VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Király László Utókor című verséről
Király László Utókor
mit szól majd hozzá az utókor hogy ma délután csodás valamitől indíttatva kitekintettem az ablakon az utcán épp nem járt csodásan véletlenül senki és nem voltam zseni és nem töprengtem semmi ragyogó gondolaton mit szól majd ehhez a hálátlan utókor lesz-e toll mely följegyezze ezt rólam mit sejtenek meg abból a jövendő fiak mai remények hogy nem jött el még a tél s így nem lépkedtem töprengőn fejem lehajtva mely nem hullt le még: a novemberi hóban ó hiába annyi szent pillanat mely a szürke világra megszenvedett aranyló szavaimat krőzusi kézzel szórja érzem ellenem múlnak a percek senki sem gondol nemsokára senki sem emlékszik már e délutánra s amelyben nem sétáltam: a hóra
Tíz évvel ezelőtt, egy irodalmi küldöttség tagjaként, késő este egy moszkvai szállodai szobában ültem, öt-hat magyar pályatársammal. A koccintgatós, felszabadult társalgás egy pillanatában váratlanul, éles témaváltással megszólalt egy nálam hét évvel idősebb költő: „Tegye fel a kezét, aki szerint Király Laci bácsi zseniális!” Körülöttem három kéz emelkedett a magasba, másodpercnyi habozás nélkül – és negyedórán keresztül az ő lírájáról adták-vették a szót a kollégák. A szavazás pillanatában éppen gonosz, mérgező italt töltöttem a poharamba, ennek köszönhetően nem kérték számon rajtam, miért nem tettem fel én is a kezem. Ám az az igazság, hogy akkor sem voksoltam volna, ha mindkét kezem üres. Akkoriban még nem szerkesztettem Az év versei antológiasorozatot, tehát még nem monitoroztam munkaköri kötelességként az összes irodalmi folyóirat verstermését, és Király Lászlóról csak nagyon felületes olvasói benyomásaim voltak. Egy-két versével találkoztam itt-ott, de azok nem érintettek meg. A kortárs erdélyi lírából nálam Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Szőcs Géza vitték a prímet, és persze a szorosan vett nemzedéktársaim, akik velem egy esztendőben születtek, vagy egy évvel előttem-utánam: Lövétei Lázár László, Király Farkas, Orbán János Dénes, László Noémi. Ám az 1943-ban Sóváradon született Király László, a Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettese valahogy elkerült az irodalom országútján. Időközben eltelt egy évtized: Kányádi, Szőcs és Farkas Árpád halottak, az erdélyi költők rangidőse Király László lett (ezt csak tetézi, hogy 2022-ben Kossuth-díjat kapott), én pedig Az év versei antológia szerkesztőjeként személyes viszonyba kerültem a műveivel. A „zseniális” jelzőt a sokoldalúságára vonatkoztatom – nagyon sok hangon és formában szólal meg, és mindig biztos arányérzékkel, lendületesen, egyénien. Itt olvasható verse szabad versbeszéd, nagy kezdőbetűk nélkül, központozása néhány kettőspontra szorítkozik. Nyomtatásban a 2023. november 16. és 19. között tartott Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Vásárlapjában látott napvilágot, és november 17-én a marosvásárhelyi Népújság is közölte. Ott figyeltem fel rá, és beemeltem az idén költészet napjára megjelenő Az év versei 2024 antológiába. A verset felütő alapkérdésre, hogy „mit szól majd hozzá az utókor”, Király László nagyon találóan feleli a zárlatban, hogy semmit – senki semmit nem fog gondolni, senki semmire nem fog emlékezni. Ez teljes mértékben életszerű: az utókor már csak ilyen. Például Márai Sándor bölcsen írja a Naplóban, hogy nem helytálló Vörösmarty romantikus jóslata a Szózat egyik strófájában: „S a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny űl.” Szó sincs róla, szögezi le Márai: az emberek nem állják körül könnyezve a sírgödröt. Az emberek éppen csak odapillantanak, szórakozottan annyit mondanak, „Nahát!”, és már mennek is tovább a dolgukra. Az utókor nem törődik az elődökkel, de az utána jövőkkel sem – az utókort teljesen lekötik a saját ügyei, és figyelme oly szétszórt és csekély, hogy még saját magára sem jut elegendő belőle, nemhogy más korok gyermekeinek.
Zsille Gábor
Megjelent: 2024-02-12 06:00:00
|
