VideóKürti László videója Keresés a honlapon: |
Vers
Néha szüntelenül szép vagy.
itt bent minden betonból van, még az ima is. az árnyékom nem követ – sarokban remeg szaggatott fényben.
nem alszom, csak leteszem a szemem pár percre, míg a falak túloldalán testek morze jelek között sheftelnek, könyörgésbe mormogással.
szarmata tenger üzen napkelet szülte vadvirágok Káli - júga kor, kivesző remények /Tétényi fennsík/
Búvópatak
Első hegedűverseny ( a hiányzó harmadik tétel)
gránitból jött elő Párizsból öt fenyő
négy kokott egy angyallány hullámzik a Place Pigalle.
csúcson áll merészen kofferja kezében szent szökésre készen menny volt pokol lészen
Illatos Kő…
Bokád elbicsaklik a korcsolyában fogaim közt egy vérvörös rózsa - gesztenye-illatú páncél-mellkas így hullunk bele a Tóba. Cipőfűző bolyong a Tengeren a halál kezében pislog a lámpás; a ködből toppan elénk, a valóra váltás.
A végtelenség egyetlen vonal. S ez az egyenes Istenhez vezet. Ilyen városokat látni, ahogy megyek: Ölelés, Szívesség. Képzelet.
miért nem lettem ápolónő? talán mert férfinak születtem
Mikor
amikor nem vagy itt, velem,
széthasad bennem a nap, a fényed.
bordáim közé bekúszik a fekete üresség pengéje,
ott feszít, mintha mindig oda tartozott volna.
színek beszélnek helyetted és formák vászonra álmodott imádság minden ecsetvonás ősi nyelv az északi Bábel dzsungelében ojibwe kikötő ég és föld között
kenu szeli át a folyót a csillagok alatt a víz tükrén a mindenség szeme tündököl ősapád és ősanyád ölelkezik az éggel körülöttük villámszárnyú mennydörgőmadarak tolluk színesen ragyog
ÉJJEL A BORI TÁBORBAN
Barátom, eljöttem megint, kijátszottam a láger vérszomjas kutyáit, éber őreit.
Hajtsd ölembe megkínzott fejed! Ne szenderítsen halálba a bánat! Nézd, itt toll és papír, olvasd a világra szörnyű bűneit! Ne enged eltörni a gondolat szép lián láncát, hogy a lélek fényességét homállyá alázzák, segít a szó, halhatatlanná esküszöl vele! Kelj föl! Ne rogyasszon földre a fájdalom! Holnap is eljövök, hozom testvéri csókom, némaságom…
Erény helyett ma pénzre hajt a nyegle, s fakadnak új bolond litániák – milyen világ jön így a gyermekedre, s a szép fajunkra, mondd, milyen világ?
Reményt hozott az értelem sok éve ezer viszály s a pusztulás után, de most parázsra hull az oldott kéve, saját tüzében hamvad el bután.
A tradíció nem hallgatag, szótlan múlt. Mint az elbeszélést saját folytatódása, Teszi a lét a nyelv vágóasztalára. Aki elolvassa, az mindenki belássa.
Amit elgondolni képes, azt ki is találja. A történelmet összekösse a jövővel a szája. Azzal, amit mond, a formát megtalálja. Amit más nem vesz észre, azt a szöveg látja.
Valami mindig mozdul, mielőtt felismerném. Egy illat, ami a kabátod ujján maradt, egy árnyék, amit nem vet semmi.
Talán a fény hajlott meg, vagy csak a testem emlékezete – ahogy a régi padon a nap melege még ott lóg a hiány szélében, mint egy mellény, amit levetettél, de én még mindig viselek.
Sétálok szobáról szobára, nehezen találom a helyem. S bár szívemben erős a hála, mégis, mi dolgom már nekem? Ez: újragondolni magam, hiszen mindkettő kirepült, vitte céljaim, sok szavam, s hagyott itt nekem csendes űrt.
Hosszú évek alatt
Kiderült, erkölcseink hasonlítanak, szerelmünk színe egy, ám szöges fakírágya felsértette hátam, gyengülő vágyaim megszaggatta, próbálta száműzni a fáradó szenvedélyt
(a Szent Lőrinc folyó és a Gananoque találkozásánál, Ontárió, Kanada)
a víz csak hallgat és Szent Lőrinc szobra sem kérdez mert ő már ismeri az első mozdulatot a teremtés utáni csendből ahogy a mindenség kiszakad az egyből és lettek teremtve szívformájú kövek, testek agyagból amikre rálehelt még egyszer és utoljára az isten mielőtt kivetette volna mindet a partra a sárban lélegző fák gyökerei közé
|
A Tétényi-fennsík madártávlatból Kép forrása: fokert.budapestikozmuvek.hu
