Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Balaton a plafonon

 

 

Nagy volt rajta a nyomás. Nem emlékezett pontosan, mikor kezdődött, minden csak alakult körülötte, mintha köze sem volna az egészhez, ártatlan megfigyelő, átsiklott felette az élet. Néha megpróbálta visszatekerni a képet, mint aki szétvágott, szemétre dobott, öreg negatívokból próbál összetenni egy nem ismert életet, beazonosítani a honnan-t, a hová-t, az ismert és ismeretlen mosolyokat. Memory. Elhallotta ezt a szót, talán az a vastag bokájú, szőke asszony mondta, aki olyan hamisan énekel a zuhany alatt, vagy a gömbölyű, puha lányka, aki mindig gyorsan szappanozza be magát, valójában nem is számít, mindig csak egy sóhaj a vége, egy félrehúzott, szomorkás grimasz a száj szegletében, hogy már megint elmulasztott valamit. Öregedni kezdett, minden, ami valaha fekete volt rajta, most tompa lett, reszketeg, az apró ráncok árkokká mélyültek. Nézte saját, lassan elszürkülő kontúrjait, a csíkokban történő, lassú kifehéredést, egy női hang jutott eszébe, cseresznyevirágok és hósapkás vulkán képe, lágy mesék az esti mosdásnál, egy idegen ország idegen szokásai, ahol evőpálcikával eszik a rizst, ezt az apró, gyorsan pergő valamit, amit soha nem ízlelhetett meg, az a különös világ, ahol a fehér a gyász színe.

 

 

A ridegvári harangok

 

X . Y. községben, nevezzük Melegfalvának, Ábris és Leó számítottak a barátság mintaképének. Pedig élt itt más igaz barát is, továbbá jó szomszédok, jó boltosok, jó gazdák, akikről mind-mind példát lehetett volna venni, ha ismerik. De nem ismerték. Sem a falut, sem a lakóit olyan eldugott, istenháta mögötti vidéken éltek, éldegéltek egymás mellett sok-sok éven át, amíg… Nos igen, amíg egy reformhullám át nem csapott a községen. Ekkor fokozatosan leépítették az iskolát, postát, pékséget, varrodát és más, munkát és szolgáltatást nyújtó intézményt, mely minden település fennmaradásának egyik biztosítékát képezi. Erre, aki tehette, lelépett, elsősorban a fiatalok, hogy másutt, kevésbé ellehetetlenült vidéken kezdjenek új életet. Ezek közé a lelépők közé tartoztak Ábris szülei is. A fiú apja pék volt, az anya vasúti pénztáros, akik munkaerejük teljében maradtak kenyér és pénz nélkül.

 


késésben


reggeli gyors ébredés
reggeli gyors észlelés
reggeli gyors édesség
reggeli gyors kedvesség
reggeli gyors mosoly
reggeli gyors kelés
reggeli gyors eszmélés

reggeli gyors


 

 

A csók

- tangos –

 

Éveket marsz belőlem,

de egy cseppet sem bánom –

éhem lakozik benned:

ami megmarad

az mind csak álom.

 

Éveket marsz belőlem,

hű szeretőm az álom –

tőle ragyog majd lelked:

amit fölperzsel

az csak halálom.

 

Sziddhárta

Czukor Samu kijárta azokat az iskolákat, amelyeket még boldog öntudatlanságban választott, de választása elvéről nem tudott számot adni, legfeljebb az érdeklődés szót mutathatta volna fel magyarázatként, de az senki nem kérte tőle. A múlt kusza, reflektálatlan életfa tenyészetéből azonban valami új sarjadt, valami ismeretlen erő bontakozott, mely átrajzolta a világ értelmességébe vetett hitét. Az érzés csontvázig csupaszított értelmét új érdeklődési körnek mondaná valaki, aki nem ismeri a szív rejtett útjait és kedveli a száraz szavakat. Czukor Samu fejébe vette, hogy intézményes úton fogja a Nagy Mestert tanulmányozni, hogy végre a bent és a kint összhangba kerüljön. Barátnőjével többször átbeszélték ezt a különös vágyat. Czukor Samu ilyenkor úgy beszélt, mint aki tartalommal tölti meg a nagyon értékes időt, Tacskó Gabriella pedig hallgatta, és ahol tudott, mélyített rajta.

 

 

RÖLTEXTUS
-monológ-

 

Keresem a szivárványban a szürkét,

a sok nedves, ragyogó fonal között

a fakó-szárazat. Abból köttetnék

halott nagyanyáimmal pulóvert,

a hideg és a meleg évszakokra

is valót; langyosabbat még annál az

életnél is, amit magamban hordok

dideregve, akár hulla a mérget.

 

 

 

 

Részlet  A kis káplár nagy napja c. vígjátékból

 

 

Történik: Párizsban, 1804. december 1-én és 2-án

 

 

Első felvonás

 

 

Első jelenet:

 

December 1-e, kora este, a Tuilériák palotájában, Joséphine lakosztályának kivilágított nappalijában: Joséphine, a hatalmas velencei tükörben, nagy tetszéssel nézegetve új hajkölteményét, halkan beszélget Fouchéval – Fortuné, a kiskutya közben ádázul morog és vicsorog Fouchéra.

 

FOUCHÉ (komoran, maga elé) Nem vagyok Fortuné kegyeltje… sose voltam… (bosszúsan legyint egyet) Mindegy, most nem ez a lényeg! (Joséphine-hez) Felséges Asszonyom, nézze…!

 

JOSÉPHINE (fürtjeit babrálva, a tükrön keresztül kacéran rámosolyogva, susogja) Hát nem látja, hogy nézem? Nézze meg az ember!... Amúgy hivatalosan csak holnaptól szólíthat „Felséges Asszonyom”-nak…

 

 

A vágy

Az asszony belépett a liftbe, és a bent álló férfire nézett. A férfi rámosolygott, ahogy szokott, amikor találkoznak. Legtöbbször a liftben, ritkán a ház előtt, amikor jön vissza a kutyával, a nő és a lánya akkor lépnek ki a kapun. A lány nyitva tartja a nehéz vasajtót, amíg felér a lépcsőn. Néha dicséri az időjárást, ahogy elmennek egymás mellet. Érzi a nő illatát, kívánja a testét. A találkozások nem túl gyakoriak, de mindig felizgatják, hosszabb időre. Nem tudja megfogalmazni magában, miért találja vonzónak az asszonyt. Talán, az elmaradhatatlan mosoly, ahogy a lányával beszél, mintha barátnők lennének, vagy az enyhén molett test, amely arányiban is izgató, felkelti az ember figyelmét. Hirtelen felriad a révedezésből, a lift egy rántással megáll. Csodálkozva látja, hogy az asszony nyomta meg a gombot, két emelet között. A nő közelebb lépett hozzá, az arcuk összeért. Érezte a parfőmöt, amit annyira szeretett, és még máshol nem találkozott vele. A szíve hevesen vert, a torkában dobogott. Nyakában az asszony lehelete, mint valami finom szellő borzolta.

 

 

rögtönzött vers [Telli] szavaira:

rak, kút, szalad, vág, ad, áld

 

HAJNÓCZY SZALONSPICC

 

Ha rád gondolok,

mindig valami megfoghatatlan,

bronzkori otthonosság önt el.

Ide mindig jó megérkezni,

Gyurta Dani és Dzsudzsi után,

haza.

Addig jár a korsó a kútra,

amíg van kút,

és van tiszta forrás,

barát, emberi szó, bizalom,

és amíg van közünk egymáshoz.

 

Találkozás

 

           1.       

Két évet éltünk együtt. Dzseni és én. Két év reggel, vacsora, alvás, kelés, két év „Mit fogunk vacsorázni”, „Hová tetted a cipőmet, édesem?… Két év öt nap csend, könyvek, esti nyugalom. Aztán Dzseni elment az orvoshoz, egy ideje sokat köhögött, én ültem a folyosón, Dzseni kijött, és azt mondta: Szétrohadt bennem minden, rákom van. Most mi lesz veled? Ki fog törődni veled? Ezért nem akarok meghalni. Én pedig nevettem hülyén, mert nem tudtam nem nevetni, csak a nevetés álcája maradt. És közben néztem bele a hatalmas barna, meleg szemébe. Dzseninek nem volt senkije rajtam kívül. Két évvel ezelőtt riportot írtam egy hajléktalanszállóról, két évvel és húsz nappal ezelőtt elmentem az éjjeli szállásra, hja, ez kell olvasónak, mondta a főszerkesztő, Dzseni ott ült a szálló sötét folyosóján. Cigarettázott, melléültem, elé tartottam a mikrofonomat, megnyomtam a REC gombot, megkérdeztem, mi a foglalkozása. Igen, ez a felvétel tartott két évig. Tanár voltam, mondta halkan Dzseni. Tanár, ismételtem meg, és hogyan került ide, kérdeztem, a hajléktalanszállóra?

 

reggeli rutingyakorlatok

 

                          1.

 

levetve úgy-ahogy az ébredés nyűgét

belebújsz gyűrött ujjasodba

életre dörgölöd fénytelen szemed

bekötöd  kardod markolatsebeit

csillagokat szedsz le palástodról

horpadt homlokodon koronát egyengetsz

 

                       

 

 

Kalotaszegi ősz

 

Lelkem ma könnyű napvitorla,

mintái cifra-színesek.

Akárha újbor üstje forrna,

a völgyben édes íz pezseg.

 

Ajkamra fröccsen, dalra gyújtja,

– mitől a bú, nem firtatom –,

dereng a szép Vlegyásza csúcsa,

fölém magasló timpanon.

 

 

Aznap éjjel

 

sokat ittunk. Kirúgták a főnökünket, Janit, taxit küldött érte a vezérigazgató. Sohasem szemtől-szembe közölte a tényt, mindig taxit küldött, most sem tett kivételt, pedig Janival iskolatársak voltak. Nagyképű hülyegyerek volt a vezér már a gimnáziumban is. Nyíregyháza  környékéről származott, szülei felvásárolták a fél falut, volt házuk a Mókus közben, a Mackó utcában és a mackóról nyíló Farkas téren. A sofőr a kirúgott Jánossal nem egyenesen a kijárathoz hajtott, hanem tett egy lassú kört a gyáregységek között húzódó, tujákkal szegélyezett aszfaltúton. Az ablakokból dolgozók lógtak, mert a kocsival egy időben körlevél is érkezett, hogy bár próbálták fenntartani a jó kapcsolatot, János szellemisége nem illett a vállalati kultúrába és többszöri nekifutást követően meg kellett hozni a fájdalmas döntést.

 

Tatabányai körjárat

 

Valójában már akkor, tizenhat évesen sem tudta, minek rója ezeket az utcákat. Nem tudta, csak érezte. Aznap hallotta a tévében, a Clark Ádám téren felavatták a Nulladik kilométerkövet. Ott lenne jó, Pesten, vagy Budán, ahol nyüzsög az élet, gondolta, nem ebben a poros kisvárosban, itt Tatabányán, 1975-ben. El is indult szokásos körútjára a koraesti nyirkos félhomályban. A 15-ös körbevitte volna a városon, de ő leszállt Bánhidán, s magába mélyedve trappolt a családi házak csendjében. Erre szeretett leginkább kószálni, itt közelebb érezte magát hozzá, akárhogyan is. Erre lakott Klarissza, itt szállt fel az 1Á-s buszra, amikor még megszólítani sem merte, csak illedelmesen pislogott felé a túloldali ülésről, és itt piroslik a Táncsics mozi neonfelirata, ahol aztán mégis megszólította, ahol ismeretségük igazán elkezdődött, ahol az első csók méze elbágyasztotta és felajzotta, s itt az utca végén a park a padocskával, hol esték során át ölelték egymást csacskaságokról ábrándozva, s hol a bányafolyó óceánként csobogta körül szerelmünket.

 

Ülünk a társalgóban és nem békülünk

 

 

Pedig nélkülünk üresen vacog a terasz,

nem halványodik a pirkadó ég alja,

nélkülünk némán unatkoznak a tányérok,

sápadtan ásítoznak a cirádás fülű csészék,

nem csörren össze kés a villával egy sem,

csusszanó szél csiszolja a tétlen kanalakat,

barnultan pattan a rozsda, kivirágzik a drótkerítésen.

 

 

NEGYEDIK TALÁLKOZÁS

 

A sósvizű gyógyfürdő parkjában sétált, mankókkal a hóna alatt. Verset már hónapok óta nem írt. Felháborodni sem tudott már igazán, mint egy évvel korábban. Igyekezett távol tartani magát, mindentől, ami számára idegesítő, esetleg veszélyes lehet. Tulajdonképpen a balesete óta. 

Azon a márciusi napon kissé szórakozottan lépett az úttestre. A személygépkocsi ütésétől bal lába két helyen törést szenvedett. Közvetlenül a boka felett és a lábszárcsont, valamivel feljebb. A fájdalmak, és később, a gipsz által befojtott bőr viszketése türelmetlenné tette, oly mértékben, hogy hónapokon keresztül csak jegyzetek írására volt képes, afféle naplótöredékeket írogatott. A gipsz eltávolítása óta havonta három-négy napig a fürdő vendége volt.

Le a kalappal Ön előtt! – mondta gyógyfürdői kezelőorvosa. Gyors és sikeres a rehabilitáció. Meg kell jegyezni, Gyökér Titusz, a költő, hatvanöt éves korában is igen vitális ember volt, azonban vitalitása, erős hite és akarata ellenére is állandó félelmet érzett mellkasában, valamint gyomorszája tájékán. Önelemző matematikai taktikája (saját megfogalmazása szerint) sem bizonyult megfelelő orvosságnak a félelemérzet megszüntetésére. „Képzelődöm, vagy teljesen becsavarodtam?” – kérdezte többször is önmagától. A harmincöt éves nagybecskereki fiatalasszony, akivel az érkezése utáni második napon megismerkedett, a negyedik napon köszönés nélkül távozott. „Hazament – mondta az egyik masszőr –, nem tudta elviselni a terápiát!”
 

KÖZVETLEN KAPCSOLAT

„hogy rá ne szedjen minket a Sátán.” (2Korinthus 2:10)

 

Hajnalban keltem, sorra vettem,

kinek mit kell ma megbocsátanom,

s ahogy rajzolta árnyékát a rom,

ég volt alattam, föld felettem.

 

Fiam, nálad lesz jobb kezekben:

e fölfordult világot átadom,

keresztjét is cipeld a válladon.

A Sátánról, hogy rá ne szedjen,

 

 

Episztola Jónás Tamáshoz

 

Vajon mi lehet veled jó barát?

Én toprongyosom jó Jónás Tamás.

Szíved hasadásán beférek e- még,

lesz –e még borunk és szikkadt kenyér,

miként fiaid, isszák –e még szavad?

Minthogy az ember boldog, ha szabad.

A boldogság valóban kék madár?

Vagy talán éles szögesdróthatár.

Ahogy a gyermek gödröt ás.

Úgy teszel te is jó Jónás Tamás.

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal