő szervek gondosan válogatott gyűjteménye, de az intézmény célja messze nem merült ki ennyiben. Európa egyik legkülönösebb múzeumában jártunk.

Az elmúlt időszakban a közép-kelet európai régióban egyre több egészséggel, az egézséges és a beteg test kulturális reprezentációjával foglalkozó kortársművészeti eseményt, kiállítást rendeztek. Most mégsem kortárs művészeti intézményrendszernek az egészség politikuma iránti fokozott érdeklődése a témánk, hanem olyan intézmények és gyűjtemények, amelyek régóta egészségpropagandával foglalkoznak – ezeken belül is kiemelten a Szt.Péterváron található múzeum. Milyen gyűjteményről van szó, hogyan változott a kiállítások retorikája, és egyáltalán: mikor és miért hoztak létre ilyesmit?[1]

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 

Május 17-én rendezi meg a Próza Nostra az első tudományos konferenciáját, amely a Végtelen határok – Konferencia a populáris kultúráról címet kapta. A rendezvény létrejöttével és kivitelezésével, a szerkesztőség terveivel kapcsolatban Szabó István Zoltán „Steve” főszerkesztővel, illetve Gaborják Ádám főszerkesztő-helyettessel beszélgettünk.

Amikor utoljára találkoztunk a Próza Nostra kapcsán, az éves nagy rendezvényre és a lokális rendezvényekre készültetek. Mi történt azóta veletek? Mivel foglalkoztatok?

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

Emléktáblát avattak a két évvel ezelőtt elhunyt Berek Kati, a nemzet színésze egykori otthonánál, pénteken Budapesten a II. kerületben.

Az emléktáblát Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, Jordán Tamás Kossuth-díjas színész, rendező és Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, dalszerző avatta fel. Berek Kati 1957-től haláláig, 60 éven keresztül élt a Harcsa utca 2. szám alatti ház ötödik emeletén.

Amit a színpadon csinált, mindig meggyőző és igaz volt” emlékezett a színésznőre Szinetár Miklós. Berek Kati nagyszerű művész, és egyben nagyszerű ember volt. Tagja a nagy színészgenerációnak, amelynek hiányát ma is gyakran érzi a szakma.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

A női szépségnek a nemzeti eszménnyel történő összekapcsolása új, szimbolikus dimenziót adott a korábban könnyed nyári szórakozásnak számító eseménynek. Getto Katalin írása.


A Janus Pannonius Múzeum „Inez mosolya” című, Kosári Aurél magángyűjteményéből válogató kiállítása a címadó festmény mellett Zádor István 1936-ban festett női portréját helyezi reflektorfénybe. Míg a titokzatos mosolyú Inez kilétét legfeljebb a képkereskedő emlékezete őrizte meg, Nagy Máriáról, aki az 1935-ös Miss Európa versenyen „Miss Duna” néven második helyezést ért el, többet tudhatunk, hiszen a fiatal maglódi lány 1935 nyarán a korabeli sajtó érdeklődésének középpontjába került.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

 

Manapság nem szabad félni, hiszen nem divat gyengének látszani. A Gázai övezet poklát megjárt egykori haditudósítónő, Al Ghaoui Hesna könyve mégis a félelemről szól. Fel nem ismert és motiváló félelemről, tévhitekről, és emlékekről beszélgettem a Félj bátran című könyv megjelenése apropóján a szerzővel.

– Hogyan jött a könyv ötlete?

– Az egész történet úgy kezdődött, hogy a Halmos Ádám, a Libri Kiadó vezetője felhívott, hogy van-e kedvem leülni, beszélgetni egy könyvötletről. Mikor találkoztunk, sok elképzelés fölmerült. Nekem az első gondolatom az volt, hogy szuper dolog lenne megírni a folytatását a Háborúk földjén-nek, az első könyvemnek, ami inkább egy riportkötet, ami azokról a háborús tudósításokról szól - backstage jelleggel - ahol az elmúlt években jártam. A kötet megjelenése óta azonban már sok más országban is megfordultam, gondoltam, érdekes lehet akkor ezeket is megírni. Végül abban maradtunk, hogy bár fontosak a saját sztorik, próbáljak most meg egy új fogást találni a dolgon, és friss szemszögből megközelíteni a háborús történeteimet. 

Tovább a konyv7.hu cikkére >>>

 

Ötödik alkalommal rendezi meg a Trafó Kortárs Művészetek Háza a kortárs magyar előadó-művészeti platformot, ahová május 31-ig jelentkezhetnek a független előadóművészek.

2008-ban az alábbi felismeréssel fogalmazódott meg Gáspár Mátéban és Szabó Györgyben egy olyan hiánypótló esemény gondolata, amit először a Krétakör és a Trafó szervezésében rendeztek meg dunaPart – Kortárs Magyar Előadó-művészeti platform címen:

Miközben világszerte bejáratott, több évtizedre visszatekintő hagyománya van a nemzetközi platformoknak, Magyarország lemaradása e téren jelentős. A dialógus hiánya megfosztja a hazai művészeket az európai kulturális piacba történő integrálódás esélyétől, a külföldi megjelenés lehetősége esetleges marad, tudatos export-előkészítő munka hiányában külső források pedig csak elenyésző mértékben járulnak hozzá a hazai előadóművészeti kezdeményezések működtetéséhez, miközben a kortárs magyar kultúra külföldi elismertsége sem tükrözi a benne rejlő értékeket.”

