Vers

Madarak hajnalban

A nyitott ablakon át fürdőszobámba,
hol felkészítem testem a napra,
berepülnek a madarak.

Cikáznak a plafon alatt,
szárnyaikról szórják az épp virágzó
bükkfák sárga porát.

Ahogy arcom mosom,
egy madárka a vállamra ül. Vizet akar.
Egy cseppel kínálom ujjamról.

A FÉRFI ÚTJA

Ha törik, ha szakad,
Át kell jutni a túlsó partra.
Onnan jobban belátni a völgyet.

Leteszi a tollat

1.

Áttetsző, puha, gömbszerű lény.

Fényforrások sugárrohamát vissza se veri.

Hagyja, hogy átlyuggasd gondolataiddal.

Jelentésrétegekbe burkolózik, tart tőled,

elnyeli minden pillantásod.

Ez itt a fészke. Sárbevonatú,

hevenyészett rácsszerkezet.

Véletlenek sorozatának ismeretlen logikájú rendje.

Felkínáltatik, hogy önként, spontán bízhass benne.

S Te mindig megadod magad: hiszel engedelmesen.

Egymásra tél-túl merőleges vonalak tartják:

hajnali felriadásod utáni

első hirtelen fohászaid.

Óvatosan szólongatod:

mama, mátka, matéria, matrica, mátrix,

matróna, madár, madonna-maradék,

mag, magma, manna, Magyarország.

ajánlás

Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz

csak éppen tartsd őt távol a megvont határtól

tedd hogy még ne érje el

a védett kör

önnön tükörképe láttán nehogy megfusson

hátat tudjon fordítani legalább még egy évnyi időre

s hogy azután mennyivel többre tisztázhatjuk majd

ilyentájt

Véletlenül átutazik e tájon

Elfelejtettünk utakat, közeledő sötétséget, pinceasztalt,

ásító kutyákat, koromtól kigyulladt kéményeket,

fekete női hajakban vesztünk el, álmodozó szemekben,

és nem mertük egymást elhagyni,

nem emlékszünk a gyöpre, pedig még tündököl a nyár,

az akácok szöges gyökere, törzse, a hattyúnyakú rozs,

nem emlékszünk a völgyből fölhangzó harangszóra,

csak arra: vakolat porzik az istállók láthatatlan falairól,

tolatást jelző csengetés

kollázs N. Czirok Ferenc verseiből

álmomban gyászoló angyalok
felébresztenek

a háború nem meszeli újra a házfalat
a virágot a csikkek közé dobom
s a tőkést nem üti agyon a haszon

Vizsga

Élete legfontosabb szigorlatára készült

Elolvasta a lábjegyzetet is

Most az egyszer nem vallhatok kudarcot

Ezt mondogatta magában eltökélten

Szerzett egy beépített chipet

Nehogy valamit elfelejtsen

Gondosan megfésülködött

Megnézte a tükörben magát

Még egy kis smink

Éppen csak annyi

Amennyi egy komoly vizsgához illik

Nehogy már egy szigorlatjegyen

Vérezzenek el az álmai

MI LENNE, HA

Mi lenne, ha most az egyszer magamnak írnék verset,

nem divatból, pózból,

nem másnak, hogy örüljön, gyógyuljon,

nem is önterápiából, nem is az ósdimodern

elméletek kedvéért, nem a halott szerzőnek,

vagyis nekem,

hanem valakinek, akihez közöm van,

nem nosztalgiából, szerelemből, hiányból, szenvedélyből, vagy krónikásként a kamerának,

a sleppnek,

nem bárgyú médiumként, nem flancos vagányságból,

hanem, ahogy ember beszél az angyallal

a kedveséről és a bűneiről,

az emberiség nevében,

mit is mondanék versben magamnak,

Írás a dűlőkre

Talán nyár, talán reggel van,

a szobán átröpülő lábgyűrűs gólya vissza nem jön,

nincs többé erőd, amikor a félelem megfüröszt.

Rovod dűlőkre az írást.

Még látod az elbukottakat,

a táj vagy s az út vagy, felejtesz háborút, méhrajt,

forrás tenyeréből iszol, dőlhetsz pihenni bárhová.

A Császár

II. változat

 Apám óvatos, megfélemlített,

              mintha a Templom titkait őrizné.

Talán kétszer dőlt ki a piától,

       míg én naponta görbültem segg-részeggé.

Emberi botsáska, faág mímelő.

Lepkék szárnyai: kényes porcelánszirmok.

                     A nyelv fül, fejük felfúvódott has:

              álcák mögé bújt egy generáció.

Jailhouse rock

A farkas már megint itt jár, pedig csaknem

egy éve… semmi. Ha a szappan

és a bőr közé elektromos tér kerül,

nem árt kicsit jobban odafigyelni.

A gyanú persze napok óta velem.

(a környezet olvad?) (vagy éjszaka minden megnő?)

Árnyéka, állatkerti szaga,

sárga szemvillanás?

Nem.

hogyha


lényegében
még mindig
ugyanott
vagy
egy kicsit
előrébb
mint az undok
légy
a zsíros levesestál
szélén

MINŐSÉGI ÁLDOZAT

A sakk úgynevezett elmesport.

Két intellektus szikrázó összecsapása.

A forradalmat törvényszerűen követő konszolidáció idején

Budapesten, a November 7. tér és a Körönd között

valahol félúton, de a vacogtatón hűvös mélyben,

sakkozgatókedvű kihallgatótisztem, a derék,

döntetlenre adta kihívásos páros mérkőzésünket.

Előbb én vertem meg őt,

aztán ő vert meg engem. Piszkosul.

Akkoriban a szakkönyvek a gyalogot még  

parasztnak nevezték,

s a Vezér csak mosolygott, milliom példányban, búzaérlelőn.

Mária fiára emlékezik

ha fára mászott
megérintette az eget
máskor szitakötőket fogott
buborékot eregetett
sokszor játszott ipi-apacsot
Józseffel pecázni járt
tekintetétől elmozdultak a kavicsok
ne rosszalkodj
mondtam ilyenkor
és ringattam elalvásig

CRITICAL MASS I

Vinni örömmel a keresztet.

CRITICAL MASS II

Semmi sem történt.

Mégis félrenéztetek.

Esti merengő

volt karácsonyom épp elég

gyalázatos és meseszép

hófüggönyön át isten nézett

hogy örülünk a születésnek

aztán az angyalok elsuhantak

jött a tél a magadra zárt ablak

fenyőkereszt szíved belevásik

vársz betlehemtől feltámadásig