VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
A szent hagyomány szerint Diocletianus császár keresztény üldözése során halt mártírhalált Januarius, a beneventói püspök, akit azután a Nápoly melletti Puteoliban temettek el. Ünnepe a római naptár szerint, 1586 óta, szeptember 19-én van. A nápolyiak azonban már a negyedik század végétől megemlékeznek egy évenként megismétlődő csodáról, ami természettudományos módszerekkel ma sem magyarázható. A lefejezett Januarius püspök vérét egy jámbor keresztény asszony felfogta ugyanis, majd nem sokkal halála előtt az addig évekig magánál őrzött ereklyét átadta az egyháznak. Ekkor történt először a vércsoda, 389-ben, amikor a levágott fej ereklye darabja és a vér, a beszáradt vér összeért. A vér ekkor újra folyékonnyá vált, és felbuzogott. Hiteles leírása a csoda-jelnek azonban csak egy évezreddel későbbről, 1389-ből való. A nápolyiak és a zarándokok sokaságával telik meg a templom minden évben két alkalommal, amikor május első vasárnapját megelőző szombaton és szeptember 19-én a vér cseppfolyóssá válik, és azután még nyolc napig ilyen állapotban marad. 1980. szeptember 19-én én is ott voltam Nápolyban. Saját szememmel láttam a felbuzgott vért.
egyedül vagyunk gilbert bécaud énekel nathalie ma sem jött el az ember elbizonytalanodik a végén mindig az egzisztencializmus győz de ami sok az sok növelem a pálinkafogyasztást mi baj lehet ez most ilyen nem jó a világ mindenki rottyon
mindig szeretett volna egyedül lenni, de az otthonban többen aludtak egy szobában, kezdetben, míg picik voltak, tízen, így a gondozók könnyebben tudtak figyelni rájuk, majd később négyen mondhattak maguknak külön teret, mikor iskolások lettek, de egyedül talán csak a vécében, abban a kis fülkében ülhetett magányosan, bár, ha várt valaki, akkor igyekezni illett, igaz, sokszor volt szerencséje, és hosszabb ideig lehetett csak a maga társasága. Ibolya mindig talált magának valakit, akivel foglalkozhatott, mert így nem gondolkozott azon miért van itt, egyszerűen dolga, feladata volt, ami kitöltötte napjait.
Kép forrása: kateteka.hu A KUTYÁK DALA
Fotó: MTI / Mónus Márton Az utcai lámpák hideg kékesfehér fénnyel világítanak, kora tavasztól tél elejéig. Márciusban hideg fény ömlik az esőtől fénylő úttestre. Májusi estéken fehér szikrák, lobbanások, ívek. A júliusi hőség nem fordul hűvösbe, a lámpák éles fényében szinte izzadnak az utcák, terek. Kékes fény dereng a poros akácok levelei közt augusztusi éjjeleken. Földig érő házak málló vakolata folyik le a járdákra a késő októberi esőben, az Üllői úti kandeláberek dermedt fényében vigasztalan látvány a klinikák megfeketedett kerítése. Mély árkokat rágott rá az idő. Minden csorbult kő, megrogyott tető, dőlt kapualj és dicsőségesnek mondott dicstelen idők golyó ütötte sebhelyei együtt és külön vetnek megnyúlt árnyékot az utcai lámpák könyörtelen, rideg fényében. Ez a fény közönyös. Észre sem veszi, mennyire elhanyagolt ez a városrész, félrefordítja tekintetét a szegénységről. Aztán leesik az első hó, és ugyanazok a ferde lámpák meleg, barátságos fénnyel árasztják el a szűk utcák megsüllyedt gyalogjáróit. Ez a fény elsimítja a falak foghíjait, mindent tisztának, újnak, kedvesnek mutat. Miért? Mitől?
szóröpte
Zsadányi nem a megszokott úton halad, levág néhány sarkot, egy átjárót is talál, a Gozsdu-udvart, rég járt errefelé. Manó vagy Emánuel, ötlik eszébe később a zebrán. Mindkettő jó. A Manóra mindenki felfigyelne, de nem tehet róla, más keresztnevet kapott. Bedő lett. Anyjának Bedus, nagyanyjának Bedike, barátainak Bedő helyett Fedő. Az apja nem becézte. Sosem volt apja, ismeretlen, mai napig álmodik róla, csak a hangját hallja, az arcát nem látja, mintha maszkot hordana. Felnőttként tudta meg, hogy az anyja spermabankból választott, ha férjhez megy, úgy érezte volna, hogy alkut köt valakivel, ha megteszi, abból csak káosz lesz, oda a függetlensége, és nem akar veszíteni, képtelen lenne elviselni, ha a férfi, akivel együtt él, szó nélkül lelépne. Most anyjához siet, alig néz a falakon futó borostyánra, a vasrács mögött virágzó mályvára, krizantémokra. Virágbolond, mint az anyja, aki virágos kertet tart az erkélyen, fent a hatodikon. Maga évek óta szobanövényeket tuningol, kaspóban. Anyja sms-t küldött, felment a vérnyomása, rosszul van. Nemrég kényszernyugdíjazták. Egy hónapja nem találja a helyét. Teraszokon ücsörög, kávét iszik, amit nem szabadna, naponta legalább hármat, néha többet is. Nézelődik, egy-egy konyakot kér, majd franciakrémest, olykor otthon is elkészíti, leginkább karácsonyra, Bedus kedvéért.
Az első sort a szádról írom. Ahogyan el-
Kép forrása: internet
A pók fonja a naptárspirált, az utolsó papírlap is leszakadt az idő drótjáról. Nem tartja semmi e jelenvaló létet, csak az imádság. Az is csak halkan szól. Mint a Haffner-szerenád. A köd kocsonyás maszk, megint illúziókat viszünk a valóságba. A harmadik kromoszóma rövid karjának huszonegyedik helyén egy tücsök ciripel. Diffúz Papp Ákos: Montázs
Behunyta a szemét. A szobában meleg, sütemény- és fenyőillat. A feldíszített fa alatt ajándékok. Sok-sok ajándék a fiuknak. Már kétéves. Most is hallja a csengettyűszót, és látja a fiát, amint kilép a kisszobából, de nem figyel másra, csak a fát nézi. A szemében elragadtatás, csodálattal teli kíváncsiság. Anyától apáig, és vissza anyához. Csöpp kezével húz-von közelebb. Szépen, tisztán beszél. Nézzétek, milyen szép! Világra nyíló kis lelkében először születik meg valami csoda és igézet. Nem a játék, nem a tárgy, hanem valami nem megnevezhető varázslat bűvöli el.
Fotó: Papp Ákos
hajléktalanként egy gyönyörű országért született közénk
Kép forrása: kony.network.hu Ez a történet akkoriban történt, amikor gyermekként a lovakat imádtuk és nem az autókat. Autókról mégcsak álmodozni sem álmodoztunk. Jól emlékszem, hogy a karácsony előtti hetekben elkezdett esni a hó, és az utcákon csilingelő lovas szánkók jelentek meg. Óriási élmény volt látni a prüsszögő, táncoló lovakat, amint frissen játszadoztak a könnyen sikló szánkókban.
Forrás: noklapja.hu Suttog a nádas, hó lepi titkát, roppan a fagyban. Angyal jött ide csöndben az éjjel, lábnyoma nincsen, imbolygó árnyéka vetül csak hosszan a földre. Itt ül a parton, karcos széltől félti a szárnyát. Egymaga van, didereg, csak a tányér-hold vigyorog rá. 'Kellett ez neked? Itt, fenn már nem volt maradásod? Lásd, odalenn fene kórság tombol, járja a táncát. Félnek az élők, mert köztük rejtőzik a végzet.' Angyala télnek, légy vigaszuk, hisz jámborak ők még.
az is igaz, hogy nevetett. hosszú orrú emberek célba lőnek és ismerkednek. oda tartozol, ahol az étlapok kezdődnek, ahol nem elég elégedetlennek lenni, ahol magasan kell kimondani, mi van akkor, amikor elszalad a fehér ló. és szorosan kell menni az épület fala mellett. kíváncsi vagyok, hogy Évike ott van-e, és hogy főzeléket eszik, és hogy előkeresi-e őket, és hogy a szobában mozgás lesz-e? az is igaz, hogy kihallgattam a beszélgetésüket, és láttam a hajcsatot a hajukban. megállapítom, hogy ő is ember, máskülönben belegabalyodott volna az akácok tüskés ágaiba. Évike pezsgősüvegekkel jelenik meg, látszik rajta, hogy sokáig állt az utcán. leül a padra, de arról elfelejtkezett, hogy Józsika bácsi fekszik ott, és ráült Józsika bácsira. Józsika bácsi nem haragszik érte, mirhát meg aloét, meg fehér szezámolajat kever össze, meg dúskáló női térdet. Kép forrása: pixabay.com
a mai naphoz nincsenek emlékek
végre megkönnyebbülök a veranda vén öregapó kiülök fonott karosszékébe válogatni
a szavakat akár a száraz babot déli fekvésű parasztház a Nap reggeltől estig idesüt bántja
Kép forrása: szellemvarosok.blog.hu Megszokott mozdulattal tolta kulcsát a zárba. A fogason még ott lógó fehér köpenyébe bújt. Csak a csend volt szokatlan, hiányoztak a megszokott zajok, az ajtócsapódások, a tálaló kocsi zörgése a kövezeten. Mint a süllyedő hajó kapitánya, búcsúzott. A robbantók már megfúrták a gyutacsok helyét, féregjártnak látszik az egész épület. Zöldfülű medikusként, de eltökélten lépett be a csak befelé nyíló ajtón, hogy itt nem betegeken, hanem klienseken fog segíteni. Ezt az elnevezést igazgatóként is megkövetelte mindenkitől. Tudta, hogy őt tartják itt a legkevésbé normálisnak, de az eredményei, a kinti világba sikeresen visszailleszkedők őt igazolták. Családra, gyerekekre nem volt ideje, nem bánta, hogy így idős korára egyedül maradt. Teste vágyaira bonyodalomként tekintett, és mindig akadt egy-egy nővér vagy medika, aki önként kielégítette ezt az egészségügyi szükségletét. De a kliensekkel vagy a hozzátartozóikkal soha nem ment egy kézfogásnál tovább.
Kép forrása: internet
viszlek tovább
viszem tovább a hiányát. a szerelem baseball ütőinek szagát. a horpadást a homlokomon. mindig zöld füstöt. meg áthallást.
a vállamat nyomod azzal a bajnok tornacipővel.
felébredünk valahol;
bakker.
csak viszlek tovább.
Fotó:Gabo_Arts / Shutterstock A nagyŐ szerintem nem más, mint amikor a kémia meg a biológia összemosódik az eszménnyel, ergo: relatíve nincs olyan. Valahogy így van, gondolja magában Tomipapi is, a kissé ideges horgász, aki izgő-mozgó voltával riasztja a halakat, előbb-utóbb a csajokat is. Lúzer, mondaná az anyja, ha élne, de szegény már rég halott, szelleme kísért csak, még ma is hazatelefonál Tomipapi, hogy mama, nem leszek egyedül. Nincs válasz, hősünket ez nem zavarja, fő, hogy betart egy szabályt, ami fontos számára.
Papp Ákos: Őszülés
RINGATÓ CSACSKA (szving)
Lövetett már rám belügyminiszter, szó, mi szó, nem örültem neki, most varjak várnak vén szememre vágyakozva, hogy szép halállal, sértetlenül haljak
Újra nyugodtan alszom. Elnyújtózva, békésen, mint kertvégben napozó macska, szendergő szemem csarnokvizében csapkodó csacska álomhalacska
Rákos Sándor (Fotó: Molnár Edit) Kép forrása: PIM
A hang-hiány, mint elemi részecske. A némaság, a hallgatás sűrű méze. Lecsurog a szemekből a létbe. Mintha könny lenne, vagy gyöngy. Textúrája maga az élet.
|
