VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Egy hékédi kamaszfiú, míg a nyájat őrizte, nádsípokat faragott. Ahogy teltek az évek, nagy gyakorlata lett benne, egy síp azonban különösen jól sikerült. Faragott másikat is, nem egyet, de játszani már csak azon volt hajlandó, annyira szép volt a hangja. A falubeli lányok, asszonyok ki-kijártak a pusztára, és epekedve hallgatták. Hamar híre ment, és a báró szolgája is elújságolta a bárónak, hogy a hékédi juhász sípja milyen angyali hangon szól. A báró, mikor vendégségben volt az ispánnál, elmesélte, hogy a hékédi juhász sípja olyan szépen muzsikál, hogy az angyalok is azt figyelik odafenn. És amikor az ispán a királynál járt, elmondta neki, hogy él Hékéden egy juhász, akinek olyan sípja van, ha azon játszani kezd, táncra perdülnek az angyalok is.
ám (Megkérdőjelezhetetlenek.) Én vagyok, valamilyen mértékben megerősített kő, fátyolos szél, massza. Alámerülések és vetítővásznak, ez volt a könnyű módja annak, hogy a dolog. (…) Józsikám és Kata bebújtak a csőbe. Egymásra csavarták a kezüket, és merész dolgokról dünnyögtek. A szemhéjukat felhúzták és egymásba haraptak. Megtehették, kövessétek őket, mondták, nem vagyok kiválasztott. Fejjel lefelé motoznak az ingerek a testen. (Én, te, ő.) Ez egy polgári világ. Névsor a filmen, alárendeltetett. (Terhelés.) Egy vadászgörény meghallja a vezényszót, int. Ellöklek és meghalsz, mert ingatag vagy, lóghatsz fejjel lefelé. Kata ráül Józsikám bácsi fejére, és jóslatokba bocsátkozik. Van benyomása, kereskedik, intézkedik. Feltépte Kata testén a vírusokat. Valami ebben a korszakban, szájtátós igenek és gének. Lebegnek a korábban elhelyezett dolgok. Előjön, visszavonultan él. (Lárvák.) Kezd beleavatkozni.
Miként jön be a torkunkba a szó? Mi előtt kimondjuk, megszületik. A szívben dől el, ki vétkezik. Nem a hangszál, hanem a lélegzet mozgat. Ahonnan a hang jön, ott parancsol megálljt A nyelv az éhes vírusoknak. Bár sok beszéd van, a szavak el nem fogynak.
Ott ült a padon, s az öregeket nézte. Sakkoztak. Valamennyi nyugdíjas és sakkrajongó volt. Forgách nyúlánk, szemüveges férfi s ugyancsak sakkrajongó. De már évek óta nem ült tábla elé. Mint pártaktivista örökösen lótott-futott, szervezett itt egy előadást, ott egy gyűlést. Pedig valaha egész másként indult: előbb muzsikus, aztán színész szeretett volna lenni. Végül beérte egy marxista oklevéllel. Ez szerzett neki kenyeret, tekintélyt, s tán még ma is ennek árnyékában nyüzsög, ha a történelem kereke át nem gördül rajta. – Sakk-matt! A tatárbajszú játékos leforrázva állt föl. – Még nem, gyógyszerész úr. – Nocsak! – mosolygott gúnyosan a tatárbajszú partnere: ő volt a bajnok a nyugdíjasok között. – Hát maga sakkozni is tud, Forgách? – Megengedi? – cserélt helyet a férfi a levitézlett öreggel, pár pillanatig koncentrált, és két perc múlva győzött.
B. Tóth Klári: Somkeréki harangszó
Misszió
elhozni a rég elfeledett örömöt hirdetni újra hitet
Lesznek még titkok, lesznek hajnalok szirmokba zárva, harmatcseppeken, vagy nem lesznek, és lassan megfagyok, körém dermed a véges végtelen.
Lesznek még álmok, lesznek éjszakák illattól terhes csillagfény alatt, vagy nem lesznek, csak kínzó semmi rág amíg belőlem csonknyi csend marad,
retrográd
Annyiszor végignéztem már a hajnal császármetszését. Mint egy haldokló ikerpár, a Nap és a Hold küzdenek az életben maradásért.
Én fű vagyok. Épp kaszálnak. Megfagynak rajtam a léptek. Fölöttem madarak szállnak, mint eltörött ujjak közül kipörgő pillangókések.
Nyár volt, és Teréza nővérrel már régebben is, vagy két nyárral azelőtt kimentünk néha a drótkerítésen túlra, kirándulni. Minden változásnak örültünk, még a rossznak is, csak változás legyen. Az volt a fontos, hogy kiszabaduljunk abból a szobából, amelyiknek évek óta a falait nézzük. Tizenhárom éve, hogy… sehol sem vagyunk. Nem létezünk. Tizenhárom év. Tizenhárom év. Majdnem ötezer nap. És ötezer éjszaka, ötezer ébredés és reménykedés. Az a gyerek, aki tizenhárom évvel ezelőtt született, már a hatodik osztályba jár. Tizenhárom éve folyik a háború Boszniában. Drága Istenem, maradt ott valaki életben tizenhárom év alatt? Maradt-e ott kő kövön? Ennyi év után a kerítésen kívül lenni, élmény volt mindannyiunk számára, még Teréza nővérnek is. Köszönet neki, hogy kiharcolta nekünk ezt a kirándulást. Én kezdtem el elsőnek készülődni, és nagyon vártam a kiruccanást, mert tudtam, hogy majd gyógyfüveket szedhetek a mezőn. Szükségünk lesz rájuk, teának. Nem mondom, hogy itt nem kaptunk teát. Kaptunk, de látom én a különbséget. Az én füveimből igazi teát lehet főzni. Mert gyógyhatásúek. Balzsamok.
ROSSZ ÁLOM
Rosszul, morcosan ébredtem…
Álmomban azt láttam, hogy egy nagy meleg ágyban, vastag takaró alatt, meztelen, kucorogva, fekszem, rád várva és hallgatom hogy’ szöszölsz. Elektromos fogkefe zizegés, ilyen-olyan üvegcse koppanások a piperepolcon, ahogy szoktad, a smink, a hajazás, pisilés zajok, aztán…
Aztán, aki bejön már nem is te vagy. Egy a szőrök mögül alig kilátszó, szakállas ember, torzonborz haj, földig érő, nehéz szőrmekabát. Az ágy szélére fekszik, háttal nekem, hozzám se érve, aztán… nemsokára fel is kel, kimegy… én meg ott maradtam öleletlenül… nélküled, öletlen, öleletlen.
Én nem tudom, kinek mi az érték, és mit vesztett el az elmúlt évek folyamán, de hallom, ahogy egy kandúr nyivákol, jajong az éjszakában, elveszett babahangon hívogatja magához a nőstényeket, s én cinkosan, akarva- akaratlan elmosolyodom. De hát mit tegyek – szabadkozom magamban –, szaporodáspárti vagyok, szerelempárti és gyerekpárti, s eszembe se jut már, hogy szégyelljem magam ezért a szabadkozásért, és elgondolkozzak azon, hogy mi történhetett „közben”, hisz’ én még szerelmes lehettem, és szülhettem gyereket mindenféle pártiság nélkül is. Tudatában vagyok-e annak, miért mentegetőzöm? Nem akarom megsérteni a homoszexuálisokat és a szingliket? Azokat, akiknek nem lehet gyereke és azokat, akik nem akarnak gyereket? Vagy előbb-utóbb nálunk is fogadhat örökbe homoszexuális pár utódot, és a szingli attól még szingli marad, ha mégis „bevállal” egy gyerekecskét? És nem fog egyik életfelfogású csoport se megértődni, hogy együtt emlegetem őket? És hogy van, hogy miközben megteremtettük a tabutlanságot, mint értéket, folyton falakba ütközünk, a mások sértődékenységének (tabujának?) falaiba? Hisz valaha tabu volt a házasság, a házasságban eltöltött idő. Aki ezelőtt 10-15 évvel kötött házasságot, nem nagyon törődött tulajdonjogokkal és előszerződésekkel, hogy mi, kinek a nevén van, ki mire jogosult, mert akkoriban a tartós együttéléseket nem a jog, vagy nem csak az írott szabály védte, hanem sokkal inkább az íratlan, a megegyezés. Egyszerűen, csak úgy: nem volt szép jogilag hófehéren és önfeledten kisemmizni a másikat. Aki viszont most számol fel tartós kapcsolatot, az csak a paragrafusokra támaszkodhat. A másik, a volt házas- vagy élettárs nem fél attól, hogy mit szólnak a barátai, rokonai, munkatársai, nem fél attól, hogy megvetik és kiközösítik azok, akikhez tartozik, akiket szeret. Mert nem érték nagyon tartozni bárhová, nem érték elköteleződni, sokkal inkább érték az olyan, többnyire azonos nemű csoport, ahol a határtalan önzés, a másik nem leértékelése, jogos (?) gyűlölete. a Holt Költők megvillantják a Holdat
Általában a realitások talaján állok, de ha meggörbül a világ gyémánttengelye*, akkor nagyon vad vágyaim tudnak lenni. Nem árulom el mindet, bizonyára nem értek rá reggelig. Legyen mondjuk három, ha már kívánság. Gyerekkoromban azért akartam milliomos lenni, mert egy medvét szerettem volna. Busafejű, bumfordi mackót, mint az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, csak nem rajzoltat, hanem igazit. Persze nem sárga fogú, bűzös leheletű, csimbókos bundájú jószágot, hanem olyat, amelyik pihipuha szőrű és mézillatú a szája. Aki ölel, de nem marcangol. Ó, centire láttam magam előtt, hol lehetne a szőrében a forgó. Bizonyára azért nem lettem soha milliomos, mert az a medve nem született még a földre, akit én elkívántam volna magamnak.
a hosszú hajú felém nyújtózik. ezt te okoztad, mondja. villát és kést szurkál, a szemed láttára, a győzelem ellenére. változó szóval igyekszünk játszani. (Hagyod, hogy ellökjenek, görnyedve a kijárat felett.) ajánlatos felvenni a fegyvert, jön, folyik ömlik, léggömbről szól a táj. (Az áldozatot temetni kell.) egy-egy kérdés összekulcsolt kézzel, otthonosan. falra erősített kelmék lógnak így. meg vallásos iratok, nyersselymek, a természet tanítja. tekintélyesnek lenni a zűrzavarban. a törvényben annyi a betű, keselyűk várnak, azt érzed, hogy a lábad szilárd talajra lép. mindez szépen hangzik, meg kíméletlenül. szénatomnyi történelem.
A szárazság egy szavak nélküli táj. A szavak az égből hullnak. Meg kell mosni bennük a dolgokat. Különben semmi élet nem volna.
A szavak itatják meg a földet. Teszik elevenné a világot. Befolynak minden résbe, üregbe.
Majd beírják őket egy füzetbe.
Délután két óra volt. Lajos megunta az olvasást. Feltett a gázra egy kis teát. Mostanában nehezen ment neki az írás… Tudat alatt talán belefáradt. Pedig nagyon szerette az irodalmat. A szerelme volt. Miután kész lett a tea, szürcsölgetni kezdte. Agglegény életet élt. De el volt a maga világával… Szomszédjai kótyagos embernek ismerték meg és annak is tartották. Lajos nem szerette egy szomszédját sem… Nem az ő embertípusuk voltak. Csak egy öregasszony volt az, akivel néha beszélgetett, méghozzá Gabi néni… Ő már nyolcvan éves volt. Vele szót tudott érteni Lajos. S igazság szerint Gabi nénit sem szerette a többi lakó… Gabi néni szerette az irodalmat s Lajos írásait is… Lajos néha átment hozzá. Gabi mindig teával kínálta mert tudta, hogy Lajos azt szereti… De a kávéról sem feledkezett meg. Lajos a kávéért nem volt annyira oda… Idegesítő fekete lének tartotta. Ő neki magát mindig inkább nyugtatni kellett. A tea erre szuper módszer volt. Sokat beszélgettek Shakespeare-ről. Azt Gabi néni nagyon szerette… Lajos azonban nem tudott drámát írni. De Gabi a novelláit nagyon szerette. Olyan olvasmányosak voltak… Sokszor folyóiratokat hozott át a másodikról a negyedikre. Lajos némelyiket örökbe is adta. Gabi néni esténként azokat olvasgatta az ágyában.
Békétlen préri
Hányszor fogsz még elszökni önnön szívedtől te csapzott, viharvert musztáng? Hányszor fog még lelkiismereteden végigvonulni a harapós, zabolátlan erdőtűzláng? Hányszor fogsz még patáddal rúgni éppen azokba, akik a legkedvesebbek neked? Meddig kell még, hogy nekik is fájjon, hogy a létet karámodban napról napra mennyire szenveded...?
dimitrisvetsikas1969 képe a pixabayen
VALAMIKOR
Valamikor a tengerhez akartam hasonlítani, ringatni, megrakott hajókat, szörfözők örömére emelni hegyekre emlékeztető óriás hullámokat, miközben játszottam a partot nyaldosó kékkel, lagymatag állóvíz maradtam null kilométeres Yamaháján a bukósisakos sztrádarendőr mosolyogva csak azt kéri, amikor patyolat kesztyűjével leint minket, nyissam meg az első ajtót, mosolyogva, hogy lefotózhassa a két vidám személyt, a félsüket költőt és a félvak festőművészt, ezt úgysem hiszi el neki senki az őrsön: hogyan is gurul kétszáz év az M7-esen.
a sárkány lejjebb ereszkedett. eleséget keresett. a felhő mindenhová követte, hiszen napközben azon szokott aludni. még talált egy félig sült combot, bár nyerset szeretett volna enni. nem talált sehol eleveneket, ez volt az egyetlen maradvány, a falon megpillantott egy árnyékot, de nem tudta lefejteni.
ifjúsága vidáman telt egy erdőszélen. éjszaka nyugodtan begyalogolhatott a fák közé, a szárnyait nappal kellett használni, mert folyton megzavarták. ritkán éhezett meg nappal, veszélyes volt olyankor vadászni.
puskás emberek akkor is jártak, a hátukon vitték ki a dögöt, amit elejtettek. ezek a puskás lények valahogy nem voltak veszélyesek, egyszerűen zöldre váltott és a pikkelyeit leveleknek nézték.
Máté 26, 23
Miről ismerszik fel az áruló? Hogy egyszerre márt a tálba a Mesterrel. A gonosz kiszemelt áldozata szinkron-cselekedik a megtestesült Jóval. Azt hittük, hogy az idejéből és helyéből, ott és akkor kizökkentett, megtévelyített Júdás épp ellenkezőleg cselekszik Jézussal, de nem, azonosan. Ez az antikrisztusi mechanizmus: az ellen-tökéletes, az ál-isteni. Így hát a rossz színből lekopírozza a jót. Antikrisztus Tanított. Fölvette töviskoronáját. Oda tartotta a másik arcát is. Tűrte, hogy megostorozzák.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|