Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: A gondolkodás, mint teljesítmény – Olvasás és lét

 

 

 

 

A gondolkodás, mint teljesítmény

Olvasás és lét



Szív bőségéből szól a száj,1 írja az Ige és már eme mondat is felöleli az idők abszolútumát. A végtelenséget, ami Isten számára véges. Mert Ő Neki átlátható, lebontható a nagy egyenlet. A szív, a lelkiismeret, mint a verbális szegmens motorja, kilöki magából, amit érez, közli a környezetével mindenkori közérzetét. Még ha hazudni kényszerül is, valamilyen szél visszasodorja az igazság birodalmába, ami a valóság. A nyelv.

A szív teljessége, így fordítja Károli a bőséget, tehát minden tartalom, ami éppen van az emberi lélekben-szellemben, a személyiség szellemisége, kirobban a beszélő száján. A nyelv, amivel megforgatjuk a falatot a szánkban, a trambulin, onnan ugrik a szó a mindenség-medencébe. Vagy egy másik tudat légterébe. S a mondó eljuttatja a mondottat a hallgató fülébe-lelkébe. De miként fogadja be a beszéd fogyasztója az áramot?

Érdekes megállapítást tesz Gadamer, amikor azt írja, hogy Schleiermacher mondata, mely szerint sok esetben jobban megértjük egy szerző művét, mint maga az alkotó, akkor igaz, ha az értelmezőben olyan dolgok is tudatosulnak a befogadás és megértés során, amelyek a szerzőben tudattalanok maradtak.

Ez tehát azt jelenti, hogy nem ugyanazt értjük a mondottakon, amit maga a szerző, hanem többet hozunk ki a szövegből, mint ami korábban elképzelhető volt. Sok esetben a szerző önmagát értelmezi, amikor feltár. S olykor hiányosnak érezzük ezt a feltárást és elemzést, amit a szöveg alkotója kommentárként közöl. Mert a szerző az alkotás időpillanataiban egyfajta világképen keresztül gondolta el, amit közölni kívánt és saját individualitásával ötvözte-elegyítette.

Igazándiból az alkotó sem és mi, olvasók, műélvezők sem a miliő jobb megismerése végett kutakodunk az írások betűi és megszületett jelentése között, hanem a minél gazdagabb önmegértés kedvéért. Első a magunk megértése, nem a dolgok sorsa, állapotrajza. Elsőre saját lelkünk mártózik meg az idegen szövegben, hogy a sajátjaként ismerjen rá.

Nem a tétlen alávetettség alulnézetét kínálja fel a jó szöveg a befogadónak, hanem az ihletettség atmoszféráját. Ez az inspirált állapota a tudatnak, amikor a bennünk lévő szó rezonál a kívülről jött beszédre. Az olvasás a nyelvre. Jobb híján, az optimális megértést nevezzük tökéletességnek, de ez a tökéletesség soha nem az alkotó oldalán jelenik meg, hanem ez a befogadás szükséglete.2 A hibátlan recepció immár olvasás közben is saját műveként, olvasmányaként tekint a szövegre. Ami által önmaga állapotát vizsgálja meg a világban. Mintha a befogadó írná, amit lát. Benne van a szövegben a személye. Majd, amikor elhagyja a betűhalmaz szigetét az olvasó, más emberként tér vissza a saját bőrébe, lelkébe és szobájába.

A jelentés megszületik, de befejezettségét elveszíti. Nem marad ugyanaz, a további befogadások mindig új elemekkel gazdagítják. Túlfolyik az egyszeri olvasón, egészen a másik én világáig. Onnan pedig egy soha nem volt, új entitás megint.

1 Máté 12. 34.

2 Kulcsár Szabó Ernő: Esterházy Péter. Kalligram, 1996. 256.

 

 

  
  

Megjelent: 2024-05-02 20:00:00

 

Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.