VideóÚjdonságaink
Keresés a honlapon:Partnereink:
|
Szépirodalom
A háztól a tóig
Futok a hideg kövön. Szájamból fecskeraj. A háztól a tóig. Üresen zúgó hullámvasút. Zihálva kapnék utána, de lemaradok. Talpam kong az itt-maradt űrben. A bambusznádak apró lengésekkel súgják jelenlétüket. Távolról, visszhangozva hallom csak a csobbanást.
Hazaindulok.
Hiéna
MÁSODIK TALÁLKOZÁS
A rozsdás sínek között sétált. Vonat évtizedek óta nem járt a tájon. A falusi vasútállomás várótermének kétszárnyas ajtaját a huzat csapkodta. A tanár, amikor az ajtó irányába ért, megállt és hosszan bámulta a végtelenben elveszni látszó síneket. Szigorú párhuzamos vonal. Behatárolt terület, amelynek „falai” között az emberi szabadságról alkotott politikai dogma a jövőbe fut. Filozofikus gondolat, amellyel valójában semmit sem tudok kezdeni – mondta magának Gyökér Titusz, a matematika szerelmese és tanára, aki erős belső kényszer hatására látogatott el az elhagyott és az idő mindent megrágó-őrlő állkapcsára bízott falusi vasútállomásra.
Egyetlen alkalommal, még gyerekkorában járt ezen az állomáson. Hétéves lehetett, amikor a kedves öreg néni – akit nagymamának szólított – kezéből leszállás közben, véletlenül kirúgta a lakodalmas tortát. A lakodalmas ház száz méterre lehetett a vasúti átjáróhoz. (Akkor még rendszeresen közlekedtek a vonatok.) Ebből a gyerekkori élményből még arra emlékezett, hogy rengeteg gyerek volt a lakodalomban, akikkel akkor egész délután a vasúti töltés oldalán játszott. A lakodalmas ház udvarában felállított sátorból, állandóan ismétlődve, a sínekig hallatszott a dal: „Zime zum, zime zum, sütik már a rántott békát! Puskás Gábor későn futott, neki csak a farka jutott, zime zum zime zum.”
a napok
A SZERELEM FEKETEPIACÁN
Sültgesztenye és pörköltmandula. Én emezt fanyar odaadásáért, vaníliazamatáért, te azt melengeted markodba szorítva, míg ballagunk a körúton, szerelemből beletörődésbe, s némán vágyakozunk egy harapásra egymás tenyeréről.
tavaszi csacska súly levegőbe szavak a száj vannak szükségességek Labda és rúgás
– De mi a fenét keres egy színész egy labdarúgó-csapat szakmai stábjában?
– Művész.
– Művész?
– Kiváló.
– Kiváló?
– Kiváló művész. Tavaly tüntették ki.
– Tavaly?
– Segíteni fog.
– Miben?
– Ej, de nehéz-fejű vagy! Hát a színészi teljesítményünket javítja.
– A miénket? Krisztina hol a te utad? Tízparancsolat Noel képes volt szintetikusan gondolkodni. Az agyában összerakta a legapróbb részleteket, és úgy állította össze az eseményeket, hogy mindig jutott valamilyen következtetésre. Többségében helyesen ítélte meg a maga szerepét a dolgok alakulásában, de most két ténnyel is szembe kellett néznie, amit nem értett. Ősz volt, de a nyárvége még hagyott elég meleget, hogy megragadjon az őszben egy hangulatot, nem adta könnyen magát. Noel szerette ezt az időt, a fények különleges vibrálása, az őszi színek tobzódása mindig lenyűgözték. A mobilján kapott üzenetet, hogy menjen be az intézetbe, mert üzenetet kapott a számítógépére, de nem tudják megfejteni a kódot. Már bejezte az aznapi vásárlást, semmit nem tervezett délutánra. Sportkocsijának tetejét kinyitotta, és szép kényelmesen bement a munkahelyére. Élvezte a friss tengeri szelet, sós illatát a levegőnek.
Elhajított kő viszi a kéz melegét megtanultam tudatosan lélegezni sokáig ösztönösen
Hárman ültek a templomban. Két öregasszony és egy fiatal. Magdika azt mondja a másiknak: – Bárcsak jobb és békésebb világ lenne! A másik sóhajtott erre. Amaz meg azt mondta: – Hol van mai világunkban az Isten? A másiknak meg már könnyek jöttek a szemébe. Majd azt mondta: – Nincs itt Isten a világunkban! Elmondtak egy Miatyánkot. Magdika azt mondta: – Jobb és igazságosabb kormány hol van? Rózsika azt felelte: – Az úgy sem lesz! – A nyugdíjam is kevés! – mondta Magdika – Nekem se sok! – mondta Rózsika Madarak hajnalban
Egy kis kémia alsósoknak Há kettő ó
Két hidrogénatom unatkozva ücsörög egy szürke felhő sarkán. - Valamit csinálni kellene, nem bírom ezt a lebegést – így az egyik - Tériszonyom van – bugyborékol a másik. - Nekem is. - Nem kellene nekünk leesni? – szól az okosabbik. - Felőlem, mehetünk.
A FÉRFI ÚTJA Ha törik, ha szakad, Gyógyulás
1.
Áttetsző, puha, gömbszerű lény. Fényforrások sugárrohamát vissza se veri. Hagyja, hogy átlyuggasd gondolataiddal. Jelentésrétegekbe burkolózik, tart tőled, elnyeli minden pillantásod.
Ez itt a fészke. Sárbevonatú, hevenyészett rácsszerkezet. Véletlenek sorozatának ismeretlen logikájú rendje. Felkínáltatik, hogy önként, spontán bízhass benne. S Te mindig megadod magad: hiszel engedelmesen. Egymásra tél-túl merőleges vonalak tartják: hajnali felriadásod utáni első hirtelen fohászaid. Óvatosan szólongatod: mama, mátka, matéria, matrica, mátrix, matróna, madár, madonna-maradék, mag, magma, manna, Magyarország.
Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz csak éppen tartsd őt távol a megvont határtól tedd hogy még ne érje el a védett kör önnön tükörképe láttán nehogy megfusson hátat tudjon fordítani legalább még egy évnyi időre s hogy azután mennyivel többre tisztázhatjuk majd ilyentájt
És ezt akkor most hogy?
Az irodaház fennhéjázó kivagyisággal illeszkedett, illetve éppen az, hogy egyáltalán nem illeszkedett az egyébként nyugodt, békés, kiegyensúlyozott, kicsit talán kétségtelenül lusta, már-már tunyának mondható, de feltétlen biztonságot nyújtó kisvárosi környezetbe.
Bárhonnan, bármelyik irányból érkezett az érdeklődő polgár a Fő úton, busszal, gyalog vagy kerékpáron, Suzukival vagy Mercedesszel, a közlekedési csomóponthoz közeledve, az úgy nevezett központban kikerülhetetlenül tornyosult eléje az új székház beléptető-rendszeres, zümmögő-liftes, légkondicionált, huszonegyedik századi csilivili épülete. Mint egy hatalmas napóra mutatója, az árnyéka délutánra határozott vonallal osztotta két térfélre a szemközti járdán az oda kitelepült közkedvelt vendéglő-cukrászda asztalait: az árnyékban állókon párásfalú sörösüvegek, a napfényben ragyogókon maszatfátylas fagylaltkelyhek sorakoztak a fölöttük beletörődve ejtőző vendégek orra előtt. 
|
