VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatokIlyenkor kezdődik a seregély időszak. Kiülök a teraszra. Remeg a levegő a zajtól, a madarak hangja rebegteti, egyre hangosabb. A magas jegenyén ülnek, feketék az ágak, fémesen ragyognak, meghajlanak a súly alatt. Páran még a levegőben köröznek. Helyet keresnek, ahová bepasszírozhatják magukat.
Felmerül a kérdés: hol égett a szerző tudatába ez a sok nyári kép, mi volt az ihlető helyszín? Nyilván nem tudom bizonyítani Pilinszky által aláírt vallomással, mindazonáltal valószínűnek és életszerűnek tartom, hogy a Balatonkenesén, a Fürdő utcában található kertes házról van szó. Ez a vízparttól alig százötven méterre lévő telek a család tulajdona volt; János 1931 és 1944 között, azaz tíz- és huszonhárom éves kora között nyaranta ott vakációzott, élt. Az épület homlokzatán ma emléktábla őrzi Pilinszkyék egykori jelenlétét. Felszáll a lány, utána a fiú. Fejük fölé nyúlik a dugig pakolt, bumfordi túrahátizsák. A fiúnak búzaszínű haja van, ragyogó kék szeme. A lány haja vastag dús fonat, a derekáig ér. Szeme bögrényi forró, édes csokoládé. A fiú leülteti a lányt. Nem kapaszkodik. Feszülten figyeli a villamos mozgását egy pillanatig, aztán felvéve a ritmust a jegykezelőhöz ring, pittyent, mosolyog. Visszalép.
"Egy szó mint száz, Fecske Csaba verse megszólítja a férfiakat, akik nem találják a kulcsot a szeretett nőhöz – és megszólítja a nőket, akikhez nem találjuk a kulcsot mi, férfiak. Megszólít azáltal is, hogy nem decens módon, púderezve, hanem őszintén állítja elénk a saját házasságát: nem egy szirupos költői idill, hanem a valóság pillanatképe. A lezáró két sor („mintha csak betévedt volna az ember / néhány percre a saját életébe”) pedig új horizontot nyit, és még azokat az elszánt agglegényeket is garantáltan megérinti, akik soha nem bocsátkoztak a férfi–nő kapcsolatok ingoványos talajára."
Hosszú asztal mögött savanyú uborkák. Morog a pasi, mert két lépésnyire állok meg az előttem becsekkoló nőtől, igaz, hogy a nagylánnyal beszélgetek, aki elkísért, arról értekezünk halkan miért és milyen nagyon fontos eredmény az, hogy mindenki szavazhat. Lépjen hátrébb, dörmög a pasi, szája körül szürke a bőr, tekintetén kicsorbulna a kés is. Mi jövünk. Nyújtom neki az igazolványokat, bambul rám, a képre, újra, újra megismétli, nem bírom, kicsit epésen kérdezem, mi a gond, nem hallott még hajvágásról, csak a frizurám lett más, nem a képem.
" Tessék, nincs vége a magyar költészetnek, nincs még veszve a világ, gondoltam. A két legfrissebb benyomás: ez a lány ösztönösen érzi a ritmust, a magyar nyelv muzsikáját, illetve a balladisztikus vershangja Nagy Lászlóéra emlékeztet, miközben szilárdan megáll a saját lábán, egyéni. Húsz évvel idősebben, azaz tapasztaltabban, a harmadik szakaszt Tamara talán másképpen oldaná meg, esetleg negyedik szakaszt is toldana hozzá – de ez most, 2024-ben, huszonhárom éves szerzői fejjel így jó, így ígéretes."
A közvélemény – évszázados nóta ez – azt várja el a költőktől, hogy az úgynevezett nagy eszméket hirdessék, azokat szolgálják: a szeretetet, a hazát, a békét, a természet szépségét, az emberi boldogságot és hasonlókat. Ehhez képest előáll egy harmincéves budapesti költő, és deklaráltan apróságokról versel, ráadásul azzal a felszólítással indít, hogy ne féljünk a semmitől – a szöveg második felében pedig megerősíti, hogy készüljünk a semmire.
Ez egy tipikus hangulatvers, tíz rövid sorral és mindössze hét, rendkívül tömör versmondattal, Kosztolányira nem jellemzően rímtelenül; szentencia csak a zárlatban, s ott is korlátozott mértékben. Szakmailag simán levezethető, hogy eltörpül a Hajnali részegség oldalakon keresztül hömpölygő tömény ontológiai bölcselete és formai magasztossága, páros bravúrrímjei, sőt bokorrímjei (húrnak – azúrnak – úrnak és hasonlók) mellett. Ám a versolvasás, a szöveg befogadása, az érzelmi viszony kialakulása más csatornákon, öntörvényűen működik.
Berta Boglárka: Mocskos idők, plakát
A legnehezebb feladat elfogadni, hogy bár én tervezek, minden megváltozik egy perc alatt. Hiába akarok ott lenni, tanulni, jelen lenni, bandázni, el kell engednem. Nem megy. Közbejönnek dolgok. Közbejön a kisbetűs élet. Az, amiről nem beszélünk, amikor valaki megkérdezi, hogy vagy, mert az egész belesűríthető egyetlen szóba: szokásos... és ezt, hogy "szóba" úgy írtam le elsőre, szoba.
Franciaországban az itáliai ihletésű barokk, valamint a klasszicista művészetet a szertelen, könnyed rokokó stílus váltja fel. A felvilágosodás századát a „kis műfajok” (petits genres) gyors elterjedése jellemzi. Bár a francia királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia hivatalosan továbbra is az „emelkedett ízlés” (grand goût) képviselője maradt, tagjainak csupán kis része tartotta magát a gyakorlatban is a szigorúan meghatározott elvekhez. Az állami megrendeléseket nélkülöző művészek, valamint azok, akiknek vevőköre nem az udvarból került ki, a hivatalos elismeréssel mit sem törődve a „kis műfajok” művelőinek álltak. Ezáltal nyilvános megbecsülésre ugyan nem számíthattak, a művészeti piacon azonban annál nagyobb sikereket érhettek el.
"A hajnal szóval új, tágas dimenzió nyílik, beárad a szövegbe a líra, ám nem válik parttalanná – pompásan fegyelmezett, szűkszavú marad, miközben tartalmas, izgalmas. Hat rövid sorba sűrített életvallomás, gondolati bravúr: leíró rész, azaz piktúra úgyszólván semmi, csak szentencia."
Hemm Lilianna: Plakátterv 1.
Táncol, mindene mozog, mintha zseléből állna karja, lába, fülében fülhallgató, néha megigazítja, ki ne essen. Kezével a lecsüngő kapaszkodót fogja, ide-oda leng a ritmusra, vajon mit hallgat, ki tudja mit hallgat, de az én fülemben üvöltő zenére is működik a csípő, a láb mozgása, mosolygok, gyönyörű, ahogyan érzi a zenét, haján csillog a fény, rezes ez a szín mint az augusztusi búza, a szája is mozog de tudom, hangot nem ad, nézik, nézik sokan, lefelé konyuló szájjal húzódnak arrébb, csak én állok közvetlenül mellé mielőtt leszállok a Szentléleken, mosolyog, én is, milyen szép, milyen hatalmas felszabadító csoda a zene.
"Nagy László összesen hatvan lengyel művet ültetett át magyarra, és figyelme – három népköltés lefordítása mellett – kizárólag a kortárs költészetre összpontosult, méghozzá a nemzedéktársaira. Mivel lengyelül nem beszélt, „csak” bolgárul, ezért lengyeles munkája során nyersfordításból dolgozott, amelyeket túlnyomórészt Gimes Romána (1928) készített számára. A hatvan vers többségét, harmincnyolcat az 1924-ben Lvivben született, és 1998-ban Varsóban elhunyt kiváló költőtől és esszéírótól, Zbigniew Herberttől fordította. (E szövegek jelentős része prózavers.)"
Ezen a héten Boráros Emma, 11. évfolyamos, dráma tagozatos diákunk verseiből mutatunk be válogatást. Emma a most közölt három verssel az idei Helikoni ünnepségeken "IRODALMI ALKOTÁS" kategóriában fődíjat kapott.
PERSZEPHONÉ
Egy ember keres, Ó nemes Perszephoné! Üzenjek, hogy most épp nem érdemes? Elvégre elmúlt a nyár S te hat hónapra végre Hat láb mélyre utaztál. Vagy hagyjam ott a földön? A porban, hadd sínylődjön kicsit, Mielőtt ráeszmél, hogy hiába jött És addig várjon onnan? A kis csúszómászó féreg. Szavamra, képes volt ily hosszú utat megtenni érted Abban a reményben, hogy majd te, Az istennő ugrasz szavára,
S gyógyírt hozol nyamvadt kis bajára.
Anyu kedvenc étele volt. Úgy mesélte, egyszer az életét is megmentette, hogy túl sokat evett belőle. Gyerekként, mikor a hosszú tél.után először felkerült a tányérra, tudtam, tavasz lett. Minden alkalommal, ha készítem, eszembe jutnak azok a régi tavaszok, amikor az orgonabokrok anyák napjának közelében kezdtek virágozni és az elcsent virágoktól púderes illat költözött a szobákba.
A líra több ezer éves története során szerelmi költemények milliói születtek – az istenhit és a mulandóság mellett ez az egyik leggyakoribb téma. Gyökeresen újat kitalálni e tárgykörben nem könnyű, mindazonáltal lehetséges, hogy intenzívebben, bátrabban, emelkedettebben, netán felszabadultabban, játékosabban, horribile dictu, pajzánabbul fogalmaz a szerző, ha a párja szakmabéli? 
|
