VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Fűkő Béla: BERETVÁS CSANÁD szobrászművész kiállításának megnyitó beszéde
BERETVÁS CSANÁD szobrászművész kiállításának megnyitó beszéde
A SZOBRÁSZ HÁLÓJA
„Akinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt. 13:9, 43)
A szobrász hálója összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók sugallatait és tanításait. Alkotása valójában egy energetikai jelenség, mely küldetésének megfelelően egy teljesebb valóság megismeréséhez vezet el bennünket. Párbeszéd matéria és ember között, ember és az őt körbeölelő univerzum között. Természetesen ezen párbeszéd nem csupán metafizikai síkon történik. Csanádhoz hasonló kőporosként úgy gondolom az alkotás folyamatában törvényszerűen lezajló vívódások, kalapács eldobások, oda-oda mondogatások, egy emberi hozzáállásnak a természetes megnyilvánulásai. A SZOBRÁSZNAK FÜLE VAN A HALLÁSRA, EZÉRT HALLJA. Fülünk van a hallásra, ezért halljuk azt is, amint harsányan nevetnek az égiek. Még ha tudjuk is, hogy mindezen mosolyognak odafenn, kikerülhetetlenül lejátsszuk földi szerepinket. Beszélgetünk, és mivel csak mi vagyunk részesei, éppen ezért, ezen vitáink talán a legszemélyesebbek. De ne feledjük, a befogadó hálója hasonlóképpen összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók árnyalt információinak adaptációját és tanításait. Ugyancsak személyes tevékenység az alkotások befogadása is. A meditációs gondolatcsemegék mással való megosztása pedig már sok esetben beavatás számba megy. Az intimitás netovábbja, mikor valaki veszi a bátorságot és a forrást adó kutat megosztja vélünk. Hamvas Béla személyes meditációs objektumai közül nem szégyellte bevallani, hogy számára az egyik legkedvesebb a már mindenki által ismert Willendorfi Vénusz. De mi végre, mi miatt ragaszkodhatunk egy kődarabhoz? Mi mindent tudhat egy lelet? Szemünk előtt a neolitikum termékenységet szimbolizáló öklömnyi anyácskája. Egy tárgyiasult pattintott kőkori IDEA, ha úgy tetszik egy szemünk előtt formává realizálódott ős energiabomba. Egy lelet, mely tudatalattink mélyére süllyedt tudásunkból sejtet valamit. Valamit, ami miatt nem akarunk megválni tőle. Akár el is hajíthatnánk, hiszen nem látszik túl okosnak. Nem okos és még csak nem is intelligens, legalábbis nem azon a szinten, mint korunk mobilhálózatára bármikor ráhangolódó „kütyünk”, ami valljuk be termékenységi szimbólumnak sohasem lesz nevezhető. Elől hátul lapos akár a zsíros deszka és bár a világhálóra bármikor rácsatlakozik, a sugallatok isteni energiahálójától igen csak messze áll. Szerintem a leletekhez való vonzódásunk a sejtéseinkben keresendő. Csanád alkotásaiban a fosszíliák valójában ős sejtések formai megnyilvánulásai, korántsem ősállatok, nővények, vagy bármiféle élő szervezetek megkövesedett lenyomatairól mesélnek. Szobrainak egy része ősi kultúrák rekvizitumaiból táplálkoznak, és az alkotó szellemi evolúciós fejlődéseinek állomásaira engednek számunkra betekintést. Gondolok itt a mészkőből kialakított Kis halászemlék c szobrának hálóval körbegöngyölt, mintegy felmagasztosított csónak Testére. A csónak test olyan szimbólum, amely jelen van az emberi élet stációiban, nem csak a születés pillanatában szolgál minket, hanem végig kísér kárásznyi életünk evolúciós fejlődésén. Van mikor az áldásos esőre szomjazva elfárad és „kiszikkad” (Kiszikkadt hajó c. szobor) az alkotó elme lélekhajója, szinte „szikessé” (Szikes csónak c. szobor) válik, és ha nem jő a várva várt szomjat oltó, és az azt követő mindent feloldó szivárvány, bizony még a legerősebbek hajója is „megfárad” (Fáradt hajó c. szobor). A spirituális ember formai metaforákká szelídült rekvizitumai célszerűek, erősek akár a hajónak teste, és egyúttal szép is. Az alkotó szíve pedig merész, akár a szenvedélyes tenger hulláma. A művész maga a szellem, aki látni véli a horizontot, ezért a benne rejlő tiszta forráshoz igazítja az útirányt, és nem engedi magát át jól csengő trendek szirénhangjainak. Koromnak társa tiszteletbe tartja a természetből nyert anyagoknak eredendő szépségét. Csanád szobrai az anyaghoz és a természethez való hűségéből nyerik SPIRITUÁLIS VITALITÁSUKAT. Az isteni testet magába foglaló bölcsőt lepelbe tekeri a keresztény hagyomány, de nem a szobrász. Az alkotó krisztusi kőhálóval öleli körbe égi halászatra megigézett rekvizitumait. Az alkotó személyes viszonyát a szobraival mi sem bizonyítja jobban, mint a funkción túlmutató szépség. A spirituális érzékenységgel megáldott szobrász hálójába sok minden beakad, összeszedi a hínárt, a