Boldogh Dezső: A mester
A mester
Újra az esti gimi, és a padokban a felnőttek, mint
te is épp most. Várjátok a tanárnőt, helyette betántorog egy
részeg, hajléktalan kinézetű alak, már ott ül a tábla előtt,
obszcén viccein leginkább ő kacarászik. A zöld fatáblán rajz,
talán tiéd, művészies, koordináta-rendszerszerű hálózat sokaságok.
Megjön az asszony, fodrásznál volt, frizurája új, vöröses.
Felismered a részeget, ő a mester, nem tudhattad, felesége
pont a tanárnő. Forogni kezd a krétapor-ábra, kozmikus tér
most benne a lépték, csillagködök, galaxisok tünedeznek elő...
„Figyeljék meg dinamikáját! Az ős-szanszkritok tudománya,
tízezer éve... magasan fejlett nép... mind avatott... írásuk
rejtjelezett csillagkép-struktúra...!” – harsog a mester,
miközben szebbé vált pedagógusnőd mögötted osztálytársaddal
fecserész. Kérnéd, csendesebben, ha lehet, de mosolyogva
csak fölfelé mutogatnak...: Elágazó cső-rengeteg, s hálók a
mennyezet helyén, akár egy sportcsarnokban... Fordulsz vissza,
meglepetésedre az ábra sehol, helyette ismeretlen,
új hieroglifa-rajzolatok alakultak. „Az ős-oszk kultúra üzen...
visszafelé olvasva másképp-ugyanaz... csillagkép-avatottak ..!”
Az asszony dúdolni kezd, majd kiereszti a hangját, meggyőző,
nem is csoda, civilben dzsessz énekesnő... Végre tapasztalhatjátok:
a mester szíve sincs kőből, füle botja fából... – az ének dallamára
rajzol is már, színezgeti a kis vörös kottafejeket.
Megjelent: 2025-03-07 20:00:00
 |
|
Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
