VideóMénes Attila videója Keresés a honlapon: |
Csengődi Péter: Nászajándék – 6. fejezet: Eligazítás
Nászajándék
6. Fejezet: Eligazítás
Ahogy kilépett a tárgyalóterem ajtaján, az egyik sarokban az ezredes a falnak támaszkodva várt rá, kezében egy vaskos méretű, nyomtatott lapokból és tájékoztató füzetekből álló köteggel. – Nem akadtunk el ám semmivel. – Tessék? – kérdezett vissza. Nem annyira arról volt szó, hogy nem értette a szavakat, hanem inkább hogy nem tudta mihez kötni őket. De persze valahol belül tudta, hogy az ezredes szándékosan mondott egyszerre túl keveset, hogy felkeltse az érdeklődését. Régi retorikai stratégia. – Az űrhajó készen áll, és minden vágya, hogy maga is a fedélzetén legyen, amikor elindul. – Az űrhajó egy tárgy, nincsenek vágyai. – Majd meglátja. – Űrhajós legénységnek szánnak? Honnan tudják, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e? Nem voltam orvosi vizsgálaton. Egyetlen zéró-gravitációs tréningen nem vettem részt… – Tegyük fel, hogy egy égő épületből csak úgy menekülhetne meg, ha bele kellene ugrania egy tóba? Akkor is ilyeneken gondolkodna? “Nem voltam orvosi vizsgálaton. Sosem vettem úszóleckéket. Tíz perce ettem egy szendvicset. Nem tudom, hogy elég alacsony-e a víz szennyezettsége.” – gúnyolódott. – Ilyeneken agyalna, vagy ugrana? – Arra akar ezzel utalni, hogy vészhelyzet van? – Gazdasági értelemben, igen. – Közben a tiszt elindult az egyik irányba, remélve, hogy szó nélkül megérti, hogy sétálás közben is tudják folytatni a beszélgetést. – A kormány elsődleges célja, hogy minél előbb beteljesítsük a küldetést. Az intézmény elsődleges célja, hogy elindítsa a hajót, mielőtt a kormány elzárja az amúgy sem túl megbízhatóan működő pénzcsapot. Egy új korszakot meghatározó mérföldkő előtt állunk; az egészségügyi vizsgálat, a tényleges egészségi állapota, de még akár a túlélés is, minden másodlagossá vált. – Csak úgy, mint a takarítás – próbálta viszonozni a gúnyos mondatokat. – Pontosan. Magának mi az elsődleges célja? – Nem is tudom. Maguk rendeltek ide, de eddig még nem derült ki, hogy pontosan miért is. – Nem úgy értem, hogy ebben az öt percben. Mi az elsődleges célja az életben? Mi mozgatja, mi motiválja? – Egy sor a történelemkönyvben – mondta, érezhetően a hangján, hogy ezen a kérdésen már sokat gondolkodott, és ezt a választ már olyan sokszor elmondta magáról, hogy már-már kötelességének érezte tartania magát hozzá. – Hogy mondja? – Azt szeretném, hogy legyen egy sor rólam a tankönyvekben. – Ez a beszéd! – kiáltotta az ezredes lelkesítően, miközben az írott anyagot a kezébe nyomta. Meglepően nehéz volt, ezért egy pillanatra el is vesztette az egyensúlyát. – Persze először a szokásos 50-70 év titkosítás jön, de utána biztosan így lesz. Persze a “könyv” része csak addig, amíg papír alapú könyvek még létezni fognak. Ezt tanulja meg még ma éjszaka! – Éjszaka?? Az egészet?! – Képes rá, nem? – Igen, de a fogadás… A vacsora… – Oda ne jöjjön! – Nem lenne udvariatlanság? – kérdezte, de az ezredes tekintetéből levonta a következtetést, hogy ezt át kellene fogalmaznia. – Ez a díszvacsora igen jónak hangzott, már nagyon beleéltem magam. – Elsődleges célok, elsődleges célok! A maga életében ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom, amire olyan rövid ideje van felkészülni, hogy a világon másnak talán esélye sem lenne rá. Vacsorázni tud a küldetés után is, amennyiszer csak szeretne. – És az eligazítás? A tiszt megállt közvetlenül előtte, hogy neki is hirtelen meg kelljen torpannia. Mélyen a szemébe nézett. Ez nem megjátszott szigorúság volt, ennek érezte a súlyát. Azok a szemek úgy néztek az ő szemébe, hogy szomatikusan tűszúrásokat érzett a koponyája hátsó falán. – Holnap reggel nyolckor indulunk. Vége az eligazításnak. Egy kicsit még várt, hátha ez csak valami vicc, vagy az új ember ugratása; de ahogy teltek a másodpercek, az ezredes tekintete csak egyre komorabb és komorabb lett. Mikor már végleg úgy érezte, hogy nem fog pozitívabb választ kapni, sőt, a beszélgetésnek érezhetően vége lett, megfordult, hogy ne is lássa tovább a tiszt becsmérlő arckifejezését, és a szobája felé vette az irányt.
Visszavonult hát az eléggé lehangoló szobájába, ahol joggal bízhatott abban, hogy a környezettől az agya egyből az információ-rengetegbe menekül. Miközben lapozgatta a kapott anyagot, a gondolatai igencsak széles spektrumon pattogtak. Az egyik pillanatban még a tárgyalóteremben elhangzottak lebegtek a fejében, a következőben kiscicák játszottak fonalgombolyagokkal. Arra is gondolt, hogy vajon a fonalgombolyag valóban egy gyakori játékszer a macskáknál, vagy csak valami sztereotípia? Ezután megállapította, hogy képes az elkalandozás kellős közepén is elkalandozni. Olyan hirtelen alakultak a dolgok, hogy eddig még idegesnek lenni sem volt ideje. Olyan hipotézist is megfogalmazott magában, hogy ha az ember eleget tanul, és eleget dolgozik, akkor esélye van kivívni egy olyan pozíciót, ahol még többet tanulhat, és még többet dolgozhat. Lett egy jó szakmája, jó fizetése, és kitartó munkával eljutott oda, hogy egész könyveket kell egy éjszaka alatt megtanulnia. Mégiscsak volt valami az egyetemen, ami a való életre készítette fel. Az tájékoztató anyag igencsak hiányos volt. Mintha tíz különböző ember sietett volna összehordani mindent, ami abban a pillanatban az eszébe jut; átfedésből és fekete foltokból is volt rendesen. Az egyik fejezetben egy olyan kallantyú működését vizsgálták meg több különböző szemszögből, amit szerinte akkor sem lenne hasznos tudnivaló, ha ötszáz évre ragadna az űrhajón; de olyan vitális információk viszont kimaradtak, hogy merre veszik az irányt, mit fognak ott elvégezni, és hogyan terveznek visszatérni. Óhatatlanul is elkezdte elképzelni, hogy milyen lehet a hajó, hogyan szerelhetik össze, hogyan fognak egyáltalán a gépre felszállni; aztán próbálta elhessegetni ezeket a képzelgéseket, hiszen tudta jól, semmi nem olyan lesz, mint ahogy most önkéntelenül megjelenik előtte. Próbált nyugodt maradni, hogy haladhasson a tanulnivalókkal; de azért érezte minden apró porcikájában, hogy a stressz szétterjed az egész testében. Azután, hogy a képzelete színes képei megvívták a vérremenő csatát a gyenge minőségű fénymásoló által nyomtatott, alig kivehető képekkel, és a szöveggel, ami semmilyen szempontból nem íródott olyan szemlélettel, hogy fenntartsa az érdeklődését; végül eljutott arra a pontra, hogy a többszöri átolvasás elég magabiztosságot adjon ahhoz, hogy a tájékoztató anyagot félretegye. Bár az is igaz volt, hogy időközben reggel lett, és indulnia kellett a következő, megbeszélt időpontra.
Megjelent: 2025-03-10 20:00:00
|
