Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Egy pár lány, két pár lány fekete-piros fekete táncot jár.”

(Kányádi Sándor: Fekete-piros)



Szereted a tepertőt, kérdezi tőlem az örömapa Széken, s mikor bólintok, elém nyom egy egész lábossal. Csak úgy kenyér, minden nélkül. Nincs idő se a csodálkozásra, se kenyér utáni kajtatásra, esküvő előtti nap van, szombat, mindenki sürög-forog, készül a nagy napra. A nyári konyhában már lépni sem lehet a süteményektől, a kenyerek öreg Kali kemencéjében sülnek, csak a rokonság által összegyűjtött nyolcvan tyúk pityog vígan azokban a ketrecekben, melyhez hasonlókat gyerekkoromban láttam utoljára. A lányos háznál ez alatt rozmaringból fonnak a mennyasszonynak pártát, vőlegénynek bokrétát.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 

A belorusz Szvetlana Alekszijevics, egy másik posztszovjet, Ukrajnához hasonló történelmi gyötrelmekkel s zavaros jelennel megvert utódállam tényfeltáró krónikásaként Elhordott múltjaink címmel írta meg az Unió s vele a volt szocialista tábor végvonaglásának s cseppet sem könnyű és dicsőséges romeltakarításának, utóéletének történetét. A múltat részben tényleg elhordták ugyan, az emlékművek, párttagkönyvek, jelvények nagy része szobortemetőkbe vagy az ócskapiacra került, de maradékai, tárgyi és érzelmi töredékei, görcsei máig itt kísértenek, még most, a később született generációk gesztusaiban, gondolkodásában is.

Amúgy Olena Golub sohasem hitt a hivatalossá cementezett ideológiákban. A 70-es, 80-as évek moszkvai és leningrádi/pétervári ellenzéki művészcsoportjai és az ellenük bevetett hatósági zaklatások aránylag nálunk is ismertek, de a hasonló kijevi mozgalomról, a Ruhról alig tudhatunk valamit. A szabadabb kifejezés mellett az elnyomott ukrán identitást is kifejezni akaró csoport tagja volt Golub is vonagló vonalakból összeálló, rossz közérzetről tanúskodó képeivel. Művei a 90-es évektől kezdve egyre groteszkebbé válnak, a számunkra az egykori szovjet mesekönyvek, például Szuetyin illusztrációból ismerhető képi világ vaskos farce-okká alakul Golub kezén, rózsaszín macskák, sárga nyulak, kövér kofaasszonyok, nyalókát szopogató emberek népesítik be őket.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Egyike azon előadóknak, akit elég egyszer hallani, és utána könnyen rajongójává válik az ember. Weiner Sennyey Tibor élete és költészete is karizmatikus, mágikus, mégis könnyed. Kevés magyar költő foglalkozik annyit a hittel, a transzcendenssel, mint a zsennyei bárók leszármazottja, akinek élete és versei összefonódnak. Nála nincs olyan, hogy magánember és alkotó. Sokan Hamvas Béla leghűségesebb magyar követőjének és legalaposabb ismerőjének tartják. A magyar filozófusról szóló könyvének első kiadását (Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete) hetek alatt elkapkodták. 

Tovább a kepmas.hu cikkére >>>

 

Azért is jó az Óbudai Társaskörbe járni, mert szinte egy napra sem hagy minket kulturális program nélkül még a nyári időszakban sem. Legyen kedvünk komoly- vagy könnyűzenéhez, színházhoz, irodalomhoz, itt minden korosztály megtalálhatja a kedvére való eseményt. A változatos programok sorában igazi kuriózumnak ígérkezett Bősze Ádám zenetörténész, komolyzenei műsorvezető és zenei antikvárius stand up estje, a Bő szekund.

Átlagos hétköznapi munkanapnak kezdek neki néhány hete, amikor a lakásajtón kilépve az első dolgom a mobilomon a Bartók Rádióra kapcsolni. Így megy ez szinte minden reggel, amíg elkezdem a napi első programomat, hallgatom Bősze Ádámot a stúdióból. Mindig szép zenéket hoz a hallgatóknak, de ezen a reggelen teljesen elvarázsolódom egy áriától, amit Cecilia Bartoli énekel. Még leszállni is majdnem elfelejtek a metróról, és mire a zene véget ér, az jár a fejemben, hogy de jó is lenne visszaemlékezni, mit mondott Bősze Ádám a mű kezdetén, mi is ez az ária. Épp mondja az SMS-számot, ahová üzenni lehet a műsor közben, át is fut az agyamon, nem lenne-e kínos megkérdezni tőle, hogy elnézést, de mi is volt ez a csodaszép zene? Mire az első munkamegbeszélésemre érek, persze már elfelejtem a számot is, ahol megkérdezhetném, ha végül arra jutnék, hogy megteszem. Folyik tovább a nap a megszokott ütemben.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Nekik buborék, nekünk tenger” – szólt az idei Bánkitó Fesztivál hivatalos mottója. A fesztiválé, amely egy hosszúhétvége erejéig megsokszorozza az apró nógrádi település lélekszámát, és amely már jó pár éve tudatosan, az aktuálisan tematikához illeszkedve készül képzőművészeti kísérőprogramokkal is.

Idén már 11. alkalommal került megrendezésre a Bánkitó Fesztivál, amelynek közönsége javarészt a belvárosi kocsmák törzsközönségéből és a művészeti egyetemek hallgatóságából verbuválódik. Idén – mintegy önvizsgálatot tartva – a „buborék” volt a hívószó, amely köré zenei, civil-aktivista és művészeti kísérőprogramok szerveződtek. A korábbi évek témái valamivel provokatívabb szellemiségben születtek, mint például a „kerítés”,amely az akkori, migrációs jelenségekre reflektált vagy később a „korrupció”, amely a mindenkori kelet-európai rögvalóságunk alapjait cibálta meg. Ezekhez illeszthető még a tavalyi, utópiát vizsgáló témafelvetés, amikor is a coach-szemléletű osztályfőnökök szellemét megidézve egy 10 évvel későbbi állapotot kellett elképzelni „Bánkitó 2028” jeligével.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

 

Grafit hallgatott, a csempének vetett háttal, leforrázva ült, gondolkodott. Idén ősszel lesz harmincöt. Még vele is történhet valami. Tartózkodási hely, ennyi jutott eszébe. Egész felnőtt életében egyszer sem volt ott a lakcíme, ahol éppen lakott, neki legföljebb tartózkodási hely volt az irataiban." VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.

 



Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk

 

Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?

Itt van a város, vagyunk lakói

Maradunk itt, neve is van: Budapest”

(Bereményi-Cseh: Budapest)

 

Melegen ajánlom Szeifert Natália második regényét, a Mi van veletek, semmi?-t mindenkinek, ezen belül különösen azoknak, akik érzékenyek a Cseh-Bereményi dalok világára, hangulatára, finom iróniájára. Mert olyanok a történetek ebben a könyvben, mint azok a dalok. Levél nekünk, a helyzetről a kétezertízes években, amikor már nem „fellazult tételben fogalmazódik meg a világ”. A hetvenes évek, a rendszerváltás előtti bezárt reménytelenség hangjai akkor dalban szólaltak meg, negyven évvel később szinte ugyanaz hangzik el, csak prózában. 

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

Van az évnek egy szaka és ennek az időszaknak három faluja, ahol még a legkérgesebb szívű tollforgatók is elszédülnek, miközben vasmarokkal próbálnak kapaszkodni előzetes képeikhez és vélt kívülállásukhoz. Más tudósítók pedig eldobnak mindent, és felfekszenek a pátosz hullámaira – a Művészetek Völgye átkarolhatatlan, de hálás óriás mind az újságíróknak, mind az egyszeri völgylakóknak.

A méltán híres magyar fesztiválvilág úttörő és iskolateremtő rendezvénye újabb tíz napra birtokba vette a Balaton-felvidéki Kapolcsot és a környező falvakat. Július 19. és 28. között nagyjából 35 helyszínen 1500 programvárta a Völgybe látogatókat: már ezek a számok is jól érzékeltetik, hogy mennyire reménytelen feladat összefoglalót írni a fesztiválról, sőt, azt is, hogy mennyire reménytelen vállalkozás fesztiválozóként szellemi és érzelmi túltelítődés nélkül végigélni. Ugyanakkor ezek a változók kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy egy líraibb kalauz érzeteket és metszeteket helyezzen az olvasó elé.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Pár hónappal ezelőtt Szeifert Natália Az altató szerekről című kötetéről írtam recenziót, és akkor azt hittem, hasonlóan nehéz dolgom nem lesz többé, ha recenzióírásra adom a fejem. Az alcím szerinti Ágyregény nem ringatott álomba, koffein és ébresztő volt. Most Nagy Zsuka Pigmentcímű verseskötete ébreszt, kólint fejbe, de nem vesztem el eszméletem, az könnyű megoldás lenne. Hallom, látom, testemben érzem a cselekményt, végigolvasom egy szuszra, majd leteszem, de hiába, ott vagyok, és nem szabadulok, ahogy Nagy Zsuka főhőse sem. Azon is gondolkodtam, talán le kellene mondanom ezt a megbízást, szerzőtársam – talán elfogulatlanabb férfiszemmel – amúgy is ír a kötetről. Mostanáig halogattam a döntést, az írást.

Újraolvasva a kötetet, hatása változatlan maradt; levegősen szerkesztett, rövid, minimalista szövege, bár bombasztikusan hangzik, de lélegzetelállító, légszomjat okozó. Itt semmi sem szürreális, semmi sem a képzelet műve. Nem is a pokol, oda ritkán merészkedik az ember, talán csak Orfeusz.

Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>

 

A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar egy alkalmi együttes, melynek megalakulása a hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé, 2018-ban pedig a nemzeti összetartozás napjának ünnepi eseményeként adhatott hangversenyt az Országházban. A legalább 85%-ban határon túli, Erdélyből, Vajdaságból és reméljük, hamarosan már a Felvidékről is érkező zenészekből álló zenekar 2019 augusztusában alakul meg ismét.

Tovább az mma.hu cikkére >>>

 

A kiállítás alcíme Hommage à Barcsay, ám Pataki Ferenc mintha műveivel az egész szentendrei művészet előtt hajtana fejet a város főterén, az ÚjMűhely Galériában. A szegedi alkotó műveivel nem csak egykori mestere emlékét idézi meg, de más nagy elődökét is. A képek között sétálva eszünkbe juthat Vajda Lajos, Vajda Júlia, Korniss Dezső és más szentendrei művész is. A hófehér boltívek alatt persze vérbeli Pataki művek sorjáznak, teszik ezt olyan otthonosan, mintha alkotójuk e helyszínre találta volna ki őket. A derék 18. századi pallérok pedig mintha e képekhez építették volna a kiállítótér épületét anno. Szepesi Hédi, a kiállítás kurátora két szinten foglalta szerves egységbe, rendezte mesélő térkompozícióba Pataki Ferenc szakrális lelkülettel telített, és lírai konstruktivitással előadott munkáit.

Tovább a tiszatajonline.com cikkére >>>

 

Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, műfordító, a nemzet művésze kapta meg 2018-ban a Ratkó József-díjat. „A nemzeti identitást 1956-tól máig fenntartó és alakító, a történelem folyamatait, a magyar vidék sorsát érzékenyen értelmező, s a magyarság költészeti hagyományait korszerűen magába építő lírai világ megalkotásáért” érdemelte ki a rangos díjat. Az alapítvány megbízott elnöke, Karádi Zsolt laudációjában elmondta: „A mai irodalmunk kiemelkedő alakját, a magyar és egyetemes létélmények gazdag hangszerelésű költői œuvre-ben történő megszólaltatóját szeretnénk köszönteni.” A debreceni születésű költővel ebből az alkalomból készítettünk interjút, amelyben elsősorban az életmű „szorongató, súlyos, komor léthelyzet”-ben (Bertha Zoltán) született darabjai mellett az eddig méltatlanul háttérben szorult versekkel is egyfajta számvetésre kérjük a szerzőt.

Tovább a vöröspostakocsi.hu cikkére >>>

 

Melyik az a film, ami egy egész generációt megmozgatott, a drog- és szabadságmámoros ellenkultúra szimbólumává vált, és kihúzta Hollywoodot a pénzügyi és esztétikai válságból, hogy utána újra a szakadék szélére taszítsa a stúdiókat? A Szelíd motorosokról van szó, ami idén nyáron lett 50 éves. Ennek kapcsán elevenítettük fel Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikus road movie-ját.

Hollywood válságban van. Legalábbis erről szólnak a nemzetközi és hazai filmes hírek: a megafilmek nem hozzák a stúdiók által elvárt bevételeket, és már a sikerreceptnek számító szuperhősfilm-sémák sem biztosítékok a kasszarobbantásra. A moziközönséget a 2010-es évek elején még bevonzó 3D-nek mostanra leáldozott, és a 4DX technika is parasztvakítás, vásári mutatvány, ami csak az „újszülöttnek minden vicc új” alapon tud ideiglenesen több nézőt megmozgatni. Persze nagy baj még nincs, ám a becslések szerint pár éven belül akár még lehet is.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Hol és hogyan születik meg a tánc?

Többnyire egy üres térben, emberi test vagy testek által, melyek kivételes módon láthatóvá válnak, mintegy elfedve az őket körülvevő teret. Nacera Belaza koreográfiái ezzel szemben az elemi ürességet teszik láthatóvá, mint vibráló sötétséget. Így hozzák létre az atmoszféra egy sajátos színházát, ahol nem csupán a táncos, de a néző is egy másik térben helyezkedik el, az éjszaka fel-felfénylő terében, melyet kitölt a kaotikusan kavargó levegő.

Tovább a balkon.art cikkére >>>

 

A rendszerváltozás fejetlenséget hozott a harmincas-negyvenes generációk életébe, és bizalomvesztést okozott, ami nincs feldolgozva, és mintha nem is lenne rá igény vagy lehetőség – mondja Szeifert Natália, aki Az altató szerekről című könyve után most új regénnyel jelentkezett. A Mi van veletek, semmi? című kötet hőseinek még nem volt állandó lakásuk, életük, csak tartózkodási helyük. Szeifert Natália szerint az elveszettség nemcsak az ő nemzedékének, hanem az utánuk jövőknek is nagyon ismerős.

Mi van önnel, semmi?

Tulajdonképpen semmi.

Pedig hallom, japánul tanul.

–  – Gyerekkoromban volt egy kis japán verseskötetünk otthon. Sokat forgattam, úgy emlékszem, Weöres Sándor-fordítás is szerepelt benne. Az állandóság érzése ragadott meg benne, az, hogy első pillanatban az a pár sor kis semmiségnek tűnik, aztán napokig ott jár a fejedben, nem tudsz szabadulni tőle. Valamit már ott megsejtettem a lefordíthatatlanságból, hogy mögöttük valami mélyebb jelentéstartomány rejtőzik. Később derült ki számomra, hogy a megértésükhöz valóban nem árt ismerni a japán kultúrát, a nyelvet, például hogy nemcsak a jelentésük fontos a verseknek, hanem az is, hogy néznek ki japán írásjegyekkel.

Tovább a 168ora.hu cikkére >>>

 

Egyfajta terápiaként is értelmezhető az előadás, és ha így nézzük, nagyon jó.

TáncKvartett 2. évad, 5. rész: Kovács Natália, Megyeri Léna, Kutszegi Csaba és Török Ákos beszél a Keresői az ég színének előadásáról


Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 

A Love Revolution jegyében megannyi zenei és más változatos programot élvezhetnek idén a régi és új szitizenek a Szigeten. Az összművészetiség, a kulturális események sokfélesége és a húsba vágóan aktuális ökotémák hangsúlyos jelenléte most még szembetűnőbb az előzetes hírek alapján. Mi elsősorban a nem zenei programokból szemezgettünk. Augusztus 7–13-ig Sziget!

Szeretnénk a magunk módján felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ehhez igyekeztünk a szó valódi értelmében vett »influenszereket« megnyerni. Bár egy fesztivált általában a világsztárok határoznak meg, a Sziget abban is kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből, hogy a nálunk Nagyszínpadon túl is van élet, ahol a műfaji sokszínűség jegyében változatos programokat kínálunk idén is, mindenki örömére” – fogalmazott Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. 


Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Szeifert Natália előző, Az altató szerekről című regényében megmutatta, milyen jól ismeri a női lelket, most bebizonyítja, hogy nincs ez másképp a férfiak belső életével sem.

