VideóA PécsTV műsora. Keresés a honlapon: |
Csengődi Péter: Nászajándék – 11. fejezet: Felhőtlen éjszaka
Nászajándék
11. Fejezet: Felhőtlen éjszaka
Nem tudott aludni. Nem mondhatta, hogy kényelmetlen az ágy, mert húsz centiméterrel felette lebegett. Az övé volt az egyetlen szoba, ahol elromlott a gravitáció-generátor; annak ellenére, hogy korábban úgy gondolta, még ha lehetséges is lenne ilyen szerkezet előállítása, kizárt dolog, hogy olyan meghibásodása lehetnek a szerkezetnek, ahol a hibajelenség egyedül az ő szobájára korlátozódjon. Az ezredes azonban azt mondta, jobb is így, mert addig is szokja a súlytalanságot, ami elmélyítette benne a szándékosság gyanúját. Kicsit azon is elgondolkodott, hogy vajon ha rendes ágyban, rendes gravitációval képes lenne-e aludni. Teljesen váratlan, az addigi életéhez képest szürreális helyzetbe került; és nem segített a nyugtalanságán, hogy fogalma sem volt, az elkövetkezendő napok mit fognak hozni. Felkelt, vagyis pontosabban elforgatta a testét 90 fokkal, rendes ruhát húzott, és elindult egy kis éjszakai sétára. A folyosó éjjel-nappal teljesen ki volt világítva, ez persze a hálókban alvókat egyáltalán nem zavarta, mivel az ajtókon nem szűrödött át fény. Kiment a bázis külső körjáratába, ahol elsősorban munkaállomások üzemeltek, és nézegette, hol volt nyitva az ajtó; ezeknél igyekezett be-bekukucskálni, hátha lát valami érdekeset. Az egyik ilyen helyiségben a félig megépített gépek és az ahhoz használt eszközök között egy kis tévét látott, amin éppen valami sitcom sorozat ment. A széken egy addig nem látott fehérköpenyes ült, és sült tésztát majszolt. Közel ment az ajtóhoz, de nem mert bemenni. A fehérköpenyes az itt töltött, hosszú idő után a bázis minden apró neszét ismerte már, így gyorsan kiszúrta a lágy lépteket; hátranézett, és egy szál kilógó tésztacsíkkal a szájában köszönt: – Jó reggelt! Mi járatban? – Reggel?? Azt hittem, éjszaka van. – Áh, biztos az újonc – közben a hangja kicsit akadozott, ahogy egy szalvétával törölgette a száját. – Itt nincsenek igazából egységes napszakok, mindenkinek gyakorlatilag saját időzónája van. Csak láttam az álmos tekintetét, és azt hittem, most jött el magának a reggel. Én éppen ebédelek igazából. – Megkérdezhetem, micsodán dolgozik? Mármint úgy általában. Ha nem titkos. – Ismeri a Csillagközi szökevények című sorozatot? – Igen, nagyon szerettem gyerekkoromban. – Akkor biztosan emlékszik azokra a kis önjáró szerelőrobotokra, amik az űrhajót tartották karban. – Ó, igen... Mint például az 1812-es. – Így van. Na, ilyeneket próbálok kikísérletezni. – Ööö... Értem. De akkor ezek szerint egy filmből vett ötleten dolgozik? Már bocsánat, hogy ezt kérdezem, de nem zavaró, hogy nem egy eredeti ötletet próbál megvalósítani? A mérnök, miközben felé fordult, határozottan fektette karját a szék háttámlájára, mintha azt akarná sugallni, vagy megerősíteni, hogy most egy olyan pillanat fog következni, ami kioktatásnak számít. – A legtöbb eszköz és módszer, amivel a világon kísérleteznek, olyan, amit a sci-fi írók már évtizedekkel korábban kitaláltak. Terraformálás, teleport, időgép... Mind már megjelent ezer könyben és filmben; mégis, ha valakinek sikerülne egy ilyet megalkotnia, vajon csökkentené a dicsőségét az a tény, hogy a sci-fi írók már korábban megírták valami regényben?! – Dolgozik valaki az időgépen? – Na!... Azt hiszem... Ez viszont valóban titkos információ – mondta a mérnök, miközben visszafordult a kényelmes pozícióba. – Akár dolgozik rajta valaki, akár nem. De azért annyit hadd mondjak: Gondolná, hogy soha, senki a világon nem próbálta volna megfejteni az időutazás rejtelmeit? – Nem teljesen értem; ha nem dolgozna senki az időgépen, miért lenne titkos? – Ha az ellenség nem tudja, hogy pontosan min nem dolgozunk, akkor nehezebb behatárolnia, hogy micsodán dolgozunk egyébként. Különben jobb is, ha azt hiszik, hogy egy lehetetlen feladatra pazaroljuk az erőforrásainkat. Vagy ami mégjobb, hogy ha azt hiszik, hogy dolgozunk rajta, ők megpróbálnak megelőzni benne, és jól felsülnek vele. – Ön szerint lehetetlen feladat az időutazás? – Csak ha nem dolgozunk rajta. – Értem. Szóval ha már nem tudunk hatalmas technológiai fölényt szerezni, legalább zavarjuk össze a versenytársainkat! – élcelődött. A fehérköpenyes csak mosolyogva megrántotta vállát; de ezzel is igazából csak azt erősítette meg, hogy az itt dolgozókon nehezebb kiigazodni, mint egy átlagos, földi munkáson. – Megnézhetem közelebbről? – kérdezte az ujjával látványosan mutatva a félkész szerelőrobotra, ami a földön hevert. – Ha gondolja... Lekuporodott mellé, és nézegette, hogy milyen alkatrészek kerültek eddig bele. – Mit gondol, mikor lesz kész? – Jó kérdés. Egy hét. Egy év. Egy évtized. – Mitől függ? Már ha szabad kérdeznem... – Hú, hát sokmindentől – mondta, miközben végleg letette a tésztás dobozt az asztalra. – Egyelőre nem ezen a van a fő fókusz. Az emberek az esetek többségében mindent meg tudnak javítani maguk az űrhajón, és spórolni kell a hellyel és az erőforrásokkal. Egyszerűen nem éri meg ezekbe időt és munkát ölni. – Odafordult hozzá, mélyen a szemébe nézett, és sejtelmesen folytatta. – Tudja, nagyon sokszor az az érzésem, hogy csak azért dolgozom ezen a projekten, hogy valamivel elfoglaljanak. Mégis csak jobb, ha a kormányunk számára pazarlom a tehetségemet, mintha egy privát cégnél kamatoztatnám. Vagy ne adj’ Isten, egy másik ország kormányának.
Megjelent: 2025-05-29 20:00:00
|
