VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Rubi, 2024. július 11.
Penészszag árad a falakból, Andrisnak nyilván nem volt érkezése szellőztetni. Ugyanolyan fullasztó a levegő, mint aznap, amikor utoljára aludtam itt. Reménykedtünk apa felépülésében. A nyirkos paplant sem sütötte nap már jó ideje. Régebben anya a diófák között kifeszített vastag kötélre dobta, minden héten egyszer. Apa mérnöki pontossággal tervezte meg a ház belső elosztását. A felső szinten a három gyerekszobából az enyém lett a legnagyobb. Sok-sok ablakot épített be, különböző méretű körök, téglalapok, félkörök ízléses eklektikáját alkotta meg. Mindennek köszönhetően természetes fény áradt a gyerekkorunkra. Hiába tárom ki az erkélyajtót, az orromban összesűrűsödik a savanykás levegő. Ezerszer elképzeltem a temetést. Két nap és idecsődül az egész rokonság. Érzem, ahogy kiszárad a szám. A szobába tóduló hűvös áramlat csillapít viszolygásomon.
Nem attól leszek felnőtt,
hogy én fizetem
az albérletemet, ételemet, italomat,
programjaimat, barátaimat, barátnőimet,
számláimat, hobbijaimat,
díszeimet, berendezéseket
és felelősséggel tartozom értük.
De szép a táj! A hó pihél, bennem egy érzés égig ér, mint egy szép ima, úgy hat át, melenget, mint egy új kabát.
Fehér a hegy, s a háztetők… Hólepte, régi, vén fenyők palástban állnak peckesen, le kell most mindezt festenem.
Kétféleképp is fotózták a talált tárgyakat, díszítő elemeket. A magukkal cipelt eszközök egyrészt képesek voltak normál fényképet készíteni vaku használatával; a másik üzemmódban viszont háromdimenziós modellt is tudtak készíteni, ha a bekapcsolt eszközzel megfelelő módon körbejárogatták azt. Szinte nem is nézték, hogy miről készítenek felvételeket. Viszonylag kevés volt az az idő, amit a bolygó felszínén el tudtak tölteni; viszont ha visszavitték a felvételeket a hajóra, ott már sokkal tovább nézegethették, vizsgálgathatták azokat. Nem volt elég nagy felbontása és pontossága ahhoz a felvételeknek, hogy minden apróságot láthassanak rajta; de az biztos volt, hogy a gép több részletet látott, mint amit ők maguk láttak a saját szemükkel a porral teli levegőben. Ilyen értelemben jobb is volt, hogy ahányan voltak, annyi irányba széledtek szét; ugyanakkor egy-egy felfedezésnél az emberi kíváncsiság újra összeterelte őket egy közös pontba.
Éppen külön-külön termekben dolgoztak, amikor felfedezett valamit, ami elsőre csak egy sötét lyuknak tűnt, azonban jobban megnézve igen sokáig folytatódott.
bükkök gót ívén lángoló monstrancia a felkelő nap
Vigyázz! A háló szálai fonódnak már tovább, nem nyugszik el sosem, aki használni kész honát,
csak maszkot ölt, biztos mosolyt, és sima szóra vált, tudja, legyőz, ha körbefolyt, – ez mindig eltalált;
Rubi, 2024. július 8., 21h Dimával telefonszámot cserélünk, megöleljük egymást. Késve érkeztünk a Keletibe, rohan a csatlakozáshoz, Beregsurány négy óra busszal. Andristól jön üzenet, mégis Lilu vár a parkolóban. Bodzás limonádét kortyolok, rágcsálom az apró jégdarabokat. Örülök, hogy ezt a keményfedelű bőröndöt választottam, nem először használom kispadként összekuszálódott életemben. Néhány méterre tőlem taxisok dohányoznak csapatba verődve, káromkodva szedik ízekre a ’rendszert’.
Ha ezt bárkinek elmondjátok, nekem végem van, figyelmeztetett bennünket osztályfőnökünk, Ibi néni. Igaza volt. Dübörgött-dúlt a szocializmus, mindössze két év telt el az 1963-as amnesztia óta, és jónéhány ’56-os politikai fogoly ült még börtönben azok közül, akiket a megtorlás lázában elmulasztottak felakasztani. Hetedikbe jártunk. Csak negyedszázaddal később tudtuk meg, mi zajlott a tantestületben a színfalak mögött; egyik tanárunk, Sándor bácsi rendszeresen feljelentette a kollégáit. Ibi néni szerint korábban magas rangú pártfunkcionárius volt, és már akkor félelmet keltett, amikor munkára jelentkezett az iskolában. Nem is merték tőle elkérni a végzettségét igazoló dokumentumokat. Így aztán csak évek múlva derült ki, hogy a dokumentumok nem is léteznek. Mivel kirúgni sem merték a dolgozó nép e barátját, lefokozták politechnika tanárrá. az is amit nem mondasz ki
Barátság az, ha a Joci nekem adja az uzsonnája felét, pedig ő is éhes, és én meg nem fogadom el, pedig én is éhes vagyok.
Felsírni, jaj, de kéne újra!
Hátha jobbak leszünk, és végre
szeretni fognak bennünket is,
és kerül majd hús is ebédre.
Körbenézett, szemügyre véve a távoli romokat, és a kezét a derekára téve a következőt merte kérdezni: – Itt vajon mi történt? – Itt? – kérdezett vissza az ezredes a sisakjába szerelt rádión keresztül. – Ezen a bolygón. Mitől válhatott kihalttá? – Ezt most tényleg kérdezi, vagy csak beszélgetést szeretne kezdeményezni?
A vers hol játék, hol mese, felhőkbe foszló semmi se’, kiáltás, feszkó legbelül, egy kék madár, ahogy repül, klaviatúrán vak sorok, lélek, ahogy épp háborog, szerelem; feldob vagy fáj nagyon, aranyló könnycsepp, kis vagyon, csobogó víz egy híd alatt, fotó, öröklött pillanat, illat, ahogy Proust írta meg,
kérdezed miért csaltalak meg a sínmenti távhővezeték csak és kizárólag derékszögben kanyarodik fejtegeted miért csaltál meg az egyes terminál rég leomló épületének második szintjén az ablakból valaki néz miért futjuk ezeket a köröket újra meg újra a vonat fékez nincs megálló mégis szeretlek
A déli háború idejét farakások követték. Megnőttek, ágakat növesztettek, összebújtak. A partvonalak tudományos munkálatok, mondtam. Lelkesedéssel a felhőket szövi. Csendesen, csak a szívét kell masszírozni. Kipiszkálni a képeket a fa odvából, villogni az éjszakában. Ölni, mígnem mesemondóvá szelídül a gyilkos. Kifordítani fekete ruhát, szoknyát. ((t)ettek.) A hóhért mesemondóvá alakították. (Egyre beljebb.) Nem adjuk ezt a keskeny kis országot. Kulcs a levesben és a sztratoszférában.
Bagoly Kálmán kiabálásra ébredt. Kissé bizonytalan, fejhangú kiáltozásra a szomszéd lakása felől. – Leugro..óm! Halljátok, majd adok én nektek, leugrom innen, és kész! Bagoly megdörgölte a szemeit, belebújt kopottas papucsába, és kisétált az erkélyre. Szomszédja, Vecsey Dezső saját erkélyének korlátján ült lovaglóülésben, csíkos pizsama felsője félig kigombolva, haja fésületlen, arcán hetes borosta. – Jó reggelt! – szólította meg Bagoly.
Borsószemek hulltak az égből, valami fenti főzet. Sziklák voltak azok a könnyek, amit emléknek ejtett a Tavasz, hálóingben bújva ki a Tejút gyűrűjéből Április elsején.
Lehajtott fejjel, dacosan strázsált a köd, belepte a bokrok hegyét – lejjebb nem ereszkedett feljebb se.
REGEIDÉZŐ
Ül Prométheusz; embernyi seb lüktet a sziklás magányból
Sebei lassan bennem fájnak szárnya nő az örök vágynak
Kín-enyhítő szél maradni eleven szív a szíve lenni.
„..szeret, nem szeret..”
nem szedi szét, nem is rakja össze.
simogatna, de nincsen más csak ökle.
ha tartana, ha hajlana hozzám: magamból megránt s magába lök le.
Szerelem, Te drága! — tavasz jégvirága szállna s bóbita pihéje dőf le.
„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, / Zöld ág virított a föld ormain” – szavalom magamban Vörösmarty örökbecsű sorait, miközben kihurcolkodom az udvarra. Végre, végre! Boldog sóhajjal nézek körül. Az átható tekintetű Feketedög két méterre hever a napozóágytól, lustán csap egyet-egyet tekergőző farkával a levegőbe, de ezzel nem valami macskanőt hoz lázba, hanem őrületbe kergeti a nemrég hazatért rozsdafarkú pár hímjét. A kis fekete tollú hisztérikusan csattog, meg-megpördül az ághegyen. Mellettem bodobács küszködik, nem tudja eldönteni, bebújjon-e a száraz falevél alá vagy felmásszon a sóska levelére. Míg lecsekkolom, hogy a fölöttem elzúgó gyönyörű gép egy Boeing 777-es és Isztambulból tart Chicago városába, addig a vörös kabátos bogár eltűnik. Jönnek helyette a muslincák. Nem tudom, mit ehetnek, de a szememből akarnak inni. Újabb fortyogás: Moszkva-Isztambul járat pont a fejem fölött. Alatta mozdulatlan szárnyakkal karvaly vitorlázik a gyülekező felhők felé.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
