VideóÚjdonságaink
Keresés a honlapon:Partnereink:
|
Szépirodalomcsöndleltár
a párás ablakhoz préseled homlokod
a teavíz elforrt almáink ráncosak a homályos idő rekedt nyarakba vész
arcodat tegnap óta ismeretlen hordja
szótagolva olvaslak
hajadba fésülve ujjaim nyoma Stációk 1.
Veszítesz. Minden győzelmed
2.
Végbemész. Ráncaid már Vámellenőrzés
– Neve? – Názáreti Jézus. – Állampolgársága? – Nincs. Világpolgár vagyok. – Ne szórakozzon velem! Mindenkinek van állampolgársága. van, akinek több is. – Jó, akkor írja be, hogy magyar. – Hol született? – Akkor maga nem magyar. – Dehogynem. Egyesek szerint nagyon is magyar vagyok. Sőt, itt a medencében volt az emberiség bölcsője is. – Igen, hallottam róla. De az lehetetlen, hogy az első ember magyar volt. – Miért lenne az? Ők lopták el az almát a paradicsomból. SzépMost, hogy suttogva beszélnek körülötte, többé nem válogat az eszközökben, Amikor a sör jót tesz
Rejtvényt fejtett, aztán elunta. Mihály nem érezte valami jól magát. Legszívesebben berúgott volna. De ezt Krisztina miatt nem merte. Megmérte a vérnyomását, és az 165-öt mutatott. – Hú! Meg kell nyugodnom! – mondta magában. Krisztina éppen a konyhában vasalt és gondolatai egész máshol jártak. Ő nem volt ideges természet, mint az ura, sokkal reálisabban gondolkodott. Egy meggyfa-rügy az eget kémleliA gomolyfelhő magát esőcseppnek képzeli A levelek suttogva mormolják az igéket. A toboz begurul: – Túl szakrális ez az ének! Egy törzs a villámlástól megreccsen. Az öreg fa kidől. Siratja a tó csendben. A parton halat eszik a sirály. A szél a lombbal szóba áll. Közelképek és aranyfedezetekÁlmodó színes Falevelek merülnek Téli halálba. A nappal vére Finom és egyszerű nő Lelkére csordul. Livilla Alba: Piscia Prurientula
III.
Mors omnia solvit! – írják Piscia Prurientulára az ütlegek. Gyönyörű fájdalom s fennkölt halál. Piscia Prurientula nap mint nap veszíti életét. A császári villa minden zugában. Libitina sikálja fajtalanságát ragyogóvá a feledés örvénylő folyójában. Piscia Prurientula most a porticusban ragadja magához – hátulról – az agóniát. Tíz mezítelen rabszolga kislány cordaxa gömbölyít neki palaestrát. Piscia Prurientula verejtéke drága áron kóstáló hispanicus olaj. Tiberius Caesar Imperator érdes és száraz bőrét puhítja. Piscia Prurientulát kényeskedő hajlással térdre karolja Tiberius Caesar Imperator. Piscia Prurientulát elnyeli e kéjséges szerelem. Tiberius Caesar Imperator birokra kel Piscia Prurientula harcedzett anusával. Fürge döfésekkel és oldalirányú kitámadásokkal.
Piscia Prurientula vére Tiberius Caesar Imperator fújtatása. Ők Bissus könnyű, fehér selyme. A Szerencse
Életterünk zsugorodik,
a Föld satnyul. Herélt Megváltó a proszektúrán…
Csak úgy dől belőle a híg, habos hányadék, vastagon, mint a ló dereka. A Főpapnő nyaka-szegetten lógó fejét emeli, Baross tér, május, 17:30
Döng az úttest a közeledő busz alatt, amikor mellém ér, gyorsít, a kékes köd beborítja a gyalogjárót. A szél abban a pillanatban eláll. Kipufogógáz és cigarettafüst. bűnös
gyűlölöm. ráépült nyolc évnyi emlékemre. összenyomta a hortenziafejek apró szirmait, s a parfümök kavalkádja elfedte a lila akácok diszkrét illatát. az udvari egyszobásunk mellett sem érződik gázszag. a szomszéd néni igazi úrinő volt, de szerelmei után csak a halállal tudott elszenderedni. a házfelügyelő sem inti a gyerekeit, hogy ne rohangáljanak, s nem csúfol senki gólyalábúnak. a híd
évtizedekig némán lépdelt a többszörös kudarc felé önkénye a maga oldalán képzelte hús vér valóságában az asszonyt hozzászokott a helyzethez és amikor eltűnt és már hatalmába kerítette volna a kétségbeesés megpillantotta a híd közepén elhitette magával hogy mindig is ott állt és ott is fog állni az idők végezetéig ott ahol eddig nyoma sem volt hídnak ott áll a Pont des Arts szakasztott másán ZabálóA Zabáló felfalta az eldobott csikkeket és csokis papírokat, azután felépítette belőlük testét, hogy megegye a várakozókat. Észrevétlenül jelent meg mögöttük: a buszmegálló körül szétszórt szemetet, annak esszenciális energiamegnyilvánulását – úgymond lelkét – zabálta fel, hogy átvegye formáját, és megtestesüljön az anyagi világban. A bőrön túlA lélek kitölt, nem kapaszkodik, Hihető talán, nem kell magyarázzam, Fejlődés
Két férfi a kocsmaasztalnál mit sem sejtve hitvitába keveredett. – Bocsánat, hogy asztalt bontok – mondta az egyik újonnan megismert ivótársának –, de holnap reggel vinnem kell a családot a templomba. – Templom?! Ugyan már! – Ne haragudjon, ön keresztény egyáltalán? – Mi az hogy! Katolikus, születésem óta! – De nem jár templomba vasárnaponként? Mielőtt válaszolt volna, magyarázó-pózba helyezkedett, aminek a minőségén csupán az rontott egy kortynyit, hogy jól látható volt tekintetén a becsípettek homálya. – Én felvilágosult katolikus vagyok. A templom számomra csak egy bürokratikus intézmény, amit élősködő papok tartanak fenn, hogy ne kelljen dolgozni. Nem, a Biblia sehol nem írja elő, hogy templomba kell járni. VéletlenekMárpedig véletlenek igenis vannak és ezek olykor kellemesek, máskor pedig roppant kellemetlenek tudnak lenni. Még a nyolcvanas évek elején, a floridai Miccosukee Indian Village egyik kis ajándékboltjában esett meg, hogy elhaladt előttem egy rendkívül megkapó, kreol, ránézésre mexikói származású fiatal, nyúlánk nő. Divatos, testhez tapadó pólót és merész tangát viselt. Fekete haja a derekát verdeste. Már puszta megjelenésével is kezelni tudta volna az alacsony vérnyomásban szenvedőket. – Te, ennek a latin szépségnek olyan gyönyörű popója van, hogy festeni sem lehetne szebbet – mondtam hirtelen felindulásból ott élő barátomhoz fordulva, aki a látványtól addigra már kapkodva szedte a levegőt.
– Köszönöm a bókot. Ritkán hallani magyar szót itt az Isten háta mögött – mondta a hölgy tört magyarsággal, miközben szórakozottan babrált a hajzuhatagában. Egy mondat módosulásai
Hátul a fasorban egy szellősen öltözött nő tűnik el éppen. Peter Handke
Hátul a fasorban Hátul a fasorban Hátul a fasorban Hátul a fasorban Néhány madár elköltözik
Néhány madár elköltözik, az istállóban fészkek, délutáni nyarak a frissen vágott sarjún, libegnek kimosott ingek, most kezdődik az ősz, a szorosra zárt ablakok párkányára leveleket sodor az éles szél, már előttünk lovak hajnali patanyoma a hóban, egy másik égen szikráznak sebes röptű fecskék, milyen jó lesz majd várni, hogy hazaröpüljenek a keselyűszakállú, sovány férfiak közé, angyalkinövések, ördögárkok
hasonfekve, nyárban hajába tűzött margaréta bomlik zöld levendulatakaró az ágya piros pipacsfödém lázas csillogása bennem kerek ő egyedül, mint az Isten karamellszín, mint a hit síma, mint mások nincse van, mint aki visz
hajlataiban erdőmélyi állatok nesze 
|