Videó

Szénégető Richárd videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Homolya Gábor: Padlás a kezünk

 

napi járat

 

közvetlen út csak egy visz hozzád

hogy elérjelek nap mint nap

vigyázom ívét széltét-hosszát

egy Einstein-Rosen vershídnak

 

 

     (kerestél egy "igazi Évát" itt lent,
     de a "sztorikból" csak csalódás lett
     -- vagy még akkor szakítottak veled,
     mielőtt még "viszony" létre jöhetett!)


    maradtak már csak az álmok s versek...
    -- mitológia-fantázia s szerep!...
    (meg "pótszerként" nővéred családja)
    Felesleges lettél vagy független?

 

Világjárás Kaposi Viktorral – Indonézia 

 

HIÁBA

 

Hiába raksz rendet a világban körülötted.

Hiába szellőztetsz legbelül. Hiába hiszed, 

hogy semmi sincs hiába. Kicsorbult

szavakkal hiába nyiszitelsz. Az erőtlenség

az új erő. Semmibe fogódzni.  

És megállni, erőtlenül.

 

 

 


Kelebi Kiss István: Függöny

szavakkal feszítem közém és az általam elképzelt világ közé

a felismerhetetlenségig felismert valóságot

végképp lemondva a megismerhetőség mítoszáról

ilyenkor november végén már súlya van a fénynek

tüdőnk kifehéredik a foncsorozott levegő súlya alatt

és amikor éppen arról ábrándozunk hogy milyen lesz a jövő 

tavasz végi nyár eleji hónapunk 

sóval telítődik minden rögzített szó

mintha a tengerek rajtuk keresztül párologtatnák vizeiket

 

 

 

 
Huber Vilmos: Könyöklő lány

 

 

Magasröptű, hófehér keringőt

formáztál az agyagból.

Ujjaid 

sóvárgása feltámasztotta,

mint Pygmalion szerelme Galateát.

Tenyeredbe kucorodott.

Majd elrepült.

Keresésére indultál.

Érezted, hogy rideg kezek 

mozdulatlanságba dermesztik.

 


Fotó: Kaposi Viktor indonéziai sorozatából

 

Két karod szárny, 

elsímult tenyered terítőm, 

ernyedt hátamon vállaid, 

kulcscsontjaimban ujjaid tollak, vacsorám.

 

Szigonyokként szegültek ellened a sugarak,

gerincedre dőlt a kiírtott erdő csendőr dombja,

bordáid közé bújt félelmében a remény, 

zümmögött, síratódalt duruzsolt  utolsó horkanása,

mielőtt felkeltették a katonák idegen rabságra szánt híveit.

 

 

 


Fotó: Kaposi Viktor chilei sorozatából

 

Bartha Györgynek ajánlva, kollázs verseiből



én tárom ki

lám hullám
lám verés
lám hullámverés
szelíden mondom
a széllel üzenek
a csenddel
a szélcsenddel
én tárom ki
szelíden ablakomat
nem a szél
nem a csend
nem a hullám

 


Fotó: Gál Endre 

 

 

Reményföldi mese

az igazi nagy történések idején amikor az emberek
még nem voltak készen csak egy földdarab
forgott az égi kék lámpások között és a menny
tűzcsóvát küldött az olvadó jéghegyeknek hogy
érlelődjenek
akkor egy napon kibújtak rejtekükből az első delfinek
kitárták szívüket mert azt hitték
minden úgy marad az idők végezetéig

aztán meleg lett lárma és szenvedés
féltek és felúsztak az olvadó folyón fel egészen
az ártéri síkságokig ahová nem értek el a változások
hogy ott várakozzanak dámszarvasok bőrébe bújva
amíg eljön újra a tiszta kék lámpások kora

 

 

 
Ábrahám Péter: Kockázat, bútorokkal 
Kockázat (olaj vászon 105x100 cm. 2005)
titánium borszék
titánium-gránit újságtartó, asztal 

 

a szoba groteszk helyzetbe merevedik

mint mikor

görcs bénítja meg az embert

nehezen lélegzem

az újraindított tudat visszaállítja a történések

hálóját

a helyzetet felismerem

de nem érdekel

ebben a pillanatban más

csak az hogy élek

az ablak mint poros képernyő

a székesegyház szürke tornyait mutatja

rendületlenül az utcai lámpák bágyadt

fényében

 

 

 

 

Z

Á      Á

R           R

Ó      .       Ó

J              J

E       E

L

De középen Te Vagy

A Pont

.

 

 


Papp Ákos: 50 cm

 

 

nincs idő a megváltásra

egyre hűvösebbek az éjszakák de a hajnalok köde miután felkíséri a Napot

foszlik is szét mint egy valaha volt élet pillanatai a durván hanyatló emberi emlékezetben

a távolsághoz vezető út megrepedt

ki tudja mióta

de csak most érzékeled

most

belekapaszkodva a megsemmisülés közelségébe

 

 

 

 
Papp Ákos: Párban

 

mondd a tengernek

türelem

ne fodrozódjék

hullám a vízen

mondd a szélnek

fűszál ne rezdüljön

 

lágyítsd meg szíved

engedd

hogy jó urad

elfeledtesse emlékét

a déröklű napoknak

kínjait a lélek

telének

 

 
Majoros Áron Zsolt: Áramlás

 

I.

C’est l’automne

 

 

Én is majd néha fölbukom
aranyat viszek néked csillagom
bálba viszlek gyere kedves
jaj sorsunkat bemérték
vércsík szivárog csak azt tudnám legalább hogy
elvágott függönyként zuhan le
a néző-madár
élő poszáta hintáz
itt állok vigyázzban
három négyzetméteren
mint amikor először vágtad el a kezed és rájöttél
ÖLELNÉLEK TIZENNÉGY KARRAL TÉGED
mint a kockát vagy rongycicát a gyermek
kit álmában ért halála

 

 

 
Hargitai Beáta: Hadnagy utca

 

Hangolódó

 

A pirkadatba ágyazott

utcák, terek, a házsorok

ölén merészen tépi szét

az éjszakai neglizsét

a hangtalanul érkező

miljó foton, s a kétkedő

vak ablakban amíg pihen,

falak mögött új nap piheg,

s hogy felpörög a köd mögött

az alvó város, rád köszön

és táncra kél sok fénytopán

a város zengő hangsorán.

 


Cseri József: Kapaszkodó

 

 

Azt mondják, nem lehet találkozni velem, pedig a legkisebb ellenállás felé megyek, és egy karcolás nélkül szembejöhetsz, mégis hevesebben ver a szívem, akinek lelke van, miért nem akar úgy maradni; láttam férfit sírni és nem láttam semmit, kapaszkodók és korlátok között szakad a hűség fékje, a hiány keserű párokba ékelődve szorítja ökölbe a rózsaszín ködöt nem a puszta ragaszkodás, a fáj festi koporsó-barnára, metszés, serken a csuklón a vér, ez nem Occam borotvája; az elárult nők korán halnak, nem várnak negyven évet minek meghosszabbítani a hervadást azonnal temetik;

 

 

 

 


Márkus László: Derengés

 

Nyitott ablakodat becsapta a huzat! 

Megfagyott bennem az elgémberedett vér, 

mint gyerekjajgatástól a facebook, sokkoló:

vénasszonyi nyár rak fészket szilánkjaidból. 

Hagyd az üveget! Nehogy vérezni kezdj a rendrakásban!

Cirokseprűs szelek, boszorkányorkánok járnak az almásban,

megtörtséged tojáshéjait hájjal kenegeted az ősz ellen, 

kosárképeddel belepirulsz az ágy némaságába, 

minden reggel észreveszed, milyen tágas és üres, 

az álmodás keresztezett lábai közül kivetkezett,

önmagából.

 


Cseri József: Különvélemény

 

"... ott marad lehorgasztott fejjel
      két szikla között.
      Legyen úgy, ahogyan az egész világ cselekszik."
                                                         / Géczi J. /



a szükség helyén csak
fél a törvény
közmunka ül az arcokon
üveg és flakon az öregen
aroma záró
tasak

 

     Rainer Maria Rilke

Ősz.

 

Lombok hullnak, hullnak oly messziről,

talán az ég távoli hervadó kertjeiből;

hullnak, tagadhatatlan kényszerűséggel.

 

És az elnehezült Föld az éjszakákba zuhan,

Csillagközi térből a rideg magányba.

 

Mindnyájan lehullunk. Ez a kéz is.

S nézd a másokét: mind ugyanígy.

 

De Egyvalaki mégis e zuhanások alá

végtelen gyöngéden tenyerét tartja.

 

 


Meszlényi Attila: Öt nyárfalevél

 

Csak kettőt ismerek: kint vagy bent,

tőlem idegen a küszöbön ücsörgés.

Elvesztem az egyirányú utcában,

a földön egy feldobott pénzérme

elkeseredésében az élére állt.

 

Vágyaknak nyitott ajtón át

szökött ki az otthon-meleg,

hiányoddal becsavarodva érzem magamon

 

a kilakoltatott ember meztelenségét.

 

 


Márkus László: Fények vonzásában

 

Elballagnak a hallgatagok.

Az összezárt fogak nemzedéke.

Sorban, elgondolkodva, egymás nyomába lépve,

ki fásultan, ki berzenkedve,

de mindig ritka, szűrt szavakkal.

Az elhallgatottak.

A lehallgatottak.

A kihallgatottak.

Az elhallgatók és az elhallgattatottak.

Körülöttük dübörgő a csönd.

Fülsüketítő a róluk hallgatás.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal