Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Fotó: Hupján Attila

 

Álmodom, hogy itt ül egy macska a vállamon, és csak hagyom, hadd ülje ki magát mind a kilenc élete, akár feketén, akár tarkán, mindegy is ha xanax-nak hívják, ettől sírnak a fák is, Végig viszem a hátamon, az összes emlék a tarkómon követ, egyszerre jelen-múlt-jövő idő helyett egy idegen rádióból Abba szól, olyan, mint a farmer, sosem megy ki a divatból, vajon ki lehet-e simogatni a fáj-dalom, vagy mint Billy Idol kiizzadom, mint Chris Cornell úgy halok, benne vagyok a pszichiáter zárójelentésében: szenvedésnyomok az arcon, beleszorongom a létbe, aludni kéne, világgá menni borotva nélkül borderline, de nem érted már hogy jisóráz, sem azt hogy give me a chance, pláne nem hogy enchanté Milord, hazudom, hogy nem, nem bánok semmit, non je ne regrette rien, kedves Piaf,

 

 


Magén István: A múlt tárgyai

Sötét volt. Még az ajtó sem volt teljesen bezárva. A félig zárt ajtón keresztül akartunk párbeszédet folytatni. Vizsgálat tárgya a faajtó, emelővel és csavarokkal. Az elemi részeket kicsavarozták belőle, mindent kiszedtek, amit lehetett. Hasonló okokat keresünk akkor is, ha meg akarjuk érteni például a mosóport. A levegő szikrázik, a megfigyelés szabálytalan, az adatok kapcsolódnak. Az átalakulás megtörtént, a törésvonalak döntik el az eseményt. Nőtt a bevétel és nőtt a kiadás is. Felfedezik a kvarkokat, osztódnak és szaporodnak. Csak most kezdődik a munkaidő. Vallják a nyitottságot, és a rádióhullámok szétszóródnak. Az egész világ egy kicsiny falu, gondolták, kevés a természet tartalékainak mozgósításához.

 


Fotó: Hupján Attila

Esdeklőn...

 

Esdeklőn néznek rám a tájak.

Öreg fa-csontok ropognak, fájnak.

Barna őszük kivérzik lassan

Ölni kúszik a tél az avarban.

 

 
Fotó: Hupján Attila

 

Kézen fogva mentünk anyával

így kísértük ki apa hamvait,

sütött a nap, elgurult a lakkon

lassan követtük a csúf gyászkocsit.

Sötét varangy, szájában az urna

kút-mélyről felhozott üveggolyó,

amit elvettél, nem kérem vissza,

közöttünk űr és az átkos folyó.

 

Mindezt pedig, én, Jean-Claude von Vogüssen báró (de UpaniSade márki is) írom 1666-ban, (nálunk most is annyi van, az alternatív világok már csak ilyenek) egy Argó nevezetű hajó kabinjában, Yesabel du Anaconde hölgyadmirális fogságában, ő pedig Vésztőy Brünhilda alezredes és darabont fogságában, erre még később visszatérek. (Elraboltatásomnak oka azon képességem, hogy regényíró tevékenységemmel képes vagyok a világ folyását megváltoztatni. Yesabel du Anaconde ugyanis azt remélte, hogy a sötétség és a világosság erőinek harcát, amely kozmosz-szerte folyik, egy tollvonással eldöntöm majd a jók javára. Minden jószándék megvolt bennem, de mivel művészi önkívületben alkotok teljesen mást írtam, nem azt, amit az admirális kívánt, amint a fennebb felvázoltak mutatják, ennek következtében szegény Yesabel admirális, akárcsak túlvilági alteregója előbb elvesztette bal lábát, bal karját mellékesen későbben egy balszerencsés pezsgőnyitás után jobb szemét is. A jó és a rossz harcát viszont meg kell harcolnia mindenkinek (mivel én, UpaniSade márki nem rövidítettem meg az ősi küzdelmet egy tollvonással sem) alternatív valóságosnak és regénybelinek egyaránt (mert idővel a való belekanyarodott regényembe vagy fordítva)

 

 


Homolya Gábor: Templom egere

 

az élet macskája a helyzetet

igyekszik megragadni

a gallérjánál és a kézelőjénél fogva

szépen kivasalni

ez most egy ilyen élethelyzet



a fakír megtisztítja az ablakot

eredeti fényében pompázik a kosz

a piros szárnyú gyík a lila levelű fák és Gauguin 

füle nem is lehetnek jelen az angol park ablakában

 

mivel a nagymisére mentek

 

 


Homolya Gábor: A hattyú halála

Áron és Angéla a park füves részén feküdtek. Jó kedvük volt. Fiatalok és amennyire lehet egészségesek voltak. Néha-néha csókolóztak. Angéla füvet vett a szájába. Áron gondolatai azonban elkalandoztak. Angéla észrevette.

Mi baj van? – kérdezte.

A szüleim. Izé…

Mi van velük?

Kikészítenek teljesen.

Angéla sóhajtott. Megtört a jókedve.

 

 
Homolya Gábor: 24 óra

 

Van egy lovam, a neve Barnácska. Szeretek vele játszani, mert csak az enyém. Mégis, mások is látják, ha megcsutakolom a hátát, kiviszem az istállóból, megsétáltatom és ráülök. Amikor combjaim szorosan oldalára simulnak, eggyé válunk. Egyszerre érezzük a távoli horizont hívását. Együtt indulunk el megkeresni az egyetlent, amit megkeresni érdemes: a megkereshetetlent. Ilyenkor mindig a végtelen mezőket érzem elsuhanni a talpam alatt, az embernyi magas fűszálakat, vagy a szúrós tarlót. Tudod, vannak emberek, akiknek egyszerűen szükségük van a végtelen mezőkre, és mindarra, amit ezek a mezők adhatnak: a szél suhanására arcukon, a vágtázás erejére, a korláttalanságra. Van egy lovam, Barnácska.

 

Gyakran beszélgetünk a szélfútta réteken zavarba ejtő témákról, – mint például az igazság.

Meg fognak érteni valaha is az emberek?

Attól tartok, soha. Félelmetes vagy, Te önmagadban is, hát még ha a hátamra ülsz. Ilyenkor magasabb és erősebb vagy, mint bármelyik ember állva. Bár azt hiszem, te – végig tekintett apró méretemen – nos, te mindig is magasabb voltál náluk sok-sok dolog miatt.

 


Homolya Gábor: Rejtelmek

 

HA ÖSSZESZÁMOLNÁM

 

ha összeszámolnám, hogy egy

héten hányszor érintesz meg...

kiadna egy fáradt, lemondó

sóhajt...ami úgyis elpárolog

a langyos konyhagőzben.

 

 


B. Tóth Klári: Közeledés, távolodás

 

Lakott egyszer a Teller Ede utcában egy szegény özvegyasszony. Úgy hívták, hogy... Egyébként lényegtelen, mert mindenki Teréz anyának, vagyis a becenevén ismerte. Amúgy keszeg, nyugdíj felé járó ápolónő volt, haja őszes, szeme dióbarna, egyszóval átlagos, mindennapi jelenség, leszámítva talán a tekintetét, melyből szokatlan melegség sugárzott. Ott éldegélt egyedül, az utca végén, egy rozzant viskóban.

Terikém, Terikém, maholnap fejére hull a mennyezet – pirongatta meg egyszer a szomszédja, amint éppen a munkahelyére sietett. – Javasolom, tataroztasson, amíg nagyobb baj nem lesz belőle.

Tataroztassak? – mustrálta végig a házát Teréz anya. – Nem is rossz gondolat, csakhogy miből, drága Somodi úr? Köszönöm, hogy aggódik értem, de majd a Jóisten vigyáz reám.

 

Persze, hogyne, mint az ég madaraira. Viszont, ha így vigyáz reánk, miért támogat maga külön minden… jómadarat? – berzenkedett Somodi szomszéd, egy jól szituált, gömbölyű fejű kiskereskedő, akinek a szemében minden szegény ember zsebes, drogos csavargó volt.

 

 

 
Szeifert Natália: Galambocskám

 

amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak
és beledőlsz egy csendes május végi délutánba
és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot
nem
nem rosszullét
csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét
a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni
hogy elhidd valóban léteztél
hogy valódi távolságok vettek körül

 


B. Tóth Klári: Sombereki harangszó 

Meghaltam. Mielőtt őrültnek tartanál, elmondom, hogy itt vagyok, látható vagyok, létezem. Csak éppen élettelenül lógok valahol a lét, és nem lét határán. Amikor megértettem, nekem már nincs semmi keresnivalóm ebben a világban, megtettem a szükséges lépéseket. Ahhoz, hogy tudományos alapon közelítsem meg a dimenziók közötti átjárhatóság problematikáját, nincsenek megfelelő ismereteim, így hát elfogadom az empíria által nyújtott magyarázatokat, amelyek valójában, nem is érdekelnek. Semmilyen következtetést nem akarok levonni a jelenségből, egyszerűen élni akarom a nemléttel járó izgalmakat, amelyek, amíg nem tapasztaltam meg magam is, közömbösek voltak számomra.

 

Egyetlen percig ne hidd, hogy amit érzékelsz, az a valóság! – mondta professzor barátom, akinek hinnem kellett, mert okos ember lévén szakterületének minden irodalmát magáévá tette, és az okkultizmus tárgykörében meglehetős tájékozottságra tett szert. – Mindazon által, itt más problémáról van szó.

 

 
B. Tóth Klári: Arcmozdulások 

 

oda

 

úgy vagy messze hogy közel

túllépsz minden távolságon

ha jössz belőlem jössz el

s mindehol melletted látszom

 


Császár Norbert: Nem vezet sehova

 

Magányos gyereknek lenni a legrosszabb. Délutánonként a mosógép előtt ülsz, és nézed, ahogy forog. Mert számodra ez a szórakozás.

Bögréből iszom a bort. El akarom rejteni, hogy gondom van az alkohollal. De ha egyedül vagyok, ki előtt?

Megvágom magam borotválkozás közben. Nem azért, mert rád gondolok közben. Azért, mert jólesik.

Anyádnál voltam a minap. Elhoztam néhány holmimat. Nem akartál látni. Helyes. Általában én sem akarom magamat látni. Ezért nem nézek soha tükörbe. Véletlenül adott egy ládát, ami tele volt régi polaroiddal. Tudtad, hogy a nagymamádról kaptad a neved?

 

A vulkánomon nő a fű

 

A vulkánomon nő a fű
Meditatív hely ez --
Éppen madaraknak való
Gondolja ez meg az

Tüzes sziklák a fű alatt
Milyen bizonytalan
E gyep. Kitárnám
Lakná magányom félelem

 

 

 


Magén István: Vektortér

Prológus

A számítógépből jön a víz. Az ember kezéből jön a víz. A számítógép meghalt, nyomorék, számkivetett, rémképek gyötrik. Gyorsan, egymás után, csináljuk, sebesen és undorodva. A hadműveletet most, rögtön ki kell próbálni, máskülönben rögtönöz, összeesik, elbotlik, éhen hal. Loccsan, felsikolt, elviseli a csapást. Szőke, sárga emberek bicegnek a sárban. (Lények.) Gyorsan, egymás után, csibészesen kurjongatnak, a fogaik félelmetesek, a hullámok a rézből készült burkolatot átlyukasszák. Papírszeletekre tépkedem a tömböt, ez az ő írása. A fogaikkal elkapják a mellén az inget, kitépik a szőrt. Ejtőernyős egységek készülődnek az erősen felhígult alakulatok feltöltésére.

 

Majd meglátom, mit hordoz. A szél süvít, a lény fuldoklik, magasan áll a víz, ellepi az arcát. Nevetséges ez az őrület, a felfuvalkodott testek itt úsznak karnyújtásnyira tőlem. Recseg a napfény, dörzsöli a tenyerét, ez egy luxusparadicsom bizonyára. És most, azt hangoztatja, hogy hosszú utat tett meg a föld tengelyén át. Macskák ülnek a vállán, aztán meg elbújik, és kuncogva nevet. Azt kajabálja, hogy volt már macska is, kutya is, most ló lesz. Elönti egész Európát, megfertőzi bűvös kőrben, aztán meg kiteszi a nőjét a fa tetejére, ruhátlanul, hogy nézzék. Szép nő, boldogan kiabál, éppen az jut eszébe, hogy még bugyi sincs rajta.

 


B. Tóth Klári, Múltidéző

Valami idő futni kezd

Héra Zoltánnak

 

 

Mikor mentél Máriacellbe? Akkor-e, mikor délben

a fecske-nyáj az elzörgött szekerek fölött elrepült,

vagy amikor plébánosunk, Lenarsich Imre

a ködcsipke-szemfedős pajtákat fényképezte,

mind újra a bögrevirágok fehér hús-harangjait?



 


Tóth Irén Morci: Inferno

 

Azt mondják, minden ember, aki születik, meghal. Régi öregektől hallottam, hogy élete során minden ember kétszer magányos igazán. Születésekor, s halàla pillanatában. Mindegy, hányan állnak halálos ágya mellett. Mert mindenki magának hal meg - mondta nem is egyszer nagyapám.

Veress tisztelendő bácsi meg azt tanította, mindenkivel, aki a világra jön, Istennek határozott tervei vannak. Senki nem születik csak úgy, véletlenül. Az Úrnak mindenkivel szándéka van. A véletlen nem szerepel Isten szótárában.

 


Cseri László: Lépcső

 

HA MAJD…

 

Ha majd a várost sötétbe csomagolja az Isten,

s nem szennyezi többé földi fény,

akkor látod meg a csillagok tüzét,

ezüst karéját a holdnak – szelet kenyér.

 

Ha majd a csöndbe zárja utcák zaját,

házak zörejét, akkor hallod meg a szél neszét,

föld moraját, patakzenét,

madarak kotta nélkül énekelt dalát,

s megérted a térdeplő bokrok mormolta imát.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal