Keresés a honlapon:

Acta Romanica – Bene Adrián: A disztópia a „kilencedik művészetben” II. Incal

Az új utakat kereső francia képregény és meghatározó alakja Jean Giraud (1938–2012), aki a Gir és Mœbius művészneveket használva több műfajon is rajta hagyta a keze nyomát. Munkássága során olyan művészi, elbeszéléstechnikai újításokat alkalmazott, amelyek rámutattak, hogy a képregény multimediális médiuma nem feltétlenül művészi érték és intellektuális tartalom nélküli tömegtermékek hordozója. Az időnként szöveg nélküli, nem lineáris cselekményszerkezetű, többféleképpen értelmezhető szekvenciákból álló művek aktív befogadást igényelnek, képi világuk művészi, rejtett utalásaik és iróniájuk a posztmodern intertextualitását és reflexivitását juttathatják eszünkbe. Az Humanoïdes Associés alkotócsoport tagjaként részt vett a Métal Hurlant magazin elindításában, amelyben Mœbius néven több sikeres, újszerű sci-fi sorozatot is megjelentetett az 1970-es évek második felében.

Mœbius ekkoriban kezdett közös munkába az avantgarde filmrendezővel, Alejandro Jodorowskival, aki Frank Herbert Dűnéjét készült megfilmesíteni. A spiritualitás és a pszichedelikus tapasztalatok iránti érdeklődése mellett szürreális képi világáról ismert Jodorowsky ezúttal is részletesen megtervezte a film képi világát, Mœbius segítségével. A film végül nem készült el, viszont az elkészült közös anyagok alapján megszületett az Incal képregény ötlete, amelynek első részei John Difool kalandja címmel a francia Métal Hurlant-ban jelent meg. Az Incalban a szerzőpáros mindkét tagjának korábbi munkássága tetten érhető, a jellegzetes Jodorowsky-témák és érdeklődés mellett Mœbius korábbi műveinek (főként az Arzachnak) motívumai is. A sorozat francia és angol nyelvterületen egyaránt sikert aratott (magyarul 2017 és 2019 között jelent meg, hat kötetben[1]). Az Incal a science fiction műfaj kultikus műve lett, formabontó eredetisége mellett részben talán összetettsége (a jelentésrétegek és a vizuális megjelenés szempontjából) és humora miatt.

A sorozat darabjai hat kötetben jelentek meg franciául 1981 és 1988 között. Ezt követően Jodorowsky tovább álmodta az Incal-univerzumot, de többnyire már más rajzolókkal: az Avant l’Incal prequel hat kötetét (1988 és 1995 között)[2] és a Technopères nyolc kötetét Zoran Janjetovval (illetve utóbbiakat részben Fred Beltrannal),[3] majd az Après l’Incalt (2000)[4] és a La caste des Meta-barons hat kötetét[5] Juan Gimenezzel.[6] A Metabárók-sorozathoz aztán készült prequel Castaka címen, Das Pastoras-szal mint rajzolóval,[7] majd több spin-off is: Les Armes du Méta-Baron[8]; Méta-baron[9]; Simak,[10] Megalex[11]. Az Après l’Incallal párhuzamosan az Incal közvetelen folytatásaként megszületett a Final Incal három kötete is, 2008 és 2014 között, José Ladrönn rajzolásában.[12]

A disztopikus történetvilág színhelye Ciudad Rosa, főhőse John Difool magánnyomozó, a narratív klisék és fikciós valóságelemek a sci-fi (bio)technológiai kelléktárából (mutánsok, robotok, holografikus álca, 3D TV, stb) származnak, az ábrázolásmód különlegességét a groteszk, karneváli humor adja. A disztopikus motívumok mintegy mellékesen jelennek meg, a politikai propagandát sugárzó utcai képernyők és a lázadásellenes energiafegyverek, a kilencedszerre „klónozott” (pontosabban friss testbe költöztetett) és így hatalmát újra és újra – a tömegek számára politikai látványosságként prezentált biotechnológiai rituálé, „a transzfer csodája” formájában – meghosszabbító elnök említése révén. A közvetítés végén folytatódik a „Pisi, kaki, popó” műsor, az agymosott nézők nagy örömére – utal szarkasztikusan a média uralmi eszköz szerepére a grafikus regény.[13] Hasonló üzenete van a második kötetben a 3D-televíziófüggők számára élőben közvetített „látványos mészárlásnak” egy városi tömeglázadás alkalmából, ironikusan mutatva be a média gátlástalan szenzációéhségét. A spektákulum nem feltétlenül valódi eseményeket mutat be, a stáb sminkese műsebeket és könnyeket is alkalmaz.[14] Témánk szempontjából említésre érdemes a disztópiákban gyakran középponti szerepet betöltő vallási-ideológiai fanatizmus jelensége is, amelyet a Technopápa és a Technotestvériség képviselnek.[15] Az emberiség ellenségeként megjelenő szekta és robotjai a technológiai disztópiák azóta széles körben elterjedt típusát vetítik előre.

A Terra 14 bolygón, a Föld másolatán zajló események fő helyszíne egy olyan "kútváros", amely térben is szimbolizálja a szigorú társadalmi alá-fölérendeltséget. A császári uralom alatt élő világ kasztszerűen tagolt, totalitárius rendszert alkot, amelyben az ellenőrzés, a totális kontroll, és az értékvesztett, elidegenedett életvilág saját valóságos spektákulum-világunk karikatúráját nyújtja.[16] Mindezt olyan játékosan rétegzett formában, hogy a kulturális utalások és az archetipikus (fent-lent, fény-sötétség) vagy különböző szellemi konvenciókat (tarot, kabbala, Ji King, vallások)  bevonó szimbolika révén a történet felszíne mögött bonyolult jelentésrétegek húzódnak meg. Az ezoterikus-spirituális, a pszichoanalitikus és a metafizikai vonatkozások szervesen összekapcsolódnak a társadalomkritikai mondandóval. Audrey Cavaillé és Valérie Arrault tanulmányának kiinduló feltételezése szerint a Frankfurti Iskola kritikai elmélete és Guy Debord spektákulum-koncepciója közvetlenül hatott Jodorowsky művére, amely így a hasonl űreposzoktól, űroperáktól eltérően egyben „társadalmi szatíra”. A disztopikus jelleget mi sem mutatja jobban, mint hogy az emberek kétségbeesésükben a Kútváros mélyén lévő savas tóba vetik magukat, hogy a mindenütt jelenlévő kameráktól megszabaduljanak. Figyelemre méltó, hogy a vallással összefonódott technológia uralmát középpontba állító disztopikus sci-fik között Jodorowski az elsők között foglalkozik a neoliberális gazdasági gépezet működésével és a transzhumanizmus problémahorizontjával (az emberi test képességhatárainak kiterjesztése implantátumok által; klónozás, génmanipuláció, mutánsok),[17] megelőlegezve a cyberpunk és a biopunk civilizációkritikáját. A Technopères sorozatban a biohatalom, a technológia és a transzhumanizmus mellett hangsúlyos elemel lesznek a virtuális világ és a videójáték-ipar immerzív hatalma és az ökológiai kérdések is. Ez utóbbi itt még viziószerű utópiaként jelenik meg, a Megalex-sorozatban viszont már borúsabb képet fest a végzetes környezetpusztításról.[18]

Ezt a burjánzóan gazdag jelentéshálózatot leginkább Mœbius tudta megfelelő vizuális narratív komplexitással és művészi igénnyel közvetíteni az eredeti Incal-sorozatban.

Az Incal-sorozat köteteinek eredeti, francia megjelenése:

Mœbius – Jodorowsky, Alejandro (1981), L’Incal Noir, Paris, Les Humanoïdes Associés.

Mœbius – Jodorowsky, Alejandro (1982), L’Incal Lumière, Paris, Les Humanoïdes Associés.

Mœbius – Jodorowsky, Alejandro (1984), Ce qui est en bas, Paris, Les Humanoïdes Associés. 

Mœbius – Jodorowsky, Alejandro (1985), Ce qui est en haut, Paris, Les Humanoïdes Associés.

Mœbius – Jodorowsky, Alejandro (1988), La cinquième essence – Galaxie qui Songe, Paris, Les Humanoïdes Associés.

Mœbius – Jodorowsky, Alejandro (1988), La cinquième essence – La planète Difool. Paris, Les Humanoïdes Associés.

Megjelent: 2024-11-28 20:00:00

Bene Adrián (Pécs, 1977) irodalomtörténész, filozófus A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, az Acta Romanica rovat vezetője. Főszerkesztő-helyettes.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.