Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Balla Zsófia Egy nyári dal című verséről

 

 

 

 

Balla Zsófia

Egy nyári dal

 

Miféle fény került a mézbe

a Nap savanyú íze mellé?

A földből-égből a vidékre

illattalan parázs csorog.

 

Engem csupán a távlat éltet:

elérhetetlen az ítélet.

Csupa elsodort cél vagyok.

Hegedű és gardony ha éleszt,

 

úgy zúg a távol, mint a méhek.

Felszabadít megérkezésem.

Mindig virraszt egy haza értem.

 

Beszippantom a messzeséget –

Gyimes csillagtelt húsából

sértetlen időt kortyolok.

 

 

Fontos dolgokról közérthetően beszélni, egyidejűleg kötött és szabad formában, egyszerre fennkölten és oldottan, elkerülve a patetikus hangvétel veszélyét: erre nyújt példát a Babérkoszorú-díjas költő, Balla Zsófia (1949, Kolozsvár) jelen verse, amely Az év versei 2024 című antológiában is megtalálható.

E költemény a pontos ellentételezés művészete, már a címében is. Hiszen ha azt olvassuk, Egy nyári dal, valami könnyűre számítunk, felhőtlen lebegésre, csillogó derűre, de nem az elérhetetlen ítélet, az elsodort szülőföld és életcél, a hazafiság-hazátlanság súlyos kérdéskörére. A dal mint irodalmi műfaj rendszerint (legalábbis igen gyakran) négysoros strófákból álló verset jelent, a játékosságot erősítő rímszerkezettel, méghozzá lazább félrímes vagy keresztrímes, esetleg feszesebb hatású páros rímes megoldásokkal. Ám itt a dal ígérete alatt egy szonettet kapunk, s ez a meglepetés fokozza olvasói kíváncsiságunkat – egy szonettet, amely Petrarca, Dante és Shakespeare örökén az egyik legfegyelmezettebb, legösszetettebb lírai forma. Ám ahogy az első szakasz végére érünk, ráébredünk, hogy Balla Zsófia finoman visszabillenti a művét a dalszerűség oldottsága felé, ugyanis eltekint a szonettre jellemző rímképlettől, és a kötött szótagszámot is fellazítja, a kilenc szótagból álló sorok közé itt-ott nyolc szótagosokat vegyítve. Egy rímtelen, váltakozó szótagszámú szonett a patikamérlegen körülbelül ugyanannyit nyom, mint egy keresztrímes strófikus költemény – tehát helyreállt a műfaji rend, kerek a világ. S amikor azt hinnénk, hogy a súlyok és ellensúlyok okos alkalmazása itt ennyi és nem több, akkor felfedezzük: a szerző a rímkényszer és a kötött szótagszám hiányát azzal ellentételezi, hogy búvópatakszerűen jambikus sorokat gördít. Vagyis a szonettet az oldottságból visszabillenti az időmérték fegyelmébe, de nem vasmarokkal: pontos arányérzékkel ügyel a címben célként meghatározott dalszerűségre. „Miféle fény került a mézbe”, „Engem csupán a távlat éltet”: dalolnak fülünkbe e szép jambusok.

Mindeközben a mondanivaló gondolatgazdag, fajsúlyos. Egy nyári daltól elsősorban piktúrára számítanánk, vagyis hangulati elemekre és természeti képekre, és ezt az első szakaszban meg is kapjuk. Ám a második szakasz legelején, vagyis már az ötödik sorban ránk köszön a szentencia, méghozzá sodró erővel: „Engem csupán a távlat éltet”. És a hátralévő kilenc sorban lételméleti sűrűségű kijelentések, kulcsmondatok érik egymást, mint például: „Csupa elsodort cél vagyok”; „Felszabadít megérkezésem”; „Mindig virraszt egy haza értem”; „Beszippantom a messzeséget”; „sértetlen időt kortyolok.” Ha ragaszkodunk a műfaji meghatározáshoz, miszerint ez egy dal, akkor Bereményi Géza vagy Viszockij legtömörebb szövegeihez mérhető, azon a magas polcon helyezhetjük el.

 

Zsille Gábor

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-11-18 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.