VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Ez persze csak vicc, de nekem is valami hasonló jutott az eszembe, amikor Berta Zsolt írt nekem egy kedves e-mailt, miszerint legújabb és több mint ezer oldalas regénye mindkét kötetét nekem szánta ajándékba, nyilván nem egészen önzetlenül, hanem azt remélve, hogy írok róla valamelyik irodalmi lapba, mint ahogy korábbi kötetei esetében már sok évvel ezelőtt megtettem. Fáradjak be érte a Magyar Napló könyvesboltjába. Ha már ilyen szépen kért, befáradtam. És akkor személyesen is megláttam a két könyvet, melyek az elképzeltnél is nagyobb alakúak és súlyosabbak. És nem, nem volumenizált papírra nyomták őket, hanem a jóval nehezebb ofszetre, és keménykötés mindkettő. Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>
Richard Linklater, a beszélgetős portrék és a generációs életérzés-filmek koronázatlan királya legújabb alkotásában Jean-Luc Godard Kifulladásig című, korszakalkotó és kanonikus mozijának forgatását dolgozza fel. Linklater 2008-ban az Én és Orson Wellesben már készített egy hasonló darabot (amely Welles Julius Caesar-színdarabjának színrevitelét mutatta be), és ahogy a legutóbbi, Blue Moon című filmjében is láthattuk, előszeretettel nyúl valós művészek küzdelmeihez. Úgy tűnik, sorra veszi a korszakos zseniket. Talán pár film és rendező (esetleg Tarantino vagy David Lynch) után eljut önmagához is, és egyszer megélhetjük, hogy Linklater filmet készít, mondjuk a Mielőtt felkel a Nap forgatásáról. Pont annyira lenne meglepő, mint amennyire nem. Én mindenesetre biztosan vevő lennék rá.
Tóthlaca – polgári nevén Tóth László, de ezt már néhai édesapja lestoppolta – a magyar képzőművészeti szcéna különleges alakja. Két műfajban, a festészetben és a bűvészetben világklasszis, a harmadikban, a marketingben és az önmenedzselésben már kevésbé. Talán ezért sem kelnek el milliós árfekvésben a festményei az aukciókon, pedig... De ez egy más történet. Ami a lényeg: pénteken megnyílt Tóthlaca kiállítása a Stefánia Palotában. Ami egyben emlékkiállítás is, hiszen a festőbűvész édesapja, Tóth László és édesanyja, Garabuczy Ágnes képeit is megcsodálhatjuk. „Nem ez az első kiállításom, szép is lenne, ha már majdnem 70 évesen most lépnék ki a közönség elé – mondta az Indexnek Tóthlaca a Stefánia Palotában, az emlékkiállítás megnyitóján. – Viszont a szüleimmel együtt, akik sajnos már nem élnek, most jelentkezem először közös kiállításon. A mostani tárlat kurátorával, Kiss Józseffel a lakásomon kiválogattunk háromszor kilenc képet a szüleim és a saját festményeim közül, és ezt a huszonhét alkotást hoztuk el ide a Stefánia Palotába.” Tovább az index.hu cikkére >>>
Ha valaki azt mondja ma Magyarországon, hogy spanyol nyelvű irodalmat fordít, valószínűleg rögtön dél-amerikai szerzőkre gondolunk. Pávai Patak Márta húsz éve tart életben egy – ebben a kontextusban különösen fontos – sorozatot, amely a Spanyol Elbeszélők címet viseli: egy személyben ő a kiadó, a fordító, sokszor a terjesztő is, a könyvek pedig nagyszerűek. A Patak Könyvek első darabja, Carmen Laforet A semmi című regénye 2006-ban jelent meg, aztán további tizenkét kötet követte.A sorozat huszadik évfordulója alkalmából beszélgetünk Pávai Patak Mártával. 1749: Most húsz éves a Patak Könyvek. Ha az ember amúgy is ír és fordít – ráadásul sokat és jól–, miért dönt úgy, hogy kiadót alapít? Pávai Patak Márta: Nem kellett eldöntenem, ugyanis amikor 1998-ban megváltozott a törvény, és szellemi szabadfoglalkozásúként már nem tudtam számlát adni, sok lehetőségem nem maradt, így jogász barátnőm tanácsára nem egyéni vállalkozó lettem, hanem a Bt.-t választottam. A könyvkiadás pedig eleve szerepelt a társasági szerződésben a tevékenységi körök között. Kiadóban is dolgoztam, igaz, csak egy évet, mert nem igazán tudtunk együttműködni a kiadó vezetőjével. A Dunakanyar 2000 Kiadóról van szó, ahol Juhász Ferenc Világtűz című kötetét is szerkesztettem, érdemi beleszólásom természetesen nem volt, mindössze egy megjegyzést tettem a fülszövegnél, most is hallom, ahogy mondtam, Ferenc, itt ezt a szórendet nem kéne megcserélni? Szépirodalmi szövegeket nem is szerettem szerkeszteni, szerencsére kevés ilyen volt. Moldova György A jog zsoldosai című könyvét és az első aforizmakötetét, a Kis aljasságok lányaimnak címűt szerkesztettem. Ferenccel is, Gyurival is nagyon szerettem beszélgetni, dolgozni.
A szeretet vessző béke nem dalgyűjtemény, hanem emlékezési gyakorlat. Beck Zoltán és Grecsó Krisztián közös albuma az egyéni tapasztalat felől közelít a kulturális emlékezet, a veszteség és a múltfeldolgozás kérdéseihez, miközben következetesen elutasítja a lezárás és a feloldás narratíváit. Beck és Grecsó művészi együttműködése nem hirtelen alakult, hanem évek során kristályosodott ki. Már a Rájátszás zenés-irodalmi sorozatban való közös fellépéseik idején kapcsolatba kerültek, ahol Beck zenélt és Grecsó szövegeket olvasott fel – ezek a közös estek adták az első impulzust a későbbi formációhoz. A páros első nagyobb projektje a Hoztunk valamit magunkból című zenés-irodalmi pódiumest volt, amely azóta több száz előadást élt meg országszerte. 2025-ben indultak el új sorozatukkal, a szeretet vessző béke című produkcióval a Katona József Színházban Budapesten. Ez a projekt élő zenés-irodalmi előadásként létezik, amely személyes történeteket, dalokat, verseket és prózát kapcsol össze hat „képen” keresztül. Ugyanezzel a címmel egy tíz dalt tartalmazó album is megjelent 2025-ben. A projekt nem csupán „koncert” vagy „színházi est”, hanem a zene és irodalom határán mozgó, személyes és reflexív művészi együttlét. A produkciók folyamatosan változnak és alakulnak, ahogy a két szerző továbbgondolja saját reflexióit a múltról, hitről, reményről és identitásról. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Egyszer már hivatkoztam egy meghatározó filmélményemre, egy filmre, amit többször elkezdtem, de végül sosem néztem teljesen végig. Pedig mindig tetszett. A Volt-e, vagy sem?[1] egy 2006-os román szatíra, amelyet Corneliu Porumboiu rendezett. A cím tizenhat évvel a romániai forradalom után azt kérdezi, hogy az végül valójában megtörtént-e. A főhőse két nappal az ünnepek előtt arra készül, hogy már megint egyedül tölti a karácsony estét. Aztán a dolgok máshogy alakulnak, amit lehet ironikus fordulatnak tekinteni. Végül három ember együtt, az emlékeik felelevenítésével arra keresi a választ, hogy mi az, ami volt, és mi az, ami nem. Valahol sajnálom, hogy ezt a filmet sosem néztem végig, de lehet, így járok jobban ha sosem fogom megtudni, mi történt valójában. A történelmi fordulatokat hajlamosak vagyunk az elvárásaink felől nézni, ezért lesz az idő előrehaladtával egyre nehezebb a pontos értelmezés. Kincses Károly, Magyarország leggyakrabban hivatkozott fotómuzeológusának személyes közlése szerint a fényképek mindegyike „egy-egy tér-és időkonzerv, ami magába sűrít mindent, ami készítésekor ott és akkor létezett… nem egyszerűen látleletek, lenyomatok egy korból, egy országból, egy városból, hanem sűrítményei egy időszaknak, egy életérzésnek”. Én ebből most azt a részét ragadnám meg, hogy a fényképek amellett, hogy a kollektív emlékezetünk egymást kiegészítő darabjai, rengeteg érzelmet is megőriznek. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>> Lévay Petra: Az igazi szemléletformálás, amikor fel sem tűnik az illető fogyatékossága (Szabó Janka)
Mi történik, ha egy mesekönyv nem pusztán a fogyatékosságról akar beszélni, hanem egyszerűen teret ad egy olyan hősnek, amilyen ritkán jelenik meg a történetekben? A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány Csodabogár című kötete éppen ezt teszi. Lévay Petra arról beszél, miért hiánypótló ez a könyv, hogyan lehet jól ábrázolni a végtaghiányt, és miért nem segít, ha valakit pusztán a mássága miatt kikiáltunk különlegesnek. Petra végtaghiánnyal született, ma 44-szeres országos úszóbajnok, az első női Európa-bajnok a paratriatlon sportágban és a tokiói paralimpia egyetlen magyar triatlonosa. A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány Csodabogár című mesekönyve megjelenése után elnyerte a Merítés-díj zsűri- és közönségdíját is – máig egyedüliként. Mi hívta életre ezt a könyvet? Úgy láttuk, ez hiánycikknek számít a végtaghiányos gyermeket nevelő családok számára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a végtaghiányos emberek a történeti szálban szereplőként és képileg is megjelenjenek, mert pszichológiailag nagyon sokat számít, hogy láthatóvá váljanak: az önértékelést, önbecsülést is nagyban javítja. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Paolo Sorrentino ismét egy politikusról és egyben az öregedésről készített keserédes filmet A kegyelem címmel, és újfent nem okozott csalódást. A politizáló és a politikusokról készült filmek napjainkban igen gyanúsak. Az emberek kiábrándultak a politikából, a köztársasági elnöki tisztség pedig kiváltképp megosztóvá vált idehaza a kegyelmi botrány miatt. Nem csoda, ha a politikusokról készült filmek egy része szatíra, mint az Alelnök és a nemrég bemutatott Trump-film, a The Apprentice. Máskülönben felmerülhet a propaganda vagy legalábbis a részrehajlás gyanúja, amennyiben nincs kellőképp kidolgozva az adott film hőse. Steven Spielberg Lincolnjával ez utóbbi a probléma, és rezeg a léc A legsötétebb óra esetében is, mivel egyértelmű hősnek állítja be Sir Winstont Churchillt. Bár épp egy olyan háborús helyzetben, amelyben tényleg hősiesen helytállt a brit miniszterelnök. A remek dramedyjeiről híres Paolo Sorrentino is gúnyolódott már politikusokon, elég csak a Silvio és a többiekre gondolni, ami a közelmúlt legellentmondásosabb olasz kormányfőjével foglalkozik. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Valaki beszél. Szavak nélkül, intonáció nélkül és csukott szemmel, mert mint egy játékban, őrzi a titkát a többi játékos előtt. Valaki így beszél hozzánk a fényképeken keresztül. Gondoljunk a fényképészetre most úgy, mint a művészet legcsendesebb formájára. A csend ellenére a képekben mégis megszólaló beszédre figyelek, de vajon ez kinek a hangja? A sajátom. Ez az én hangom. A képek a mindennapjainkban megszokott, túlzásba vitt, aztán újra megszokott használata a képmutató kifejezés átalakulásához vezet. A képeink helyettünk állnak, és képviselnek minket, helyettünk beszélnek. Elmosódik a kifejezés éle, elmosódnak a határok valóság reprezentációja és a túlzás, a szépítés, a csalás között. Érvényteleníti a képmutató kifejezés eredeti jelentését, ugyanakkor rá is irányítja a figyelmünket. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Sok közös tényezőt találhatunk Robert Capa, André Kertész és Moholy-Nagy László életművében, egyik az a Leica III típusú kamera, amelyet mindegyikük használt, és a harmincas évek elején elementáris erővel robbant be a fotográfiába. Az egri Mindhárom című tárlat középpontjában a kamera és a perspektíva áll, a kamera pedig neves kortársak hulladékszobraként néhány napja Eger fő terén is megtekinthető. Három világhírű magyar fotóművészt rendezett egy terembe az egykori egri ortodox Zsinagóga kiállítóterébe Gulyás Gábor kurátor: Robert Capa, André Kertész és Moholy -Nagy László ikonikus és kevéssé ismert munkáit. A nagy életművek közös vonásai egyike lehet a minhármuk által használt Leica III fényképezőgép, amely 1933-ban került be a köztudatba, és amely most a tárlat apropóján hulladékszoborként öt kortárs alkotó Bukta Imre, Rabóczky Judit, Csurka Eszter, Szirtes János és Szolnoki József műveként a Dobó téren látható. Tovább a fotomagazin.hu cikkére >>>
Greskovits Endrének köszönhetjük Thomas Pynchon Ellenfényben című regényének fordítását. A többek között Cormac McCarthy és Salman Rushdie könyveit is magyarra ültető műfordító szerint Pynchon megkerülhetetlen figura, aki nélkül nincs modern amerikai irodalom, nagy sziklasziget a tenger közepén, élő klasszikus. Olyan író, aki rengeteget tud, és mindent megtesz azért, hogy ezt az olvasóinak is átadja. Nehéz regényeiből az olvasók pedig annyit értenek meg, amennyit képesek. „Nem szoktam a fordítandó köteteket előre elolvasni, hanem belevágok, de az Ellenfényben esetében azért újraolvastam A 49-es tétel kiáltását, ami annak idején az Európa Modern Könyvtár sorozatában jelent meg, mert a kötet fordítója, Széky János remek utószót írt hozzá, amiben Thomas Pynchon prózájának mindenféle nyelvi bonyodalmairól is szót ejt. Azokat a nagyon-nagyon hosszú mondatokat, amelyeknek a közepébe beszúr valamit, amiknek első blikkre nem is biztos, hogy közük van a szöveghez, Az utószó megerősített abban, hogy nem kell őket olyan nagyon komolyan, formahűen fordítani, mert tekintettel kell lenni a magyar olvasóra” – mondta az Indexnek Greskovits Endre műfordító, akit Thomas Pynchon Ellenfényben című regényének megjelenése alkalmából kérdeztünk. Tovább az index.hu cikkére >>>
„A Szépírók Társasága elnöksége üdvözli a múlt heti, magyarországi parlamenti választások során létrejött, hazánk demokratikus berendezkedése kapcsán bizakodásra okot adó változásokat, és sok sikert kíván az új magyar kormány munkájához” – írja a Szépírók Társasága. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a továbbiakban is független szervezetként képviselik majd az irodalmi szakma és az olvasók érdekeit. A Szépírók Társaságának elnöksége – a többi, nagy múltú irodalmi szervezetet is bevonva – a kormány és a kulturális kabinet felállása után tárgyalásokat fog kezdeményezni a megfelelő minisztériummal, állítja a szervezet. A kulturális szektort érintő adózási szabályokról, az állami irodalmi díjak igazságos, szakmai alapon történő odaítéléséről és a kulturális pénzügyi elosztórendszer újragondolása kapcsán kívánnak egyeztetni.
A háború miatt áttelepülő drMáriás, bár bekapcsolódott a rendszerváltás környéki időszak underground világába, ez az időszak festészetében az útkeresésé volt. Ennek lenyomatait láthatjuk a különböző festői világok, stílusok felbukkanásában. Máriás Béla, művésznevén drMáriás a magyar underground művészet egyik kiemelkedő személyisége, sokoldalú alkotó: zenész, képzőművész, irodalmár. A Godot Kortárs Művészeti Intézet Laczkovich Borbála főkurátor és Kozák Gábor kurátor rendezte kiállítása is a retrospektivitás jegyében igyekszik ezt a három területet lefedni. Egyrészt azzal, hogy a tárlaton drMáriás barátjával, a szintén polihisztor alkotótársával, Bada Dadával (Bada Tibor) megalapított Tudósok underground zenekar egykori koncertfelvételeiből ad válogatást, valamint egy interjúban az együttes tagjai felidézik a zenekar megalakulásával, történetével kapcsolatos emlékeiket. Másrészt a képek mellett ott olvashatjuk drMáriás novelláknak beillő kommentárszövegeit, amelyek a kiállításra készült vaskos és kiváló nyomtatási színvonalú képekkel gazdagon illusztrált életrajzi katalógusban is helyet kaptak. Végül, de nem utolsósorban ott vannak a képek, negyven év alkotásai, amelyek segítségével végigkövethetjük a művész alkotói pályáját, annak alakulását, főbb csomópontjait.
Egy nagyregény színpadi adaptálása már terjedelménél fogva is kihívások elé állítja a színházi alkotókat. A Budapest Bábszínház viszont nagyszerű kísérletbe kezd: Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényét monodrámaként állítják színpadra, a számtalan szereplő így bábtechnikákkal elevenedhet meg. Az eredmény pedig izgalmas és látványos előadás, még ha az adaptáció korlátai is nyilvánvalóvá válnak. Krusovszky regénye még 2018-ban jelent meg, és az addig elsősorban költőként sikeres szerző valósággal berobbant a magyar nagyprózába is: ezen első regénye már a hatodik kiadásnál tart, 2019-ben pedig – többek között – a Libri irodalmi közönségdíját is elnyerte. Nem csoda tehát, hogy a Bábszínház bemutatóját is nagy várakozás kísérte.
Szeifert Natália írónak ítélték oda idén a Békés Pál-díjat. Az elismerésről a 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma – Závada Pál, a kuratórium elnöke, Merényi Ágnes, műfordító, szerkesztő és Csuhai István kritikus, esszéista, szerkesztő – döntött. „Szeifert Natália írói munkájától nem áll távol a természettudományi érdeklődés. Nem a professzionális természetkutató módszeres figyelme ez, inkább a kívülálló laikus összpontosítása, és nem is szabályosan vett összpontosítás vagy koncentráció, hiszen ő ebben a tekintetben feltétlenül mindenevő: bármire képes fókuszálni, és minden érdekli, ami a kvantumfizikától a géntérképészetig a természettudományokkal kapcsolatos” – méltatta Csuhai István az idei díjazottat.
Kelet-német nyilvánosság, luxuslakóházak a Föld körül, provence-i fotósok, napfényes otthon/haza, obszidián tükör és technikai önreflexió – kiállítások a történelmi hétre. Pécsi Galéria /// A Sainte Victoire árnyékában A dél-franciaországi táj és a modern művészet találkozása elevenedik meg a Pécsi Galéria falai között. 2026. április 10-től a nagy múltú, aix-en-provence-i Fontaine Obscure fotóegyesület mutatkozik be a nagyközönségnek. A Sainte Victoire árnyékában című tárlat a 2026-os Pécsi Fotótavasz kiemelt nemzetközi eseménye, amely egyszerre tiszteleg Paul Cézanne természeti látomása és Victor Vasarely vizuális kísérletei előtt. Tovább az amu.hvg.hu cikkére >>>
„De miért dühös, miért acsarog, miért tegez?” – írta a Kritika folyóirat hasábjain 1984-ben egy nála tizenkét évvel idősebb művészettörténésznek az idén nyolcvanéves Radnóti Sándor. Jómagam ezt a mondatot tizenkilencéves koromban, 1988-ban olvastam a szokásosan narancssárga JAK-füzetek szokatlanul vastag harminchatodik darabjában, amely ráadásul szokatlanul grammatizált címet is viselt: Mi az, hogy beszélgetés? Alcíme pedig: Bírálatok. Volt mindebben – az enyhén tekervényes főcímben és a súlyosan tömör alcímben – valami formátumos korszerűtlenség. Ahogyan azt Nietzsche érti: a kor szellemi renyheségeinek szegezett, tehát kritikai állásfoglalás. Éppenséggel egy évvel később látott napvilágot nálunk a tizenkilencedik századi filozófus „korszerűtlen elmélkedése” a történelemről, Tatár György fordításában, a nem egyen-, hanem sokszínű Hermész Könyvek sorozatában, karöltve Wittgenstein legendás Értekezésével, mégpedig a Lukács-óvodát kijárt Radnóti számára fontos Lukács-iskolások egyike, Márkus György magyarításában. A rákövetkező esztendőben meg Radnóti művészetfilozófiai tárgyú tanulmánykötetének örülhettünk: „Tisztelt közönség, kulcsot te találj…”. Ilyen örömteli évek voltak ezek…
Két alkalmi írást közlünk az idei Kortárs Magyar Dráma-díj átadásához kapcsolódóan: Nánay István méltatja a díj alapítóját, Radnóti Zsuzsát; Mundruczó Kornél az idén a díjat elnyert drámáról, Térey János: A Nibelung-lakóparkjáról írt laudációt. A magyar dráma mentora Radnóti Zsuzsa (1938-2026) Idén nyolcadik alkalommal adtuk át a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amit Radnóti Zsuzsa dramaturg alapított. A 2017-ben kapott Kossuth-díjával járó összeg egy részét ajánlotta fel arra, hogy ösztönözze a társadalmi és közéleti témákat feldolgozó új magyar drámák és színpadi szövegek megszületését és bemutatását. A döntést öttagú kuratórium hozza meg, amelynek tagjait Radnóti Zsuzsa kérte fel (tagok: Csizmadia Tibor, Lőkös Ildikó, Nánay István, Németh Gábor és természetesen Radnóti Zsuzsa). Ebben az évben a kuratórium A Nibelung-lakópark című monumentális drámája írójának, Térey Jánosnak poszthumusz díjat ítélt oda, valamint e mű székesfehérvári színpadra állításáért díjazta Szikora János rendezőt és Selmeczi Bea dramaturgot is. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Bemutatták Iancu Laura József Attila-díjas költő legújabb, Visszaaludni nem tudtam című verseskötetét. A költővel G. Tóth Franciska beszélgetett március 26-án, csütörtökön este Budapesten, a Kossuth Lajos utcában lévő BAB Galériában (Budapest Art Bridge). A moldvai Magyarfaluból származó szerző a mai magyar irodalom egyéni hangú, kiemelkedő alakja; mellette kiváló néprajzkutató is – több könyvet írt a moldvai magyarság életéről, mély hitéről, mindennapi küzdelmeiről. Senki nincs a mai költészetben és prózában, akinek munkásságában annyira központi helyet foglalna el az istenhit, mint nála. Iancu Laura március 15-én, nemzeti ünnepünkön a magyar irodalom területén nyújtott kimagasló teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült. Költeményei havi rendszerességgel jelennek meg az Új Emberben. Tovább a magyarkurir.hu cikkére >>>
A költészet napja minden évben remek alkalmat nyújt arra, hogy kultúrával töltekezzetek: íme, 11 program, mely április 11-én József Attilát és az irodalmat ünnepli a fővárosban. Ingyenes, tematikus tárlatvezetések // Róth Miksa Emlékház Költészet és iparművészet kéz a kézben jár április 11-én a Róth Miksa Emlékházban, ahol három időpontban is szemtanúi lehettek művészeti alkotások randevújának. A rendhagyó programokon ismert, valamint kevésbé ismert versek csendülnek fel, műtárgyak ölelésében – a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes, de regisztrációt igényel. Tovább a funzine.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
(Forrás: irodalmijelen.hu)
