VideóA Hatvan Online (HO TV) csatorna videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom halvány fény szitál a múló holdat
Sáros Zsolt rendes, becsületes tisztviselő volt. Nemes jelleme mindenkit varázslatba ejtett. Jóképű is volt. Negyvenöt éves, de koravén alkatú. Lelkileg több volt a koránál. Anyja még élt. De Zsoltnak sikerült lakást szereznie. Agglegény volt, csak néhány barátja akadt. A munkatársait persze nem tekintette azoknak… Azokat nem nagyon szerette. Folyton csak kritizálták, hogy milyen nagy az orra. Zsolt a munkahelyén magányosnak érezte magát. Zsolt nagyon ritkán járt szórakozni. A focit szerette, meg sokat olvasni… De nem is volt a tévé rabja… Szerette Goethe verseit. A fociban pedig Peléért rajongott. De Puskás Öcsiért is. Az aranycsapatot nagyon szerette. Ő maga is jól tudott focizni, cselezni. Annak idején az osztályban a legjobb volt. Irigyek voltak rá.
meghajlanak a fák
Láttam a mai tévéhíradót. Hosszú szöveg ám sajnos velős. (Ért a szóból minden melós.) Elmegyek én szandálkészítőnek. Finom bőrökből jó pántokat készítek, könnyű, szellőlábra való viseletet. Jó vastag talpat hozzá, hogy minél messzebbre lehessen benne menni.
Szerelem-geometriák
Szoprán ölem. Hajbaszökkenő kézfények, bolygó mosolyok. Ikercsönd. Vértelen kiválasz- tódás. Eszterláncos eufória. Kéz a kézben múlt-jelen- jövő csődület.
Daniella
A következő hónapokban látszólag normálisan teltek a napok. Rajtam kívül senki nem vett észre semmit. Én viszont kezdtem úgy érezni, hogy már nem vagyok olyan fontos Palinak, mint eleinte. Nem történt semmi, és mégis... Valami nem stimmelt. Eleinte próbáltam magam megnyugtatni. Arra gondoltam, hogy a kapcsolatunk kezdetén még nem volt senki más Pali mellett, csak én. Meg a hűséges Rudi és a nem kevésbé hűséges Péter. Később viszont népszerű lett, emberek gyűltek köré, egyre többen rajongtak a dalaiért, és kevesebb ideje maradt rám. Hát nem az a normális, hogy mások is vannak körülötte? Évekig, évtizedekig nem várhatok feltétlen imádatot. Inkább örülnöm kellene a sikerének.
De egy idő után kezdtem magam egyre kényelmetlenebbül érezni. Pali esténként fülig belemerült a rajongók leveleibe, elégedetten nevetgélt, és ha szóltam hozzá, meg sem hallotta.
nyíló gyöngyvirág te Mária - illatú rejtőző ima
Drimelton-félsziget, a Luppoá-Óceán közepén. Idő: 18. február. 3622.
Az elhagyott és ismeretlen okokból sérült kísérleti labor, a 145767-es prioritást élvezte. A következő neuron doboz tartalmát, Gregor Zadavan régész találta, háromszázötven méter mélyen. A szerkezet az előírásoknak megfelelően volt beépítve a fenéktalaj mentő-kövén. Nyitás után egyértelművé vált a kormeghatározás.
Az alábbi eseménysorok: 05. július. 2098.-ban kerültek rögzítésre, hang és kép fájl formátumban. – Értekezési kód: „Csendes fülek” Az adott földrajzi területen használatos technikai eszközöket és objektumokat az akkori állam pénzeiből finanszírozta: – DKM titkos ügynökség. A kutatás célja: Visszacsapódó hangrezgések fogadása és értelmezése A helyszínen dolgozó navigációs tisztek: – Julien Preszkot alhadnagy: – Szonár és teleszkóp-felelős. – Marien Susan Litvich százados: – Pályagörbe matematikus, statisztika. – Emeric Naffay ezredes: – Az aktuális feladatok kormánytiszti referense. Hatásköre: – Irányítás.
A neuron doboz tartalmának tüzetes vizsgálata után, egyértelművé válik, hogy a szóban forgó lelet egyedülálló és páratlan az Új-Föld történelmében. Felmérhetetlen pontossággal bír a katasztrófához vezető teljes útról és segítséget nyújt az eddigi homályos részek felismerésében.
Talán a lányok kezén izzó katicabogár, vagy repedt harangok riadt kondulása. Tűzijáték az arcokon.
Sárga esőkabátot csörget a szél, varjak pörölnek, félve intenek búcsút a megbicskázott fatörzsek.
Míg Teréza nővérrel beszélgettünk, ismeretlen emberek érkeztek. Ott álltak a nappali ajtajában. Egyszerre fordultunk feléjük és csodálkoztunk rájuk. Nem volt nyakkendőjük. Egyszerű falusi emberek voltak. Valószínűleg a mi boszniai falunkból. Csönd lett. Teréza nővérrel váltottak szót. A nővér mosolygott, a látogatók meg a tekintetükkel kerestek valakit. Aztán sírni kezdtek és Ljubojka felé indultak. Megölelték. Ljubojka erősen zavarba jött, tágra nyitotta a szemeit, aztán ő is ölelgetni kezdte őket. Hiszem, hogy Teréza nővér már egy nappal előbb is tudta, hogy Ljubojka rokonai jönnek érte. De ha megmondja neki, ez az éjszaka hosszabb lett volna az elmúlt tizennégy évnél. Várakozott volna ő is, de mi is, vele együtt, abban reménykedve, hogy értünk is eljön az egyik rokonunk. Csak néztük őket és velük együtt sírtunk. Sírtunk a boldogságtól, hogy Ljubojka hazamegy, és azért is, mert mi nem, de ez a dolog mégiscsak reményt adott nekünk is. Aztán egyenként ki-kinéztünk a folyosóra, hátha valaki rokona még ott vár a folyosón, és valaki közülünk még örülni fog.
Ahogy kilépett a tárgyalóterem ajtaján, az egyik sarokban az ezredes a falnak támaszkodva várt rá, kezében egy vaskos méretű, nyomtatott lapokból és tájékoztató füzetekből álló köteggel. – Nem akadtunk el ám semmivel. – Tessék? – kérdezett vissza. Nem annyira arról volt szó, hogy nem értette a szavakat, hanem inkább hogy nem tudta mihez kötni őket. De persze valahol belül tudta, hogy az ezredes szándékosan mondott egyszerre túl keveset, hogy felkeltse az érdeklődését. Régi retorikai stratégia. – Az űrhajó készen áll, és minden vágya, hogy maga is a fedélzetén legyen, amikor elindul. – Az űrhajó egy tárgy, nincsenek vágyai. – Majd meglátja.
Megoldható a kínadás
Hajnalonként szent szempár mered rám bőröm perzseli, ím, megoldható a kínadás; a kiszámíthatatlan tarsoly tartogat mindig valamit.
Rémül a vénülő világ bennem, nem vigasztalhat, hiába a szolgálatkész szórendcsere; fátyolos tekintetű, opálos ősz illik leginkább hozzám, mint lombja-vesztett fa, didergek, s bámulok merőn a semmibe.
Újra az esti gimi, és a padokban a felnőttek, mint
Hagyd (Let Me)
Hagyd hogy obokanommá tegyelek, Hogy eljátsszak rajtad egy dallamot
Hagyd hogy esetlen barátnőmmé tegyelek Hogy megegyelek ebédre
Hagyd hogy mézesbödönné változtassalak Hogy reggelente kanalazhassak belőled
Csinálhatnék belőled peremende nyalókát, vagy cukorkát Hogy szopogassalak és nyalogassalak
Hadd változtassalak mindenemmé És tegyelek egész életemmé.
– Marcsi néni elmondaná, hogy akkor, azon a napon, azon a délutánon, amikor az a bizonyos dolog… Mikor az az ügy… – Ó, igen! – vágott köbe Marcsi néni. – Nem is volt ügy, nem történt semmi. Tévedés volt? Szőrszálhasogatás? Egyezkedés? Mit akarnak hallani? És miért mindig én? Miért nekem kell… Szóval szeretnének egy szép, szívhez szóló történetet. Egy giccset szeretnének. Tőlem megkaphatják. Álmosítóan szerelmes sztorit fogok elmesélni, tele kifogásokkal, szenvedéllyel, és csillagokkal. Mert maguk körülvettek az állítólagos szeretetükkel, zsarolnak, fenyegetnek, üldöznek... – A nagy, kockás asztalkendőt hajtogatta beszéd közben, mintha onnan olvasná a mondanivalóját. Megnyomkodta a tenyerével, húzogatta, feszegette, tölcsért is formált belőle. Aztán hirtelen elhallgatott, a szemére szorította az asztalkendőt, rázkódott, a vászonkendő sarka vizes lett a könnyeitől. – Bizony – mondta. – Nem volt semmink. Szegények voltunk, éhesek, szerelmesek. – Megállt, pislogott, tudomásul vette az ellenkezést. A rendező felemelte az ujját, hogy: no lám! A riporternő leesett állal csodálkozott, az operatőr kimeredt szemmel kapkodott levegő után, a segédrendező, körte alakú orrát törölgette gusztustalan zsebkendőjével. ma alig bírok magammalFilip Tamás nyomán
elképzelem hogy tócsákat kerülgetek kézzel festett tábla közli: alig bírok magammal arcom oly sugárzó átszellemült a tengerfenékhez döccenünk puhán
tanár úr akkor én a tenger fenekét festem vagy jó lenne vécére menni igazán nem hiányzott ennyi izgalom csillagok vonítását hallom és felnéz az olvasó nő Salingerre
Daniella
Azt hiszem, a másodév végén történt, hogy a bevásárlóközpontban összefutottam Oliveira Lacival.
Addig, ha felidéztem a képét, mindig pirospozsgásan láttam magam előtt, de aznap szürkének tűnt. Nem tudtam eldönteni, hogy ő változott-e, vagy az én emlékeim csalnak. És szemlátomást neheztelt rám. Nem szólt ugyan semmit, sőt, igyekezett udvariasan viselkedni, de ismertem már annyira, hogy tudjak olvasni a jelekből. A szakításunk után szem elől tévesztettem, de kiderült, hogy ő továbbra is figyelemmel kísérte a sorsomat. Még arról is tudott, hogy Palival élek együtt. Lehet, hogy ez volt a bögyében? Igazság szerint inkább nekem kellett volna haragudnom őrá. Hiszen annakidején ő hordott össze mindenfélét rólam. Sohasem értettem, miért. Talán így akarta megbosszulni, hogy nem feküdtem le vele?
De már rég megbocsátottam a hazugságait; boldog szerelemben éltem.
Az eltapsolt csókok képemről nem fájnak Hűlt helyet ad arcom gödrében a világnak Az üdvözlés a gyász itt hamuvá lett fáklya Ha élek is belehalok s ha meghalok is élek Szemed cserjéin sarjadzó teremtménynek
Aki magától költözik fészkembe maradjon Aki önszántából vetődik tőlem ő szaladjon Ránca lesz gyűrött ingem hajlását hagyom A szárny kevés hogy földet ne érjen napon Kalapomra tűzött virága lesz holdja vagyon
Ha szerető vagy, nem kell linzert sütnöd. Ha szerető vagy, nem dörgölöd a saját orrod alá olykor, hogy valaha könnyebb, könnyedebb és nevetősebb voltál. Ha szerető vagy, tényleg könnyebben nevetsz. Ha szerető vagy, lehet, hogy becenevet adnak a nemiszervednek. És lehet, hogy te is lenevezed a szeretett fütyköst. De nem muszáj. Ha szerető vagy, rájössz, hogy olyan sok minden nem muszáj. Kötelező gyakorlat alig marad. Ha szerető vagy, lehetnek tiszteletben tartott, fájó pontjaid. Ha szerető vagy, rájössz, hogy téged is tiszteletben lehet tartani. Mert megérdemled, mint a kedvenc testápolódat. Ha szerető vagy, lehet, hogy lovakhoz, fákhoz fognak téged hasonlítani, és ez még jól is esik majd. Ha szerető vagy, nem fognak tesztelni. Ha szerető vagy, főleg nem téged fognak tesztelni. Ha szerető vagy, rájössz, hogy a maci is szeszélyes olykor, és nem akar a málnásba menni. No de ha szerető vagy, akkor ez sose a te hibád lesz. Ha szerető vagy, mindig valami jelenbeli dologhoz fognak téged hasonlítani. Vagy legalábbis valami vonzóhoz. Ha szerető vagy, rájössz, milyen sokféle nedve van az embernek, de nem zavar, mert még a nyál is érted csorog.
ebben a sikított, ordított, magából kiakolbólított, lábhoz fordított világban, hol csak a számban zsizsegő szavak rajzanak hibátlan rendbe:
tarkólövéssel fekszem le.
álmomból átfordulok, mint egy kibomló hurok. – alkalmazkodtam az „ok”-ban: fuldokolni már tüdő nélkül is tudok, – nem én változtam, csak megszoktam. 
|
