Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Joszif Brodszkij Elégia John Donne-ért című verséről

 

 

 

 

Joszif Brodszkij

Elégia John Donne-ért

 

(Részlet)

 

John Donne aludni tért. S a víz felett

mészkőpart dől az alvó tengerárra.

Álom karjában az egész sziget.

Minden kert három vaslakatra zárva.

Cirbolya, jávor, luc, ezüstfenyő.

Hegyoldal alszik, hegy patakja, útja.

Rák, róka, farkas. Medve, rejtező.

Odvak előtt a hó buckákba fújva.

Madár alszik. Nem hallik éneke.

Varjú se károg, éjjel van, kuvik se

rikoltoz. Csendes Anglia tere.

Csillag ring. Egér surran szemlesütve.

Elaludt minden. Koporsókban, ím,

feküsznek csöndben, alszanak a holtak.

Ágyban az élők, ingük habjain.

Magányban. Mélyen. Egymásba karolnak.

Elaludt minden. Erdő, hegy, folyó.

Alszik madár, vad, élő, holt vidék is.

Csupán az éji égből száll a hó.

S a fejek fölött elaludt az ég is.

 

 

Nagy igazság, hogy minden költő csak annyit ér egy másik nyelven, amennyit a fordítója – a legzseniálisabb költő is dilettánsnak mutatkozik, ha a művét átültető fordító dilettáns. Ebből következik, hogy egy szerző, különösen a már elhunyt szerző, teljes mértékben kiszolgáltatottja a saját fordítójának. Seregnyi példát találhatunk arra, hogy egy-egy tehetségtelen műfordító a hazája nyelvterületén hogyan bánt el évtizedekre a gondjaira bízott, védtelen külföldi szerzővel. Például Lengyelországban körülbelül ötven éven át bűn rossz költőnek tartották József Attilát azért, mert az 1950-es években egy kommunista fűzfapoéta ültette át lengyelre néhány tucat versét egy vékony kötetben. A műfordítás tehát felelősség, és ezen a területen kiváltképpen érvényes, hogy „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez”.

Az orosz Joszif Brodszkijnak (1940–1996) szerencséje volt a fordítóival. Harminckét éves korában a Kreml illetékesei a Szovjetunió ellenségévé nyilvánították, és emigrációra kényszerítették. Az Egyesült Államokban telepedett le, ahol bekerült a világirodalmi elitbe, és verseiből minőségi angol és német nyelvű fordítások készültek. 1987-ben meg is kapta a Nobel-díjat. (Mindennek ára van, az élet nyereségek és veszteségek elegye: Brodszkijnál az egyik serpenyőben a Nobel-díj és a varázslatos utazások világszerte, a másik serpenyőben viszont a szülőhaza elvesztése, az ötvenhat évesen bekövetkezett végzetes szívroham és a tény, hogy elvesztette a saját nevét, és lett belőle angolosan Joseph Brodsky.

Ennek a lenyűgöző költőnek a magyar fordítóival is szerencséje volt: legtöbb versét a kiváló formaérzékű Baka István magyarította; Gergely Ágnes szintén garancia a magas minőségre, ahogy Bajcsi Cecília és Soproni András is jó munkát végzett. Az itt olvasható részletet Gergely Ágnes ültette át – húsz sor keresztrímekkel, tizenegy és tíz szótagokban: ennyiből is érezhető, hogy nagy költővel van dolgunk. A géniusz már húsz sorból is felismerhető. Megállít bennünket ez a vershang, és beszippant, szellemi izgalmat érzünk, testünkben boldogsághormon szabadul fel. A címben nevesített angol költő, John Donne 1572-től 1631-ig élt Londonban, és a metafizikus költészet legjelentősebb alkotója, erőteljes vallási háttérrel és szatirikus-elégikus szemlélettel.

Nobel-díja átvételekor, 1987 végén Stockholmban elmondott ünnepi beszédében Brodszkij a költői mesterség legfontosabb kérdéseiről szólt. Íme egy rövid részlet Király Zsuzsa fordításában, amely megvilágítja az Elégia John Donne-ért alapvetését is: „Napjainkban roppantul elterjedt az a tétel, hogy az írónak, különösen a költőnek az utca, a tömegek nyelvét kell fölhasználnia műveiben. Minden látszólagos demokratizmusa mellett ez a tétel sületlenség, s kísérlet rá, hogy a művészetet, adott esetben az irodalmat alárendelje a történelemnek. Az irodalomnak csak akkor kell a nép nyelvén beszélnie, ha eldöntöttük, hogy a homo sapiensnek ideje abbahagyni a fejlődést. Ellenkező esetben a népnek kell az irodalom nyelvén beszélnie.”

Az Elégia John Donne-ért hat tételből álló szövege megtalálható Brodszkij Post aetatem nostram (Európa Könyvkiadó, 1988) című kötetében; a fentebb látható részlet a II. tétel. Megjegyzendő, hogy az eredeti, orosz nyelvű költemény nincs római számokkal jelölt szakaszokra osztva, hanem egyetlen folyamatos szöveg – és ötvenhat sorral hosszabb, mint a magyar nyelvű fordítás. Vagyis az történt, hogy az Európa Könyvkiadó szerkesztői ötvenhat sort, a Brodszkij által létrehozott teljes mű negyedét önkényesen levágták, és a magyar fordítás címe alatt nem tüntették fel, hogy a közölt mennyiség csak részlet. Ez teljes szakmai nonszensz, a kommunista cenzúra módszere. Képzeljük el, hogy mi, magyarok, mit szólnánk ahhoz, ha egy francia kiadó megjelentetné Pilinszky Apokrif című versét úgy, hogy az utolsó harminc sorát nem fordították le, és ezt a torzót teljes műként tálalnák a francia olvasóknak. Vagy ha egy német fordító úgy publikálná Berlinben József Attila Ódáját, hogy a vers negyedét nem fordította le, és nem tünteti fel, hogy az csak részlet…

 

Zsille Gábor

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-12-30 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.