Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Halász Péter Tamás legújabb – a szentendrei Art Capitalon, a Vajda Múzeumban látható – kiállításának címe, Tripod nem annyira a háromlábú fényképezőgép-állványt idézi, mint inkább azt a hármas struktúrát, amelyben a híres pszichoanalitikus, Jacques Lacan (1901–1981) szerint a szubjektum értelmezhetővé válik: az imaginárius, a szimbolikus és a valós egymásra íródó rendjét. Halász Péter Tamással beszélgettünk.

 

Halász Péter Tamás (1969) a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett Maurer Dóra tanítványaként 1998-ban. Önálló tárlata volt – többek között – a kolozsvári Protokoll Stúdióban, az Óbudai Társaskör Galériában, a szombathelyi Irokéz Galériában és a budapesti acb Galériában. 2010-ben alkotásai szerepeltek New Yorkban, a VOLTA művészeti vásáron; addigi munkásságát összegző tárlatát 2014-ben a Budapest Galériában rendezték meg.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

 

Garaczi László Hasítás (2018) című kötete a szerző immár ötödik lemur-könyve. Némi tartalomismertetést követően írásom – a keletkezésének pillanatában hozzáférhető Hasítás-kritikákat is számbavéve – arról fog szólni, hogyan illeszkedik a többi (kiváltképp a harmadik és negyedik) lemur-könyv sorába a legújabb mű, ho­gyan érintette ez a Garaczi-recepció elvárásrendjét, mennyire törvényszerű az idevágó olvasatok, recenziók vitatható érvényessége, majd narratopoétikai, stiláris kö­zelítéseimet ismertetve a Garaczi-szövegek értelmezésének további irányaira te­szek nem feltétlenül új, csak konkrét szövegelemzésekkel eddig nem kellően alátámasztott javaslatokat.

Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>

 

Jönnek-mennek a lányok. Road movie ez a javából.

Grecsó Kisztián Megyek utánad című regénye eljátszik azzal az örök prózaírói dilemmával, hogy az elbeszélő és a főhős ugyanaz a személy-e. Ezúttal az a szerzői válasz, hogy igen is, meg nem is. Bíró Bence a fenti, 2014-ben megjelent szövegből készült színpadi változata még inkább hangsúlyozza az előbbieket. A dráma elbeszélője a könyvtárosként dolgozó, névtelen, első generációs értelmiségi. A főhős ugyanez a kamasz, majd fiatal férfi, akit akkoriban Darunak hívtak az ismerősei. Igen nagy a különbség ugyanannak a személynek két énje között. Bíró dialógusai magabiztosan pergetik a történetet.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>





 

Egy műalkotás, egy művész és egy enteriőr: új sorozatunkban antik és kortárs műtárgyakat mutatunk be olvasóinknak és szemléltetjük, hogyan simulhatnak bele ízlésesen a mindennapjainkba.

A nyári időszakban sokan elhatározzák, hogy végre elolvassák a már hosszú ideje a polcon sorakozó könyveket, vagy kialakítanak egy kedves olvasósarkot otthonukban. De a vakáció ideje a szelektáláshoz és a rendrakáshoz is kiváló alkalom. Ezen a héten azok számára mutatunk egy izgalmas műtárgy-enteriőr párosítást, akik szívesen átrendeznék, vagy felfrissítenék otthonunk könyves szekcióját.

Tovább a mutargy.com cikkére >>>

 

A mindenről való beszéd nem azonos a mindenségről való beszéddel. Ez tulajdonképpen evidencia kellene hogy legyen, mégis sokan összetévesztik a kettőt. A Van tüzed? mintapéldája e tévedésnek, ez azonban koncepciójának szerves része, önmagát feláldozva mutatja be, mekkora kárt okoz a minden és a mindenség fogalmának egybemosása.

A kötet nyitóverse egy olyan vallásos élményről szól, amelyet az egyház közegén kívül szinte annak szabályai ellenére – egy profán, nagyvárosi térben él át a versbeszélő. Ez a nem várt epifánia a vallásos embert összezavarja: ráébreszti, hogy egyháza olyan intézmény, amely előírja az Istennek, milyen legyen, hogyan viselkedjen, így próbálván megragadni őt, ám épp így szalasztja el. Mert Isten fütyül rá, hova akarják épp beszuszakolni, mennyi díszes templomot építenek neki: „És miután rózsaszín babaszobádat ilyen / szépen berendeztük, Uram, / nehogy találkoznod kelljen a valósággal, / te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz” (A hajlakkészítés zsoltára). A felismerés a hívőben hiányt szül, Isten helyét a világban instabillá teszi. 

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a lendvai várban működő Galéria Múzeum fölöttébb rangos grafikai kiállításokkal jelentkezik, így – többek között – bemutattak egy-egy válogatást a nemzetközi avantgárd olyan nagyágyúinak alkotásaiból, mint Picasso, Miró, Dali vagy Chagall. Az idén tavasszal és nyáron (március 8-tól szeptember 1-ig) az osztrák Friedensreich Hundertwasser (1928-2000) és a japán Shoichi Hasegawa (1929) több kapcsolódási pontot is mutató munkásságából látható keresztmetszet a kisváros középkori eredetű, egykoron a Bánffy-család fészkeként emelt várának emeleti termeiben.

A tárlat alcíme: Kelet és Nyugat. Nyilván szándékkal nem fordítva, mint ahogy a főcímben a nyugati művész neve szerepel először. Nem azt akarták kihangsúlyozni, hogy egyikük ennek, másikuk annak képviselőjeként jelenik meg, sokkal inkább azt, hogy a két hatás a kortárs művészeten belül egyre kevésbé választható el egymástól. 

Tovább a pannontukor.hu cikkére >>>

 

Vajon szabad-e sírni egy koncertteremben? Költő vagyok, elemien hat rám minden, ami szép, a zene pedig a szavaknál ezerszer erősebben rezonál bennem, úgyhogy a legtöbb koncertlátogatás önfegyelmi gyakorlat. A zenekar, a szólista, a karmester a pódiumon az előadásra koncentrál, technikával csatornázza művészetté az érzelmeket, de mi ott ülünk tehetetlen mozdulatlanságban, csendes sorokban, és csak a végén törhet ki belőlünk – nem, nem a zokogás: csak a vad taps.

Az élő előadások megilletődött ünnepélyessége, a sokarcúságában is minden idegszálával egyfelé figyelő közönség együtt-lélegzésének rítusa a megnyugtatást szolgálná és az összeolvadás örömével kecsegtet, mégis nagyon egyedül tud lenni ilyenkor az ember, ha olyan élményeket hoz magával ebbe a magasztos térbe, amelyekre éppen az akkor hallott zene kínál választ vagy feloldozást.

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

Tintoretto igen termékeny festő volt, művészetét a klasszicizmus kora kevéssé értékelte, idegen volt számára erőteljes festőisége, velencei színvilága. Ma a kései reneszánsz kiemelkedő alkotójaként, Tizianóval és Veronesével együtt emlegetik.

A „Művészet templomai” ismeretterjesztő sorozat következő része az itáliai reneszánsz egyik utolsó nagy művésze előtt tiszteleg, születésének ötszázadik évfordulója alkalmából. A Tintoretto – Egy lázadó Velencében című film szeptember 12-től érkezik a mozikba, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte további húsz moziban vetítik.

Tovább a cultura.hu cikkére >>>

 

Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.” Konfuciusz   „A régi Kínában már a legértékesebb irodalmi mű sem számíthatott sikerre” – írja Sári László legújabb könyvében, Nyugat és Kelet elhibázott viszonyát kutatva a Dilettánsok történelmében.

Ezzel szemben nálunk, vagyis a nagybetűs Nyugaton még az utópiák is irodalmi köntösben jelentek meg, és szerzőjükkel együtt mindig a legmagasabb piedesztálra emelték őket, ebből is – mármint a társadalmi utópiákból – következtetve azt, hogy egy szép napon elérhető a tökéletes társadalom.

