Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

LILA LOVAK

 

 

Színházban látja magát. 
Egy férfi vesszejét fogja. 
Körülöttük minden sötét. 
Sötétlila és szilvakék. 
Hajlong a szélben, indigószínben, 
kék erekkel hajlong a pénisz. 
Most először mozdul meg a vágy az ágyékomban, 
Kiürült testemben. Villanó körmök. 
Mint megannyi lampion, női altestek világítanak. 
Nem ereszti, fogja a nő a hímtagot.

 

harag


minden szépségével
fenyeget
a hajnal

később szétfújja
fátylát

fenőkövek közt
szikrázik
fejsze-éle

 

A város

 

Alkony. A harangkondulás

tegnapot mutat. Ez az a város, amely

engem kihordott. Nyissatok nekem kaput!

 

Fekete fejkendők mutatják a tengerhez vezető

legrövidebb utat. A főtéren tornyot rak a szél.

Homokból. Nyitott kaput döngettek.

 

 

 Esti kívánság

balra át. fordul. sziszeg.
nappal után megint csak éj lesz,
tudjuk jól: kenyér, bab és kolbász,*
álomszerpentinen jobb kanyar.
kinyír az élet,
de előtte hogy felfogd: volt valamid -
mindent elragad.
például azt sem tudni
hány felhasználó fér el egyetlen szívben?
odakint hány kivetett idegenlégiós szorong?
sokáig elhittem, nem baj ha 
kajütablakomból homokot nézek
mindig azt szajkózták:
mindenkit így elpazarol a sors
mára tudom
nem azon múlik: a hajó erős-e
hanem hogy sivatag van!
és ott, ahol vesztegelsz! -
úszva jutni el bármilyen partokig:

 

Föl, alá

Kínná fokozva végtelen magányom
mászkálok föl s alá, szűk a ketrec,
a rács árnya a kőpadlóra rányom...
úgy fáj hogy csak távolról szerethetsz.

Tudom, az ajtót én zártam be kulcsra,
határaim féktelen  boldogság
volt érezni, s most összezúz egy furcsa
érzés miközben gondolok rád,

öt, hat, hét, fordul, és újra számolom,
sorok közé szorulnak a léptek,
bezár az egykor áhított oltalom
vagy ki, a világomból, Téged.

 

 

PONT, MINT A NAGYAPÁD

 

 

Pont, mint a nagyapád,

ki mindig a Pi-vizet,

pont, mint az életem,

ha elmúlt a bűvölet,

pont, mint a tűz,

ha giccs lesz, és hamu lesz,

pont, mint a test,

mit fölvehetsz, levehetsz,

pont ugyanúgy,

ha téged is, engemet,

kértem a Jóistent,

mondtam a szépeket,

tudtam a végét,

tudtam az elejet,

 

 

anyu szerint

 

csakis a lányok

születnek angyalnak

nekem is nagy suhogó szárnyam volt

gyakran megdicsérte

milyen tisztán tartom

egészen az első menzeszig

akkor berontott a szobámba

és lekötözte

hiába bőgtem hogy így

nagyon fáj a hátam

kinyúlt rongyokba öltöztetett

jobb lesz ez így hidd el

hajtogatta

 

 

 

kasmír

 

Ott, a tó mélyén csak kövek 

vannak. Kicsi, éles kövek. 

Mozdulatlanul a közepében

azt nézed, ahogyan a bokádon

a csomó. És tekeredik

a kötél. A némaságban egyre 

lejjebb:

ez valaki más bánata. Valaki

más tavában valaki mást

tartanak fogva. 

 

 

 

HÁROM AKVARELL

 

Hangverseny

 

Fűszálvonókkal

zápor-húron

fölzengett a dallam,

és én klottgatyában

álltam a zenekarban,

néztem az őrült

karmestert, amint

villámpálcával csupán

az üstdoboknak int.

 

Aszinkronitás

Két korsó sörrel érkezem,
a tiédet leteszem az asztalra,
az enyémet rögtön a számhoz emelem,
idegességemben hatalmasakat kortyolok,
még csak a felénél jársz,
amikor én már az üres korsóval játszom,
várom, mikor mehetek újabb körért,
mély levegőt veszek, mintha sóhajtanék,
valójában azt remélem,
hátha messziről is érzem az illatod,

 

Kisbaba-nagypapa dialóg

Csuka Daninak, Bianka lányom kisfiának


A képhez szó-szövetet gombol. Amikor épp valamire gondol. Abszolút kognitív talány: a Galaktika csak ez az ágy?  Itt az újszülött észnek a felnőtt gügyögés túl édes. Pityergéssel kérdez. A szemében ott az élet. Túl gyors neki a világ. Fékez. Nincs benne kétely. Neki tiszta nyelv az éter. Nem bizalmatlan. Csak éhes. Szájjal keresi a Létet. Ösztönösen ért.  Rögtön tud. Neki az anyai szív egy dallam. Megmondják a rezgések, hogy mily precízen érez. Ha beüt egy testrészt, az apura felnéz.  „ Akárhogy is: ez nem szép!” A sírásból fény lesz. Torokhang. Ép nesz.

 

 

Messalina

 

Egy fürdő,

Egy szerető

és egy rabszolga.

Túl forró a víz:

vérem nem bírja.

 

Van-é okod?

 

te én

 

minden földi–égi

válság- és világvégi bálszezonban

csillár-galaxisainkkal

egymásba kapaszkodva forgunk

szemhéjunk alatt

a szűnő világ

illetlenül

kifulladásig egymásban kering

te és én

nyitó tánca

ama komor díszletű

szobában

 

JA JA-DÍJAS KÖLTŐ HÖLDERLINT KERESI.

FELMEGY A TORONYSZOBÁBA, AMI ÜRES.

 

Én nem mentem fel soha. Pedig életem nagy része

ott zajlott, a Neckar-parti városokban, a tornyok

alatt, premier-plánban. És volt benne minden, félig-

üres,

félig-tele, vagy tán egészen az.

 

Csend

 

Megint a csendbe leszel belefonva,

mint érintetlen test, ami elvisz

mindenhova, jársz, nézel, szeretsz

és nem hiszel, megint a csendbe, a

fagyba, a hóba rejted magad,

hallgatásod elüti az esti harangszó

kondulásai földrengés, tektonikai lemezek

elmozdulásának hangjai, mint az

álomban, ahol házak dőltek romba,

egyik a másik után

 

IMA

 

voltak napok amikor
nem tudtam kommunikálni
senkivel
nem volt az befelé fordulás
inkább zavart
minden emberi megnyilatkozás

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal