Vers

Zápor György Fotó: Németh Kriszta

nincsenek gesztenyék.

még júniusban leszedték valamennyit,

puhán, tejesen.

a hattyúkat felborogatja a szél,

és most kalimpálnak,

aztán belefagynak a holtágba.

tán tavasszal átbillennek.

tán tavasszal dob nekik kenyeret.

hűlt ujjaival

festékhibás szvettert gombol magára,

és összekucorodik a stégen.

Ősz, erdő, fények. Draskóczi Ágnes fotója

Vadnyomok. S vízmosásban: kidőlt fák.

Alattuk porhanyós avar.

Barnálló gombák: egy-két tönk, kalap.

Itt persze semmi sem zavar.

Háttér: zöld, sárga, s rozsdás sziluettek.

Neszes lehulló, halk levél.

És napsugár tör át ritkuló lombon,

És égsávból a földig ér.

Cseri József: Bárcsak itt lennél! Kép forrása: Holdkatlan Galéria

RETTENET 2.

Álmaid kioltják

a valóság bezúduló

jeges gleccserei.

Futószalagon

Közös időnk suhanó

emlékképei.

Megszakad szíved

miközben a haldokló

szemébe nézel.

Debreczeny György Fotó: Bak Rita

Igaz hogy a képen a Népszínház utca látható
de biztosan ott is voltak hősök
nem csak a Százados úton
a Hős utcában vagy a Kerepesi temetőben

Ezerkilencszázötvenhat elmúlt
először ellenforradalom volt szegény
aztán népfelkelés később forradalom lett
szóval hosszú és rögös utat járt be

De én sose jártam a Nép
színház utcában apámmal
Az én apám nem tudom járt-e a fronton
de évekig volt orosz hadifogoly

Mátyás Varga képe a Pixabay -en.

„Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.”
Dsida Jenő: A sötétség verse

éjszaka a sírba téved
megásott sírja nemzeteknek
mit sivító akna tépett
s a csillagég repesszé retteg

az űr mélyfekete kávé
ébren tart gőzölgő erőszak
fény villan a halál másé
haszon dagad mint az esőszag

Cseri József: Kapaszkodó (Forrás: Holdkatlan Galéria)

Aprócskát koppant a kis levél,

a párkányra szállt, és ott lesett.

Nem tudtam miért jött, mit remél,

kezembe vettem – csak reszketett.

Sáros volt, foltos, és szaggatott –

felkapta többször az őszi szél!

Becsuktam csendben az ablakot –

ennyi az élet, hát ennyit ér?

Fotó: Draskóczi Ágnes

poszáta, íme:

pontos, egyetlen dal csak,

s okos tekintet

(Keiseki, kb. XVII-XVIII sz)

Vata Enikő: Fosszília – nemez (Forrás: Holdkatlan Galéria)

Vállamat mesterek veregették,

s lám, mire vittem, magam magam,

az aki vagyok, jobb, rosszabb, ki tudja,

nem lehet az, aki nemrég még voltam,

vagy aki leszek siratva, kiterítve,

holtan, búcsúztatva, meghatottan,

ezért is hát nagyon kell lenni most,

maradéktalan, tövig vágni a nádat,

ne maradjon ürítetlen pohár utánad.

Vata Enikő: Ősz - festett vászon, hímzés Forrás: Holdkatlan Galéria)

DÖNTÉS

Elhagytam mind,

kinek tekintetében

szabadságvágy lángolt

szenvedély helyett.

Fotó: Hegedűs János Forrás: Holdkatlan Galéria

Nagyanyám konyhája

kincsekkel volt tele,

de ezt csak én láttam,

nem kérkedett vele.

A ház aprajának,

ha reszelt a torka,

mindig akadt pár szem

mentolos cukorka.

Vámos Hang György

csomóan vagyunk,
csomóba verődve.

csomót veszünk,
csomót adunk-kapunk.

csomót szeretünk,
csomóan nem szeretnek.

csomót szülünk,
csomót nevelünk,
csomósodunk mikor halunk, temetünk.

Cseri József: A háló Forrás: Holdkatlan Galéria

Kozmikus porból lettünk

Kozmikus porrá leszünk,

Közösek bennünk az alkatrészek,

Bár néhol vannak hézagok rések,

De ott az űrkitöltő: csillagmalter,

Ősrobbanás, a teremtő valcer,

Vonzás-taszítás az ósdi habarcs,

Mely lelket-testet egybekavart.

Cseri József: Szerintem az ősz. Kép forrása: Holdkatlan Galéria

Őszülő fák közt jár a szél,
szárnyra kél véle száz levél,
mindegyik hosszú útra kel -
egy se jut már a csúcsra fel!

Ó pedig régen mennyi fény
ölelte őket, s szép remény;
ragyogtak, mint a zöld smaragd,
s tavaszra mindig új fakadt!

Köves István (Forrás: Veranda Művészeti Csoport)

Kíváncsi lett, hát leballagott a vers,

kíváncsi füllel, kíváncsi szemmel,

kitárt szívvel, mosollyal az emberek közé,

szép arcokat, kedves tekinteteket keresve,

a Parnasszus visszhangtalan csöndjéből

pajkos gyermekkacagásra vágyott, emberi

szóra, találkozásokra, párás ölelésekre,

kockás abroszos asztalokra, könyöklő nótázásra,

imbolygó léptű Szindbádok történeteire,

borosdugók penészespince-illatára,

Botz Domonkos A fotó a szerző tulajdona

Levél Alanyából XX.

Tenger által határolt hajlékom

hűvösében csendes a hajnal, a

balkonon ücsörgök, az asztalon

gyűrött könyv, kávé, könnyű

szellő babrál ezüstbe

fordult hajjal.

A Toros hegység felett hajnalpír

színezi az eget, odalent az

üres utcán hártyás lábakon

vánszorog az idő, ahogy ő,

úgy én sem sietek.

Hová is mehetnék e hajnali

órán, és minek? A kihalt

parton pár girhes kutya

kószál, ők sem hiányoznak

senkinek.

(Háttal a világnak c. kötetből)

Papp Ákos Csöndbe zárva. Forrás: Holdkatlan Galéria

Ismétlődés

Leszáll a csönd;

mélyében mutatja helyed;

ismétlődik az ezerszer

elhallgatott magának

jogot követel.

Hatalmas hegyek mögül

akárha vér, zúdul alá

vöröslő lavina.

Ebben a szédülékeny

őszi délutánban

elmosódó arcod lebegteti

asszociációk kígyózó sora.

Fotó: Hegedűs János

leírom, kitörlöm. most ez van.
próbálom. hogy próbálom. ki-
nevetem magam. mennyire.
hogy ennyire nagyon. egyszerű
szavak, egyszerű csókok.
szerelem.

leírom. kitölt. most ez van.
próbálom bonyolítani. nem
lehet. sohase, sohase, soha-
sem. nem nevetsz ki. hogy ennyire
nagyon. egészen te. csakis-
szerelem.

Kev képe a Pixabay -en.

egy kerge fecske körbeszáll
a villanydrót fölött
karcsú teste ó ma este
frakkba öltözött

a villanydróton nagyban áll
a kergefecske bál
fecske trónon ül középen
kergefecske cár

Római part, augusztus Fotó: Bak Rita

Most augusztus van,

a nyár utolsó napja,

nem Balaton,

A Római part,

gyűrött hullámokon

nyöszörgő halhatatlanság,

keserű léttelenség,

nincs panasz mégse

felizzik a délután,

Fotó: Draskóczi Ágnes

ugrik a pisztráng

a kis patakmederben

úsznak a felhők

(Uejima Onitsura 1661-1738)