Keresés a honlapon:

Köves István: Vállalni magunkat

 

 

 

 

VÁLLALNI MAGUNKAT

 

Szépek voltunk és okosak is, csillagszeműek,

legkisebb királyfik és furfangos szolgalegények,

egymás mámorától szelíden megrészegedve,

s most mocskos kupecek kurkászó keze között

nézhetjük, ámító jelenünk hogyan rongyosodik múlttá.

Próbálunk örülni, mosolyogni, persze hogy,

de egyre gyakrabban, egyre hangosabb sikkanással

hasadnak meg a hatalmas, fölpúposodott vásznak

körülöttünk, csak ideig-óráig győzik újrafoltozni

a látszatot szakmányban szorgos díszletfestőink,

darab ideig előbb csak lappadt vitorlaként lógva lebegnek,

aztán szédülve zuhannak a zsinórpadlásból alá a mélybe,

s csapódnak hol a fűrészporba, hol az olajos hajópadlóra.

Mint a melegbárok záróráján hazabotorkáló dívák

arcán az alapozón átütő, feketén serkenő borosta,

az álnok ragadozóról is, akik mind vagyunk,

egy pillanat alatt pattogzik le az etikett, a jó modor máza,

elég egyetlen puskalövés. Nézünk egymásra megcsalatva,

kutyamenhelyek rácsai mögött süt a tekintetekből ilyen,

az örök megcsalattatásból burjánzó kies kiábrándultság.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-03-16 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.