Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Felületfoglalás

(Minden terület foglalt)

 

Minden folytatódik.

A tudat a gondolkodásmód tokja –

A félelem emlékekből szőtt kosár.

Amiben a tervek, álmok várnak a sorukra.

Hogy feltörjék őket, mint tojásokat.

És a levüket a hajnal kagylójába öntsék.

A reggel egy éjszakából gyúrt,

organikus szobor.

A mondat a nyelvből nő ki.

Ő meg? A szöveg méhéből mászik elő.

Akár a vízgázszerelő –

Ezermester. Nemcsak a csapot!

Megjavítja az antennát és a tetőt.

 

 

Szótlanul tűrtük

 

 

 

Fölértem végre a fenyő alakú vastorony

 

rozsdás lépcsőjéhez, s egy fohásznyi pihenésre

 

megállok még. A korlátra ferdén rögzített

 

tábla hirdeti: 2016. december.

 

Soha nem voltam ilyen magasan.

 

Körben mindenütt hófödte hegyek,

 

zihálok (hallja?), kapaszkodom (látja?),

 

hangosan beszélek egy hat évtizede

 

megsejtett idegen személyhez, aki

 

testi valót nem visel. Soha ennyire

 

mélyre nem jutottam, szégyellje magát,

 

ha Ön pöckölt ide – nyilván bosszúból,

 

bár fogalmam sincs, miért haragudott –

 

a szüntelen gomolygó fehér semmibe.

 

Naplófőkönyvpontozás

szép lenne
mirtuszágakat lengetni és
cukros szókkal
díszíteni száj elé vont
csontlemez legyezőt
de tébolydák lakói
hogyan ne verjenek
lisztnélvadabban félhangokat
foghíjasra odvult zongorákon
szép lenne
kanavász nyárzakóra tűzni
fölcsippentett vadvirágot
és tapintatost csettinteni
némely angyalívű vádli
világdomb tompor után

 

ITTHON

 

Hogy szerettem én is az őszt, a csillagokat, a folyókat,

szeretem, hogy éltek, megszoktam már,

                                       hogy álmomban meglátogattok,

egy fát szerettem, legendákat, kutat és az Imre-szobrot

                                       a tizennégyes háború bakájával,

aki virágos szuronyt meneteltet a mellem felé,

hogy szeretem a szerelem kukorica-hajas címerét,

azt, aki még mindig nedves szemű szemes havon jár

                        pörge táncot a halál penészes hordójával,

diadalmasan zörgeti benne az apró-szemű láncot,

 

Gránátalma

 

 

Kezdetben vala az Ige, a jambus.

Aztán a csillagos ég, a tenger.

A Logosz állatai és a szerelem.

 

Gyümölcshús és ékkő,

vegyíthetetlennek tűnő erők,

természetfeletti nász.

 

 

 

LILA LOVAK

 

 

Színházban látja magát. 
Egy férfi vesszejét fogja. 
Körülöttük minden sötét. 
Sötétlila és szilvakék. 
Hajlong a szélben, indigószínben, 
kék erekkel hajlong a pénisz. 
Most először mozdul meg a vágy az ágyékomban, 
Kiürült testemben. Villanó körmök. 
Mint megannyi lampion, női altestek világítanak. 
Nem ereszti, fogja a nő a hímtagot.

 

harag


minden szépségével
fenyeget
a hajnal

később szétfújja
fátylát

fenőkövek közt
szikrázik
fejsze-éle

 

A város

 

Alkony. A harangkondulás

tegnapot mutat. Ez az a város, amely

engem kihordott. Nyissatok nekem kaput!

 

Fekete fejkendők mutatják a tengerhez vezető

legrövidebb utat. A főtéren tornyot rak a szél.

Homokból. Nyitott kaput döngettek.

 

 

 Esti kívánság

balra át. fordul. sziszeg.
nappal után megint csak éj lesz,
tudjuk jól: kenyér, bab és kolbász,*
álomszerpentinen jobb kanyar.
kinyír az élet,
de előtte hogy felfogd: volt valamid -
mindent elragad.
például azt sem tudni
hány felhasználó fér el egyetlen szívben?
odakint hány kivetett idegenlégiós szorong?
sokáig elhittem, nem baj ha 
kajütablakomból homokot nézek
mindig azt szajkózták:
mindenkit így elpazarol a sors
mára tudom
nem azon múlik: a hajó erős-e
hanem hogy sivatag van!
és ott, ahol vesztegelsz! -
úszva jutni el bármilyen partokig:

 

Föl, alá

Kínná fokozva végtelen magányom
mászkálok föl s alá, szűk a ketrec,
a rács árnya a kőpadlóra rányom...
úgy fáj hogy csak távolról szerethetsz.

Tudom, az ajtót én zártam be kulcsra,
határaim féktelen  boldogság
volt érezni, s most összezúz egy furcsa
érzés miközben gondolok rád,

öt, hat, hét, fordul, és újra számolom,
sorok közé szorulnak a léptek,
bezár az egykor áhított oltalom
vagy ki, a világomból, Téged.

 

 

PONT, MINT A NAGYAPÁD

 

 

Pont, mint a nagyapád,

ki mindig a Pi-vizet,

pont, mint az életem,

ha elmúlt a bűvölet,

pont, mint a tűz,

ha giccs lesz, és hamu lesz,

pont, mint a test,

mit fölvehetsz, levehetsz,

pont ugyanúgy,

ha téged is, engemet,

kértem a Jóistent,

mondtam a szépeket,

tudtam a végét,

tudtam az elejet,

 

 

anyu szerint

 

csakis a lányok

születnek angyalnak

nekem is nagy suhogó szárnyam volt

gyakran megdicsérte

milyen tisztán tartom

egészen az első menzeszig

akkor berontott a szobámba

és lekötözte

hiába bőgtem hogy így

nagyon fáj a hátam

kinyúlt rongyokba öltöztetett

jobb lesz ez így hidd el

hajtogatta

 

 

 

kasmír

 

Ott, a tó mélyén csak kövek 

vannak. Kicsi, éles kövek. 

Mozdulatlanul a közepében

azt nézed, ahogyan a bokádon

a csomó. És tekeredik

a kötél. A némaságban egyre 

lejjebb:

ez valaki más bánata. Valaki

más tavában valaki mást

tartanak fogva. 

 

 

 

HÁROM AKVARELL

 

Hangverseny

 

Fűszálvonókkal

zápor-húron

fölzengett a dallam,

és én klottgatyában

álltam a zenekarban,

néztem az őrült

karmestert, amint

villámpálcával csupán

az üstdoboknak int.

 

Aszinkronitás

Két korsó sörrel érkezem,
a tiédet leteszem az asztalra,
az enyémet rögtön a számhoz emelem,
idegességemben hatalmasakat kortyolok,
még csak a felénél jársz,
amikor én már az üres korsóval játszom,
várom, mikor mehetek újabb körért,
mély levegőt veszek, mintha sóhajtanék,
valójában azt remélem,
hátha messziről is érzem az illatod,

 

Kisbaba-nagypapa dialóg

Csuka Daninak, Bianka lányom kisfiának


A képhez szó-szövetet gombol. Amikor épp valamire gondol. Abszolút kognitív talány: a Galaktika csak ez az ágy?  Itt az újszülött észnek a felnőtt gügyögés túl édes. Pityergéssel kérdez. A szemében ott az élet. Túl gyors neki a világ. Fékez. Nincs benne kétely. Neki tiszta nyelv az éter. Nem bizalmatlan. Csak éhes. Szájjal keresi a Létet. Ösztönösen ért.  Rögtön tud. Neki az anyai szív egy dallam. Megmondják a rezgések, hogy mily precízen érez. Ha beüt egy testrészt, az apura felnéz.  „ Akárhogy is: ez nem szép!” A sírásból fény lesz. Torokhang. Ép nesz.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal