VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Laczkó Mária: Rizikó
Rizikó Ha ezt bárkinek elmondjátok, nekem végem van, figyelmeztetett bennünket osztályfőnökünk, Ibi néni. Igaza volt. Dübörgött-dúlt a szocializmus, mindössze két év telt el az 1963-as amnesztia óta, és jónéhány ’56-os politikai fogoly ült még börtönben azok közül, akiket a megtorlás lázában elmulasztottak felakasztani. Hetedikbe jártunk. Csak negyedszázaddal később tudtuk meg, mi zajlott a tantestületben a színfalak mögött; egyik tanárunk, Sándor bácsi rendszeresen feljelentette a kollégáit. Ibi néni szerint korábban magas rangú pártfunkcionárius volt, és már akkor félelmet keltett, amikor munkára jelentkezett az iskolában. Nem is merték tőle elkérni a végzettségét igazoló dokumentumokat. Így aztán csak évek múlva derült ki, hogy a dokumentumok nem is léteznek. Mivel kirúgni sem merték a dolgozó nép e barátját, lefokozták politechnika tanárrá. Néha helyettesített nálunk. Ilyenkor történeteket adott elő, végtelenül színesen. Igen kellemes orgánuma volt, úgy játszott rajta, mint egy hangszeren. Negyvenöt percen át hallgattuk lélegzetvisszafojtva izgalmas históriáit, és a kicsengetés mély elkeseredésbe taszított minket. Ám a legközelebbi alkalommal hiába könyörögtünk a folytatásért, Sándor bácsi inkább új történetbe kezdett, amelyet szintén nem fejezett be soha. Jó darabig azt hittem, hogy ezt gonoszságból teszi. Egy ízben azonban az Akli Miklósba fogott bele, és nem sokkal később kezembe került a regény. Legnagyobb meglepetésemre egészen másról szólt, mint amit az órán hallottunk. Sándor bácsi többhetente vagy többhavonta helyettesített nálunk, és minden bizonnyal elfelejtette, mit hadovált össze előzőleg. Ha valaki rendre nagyszerű történetekkel szórakoztatja a diákokat, aztán képtelen befejezni, amit elkezdett, és fel sem tűnik neki, mekkora csalódást okoz, az enyhén szólva buggyant. Persze erre már csak utólag, felnőtt fejjel ébredtem rá. És vajon miért adta éppen az Akli Miklós címet annak a bizonyos elbeszélésnek? A hibbantság okát nem sikerült megfejtenem. Sándor bácsi génjeiből vagy pártfunkcionárius múltjából adódhatott, esetleg a kettő társulásából. Valószínűleg nem a legszerencsésebb kombináció, ha valaki egyszerre flúgos és pártfunkcionárius. A politechnika szakkört Sándor bácsi vezette, a biológiát pedig Ibi néni. Ez utóbbi kertészkedést jelentett. Azonban senki sem járhatott egyszerre két foglalkozásra, így aztán válaszút elé kerültünk. Sándor bácsi nemes egyszerűséggel tudatta velünk, hogy aki hozzá jelentkezik, az ötöst kap politechnikából. Az osztály nagy része rútul elfordult Ibi nénitől, és ő értetlenül állt az események előtt. Amikor felvilágosítottuk, miről van szó, szomorúan csóválta a fejét: – Hát arra tanítanak titeket, hogy érdekből cselekedjetek? Ilyen drága, naiv lélek volt. Sem azelőtt, sem azután nem találkoztam hozzá hasonló pedagógussal. Viszont találkoztam olyanokkal, akik nem tudtak fegyelmezni, sőt olyanokkal is, akik egyáltalán nem tudtak fegyelmezni. Általánosban két ilyen tanárnőnk is akadt. Az óráik többnyire káoszba fulladtak. A fiúk elhivatottan rosszalkodtak, a komisz Gém Laci a szekrényből ugrált ki, úgy rémítgette őket, az osztály pedig jót röhögött rajtuk, helyes érzékkel. Tehetetlenül figyeltem vergődésüket. Osztályfőnökünk nem nézhette tovább tétlenül, mit művelünk, és előadta újfajta fegyelmezési módszerét, amelyre valószínűleg nem volt még példa a pedagógia történetében; ezen a bizonyos két órán minden egyes megszólalásunkért 50 fillért kell fizetnünk. A leghátul ülők pedig strigulázzák, ki hányszor beszél. Akkoriban 50 fillér sok pénzt jelentett egy kisdiáknak. – Ha ezt bárkinek elmondjátok, nekem végem van – figyelmeztetett bennünket Ibi néni. Jóval később jöttem csak rá, mekkora kockázatot vállalt ezzel 1965-ben, egy Sándor bácsival fűszerezett tantestületben. Nem véletlenül kérte, hogy tartsuk titokban a megállapodásunkat. Mindenesetre bevált a módszere. És mi – negyvenvalahányan, Ratkó gyerekek –, soha, de soha nem árultuk el őt senkinek. Egészen mostanáig…
Megjelent: 2026-04-14 20:00:00
|