halat, veszi és továbbítja a felsőbb dimenziók sugallatait és tanításait. Csanád munkái az evangéliumok letisztultságával, mindenfajta modorosságot mellőző archaizáló formáinak nemes egyszerűségével közösséggé képes kovácsolni mindazokat, akiknek „van füle a hallásra”. Tudom, hogy korunk művészetének holdudvarában, egy új teoretikus nemzedék vizuális kultúrájában már nem sikk, mondhatni nem ildomos evangéliumokról szót ejteni egy kiállítás alkalmával, de jelen esetben egyes munkák tematikai egysége, a matéria és az ősi technikák tisztasága úgy vélem indokolja létjogosultságukat. Jöjjetek, szól Máté! "Jöjjetek utánam és én emberhalászokká teszlek titeket. - Ők pedig azonnal ott hagyták a hálóikat, és követték őt." (Mt. 4.19-20). Kőporosként úgy vélem: a szobrászhalász az, aki szellemi snecikre vadászik mélységei felett, lélekhálóját pedig minduntalan a kollektív tudatalattijának tengerébe meríti. A belső tenger a világot, a hajó pedig a testet szimbolizálja. Az, hogy ezek a halászok a tengerbe vetik a hálójukat, azt jelenti, hogy lelki táplálékra halásznak, kivetve és alámerítve lelküket a világ mélyébe, hogy onnan kifogják a kincset. Kifogják és továbbadják azt. Fa halászemlék c. szobrának intim varázserejével, tapintásra sarkaló faktúrájával, tiszta formajátékával és íveihez simuló szelíd hálófonatával belső békénk megtalálására inspirál. Meditációra hív minket, titkaival invitál, szinte kihalássza az intuitív felismerésekre még éhes szemlélődőket. Funkción túlmutató szépségben gyönyörködő embertársaira vadászik Ő. Azokra, akiket még nem fertőzött meg teljesen a kommunikációdizájn vagy a médiadizájn alattomos vírusa. Csanád az Égi halászat c. szobrát érintve, érezve továbbra is Máté halászunk tengerbe vetett gyalomja jut az eszembe, mely mindenfélét összefogott Mindent, ami jó. Minden, ami jó, ott marad a hálóban; minden ami értéktelen kihullt belőle, vagy bele sem került. Az alkotó által megidézett energiák a mélységekből felkerülnek az égi hálóra. A kollektív tudatalatti tudás hálója valójában egy óriási energia szőttes. Szövése az oldás és a kötés varázstudománya. A szőttes kapui, négyzetes rácsainak csomópontjai felfog és megába integrál. Az égi háló a rajta lévő erőket oldja s köti. A háló csomópontjai olyan energiamagok, melyek biztosítják az egyenletes energiacserét. A szobrásznak csupán ki kell vetnie hálóját. Csanád Kis halászemlék c. szobránál felmerülhet a kérdés, hogy a kőháló valóban a kegyelemteljes ölelés emlékét szimbolizálja-e, és nem pedig a megkötöttség, rabság, elfojtás képzetét. A háló csomók megkötésének technikája, ami minden esetben a célszerűséget szolgálja akarva- akaratlanul mintát eredményez. A funkció elsődlegessége eredményezi a háló mintáját, mely keresztek és általuk bezárt négyszögek sorából szövődik. Pontosan ezen, két alapjel végett a mitológiában a halál, a rabság és az alvilág képzete társul jelentése mellé. Úgy vélem minden kedves szemlélődni vágyó barátunknak, kik a meditatív felismerésekbe vetett tapasztalataik végett vannak jelen, érdemes elgondolkodnia rajta, ölel-é, vagy szorít, mindaz mi körbe vesz. Biztos vagyok benne, érdekes felismeréseket tartogat a háló ölelte, szorította munkák üzenete. Misztikus kaland közösségben átélni a tudatalatti tartományok kollektív összecsengését. Amennyiben a közép-amerikai indiánok világképére gondolok, ahol az égi átjárót fedi a háló, sőt mi több hitük szerint égi testek szőtte égháló öleli körbe a földet. Akkor már nincs is min csodálkoznom, a sámándobokon oly gyakran megjelenő háló csillagképeken. Manapság mikor a kollektív tudatalatti tudásról már nem csupán sejtéseink vannak, hanem kézzel fogható tapasztalataink. Gondolok itt a Jung által is oly gyakran említett szinkronocitás jelenségére. Akkor miért is kellene meglepődnöm azon, hogy egy alkotótársam munkáinak szellemiségében oly sok rokon vonást fedezek fel. A lélekhajók mitikus utazása, a lelkek hányattatása már önmagában fundamentuma a mítoszteremtésnek. Beretvás Csanád szobrai lélekhálóként összeszedik mindazokat, akik látván látnak, hallván hallanak és éppen evégett még hisznek a tenyérnyi mítoszok jelentőségében. Szobraihoz szívből gratulálok, és kifejezetten arra kérem a kedves vendégeinket, hogy bátran érintsék meg Csanád alkotásait. Higgyék el nekem, hogy az általa választott matériák értő kezek gondos munkájának köszönhetően a tapintás rendkívüli élményével is megajándékozzák Önöket. Kellemes kalandozást kívánok mindannyiuknak! Pécs, 2015. április 19.
Megjelent: 2024-01-09 20:00:00
|