Mi van veletek, semmi? – lép be minden áldott nap ugyanabban az időpontban az egyik mellékszereplő, idős „kocsmabútor” a regény legfontosabb helyszínéül szolgáló Mexikó nevezetű kricsmibe. És tényleg, az előbb-utóbb mindig ott landoló törzsvendégekkel nincs semmi. Legalábbis semmi olyasmi, ami fontos vagy említésre méltó lenne, csak történnek a mindennapok, amik valahogy szinte mindig ugyanott, a pult mellett érnek véget egy furcsa társaságban, amelynek tagjaiban látszólag nincs semmi közös, hacsak az nem, hogy ide járnak „haza”. Ebbe a belvárosi, körút közeli közegbe csöppen Grafit a kora harmincas, valaha festőnek indult rajztanár, miután a barátnője kiteszi a szűrét, és szó szerint belefut egy vérző fejű, menekülő férfiba, Pókba. A szürreális jelenet egy megbonthatatlan barátság kezdete, a más-más elől menekülő figurák magától értetődő természetességgel húzzák meg egymás után a vodkás­üveget, kötnek furcsa szövetséget, majd osztják meg a lakhelyüket, közvetlenül a Mexikó nevű kocsma szomszédságában.

Tovább a nepszava.hu cikkére >>>

 

 

 

Borzasztó leírni, nem a cinizmus mozgatja az ujjakat a laptopon: Dušan Makavejevnek meg kellett halnia, hogy eszünkbe jusson, hogy élt. Hogy felidéződjenek bennünk filmjeinek címei, képsorai, hangulati, szemléleti sajátosságai, és a fejünkhöz kapjunk: hát persze, ő volt a jugoszláv új hullám, a végül „feketének” minősített novi film vezéralakja, a modernista európai filmművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Egykori kedvencünk, bálványunk.

 

Makavejevet a kelet-európai progresszív szellemiségnek illett a zászlajára tűznie, harcolkodva filmjei bemutatásáért, s örömünnepet ülnie, amikor a rendszerváltás táján ez végre megtörtént. Midőn az első vetítések idején Budapestre érkezett, még rengetegen akarták látni, kezet szorítani vele, kérdésekkel megszólítani. Mindebből egy kötelezően szomorkás sóhaj maradt: istenem, ő is elment… Nyolcvanhét éves volt. Hogy múlik az idő…

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

 



Először ítélik oda 2019 decemberében a vállalatok számára alapított, egyedülálló, kultúratámogatásért és művészeti szponzorációért járó Art is Business Díjat. Az elismerést az Art is Business magazin megálmodója, a kortársPRos hozza létre azzal a céllal, hogy méltányolja a művészeti és kulturális területet támogató vállalkozások munkáját, ezáltal egyre több cég jövőbeni vállalási terveit serkentse ezen a területen. A díjra pályázni 2019. július 19-szeptember 15. között lehetséges. A pályázat elbírálásában ötfős kuratórium vesz részt, amelyben olyan, szakmailag feddhetetlen kommunikációs szakemberek vesznek részt mint Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője, Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, Vég Szilvia, a Jurányi Inkubátorház kommunikációs vezetője, Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője és Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője.

 

Tovább a cseppek.hu cikkére >>>

 

 



A könyvszakmában a lektort „láthatatlan második embernek” is nevezik. Ő az, aki az olvasó számára észrevétlenül vesz részt egy könyv létrejöttében. Munkája annak ellenére észrevétlen marad, hogy sokszor lényeges beavatkozást jelent a már elkészült írásműbe, sőt olykor fontos tényezője magának az írásfolyamatnak is. Ingrid Krüger évtizedek óta lektorként végzi a munkáját, többek között számos németre fordított magyar irodalmi alkotás viseli a keze nyomát. Nélküle bizonyára nem az a kép alakult volna ki a magyar irodalomról Németországban és a világban, amely a rendszerváltás óta kialakult. Pályafutásáról és a lektori szakma jobbára láthatatlan műfogásairól a Rowohlt Berlin „hihetetlen nyelvi érzékenységű” lektora berlini otthonában nyilatkozott.

Kelemen Pál: Kezdjük egészen klasszikus módon egy rövid életrajzi vázlattal. Milyen családból, honnan származik? Milyen tanulmányokat folytatott, és hogyan talált rá a szakmára?

Ingrid Krüger: Az NDK-ban nőttem fel, Erfurtban. A családom, sok más családhoz hasonlóan, az 1950-es években vándorolt ki Nyugatra. Én egy kicsit még maradtam Erfurtban, ott akartam érettségizni. Egyetemre persze nem vettek fel, mert a család Nyugaton volt, így aztán Hamburgban és Kölnben folytattam bölcsészeti tanulmányokat német és történelem szakos hallgatóként.

Tovább a muut.com cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal