VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Balogh István: Mesebor (2. felvonás)
Mesebor
2. felvonás
Kocsmáros:
Petronius! Meséd szépen jövedelmez, nem győzöm a kupákat újra tölteni!
Petronius:
Én nem mesélek! Én szem- és fültanú voltam a világrengető eseményeknél! Pitiáner dolgokkal ne udvarolj nékem! Ha általam keresel, borban add ki sápom!
Kocsmáros:
Szalajtasz erősen, birkája Úristennek! Nem adok én semmit tenéked, holnap újra itt ülsz, valaki újra horgodra akad!
Petronius:
(Janushoz.)
Uraságod kötődik e ronda helyhez? Nem mehetnénk át más borozóba?
Janus:
Én uraságodhoz kötődöm és nem e kétes borozóhoz. Én meg akarom hallani a Názáreti és a hamis bíró történetét.
Petronius:
Mindennek az igaz történetét.
Janus:
Úgy van. Ha innen menni akar, uraságod, ám elmegyünk.
Kocsmáros:
Ne tegyenek ilyet velem, nem szolgáltam rá, hogy hírbe hozzanak!
Petronius:
(Kocsmároshoz.)
Idefigyelj, csaló teremtménye az Úristennek! Te a kezdetek kezdetekor beengedted a hamis huszonegyedik századot a mi színpadunkra, és nem segítettél kiverni őket!
Kocsmáros:
Én nem kollaborálok meztelencsigákkal. De most ők vannak hatalmon, bármikor becsukathatják borozómat. Ki is jelentették ezt nemrégen a feleségem előtt. Azóta az asszony becsomagolt engemet, téged meg, Petronius, látni sem akar.
Petronius:
Mert pofázom?
Kocsmáros:
Mert pofázol.
Petronius:
De a kurvák maradhadhatnak?
Kocsmáros:
Ők maradhatnak. Az asszonyom szerint minden szobánkat átengedjük nekik, ügyködjönek csak kedvükre, mi majd a padláson élünk erényekben gazdag családi életet. Merthogy a punci szótlanul is jövedelmez, ezért kell vigyáznunk a kurvákra. A parttalanul mesélők összezavarják csak a vendégeket, képesek mindenfélét kibökni a szájukon, a hatalom ellen is gágározni szoktak. A parttalanul mesélőket ki kell tiltani innen, hangoztatja a nejem.
Petronius:
Te meg összecsinálod magad ilyen asszonyi hadovára? Én azt hittem, naponta néhány pillanatig férfi vagy, de tévedtem. Bivaly vagy.
(Janushoz.)
Uraságod kérjen számunkra ételt, italt. A legjobbikból. Ha nem tetszene nekünk, fizetés nélkül távozunk. Mi úriemberek vagyunk, nem kurvák és nem a napi politika kiszolgálói.
Janus:
No, de uraságod azt ígérte, elmondja a világformáló történeteket.
Petronius:
El én. Uraságodnak minden részletet kitárok, de ennek a piócának semmit. Induljunk máshová!
Repedtsarkó kurva:
Veled megyünk, Petronius! Ezt a történetet még nem hallottuk!
Kocsmáros:
Ne menjen senki sehova!
Petroniusnak hozok egy korsóval a legjobb boromból!
Petronius:
Asszonyod látni sem óhajt engem. Azt mondta, hazug vagyok.
Kocsmáros:
Asszonyok hülyeségeket beszélnek. Egy pillanat csak, azonnal rendbe teszek mindent! (Ki.)
Janus:
Rómában nem beszélték a hamis bíró csodáját?
Petronius:
Hogy beszélték volna? Ott is mind csalárd a bíró!
Janus:
Alighanem így igaz.
Kocsmáros:
(Visszajön.)
Göcsörtös somfabot csodát csinált.
Petronius:
Halljátok, hogyan nevezik az ókori bézbólütőt?
Janus:
Térjünk vissza a történetre! A keresztre feszítésekre a Koponyák hegyén.
Petronius:
Hozod a legjobb bort, kocsmáros? Mert engem nem érdekel feleséged járma!
Kocsmáros:
(Bort tölt.)
Ez a legjobb borom! Átok reám, ha hazudnék!
Petronius:
Az átok régóta rajtad van, te bárgyú! Ez a kézremegés, amely tömlődet rázza, bizonyíték. Csaló vagy kocsmárosom, fojtson meg asszonyod! Azért csak tölts az én kupámba! Hamis borodtól nem félek!
Janus:
A hamis bíró csodájánál hagyta abba uraságod.
Petronius:
Hát igen. Azt hittük róla, szarházi teremtménye az Úristennek, mégis vele történt a csoda! Mint már hangoztattam az előbb, mi vakok vagyunk, egyszerű emberek. Fától az erdőt soha meg nem látjuk. Pedig látva láthattuk volna, hogy igazak közt a legigazabb, tiszták között a legtisztább. Az övé volt a legerényesebb feleség is!
Janus:
Hogyhogy a legerényesebb? Feleségek közül ki tudja mindezt?
Petronius:
Ahogy elhalálozott a szóbeszéd szerinti leghitványabb bíró, épp egy nappal a Názáreti megfeszítése előtt, a felesége, az az áldott lélek, legszebbek között a legszebb, megszaggatta ruháit, megbontotta gyönyörű hajkoronáját, körmeivel kivérezte alabástrom arcát, és vele ment a sírba.
Janus:
Csak nem?
Petronius:
Csak de!
Alászállott az a szép, fiatal asszony is a Koponyák hegyén kiépített sírkamrába. Ott siratta férjét, zokogott vigasztalan, éjjel és nappal, és soha elő nem jött többé, mert hívsége jutalmául napsugár kötélen szállhatott az égbe. Így tudják az asszony történetét a jeruzsálemiek, meg azt hiszem, mindenki más.
Janus:
Van valami eltérés?
Petronius:
Valami eltérés mindig van.
Janus:
De az az igazság, hogy akkor csoda történt a Koponyák hegyén.
Petronius:
Egy biztos, holtában Kajafás Simon megdicsőült bíró lett. Mert a Názáreti örökébe lépett.
Janus:
A Názáreti örökébe?
Petronius:
A keresztfán, uraságod! Ott lógott Simon Jézus helyett a keresztfán!
Repedtsarkú kurva:
Ne higgyen néki! Hazudik! Petronius, egy kupa borért mindenre képes! Az anyját is eladná!
Petronius:
Hülyeség. Anyám nem is él már.
Repedtsarkú kurva:
Amíg élt, kurva volt!
Petronius:
Ez tökéletesen igaz. Ám én tudom, ki volt az apám. Ő rendes ember volt. Én is rendes ember vagyok.
(Janushoz.)
Látja, uraságod, hogyan indul a szóbeszéd? Hogyan dönthetne egy meg sem fogant fiú arról, kinek mikor tárja szét anyja gyönyörű combjait?
Janus:
Hagyja a gyönyörű női combokat! Hogyan történhetett meg a bírói csoda?
Áttűnés:
(A kocsma közepén játék.Tömeg, kiáltások, csodálkozás.)
Férfi:
Nézzétek, a Názáreti Jézus helyén, a keresztfán Kajafás Simon teste lóg!
Nő.
Nem lóg, te szerencsétlen, nem látod, megelégedett és mosolyog?
Másik nő:
Feje fölött világosság fészkel. Ez a dicsfény? Ilyen a dicsfény?
Rekedt férfi:
Csoda történt, emberek! Szent a mi Kajafásunk!
Nő:
Kajafás Simon sógora mondja mindezt, az igaz asszony öccse, ámen!
Tömeg:
Ámen! Ámen! Kajafás az igaz ember!
Férfi:
Térdre, emberek, a kereszt előtt! A Názáreti így mutatta meg nekünk az igaz embert!
Nő:
Kajafás Simon az egyetlen igaz ember!
Tömeg:
Hozsánna néki!
Visszatűnés:
Petronius:
Kajafás Simon sírkamrájához rohantak az emberek a krisztusi kereszttől, de ott nem leltek másra, csak a szegény özvegy megtépett ruhájára. Ekkor döbbentek rá, tisztelt hallgatóságom, hogy szentek élnek közöttünk, és mi, bárgyúk, nem tudunk róla.
Janus:
Bizony vak az ember, s azt hiszi látó. Csodák is történnek a világban, nap mint nap megesnek, mi meg észre sem vesszük őket. Mert irigyek vagyunk. Mert hatalmas a mi önzésünk, uraim. Hacsak megtehetjük, hamis képet festünk felebarátunkról… Itt van ez a Kajafás Simon is. Míg élt hamisnak hittétek, azóta meg leborultok az emléke előtt.
Petronius:
Nagyobb az érdeme Kajafás Simonnak annál, hogy csak az emléke virágozzék! Megdicsőülése után azonnal bevezettük a gyakorlatát. A bírónak ítélkezés előtt aranyat adj! Neki ez kijár, mert tetteidet mérlegeli, ítélkezik viselt dolgaidról. Ha mindenki tudja, hogy aranyat kell dugni a bírói zacskóba, akkor az nem kenegetés, hanem fizetség. Ha több aranyad van, nagyobb eséllyel állhatsz törvény elé, mint vékonypénzű ellenfeled. És a bírói csoda megszületett, azóta nincsen törvénykezési korrupció, minden bíró feddhetetlen, megvesztegethetetlen. Ha a peres fél nem szán aranymarhát igazságára, számára nem is ítélkezhetnek a bölcs mérlegelők. Tiszta lett a világ képe, tudjuk, kik a pervesztők, kétségeink nincsenek. Milyen bölcs ember volt Kajafás Simon! A bírák méltóságát és megbecsülését teremtette meg. És az a szeplőtelen feleség! Egyenesen az égbe szállott! De ott is a helye!
Janus:
Az meglehet. Tiszta asszonyok csak az égben vannak.
Kocsmáros:
(Ételt és italt hoz hőseink elé.)
Petronius:
(Megvizsgálja az ételt.)
Megégették kissé a sültet. Tudhatnád, kocsmáros, hogy Britanniában szolgáltam. És ott megszoktam a puha sülteket. A közepe véres marad! Hányszor mondjam tenéked?
Kocsmáros:
Az asszonyom nem járt Britanniában. Honnan tudja, milyen az ottani gusztus?
Petronius:
Tanítgassad, bárgyú! Két lapát tenyered mire való? Milyen vendéglátó vagy, ha nem haladsz a korral? Özönleni fognak majdan Britanniából is a kíváncsiak a szentföldi csodák miatt. És akkor te szenesre varázsolt marhaszeletet billentesz elébük?
Kocsmáros:
Mire ideér ez az idő, megtanuljuk a brit módit is.
Petronius:
Most én vagyok a kedves vendég! Nekem járjon kedvemben lompos asszonyod!
Kocsmáros:
Látni sem bír téged.
Petronius:
Hát fordítsa félre a fejét, ha ilyen nagy igénye van! De engem uraljon itt mindenki!
(Falatozni kezd.)
Azért megeszem azt a néhány falatot, amely meg nem égett.
(Janushoz.)
Uraságodnak Rómában ki mesélt a Názáretiről?
Janus:
Egy öreg katona. Valami Paulus…
Petronius:
Paulus, a Tömpe? Cimborám volt annak idején.
Janus:
Ő nem mondta, hogy Tömpének hívták.
Petronius:
Tömpe volt az orra, szétütötték egy dicsőséges csatában!
Janus:
Ennek hegyes, hosszú orra volt, mint a harkálynak.
Petronius:
Hát persze! Tömpe Harkálynak hívtuk, mert a homlokát érte halálos kardcsapás…
Janus:
Halálos?
Petronius:
De megkönyörültek rajta az istenek, túlélte. Így ülhettem vele vitéz koromban egy kellemes borozóban. Én meséltem neki el akkor, mi is történt a Koponyák hegyén.
Áttűnés:
(Játék indul a kocsma közepén.)
Fiatal Petronius és Tömpe ülnek az asztal mellett.
Fiatal Petronius:
(Boros, akad kissé a nyelve.)
Ott mentem elől, az első tastőrök között… fel a Golgotára… Tömeg volt, fene nagy tömeg… Az emberek lökdösték egymást, egyesek tátották a szájukat, mások nevettek, mocskolódtak, megint mások szemeiket törülgették, sírtak talán…Néha közibük vágtunk a dárdanyéllel, vinnyogva húzódtak félre, utat engedtek minekünk meg a Názáretinek, aki a kersztjét cipelte. Nem tudom, mi lehetett az üvöltöző tömeggel, miért akrták olyan kegyetlenül büntetni a csodatévő embert…
Tömpe:
Csodáiról hallottam én is. Víz felületén járkált, bélpoklost gyógyított, halottat föltámasztott…
Fiatal Petronius:
Ez mind semmi! Legnagyobb csodája, vízből bort teremtett! Valami lakodalomban elfogyott a bor, erre ő, a csudarabbi, odafordult a vizestömlőkhöz. A Jordán vizéből hoztak tömlőkben… mosogatáshoz legyen… És a legfinobb bort teremtette azokba a vizestömlőkbe!
Tömpe:
Ez a világ legnagyobb csodája!
Fiatal Petronius:
No… hikk… azért nem kell túlozni… A legnagyobb csoda az lett volna, ha a Jordán teljes vizhozamát változtatja borrá… Megtehette volna…de ő csak néhány tömlő vizet változtatott borrá… Ezért nem is kedveltem őt annyira… Talán a keresztet is megérdemelte… hikkk… ilyenek jutottak eszembe, amikor a Jordán partján álltam… Nem olyan mély, nem olyan nagy a folyó… no, de ha bor csörgedezne benne..? Akkor lenne igazán a világ legszentebb folyama!
Tömpe:
Az ilyen embernek örökké élni kellene.
Fiatal Petronius:
Az ilyenre vigyázni kellene… hikk… azok meg a húsába martak… Kutyák… hikk…
(Iszik.)
Nagy keresztet cipeltettek vele, fel a hegyre…
(Kortyint.)
Hatalmas keresztet cipeltettek vele, fel a hegyre…Húzta, vonta azt a keresztfát, elesett vele az utca kövezetén, a kereszt meg a tetejébe… kicsurrant a vére is… Elesett, felkelt… Ment, nyögött, szenvedett… Körülötte mindenki röhögött… hikk…
(Iszik.)
Jó ez a bor. Élet vagyon benne!
Tömpe:
Nehéz útja lehetett a kereszttel.
Fiatal Petronius:
Nehéz útja volt… De szenvedjen az elítélt!
Tömpe:
Szenvedjen a bűnös!
Fiatal Petronius:
Én nem szóltam bűnösről…hikk… hogyan is szólhattam volna? Két lépésre álltam Pontius Pilátustól, amikor mosta a kezeit… hikk…
Tömpe:
Az ő szutykos kezeit?
Fiatal Petronius:
Akkor éppen vérről volt szó. A Názáreti véréről. De igazad van, szutykos cselekedet volt…Piltátus.. hikk…úgy tett, mintha igaz ember volna… A rablógyilkos Barrabás és Jézus között kellett a kutyafülű népnek dönteni… hikk… és Ábrahám legelőkelőbb fiai üdvözítették a rablógyilkost… hikk… No, így kezdődött…
Tömpe:
A nép erre?
Fiatal Petronius:
A nép marhák gyülekezete… Ordított vezetői után, öröm ragyogott a képükön… Barrabás… ordították… Barrabás…hikk… a rablógyilkos népi kegyelmet kapott…hikk… a Názáretit dobta a nép…
Tömpe:
Nocsak?
Fiatal Petronius:
Nem bírta az árva, az elhagyott a keresztet… Azt híresztelték akkor, tanítványai is elhagyták… hikk… Egyikük harminc ezüstön elárulta…a másik háromszor is megtagadta… hikk…
(Iszik.)
Megtagadni egy olyan embert, aki vízből bort teremtett?.. Hikk… ez galádság… ez már mindennek a teteje…
(Kortyint.)
Szenvedett szegény az úton, amelyet most Via Dolorosának hívnak, és sokan próbálgatnak lába nyomába lépni… talán üdvözülésük miatt…hikk…
(Kortyint.)
Üdvözülés borban vagyon!
Tömpe:
(Iszik.) Tényleg jó ez a bor.
Fiatal Petronius:
Csak jó? A bor mindenek lényege. Mindenféle istenek legfölsőbb fokú teremtménye! Esszenciája a lényegek lényegének!
Tömpe:
Vivát mindenféle isteneknek!