Tovább a kulturpart.hu cikkére >>>

 

Weininger Andor a Bauhaus Fun-departmentjének frontembere volt. Zenekar, színház, bábok, díszlet, jelmez és képzőművészet – a rendkívül sokoldalú művész egymaga megtestesítette mindazt, amiért annak idején az új művészeti mozgalom létrejött: az élet minden területét átható új esztétikát. A Magyar Nemzeti Galéria tárlatának fókuszában egy bizarr kompozíció, Weininger mechanikus színháza áll. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

 

Absztrakt revü – ez a hivatalos elnevezése a színes geometrikus alakzatok mozgatásával elképzelt színpadi produkciónak, de a név lehetne akár az alkotó pályájának mottója is. A ma Horvátországhoz tartozó Karancstól New Yorkig ívelő életút bővelkedett földrajzi állomásokban, Weininger nem habozott odébbállni egy várossal, országgal vagy kontinenssel, ha a körülmények vagy saját művészi ambíciói arra kényszerítették. A tárlat katalógusában az általa művelt műfajok felsorolása másfél sort tesz ki: festő, grafikus, illusztrátor, designer, bútortervező, építész, színpad- és jelmeztervező művész és zenész – és akkor még nem említettük, ami az életút egyes stációit professzionális tömörséggel összefoglaló falszövegből tudható, hogy kabaré-konferansziéként is megállta a helyét. Imponálóan széles skálán mozgó aktivitása rácáfol az egyébként is revízióra szoruló sztereotípiára a Bauhaussal kapcsolatban. 

 

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

Walter Isaacson: Leonardo da Vinci – A zseni közelről című könyvében nemcsak összefoglalja, amit Leonardoról tudunk, hanem keresi az okot, ami őt olyan különlegessé tette.

Életrajzának tanulmányozása során világossá válik, hogy ha nem is lehet akárkiből Da Vinci, mindig fejleszthetjük az olyan tulajdonságainkat, mint a kíváncsiság, az elemzésre való hajlam, a minden részletre kiterjedő figyelem, egy probléma feltárása – egyszóval a gondolkodásunk módszereit. Leonardo, csak hogy néhány területet említsünk, járatos volt az anatómiában, mérnöki tudományokban, zenében, fizikában. Jegyzetfüzeteinek sokaságát feldolgozva Isaacson betekintést enged a zseni gondolkodásmódjába, műve nyomán megelevenednek előttünk a nagy reneszánsz elme „működésének” titkai, finom árnyalatai.

Falcsik Marival, a sokrétű, terjedelmes könyv fordítójával beszélgettünk.

Tovább a phare.hu cikkére >>>

 

Sokan már nagyon várták Yorgos Lanthimos legújabb filmjét. Részint azok, akiket a rendező már végleg meggyőzött egyediségéről: legutóbb a racionalitás és a csodában való hit között morálisan vívódó orvos karakterével az Egy szent szarvas meggyilkolásában. Részint pedig azok vártak a bemutatóra, akik ki voltak éhezve egy történelmi hűséggel készülő kosztümös filmre. Aki viszont abban bízott, hogy Lanthimos folytatja eddigi filozofikus lamentálását, az jobbára csalódni fog, mert a görög származású rendező új filmjében olyan vizekre kormányozza története hajóját, ahol végig szélcsendben marad a filozófia és a moralitás. A helyszín pedig a XVIII. század eleji Anglia uralkodójának, Stuart Annának az udvara.

Tovább a vorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

Azzal alighanem mindenki egyetértett volna a reneszánsz Firenzében, hogy a rajz minden művészet alapja – csak abban oszlottak volna meg a vélemények, hogy milyen is az igazán jó rajz, és hogyan kell a mesternek a rajzot használni. A legnagyobb eltérés valószínűleg a festők és a szobrászok véleménye között mutatkozott volna, lévén a festő szemléletmódja – és így a rajzának előadásmódja – a szobrászétól különböző. Miközben a festő, feloldva a részleteket, a kontúrokat lágyabbá teszi, a szobrász – a plasztikai megvalósításra gondolva – ugyanezeket a részleteket kihangsúlyozza. Ezért is mondhatta Leonardo da Vinci: Ne csináld figuráid körvonalát más színűre, mint a környezetük, amellyel határosak, vagyis ne tégy sötét profilt a háttér és figuráid közé. Ugyanő kritikusan viszonyult az anatómiai részletek túlzott hangsúlyozásához is: Ó anatómus festő, vigyázz: nehogy a csontok, inak és izmok túlságos ismeretében valami göcsörtös festővé légy, abban az igyekezetedben, hogy aktjaid valamennyi érzésüket kifejezzék. (Leonardo da Vinci: A festészetről)

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal