Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Csillagjegyek ütközései

 

 

 Szia, Gréta, na, milyen volt? Mesélj!

 Csodálatos volt…

 De milyen szomorú arccal mondod.

 Á, azt nem lehet elmondani…

 Azért csak beszélj, úgy áradoztál róla nemrégiben.

 Szép…

 És?

 Karcsú, magas, kisportolt testalkatú…

 

 

Hajléktalan ősz

amióta megtanultál a tiltások erdejében
magad előtt is szem lehunyva, tapogatózva járni
( hogy fel ne bűvöld az otthont adó tündéreket a fákban )
moccanatlan telek járnak rád
és már nem elég egy tüdőre szívott bocsánat
elcsatangoltál, és már magad vagy a távol
ágyadra idegenek szőkén dőlnek
már nem vagy gyermek: miért is keresnének
megbocsátások, átkok?
magold be új neved:
hajléktalan ősz vagy
erdőn, mezőn, delíriumhatáron

 

Csengetnek

 

Csengetnek. Kinéz a kis résen. Két idegen alak homályosan, a lépcsőházi üvegajtó mögött. Az egyik újra megnyomja a gombot. Élesen hasít belé ez a hang. Nem érti, mért nem állítja halkabbra. Akárhányszor megszólal a csengő, mindig összeszorul a gyomra. Most is. Esze ágában sincs most idegenekkel beszélni. Mostanában egyre többen jönnek. Világvégét jósolnak, és arra intenek, imádkozzunk, bánjuk meg bűneinket. Akkor, nagyobb esélyünk lesz az életben maradásra? kérdezi, de választ nem kap, csak zavart mosoly, és csendben távoznak. Pont ezt akartam. Újra csenget, most a kisebbik nyomja meg gombot. Nőnek nézi, de innen nehezen látható az alak, inkább a kontúrokból tájékozódik. Ha még egyszer csenget, kimegyek, és elküldöm őket a picsába. mondja félhangosan, és a fogasra akasztott ebonit rúdra szegezi a tekintetét. 

 

Isten nem levéltáros

Ad notam Vörös István

 

Nem levéltárosi a munkája Istennek,

mostantól enyém sem az: aggódom.

Nem használtak a felhabzó intelmek,

jobb lett volna kiszállni Maglódon.

 

A múlt sok rétege biztos nincsen meg,

a mélyfúrással jobb, ha kivárok télig,

higgadtság és önuralom is kellhet,

s szívügyi okmány, hogyha esetleg kérik.

 

Mennyország

 

A sor végtelen hosszú a Mennyek kapuja előtt, és percről percre csak nő, de mivel a túlvilágon összemosódik a múlt, a jelen és a jövő, a léleknek csak egy pillanatig kell várnia. Szent Péter elkéri az adatait, kikeresi a nagy könyvben, egy pipát rajzol mellé, és mutatja, hogy mehet tovább.

– Üdvözöllek a Mennyországban! – szól egy szakállas, idős bácsi, aki látszólagos korához képest igen jó formában van.

– Köszönöm szépen! – mondja a lélek. – Merre tovább? Hol vannak a többiek?

– Megérkeztél. Mindenki, akit ismerhettél, tudomásod lehetett róla, vagy sem; itt van, ebben a teremben.

– De én itt csak csecsemőket látok…

– Pontosan, itt minden ember az!

– De miért?

 

oldás

 

ha a korszellem zárójelbe tette is

te illőképp becsüld meg szégyened

bátor ma

ki feloldva zárójelét

restellni tudja azt mi benne van

általa lehetsz majd

bárha pirulva

megannyi idült görcs nyűgétől szabad és

immár megfejtve képleted

újra csak magad

 

 

 Monológ(?)

Egyszer valakinek véghez kell vinnie a nagy varázslatot. Ez elkerülhetetlen. Az apró illuzionisták ideje lejárt. Nincs tovább. Varázslat nélkül nem megy. Kíméletlenül pereg az idő, s vele fogy minden, ami még „Ember”-nek hívható.

Talán a titkos, pici gyerekek lesznek azok, akik végrehajtják a Fordítást, és megmutatják nekünk,  szerencsétleneknek, mi nélkül éltük le az életünket.

Egy biztos: Valamit tenni kell. Mert várni, megint csak várni, nem lehet.

Eszembe jut egy régi vers két sora:

Ha nem megyünk el senkiért,

senki sem jön el értünk!”

És én ezt most is így gondolom.

 

 

in memoriam sz j

 

nincs köztünk túl nagy különbség

talán csak annyi hogy nekem

még megmaradt a test míg téged

széthordtak az enyészet apró katonái

nincs köztünk túl nagy különbség

gondolatok maradtunk csupán

mások agyában szavak vagyunk

formálatlanok ismerősök nyelvére pattanunk

kimondhatatlanok vagyunk

csak forgunk a tékozló időben

mint szélforgók hasztalan

színesek vagyunk és feketék vagyunk

mint a csend temetés után

még sincs köztünk túl nagy különbség

 

 Arcod a sötétben

 

Tollak a szemöldökökön és a kristályokon, édes

és keserű narancshéjak íze a szádon.

Leheletnyi likőrnyom ajak szögletében.

Nyelved hegyén édes aromák,

soha nincs elkenődve a rúzsod.

Mindig máshol látod magad,

mint a többiek.

Mindig úgy érzed:

orchidea vagy.

 

 

Sempai – kohai

 

Azumi és tanítványa, Takeshi, a mester házát körbefogó, mellmagasságú vályogfal mellett álltak, és a völgyben kanyargó utat nézték. A hideg, hajnali szél meglebbentette néha könnyű vászon kimonójukat és Takeshi megborzongott. A délelőtt rá váró megpróbáltatásokra gondolt és tudta, pár óra múlva visszasírja még ezt a hideget. Szeme sarkából óvatos pillantást vetett Azumira. A korosodó férfi lassan, mélyeket lélegezve állt, arca nyugodt volt, szinte álmos.

 

Mi lenne, ha megpróbálná?  elmélkedett Takeshi. Keze lassan, szinte észrevétlenül csúszott tölgyfából faragott kardja markolata felé. Ujjai körülfogták a markolatot, izmai elernyedtek, lelassította lélegzetét, összpontosított, aztán... 
 Meg ne próbáld!  szólt Azumi anélkül, hogy hangját felemelte volna.

 

Kísértetjárás

 

 

 

Nyálkás, lüktető, vér ízű, varangybőr éjben

esetlenül összefonódó kérdőjelként

három bolygó holt:

 

Ötvenhatban húztak föl.”

Engem ötvenhatért.”

 

Fac quod vis, nézd a szellemujjak táncát érzékeny hárfa-húrokon!

 

 

 

 

Paprika, citrom

Chips: piac



Paripacitrom.” Tolnai Ottó szava. Van az is. A piacnál egy lovas kocsi. Naná, hogy hintó. Turisták szállingóznak a havazásban. Elmegyek mellettük. Nekem ez szent hétköznap. Majd a gyógynövény bolt következik. Áfonyát veszek. Azután a pékség. Még forró a sajtos kifli. Az utcán eszem. Ismernek már. A doktornő mosolyog. „Friss?” „Igen.” Majd a gyógyszertár. Aszpirin. A háztartási szaküzletben beszerzési akció. Súrolópor. Szappan és szivacsok. Hamar elkopnak a dörzsölésben. Papírtörlő. Szeretem, ha van bőven belőle. Nem kell spórolni vele. Ha lecsöppen a méz, a lekvár vagy a rántott hús fáradt olaja, letépek két lapot és gyorsan felitatom. De előbb bevizezem, mert nem szeretem, ha ragad a talpam alatt a konyha. Naponta kétszer is felmosom.

Fantasztikus! Mennyi hajszál, por képződik naponként. És az aprócska morzsák. Bármennyire vigyázok, lopva leesik egy-két falat. És egyetlen étkezés után ketten annyi morzsát termelünk, hogy félig van a szemétlapát. persze a porszívózás a biztosabb. Megszerettem a takarítást. Valahogy ráébresztett a dolog, hogy ha a megszokott tevékenységeket is elkezdem szívvel, lélekkel csinálni, magyarán: élvezem, akkor ünnep még a szakálligazítás is. Csak ne kéne utána a kagylót kisúrolni. De akkor jó illat lesz!

 

Ez újrahasznosított hazában

 

Véges határain a kékes végtelennek,

múltunk és jövőnk közt toporogva,

letenném már a fegyvert,

az én harcom lassan véget ér.

 

Letenném már ide a fegyvert,

a sárgára fonnyadt koszorúk közé,

hol nyáron lüktető torkú gyík jár,

s most csak félvak sün motoz,

a szomszéd síron reklámszatyornyi múlt,

és hűs ülés esik itt, a sztélék szélén,

a bombázó gesztenyefák árnyéka alatt.

 

Unalom



Benedek unatkozva, ugyanakkor betegen heverészett a tágas, kétszemélyes rekamién. Erősen náthás volt, és már két napja birkózott ezzel a kellemetlen hűléssel.

– Semmiség! – törölgette orrát az Alföldi Helikon szerkesztőségében. – Csak szimpla nátha, ami egy-két nap alatt magától is elmúlik.

– Az lehet, de ragályos, és nekem semmi kedvem elkapni – kapta orra elé zsebkendőjét a fehér bajszú, egészségére kínosan vigyázó főszerkesztő. – Ami biztos, biztos. Ma nátha, holnap influenza, H1N1, B, C vírus, úgyhogy söprés az orvoshoz.

 

 filléres

 

fulladjon meg Ady Endre 
lehetőleg máma még" 
akadjon a torkán a nagy 
Mindenség, a málnakék

szép az élet, szép a vidék
szép a város, szavalom
nem igaz, hogy plakátmagány
lógna le a falakon

essen be a jeges tóba 
banksy, minek festeget

tegnap itt még világos volt
a rajza miatt este lett

 

A biztosíték

 

Elérkezett a várva várt bokszmérkőzés napja, amikor is Dudlikopf Miklós, az új felfedezett szállt ringbe Tömör Géza ellen, akit szűk körben a szabadkezű húsklopfolónak becéztek. A Kovács Zsigmond körtéri fogadóirodában az emberek arca a nem-értés színeiben pompázott, amikor Dudlikopf betért, és maga ellen tett. A sorban következő hentes, a minden hájjal megkent Zsíros Jenő hamar szagot fogott öklömnyi orrával, és a szagát szétterjesztette a városban. A bunda pletykája hamarosan eljutott a körtér minden szegletébe. A fogadóiroda tulajdonosa családi okokra hivatkozva azonnal be is zárt volna, ha nem állt volna tömött sorokban ajtaja előtt a lincselésre is kész tömeg. Az arénába sem fért be minden úgynevezett „szurkoló„, az emberek a hosszú folyosókon át láncban adták egymásnak tovább az információt. Az első meglepett arckifejezések akkor kezdtek kibontakozni, mikor Dudlikopf kapott két akkora gólt az állára, hogy egy dél-hortobágyi szürkemarha is elterült volna tőle, de ő szinte rezzenéstelenül állta a pofonokat.

 

Fagyhalál

 

Megjött a tél

s az ég zsúpfedelét

ellepték a varjak.

A fák zúzmaraköpenyt

kaptak s fehér paplan

terült le a földre

 

és tavasszal

nem emlékszik senki,

hogy megfagytál

január pokróca alatt.

 

 

 Villanás

 

Éjjel két óra van. Felriad, rosszat álmodott. A telefonja jelzi, üzenete van. Meditál, megnézze, vagy aludjon vissza, ne vegyen róla tudomást? Nem tudja megállni, felveszi. A lány üzent. Ilyenkor soha nem szokta keresni. Ha éppen mindketten fennvannak, néha, ráírnak egymásra.

 Szia! Zavarlak?

 Szia! Nem.

 Nem tudok aludni. Vágyom a halált.

A férfinek hirtelen rossz érzése támad. Hosszú éjszaka lesz.

 Viccelsz?

– Meg akarok halni. Nincs értelme számomra ennek a nyűglődésnek.

 

Emlékszik, utoljára negyven évvel ezelőtt nézett szemébe egy asszonynak, aki meg akart halni.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal