Keresés a honlapon:

Coman Şova versei (Vallomás odaátról, Semmi és zaj, Az utolsó nap) Fordította Balázs F. Attila

 

 

 

 

VALLOMÁS ODAÁTRÓL

 

Nem volt domb, völgy sem, síkvidék sem.

Lengő pont volt, sikoly

a szakadék két partja fölött,

az Út maga volt az út szó.

Lépések nélkül mentem rajta,

lábak nélküli léptekkel,

lábak nélküli haladás,

megcsúszás kizárva.

Nem éreztem éhséget,

hideget vagy meleget,

nem voltam nehéz,

nem voltam könnyű.

 

Létezés nélküli valami voltam.

Annak ellenére

hogy nem emlékeztem önmagamra,

tudtam, hogy én vagyok,

láttam magam, ahogy

önmagamat nézem,

de nem voltam látható,

úgy voltam hogy nem léteztem.

 

SEMMI ÉS ZAJ

 

Olyan jó, olyan rendes,

kialvatlan, fegyelmezett,

olyan ártatlan és legyőzött,

elégedett

megszabott korlátokkal,

annyira védett és elutasított

hogy a költészet csüggedten távozik,

szétszóródva a porban,

hiába hívod őt.

 

A szemekben sorra kialudtak

az eksztázisok,

semmi sem látszik a kerítésen túl,

semmi sem odaát.

 

Elmegy, mindig elmegy,

és mindig visszahívod,

de nem jön,

sem magába roskadtan,

sem rossz hangulatban,

sem test nélkül ...

 

A kertek messze vannak

a házadtól, a zajtól,

megszaporodtak a macskák

és a bogarak

a poros és botrányos környéken

ahol te

hívod, folyton

hívod hangtalanul.

 

 

AZ UTOLSÓ NAP

 

Elhagynak a szavak,

Uram, micsoda zavar

van egész lényemben,

micsoda sivatag ...

 

Jön egy másik holtfáradt

és elfoglal engem.

Az angyal elmegy

nemtörődömségem miatt

hogy figyelmen kívül hagytam.

Futok a futás kedvéért,

egyhelyben toporogva.

 

A mai nap is,

Tönkre tettem az időt

hogy jól érezze magát!

 

Aztán séta tangólépésben.

Csak a csata zaja hallik.

 

És én

Godot-ra várok.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-04-14 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.