Videó

Szénégető Richárd videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Fotó: Szeifert Natália

 

Az anyai felmenőim Szegedtől egy hajításnyira, Dorozsmán éltek.

A dorozsmai domb környékén a kun puszták az ezerhétszázas évek elején lakatlanok voltak. Egy részük jó feketeföld, másrészük löszös homok, de volt köztük zsombékos, szikes vegyesen. Éppen ezért Orczy uramnak, a jászkun kerületek adminisztrátorának az a gondolata támadt, hogy az országnak más részibül való családokkal telepíti be a Gara nemzetség valamikori lakhelyét, mind a harminckétezer holdat, vagyis Dorozsmát, ami a Német Lovagrend tulajdonában állt abban az időben.

 

A tiszta víz bugyogva kútba fullad,
Lángnyelveken táncol a szomjúság,
A bárányfelhők lassan elborulnak,
Tüskés kérget növesztenek a fák. 
A láthatár fehér ködön lebeg,
Vacog a csend a pusztaság felett.

Lidérces ének úszik át a tájon,
Hív a bájos, mosolygó szörnyeteg.
A szívszorító dallam elvarázsol,
S elandalít, hogy menten térdre ess.
És énekel a 
szent gonosztevő,
Ki mézet nyal, de titkon húsevő.

 


Magén István: Ég és föld (tusrajz)

Elképzelhetetlen volt, hogy emberek léteznek a földön, és nem küldenek jeleket, hogy eljutottak odáig, hogy emberi mivoltukat illetően senki sem oktatja ki őket. Nem tanítják a görcsös és csomós emberi létet, és nem baj, ha az ember bosszúsan, elkeseredve távozik.

Könnyen mosolyog, ami azt jelenti, nem tudja az ígéreteit beváltani. Véletlenül csend támad, és percek is elmúlnak, míg valaki ordítani kezd. Kiküszöbölve a félreértéseket és a félremagyarázásokat, szükségesnek tartom megjegyezni, nem állunk olyan rosszul. Az ember élménnyel érkezett a földre, és eltelt egy éjszaka, és eltelt egy reggel, és a módszerei gazdagodtak.

 

Fotó: Szeifert Natália

 

hogy mit neveztem ma boldogságnak

egy tevét ahogy a tű fokán

átevickélt a boldogságig

velem

és én már nagyon untam

a boldogságot

meg hogy nem tud mást csak csúszni-mászni

velem egy rozsdás tű fokán

és elkezdtem nem figyelni ahogy 

a boldogságfokán átbucskáztunk

én meg a teve mindenegyes

nap

volt

és nem 

értettem 

nem

 

Nagy Zopán, Maszk mozaik

Tegnap temettük apámat. Nem akart hamvasztást. Mielőtt lezárták a koporsót, percekig néztük a valószínűtlenül kékes-fehér bőrű, öltönybe bújtatott, csontsovány viaszfigurát. Élt 72 évet.

Zoli most is elkésett, lassan araszoltunk a tűző napon a sírhely felé, amikor mellém lépett. Frissen mosott, szőke fürtjei nem illettek az alkalomhoz.  Úgy viselkedett, mint aki egy Armani forgatásról érkezik éppen. Cinkosan meglökött a könyökével. Sietve belesuttogott a levegőbe egy rövid bocsánatkérést. Ő a bezzeg-bátyám. Neki lehet. Szinte hallottam apám hangját, az a gyerek éjjel-nappal edz, majd jön, amikor tud.

Öt éves voltam, amikor apám megállt a kertkapuban és bekiabált a házba. Petikém, hozzál a bátyádnak egy pohár vizet, és azt a Balaton szeletet is, amit meghagytál tegnap! Szaladtam a vízzel, meg a csokival. Zoli addigra már lihegve ült a lépcsőn. Apám az izzadságot simította a homlokáról. Nem semmi vagy, fiam! Tizenkét kilométert futottál le. Lassan igyál, kortyonként! Rám se nézett, úgy vette ki a kezemből a poharat. Nem kérdeztem semmit. Ez szokásommá vált.

 

 
Nagy Zopán: Maszk duplex

Az én fejemből ki nem beszéli az álmot senki, hogy egyszer ott volt a szent a templomunkban. Azt mondta, Jan a neve. Életemben nem láttam, nem lett abból semmi baj, akkor már ministrálni se nagyon akartam, sirályszárnyú angyalokon járt az eszem, bordó ruhában ültek a kisoltáron, okos és vad szemmel mindig csak az ég felé nézegettek. A pap barátságosan mosolygott, ismerősnek tűnt, lényéből nem hiányzott a határozottság és a keménység. Ahogy ott álltam, azt mondta:

Ne sírj, te gyerek!

Nekem az anyámhoz kell mennem.

Hát eredj!

De hol van?

 


Nagy Zopán fotográfia

 

Inouye

 

Soha nem látott felvételeket készít

a világ legnagyobb napteleszkópja,

a Hawaii-n működő Inouye.

Négyméteres főtükre, amely a legnagyobb tükör

széles e lángra gyúlt világon,

részletesen tárja fel a napfelszínt, a légkört,

a koronát és a mágnesességet.

A huszonöt kilométeres pixelenkénti felbontású

videófelvételen jól látni:

a Nap nem más, mint rengeteg karamellás popcorn,

megszámlálhatatlan beolvasztott aranyfog,

olvadó törökméztömb a tápéi búcsúban.

 


Virág Lajos (Győri Fotóklub Egyesület): Égre néző

 

 

AZ ISMERETLEN

 

Nagyobb, mint én (Kieu Bich Hau)

 

A mélység, a lent igézete. A mag-periféria.

Mindig van lejjebb, és az ismeretlen hálásabb,

mint a járt utak álszent biztonsága.

A megérkezéseké. A pho leves és a zen.

Budakalászon. A tű fokán. Nagy tolongás

a mostari híd két oldalán. A toronyugrók

a mélybe, a nézők az örökkévalóságba

vágynak. Így vagyunk összerakva.

Így szednek ismét szét. A mester,

aki fölötte egyensúlyoz, az ideg.

 

A tömeg felajzva.

 


Orbók Ildikó: Ahogy az idő múlik

 

Korán van, talán most még mindegyik dalt végig tudom énekelni. A térre megyek, mert ott a legjobb. Körben a nagy házakról úgy jön vissza a hang, mintha egy hatalmas nagy teremben lennék. A templom bejárata mellett ülök le egy padra, onnan lehet jól beénekelni az egész teret. Hűvös van, de nem baj, majd bemelegszem.

 

 

Azt mondják, fátyolos és bárdolatlan a hangom. Nem tudom, mi bajuk van vele. Jó énekelni. Emelkedni kezd bennem ilyenkor valami, talán a gyomromból indul. Jön egyre feljebb, és amikor kiszáll a torkomon, az már olyan, mintha nem is én lennék. Néha egy órán át is énekelhetek, alig pihenek közben. Máskor hamarabb elzavarnak. Vannak, akik elmennek a térről, ha belekezdek, azért maradnak is páran. 

 


Orbók Ildikó: Példakép(p)

 

a kutya – az ember barátja

 

fogalmazás

 

 

A kutya az ember

legjobb és leghűségesebb

barátja.

Megbízhatóbb, mint

maga az ember.

A kutya ugat

és csontot ropogtat

és hálás azért,

ha ugathat

 

és csontot vetnek neki.

 


Orbók Ildikó: Kiséta

 Az anya szereti gyermekét. Ez az anya szereti azt a kislányt, aki tíz évvel ezelőtt mindennap többször és üresre szopta a mellét. Az anyák szeretik azt, aki által megszabadul a mellük a tejtől. Az anyák nem szeretnek félni attól, hogy megindul a tejük nyilvános helyen. Az anyák szívesen segítenének más anyák kisgyermekein, de nem teszik, mert irtóznak attól a gondolattól, hogy más anyák úgy főzzenek a tejükkel, mint a tehenek, kecskék tejével.

 

A kislány áll a pult mögött. Anyjának dolga akadt a raktárban. A gyerekek szeretik, ha szüleik a közelben tartózkodnak. Ha szüleik arra kényszerítik őket, hogy egyedül legyenek, akkor idegen felnőttek közelében telepszenek le, mintha azok rokonaik volnának. Ha rajtakapják őket, elszégyellik magukat és elfutnak. A kislány lassú. Olyan lassú, hoyg az ember kedvet érez ahhoz, hogy féltse. Attól féltse, hogy tagjai elmaradnak valahol, szétkenődnek azon, amit érint. A szalvétán, papírtálcán – a világos színű, többnyire fehér kellékein az ételeknek; büféknek: minden ételnek, amit másnak szánunk.  

 

 

 
Orbók Ildikó: Nagyutazás

 

Éjszakai szél

 

A tenger tengeren elveszettek vesznek el

A halottak vadászokra vadászva halnak meg

táncolnak körbe karikába

Isteni istenek! Emberi emberek!

ujj-ujjaimból szaggatok egy agy-

agyat.

Hogy szorongat a szorongás

De a tanítómetreszek haja haj

Egek az égben

földön föld

de hol van a mennyei föld?

 

 
Homolya Gábor: Hang-száll

 

Vagyok a Te Urad s Teremtőd, ne faragj vörös bálványt,

sem egyéb hasonlatosságot, hogy azt szeresd,

ne szerezz magadnak isteneket,

akik mellén arany és ezüst csöng!

 

 

Szent az Atya, nevét hiába ne vegyed,

ne átkozd az ég zsúptetejét, mert lánggal égsz,

szakad rólad a hús, mintha korbácsolnának!

 


Homolya Gábor: 24. óra

 

Mint egy madonnaképet, úgy hurcolta magában Eszter és Emma képét. Madonna gyermekkel, öleli, meghalnak. Eszter húsz éves múlt, Emma másfél.

A vonatból, az állomást elhagyva évtizedekig látta azt a bombatölcsért. Gyerekkorában, ha utaztak, anyja mindig mutatta, látod, ott haltak meg. Jóval később derült ki, mégsem a pályaudvar környékén, hanem odébb, de már semmi jelentősége nem volt a távolságnak.

 

Felnősz egy kép alatt, hetente port törölsz, az a gyerek dolga, letörlöd Eszter és Emma fotóját, hallgatod a históriát, elpusztultak, amikor bombázták a várost. Húsodba íródik a történet. Később elfelejted, mert többször költözöl, a kép ládába kerül, együtt költözik veled a múlt. 

 


Homolya Gábor: Pléh Krisztus

 

Metaforák boltja

477. zsoltár



A dolgok adódnak. Nem kéri senki.

A megjelenés. Egyfajta eljárás. Menni.

Virágüzletben különféle vázák.

Gyöngyvirág illat. Bodza. Pici hárfák.

Sok forma, amikbe a kéz belehelyez.

Szándék szerint szelektál s keretez.

Szalagot köt a szárra.

Arany csíkokat a széthasított ágba.

Rezgőt tesz mellé, füvet.

Az élettelenből mű lesz.

S a levelek még lélegeznek.

Amíg kering bennük a nedv, jeleznek.

Mily csodálatos életkedve ez a testnek.

Pedig lemetszették, learatták a cirmos bibéket.

 

Szépségük elemésztett fény lett.

 

 


Orbók Ildikó: Miénk itt a tér

 

Várt gyerek volt. Kislány, Fanninak hívtuk volna.

Attilával három éve házasodtunk össze, és nagyon vágytunk már egy közös gyermekre. A terhességem alatt én mesét olvastam Fanninak, míg Attila a gyerekszoba fehér falaira hatalmas napraforgókat festett. A szoba fürdött a napfényben. A szüleim padlásáról lehoztuk a régi gyerekágyam, és egy meleg, őszi napon lefestettük az udvaron. A színén előtte Attilával egy napig veszekedtünk.

Döntse el Fanni – ajánlottam végül. – Amelyikünk színére rárúg, arra festjük.

Attila gyanakvó szemmel nézett. Szőke hajába belevegyült pár napraforgósárga festékcsík.

Legyen – egyezett bele, és kezet fogtunk rá.

Leültem a párnázott székre, amit a férjem hozott ki a konyhából, ha elfáradnék. Megsimogattam a hasam, és mosolyogva élveztem az arcomra még most is szeplőket csaló napsugarakat.

 

Fanni drágám, milyen színűre szeretnéd az ágyacskádat?

 


Homolya Gábor: Padlás a kezünk

 

napi járat

 

közvetlen út csak egy visz hozzád

hogy elérjelek nap mint nap

vigyázom ívét széltét-hosszát

egy Einstein-Rosen vershídnak

 


Homolya Gábor: A hattyú halála

– Szervusz, Professzor úr, köszönöm, hogy máris találtál időpontot számomra…

– Szervusz, kolléga, rég láttalak. Üljünk le. Ha jól emlékszem, az éves pulmonológiai konferencián találkoztunk utoljára … igen. Miben állhatok rendelkezésedre?

– Ámulva láttam, kérlek szépen, a covidos jelentésben, hogy az utolsó két hétben szenzációsan csökkentettétek a mortalitást az osztályodon. Mindenki erről beszél. Beavatnál, kérlek, milyen új terápiás eljárást vagy eszközt vetettél be?

– Milyen új terápiát, eszközt, kolléga? Pszichológiait.

– Pszi-cho-ló-gi-a-it?!

– Megengedsz egy rövid demonstrációt? Ülj át, kérlek, oda, oldalt, abba a vendég-fotőjbe, mindent meg fogsz érteni …

Azzal megnyomott egy addig alig látható műanyag jelzőgombot az íróasztalán, az ajtó fölött diszkrét, vékony zöld jelzőfénycsík gyulladt föl.

 

 

     (kerestél egy "igazi Évát" itt lent,
     de a "sztorikból" csak csalódás lett
     -- vagy még akkor szakítottak veled,
     mielőtt még "viszony" létre jöhetett!)


    maradtak már csak az álmok s versek...
    -- mitológia-fantázia s szerep!...
    (meg "pótszerként" nővéred családja)
    Felesleges lettél vagy független?

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal