Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Ady Edina: Valami nagy-nagy súly, zuhan

 

 

 

 

Valami nagy-nagy súly, zuhan

 

Két napja érzem. Valami nagy-nagy súlyt. Nehézkedést. Itt csúszkál a bőröm alatt, teste mint a higany, szétválik majd egy pillanat múlva újra összeáll. Mérgez. Valami várakozás ez. Sötét, szederjesen lila. Sietek a gyerekekért. Állok a pirosnál. Csikorog a villamos. Átrohantak előtte. Nem nézek senkire. A szürke utcákat figyelem. A kukák fölé hajló fekete masszákat, akik alig észrevehetően ringatóznak a kotorászástól. Tömeg van. Igyekszem mindenkit kikerülni, de arctalan, telefonozás közben andalgó, bevásárlókocsikat húzó, hirtelen megtorpanó alakoknak ütközöm. Dagad bennem valami nagy-nagy indulat. Megfogom a jéghideg korlátot. A tömeg lassan lecsorog az aluljáróba. Mélyre szívom a kipufogógázt. A Duna fölött liláskék a pára. Fényszórók. Duda. Egy autó majdnem elcsap egy tilosban átfutó alakot. Fázik a kezem. A szemerkélő esőtől minden csúszik. A fülhallgatóm bal oldala elromlott, teljesen süket. Embereket hallgatok. " és akkor mondom a fasznak...., ezerszer elmondtam már ugyanezt... és akkor megcsókolt...komolyan, esküszöm 1500 a pulyka..."

Fut a hév. A szigeten égnek a kénsárga lámpák. Hangyaemberek kocognak. Egy nő ordítva telefonál az egyik ülésen. Valami nagy-nagy súly ez itt bennem. Várom, hogy megérkezzen. Hogy elmúljon. Vennem kell egy új fülhallgatót.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-11-24 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.