Keresés a honlapon:

Aprósütemények (Jenei Gyula)

Jenei Gyula

A MÚLT HÉTEN HÁROM BARÁTOMAT, közeli ismerősömet is köszöntöttem hatvanötödik születésnapján. Mindhármuknak elsütöttem, mert a világ már csak ilyen, ismétlik egymást a helyzetek, a történetek, a köszöntősablonok, szóval mindhármukat emlékeztettem, másnaptól ingyen utazhatnak a tömegközlekedésen. Ami egyrészről jó, ha valaki szeret utazni, másrészről nem, mert megöregedtünk, engem is csak két év választ el az illető urak életkorától – ugyanakkor, ha nem akar az ember fiatalon meghalni, még sincs más lehetőség: megöregszik. A kilencvenes évek elején pár napig nálunk vendégeskedett Simonyi Imre. Amikor kikísértem az állomásra semmi jelét nem mutatta, hogy beállna a pénztár előtt kanyargó sorba, ezért emlékeztettem rá, jegyet kellene vennie. Erre kicsit röstelkedve-szégyenlősen (istenem, mennyire nem illenek a személyiségéhez ezek a szavak!, de talán mégis leírhatom őket, hisz mindannyian röstellünk, szégyellünk valamit, eltitkolnánk, elhallgatnánk ezt azt) „bevallotta”, hogy neki már nem kell jegy, mert a hetven éven felüliek utazását ingyenessé tette a kormány. 

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-04-29 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.