 

Persze nem csak ez volt a baj az „elhibázott viszonyban”, és nem is feladata egy recenziónak az egész egyszerre komoly, ám mégis hihetetlenül izgalmas könyvet végigelemezni, ám a mély filozófiai eszmefuttatások mellett Sári László művének roppant erénye az irodalmisága is. – Oly gördülékenyen, olvasmányosan van megírva, akár a legjobb regény, és így, mondhatnánk némi malíciával a szerzőt idézve, nyilván nem számíthatna sikerre a régi Kínában.

Tovább az olvasat.hu cikkére >>>

 

 

Fahidi Éva egyike az utolsó magyar holokauszttúlélőknek, aki 1944-ben 49 családtagját elvesztette Auschwitz-Birkenauban, 2015-ben pedig egy modern táncelőadás főszereplőjeként dolgozta fel az őt és a családját ért traumát. A létezés eufóriája ennek az előadásnak a megszületéséről, a gyászról, az élet szeretetéről és három nő különleges kapcsolatáról szól. Túlzás nélkül az év egyik legszebb filmje

Sóvirág - a létezés eufóriája című előadással két éve találkoztam először egy díjátadón, ahol egy rövid ízelítőt adtak elő: egy fiatal lány és egy idős hölgy duettet táncoltak a színpadon, egy gurulós forgószék segítségével. Szélesre tárt karokkal, mámorosan pörgette a lány a székben ülő asszonyt, hasonló mozdulataik és ruháik is azt sugallták, hogy ők valójában egy asszony, két különböző korban ábrázolva.

Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>

 

"Az ars poeticám a fotózásban az, amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény." S. Varga Ilona fotóiból nyílik kiállítás pénteken. Galériánkban egy kis ízelítőt kínálunk a tárlatból.

S.Varga Ilona (ALion fotó) sport- és természetfotósként valamint rövidfilmrendezőként kezdte a „vizuális szakmát”. Évtizedek óta készít koncertfotókat, vagyis élő, vaku nélküli portrékat. Emellett foglalkozott tánc- és balett fotózással, gyermekportré – szintén élő, nem műtermi körülmények között – készítésével, szociofotózással, streetfotókkal, de nem áll tőle távol a természetfotózás, illetve a tibeti kultúra bemutatása. Számos más területen is kipróbálta magát: volt reklámfilmes, könyvkiadó, szerkesztő, sajtós, tánc-, mozgás- és pszichoterapeuta. Ott volt a Sziget és a VOLT fesztiválok indulásánál is, de dolgozott a Gödör Klub házifotósa is.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 

Békés beszélgetéssel indul a Késelés Villával harmadik évada a Nyitott Műhelyben. Radnóti Sándor és Károlyi Csaba évadzárójához szépen kapaszkodik a mostani esemény: terítéken ismét a kánon és kritika, ezúttal az oktatás felelősségének irányából közelítve.

Az összeszokott késelők, Vida Kamilla és Csete Soma Arató Lászlót, a Magyartanárok Egyesületének elnökét, Nényei Pál irodalomkritikust és magyartanárt, illetve Melhardt Gergő fiatal irodalomkritikus késelik. A három vendéget összeköti, hogy mindhárman elmarasztaló kritikát fogalmaztak meg a közelmúltban sztárkötetekről, amelyek aztán bekerültek a közbeszédbe is. Nényei Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényéről írt megosztó, a szerző által is sérelmezett kritikát, Melhardt Gergő Háy János Kik vagytok ti? című irodalomtörténeti munkáját marasztalta el, amihez aztán Arató László egyetértően szólt hozzá egy Facebook-bejegyzésében.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Egyedül vagyunk? A kérdés, mely a kezdetektől nem hagyja nyugodni a science fictiont, legbensőnkből fakad: az ember társas lény. És a társat nem csak közvetlen környezetében keresi, hanem „odakint”, a csillagok között is. Az egyedüllét hosszútávon elviselhetetlen, elme- és lélekpusztító, és ha túltekintünk a baráti, családi, szerelmi, embertársi kapcsolatokon, és fajként gondolkodunk (ami a globalizáció korában már minden ellentétünk és konfliktusunk ellenére nem csak lehetséges, hanem elkerülhetetlen is), annak lehetősége sem sokkal szívderítőbb, hogy ebben a felfoghatatlan, roppant végtelenségben, hidegségben és feketeségben nincs más értelem: csak mi. 

