VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Vers
a Holt Költők megvillantják a Holdat
A CINGÁR ÉS A KALAPOS
Hajnalban lement a vers pontosabban nem volt rest kimért léptekkel leballagott az alig térnyi térre inkább csak terecskére a villamossíneken át az áradó Duna partján megnézni ugyan ágál e még ott talapzatán az a ködbepipiskedő mutogatós cingár költőszobor ügyet sem vetve a megszeppent kiscsoportosok nemzeti hurkapálcikáira messze tekintve
Ó IFJÚSÁG
Ó ifjúság, ez a vad mén amely orrával ide-oda lökdösi a napot…
Ó ifjúság, ez a birodalom ahol csak annak van joga az élethez, ami tökéletes.
Légvár
Mintha nem is mintha visszhangom és a nagy mű, amit bőszen építgettem, egy titkos, láthatatlan tintával
Idegen testek között sodródtam kitaszítottan, az eleven, ezer/hang/nyüzsgésű ember árban, mint haldokló esetlen rovar, a megszámlálhatatlanul sok láb kavargású hangyabolyban, kit öreg tudós világító pettyel jelölt, figyelni szokásait.
Homlokomon ott virított a jel, az élve temetettek kiáltása, eszelős, görcsös, csontig reszelt ujjú, szabadulni földet kaparó markolása, a kimeredt fogú, habos nyálat freccsentő, habzsolni, őrölni vágyó élni akarása, a kétkedés lidércfénye lobogott homlokomon, mikor rám pillantva hozzám értetek, mint fürge tajtékú folyóban, a siető zsombék szigetek.
Fotó: Félhelyes Erzsébet
Péternek a képzeletről
Ha maradsz, maradj önmagadnak. a megnyerhető mennyezet
Habtestén nagymérvű szervcserék Mentenek végben: Hajtóműve e jónői gépnek, Jó bőrnek, pöpec szerkezetnek, - Másodszorosan nem èpnek; Most teljes karja, lába ment kezdetnek - Bizony nem kerek kerék, Hengeres, formás húsoszlop.
Sorrend
Elköltjük békés vacsoránkat, majd szótlan éljük fel egymást.
Mintha soha erre sem jártál volna itt te, úgy letagadtak, megtagadtak szemlesütve, nem, a kakas még kétszer sem kiáltott, ahol, ahogy Steinmetz kapitány lépést váltott. De még aki, ha emlékezetből idézett végre, úgy néztek rá, mint anyaszomorító vigécre, pedig itt ötven-, százévenként legalább egyszer akad minden foltot kifehérítő vegyszer.
AHOGY NÖVEKEDNEK A TÁVOLSÁGOK
Eleve a képekről szerettem volna írni neked. Tudod, mondtam, ha ölelkezünk…, vagy mondjuk inkább úgy, ahogy igaz: valahogyan ölelve vagyok éppen, kicsit körülményesen, kicsit hamiskásan, mondjuk valami érzelmi nejlonzsákban, steril távolságban, szóval, így-úgy, de ha, a karjaidban hunyom le a szemem, akkor látom ezt a kaleidoszkópot,
NAP GURUL A FŰVEK KÖZÖTT
A nap csendes gördülése a füvek között, kör alakú pályákon és négy géppuska irányzékkal. Az, hogy kik vannak az irányzék mögött, nem ismert. Az út két oldalán állunk és várjuk a vágyott csodákat.
Lombtalan reumás fa jön egy bottá lett ággal és kiabál valamit túlságosan öblös hangján hogy nem lehet megérteni amit mond.
És hirtelen géppuska ropogást hallunk, és ő, a fa, elrohan, levelekben és madarakban gazdag koronájával.
minden reggel
minden reggel rá- csodálkozom a tükörre
borotválkozás után
egy férfival szeretnék beszélni,
A domb e tájat lágy karéjba zárja. Ledér esők eróziója ás mély árkokat. Ma pásztorok tanyája e holt vidék, alig tapodja más. A völgyön át lapály talál teret, mocsárvilág, ahol az Ér ered.
Elindulunk a sorskanyart követve. Remélem, ott az út talán simább, és hív a tölgyfalomb a zöld szövetbe, el is maradt a csalfa délibáb. Az árny poétahomlokon babér, de szikkadó a domb alatt az Ér. A NAP VERSE
Mint virágzó fa, melyet méhek ostromolnak úgy érzem, testemet istenek birtokolják. Hangokból és képekből eltűnik a rozsda, kövek törnek, bárányok patái tapossák
Magas, magas és párás nap ez, nagy kerek órával az égitest helyett melyből csöpögnek beleolvadva a fűbe lágy, mormogó másodpercek,
én pedig hidegrázással, új metaforákat keresek, amelyek másik nevet adnak a megidézett, születendő dolgoknak.
/feleségemnek/
Virrasztó, ha éjjel kéz érinti vállad érzed, tudod: egyedül együtt vagy. Mégse félj! Lépte nyomán hajnal hasad virág nyílik, forrás fakad madár dalol, levél zizzen lombok alól lepke libben. Mindez mind az Ő kegyelme veled, velem, együtt Vele.
A szó értelmében támad fel a hang Káprázat-történések (Rizóma) A tekintetbe vájt üreg Ahol két szemöldöke között a tegnap van behegedve S látni ott Isten ujjbegyének gravírozott érintését Így elfelejtheti, hogy létezik? Önfeledtség van a hangjában Kötetlenség és tehermentesség – A legtitkosabb szabadság A földből kinőtt felhő
Lomha alkonyat...
Elteltek az évek emlékek, képek könnycseppek, fények csurognak szememben.
Arcomon a ráncok mint börtönrácsok álmot őriznek lebilincselt láncok.
De lelkem még szabad szárnyal az égig olykor még kéklik a lomha alkonyat.
INNEN
Szétnézhetsz megállva, ez már az a szomorú, vizes sík, lehet biccenteni, de nem remélni.
Gondolódik bennem sok bolond dolog, nem old kékítőt a költő anyja, ha értik, mire gondolok, mert
itt már semminek sincs bokra, száz év múltán sem kél remény, esetleg kőkemény költemény: |