VideóA Győrplusz TV videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatok
A legnehezebb feladat elfogadni, hogy bár én tervezek, minden megváltozik egy perc alatt. Hiába akarok ott lenni, tanulni, jelen lenni, bandázni, el kell engednem. Nem megy. Közbejönnek dolgok. Közbejön a kisbetűs élet. Az, amiről nem beszélünk, amikor valaki megkérdezi, hogy vagy, mert az egész belesűríthető egyetlen szóba: szokásos... és ezt, hogy "szóba" úgy írtam le elsőre, szoba.
Franciaországban az itáliai ihletésű barokk, valamint a klasszicista művészetet a szertelen, könnyed rokokó stílus váltja fel. A felvilágosodás századát a „kis műfajok” (petits genres) gyors elterjedése jellemzi. Bár a francia királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia hivatalosan továbbra is az „emelkedett ízlés” (grand goût) képviselője maradt, tagjainak csupán kis része tartotta magát a gyakorlatban is a szigorúan meghatározott elvekhez. Az állami megrendeléseket nélkülöző művészek, valamint azok, akiknek vevőköre nem az udvarból került ki, a hivatalos elismeréssel mit sem törődve a „kis műfajok” művelőinek álltak. Ezáltal nyilvános megbecsülésre ugyan nem számíthattak, a művészeti piacon azonban annál nagyobb sikereket érhettek el.
"A hajnal szóval új, tágas dimenzió nyílik, beárad a szövegbe a líra, ám nem válik parttalanná – pompásan fegyelmezett, szűkszavú marad, miközben tartalmas, izgalmas. Hat rövid sorba sűrített életvallomás, gondolati bravúr: leíró rész, azaz piktúra úgyszólván semmi, csak szentencia."
Hemm Lilianna: Plakátterv 1.
Táncol, mindene mozog, mintha zseléből állna karja, lába, fülében fülhallgató, néha megigazítja, ki ne essen. Kezével a lecsüngő kapaszkodót fogja, ide-oda leng a ritmusra, vajon mit hallgat, ki tudja mit hallgat, de az én fülemben üvöltő zenére is működik a csípő, a láb mozgása, mosolygok, gyönyörű, ahogyan érzi a zenét, haján csillog a fény, rezes ez a szín mint az augusztusi búza, a szája is mozog de tudom, hangot nem ad, nézik, nézik sokan, lefelé konyuló szájjal húzódnak arrébb, csak én állok közvetlenül mellé mielőtt leszállok a Szentléleken, mosolyog, én is, milyen szép, milyen hatalmas felszabadító csoda a zene.
"Nagy László összesen hatvan lengyel művet ültetett át magyarra, és figyelme – három népköltés lefordítása mellett – kizárólag a kortárs költészetre összpontosult, méghozzá a nemzedéktársaira. Mivel lengyelül nem beszélt, „csak” bolgárul, ezért lengyeles munkája során nyersfordításból dolgozott, amelyeket túlnyomórészt Gimes Romána (1928) készített számára. A hatvan vers többségét, harmincnyolcat az 1924-ben Lvivben született, és 1998-ban Varsóban elhunyt kiváló költőtől és esszéírótól, Zbigniew Herberttől fordította. (E szövegek jelentős része prózavers.)"
Ezen a héten Boráros Emma, 11. évfolyamos, dráma tagozatos diákunk verseiből mutatunk be válogatást. Emma a most közölt három verssel az idei Helikoni ünnepségeken "IRODALMI ALKOTÁS" kategóriában fődíjat kapott.
PERSZEPHONÉ
Egy ember keres, Ó nemes Perszephoné! Üzenjek, hogy most épp nem érdemes? Elvégre elmúlt a nyár S te hat hónapra végre Hat láb mélyre utaztál. Vagy hagyjam ott a földön? A porban, hadd sínylődjön kicsit, Mielőtt ráeszmél, hogy hiába jött És addig várjon onnan? A kis csúszómászó féreg. Szavamra, képes volt ily hosszú utat megtenni érted Abban a reményben, hogy majd te, Az istennő ugrasz szavára,
S gyógyírt hozol nyamvadt kis bajára.
Anyu kedvenc étele volt. Úgy mesélte, egyszer az életét is megmentette, hogy túl sokat evett belőle. Gyerekként, mikor a hosszú tél.után először felkerült a tányérra, tudtam, tavasz lett. Minden alkalommal, ha készítem, eszembe jutnak azok a régi tavaszok, amikor az orgonabokrok anyák napjának közelében kezdtek virágozni és az elcsent virágoktól púderes illat költözött a szobákba.
A líra több ezer éves története során szerelmi költemények milliói születtek – az istenhit és a mulandóság mellett ez az egyik leggyakoribb téma. Gyökeresen újat kitalálni e tárgykörben nem könnyű, mindazonáltal lehetséges, hogy intenzívebben, bátrabban, emelkedettebben, netán felszabadultabban, játékosabban, horribile dictu, pajzánabbul fogalmaz a szerző, ha a párja szakmabéli?
Hömpölyög a köd. Tehenek legelnek. Nyúl oson. Őz bújik. A nap fehéren ragyog. Már két órája úton vagyok. Átszállás, pótlás, átszállás. Nyirkos sötétben indultam. Szikrázóan ragyog a hajnal. Mindenki kedves, mosolyognak, szinte nevetnek mikor megkérdezem lesz-e idő kávézni. Csóválják kicsit a fejüket, ne reszkírozzam, mondja a kalauz, a jegypénztáros, a pótlóbusz felé mutató fiatalember, így nem reszkírozok.
Paulinyi Zsuzsa
***
vagyok vonat: személy vagyok gyors vagyok teher vagyok
Ennek a szerzőnek beemelése annyira magánjellegű, hogy ennél magánabb nemigen lehet. Egy három éve futó rovatban, amelynek címe Magánkánon, talán megengedhető ennyi szubjektivitás, egyetlen határnyitás. Két héttel ezelőtt, Czilczer Olga versprózájáról eszmélkedve megállapítottam, hogy a vers fogalmára nem létezik pontos, minden igényt kimerítő szakmai meghatározás. A „Vers az, ami…” kezdetű mondatot százféleképpen kiegészíthetjük – Kányádi Sándor például azt kedvelte: „Vers az a szöveg, amit mondani kell.” Ennek mintájára ugyanúgy érvényes: Vers az a szöveg, ami egy életen át elkísér.
Öt órán át jöttünk hazafelé. Öt óra. Ez a kép, úgy a harmadik órában készült, csak ültünk, a nyári melegben, az állomáson, arról beszélgetve milyen jó lesz hazaesni. Ic pótlóbusz. Rosszullét miatt lekésett csatlakozás. Amit egy felnőtt elvisel, egy gyereknek gond lehet... Minden egyre rosszabb. Összedől minden. Közlekedés, oktatás, egészségügy. Senyvedünk, izzadunk állomásainkon, még ezt oldjuk meg okosban, dobjuk össze...de levonják tőlünk, minden hónapban, jacht lesz belőle, be nem vallott kisbirtok, legyél boldog, a gyerek ingyen utazik, milyen menők vagyunk már veled, csókolj kezet...
Neveltetésünk, kulturális gyökereink révén vannak bizonyos elvárásaink egy verssel szemben – az egyik legfontosabb, hogy rövid, ne lapszéltől lapszélig terjedő sorokból álljon. Ha ennek a kívánalomnak nem felel meg, akkor átkereszteljük prózaversnek. Az évtizedek során a szakirodalomban párhuzamosan megszületett a verspróza kifejezés is, ám emiatt se legyenek álmatlan éjszakáink, mert még a legbölcsebb hindu guru is csak homályosan sejti, mi lehet a pontos szakmai különbség a verspróza és a prózavers között. "A kortárs líra egyik kulcsmotívuma az önreflektivitás. Ennek egyik lényeges eleme a család mint az önmeghatározás alappontja, egy másik fontos része az istenkereső, filozofikus töprengés. E két gondolatkör – család, illetve istenkeresés – gyakran összefügg: a vágyott vagy éppen megélt hit, a vallási élet szokásrendje visszaröpít a családi körhöz, a gyermekkor élményeihez. (A mai hatvan év alatti költőnemzedéknél e gyermekkori vallási élmények jellemzően nem az édesanyához, hanem egy nemzedékkel visszább, a nagymama alakjához kötődnek. Ennek oka, hogy a szülők nemzedéke a Rákosi-kor és a Kádár-kor intézményesített ateizmusában nevelkedett, és a vallásos lelkületet döntően a nagyszülők nemzedéke képviselte.)"
Kohut Kamilla: Ruhatanulmány
Az utazás a kedvencem. A megtett út alatt beszívott világ. Az arcok, amik végigmérnek. Az arcok, amiken mozdul egy izom, megremeg az orrcimpa és sírógödörbe vonaglik a homlok szövete. Az utazás a kedvencem, ahogyan nyöszörög a csukló a talpam alatt és az ablakban ide-oda tükröződik a világ. Minden felcserélhető. Minden oldal. A víz iránya. Egy mozdulat. Az arc apró szabálytalanságai átcsúsztathatóak. Esőből maradt szmogpöttyöktől terhes ez a pillanatnyi valóság.
"Ezt a miniballadát Petőfi Kunszentmiklóson vetette papírra, 1844 júliusában. Könnyen lehet, hogy a költő ott, a kunsági világban, egy kocsmában vagy a szálláshelyén hallott egy környékbeli menyecske haláláról, és ezt kerekítette ki, foglalta strófákba. Talán a juhász mint szerető figurája is valós, és nem csupán költői hozzátoldás. Érdekes életrajzi egybeesés (bár a költemény értelmezéséhez nem tesz hozzá), hogy éppen azokban a hetekben, 1844 nyarán készítette Petőfiről a híres dagerrotípiát Pesten a vándorszínész jó barát, Egressy Gábor." 
|