Az Ad Astra a magánynak ezt a két aspektusát, a személyeset (vagyis az emberi drámát) és a grandiózusat (vagyis az emberiség-eposzt) gyúrja össze egy látványos és kalandos elemekkel is megtűzdelt, de alapvetően szuggesztív és intim sci-fivé. 

Tovább a 444.hu cikkére >>>

 

Őszintén mondom, hogy kevés annyira jó, kedves és egyöntetű rajongásnak örvendő dolog történt az elmúlt években Budapesten, mint Mihaljo Kolodko miniatűr köztéri szobrai.

A helyenként gerillaakcióként, helyenként pedig az önkormányzattal együttműködésben kihelyezett apró szobrocskák ugyanis pont olyanok, mint a fűszer: a kész életben alig látszik, de megadja a hangulatot.

Az ungvári születésű művész pedig, aki 2016-ban költözött Budapestre, igen ügyes kézzel és okosan használja ezek a fűszereket: a kis méterű szobrocskák ugyanis nem szúrják ki egyből az ember szemét. Keresni kell őket, kutatni, nézni – és rettenetesen örülni, ha megvannak.

Tovább a kulturpart.hu cikkére >>>

 

Az a morális dilemma, amelyet a fölháborodott Márai a maga részéről egyértelműen eldönt rövid bejegyzésében, a Závada-művet is végigkíséri.

Závada Pál új műve a Weiss Manfréd-konszern zsidó származású iparbárói és a Kurt Becher SS-alezredes közötti megegyezést állítja a középpontba.

Az alku eredményeként a Weiss-művek tulajdonosait képviselő Chorin Ferenc 1944. május 17-én a konszern vagyonkezelői jogát átruházta a megjelölt német cégre – amely de facto az SS gazdasági vállalkozása volt –, amiért cserébe a tulajdonosi „rokoni csoport” 32 tagja (plusz két ügyvédjük és a családjuk) élve elhagyhatták Magyarországot, és az ügylet voltaképpeni irányítójának, Heinrich Himmlernek (az SS birodalmi vezetője, aki az idő tájt belügyminiszterként a Gestapo, valamint a koncentrációs táborok és az ún. bevetési csoportok felügyeletét is ellátta) az áldásával és menlevelével Portugáliába, illetve Svájcba távozhattak. (Kivéve azt a tíz embert, akiket a németek túszként a Reich területén tartottak.)

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

 

Lendvai Zoltán a 80 nap alatt a Föld körül „csehszlovák” átdolgozását állítja színpadra a Vörösmarty Színházban.

A próbafolyamat elején a rendező mesélt a darabban rejlő lehetőségekről és kihívásokról. Jules Verne klasszikusából Pavel Kohout cseh író készítette el még 1962-ben a sajátos, cseh humorral átszőtt színpadi változatot. A stílus változott, a történet viszont a klasszikus: Phileas Fogg, a hóbortos londoni úriember fogadást ajánl, miszerint 80 nap alatt körbeutazza a Földet. Lélegzetelállító kalandokban nem lesz hiány: lekésett hajók, vérszomjas indiánok, hatalmas tengeri viharok, utazás vonaton, gyalog, elefánton. Ráadásul egy nyakas rendőrfelügyelő is folyton követi hősünket, mert azt hiszi, hogy egy agyafúrt bankrablóval van dolga. 

Tovább a szinhaz.hu cikkére >>>

 

Többek között a nagyközönségnek eddig soha be nem mutatott Erdőrészlet II. című festménnyel bővült a Munkácsy Mihály-kiállítás, amely november 10-ig látogatható a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában.

A tárlaton Munkácsy festményei, több rajza, tanulmánya, vázlatai és az életét dokumentáló fotóanyag is szerepel, a két festmény mellett 58 mű és mintegy 20 fotó látható.

Mint azt Boros Judit, a tárlat kurátora felidézte: a Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő kollekciójába tartozó alkotásokból nyílt kiállítás teljes képet adott a művész munkásságáról. Hozzátette: a gyűjtő igazi különlegességekkel gazdagította a tárlatot. A részletekre térve elmondta, az egyik kép, az Erdőrészlet II. című alkotást Párizsban festette a művész 1872-ben, azt korábban a nagyközönség előtt nem állították ki, magángyűjtemény részét képezte.

Tovább a kultura.hu cikkére >>>

 

 

Nyolc éves volt, mikor a tehetség először utat tört magának. Első költeményét macskájuk, Mamusz étkezési szokásai ihlették. Ikonikus sorait – szereti a halat, / mert az finom falat”, vagy nem túl úri lány, /sok szőrcsomót hány” – évek múltán is lelkesen citálták szülei a gőzölgő húsleves felett, akik a vers elolvasása után meghatódva vették tudomásul, hogy zseninek adtak életet, és a gondosan tisztázott kéziratot egy sörnyitós hűtőmágnessel kifüggesztették a frizsiderre. Kezdetben ez bizonyult a legnagyobb elismerésnek, de idővel egyre több olyan költőről hallott az iskolában, akik versei folyóiratokban meg kötetekben jelentek meg, és rájött, a hűtőszekrény ajtajánál komolyabb felületet kell találnia gondolatai közvetítésére.

Tizenhat évesen jelentkezett először egy lapnál. Versében a szerelmi csalódás fájdalmát megrendítően szép, művészi képeken keresztül érzékeltette – Ámor nyilának leírására két külön versszakot is szentelt –, a páros sorok vége tisztán egybecsengett, a szótagszám tűpontos és következetes volt. Minél többször átfutotta a verset, annál érvényesebbnek érezte, elidőzött az olyan hasonlatoknál, mint például a csalódás és a szívbe hegyes karmát mélyesztő sas párhuzama. Maga előtt látta a szerkesztőt, akit lelken simogat a szöveg, és megilletődik a fiatal tehetség láttató erejétől.


Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

 

Bátran és belevalón választotta meg első rendezésének anyagát: Dohy Balázs harmadéves dramaturgszakos hallgató május végén, az Ódry padlásán mutatta be alkotótársaival együtt Esterházy Rubens és a nemeuklidészi asszonyok című drámáját, kiegészítve a szerző Hasnyálmirigynapló című művével. Vele, valamint Dohy osztálytársával, a darab dramaturgjával, Komán Attilával „beszélgettünk” esterházyságról, örvényszerű belemélyedésről, felkészülésről, illetve Rubens mai világról alkotott véleményéről.

Balázs, mi fogott meg Esterházyban?

Dohy Balázs: Németh Gábor irodalomtörténet-óráján az egyik félévben Esterházy Bevezetés a szépirodalomba című könyvével foglalkoztunk, az volt a feladat, hogy olvassuk el az egész könyvet nyáron. Ültem a teraszon, napoztam, és tízpercenként felálltam dohogni, hogy nem értem, vicceskedik, miért kell ezt csinálni. Rögös út vezetett innen odáig, hogy megkedveljem. Nem állítom, hogy már befogtam Esterházyt (főleg még a műveltség hiányzik), viszont ahogyan egyre jobban megnyílt az univerzuma, a belső összefüggések, visszatérő motívumok, úgy lett egyre nagyobb öröm az olvasása.

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

 

A világ egyik legjelentősebb kortárs galériája, a Gagosian rendez kiállítást Hantai Simon magyar származású francia festő életművéből október 13-tól Párizsban.

Les noirs du blanc, les blancs du noir című kiállítás az 1949-ben Párizsba emigrált, 2008-ban elhunyt absztrakt művész 1969 és 1997 közötti fekete-fehér festményeiből és nyomataiból válogat. A Gagosian honlapja emlékeztet: Hantai az általa kifejlesztett pliage technikával lett világhírű. A pliage során a festő a meggyűrt, összecsomózott vásznat festette le, így azt kihajtogatva egyfajta absztrakt mátrixot kapott.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal