Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Rónai Balázs Zoltán A vén kalóz című verséről

 

 

 

 

 

 

Rónai Balázs Zoltán

A vén kalóz

 

A vén kalóz,

tengerek farkasa, spanyol

gályák réme etc.,

azt mondta, elfáradt.

Frissen vett házának

behajtott spalettái mögött

nagyot fúj,

lecsatolja falábát, leoldja

kampókezét, szemkötőjét

az asztalra dobja,

az ágyához ugrál,

és ledől.

Orrcimpái megrezzennek,

szimatolgat, „Vihar lesz”,

gondolja, de

nem érdekli.

Utolsó hűséges embere részeg,

sírva áll a kikötőben,

és nézi

a távolodó hajót.

 

 

A napjainkra méltatlanul elfeledett zseniális novellista, Mándy Iván (1918–1995) írja egy szösszenetében, hogy az önálló stílus, az a bizonyos egyéni hang szerencse dolga: vagy van, vagy nincs. Másik szerzőtől eltanulni, pláne lekoppintani nem lehet: azzal bizony születni kell, csak belülről jöhet. Már kisgyermek korunktól, első olvasmányélményeinktől formálódik a lélekben és a tudatban, és az évek, évtizedek során valahogy kialakul bennünk – már akiben. Az irodalomtörténetben igen számos költő, író vágyott az egyéni hangra, ám ez csak keveseknek adatott meg.

Az 1970-ben Orosházán született költő, az Országút folyóirat szerkesztőjeként dolgozó Rónai Balázs Zoltán e miniatűr remeklése az egyéni látásmód és hang bizonyítéka. Ha egy líra tanfolyamon azt a feladatot adnánk a résztvevőknek, hogy alkossanak verset A vén kalóz címmel, akkor gyaníthatóan közhelyekkel tűzdelt szövegek születnének – közel sem olyanok, mint ez itt. Mindössze húsz rövid sor: arról tanúskodik, hogy a fontos közlendő tömören is átadható, és nem szükséges hosszan fejtegetni, innen-onnan ragozni. Voltaképpen egyetlen gazdag, szépen ívelő metafora, amely az általános emberi sors és a kalózlét, e két fogalom tartalmi és hangulati hasonlóságára épül. Ráadásul elképesztően impulzív, színes és izgalmas: elővarázsolja emlékezetünk mélyrétegéből a kölyökkor kalózos filmjeit és regényeit, ám mindezt szélesebbre tárja, hozzáadva a felnőttkor, sőt az öregkor keserédes melankóliáját („azt mondta, elfáradt”), élettapasztalatait, kijózanodását („Utolsó hűséges embere részeg”), búcsúzkodását („nézi / a távolodó hajót”), nosztalgikus derűjét. Igen, derűjét, hiszen a humor is helyet kap benne („tengerek farkasa, spanyol / gályák réme etc.”), a kampókéz, a szemkötő és a faláb, a féllábon ugrálás esetlensége. Szabadversben húsz sorba sűrített mininovella, életbölcsesség, sodró lendület, egy külön világ – ha címet adnék ennek a fejezetnek, azt írnám fölé: A hónap kedvence.

A vers első közlésben a Magyar Napló folyóirat októberi számában olvasható, és nem lennék meglepve, ha jövőre helyet kapna Az év versei 2025 című antológiában is.

 

 

Zsille Gábor

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-11-04 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.