Fiatal Petronius:
Tömpe, te igazán jó barát vagy.
(Kortyint.)
A Názáretinek mégsem lehetett földöntúli ereje…
Tömpe:
Nocsak?
Fiatal Petronius:
Nem bírta el a keresztet. Leborult a kövezetre… hikk… de fölállni nem bírt…
Tömpe:
Végigvágtál rajta a dárda nyelével?
Fiatal Petronius:
Te szelíden borozol velem, kedves barátom, közben ilyen szadista vagy?...
Tömpe:
(Bort tölt Fiatal Petroniusnak.)
Kenegesd fáradt torkodat barátom!
Fiatal Petronius:
Szerencséd, hogy az egyetlen igazat szóltad!... Különben anyonvágtalak volna!
(Kortyint.)
Mondom, a szent ember nem bírta el a keresztet…
Tömpe:
Te meg?
Fiatal Petronius:
Én meg az ordítozó kárörvendezők közül fülön kaptam egy cireneit, valami Simont, aki bőgött kezem alatt, mint az áldozati borjú… hikk… de hátára dobtam a nehéz terhet… nem vállalta… hikk… kicsit megnógattam…
Tömpe:
Akkor vállalta?
Fiatal Petronius:
Amikor dárdanyéllal verik az ember derekát, mindent vállal…
(Kortyint.)
Ismertem ezt a cireneit.Ott borozgatott mindig abban a kocsmában, ahol én is… hikk…Egyszer valami lány miatt majdnem összekaptunk…
A keresztre feszítés után bor mellett szidta aznapi szerencséjét…Azóta meg mindenkinek azt meséli, ő segített a Megváltónak a Golgotára vezető úton…
Tömpe:
Mi a fenének beszél erről?
Fiatal Petronius:
Ő ebből él meg manapság!
(Kortyint.)
Odafönt, a Golgotán, a temető közepén, aztán fölszögezték a három elítéltet a keresztere… hikk… mindenkit a magáéra… Két lator között lógott a zsidók királya…akit kiröhögött mindenki…Bőgtek szegények, mint a szomjas birkák… hikk…
(Kortyint.)
Csak a jó bor oltja valamelyest mérhetetlen szomjam…
(Kortyint.)
A csodaember tán beszélt is… Egyesek hallani vélték szavát… hikk… mások értették is… megint mások föl is jegyezték később…
(Kortyint.)
Én csak azt láttam, bal vállára lóg a feje… neki is… a másik kettőnek is…
(Kortyint.)
A Názáreti köpönyét, amelyet társam hozott félútról kézben, kockára vetettük… Én nyertem… El is adtam harminc ezüstön, amely pénzeket borrá változtatta az élet…
(Kortyint.)
Az élet is eszközöl csodákat.
Vissszaváltás:
Petronius:
Kocsmáros! Hozz még egy kancsóval!
Janus:
Aztán mi lett?
Petronius:
Este lett… Az emberek hazamentek…Ha leszáll a nap, otthon a helyük…hikk.. az asszony mellett.. ha van asszonyuk…
Janus:
Azt mondják, minálunk Rómában azt beszélik, három napig lógott a Názáreti a kereszten, majd a mennybe szállt.
Kocsmáros:
(Kihozza a bort.)
A rendesből hoztál, Káin ivadéka?
Kocsmáros:
A legjobból, Petroniusom. A legjobból!
Petronius:
Azért kár, hogy ennél a csalónál vetettünk horgonyt. Mi fennkölt dolgokról értekezünk, ő meg ócska borokkal traktálja leghívebb vendégét.
Janus:
Tényleg mennybe szállt a Názáreti?
Petronius:
Az lehet. Ámbár az élők sem nagyon röpdösnek, a holtak meg kiváltképpen nem…
Janus:
De hát eltűnt a keresztről!
Petronius:
Így igaz.
Janus:
Láttad?
Petronius:
Mindent.
Áttűnés:
A kocsma közepe a Koponyák hegyét idézi.
Tizedes:
No, derék Petronius, áldhatod szerencsédet! Te állasz őrt ma éjszaka.
Fiatal Petronius:
Szerencse? A cirenei átka! Oldalba vertem őkelmét meg nevettem rajta, hogy cipelte a Názáreti keresztfáját, ezét a középsőét, ni! Ő meg kis híján rám köpte a tömlőből kiszopott bort. Mert ittak az út mentén, vedeltek a besték! De lenyelte a nedűt. Én nyakon ragadtam, hátára tettem a nehéz keresztet, vidd, parancsoltam rá, ő felbődült, én dárdám nyelével szégyenlősen megnoszogattam, előbb fölüvöltött, alighanem a szent öröm dicsőült meg benne, aztán az átok hangján súgta, találkozhatsz te még a Názáretivel, akkor, ha azt hiszed, legjobban megy sorod.
Tizedes:
No, ez nem olyan átok, hogy rád ijesztene.
Fiatal Petronius:
A katona nem fél. De a legszebb ribanc eresztett volna magához éjszakára, nekem meg harminc ezüst csörög zacskómban, te meg rám osztod az éjszakai őrséget a temetőben… Én meg ahelyett, hogy most megelégedéssel lovagolnék, hőj, micsoda kancán!... itt ülhetek a csodaember keresztjének tövében.
Tizedes:
Holnap is megtalálhatod a kurvát…
Fiatal Petronius:
Megtalálni megtalálhatom, de mi van, ha lyukacsos az emlékezete?
Tizedes:
Miket povedálsz itt össze-vissza?
Fiatal Petronius:
Előre fizettem a hetérának. Mert ő drága portéka. Harminc ezüstöt. Te meg elcipeltél a gyönyörűség elől. Most se pénzem, se élvezetem. Itt van egy rideg temető, ki tudja, mi történik benne éjjel… Itt lógnak keresztjükön a kivégzettek.
Tizedes:
Ne rinyálj! Asszony van itt is.
Fiatal Petronius:
Van hát. Hanyatt is feküdt már mind, csak betakaróztak nagyon, szegények…
Tizedes:
Nonono, Petronius! Nem halott asszonyt kommendálok én! Valami hamis bírót sirat a felesége. Vagy két napja már vele van a sírkamrában… Azt mondják, szép asszony, és nagyon fiatal. Nem is tudom, mi siratnivalója van egy rozzant vénemberen?
Fiatal Petronius:
Majd én megkérdezem.
Tizedes:
Azt beszélik, éjjel-nappal zokog. El akarja emészteni magát. Némelyek szerint olyan erényes, hogy még az asszonyok is megcsodálták jellemét!
Fiatal Petronius:
Nonononononono!
Tizedes:
A szemed a keresztfákon legyen! Rokonok, tanítványok el ne lopják a megfeszítetteket, mert, ha híja lenne a tetemeknek, fejeddel játszol!
Fiatal Petronius:
Eredj a fenébe! De ha a kocsmában ülsz, és jó bort kortyolgatsz, gondolj reám is, szegény száműzöttre!
Tizedes:
Ha valami szemrevaló szajhát szorongatok, biztosan eszembe jutsz!
Visszatűnés:
Petronius:
(Mesél.)
Leültem én a Golgota tetejében, éppen a Názáreti keresztjének tövében. Képembe röhögött a kelő telihold. Visszavicsorogtam dühömben az égre… Csönd van… puha csönd…de iszonyatos…Valami hideg gyík mászni kezd a hátamon…Valami sóhajtásfélét hallok… Összerándul a gyomrom… Én, Octavianus legvitézebb fogathajtója, aki egy szál karddal egész légiót lekaszaboltam…
Egy férfi:
Hogyan kaszabolhattál, ha a harci szekeret hajtottad?
Petronius:
Ballal a gyeplőt fogtam, jobbomban a rettenthetetlen kardom…
Kórus:
(Felröhög.)
Petronius:
Csak azt láttátok volna, amikor a gyeplőt a nyakamba akasztottam, két kezemben két kard! Széles utat vágtam az ellenség soraiban! Hátul meg Octavianus kapaszkodott belém mindkét kezével. Oly sebesen száguldottunk, leesett volna, ha nem vigyáz…Hát ez történt Galliában!
Kurva:
(Közbevág.)
Az előbb Britanniáról gurguláztál!
Petronius:
Elmenj innen, ostoba cafka! Mit kottyantasz közbe bölcs ember tanúskodásába! Az bele sem fér csöppnyi agyadba, hogy Britanniában is rettegték a kardom?
Janus:
Hagyd a tyúkra a kotkodálást! Mondd tovább, mi történt a Golgota hegyén?
Petronius:
Mondom, sóhajtásfélét hallok. Csak nem valamelyik a kereszteken lógók közül? Felnézek a keresztekre…Lógnak a fejek a megfáradt szívek fölött…Oldalukon sötét folt… a seb…lándzsát döftünk oldalukba…vizsgáltuk… élnek-e még?…Megint sóhajtás… Fölnézek a Názáretire, hátha ő… mert utoljára hozzám szólott… Megköszönte, hogy inni adtam neki…
Janus:
Spongyát dugtak a szájához!
Petronius:
Spongyát. Te hogyan juttattad volna föl a bort a szomjazóhoz?
Janus:
Ecettel traktálták a katonák! Így mesélik Rómában.
Petronius:
Hát lehet, hogy tömlőmben megecetesedett a bor… Az lehet… Akkor is ettől a csalótól vettem valami lőrét szolgálat előtt…Hát savanyúnak savanyú volt… ez igaz … én is ittam belőle…
Janus:
Fölnézel a keresztekre...!
Petronius:
Fölnézek a keresztekre…Ezek már nem lélegeznek…Kezdek megnyugodni, megint sóhaj…aztán…
Hallgatóság:
Aztán?
Petronius:
Aztán zokogás.
Janus:
Csak nem a szép özvegy?
Petronius:
(Kortyint.)
Mit türelmetlenkedsz? Igyál egy jót!
(Iszik.)
De milyen jót!
Ő volt. Az erényes özvegy. A csudanő! … hikk…nem volt nehéz rátalálnom.
Hallgatóság:
Rátaláltál?
Petronius:
Tűzbe hoztalak benneteket? No, papnői a szerelemnek, tanuljatok tőlem! .. hikk…
Lebotorkálok egy sírkamrába…szövétnek világol…alig látni…középen … hatalmas kőasztal tetején…
(Iszik.)
Hallgatóság:
Hatalmas kőasztal tetején?
Petronius:
(A boroskupát nem veszi le a szájáról.)
Janus:
Hatalmas kőasztal tetején?
Petronius:
(Kiissza a kupát, asztalhoz csapja.)
Kocsmáros! Megsüketültél?
Kocsmáros:
(Szalad, bort tölt Petroniusnak.)
Petronius:
Töltsed csak színig, átkozott! Ne rajtam akarj megtollasodni!
Hallgatóság:
(Kétségbeesetten.)
Hatalmas kőasztal tetején?
Petronius:
(Kortyint.)
Jó ez a bor. Mese terem benne.
(Újra kortyint.)
Janus:
(Reménykedve.)
Hatalmas kőasztal tetején?
Petronius:
Hatalmas kőasztal tetején lepelbe burkoltan kinyújtóztatott tetem…Mellette sóhajtozik egy nő…közelebb lépek…
(Kortyint.)
Hallgatóság:
Közelebb lépsz?
Petronius:
Kócos… sovány kis nő… maszatos képpel… fekete mindene… hikk… igen csúfnak látom…
Hallgatóság:
Ó?!
Petronius:
De hát egy nő…egyedül velem…mégiscsak szerencse…
Áttűnés:
Özvegy:
(Ijedten.)
Ne közelíts, lélek, hagyj meg bánatomban!
Fiatal Petronius:
De asszonyom…
Özvegy:
Besötétedett már nékem. Napom sincsen többé!
Fiatal Petronius:
Csillapodjál! Engedd el őt a másvilágba! Te még ide tartozol.
Özvegy:
Soha! Nélküle nem!
Petronius:
Azt mondják, két álló napja siratod már az uradat, és étlen-szomjan!
Özvegy:
Tenger az én bánatom. Ki számolná az időt? Jaj, de hosszú szenvedés..! Egy örökkévalóság!
Fiatal Petronius:
Látom, nem vigasztalódhatsz. Segítenék gyászodban. Veled sírok mindjárt én is, csak előbb megvacsorázom.
(Petronius eszik, az Özvegy sóhajtozik.)
Egy falatot azért lenyelhetnél, több erőd legyen gyászodban.
Özvegy:
(Elfogadja.)
Jaj, egy falat…
Fiatal Petronius:
(Iszik.)
A borom, mint az anyatej. Megihatnál egy kortyot. Tovább bírnál sírni.
Özvegy:
Egy kortyot?
Fiatal Petronius:
Mi egy korty? De erőt ad, te meg erődnek fogytán! Sírnod, gyászolnod kell még. Csak férjed-urad volt ez a vénember.
Özvegy:
Egy korty tán jól is esne…
Fiatal Petronius:
Igyál csak kedvedre!
Jó borom van, mi?
Özvegy:
Pompás!
(Megint iszik.)
Visszatűnés:
Petronius:
Mindig mondom…hikk… a legnagyobb csoda a bor…, pompásnak mondta az özvegy azt a bort, amelyet a Názáreti szívott a dárdám hegyére tűzött spongyából, és amelyet Rómában ecetnek hazudnak! …
Én is iszogatok, ő is… nemsokára igen szépnek láttam már az asszonykát…a bor…istenek egyetlen igaz csodája …
(Szájához tartja a kupát.)
Hallgatóság:
A bor istenek egyetlen igaz csodája!
Petronius:
Tüzelni kezdett. Mert tűz vagyon a borban… olykor parázsló…olykor lobogó…hikk!
Hallgatóság:
Hikk!
Petronius:
Ez az! Erről beszélek!
Janus:
(Könyörög.)
A sírkamráról beszéljél!
Petronius:
A sírkamra sötét volt és büdös.
Hallgatóság:
Az özvegy?
Petronius:
(Fölkacag.)
Mondom, tüzelni kezdett. Nem marcangolta már bánatában a fürtjeit, nem verte keblét bánatában…hikk… hagyta, hogy én simogassam…Micsoda gránátalmákra leltem ottan! Gyönyörű kemény gyümölcsei az Édenkertnek! És zafír meg smaragd dudorodott a tenyeremnek…hikk…térdére teszem a tenyerem…kicsit megrázkódik a lelkem…lassan…lassan…
(Kortyint.)
Janus:
Mondd már!
Petronius:
Sietsz valahova? Nyalogassad csak a borocskát, az a legjobb időtöltés. Sietni és siettetni istenek ellen való vétek. Lassan járj, tovább érsz.
Hallgatóság:
Lassan. Lassan!
Petronius:
Helyes. Tanulékonyak vagytok…hikk… Nagy eredménye ez a mai napnak…
Janus:
Mi volt lassan?
Petronius:
Az özvegyet lassan ölembe vontam…Úgy csücsörített, mint a csalogány!.. hikk…Béklyó nem szorít úgy, ahogy karja engemet szorít… Micsodás méz csordul ajkáról a számba… hikk…És amikor lábával rabul ejti derakamat! Közben szelíd a szentem, mint délutáni szellő… aztán meg vad vihar dúl hegyeknek ormán..! Hajnalig csatázunk, mert ki nem alszik a tűz!... Hej, micsodás parazsat produkáltam… Ökröt lehetne sütni felette! Bizony ledől minden bástya… Beteljesedik a szent titok!
Áttűnés:
Özvegy:
(Szerelmesen.)
Petroniusom! Az ég küldött hozzám! Ilyen éjszakám nem volt még sohasem! Ez mélységes gyászom, parttalan hívségem és rendíthetetlen kitartásom jutalma! Ó, édes uram, Kajafás Simon, nincs már napom nélküled..!
(Tépi ruháját, sirat.)
Fiatal Petronius:
Élet van tebenned, és micsoda tűz! Mégis elemészted miatta magad?
Özvegy:
Tiszta voltam, az is maradok. Az én uram, Kajafás Simon, szent… az emberek azt hiszik…
Fiatal Petronius:
Kit érdekelnek az emberek? Öledben ott az öröktűz, lángol, parazsa éget, te meg hamu akarsz lenni?
Özvegy:
Hamu vagyok, halott vagyok.
Fiatal Petronius:
És én?
Özvegy:
Te az ég ajándéka vagy.
Visszatűnés:
Petronius:
Reggel jött a váltás… hikk…Következő éjszaka meg újra én…Egy egész tömlő borért cseréltem váltást…Fölérek a Koponyák hegyének tetejére…
(Iszik.)
Hallgatóság:
A Koponyák hegyének tetején!
Petronius:
A keresztek állnak, a fejek lógnak…Lemegyek a sírkamrába…Ott a bánatos özvegy… Sírdogál…Fölzokog néha…keservesen…a haja…
(Kortyint.)
Hallgatóság:
A haja?
Petronius:
A haja rendbeszedve…
Hallgatóság:
Ó!
Petronius:
Gyászruhája…
(Kortyint.)
Hallgatóság:
Gyászruhája?
Petronius:
A sarokba vetve!
Hallgatóság:
Ó!
Petronius:
Díszköntös gazella testén… És illatos olajokkal áldotta magát a füle mögött…a vállán… a hasán… a lába hajlatain…
Hallgatóság:
Ó!
Petronius:
Csorog a nyálatok, balga népség?
Janus:
Mondd, Petronius, mondd!
Petronius:
Fölajzottalak benneteket? Hát még őt! Hikk.. olyan tüzet gyújtottam csöpp kemencéjében, hogy majd szétvetette a kriptát! Hikk…Sóhajtás és sikoly tört fel kebléből, a lelke is benne fürdött…de ez nem a bánat sikolya volt!
(Kortyint.)
Közben pihengettünk, nehéz csaták után, döntő ütközet előtt…Egyszer csak hallom…hikk…odakint léptek… halk beszélgetés.., csak úgy meztelen…kilépek…
Janus:
De a kardod?
Petronius:
A katona karddal a kézben létezik!.. Karddal a kezemben… kilépek…
Janus:
No és?
Petronius:
Mondtam már, ne légy türelmetlen! Igyál! Olyan jó ez a bor…hikk… nem is állok fel mellőle sohasem…hikk…a bornak beszélni kell… a bor válaszol tenéked…nem hallod?
Kocsmáros:
Nem hallom.
Petronius:
Te siketfajd! Menthetetlen vagy! Hikk! A borban mese lakik… mese…
Janus:
Odakint volt valaki?
Petronius:
Volt-e? Éppen tizenketten. Hikk! Mondom, kidugom a sírkamrából a fejem, akkor emelik le a középső keresztről a Názáretit…tekerik gyolcslepelbe…aztán taligába helyezik… megindul taliga előtt a szamár…megindulnak taliga után azok tizenketten…a taligakerék nyikorog…bent a fejemben nyikorog…Miért nem kenik meg azt az átkozott kereket..? Lapítok ott…tizenketten vannak…
Janus:
Féltél, mi?
Petronius:
A katona sosem fél!
(Iszik.)
Ez a bor…ez az élet eredője!
Janus:
Az asszonyka mit szólt?
Petronius:
(Fölnevet.)
Az asszonyka? Az aztán egy valódi asszony! Nem szólt, hanem csodát csinált!
Áttűnés:
Özvegy:
Azt mondod, elvitték a Názáretit?
Fiatal Petronius:
Ellopták! Voltak vagy tizenketten!
Özvegy:
Hát aztán? Kinek kell ma egy halott?
Fiatal Petronius:
Kinek, kinek? Neked is kell a magadé. Itt őrzöd már mióta?! Pedig már jócskán büdös.
Özvegy:
Az én Kajafásom büdös?
Fiatal Petronius:
Engem ma este biztosan karóba húznak. Vagy keresztre feszítenek. Nem vigyáztam meg a rám bízott javakat.
Özvegy:
Tizenketten voltak ellened.
Fiatal Petronius:
De nem vettem fel a küzdelmet! Ha legyőztek volna, ott feküdnék átvágott torokkal…
Özvegy:
Jaj!
Fiatal Petronius:
Reggel megtalálnának, és hősnek szólítanának. „Petronius, a hős!” Milyen fenségesen hangzik!
Özvegy:
Jaj, ne beszélj így!
Fiatal Petronius:
Most fölmegyek a keresztekhez, megölöm magam.
Özvegy:
Ne!
Fiatal Petronius:
Ha kardomba dűlök, láthatják majd, magam emésztettem el magam. Nem mondhatnak mást: „Petronius nem védhette túlerő ellen a reá bízott javakat, de ítélkezett önmaga felett. Nagy jellem!”
Özvegy:
Jaj, ne tedd ezt!
Fiatal Petronius:
De a legjobb az lesz, ha velem jössz a Názáreti csupasz keresztfája alá. És szíven döfsz kardommal. Nem tudja meg senki, hogy esett halálom. Azt hiszik, csatában vesztem el. Így lesz a legjobb! Hős akarok lenni! Én hős vagyok!
Özvegy:
Te hülye vagy! Mit ér egy halott hős? Nem engedlek, majd bolond leszek! Ki látott még olyat, elvetni Úristen ajándékát?
Fiatal Petronius:
Hős akarok lenni! Hős vagyok!
Özvegy:
A férfiak mind egyformák. Szalajtanak.
(Megmarkolja Fiatal Petronius grabancát.)
Elég a siránkozásból! Ragadd meg Kajafás Simont, és vigyük! Úgyis büdös már. Az öcsém reggel csodát kiált Jeruzsálem főterén. Ez lesz a megoldás. A nép mindig csodára vár. Hát most megkapja! Ért az öcsém az ilyesmihez, ebből él, mondhatom, fényesen.
Visszatűnés:
Petronius:
(Nevet.)
Még most is látom, hogy ragyog a szeme..! Tűz van benne… Tűz annak minden porcikájában…hikk…
Janus:
Hová vittétek Kajafás Simont?
Petronius:
Hová? Hová? Őt akasztottuk a keresztre a Názáreti helyett…
Hallgatóság:
Ó!
Petronius:
(Kortyint.)
Én azért féltem. Hogy valaki észreveszi a cserét, aztán följelent…és baj lesz…hősi halál helyett kerékbe törés… karóba húzás…
Janus:
Keresztre feszítés!
Petronius:
Nézd az álnok barátot! Nézd csak! És ilyenekkel iszogatom én az áldott borocskát!
(Iszik.)
Janus:
Kocsmáros! Tölts a derék Petroniusnak!
Petronius!
No, no. Nem haragszom már olyan erősen! De a kiengesztelődés még odébb!
Janus:
Azt mondod, féltél…
Petronius:
(Fölugrik.)
Én ilyet nem mondtam! A katona soha nem fél!
Janus:
És a följelentők?
Petronius:
Spicliket kitermel a világ körülöttünk. Kurkásznak még a fejünkben is. De az az áldott asszony nem félt e kukacoktól! Mosolygott csak, ott fönt a Koponyák hegyén. Még tetszett is neki Kajafás Simon ott a keresztfán… Hát jól mutatott, az biztos… Alighanem rá is szolgált…Az asszony csak nyugtatgatott, jól van ez így, ahogy elrendeztük, így van a legjobban.
Janus:
Mondd már, mi történt azután!
Petronius:
(Dühös.)
Nem láttam még ilyen türelmetlen embert! Jó helyen van, kezében kancsó…Igyék, uraságod!..hikk…Bor mellett… kiváltképp jó bor mellett meg hosszan elbeszélgetnek az emberek…hikk… A jó bor maga az élet.
Janus:
(Könyörög.)
Azt mondja, uraságod, mi lett a Golgotán?
Petronius:
Csoda!
(A közönséghez.)
Értitek? Csoda!
A nép leborult. Bőgve imádta a Názáretit, és szent lábaihoz emelte Kajafás Simont. Azt kiabálták…hikk…Kajafás Simon az igaz ember..! Könyörögni kezdtek a hamis bíróhoz, járjon közbe értük a Názáretinél…Róla meg azt regélték föltámadott…
Janus:
Az ám! Föltámadott. Tényleg ezt beszélik Rómában. Ám uraságod is azt mondta, hogy találkozott a Názáretivel föltámadása után is.
Petronius:
Ezt mondtam volna?
Hallgatóság:
Ezt!
Petronius:
Ha ezt mondtam, akkor igaz is volt. A csoda után néhány nappal megszólít engem egy fehér gyolcsba öltözött ember a Golgotán, mert arra jártam éppen. No, Petroniusom, kérem vissza a köpönyegem.
(A közönséghez.)
Látjátok? Emlékezett rá, hogy köpönyegét én nyertem el társaimtól kockán.
Eladtam azt, fölséges uram.
Mennyiért adtad, Petronius?
Harminc ezüstért, fölséges uram.
Akkor te jobb kereskedő vagy, mint az, aki mindenestül eladott engem. Ő is harminc ezüstöt kapott értem.
Köpönyegre lenne szükségem. Most halotti lepel takarja testem, így mégsem léphetek a Mindenható trónusa elé.
Levettem vállamról Octavianus bíborpalástját és a Megváltóra borítottam. Ott volt az a legjobb helyen! Császári palást az igazi királyra való!
Ő szelíden átölelte a vállamat. Akkor láttam, seb van a tenyere közepén. Rám mosolygott, megcsókolta a homlokomat, megáldott, szemembe nézett és imígyen szólott hozzám:
„Köszönöm, hogy enyhítetted szenvedésem. Meg vagy elégedve ajándékommal, akit a korty borért kaptál cserébe?”
Gazdaggá tettél, Uram, jó feleségem van.
Janus:
(Közbevág.)
Az ám! Mi lett az özveggyel?
Petronius:
Asszonyommá tettem, ez csak természetes. Hat fiat szült nékem, és mind nagyon hasonlít rám! És gyönyörű kerekre hízott a drága…hikk… és nagyon szeret engem…hikk… és törődik velem…
(Kintről valami modern dal hallatszik.)
Kocsmáros! Ellepnek bennünket a ronda poloskák! Plejbekelő átkozott huszonegyedik század! Miért nem takarítasz, borhamisító?! Ezek visszafelé is befertőznek mindent!
(Erősödik az ének. Petronius megdühödik. Fölkapja a széket, feje fölé emeli.)
Szétverem őket! Befogni a rücskös pofákat! Itt csak én vagyok! Itt csak én beszélek! Mindenkit szétverek! Reszkessetek, kutyafejek!
(Hatalmasat csuklik.)
Valakinek eszébe jutottam… Valaki most nagyon rám gondol…
(Hatalmas csörömpölés. Kivágódik a kocsmaajtó. Belép a kerekre hízott Petroniusné. Petronius megmered, feje fölött tartja a széket.)
Petroniusné:
(Mérgesen, házsártosan.)
Ó, Petronius, te feneketlen borostömlő! Te mindenféle istenek legtüskésebb átka! Te életet hervasztó, herék heréje! Megint leszoptad magad a sárga földig!? Te, te, kurvák között hentergő büdös bakkacske, úgy megcirógatom a kandúrpofádat, hogy füledre csavarodik a taknyod!
Nem hallod, mit beszélek?
(Petronius elejti a széket.)
Irány hazafelé görények császára! Lódulj, mert, ha én lódítalak, ajtóstul repülsz az utcára!
Megjelent: 2024-09-21 20:00:00
|
